;Kottás harangszó - a Kassai Főegyházmegye énekeskönyve ; ;Forrás: Kottás harangszó (1.kiadás, 2007) ;2014/06/08 begépelés kezdete (Hozé) ;2020/11/29 Busnyák Erik kiegészítette ; NKottás harangszó RHarang CNépénekes könyvek >Advent >1 /1 #87889C4E A kereszténységben hisszük, valljuk régen, Hogy az Isten minekünk Véghetetlen kegyességében Igérte a Megváltót vigasztalásképen. /2 #236E1B0A Dicsőség a mennyben! Öröm, áldás zengjen, Mert az Isten kegyes volt És azonnal nagy elestünkben Megkönyörült mirajtunk Paradicsomkertben. /3 #AA935051 Tudjuk, valljuk régen: az idők teljében Gábor angyal küldeték Az Istennek követeképpen S megtestesült az ige Mária méhében. /4 #F1911211 Isten jóságának, irgalmasságának, Ki mindenkor kegyelmez A halandók gyarlóságának: Felajánljuk magunkat jóságos Atyánknak. /5 #E8EDE201 Az örök Atyának, egyszülött Fiának, S a Szentlélek Istennek árva Lelkünk nagy Vígaszának: Dicséret és dicsőség a Szentháromságnak. >2 /1 #AC5A6A51 Harmatozzatok Égi magasok! Téged vár epedve A halandók lelke. Jöjj el, édes Üdvözítőnk! /2 #DCA0733D Mert az emberek Ott tévelygenek, Hol te égi fényed Útján nem vezérled Őket, édes Üdvözítőnk! /3 #7CE41E78 Áldás, dicséret és hála néked: Mert fényes világunk s legfőbb boldogságunk Te vagy, édes Üdvözítőnk! /4 #B176FFFD A prófétáknak lelkei láttak Szent jelentésekben s téged békességben Vártak, édes Üdvözítőnk! /5 #3E857DD8 Te ember lettél, s új tant hirdettél. A jövendölések beteljesedének Rólad, édes Üdvözítőnk! /6 #2D2F9BE4 Hiszünk tebenned, égi szent követ: Út, igazság, élet, Hittel vallunk téged Istenünknek, Üdvözítőnk! /7 #CF95FA9B Ím, az áldozat, melyet bemutat Szolgád fölségednek: jöjj el és szenteld meg, Ó, kegyelmes Üdvözítőnk! /8 #8F2CE353 Nyújtsd malasztodat, hogy ez áldozat Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben. Ó, segíts meg, Üdvözítőnk! /9 #7E3E2DD0 Szent az egy Isten, három személyben. Az Atyaistennel és a Szentlélekkel. Szent vagy, édes Üdvözítőnk! >2A #753932A5 Hozzád emelem szómat, Istenem! Tégedet vár lelkem, hogy oltalmat nyerjen, Jöjj el, édes Üdvözítőnk! >3 /1 #08A6C8FD Ó, bezárult Édenünk, Rosszra fordult kezdetünk! Megtaláltuk a halált, Üdvünk kincse zárra zárt. /2 #3D5F5788 Fel-felnyögött bár imánk, "Égi harmat, hullj miránk" De bilincs ben a kezek, Mert a lélek vétkezett! /3 #D609CCEA Elhagyottság éjjelén Annyi volt csak a remény, Hogy eljön, ki győzni fog, És leszünk még boldogok! /4 #3E6B82C0 Állt a világ szótalan, Jessze törzse lombtalan; S a hit mégis szárnyat ölt: Jön Krisztus, kit vár a föld! /5 #F1C18AE1 Övé legyen vagyonunk, Minden, amit adhatunk. De ha más kell: jaj nekünk, Nincsen semmi nemesünk! /6 #6C76FFC9 Lesz nemsoká! Ara már A Szűz, ki mint napsugár Oly tisztán szól, hogy: "Igen", A Szent- szent- szent megjelen. >3A /1 #26C9546D Ó, drágalátos rózsaszál, Tehozzád járulunk, Mennyből Gábriel angyallal, dicséretet mondunk. Néked ezerszer éneklünk, Szívünkből mondván, míg élünk: Üdvözlégy Mária, Üdvözlégy Mária. /2 #FF5445B1 Dicsérd hát lelkem, Máriát földön és egekben; Mert az Istennek szent Fiát fogadta méhében. Örvendjünk tehát szívünkből, És mondjuk egész erőnkből: Üdvözlégy Mária, Üdvözlégy Mária. /3 #39372A24 Áldott méhednek gyümölcse ezeket rendelte; Hogy magát nálad elrejtse, mivel így kedvelte, És szent testét Szűz méhedből Vehesse áldott véredből: Üdvözlégy Mária, Üdvözlégy Mária. /4 #B20FC53B Azért esedezünk neked, ó csodák csodája! Hogy mikor majdan eljövend éltünk végórája: Segítsd erőtlenségünket, S vidd szent Fiadhoz lelkünket: Üdvözlégy Mária, Üdvözlégy Mária. >4 /1 #B05D25F5 Téged vár a népek lelki sötétsége, Isten. Nincs, ki nékünk harcainkban segítene itt lenn. Ha szentséges arcod ragyog vándor utunk végén: Megnyugosznak egymás mellett a nemzetek békén. /2 #F607A0D2 A sötétség tévedését, Uram, oszlasd széjjel, S töltsd be lelkünk Szentegyházad igaz igéjével. Légy a népnek fényessége, hogy egy úton járjon, És a kétség útvesztőin mégis Rád találjon. /3 #30768467 Hisszük, Jézus, Rajtad kívül többé nem kell várnunk, Más Megváltót és tanítót. A mi Szentegyházunk Igazságod csalhatatlan hirdetője, őre, Amely bizton vezet üdvünk útjain előre. /4 #C9C35DC2 Áldott kenyér s bor színébe jöjj, Uram, közénk le, S tekints szelíd, kegyes szemmel e szenvedő népre, Melynek szívét általjárja már a könny s a bánat. És vezeklő keresője lett az éghazának. /5 #CC7183A4 Örvendezzünk, keresztények, közel van az Isten, És eléje minden lélek szentül közelítsen. S az angyalok seregének hangján énekelje: Siess, Uram, jöjj le közénk, kérünk esdekelve. /6 #862BCE8C Ki elveszed tőlünk a bűnt, adj erőt szívünknek, hogy ellene mondjunk a ránk leselkedő bűnnek. És egykoron győzelmesen mehessünk elédbe, Angyalokkal, "Szent, szent, szent vagy!" zenghessük az égbe. >4A /1 #50724AC7 Üdvözlégy, Szent Szűz, teljes malaszttal! Így köszönté angyal a szép szűz Máriát, Krisztusnak választott Anyját. /2 #E52EA42A És mondá tovább: Úr vagyon veled! Íme, fogansz Fiat, akin fogsz örülni, Menny és a föld álmélkodni. /3 #0DE5E656 Ó angyal! – úgymond – Miként lehet ez? Mert szűz-leány vagyok, férjet nem ismerek, Bizonyságim ebben egek. /4 #DA67490E A Szentléleknek rád száll ereje; Mert miként a harmat reggel száll a földre, Úgy lesz az Ő születése. /5 #9D0CB9F8 Angyal szavának hívén a Szent Szűz, Magát megalázza, szolgálónak vallja: Legyen úgy, mint szavad mondja. /6 #23CE6094 Szűzek virága, szép szűz Mária! Örülj, és örvendezz, mert nagy anyaságra, Választattál méltóságra. >5 /1 #236DCF31 Ave Maria, Istennek Anyja, Tebenned virágzik váltságunk aranyja. Áldásod nyelvünk nem unja. /2 #6170DC11 Mária, újul világ nevedben, A föld kereksége megépül nemedben, Mert a nagy Isten méhedben. /3 #CF800B16 Ó, drága Jézus, Szűznek gyümölcse, Teáltalad szűnjék világ rossz erkölcse, Malasztod szívünk betöltse. /4 #1A1A5707 Esedezz értünk, Isten Szülője, Régi magyarságnak te valál őrzője, Légy minden jónknak szerzője. /5 #67322E25 Ora pro nobis, szép Jézus Anyja, Szentlélek oltványa benned, lelki bánya, Oltalmad néped kívánja. >5A /1 #93A433BF Epedve várták a pátriárkák Minden prófétákkal, Hogy felvirradjon a szent váltsághajnal. /2 #CA491FFF Feltűnt a hajnal teljes malaszttal, A szűz Máriában, Üdvözítőnknek választott anyjában. /3 #735BF60E Jöjj el szívünkbe, miként a földre Lejöttél miértünk; Ó, kegyes Jézus, hogy Tehozzád térjünk. /4 #38B1E3BB S ha jössz ítélni, engedd megérni, Hogy kikhez leszálltál, Örök nyugalmat nyerjenek Atyádnál. >6 /1 #C98325F3 Az Úristen Ádám atyánknak, Kegyes vigasztalásnak: Megigérte jövetelét a Messiásnak. /2 #7E4BD654 És az álnok kígyónak mondta A szép Paradicsomba: Megtöri majd kevély fejed egy Asszony magva. /3 #B2F9F9F3 Megmondotta Bálám próféta: Csillag kél e világra A Jákobnak nemzetéből, világ javára. /4 #1A11385B Zsoltárokban szent Dávid ajka Eképp szólott biztatva: Székében fog uralkodni királyi magva. /5 #0407E1BE Izajás is így jövendöle: Ímé, Jessze gyökere Vesszőt terem új virágnak nevelésére. /6 #7832BAC7 A vesszőnek drága virága, Csillag tiszta világa, Dávid magva: Máriától jött e világra. /7 #7EA5DDA2 Ám arról is megemlékezzünk, Bízó szívvel készülünk: Eljön újra világ végén, s megitéltetünk. /8 #E1CEF1D8 Kérjük azért mindnyájunk Urát, Lelkünk kegyes Bíráját, Állítsa majd jobbja felől hívei nyáját. >6A /1 #8D63B5B3 Názáretbe vonnak szent vágyaim, Szállj el lelkem a hajnal szárnyain. Hol a Szüzet köszöntötte a mennyei követ. /2 #49D030E4 Szűz Mária mennyország ajtaja, Hozzád lépek mint az Úr angyala. Fogadd amit nyújtok neked, E hajnali édes üdvözletet. >7 /1 #1D0596DF Áron vesszeje virágzik, Reménységünk kicsírázik, Választott Szűzből Isten Anyja válik. Ezt szent próféták megjövendölték, Szent pátriárkák óhajtva kérték, Szent atyák régen szívükbe rejtették. /2 #97E46B6E Anna lánya, mivel hittél, Az angyalnak mert engedtél, Íme, az Úrnak szolgálója lettél. Üdvösségünknek hajnali pírja, Mi sebeinknek orvosló írja, Lábad a kígyó erejét lebírja. /3 #B280229F Amit elzárt Éva vétke, Utat ad az üdvösségbe Szűz Máriának engedelmessége. Szűz, téged tartunk szent Pátrónánknak, Téged kiáltunk édes Anyánknak, Légy orvoslója minden nyavalyánknak. >7A /1 #7C27394B Jön az Atya, megigérte, kinek jöttét rég remélte a föld vándora. Az égen új hajnal támadt, szállást keres most magának az egek Ura. Máriának tiszta keble szíves szállás lesz neki, E szűzön az Isten kedve párja nem volt s nincs neki. /2 #1CAFF2CE Nem méltó rá a bűn földje, tiszta, mint a harmat gyöngye, a nap sugara. Ő reményünk szép zöld ága, Galilea báj virága, szende ibolya. Az áldozat szent völgyében elrejtezve ott virul, Mégis tudnak földön s égben illatozó bájáról. /3 #02CF245A Fia lesz bár a legszentebb Szüzessége kárt nem szenved, ó, öröm oka. Az Úr, ami rég nem történt, felfüggeszti a köztörvényt, ó, mily nagy csoda. Jézus lesz majd méh gyümölcse, ki minket még üdvözít, Földre vonja bűn erkölcse, mely lelkében tükrözik. /4 #54BA8170 A mennyei hárfa zendül, fénykövet jő magas mennyből, jön már Gábriel. Bezörget a kisded ajtón, az örömhírt édes hangon s híven zengi el. Legyen, mondja a szűz, szentség, az Ige megtestesül, Emberséggel az Istenség titokszerűn egyesül. /5 #5BB1DBF1 Íme, mi is neked zengünk, Gábriellel megköszöntünk, üdvünk hajnala. Szíved szívünk üdvözlését elfogadni, ó, ne késsék, lelkünk aranya. Mennyben honolsz szent Fiaddal, boldogságunk hajnala. Vezéreld fénysugaraddal híveidet is oda. >8 /1 #14B80AAE Bűnös néped sírva kiállt Hozzád, Ne takard el üdvösséges orcád! Jöjj, apaszd el könnyeinknek kútját, Igazítsd el üdvösségünk útját. /2 #33D860FA Téged hirdet a próféták szája, Epedve vár a nemzetek vágya, Te vagy a kulcs, mely a poklot zárja, És a mennyet előttünk kitárja. /3 #1097A928 Reménységünk égő csipkebokra, Nézz a bűntől meggyötrött rabokra, Ne nyeljen el örök halál torka, Szabadítónk, jöjj megváltásunkra! >8A /1 #F81FA2E9 Küldeték a szent Szűzhöz Isten erőssége, Gábriel, ki által lett az Úr követsége: Hogy Ádámnak esetét állítsa épségbe, Aki kötözve vala nagy bűs sötétségbe. /2 #9151070A Üdvözlégy, szűz Mária! Ezt mondá az angyal, Ám az Úr van Teveled, teljes vagy malaszttal. Hallván a szűz megretten, ámde őt azonnal Bátorítá Gábriel ily égi szózattal. /3 #334201E6 Szentlélek erejétől fogadod méhedbe A királyok királyát s szülöd emberségbe'. De azért szűzességed megmarad épségben, Isten így rendelte ezt örök végzésében. /4 #1B531D4D Isteni szülöttednek Jézus leend neve, Égen s földön nagy leend hatalma s ereje. Az Úr hű szolgálója erre így felele: Legyen igéje szerint, mit Isten rendele! /5 #BCC76677 Áldjuk az örök Atyát, ki ily kegyelmes lett, Áldjuk vele szent Fiát, ki értünk testet vett. S ki által ez végbement, áldjuk a Szentlelket, S kérjük a Szűzet, nyerjen nekünk is kegyelmet. >9 /1 #ED1D6EA3 Ébredj, ember, mély álmodból, Megszabadulsz rabságodból. Közelít már üdvösséged, Eltörlik már minden vétked. /2 #ACFAE5BC Elküldé az Úr angyalát, Hogy köszöntse Szűz Máriát, Kinek tiszta, szűz méhébe Alászállt az örök Ige. /3 #B5B27BE1 A Szűzhöz így szól az angyal: Üdvözlégy teljes malaszttal! A Szentlélek megárnyékoz, S áldott méhed gyümölcsöt hoz. /4 #F903CA20 Fiad Jézus néven hívod, Ő váltja meg a világot, Melyet oly rég tart a Sátán Fogságban a bűnnek láncán. >9A /1 #96C446D7 Gábriel indula követségbe, Mennyekből a földre, Názáretbe; Ott él a szüzesség szép virága, Mária, Joákim kedves lánya. /2 #E17F7791 Ó, Szűz! Szól az angyal, halld igémet, Melyekkel, mint követ, hozzád lépek: Megkedvelt tégedet az Úr Isten, Ki látja szeplőtlen szíved itt lenn. /3 #CCF35CEE Teljes vagy malaszttal, az Úr veled; Megszenteli drága szűz kebled. Ím, méhedbe fogansz s Jézust szülöd; A föld nem látott ily boldog szülőt. /4 #A05A7A0E Anya, ó, hogy legyek? A szűz kérdi. Szavaidat elmém meg nem érti; Éltemet az Úrnak felajánltam, S megtartom örökös tisztaságom. /5 #E177E347 Erre mond az angyal: szent Szűz, ne félj! Tisztaságod körül nincsen veszély; Szűzen fogadod be a magzatot, S a világnak szűz át is adod. /6 #2BAA06C2 Mária így felel alázattal: Ajkad, ó Gábriel, boldognak vall. Én az Úr szolgála lánya vagyok, Hát neki mindenben szót fogadok. /7 #6068EB9A Mária, ki Jézust szűz méhedbe Kegyes alázattal így vevéd be: Kérd értünk fiadat, hogy minekünk Legyen szent koronánk s üdvösségünk. >10 /1 #3A8B7282 Mária, szűz virág, Jeruzsálem templomában Hány éjszakát sír át égbe szálló szent imában. Könyörülj népeden, könyörülj, Istenünk, Küldd el a Messiást, küldd el nekünk. Ó, ne hagyd népedet a gonosznak hatalmában. /2 #CEF9E2E7 Hallja a bús imát a nagy Isten égi trónján, Keresve siklik át pillantása bércen, rónán. Mindenütt zokogás, epedő fájdalom; A lélek vágya sír minden dalon. S az örök Ige szól: adósságuk én lerónám. /3 #A7A1D567 Jaj, a bűn tengere elárad az egész földön. A szentség Istene hová lépjen, hová jöjjön?! Mária liliom, szeplőtlen, szűz, fehér. Jön az Úr, jön a Szent: szívébe tér. Ó, áldott tisztaság! Nyílik már a lelki börtön. /4 #76CBE6A7 Mária, szűz virág, Isten anyja, liliomszál, Kér egész nagy világ, értünk most is imádkozzál: Könyörülj népeden, könyörülj, Istenünk, Küldd el szent Fiadat, küldd el nekünk. Mária, ha te kérsz, bűnös földre irgalom száll. >10A /1 #90D94D9C Ím a hajnal, jön az angyal, jobb kezében liliom; Követségbe Názáretbe száll, repül gyors szárnyakon. Igen jó hírt, nagy újságot vett át Isten fénykörén, Mindnyájunkat megvigasztal e siralomvölgy ölén. /2 #A4CC8E5D Ne félj, úgymond, drága szűz lány! Van Istennek hatalma, Anyaságod, szűz lányságod együtt lészen foglalva; Méhedet a Szentléleknek ereje úgy megszállja, Hogy szűz is légy, anya is légy, oh, nagy asszony, Mária! /3 #AA41FEBE Ha úgy vagyon, amint mondod, ó, Istennek angyala, Isten előtt s te előtted az én szívem azt vallja: Én vagyok a nagy Istennek legkisebb szolgálója, Legyen nekem anyaságom, valamint szavad mondja. /4 #62B586F2 Üdvözlégy, ó, száz Mária! Köszönt az Úr általam, Kinek a nagy mindenségen mérhetetlen hatalma van; Azt akarja, hogy Fiának méhedben adj lakhelyet, és légy annak szülőanyja, kit imádnak az egek. /5 #918F48E0 Mint lehet ez? ó, szent követ! Mária félve rebeg: Tudják azt a magas égben, hogy férjet nem ismerek. Örök szűzi szent fogadást Istenemnek tettem én; Fogadásom el van rejtve hű szívemnek fenekén. /6 #600A1EEB Ó, Mária! ki az égnek követét így fogadád, Halld meg a mi hő szívünknek hozzád esdő szózatát. Szűz méhednek szent gyümölcsét, kérd Jézust, szülöttedet, Hogy az egek fényhonában imádhassuk Őt veled! >11 /1 #5170BA84 Ó, fényességes szép hajnal, Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy, teljes malaszttal! /2 #3950FD08 Dicsőséges Szűz Mária, Atyaistennek szép lánya, És Szentléleknek mátkája. /3 #866D39B2 Tehozzád küldetett mennyből Szent Gábor angyal követül, Istennek rendeléséből. /4 #CD4B14DC Szentséges Szűz, fiad leszen, Ki Isten s ember lesz egyben, És megmaradsz szűzességben. /5 #F1CDE565 Fiad az ég dicsősége, A bűnösök reménysége S a megtérők üdvössége. /6 #29C9D729 Ó, boldogságos Szűzanya, Kérünk nagy méltóságodra, Végy minket pártfogásodba! /7 #8994E661 Dicsőség Szentháromságnak, Dicséret Szűz Máriának, Üdvözítőnk szent Anyjának! >11A /1 #59B44916 Menj el sietséggel, arkangyal, Gábriel, József jegyeséhez, ékes köszöntéssel! /2 #5E92E504 Isteni titkaim immár kijelentem, Mert Szűz Máriában jó kedvem telt nekem. /3 #41D0251A Légy gyors szolgálatban, köszöntve Máriát,ű És vidd meg őneki a megváltás titkát. /4 #49273585 Az emberi nemzet hogy megszabaduljon, S a régi rabságból új életre jusson. /5 #73126AE2 Köszöntsd meg Máriát, ki malaszttal teljes, Mondd: az Úr van vele, mert Előtte kedves. /6 #8CFDCCF8 Szentlélek Istentől fogantatik fia, Imádandó nevén őt Jézusnak hívja. /7 #FAE8AE98 Ő szabadítja meg Izraelnek népét, Neki adom atyja, Dávid király székét. /8 #7CA0BFDA Jákobnak házában ő fog uralkodni, S hatalmával mindent magához fog vonni. /9 #40E370EA Az ő országának soha nem lesz vége, Ő lesz a Megváltó, s világ Üdvössége. /10 #4A23D2C5 Ó, égi követség! ó, Isten irgalma! Mily nagy az emberhez jóságod hatalma! /11 #EB1334C8 Isteni Megváltó, testté lett szent Ige, Légy urunk, vezérünk örök üdvösségre! >12 /1 #942337DD Mennyországi fényes hajnal Mely ránk virrad szép nappal, Üdvözlégy, ó, Jézus Anyja, Árva népünk Asszonya! /2 #D7923B01 A te drága szüzességed Méltóságra vitt téged. Isten édes anyja voltál, Mégis szüzen virultál. /3 #5732CF99 Engedelmes értünk voltál, Angyalszóra hajlottál, Szolgálója Úristennek, Szószólója népednek. /4 #290C3729 Szólj, ó, szent Szűz, most is értünk, Mert Istennek vétettünk. Benned Isten emberré lett, S rabságunkból megmentett. >12A /1 #D4AD769C Mennyből alászállott, mennyből alászállott Úr angyala Joákim lányának, szép Szűz Máriának eképp szóla: Üdvözlégy, áldott légy, ó, Mária! Tégedet anyjának választott magának Isten Fia. /2 #71672DB7 Engem azért küldött, engem azért küldött követségbe Isten, hogy megmondjam és tudtodra adjam Názáretbe' Az Ő akaratját, melyet végzett, Mert Téged mindennél, a többi szüzeknél jobban szeret. /3 #D7B5DDCF Zárd fel azért, kérlek, zárd fel azért, kérlek, szűz kebledet. Szentlélek ereje, árnyékoz kegyelme most Tégedet. Szűzen szülsz, azt mondom én, Gábriel, Emlékezz szavamra, nézz e liliomra, ez lesz a jel. >12B /1 #83B41753 Ha reggel, este hangzik a harangszó, Eszembe jut az édes pillanat, Midőn a szende, árva kis leányzó, Suhanni hallott angyalszárnyakat. És szól az angyal fényes ködlepelben, Ó, Mária, tudd meg, hogy szűz szívedben, Fiat fogansz, Jézus leszen neve, Vígasz jön e világra ővele. /2 #1C052600 Pirúlva szólok tiszta öntudattal, Hogy lenne ez, férjet nem ismerek. De mosolyogva válaszolt az angyal, Méhed Szentlélek árnyékozza meg. Tetszett az Úrnak szűzi tisztaságod, Kegyelme hát ím Tégedet megáldott. Megváltja a világot általa, Az Ő fia lészen a Te fiad. >13 /1 #BC3FBB47 Mint forró sóhaj, elhaló bús jaj, kél halk énekünk. Sötétben járunk, hajnalra várunk. Jöjj el, Istenünk! /2 #783F1E84 Választott néped így sírt föl Érted, nyögve bús igát. Ősszülők lelke várta, epedte Isten egy Fiát. /3 #0A5D47CA A bűn úr most is; gyötör is, foszt is. Sír a jó feléd: Mikor jössz végre kitűzni égre győzelmed jelét? /4 #7338E76A Jöjj, a bűn éget, jöjj, várunk téged, Jézus, Istenünk! Isteni gyermek, ó, hozz kegyelmet, hozz békét nekünk! >13A /1 #0951DD48 Názáretnek kisded városába Küldé az Úr angyalát. Követségbe Joákim házába, Hogy köszöntse Máriát. Ki híven, szelíden él Istennek kedvében. /2 #5DF4BDE6 Megérkezvén Gábriel arkangyal, Így köszönté a Szűzet: Üdvözlégy! Az Úr felmagasztal, És áldást hint kívüled, Mert Fiát a világ szűz méhedből veszi át. /3 #56A21AD0 Mint lehet ez? a Szűz félve kérdi, Hisz férjet nem ismerek; Elmém a te szavaid nem érti, S szívem rajtok megremeg. Szűz leszen éltem, ez esküigéretem. /4 #C22AFA91 Nem úgy, ne félj, szólt tovább az angyal, Szűzességed megmarad, A Szentlélek betölt szent malaszttal, S rád semmi szenny nem tapad. Ó, vegyed a jelet, liliom illet téged. /5 #E015A59A Szent szemeit az égre emelve, A Szűz ily választ ada: Én vagyok az Úrnak legkisebbje; Legyen meg akarata! És íme, az Ige leszállt a Szűz méhébe! >13B /1 #8B22ADE4 Jertek, végezzük el az Úr angyalát, Köszöntsük összetett kézzel Máriát. Köszöntsük meg ezt a dicső nevet, Ki az Istenanyjának neveztetett. /2 #DE7C88D0 Midőn reggel, délben, este a harang Megkondúl, hozzánk szól akkor minden hang. Köszöntsük meg ezt a dicső nevet, Ki az Istenanyjának neveztetett. /3 #16A579D3 Boruljunk le ide színe elébe, Buzgó imádságunk szálljon az égbe. Köszöntsük meg három üdvözlettel, Az Úrangyalát eképpen kezdjük el. >14 /1 #99245469 Ó, nemes, ékes liliom, édes, gyönyörű rózsa, Mária. Ki szent malaszttal, mint gyöngyharmattal neveltettél, ó, Mária. Az Isten kedvelt s Fiának rendelt anyjául, ó, Szűz Mária. /2 #92F8594E Csudák csudája, Gedeon gyapja, kire szállt égnek harmatja, Malaszttal teljes, Istennek kedves virágszál, Jézus szent Anyja. Kik hozzád mennek, mindent megnyernek, valamint szívük kivánja. /3 #FC4E7E53 Áron vesszője: nem vala tője, virággal mégis éledék; Annak példája Szűz Máriára csodásan, szépen bételék. Szüzesség drága, nemes virága s gyümölcse nékünk adaték. /4 #B1481B95 Éva gyümölcse, bűnös erkölcse halálra ronta bennünket. Méhed virága lőn orvossága, gyógyító írja lelkünknek. Te mennyországba, szép boldogságba segítsed bűnös népünket. >14A /1 #F87468BA Szállj a földre szárnyat öltve, Gábor angyalom. Óra kondul, jóra fordul földi siralom. Názáretbe' szép szüzecske, neve: Mária, Kebelébe költözik be az Isten Fia. /2 #6842532C E meghittnek a hírt vidd meg, még ma odamenj! Szent örömtől összerendül a föld és a menny. E nagy szóra meghajolva Gábor iziben Csillagon száll, liliomszál van a kezében. /3 #90CF0568 Ottan térdel kulcsolt kézzel a szép rózsaszál, Hogy az angyal, mint a hajnal, sebten odaszáll. Légy köszöntve szüzek gyöngye, az Úr van veled! Szép magzattal felmagasztal: ez az üzenet. >14B /1 #0151AF85 Örülj, vigadj lelkem, Jó útra találtál. A Krisztus Jézustól Vendégül hivattál. /2 #0F4EE9DA Krisztus asztalához Mert ma választattál. Mit régen s gyakorta Szívből óhajtottál. /3 #9B564567 Angyali vendégség, Melyben részesültél, Drága szent eledel, Mellyel ma elteltél. /4 #D4C4CC59 Jézus teste s vére, Mit magadhoz vettél, Drága szent eledel, Mellyel ma elteltél. /5 #9B02BD7D Az undok vétektől ma megüresedtél, Édes Jézusoddal Magával beszéltél. /6 #BDF774A1 Miután vétkeit Mária Magdolna Töredelmes szívvel Megismerte volna, /7 #9EACE501 Megszaggata bűnre Vivő szép ruháját, Hamuval hinté be Felcifrázott haját. /8 #1033768B És szent lábaihoz Borult a Krisztusnak, Keserves könnyei sűrűen hullottak. >Karácsony >15 /1 #D1CF29BA Üdvözlégy, ó, drága Vendég, Kit most küldött a Kegyesség, Mindeneknek Alkotója, Embereknek Megváltója. /2 #A6705A84 Vigadozzunk új fényednél, Leborulunk szent szívednél, Szénád közé könnyet öntünk, Kicsi Jézus, így köszöntünk. /3 #8F3731B4 A földön már napvilág van, Dicsőség a magasságban! Angyal néki ezt kiáltja, Néma csillag őt imádja. /4 #6D525C5D Mi is immár angyalokkal, Tiszta szívű pásztorokkal Jászlad előtt áldunk téged. Ó, adj nekünk békességet! /5 #38ED89D5 Szűz Mária, vigadozz már, Karodon ül Csillagod már, Áldanak a földi népek, És boldognak hívnak téged. /6 #C994695A Födve Fiad arcocskája, De mi hittel nézünk rája. Add, hogy éltünk nagy óráján Láthassuk az ég oltárán. /7 #E341C01F Ó, egeknek ékessége, Királyoknak dicsősége! Most az angyalt mi felváltjuk. Istenünk vagy, azt kiáltjuk. /8 #88BD22AD Megismerünk jászolodban, És imádunk istállódban, Bár homályba rejteztél is, Gazdag Isten vagy te mégis. /9 #315A3803 Nem kell mennünk jászolodhoz, Térdelünk csak oltárodhoz, Tested-véred mindjárt itt lesz, Eljössz hozzánk, híveidhez. /10 #0A3B5BCC Eljössz hozzánk, hogy imádjunk, Áldozatképp felajánljuk, Hiszen ember értünk lettél, Kicsi Jézus, drága testvér. /11 #97E9B994 Szent az Isten, szent az Isten! Énekeljünk boldog hitben, Kisded testben égi Szentség, Téged dicsér a mindenség. /12 #0719F3E3 De nagy öröm így dicsérnünk, Jászolodban nézdegélünk. Most az Isten közel hozzánk, Gyermekszemmel mosolyog ránk. >15A /1 #F0082B04 Üdvözlégy Betlehemben szült Jézus teste s vére. Kinek születése napja Mennyből lőn hirdetve! Amint hajdan a pásztorok jászolynál imádtak, Úgy imádunk ez oltáron kenyér színe alatt. Édes Jézus, ki mennyekből a földre lejöttél, Hogy bennünked Üdvözíthess Betlehemi istálóban Szent Szűztől születtél. >15B /1 #FA1EB40A Üdvözlégy, áldott, Régen óhajtott éjszaka, éjszaka, Melyen fiat szült, De meg nem sérült Mária, Mária. /2 #3A2053F0 Ezt fényes délnek, És nem éjfélnek mondhatjuk, mondhatjuk. Mert Isten Fia, Igazság napja, tudhatjuk, tudhatjuk. /3 #78404F4C Ki ez éjfélben, Fényét elsőbben mutatta, mutatta, Eddig rejtekben, Anyja méhében tartotta, tartotta. /4 #F70680EB Angyalok ennek, Születésének örvendnek, örvendnek. S jó hírt mindennek, Az embereknek hirdetnek, hirdetnek. >15C /1 #63F444DC Ez éjfélben, Betlehemben, Született a kis Jézuska. E világnak Megváltója, Nagy hidegben. /2 #507F3AF4 Hideg szénán, kemény szalmán Gyenge testecskéje fázik, Orcája könnyektől ázik, kis Jézusnak. /3 #6885C8EB Vigyünk neki ajándékot, vigyünk neki ajándékot, Rózsafűzér imádságot, ajándékot! >15D /1 #6CFA103F Eljött a szent éj közénk, Melyen Jézus jött közénk, A világ Megváltója, Bűntől szabadítója. Testet vett, ember lett, Betlehemi istálóban született. /2 #B7BB7176 Dicsőség Istennek, békesség az embernek! Az angyalok karával, szivünk buzgóságával Vígadva, harsogva, Zengjük: dicsőség neked kis Jézuska! /3 #5FD05FD5 Hisszük hitünk szent tanát? a sSzentháromság titkát, Hiszünk Atya Istenben, A dicső Szentlélekben, S Fiúban: Jézusban, Kit Mária szűzen szült istálóban. /4 #6A15DA08 Szent szent vagy, Atyaisten! Szent vagy Szentlélek Isten! Szent vagy édes Megváltónk, isteni szabadítónk! Hozsanna, hozsanna, Neked élő Istenfia, Jézuska! >16 /1 #A7FE16F4 Az angyal énekel, tekints az égre fel: Napvilágos lett az éj, meghasadt az ég, És a Második Személy most a földre lép. Mézet ont az ég! Mézet ont az ég! /2 #2CFB23B3 Az angyal így dalol a fényes ég alól: Istenünknek glória a mennyekbe' fenn! Véle mondja Mária, véle Betlehem. Mondjunk glóriát! Mondjunk glóriát! /3 #17A52B53 Jó pásztoremberek, mind jámbor, nyílt szívek. Hallják boldog hangjait: Földön békesség! Boldogságot ád a hit, hogyha szíved ép. Hisszük is szavát, hisszük is szavát. /4 #ABB4ED41 És mennek boldogan, hol Jézus jászla van, Hozzák tiszta szívüket szép ajándékul. Mink is hozzuk, jó hívek, várja már az Úr: Tiszta, hű szívet, tiszta, hű szívet. /5 #5B58DADA Most angyal s pásztorok, ég és föld egybefog: Mind, mi él és mind, mi van, Glóriára hív, Áldja együtt boldogan minden tiszta szív, Szent, szent, szent az Úr! Szent, szent, szent az Úr! >16A /1 #5E6DBB04 Kirie Elejszon! Ó, Istenünk, örvendezni, És háladalt zengedezni Jöttünk most. /2 #40023347 Kri-iszte Elejszon! Betlehemben szült Fiadat, Kit fogadtunkl Megváltónknak Mainap. /3 #D99157EF Kirie elejszon! Kit szűz anyja a jászolban, Ápolgatott a pólyában Egykoron. /4 #5D5DA3A0 Szent hitünk, minékünk, Hogy Isten egyszülött Fia A jászolig megalázza Önmagát. >16B /1 #306FE2B9 Glória! Glória in excelsis Deo! Így hangzott mennyekben az öröménekszó. Dicsőség a magasságban a nagy Istennek, A mennyei boldogságban a Fölségesnek! Az emberek közt csendesség, Uralkodjék szent békesség, Hogy boldogok legyenek És örökké éljenek. >17 /1 #243E9D8A Az égből színméz csörgedez. A légben illat lengedez. Mozdul az ég, áll a csillag, Ég kapui már kinyílnak. Messiásunk születik ma. /2 #87BB3542 Ó, pásztorok, figyeljetek! Új dalt dalol angyalsereg: Dicsőség a nagy Istennek! Békesség a jó embernek! Messiásunk születik ma. /3 #59BC04A1 Felserkennek a pásztorok, A szívük hangosan dobog, Viszik nyájuk kisbárányát, Jámbor szívük színaranyát, Kisded Jézus örömére. /4 #A27D8B41 Én is sietve elmegyek, És elviszem a szívemet. Aranyalma kis Jézusnak, Néki adom ajándéknak. Legyen övé mindörökre! >17A /1 #FBFD3F61 Angyalszóra a pásztorok, angyalszóra a pásztorok elindulának. Fölkeresni kis bölcsőjét, fölkeresni kis bölcsőjét ég s föld Urának. Szívökben a szeretet a homályra fényt vezet. S céljuk felé gyorsan viszi a szegényeket. /2 #DE913BDC Menjünk mi is Betlehembe, menjünk mi is Betlehembe a kis Jézushoz. Aki nekünk szent Megváltást, aki nekünk szent Megváltást s örök üdvöt hoz. Kérjük a szép szűz Anyát, kérje értünk szent Fiát, Hogy nekünk is nyissa meg majd az égi hazát. >18 /1 #613D7372 Az Ige megtestesült Názáretben, Kit Mária szűzen szült Betlehemben. Itt vagyon elrejtve kenyér színben, Imádjuk mindnyájan egyetemben. /2 #F6BAE574 Ezt az igaz nagy Isten bölcsessége Mindeneknek javára cselekedte. E dolgon angyalok csodálkoznak, Emberek, állatok álmélkodnak. /3 #2051B09E Betlehembe ne menjünk, föltaláljuk Jelen e szent oltáron, s magasztaljuk. Mert szívünk ha tiszta és ártatlan, Kedvesebb az neki, mint az arany. /4 #E3196640 Dicsőség és dicséret az Atyának, E világra született szent Fiának. És vele a kegyes Szentléleknek, Szentháromságban az egy Istennek. >18A /1 #2650CF2A Angyali glória zeng Betlehem felett. Pásztorok örvendve gyorsan útra fel! A szűz megszülte kisdedét, Nagy fényben ím kinyílt az ég. Glória, glória, glória, in excelsis Deo. >18B /1 #8EF814CB Az Istennek szent angyala mennyből lejöve, Pásztoroknak a mezőbe örömhírt vive. Hogy született Messiás, kit jövendölt az írás, Melyben szólott Izraelhez ősz Izaiás. /2 #0DFFE2BB Angyalszóra a pásztorok elindulának. Fölkeresni kis bölcsőjét ég s föld Urának. Szívükben a szeretet, a homályra fényt vezet. S céljuk felé gyorsan viszi a szegényeket. /3 #5DA13891 Menjünk mi is Betlehembe a kis Jézushoz. Aki nekünk szent megváltást s örök üdvöt hoz. Kérjük a szép Szűzanyát, kérje értünk szent Fiát, Hogy nekünk is nyissa meg majd az égi hazát. >19 /1 #11EF8BCD A szép szűz Mária szent Fiának, Imígyen énekelt kis Jézusnak: Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! /2 #148AB2CF Aludj el, magzatom, napom fénye, Életem egyetlen szép reménye. Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! /3 #C4E5A97D Aludj el, fiacskám, rózsaszálam, Aludj el, violám, én zöld ágam. Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! /4 #34D946B9 Barmok közt, jászolban, én gyermekem, Aludj a szénában, szép kisdedem. Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! /5 #FC17056E Nem tudom, mit mondjak örömömben, Hogy téged láthatlak ez életben. Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! /6 #AEF8D24C Magamhoz szorítlak, megcsókollak, Tégedet szívemből úgy imádlak. Örömest ringatlak, Szívemből óhajtlak, Aludj, aludj! >19A /1 #B6D053CA A kis Jézus megszületett, örvendjünk! Elküldötte Ő szent Fiát Istenünk. Betlehemben fekszik rongyos jászolban, Azért van oly fényesség a városban. /2 #C9CEC71E Eleibe térdepeljünk mindnyájan, Örvendezve énekelünk vígságban. Dicséretet mondunk édes Annyának, Ajándékot adunk a kis Jézusnak. >19B /1 #0F0F1F57 Betlehemben csendes a táj, Csak a pusztán legel a nyáj. Bár a tájon minden alszik, Az égből, ím, ének hangzik. Félve néznek a pásztorok, lelkesülnek az angyalok. Zeng az ének hangosabban: Dicsőség a magasságban. >19C /1 #5D1BF43D Dícsértessék a Jézus, aki ma született, A mi megváltásunkra Mennyből leküldetett. Betlehem városában, rongyos istálóban Született, de nem fényes vendégfogadóban. /2 #05E06007 Nyájat örző pásztortárs, az angyal szavára jöttünk, A kis Jézusnak feltalálására. Feltaláltuk barmok közt, Keskeny jászolban, Imádjuk leborulva gyenge pólyában. /3 #2ADB493D Senki sem fogadta be a szép szűz Máriát, Nem tudta hol megszülni szentséges szent fiát. Talált egy rossz istálót, Kénytelen betérni, A szállást megtagadták, nem mert máshol kérni. >20 /1 #3F005028 Csordapásztorok midőn Betlehemben Csordát őriznek éjjel a mezőben, /2 #80D8C51E Isten angyali jövének melléjük, Nagy félelemmel telék meg ő szívük. /3 #9BCA7222 Örömet mondok, nagy örömet néktek, Mert ma született a ti üdvösségtek. /4 #9AC3ED30 Menjetek el csak gyorsan a városba, Ott találjátok Jézust a jászolba'. /5 #9E16842C Elindulának, és el is jutának, Szűz Máriának jónapot mondának. /6 #623D9400 Isten titeket hozott Uratokhoz. De nem szólhattok mostan szent Fiamhoz, /7 #2639D7A5 Mert ő aluszik, nyugoszik pólyában, Szénán bágyadoz a hideg jászolban. /8 #4FC1666E Nem pihen ágyban, sem friss palotában, Hanem jászolban, romlott istállóban. /9 #204B6C59 Serkentsd fel Jézust, szent Fiadat, nékünk, Mert mi angyalok igéjére jöttünk. /10 #12319FBD Üdvözlégy Jézus, pásztorok Pásztora, Bűnös emberek megváltó szent Ura. /11 #7F5606DF Kérünk Tégedet, mi Üdvözítőnket, Sok bűneinkért meg ne útálj minket. /12 #CD910255 Mária, Te is könyörögj érettünk, Hogy halálunkkor boldogok lehessünk. /13 #BEA43152 Dicsőség Néked, örök Atyaisten, Te kisded Jézus és Szentlélekisten. >20A /1 #2E18AD3D Betlehemi pusztán örvendetes hír van, Az angyalnak szava az időben így szóla, az időben így szóla: Pásztorok, keljetek, és gyorsan menjetek, Közel itt, e helyhez! Pásztortárs, minő hang ez? Pásztortárs, minő hang ez? Betlehemnek majorjában Jezus született, Pásztortárs, nagy öröm ez, pásztortárs, nagy öröm ez! /2 #A37ADED2 A jel, melyet leltek: jászolban egy gyermek, Ott fekszik a szénán, hódoljuk meg ott méltán, hódoljuk meg ott méltán! Szűz anyja mellette, örvendez felette, Pólyába takarja. Pásztortársak, el hozzá, pásztortársak el hozzá! Legyen dicsőség Istennek, béke embernek! Ki-ki örüljön ennek, ki-ki örüljön ennek! >20B /1 #DB974E50 Betlehemnek pusztájában, Pásztorok vigyázatában Nagy örömhír hirettetett. Mert a barmok pajtájában, Ökör, szamár jászolyában Üdvözítőnk született. /2 #9EF21C58 Eljött, úgymond, a Messiás, Kit jövendőlt Izaiás. Sír a kemény hidegben. Szállást nem talált magának, Inkább rendelték azt másnak, Az egész Betlehemben. /3 #2A66D271 Ó, szent József, mit gondoltál, Hogy istállót választottál, Ilyen kemény hidegben! Szállj be hozzánk Máriával, Született kis Jézuskával, És lakozzál szívünkben. >20C /1 #DC7FE5BB Betlehem kis városában, Elhagyatott istálóban, Született a kis Jézuska, Mindnyájunknak Megváltója Valóban. /2 #35B4103F Nem királyi fényes lakban, Hideg szalmán a jászolban, Fekszik a gyermek Jézuska, Mindnyájunknak Megváltója. Valóban. >21 /1 #0D867301 Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Istennek! Az angyali seregek vígan így énekelnek: Dicsőség, dicsőség Istennek. /2 #20ED0CBA Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek! Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet, Békesség, békesség embernek. /3 #2E1C2127 Dicsérjük a szent angyalokkal, Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni gyermeket, ki minket így szeretett, Dicsérjük, imádjuk, és áldjuk. /4 #B62315A6 Kis Jézus! ne vess meg bennünket, Hallgasd meg buzgó kérésünket. Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk. Ó, Jézus, ne vess meg, hallgass meg. /5 #B897019B Dicsőség az örök Atyának És értünk született Fiának, S mindkettő Szentlelkének, a malaszt kútfejének: Dicsőség, dicsőség Istennek! >21A /1 #5E0FD441 Fenyőgallyas kis Jézuskánk, lelkünk drága gyöngye! A szeretet fehér szárnyán szállj siese a földre! Lelkünkben kis jászolocskát készítettünk Néked, Puha meleg takaróba göngyölgetünk téged. /2 #A036C746 Szűz Mária édesanyja, véled egyesülve, Imádjuk a kis Jézuskát! Ó jöjj segélyünkre, Hogy szent Fiad mihozzánk is e napon eljöjjön, Karácsonyi szent kegyelme belénk erőt öntsön. >21B /1 #82A44A37 Fel fel juhászok, kik a hegyekben Nyájat őriztek a nagy völgyekben. Mit mondok, halljátok És ezt csodáljátok Betlehemben. /2 #FCF99111 Nagy fényesség tűnt az én szemembe, És egy angyalszó hangzott fülembe. Hogy Jézus született, jászolba tétetett Betlehemben. >21C /1 #021B5654 Dícsértessél kis Jézuska, lelkünk üdvössége! Imádtassál, bűnösöknek édes reménysége! Út, igazság, élet vagy te, Szűznek szent gyümölcse. Add, hogy e nap szent vígasság szívünket betöltse! /2 #DDD33CAD A pásztorok dudaszóval köszöntöttek Téged, Ajándékul túrót, sajtot, s bárányt vittek Néked. Kérünk: tőlünk fogadd ajkunk zengő hozsannáját, Túró, sajt és bárány helyett: szívünk szent háláját! /3 #8B00F3A5 Ó világ szent Megváltója, légy ezerszer áldva! Égen s földön harsogjon ma áldó szent hozsánna! Dávid dicső sarjadéka, Szűznek szent magzatja, Hasson Hozzád ajkunk áldó s imádó szózatja. >22 /1 #DB77AC90 Ez nap nékünk dicséretes nap, napja vigasságunknak. Új bizodalma váltságunknak: Ma született Betlehembe' Szűz Máriának Úr Jézus Krisztus, mi megváltónknak, Áronnak vesszeje kivirágozék, Tiszta szűztől gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztusnak, Jézusnak nevezteték. /2 #0BCD0B19 Ez a Gyermek, kit az Atyáknak igért Isten: Ádámnak, Pátriárkáknak, Ábrahámnak, Kiben minden nemzetségek megáldatának, Életre majdan mind feltámadnak. Áronnak vesszeje kivirágozék, Tiszta szűztől gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztusnak, Jézusnak nevezteték. /3 #1EAA7DCD Megtört immár ördög hatalma, a halálnak országa, Pokolnak, bűnnek birodalma, Megnyittaték mennyországnak erős kapuja, Istennek kedve mireánk szálla. Áronnak vesszeje kivirágozék, Tiszta szűztől gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztusnak, Jézusnak nevezteték. /4 #D837BFDC Hálát adjunk az Úristennek, Atya- Fiú- Léleknek, És örvendezzünk a Gyermeknek. Nagy örömet az angyalok nékünk hirdetnek, Dicsérik Istent, úgy énekelnek. Áronnak vesszeje kivirágozék, Tiszta szűztől gyermek születék, Mennyei királyul nékünk adaték, Krisztusnak, Jézusnak nevezteték. >22A /1 #00456B86 Betlehembe elmegyünk, Jászol elé térdelünk, Kis Jézust imádjuk, Aki értünk ember lett, Szűzanyától született, Hogy minket Megváltson Betlehembe elmegyünk, Jászol előtt térdelünk, Kis Jézust imádjuk. >22B /1 #CDA5B301 Hallgass csak, pásztortárs, Nem olyan szó ez, mint más. Emeld fel fejedet, Nyisd örömre szívedet. /2 #ADF28E9F Ez a gyermek letapodta pokol kapuját, Nyitván Mennynek ajtaját. Menj csak frissen töbiekért, keltsd fel őket is, Had vígadjanak ők is. /3 #30335FA6 Mi is, keresztényke, legyünk hát serények, Áldozzuk szívünket, ajándékul lelkünket. >23 /1 #C6BC986C Istengyermek, kit irgalmad közénk lehozott, Angyaloknak énekével Néked áldozok. Terjeszd fölém kezedet, hogy az Istenszeretet Töltse el ma szívem, lelkem jászolod tövén. /2 #35EED815 Bár nem látom gyermekarcod szent vonásait, Hiszem mégis rendületlen, hogy már te vagy itt. És mosolygón fölfogod könnyemet, amit hozok Ajándékul jászolodnak trónusához én. /3 #0AD7502F Istengyermek, nézd szívemnek forró vágyait: Boldogságot adni másnak nincs hatalma itt, Csak Tenéked, Istenem. Ó, ha arcod megjelen Áldott ostya szent színében, boldog vagyok én. /4 #BBB0C0D8 Betlehemi csillagodat ragyogtasd nekem, Ki e sötét lelki éjben jászlod keresem! Add hitemnek fényedet, akkor biztosan megyek, S meg nem állok, míg a trónod el nem érem én. /5 #CFD30474 Szentségházad jászolához állok őrnek én, Hogy ne bántson senki Téged már e földtekén. Ó, ha Téged sértenek, én szívembe rejtelek, S menedéket adok Néked mindhalálomig. >23A /1 #B5FC4124 Leszállt az ég dicső Királya közénk az üdvnek hajnalán. Jászolban fekszik rongy ruhában, ki mennyet s földet alkotá. Légy üdvözölve, szent Karácsony, mely földre hoztad az eget. Ím, elmúlik a bűnnek éje, mert Te az üdvöt hirdeted. /2 #561B37A6 Dics éneket örvendve zengünk, Ó, kisded Jézusunk, Neked. Ajándékot hozok szívemben, fogadd el, s meg ne vond kegyed. A szenvedésért itt a földön, amelyet Neked áldozok. Tudom, hogy gondolsz rám is ott fenn, jóságos kisded Jézusom. /3 #ABF55803 Angyalok ajkán jött az ének, hogy földre szállott az élet. Pásztorok mentek Betlehembe, imádni Téged, Istenem. Légy üdvözölve, szent Karácsony, mely földre hoztad az eget. Ím elmúlik a bűnnek éje, mert Te az üdvöt hirdeted. >23B /1 #840C85CE Imádni jöttünk, kisded Istenünk a jószívű pásztorokkal. A lelkünk éled, így látva Téged, körülvéve angyalokkal. Ó, Te Isteni drága kisgyermek, váltsága lettél bűnös nemünknek. Trónod elhagytad, sorsunk vállaltad, a mennyek üdvét földünkre hoztad. >24 /1 #3010C841 Jászolodban áldunk, édes Jézuska, Igaz pásztorka, Szűz anyáddal, Máriával mindenha. /2 #BD0F428C Vajjon mivel érdemlette az ember, A bűnös ember, Hogy érette önmagadat áldozd fel? /3 #2E7584D7 E végtelen szeretetért imádunk, Szívből hódolunk. Igaz szívet, szeretetet áldozunk. >24A /1 #A9973333 Messiásunk született, kiért lelkünk epedett. Jertek magasztaljuk őt, lehullván színe előtt. Örvendvén örvendjünk, mert kegyes Istenünk, Ki Betlehemben született minékünk. /2 #0380E5C4 Az angyalok szózata, mihozzánk is elhata, Hirdetvén a kisdedet, ki üdvünkre született. Zengjék hát mindenek: Dicsőség Istennek! Békesség a jó szándékú embernek. /3 #31A307D0 Az Isteni szent kisded égi tanítást hirdet, Alázatosságával a mennyei példájával. Kis Jézus, légy velünk s add mindig követnünk, Mikre szent példád tanítást ad nekünk. /4 #8F20A680 Hiszünk örök Atyánkban és ő szent Fiában, Ki rajtunk megkönyörült, s érettünk megtestesült, És a Szentlélekbwen, hiszünk egyetemben, Élni-halni készek vagyunk e hitben. /5 #98BDB121 Menjünk a szent kisdedhez, ez üdvösséget szerez, Énekeljünk örömmel a mennyei sereggel: Szent vagy, kis Jézus! Ég és föld ezt mondja, Szent vagy, óh, világ kegyes Megváltója. >24B /1 #2C9DA1FC Ébredj fel, ó, bűnös lélek, Betlehembe siess, kérlek, Tekints a jászolba istállóban, Ott látod Uradat valónjában. Leszállott a földre Isten Fia! >25 /1 #74B095DD Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, pásztorok, Hogy Betlehembe sietve menvén lássátok, lássátok. /2 #83C72988 Istennek Fia, aki született jászolban, jászolban, Ő leszen néktek Üdvözítőtök valóban, valóban. /3 #BE630EF0 Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Mária; Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent Fia, szent Fia. /4 #0E98824C El is menének köszöntésére azonnal, azonnal, Szép ajándékot vivén szívökben magukkal, magukkal. /5 #8E3C87B9 A kis Jézuskát egyenlőképpen imádják, imádják. A nagy Úristent ilyen nagy jóért mind áldják, mind áldják. >25A /1 #01E88B12 Mért ragyog ma úgy az éjjel, tén kigyúlt ott fenn az ég? Énekszó zeng szerte széjjel, pásztorok hallgatják rég. Istennek szent Fia ma született, Általa minekünk nagy üdvünk lett, Örvendjünk és mondjunk hálát, áldjuk a kis Jézuskát. >25B /1 #EE78DF8C Nagy örömet hirdetek én, földi nemzetek. Isten Fia Betlehemben ma megszületett. Istálóban, jászolágyon nyugszik csendesen. Szűz Mária ápolgatja boldog édesen. >26 /1 #BF4B8505 Midőn a Szűz Magzatát, sírdogáló kis Fiát El akarja altatni, így énekel őneki: Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! /2 #446C306F Napom édes, szép fénye, ó, életem reménye, A barmoknak jászlában, aludj a lágy szénában. Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! /3 #4EEAC38F Ó, én édes gyermekem, téged kíván csak lelkem. Aludj, édes virágom, gyenge bimbóm, zöld ágom. Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! /4 #2AAB9784 Ó, aludj, én Királyom, aludj, édes Magzatom, Aludj, gyenge gyöngyvirág, amíg enged e világ. Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! /5 #713DBF99 Akarsz-e más éneket? Hívok pásztorsereget; Nem énekel senki sem, mint ezek, oly ékesen. Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! /6 #15C5FAAE Mihelyt kedved megértik, éneküket rákezdik: Aludj, kisded, ó, aludj, jászolkádban csak aludj! Ó, napfény, ó, élet, ó, édes Jézus, ó, édes Jézus! >26A /1 #47770583 Mily ragyogó fény árad az éjben, Mily ragyogó fény árad az éjben, Betlehem úszik fényözönében, Betlehem úszik fényözönében. /2 #331996E7 Égi csodáknak nyílt meg a nagy ég, Égi csodáknak nyílt meg a nagy ég. Szent örömet zeng az angyali nép, Szent örömet zeng az angyali nép. >26B /1 #766BB1DE Mária, Mária szűz méhe, A kisded Jézuskát megszülte. E világra hozta a mi váltságunkra Mária, Mária szűz méhe. /2 #72EE2B8B Mária, Mária szent ajka A kisded Jézuskát csókolja. Kipirul kis arca, amint éri ajka. Mária, Mária szent ajka. /3 #EF569589 Mária, Mária szent szeme A kis Jézusra van függesztve. Fázik a kisdede, könnyezik felette: Mária, Mária szent szeme. /4 #0E9D420C Mária, Mária szent karja A kisded Jézuskát átfogja. Ott pihenget rajta, gyengéden ringatja Mária, Mária szent karja. >27 /1 #B7B0A6FD Mind a világ örvendezzen Krisztus születésén, Ki ember lett Szűzanyjától angyal üdvözlésén. Víg szavú énekkel, tiszta szép elmével Örvendezzünk, vígadozzunk e napon, Karácsony! Karácsony! Az Úr Jézus megjelent e világon, Karácsony! Karácsony! Szűz Mária szülte nekünk e napon, Karácsony! Karácsony! Vígadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk! /2 #65DFBD23 Most az egek mézzel folynak, mind a világ boldog, E gyermekben frigyre léptek égi s földi dolgok. Istenség ember lett, Jászolban szendergett. Örvendezzünk, vígadozzunk e napon, Karácsony! Karácsony! Lélekzel már, bűnös ember, szabadon, Karácsony! Karácsony! Megnyílt néked a mennyország e napon, Karácsony! Karácsony! Vígadozzunk, örvendezzünk, énekeljünk, tapsoljunk! >27A /1 #4B2A969E Csöndes éj, boldog éj, Alszik a völgy s halom. Szűz Anya, hallod-e, csendes a táj? Isteni gyermeked álmira vár, Várja, hogy altatod Őt! Várja, hogy altatod Őt! /2 #2121E8ED Párna sincs, bölcsője sem, Mégis mily édesen Nyugoszik a kegyes égi szülött, Emberek a szabad óra ütött: Itt vagyon a Messiás. Itt vagyon a Messiás. /3 #FBC66C63 Jönnek a jó pásztorok, És szívük földobog, És leborulnak a jászoly előtt, Egyszerű, jó szívük tiszteli Őt, Szűz Anya égi Fiát. Szűz Anya égi Fiát. /4 #2AC67E43 Csöndes éj, szent nyugalom, Énekel völgy s halom, Csendül az angyali Halleluja: Földre leszállt a nagy égnek Ura! Jertek imádni Őt! Jertek imádni Őt! >27B /1 #C25A4F2E Csöndes éj, boldog éj, A világ álma mély, Csak a Szent Szűz van még ébren Szent Józseffel zengve szépen: Aludj, aludj édesem, Édes, kedves gyermekem. /2 #219E49FF Csöndes éj, szent ez az éj, A világ álma mély. Csak egy szép hajú gyermek felett Virraszt boldogan a szeretet. Álmod áldott legyen, Álmod áldott legyen. /3 #69F1E6AF Bölcsője sincs, párnája sem, Mégis oly édesen Alszik az isteni kegyes szülött. Emberek, a szabad óra ütött. Itt vagyon a Messiás, Itt vagyon a Messiás. /4 #A8785191 Csöndes éj, szent nyugalom, Él már a völgy s halom. Csendül az angyali Alleluja, Földre szállott az egek Ura. Jertek, imádjátok Őt, Jertek, imádjátok Őt! >27C /1 #9EBC0908 Csendes éj, szentséges éj, Mindennek álma mély. Nincs más fent, csak a szent szülőpár, Drága kisdedük álmainál. Szent Fiú, már aludjál, Szent Fiú, már aludjál. /2 #672DDA7F Csendes éj, szentséges éj. Angyalok hangja hív. Halld a mennyei alleluját, Zengve zengi a drága szavát. Krisztusunk megszabadít, Krisztusunk megszabadít. /3 #1705BA39 Csendes éj, szentséges éj, Szív, öröm, hit, remény. Isten szent Fia hinti le ránk Ajka vígasztaló mosolyát. Krisztusunk megszületett, Krisztusunk megszületett. >28 /1 #EF34B3B5 Nagy örömnap ez nékünk Isten kegyelméből. Ma született Krisztusunk tiszta Szűz méhéből. A kis gyermek oly nemes, olyan ékes, kellemesŐ emberségében, Mégis felfoghatatlan, szóval kimondhatatlan Ő Istenségében. /2 #67D57D1A Isten Fia támadott tiszta szűz leánytul, Liliomon rózsaszál! A természet ámul. Hogy születni látja Őt, aki századok előtt e világ szerzője, Hogy a szent Szűz kebelén táplálgatja szent tején azt, ki Teremtője. /3 #3D084E8E Mint az üveg, nem törik, napsugár, ha járja, Sértetlen maradt a Szűz, őt hozván világra. Ó, boldog a szent Szülő, kinek teste volt a tő, mely Krisztust termette! Kinek áldott kebelét, tisztaságos szent tejét Jézus úgy szerette. /4 #2F5736D4 Itt az Anya a leány, a Gyermek az atyja, Ember lett az Isten itt! föl ezt ki foghatja? Szolga lett és mégis úr, itt van gyámoltalanul, mégis: el nem éred! Messze, mégis itt jelen, Kettős itt a rejtelem, Ésszel föl nem éred! /5 #6538F48E Sötétségben születik, ki a napfényt gyújtja, Istállóban rejtezik, ki a földet tartja. Rejtik pólyák, szalagok, azt, aki a csillagok ezrét égre szúrja. Sírdogál és nyöszörög, ki az égen mennydörög, s a villámot szórja. /6 #BE105542 Krisztus, kinek kegyelme minden embert táplál, Ki a szent Szűz kebelén értünk földre szálltál, Hittel kérünk, légy kegyes, bűneinkért meg ne vess, ne taszíts a mélybe. Üdvözítő Istenünk, halálunkkor légy velünk, s hívj magadhoz égbe. >28A /1 #AB8AA50C Ne féljetek, pásztorok, pásztorok, örömet hirdetek, Mert ma nektek született, ki megjövendöltetett, Egy szűznek méhéből, szüzen szült véréből. Megváltó Istennek, Alle-alleluja. /2 #9B05AD3E Hogyha pedig e csodát, e csodát látni akarjátok, Betlehembe menjetek, és ez leszen jeletek: Fogtok ott jászolban, takarva pólyában Kisdedet találni, Alle-alleluja. /3 #89E1CC75 Városon túl nem messze, nem messze van egy istállócska, Barmok közt ott fekszik, száraz szalmán nyugoszik, Mellette szűz Anyja és nevelőatyja, József és Mária, Alle-alleluja. /4 #3BCE7A25 Ó, szerencsés éjszaka, éjszaka, minden kincsek felett E mennyei kisdedet, az isteni gyermeket, A legszebb virágot, legdrágább gyémántot Hozta a világra, Alle-alleluja. >28B /1 #D1B58E3E Nyugodj, kisded, csendességben, adj helyt édes álmoknak. Most lehetsz még békességben, nincs ideje kínoknak. Nyugtasd ki most szent lábadat édes gondatlansággal. Hogy erőben légy juhodat keresvén fáradsággal. /2 #FC23169F Nyugodj, kisded, míg a habok álmodat nem gátolják, S míg a sanyargató napok népedet nem rabolják. Ha szélvésze lesz felettünk e világ tengerének, Óh, akkor úgy felkeltünk, hogy álljál ellen mérgének. >29 /1 #23ECBEA3 Ó, gyönyörűszép, titokzatos éj! Ég szemű gyermek, csöpp rózsalevél. Kisdedként az édes Úr Jászolában megsimul Szent karácsony éjjel! /2 #68F3B910 Ó, fogyhatatlan csodálatos ér! Hópehely ostya, csöpp búzakenyér. Benne, lásd: az édes Úr Téged szomjaz, rádborul, Egy világgal ér fel. >29A /1 #A4569609 Fel, nagy örömre, ma született, Aki után a föld epedett. Mária karján égi a lény, Isteni kisded, szűznek ölén. Egyszerű pásztor, jöjj közelebb, Nézd a Te édes Istenedet. /2 #660DFD09 Nem ragyogó fény közt nyugoszik, Bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, Rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor, térdeden állj, Mert ez az égi s földi király. /3 #7C9F5621 Jöjjetek ide, imádjátok, Aki mindenkit ma megváltott. Boruljatok le itt előtte, Szívetek adjátok érette. Egyszerű pásztor is leborult, Előtte a földig lehajolt. >29B /1 #F5312536 Ó, Te kedves karácsony este, Hogy mikor jössz, szívünk leste. Mivel hozzánk beköszöntél, Ajkainkról vidám dal kél. /2 #8D50493B Csillag szállott a magas égre, Ide látszik égő fénye. Azt hirdeti, azt ragyogja, Ma született a kis Jézuska. >30 /1 #CD8B0B29 Ó, Jézus, szűzen született szép rózsaszál, Kit lelkem hideg jászolban, szalmán talál. Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /2 #CD2F3566 Ó, Jézus, mennyei vendég, énnálam szállj! Vétkemtől, rútságaimtól ne irtózzál! Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /3 #F5B22839 Ó, Jézus, ha már szállottál istállóba, Szívünket fektesd magadhoz a jászolba. Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /4 #1B88A732 Ó, Jézus, drága teremtő, én Istenem, Mért jöttél ily nagy ínségre keservesen? Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /5 #F4F7BA86 Ó, Jézus, hogy miránk szálljon mennyei kincs, Azért, ó, drága királyom, most semmid sincs. Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /6 #00CCC91F Ó, Jézus, de kevés szív van e világon, Ki téged istállócskádból befogadjon. Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. /7 #BAFE0239 Ah, kérlek, siess énhozzám, királyocskám! Szívemben vessed ágyadat, virágocskám. Ó, Jézusom, szent Jegyesem, Nyugodjál meleg szívemen, én kedvesem. >30A /1 #9A47F273 Ó, boldog Betlehem, áldások városa, Ott sír a védtelen, bús árvák támasza, Földiek öröme, égiek szent gyönyöre, Ne sírj, kis Jézuskám! /2 #BEEE9258 Még a vészfergeteg nem zúg fejed felett, Ölelő szeretet dajkál, enyelg Veled, Védnek az angyalok, őrt állnak a pásztorok, Ne sírj, kis Jézuskám! /3 #02A820FA Nem Júdás az, ki most csókokkal elborít, Szűzanyád az, ki most hő keblére szorít. Ringatnak karjai, betakarnak szárnyai, Ne sírj, kis Jézuskám! /4 #FEEFB217 Én is leroskadok, jászoltrónod előtt, Szánd meg a bánkódót, kérlek, ne űzd el őt. Bűneim bár nagyok, de irgalmad még nagyobb, Ne sírj, kis Jézuskám! >30B /1 #C0A36E12 Örömet hirdetek nektek, minden nemzetek, Mert született Betlehemben egy kis gyermektek. A jászolyban, pólyácskában nyugszik csendesen, Szűz Mária ápolgatja, hisszük ezt híven. >30C /1 #7175CB55 Jézus ágyán nincsen paplan, sír az ártatlan, Nincs palota, hanem nyugszik barmok jászlában. Könnyei hullnak a kis Jézusnak, Így kell szenvedni érettünk a Megváltónak. /2 #17873741 Az egeknek nagy királya s a palotája Egy istálló, barmok szája meleg kályhája. Szalma az ágya, nincsen párnája. Kemény szalma gyönge testét, jaj, hogy kínozza. /3 #A45BA4DB Nem kívánta palotáját a nagy uraknak, Sem pehellyel töltött ágyát a gazdagoknak. Megvetvén őket, a kevélyeket, Egy rongyos pajtában talált nyugvóhelyet. /4 #7589ECC7 De a barmok megismerték, hogy a Teremtő Az egekből szállott alá az Üdvözítő. Reálehelvén, úgy melegítvén, Kemény hideg ellenében így védelmezvén. >31 /1 #F796905C Örülj, te boldog Betlehem! Vígadjatok, örüljetek! A kívánt Kisded megjelent, a Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /2 #2A6C23D5 Az örökké való Ige, vígadjatok, örüljetek! Emberformába öltöze. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /3 #17BF2491 Megértve Gábriel szavát, vígadjatok, örüljetek! A Szűz fogadta szent Fiát. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /4 #7F872F8C Hitvány jászolban sírdogál, vígadjatok, örüljetek! Aki a mindenen király. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /5 #92C91A99 Megismeri ökör, szamár, vígadjatok, örüljetek! Hogy ez a kisded a király. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /6 #49EF45F4 Jönnek kelet királyai, vígadjatok, örüljetek! Aranyat, tömjént hordani. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /7 #DDC50634 A házba lépnek együtt ők, vígadjatok, örüljetek! Hódolnak új uruk előtt. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. /8 #A36FBFEE Megüljük áldott ünnepét, vígadjatok, örüljetek! És áldjuk Isten szent nevét. A Krisztus veletek! Örvendjetek jövetének, együtt ifjak meg a vének. >31A /1 #64400617 Pásztorok, keljünk fel, Hamar induljunk el, Betlehem városába, Rongyos istállócskába, Siessünk, ne késsünk, Hogy még ezen éjjel oda érhessünk, Mi Urunknak tiszteletet tehessünk. /2 #26E000E6 Angyalok hirdeték, Messiás születék, Itt van jele fényének, Helye születésének, Pajtában, pólyában, Be vagyon ő takarva posztócskába. Áldot gyermek szenved már kis korába'. /3 #F680199A Jézus, a szent Kisded, Mily szükséget szenved! Nincsen meleg szobája, Sem ékes palotája. Szükségben, hidegben, Melegíti őt a barmok párája. Ó, isteni szeretetnek csodája! >31B /1 #C27BBB62 Pásztortársak, Betlehembe siessünk, Ott született a Messiás minekünk. Gyorsítsuk léptünket, hogy hamarabb láthassuk, A kis Jézust szívünkből imádhassuk. >32 /1 #BF9202D0 Pásztorok, pásztorok örvendezve Sietnek Jézushoz Betlehembe. Köszöntést mondanak a kis dednek, Ki váltságot hozott az embernek. /2 #2C9EAB0B Angyalok szózata minket is hív, Értse meg ezt tehát minden hű szív, A kisded Jézuskát mi is áldjuk, Mint a hív pásztorok, magasztaljuk. /3 #D5BF4CE5 Üdvözlégy, kis Jézus! reménységünk, Aki ma váltságot hoztál nékünk. Meghoztad az igaz hit világát, Megnyitád szent Atyád mennyországát. /4 #06E89182 Dicsőség, imádás az Atyának, Érettünk született szent Fiának, És a vígasztaló Szentléleknek, Szentháromságban az egy Istennek. >32A /1 #E481FE70 Krisztus Jézus született, örvendezzünk, Neki öröm éneket zengedezzünk. Dávidnak véréből, tiszta szűz méhéből Született Krisztus nékünk. /2 #44F750FD A szüzesség lilioma kivirágzott. S megtermé a mennyei szép virágot. A kegyes Jézuska minékünk meghozta Születvén a váltságot. /3 #26863D70 Dicsőség legyen mennyben az Istennek, Békesség földön a jó embereknek. Zengjük angyalokkal - s hív pásztorokkal: Dicsőség az Istennek! /4 #05E96698 Hisszük, hogy Betlehemnek jászolában Az út, élet és örök igazság van. Az irgalmas Isten rejlik a kisdedben, Ezt valljuk igazságban. /5 #02B9722D Imádással járulunk az oltárhoz, Mint a kegyes Jézuska jászolához; A hív pásztorokkal, égő buzgalommal Hű néped adományt hoz. /6 #07F00D1D Zengje velünk ég és föld! Szent az Isten! Zengje tiszta örömmel, Szent az Isten: Zengjük Jézuskának, kit ég s föld imádnak! Szent, szent, szent az Úr Isten! >32B /1 #60BE9B56 Reszket, fázik keze, lába s egész testecskéje. A jászolban didereg a Szűz szent dedecskéje. Elaludna, de a hideg elűzi az álmát, Barmok szája lehel rája melegítő párát. /2 #6C42C139 Meleg szobát nem pótol a rozoga istálló, Ringó bölcső helyett kemény jászoly a szolgáló; Párna helyett, dunyha helyett csak széna van s szalma, Harmatgyönge testecskének rossz pihenni rajta. /3 #E4A38C41 Kicsi virág, szép rózsaág, gyönge gerlicécske, Édes, kedves kis Jézuska, mennynek s földnek éke! Szálljon reá édes álom selymes szempilládra, S álmodd magad mennyországba, Isten báránykája! >33 /1 #638444A7 Szép violácska, kedves rózsácska, szerelmes kisded, szép Jézuska, Ki most születtél, emberré lettél, minékünk örömet szerzettél, Kérünk, vígasztald népünket, térítsd magadhoz lelkünket. Igazítsd szívedhez szívünket, igazítsd szívedhez szívünket. /2 #1E77CD16 Jászolban látlak, szívemben várlak, ó, drága kisded, szép Jézusom. Fogadd el szívem, szeretlek híven, szűz ágon virágzott Krisztusom. Jászlad szénája, szalmája szívem jó meleg tanyája. Szép kisded, szerelmes Jézusom, szép kisded, szerelmes Jézusom. /3 #0AB42BAB Áldott Teremtőm, szent Üdvözítőm, ó, drága kisded, szép Jézusom! Nincs e világon, ki befogadjon, szűz ágon virágzott Krisztusom. Jöjj el lelkemnek ölébe, zárkózz el szívem mélyébe, Szép kisded, szerelmes Jézusom, szép kisded, szerelmes Jézusom. >33A /1 #77FDCC77 Szent lett a rozoga istálló, Melyben született a Megváltó. A barmok s pásztorok tanyája, Jézusnak lett első lakása. /2 #E4E5480A Szent lett a barmoknak jászola, Melyben a világ megváltója Szalma közt, pólyába takarva, Szemét hunyta első álomra. /3 #0525FB93 Magasztalt a pásztorok neve, Kiknek az angyalkák serege Először hirdette a csodát: hogy Isten leküldte szent Fiát. >33B /1 #BB102601 Szent vagy, szép vagy, Szent vagy, szép vagy, Atya Isten igéje Áron kinyílt vesszeje. /2 #3D54F817 Szent vagy, szép vagy, Szent vagy, szép vagy, Ó, régen várt messiás, Bűnösöknek megbocsáss. /3 #B833D2F9 Szent vagy, szép vagy, Szent vagy, szép vagy, Szent vagy, ó, égi gyermek, Áldás Te szent nevednek. >33C /1 #96E18F33 Öröm hangzik minden felől, eljött a Messiás. Hogy Betlehemben született, azt mondja Szentírás. Jertek, pásztorok, összesen, Siessünk hozzája menni, Buzgón, szívesen. /2 #DB28B395 Az angyalok szava szerint béke szállt a földre, Kell a bűn borúja után az üdvnek derűje. Menjünk el hozzá azonnal, Tudom, megjárjuk utunkat Legjobb haszonnal. /3 #B4C6EC7A Vígan legyünk, örömünket közölvén egymással, Megindulva kezet fogjon jó társ a jó társsal. És ezen nagy örömünkben, Készítsük el Jézusunknak Helyet szívünkben. >34 /1 #2D0D78A7 Szülte a Szűz szent Fiát! Örvendezzünk! Liliomot rózsaág! Lelkendezzünk! Kisded atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! /2 #C69D96FF A próféták megírák: örvendezzünk! Csodát látott a világ, lelkendezzünk! Kisded atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! /3 #1BEC6930 Isten itt magára vett, örvendezzünk! Emberi természetet, lelkendezzünk! Kisded atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! /4 #C22F7415 Góliát meggyőzetett, örvendezzünk! Nyert az ember életet, lelkendezzünk! Kisded atya nélkül, Néki szünet nélkül Glóriát zengedezzünk! >34A /1 #0FFDDEB6 Köszöntsük imádással az égi kisdedet, Ki minket bűnösöket oly igen szeretett: Hogy leszállt az égből, s szűz anyja méhéből A mi megváltásunkért emberi testet vett. /2 #D53A56B9 Itt van szent oltárunkon a testté lett ige, Miként a jászolban volt Isten embersége, Azért imádással s buzgó hál'adással Emelkedjék fel hozzá mindnyájunk hű szíve. /3 #1521CADB Vedd kedvesen, kis Jézus, szívünk áldozatát, Ki a hív pásztorokat kegyesen fogadád. Szentelj meg bennünket, áldd meg örömünket, Hintsd a mi szíveinkbe kegyelmed harmatát. >34B /1 #44A26430 Ó, édes Jézus, ki földre szálltál Szent életeddel élni tanítál. Jöjjön Rád álom, szép rózsaszálom, Szenderülj el, ó, Jézusom. /2 #E174E77A Három király jött messziről Hozzád, Aranyat, tömjént adván, és mirhát. Jöjjön Rád álom, szép rózsaszálom, Szenderülj el, ó, Jézusom. /3 #D0C9D604 Aludjál, Jézus, kedves kis gyermek, Egész világgal szívből üdvözöllek. Jöjjön Rád álom, szép rózsaszálom, Szenderülj el, ó, Jézusom. /4 #19E1DD5A Ó, Szűz Mária, mi Téged kérünk, Jézus Fiadnál könyörögj értünk. Jöjjön Rád álom, szép rózsaszálom, Szenderülj el, ó, Jézusom. >35 /1 #CCFD1455 Szűz Mária e világra nékünk Szent Fiát hozá, A jászolban fekszik, ki a mennyet s földet alkotá. Mely végtelen kegyelem Tőled, ó, Istenem! Hogy így szereted az embereket. /2 #404B3D30 Az angyalok Jézus születésén áldva zengenek, A pásztorok a mennyei fényre hozzá sietnek, Örömre ébredének minden teremtmények, Mind Őt imádják, és magasztalják. /3 #08D9A59B Azért mi is, halandó emberek, Jézust dicsérjük, Dicsőséges születésnapját vígan szenteljük Az Atya Úristennek, oly nagy kegyelmesnek Hálákat adjunk, szívből vigadjunk. /4 #89D24290 Aki hozzánk irgalmasságból szent Fiát küldé, Hogy a bűnbe esett embereket üdvözítené: Megjelent a megváltó, világszabadító, Kegyes királyunk, édes Jézusunk. /5 #D824D41C Ó, te kegyes régi szent Pátrónánk, kincs hordozója, E világnak te vagy esedező oltalmazója. Kit tápláltál tejeddel, annak kéréseddel Ügyünk ajánljad, értünk imádjad. /6 #FEC2B648 Légyen hála a nagy Úristennek, Üdvözítőnknek, Szentléleknek, boldogságos szent Szűz nagy jegyesének. A Szűz könyörgésével, maradjunk békével Isten kedvében, szent szerelmében. >35A /1 #4837BFD3 Titkos fényű csillag támad a keleti égen, Fény világa széjjel árad messze a vidéken. Eljött Jézus, az új vendég, minden azt jelenti, Angyal s pásztor e nagy Felség bő irgalmát zengi. /2 #77D31D6A Betlehembe szállt le mennyből ma a kegyes Isten, Hogy kimosva a bűn szennyből minket üdvözítsen. Köztünk van már akit régen a próféták vártak, Akiért a magas égbe szent fohászok szálltak. /3 #B7FF8768 Nem kényelmes palotában jött ő e világra, Ott a barmok jászolyában nyílt a menny virága. Bámuld, ember büszkesége, bámuld fény s magasság, A szegénység szűk ölébe szállt az égi Jóság. /4 #632E8B09 Te, kiért a nagy kicsiny lett, ó, hiúság rabja, Jézus sorsát mért kicsinyled, mért vagy olyan nagyra? Minden, mi a testnek kedvez, Tőle meg volt vetve, Testiségnek hát ne kedvezz, példáját követve. >35B /1 #0126FEB5 Vígan zengjetek citerák: Jézus született. Harsogjatok dob s trombiták: Isten Fia ember lett. A Szűzet, ki Őt hozta, és méhébe fogadta, Ezt a mennyből küldött angyal áldottnak lenni mondja. /2 #A41864EE Ím az egek teremtője pólyába fekszik. Mindenek hatalmas Ura a jászolyában nyugszik. Hogy minden szükségünket, vétkes szenvedélyünket Semmisítse és elfojtsa bűnös gerjedelmünket. >35C /1 #CDDF0CE0 Jertek, kössünk gyöngykoszorút Máriának. A született kisded Jézus szent Anyjának. Méltó szűzi és anyai koronáját, Örvendezve tegyük fel szűz homlokára. /2 #32766D37 Ó Mária, örökké szép liliomszál. Szűlés után szint oly szép vagy, amint voltál. Bár részed van az anyáknak örömében, Körülragyog a szüzesség dicsősége. >36 /1 #8FBB28ED Vígasságos, hangos, nagy örömünk támadt: Megszületett Jézus a beteg világnak. Felragyog immáron fényességes napja Isten irgalmának. /2 #B2CB1FDE Örvendez a nap, hold, csillagok vígadnak, Ő nagy örömükben fényesen ragyognak, Hogy immár itt vagyon a mennyei váltság földi halandóknak. /3 #EC0467E5 Ádám, Éva egykor ízlelék az almát, Megízleltük értük a bűnnek siralmát, Míg e nap minekünk megmutatta Jézus mennyei irgalmát. /4 #6E512215 Fénylik az új csillag, angyalok röpdösnek, Ékes dícséretet mondanak Istennek, Békesség örömét, örök üdvösséget a jó embereknek. /5 #56218F39 Azért mi is néki mindnyájan örvendjünk, Született Krisztusnak vígan énekeljünk, És az angyalokkal és a pásztorokkal glóriát hirdessünk. >36A /1 #EA3A6B58 Köszöntjük a Szent Családot, Mert megáldja a világot, Szent család, légy örömünk, Jóban-rosszban légy velünk. /2 #8D888E37 Áldd meg minden ügyeinket, Békében óvd nemzetünket. Szent család, légy örömünk, Jóban-rosszban légy velünk. /3 #990B153C Családoknak ékessége, Áldj meg minket, s hozzánk térj be. Szent család, légy örömünk, Jóban-rosszban légy velünk. /4 #6A9AD477 Jézus, Mária, Szent József, Szent hitünkben tartsatok meg. Szent család, légy örömünk, Jóban-rosszban légy velünk. /5 #AC4A44A7 Halálunknak szent óráján, Hogy ne ártson majd a Sátán. Szent család, légy örömünk, Jóban-rosszban légy velünk. >36B /1 #0D5D4872 Jöjjetek, mindnyájan, Magyarok, imára, Most a Szent Családot kérjük utóljára: Ó, Szűz Mária és hites ura, Szent József, népünknek legyetek oltalma. /2 #0C43BDD3 Istent hozza nékünk a szép Szűz Mária, És a Szent Családnak szent József az atyja. Ó, Szűz Mária és hites ura, Szent József, népünknek legyetek oltalma. /3 #7AC13F67 Erőt, ó, adjatok a magyar asszonynak, Ha az élet búi szenvedést is hoznak. Ó, Szűz Mária és hites ura, Szent József, népünknek legyetek oltalma. /4 #1CA5C400 Ne gondoljon férfi soha semmi másra, Csak, amint Szent József, mindig családjára. Ó, Szűz Mária és hites ura, Szent József, népünknek legyetek oltalma. /5 #BD6C541A A magyar gyereknek egyre legyen kedve, Engedelmességre, úgy, mint Jézus tette. Ó, Szűz Mária és hites ura, Szent József, népünknek legyetek oltalma. >Hálaadás >37 /1 #E0B9F0A5 Isten, ki az időnek határát kimérted, Örök bölcsességeddel sorsunkat intézed, Elődbe most ez évnek estéjén imádva Jő néped, és egy szívvel s lélekkel kiáltja: Hála tenéked! /2 #C2D60FC2 Mindenlátó, te láttad minden lépteinket, Erős jobbod megőrzött a veszélytől minket. Az élet, az egészség s malasztodnak árja, Mind jóságos hatalmad kegyes adománya. Hála tenéked! /3 #5BCD0D2E Ah, de mi jóvoltoddal sokszor visszaéltünk, Elhagytunk és a bűnnek ösvényére tértünk. De te minket, jó Pásztor, az örök életre Óhajtottál megnyerni, s kerestél szeretve. Hála tenéked! /4 #ED568787 Hívásodat követvén jobbulást igérünk, Hogy ebben az új évben csak tenéked élünk. Segíts meg szándékunkban, hogy azt megtarthassuk, S életesténk, ha eljő, nyugodtan mondhassuk: Hála tenéked! >37A /1 #AB8D0F92 Idők Ura, Istene! Előtted térdelünk, Midőn estéje lenne az évnek, dícsérünk. Legyen áldott szent Neved, hogy ezen lefolyt évet Itt könyörgő népednek megérni engeded! /2 #A718DC22 Végtelenek ama jók, melyekkel áldottál, Számtalanok a bajok, melyektől megóvtál. Ah! Vedd hálás szívünket, áldozatul lelkünket. Jóvoltodért meg ne vesd szívesdeklésünket. /3 #00C4D3D5 Nézd, szent Atyánk: előtted fiaid térdelnek. Bűneinkért tetőled, bocsánatot kérnek. Mosd meg, Jézus, véreddel, vétkeink kegyelmeddel, Védjed örökségedet atyai kezeddel. /4 #6B9F863E Ezután is mind egyre áraszd áldásodat, Ifjúra és öregre hullasd malasztodat. Mi azt szentül fogadjuk, hogy hitünket megtartjuk, Neked élni és halni egyedül akarunk! >38 /1 #20C5B71D Az esztendő fordulóján Összegyűltünk mind ez órán, Oltárodnál leborulunk hál'adásra, Mindentudó színed előtt számadásra. /2 #24A85CC6 A múló év minden napja Kegyelmedet megmutatja. Testi-lelki bajainkban gyógyítottál, Haláltestvér karjaitól megtartottál. /3 #D9FA8359 A mezőket te ruházod, Ég madarát te táplálod; Nem engedtél elpusztulni árván minket, És megadtad mindennapi kegyerünket. /4 #1E9D2021 Könnyeinket szárítgattad, Homlokunkat simogattad, Ha tévedtünk, a jó útra rátereltél, Ha elestünk, irgalmasan fölemeltél. /5 #9D437C50 Hálásan hát megfogadjuk, Törvényedet el nem hagyjuk, Új esztendő minden napján légy mellettünk, Hogy a bűnnek szeplője se érje lelkünk. /6 #DE3642E7 S ha majd eljön a végóra, Ajkunk nyílik búcsúszóra, Hozzád vigye lelkünket az őrzőangyal, Hol nincsen nap, nincsen éj, csak örök hajnal. >38A /1 #94BEDC86 Keskeny életünk határa, tünnek annak napjai, Mint az árnyék, füst és pára, Mint mezők virágai, Isten, ki a századoknak egybefűzted láncait, Csak Te nézed változatlan az idők futásait. /2 #E87ECEC0 Ím az évek ezredéből ma megint letűnik egy, És ifjulván az esztendő új évre most általmegy. Benne sok jóval megáldál, és rossz szívünk, a hideg, Tán bűnökre bűnt tetézve hálálá meg sok kegyed. /3 #BE1D1C6E Jó Atyánk, de irgalomra bírjon buzgó énekünk, S megbocsátván légy tovább is jó Atyánk mindig nekünk. Mert ha elvonod kegyelmed, bűneinkben elveszünk; Ha karjaid nem tartanak, rögtön semmivé leszünk. /4 #267DF9FD A jövőre is malasztod, kérünk, tőlünk el ne vedd, S oltalmazz, hogy bűneinkkel meg ne bántsuk szent neved; Vagy ha abban életünknek megszűnését rendeled: Add, hogy bolgodul kimúlván, lehessünk mindig veled. >38B /1 #9FFA32AF Még néhány óra van hátra, vége az esztendőnek. Illik tehát megköszönnünk azt a bölcs Teremtőnek. Hogy ezen ó esztendőben minket életben tartott, S minden testi s lelki jókat reánk bőven árasztott. /2 #0E4CCF7A Ó, hányat nyelt el közülünk a sír borzasztó szája, Kiknek életük fonalát elmetszette kaszája. Magasztaljuk szent nevedet, kik még élve maradtunk. Kegyelmedből ezen évnek ma végére jutottunk. /3 #E8B6499F Engedj holnap az új évre bennünket felvirradni, Kegyelmedet áldásoddal méltóztasd reánk adni. Az óévben tett vétkünket, kérünk, hogy elfelejtsed, Bűnös néped irgalmada, mennyei Atyánk, vegyed. >Újév >39 /1 #F4EAD91B Szép kelet, szép nap, nincs benned homály, Mert az örök nap benned a király. Új esztendőben új szívekkel Dicsérünk, Jézus, énekekkel. /2 #4AA55B5E Már a bölcsőnél törlöd bűnünket, Szűz Anyád keblén mosod lelkünket. Új esztendőben új szívekkel Dicsérünk, Jézus, énekekkel. /3 #00BE1199 E napon ontod az első csepp vért, Mit a jó Isten váltságul ígért. Új esztendőben új szívekkel Dicsérünk, Jézus, énekekkel. /4 #13704820 Hogyha megtartasz még több időre, Virradjunk boldog, szebb jövendőre. Új esztendőben új szívekkel Dicsérünk, Jézus, énekekkel. >39A /1 #35430A28 Adj, irgalmas Isten, boldog új esztendőt, gazdagnak, szegénynek áldásos jövendőt! Özvegy, árva megtalálja enyhülését bánatára. Boldog új esztendőt! /2 #A344FB33 Betegség, baj, bánat tőlünk messze járjon, Munkálkodásunkra égi áldás szálljon; Háborúság, dögvész s egyéb rosszaságok elkerüljék a mi nemzetünket! /3 #8B4C5F4F Édes magyar hazánk s koronás királyunk, Örök üdvöt szerző Anyaszentegyházunk Boldog legyen ez új évben, és mindnyájan egészségben Áldjuk Istenünket! /4 #D37516AE A holtak lelkei örök üdvösségben Boldogan dicsérjék Istent fenn az égben! Az Úr Jézus szent nevében tegyünk mindent az új évben! Boldog új esztendőt! >40 /1 #7FD64F90 Kél a magasból tiszta fény Földre az új év kezdetén. A kicsi Jézus köztünk él, S ontja ma vérét vétkünkért. Hát vigadozzunk mindnyájan, Áldjuk a Jézust Anyjával, És esedezzük térden őt, Áldja meg ezt az esztendőt! /2 #5EFBC94F Ó, kicsi Jézus, édeském, Mennyei csorgó mézecském, Jaj, be korán hull véred már, Szívem, ó Jézus, érted fáj. Hát vigadozzunk mindnyájan, Áldjuk a Jézust Anyjával, És esedezzük térden őt, Áldja meg ezt az esztendőt! /3 #1D8E1BE4 Szép piros véred csordulván, Rajtad a név már, Jézuskám: Jézus, ó, boldog, édes név! Benne az üdv és békesség. Hát vigadozzunk mindnyájan, Áldjuk a Jézust Anyjával, És esedezzük térden őt, Áldja meg ezt az esztendőt! /4 #A23B5EAC Három-egy Isten áldva légy, Győzelem, áldás mind tiéd. Áldjuk a Jézus szent nevét, Amely a Sátánt zúzza szét. Hát vigadozzunk mindnyájan, Áldjuk a Jézust Anyjával, És esedezzük térden őt, Áldja meg ezt az esztendőt! >41 /1 #2F87020A Ó, szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben. Ó, Mária! Esedezzél értünk, édes reményünk! Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben Lehessünk Jézus drága kedvében. /2 #B3367119 Ó, szép Jézus! Drága szent nevedért kelj föl népedért. Ó, Mária! Tekints híveidre Te szent Fiadért, Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben Lehessünk Jézus drága kedvében. /3 #17D535B6 Ó, szép Jézus! Tartsd meg híveidet, mint tieidet. Ó, Mária! Jézusnak szent Anyja! Országunk tornya! Adjad, kérünk, hogy ebben az új esztendőben Lehessünk épek testben, lélekben. >Vízkereszt >42 /1 #EEB087A5 Égi lakomára készüljünk, hívek, Az öröm Királya már elénk siet. Meggyógyulnak gondok, sebek, és az Úrnak békült szívvel mondunk víg éneket. /2 #AF4CD015 Fölséges Úristen, eléd térdelünk. Ember, angyal: minden dícsér, áld velünk. Mert hatalmas a Te karod: A víz borrá, a bor vérré válik, ha akarod. /3 #94C8EAC1 Kánai mennyegzőn a Szűz Anya szól Szent Fiához esdőn: elfogyott a bor. Hat kővedret megtöltenek, Jézus szól, a víz borrá lesz. És ujjong a sereg. /4 #B7D1A428 Hiszünk az Atyában: ő a hatalom. Hiszünk egy Fiában: ő az irgalom. Vígasztaló Szentlélekben, Gondviselő, csodatevő áldott egy Istenben. /5 #88583FA0 Fehér ostya és bor az áldozatunk, Atyánk, magunkéból csak ezt adhatunk. Harmatozd rá malasztodat, S Krisztus teste, Krisztus vére lesz a szent áldozat. /6 #4B83A775 Szent, szent, szent vagy: csengje vígan énekünk. Szent, szent, szent vagy: zengje egész életünk. Jézus hív, hogy éljünk Vele: Ő a szívünk örömbora, lelkünk szent kenyere. >42A /1 #4DE3E5A0 A szent szűznek magzatát, Jászolyban síró Fiát, Köszöntsük tiszta szívvel, Szívből fakadt énekkel. Ó napfény, ó élet, Ó édes Jézus, ó édes Jézus. /2 #42C1B087 A világ epedve várt, Hogy elűzzed a homályt, Mely a lelket borítá, S Tőled eltávolítá. Ó napfény, ó élet, Ó édes Jézus, ó édes Jézus. /3 #89DC4EC1 Ó, igaz világosság, Tőled nyerte a világ, A hitnek szent világát, Mely teljes megnyugvást ád. Ó napfény, ó élet, Ó édes Jézus, ó édes Jézus. >43 /1 #A28BCF62 Az isteni gyermeket, Ki ma kijelentetett A három szent bölcs előtt, Dícsérjük és áldjuk őt. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /2 #9465ADBB A zsidók őt üldözék, A bölcsek megtisztelék Arany, tömjén, mirhával, S a szív imádásával. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /3 #529FDAE8 Szent hitünknek csillaga minekünk is jelt adat, Hogy megjelent királyunk, kit epedve úgy vártunk. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /4 #CAF83EAE Hit, remény és szeretet, Mely tőle nyer életet: Ez a hármas áldozat, melyet szívünk neki ad. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /5 #389777DF Isten-ember, nagy király! Előtted, ím, néped áll, Kérvén szent malasztodat, Hogy áldja jóvoltodat. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. >43A /1 #EEDA0869 Háromkirályok napját, országunk egy istápját Dicsérjük énekekkel, vigadozó versekkel. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /2 #6B80FBFF Hol van zsidók királya? Mert megjelent csillaga; Betlehemben találják, szép Jézust körülállják. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /3 #9F05A42D Királyok ajándékát: aranyat, tömjént, mirhát Vigyük mi is Urunknak, ártatlan Jézusunknak. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /4 #7B00B851 Kérjük a szűz Máriát, kérje az ő Szent Fiát, Hogy bennünket megtartson s az ellenség ne ártson. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /5 #C9491123 Áldjuk a királyokkal, Jézuskát, szent Anyjával, Magasztaljuk lélekkel, erősödő szent hittel. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. >44 /1 #A8D33F39 Fényességén e mai napnak Éneket mondjunk a mi Urunknak. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /2 #48C672A0 Ült a földön keserű homály, Négyezer évig úr volt a halál. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /3 #7D0A1505 S csillag gyulladt a komor egen, Mennyei fénnyel messze keleten. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /4 #93974576 Nézvén nézte három bölcs király: Gáspár és Menyhért, öreg Boldizsár. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /5 #5748B647 Csillag támad Izrael felől! Bálám próféta szólott e felől! Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /6 #C065C46D Izraelben király született! Menjünk imádni a szent kisdedet. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /7 #BBCB5D05 Mennek, mennek a csillag után, Gyermeki hittel megy a karaván. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /8 #F3DCE067 Három szent bölcs hozza a szívét, Hozza a váró nemzetek hitét. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /9 #25A35F3C Áll a csillag egy kis ház fölött, S ők leborulnak a Kisded előtt. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /10 #2A5ED615 Hoznak tömjént, mirha-kenetet, Aranyat s hozzá aranyszívüket. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /11 #937B11C2 Szívünk hozzuk mi is ma, hívek, Gyermeki szívet, színarany hitet! Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. /12 #CFA2340E Tömjénmódra száll fel énekünk, Csorduló mirha szent szeretetünk. Új esztendőben mi vigadjunk, Vízkereszt napján hálát adjunk. >45 /1 #8AADCA2A János áll a part felett, Véle hívő nagy sereg. S íme, Jézus lép oda, Mint a hajnal csillaga. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /2 #41F08586 János ujjal rámutat, Készít néki tört utat, Ím a Bárány, ím, aki Bűneinket elveszi. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /3 #19BDD3C7 És az Úr a vízbe lép Bűnös ember másaképp, És meghajtva szent fejét, Kéri a kereszt jelét. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /4 #0723AFF3 Ámul a Keresztelő, Ám Urának enged ő, És a Krisztus szent jelül A Jordánban megmerül. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /5 #8915FA41 Áhítattal néz a nép, S kettényílik a nagy ég, Száll a Lélek, szent galamb, S a magasból kél a hang. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /6 #55CF8987 Ím, szerelmes egy fiam! Minden kedvem benne van. Hallgassátok mindig őt! Isten, erre adj erőt! Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. >46 /1 #25EED45B Ím, az égen feltűnik, Fénye melynek nem szűnik. Jákob üdvös csillaga, A való fényár maga. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /2 #B1A8856E Három bölcs, jeles király, Aki régen jelre vár, Látja már e csillagot, Fényességest és nagyot. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /3 #D201C411 És a csillagfény nyomán járnak egy nagy Úr után: Betlehemben föllelik, Buzgalommal tisztelik. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /4 #0AB18117 És arany ajándékot, Mirha- s tömjén-illatot Hódolattal nyújtanak annak, akit áldanak. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /5 #DA006307 Régi törvény vak ködét Új világ oszlatja szét. Tört reménység éjjelén fölragyog ma új remény. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. /6 #BEFEBFE8 Ó, te boldog, szép remény, Melyre int az égi fény, Véled már a szív tele, csüggedésnek nincs helye. Nincs homály, itt a nap, minden új fényt kap. >46A /1 #0EADA722 Jézus, a Rád emlékezés, Legédesebb örvendezés, De bírni Téged meghalad Minden gyönyört az ég alatt. /2 #C9508ADE Jézus, neved kedves nekünk, Bájlóbb zengést nem éldelünk, Nincs szívvidító annyira, Mint Jézus, Isten egy Fia. /3 #8E85BD8D Jézus, kegyes mindenható! Feléd eseng a bánkódó; Benned nyílik remény neki, Hogy lelke üdvét nyerheti. /4 #23DFE00D Jézus, szívünknek édene, Elménk örök fénytengere, Melyből az élet áradoz, S erőt vesz, aki lankadoz. /5 #2233BB2D Ó Jézus, én szerelmesem, Szerelmedet hagyd éreznem. Add, hogy kit e kenyéralak Rejt most, egekben lássalak. /6 #8F70178D Szűz méh virága, Jézusunk, Lelkek szerelme, orvosunk, Áldott legyen dicső neved, Amelyre ég s föld hajt fejet. >Bűnbánat >47 /1 #62F93CAB Violaszín gyászruhába öltözik fel a lelkünk. Oltádornak zsámolyánál bűnbánóan térdelünk. Szent Fiadnak értünk hullott drágalátos szent vére, Jámbor atyák intelme, szent beszédek kegyelme váljék lelkünk üdvére. /2 #88A43FDB Dicsőséged zengedezték a földre szállt angyalok. Amikor a bűnös földet átölelte szent karod. Ó, űzzed ki lelkünkből a nagyravágyás szellemét, És ezentúl mindenek: tűz, víz, ég, föld, tengerek zengjék Isten szent nevét. /3 #16B206C9 Drága Jézus, égből hoztad szent vallásunk tanait. Égi, földi sorsunk felől szent Bibliád megtanít. Jámbor atyák tanítása szívünkben most megfogan. Ha az ég bár béborul, élünk aztán jámborul, hitünk szerint boldogan. /4 #AFE54283 Tudjuk, hogy a hit kegyelmét Isten adja minekünk. Hit nélkül a kárhozatnak mélységében van helyünk. Add, Urunk, hogy e szent óra felélessze hitünket. Hitünk legyen a szikla, mellette szálljunk síkra, s égbe vigye lelkünket. /5 #9B7BDDF8 Tested, véred feláldoztad érettünk a kereszten, Omló véred bűneinktől hogy tisztára füresszen. Megtisztítjuk most szívünket, elhagyjuk a bűnöket. És íme, felajánljuk, feléd lobog a lángjuk, fogadd el a szívünket. /6 #D0A49CC1 Harsanjon fel az ajkunkon a három Szent dallama. Fellángol e szent napokban üdvösségünk hajnala. Már ezentúl angyalokkal egyesül az énekünk, Kereszted átkaroljuk, újult szívvel daloljuk: szent vagy, szent vagy, Istenünk! >48 /1 #2B37A673 Isten áldjon, tündejáték, te világi élet. Tied voltam, megtagadlak, és lelkemnek élek. Serlegedben telt a kedvem és a földi kincsen, Megízleltem s megtanultam, hogy igaz jód nincsen. /2 #6E10DAF3 Tiszta mézzel csalogattál, úgy esengtem érte! Epe volt a poharadban, mikor ajkam érte. Csalfa hírrel hitegettél, ígértél nagyságot. Hiúságok hiúsága! már szememmel látok. /3 #2C05B7AF Szívem immár magasabbra, igazabbra éhez: Szállni vágy a gyönyörűség örök kútfejéhez. Már előttem Isten arca s ama boldog Ország. Már ezentúl annak élek, Világ, Isten hozzád! >49 /1 #C2F1FBAD Árva, bűnös lelkem reszket. Átkarolja szent kereszted. Édes Jézus, szíed értem Mennyi vért vesztett! /2 #6B064DEB Tilos, gonosz úton jártam. Hívó szódra nem vigyáztam. Édes Jézus, golgotáig Jártál utánam. /3 #7EE50C4D Tévedt bárány, gyönge, hűtlen: Bűn árjában elmerültem. Égi pásztor, szent szívednek Sokba kerültem. /4 #F2378DEE Bűnöm szennyét úgy utálom, Karjaim csak feléd tárom. Jöjj el, édes, könyörülj meg Rossz báránykádon. /5 #7F648966 Szent öledre síró lélek: Karjaidba visszatérek. Ott maradok, néked élek, Amíg csak élek. /6 #E31F65E5 Jézus, édes jó szerelmem, Mily jó nálad megpihennem. Engedd szíved szent irgalmát Örökre zengnem. >50 /1 #B3BB19BD Mintha köztünk Jézus járna, Elhallgat itt minden lárma. Néma csendben, áhítatban Örvendünk, mert az Úr itt van. /2 #7DEBE345 Mint kis gerle a fészékre, Védett, árnyas rejtekére, Mint a szarvas hűs forráshoz, Úgy vágyódunk oltárához. /3 #AEFE774F Itt megenyhül, aki szenved. Aki fáradt, megpihenhet. Így szól Jézus a szívéhez: Én vagyok az örök élet. /4 #7F529870 A nagy világ ezt nem érti, Jézus szívét föl-fölvérzi. Szíve üres kéjért dobban: Szeressük mi annál jobban. /5 #562E0588 Édes Jézus, ó, ne fájjon Az a sok bűn a világon. S ha a sok bűn rosszul esnék, Tekintsd szívünk hű szerelmét. >51 /1 #C54FF759 Hamvazkodjál, hívő lélek, Mert porba tér ez az élet. Akármennyit örvendeznél, Ne feledd, hogy porból lettél. /2 #9499E16C Hamvazkodjál, te dúsgazdag; Mert javaid cserben hagynak. Évek szállnak, és maholnap Átadod mind földi pornak. /3 #E96EACB5 Hamvazkodjál, szegény ember, Viseld sorsod türelemmel: Hamu hull a gyötrelemre S irgalom a hű szívekre. /4 #EC22494C Örömeink mind elmúlnak, Könnyeink is porba hullnak. Boldogok, kik megjavulnak, Hamu szaván megindulnak. /5 #BE7934F7 Ó, ki tested meggyötörted, S a Golgotán összetörted: Adj nekünk is töredelmet, Testünk ellen győzedelmet. /6 #47B14212 S ha majd egyszer sírba szállunk, Testünk szerint porrá váltunk: Őrizd porló csontjainkat, S hamvainknak adj nyugalmat. /7 #E1A4A307 Kik testünket megtagadtuk, Add, hogy egyszer visszakapjuk, S átszellemült dicsőségben Szerethessünk fönt az égben! >51A /1 #62CE7601 Mi, gyarló emberek, kik a földön élünk, Sok nyomorúságot és fájdalmat érzünk, E világnak sok bajával küzdünk: Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /2 #B03E7169 Nincs nékünk e földön sehol nyugodalmunk, Nincsen maradandó, állandó városunk, Mindnyájan csak jövevények vagyunk. Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /3 #FDB20815 Csak egyedül mennybe igyekezzék Szívünk, Ott van elkészítve állandó hely nékünk, Munka után az örökös bérünk. Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /4 #B65D6AE4 Az egekben vagyon végtelen gazdagság, Melyet nékünk szerzett az isteni jóság, Ott vár reánk az örök boldogság. Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /5 #3800A1AB Ezt hallván, emberek, keljünk fel álmunkból, Szabadulást venni világ rabságából, Igyekezzünk csalárd hálójából! Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /6 #FEB5C47B Felvirradtak reánk szenvedés napjai, Üdvösségkeresés alkalmas órái, Távozzatok, e világ pompái! Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. /7 #CB25E690 Vétkeinkért böjttel testünk sanyargassuk, A szolgálat alá szenvedéssel hajtsuk, Istenünkhöz teljesen hódítsuk. Emlékezzünk, porból lettünk, és hogy ismét porrá is kell lennünk. Emlékezzünk, e szent böjtben bűneinkből Istenhez kell térnünk. >52 /1 #65A7C9DD Hallgasd meg, hallgasd meg, Hallgasd meg, Uram, könyörgésünket! Engedj minékünk isteni kegyelmet, Mennybeli Atya Isten, irgalmazz minékünk! /2 #FF9F2F59 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Kit teremtettél a te szent képedre, Megváltó Fiú Isten, irgalmazz minékünk! /3 #297EB694 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Kit megváltottál a te szent véreddel. Szentlélek Úristen, irgalmazz minékünk! /4 #3455C92E Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Kit megszenteltél te szent kegyelmeddel. Szentháromság egy Isten, irgalmazz minékünk! /5 #FD2A6D45 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Kit meg is őriz szent gondviselésed, Jézus, az élő Isten fia, irgalmazz minékünk! /6 #AA60F7E4 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Ne haragudjál mireánk örökké. Jézus, az Atyának fényessége, irgalmazz minékünk! /7 #34727394 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Engedj minékünk az imához kedvet. Jézus, az örök világosságnak fényessége, irgalmazz minékünk! /8 #A69E1AC7 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Bocsásd meg nékünk minden bűneinket. Jézus, a dicsőség királya, irgalmazz minékünk! /9 #94B06CE8 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Engedd, betöltsük a te szent törvényed. Jézus, az igazságosság napja, irgalmazz minékünk! /10 #CB04F8B7 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! A kísértettől óvd meg a lelkünket. Jézus, a boldogságos szűz Máriának fia, irgalmazz minékünk! /11 #E64D47C8 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Adj szent malasztot, kerülni a vétket. Szeretetre méltó Jézus, irgalmazz minékünk! /12 #666B098D Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Adj híveidnek lelki békességet. Csodálatos Jézus, irgalmazz minékünk! /13 #C232ABD8 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! A mennyországba vezérelj bennünket. Jézus, erős Isten, irgalmazz minékünk! /14 #6824A359 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Engedj minékünk jótékony esőket. Jézus, a jövő élet Atyja, irgalmazz minékünk! /15 #6ACD7155 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Engedj minékünk szép tiszta időket. Jézus, a nagytanács Angyala, irgalmazz minékünk! /16 #CB484074 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Égi háborútól óvd meg híveidet. Leghatalmasabb Jézus, irgalmazz minékünk! /17 #17DC0BA0 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! A jégesőtől mentsd meg földeinket. Legtürelmesebb Jézus, irgalmazz minékünk! /18 #64D42EE9 Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Termékenységgel áldd meg szőlőinket. Legengedelmesebb Jézus, irgalmazz minékünk! /19 #6893E74D Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! A tűzveszélytől mentsd meg helységünket. Szelíd és alázatos szívű Jézus, irgalmazz minékünk! /20 #BC0AF87D Irgalmazz, irgalmazz, Irgalmazz, Uram, a te népednek! Minden veszélytől mentsd meg értékünket. Jézus, a szűzesség kedvelője, irgalmazz minékünk! >53 /1 #0379F953 Könyörülj, Istenem, én bűnös lelkemen. Szánakozz immáron szomorú szívemen. Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét, Vedd vissza vétkeim büntető vesszőjét. /2 #CA84311C Továbbá mosogasd bűnöktől lelkemet: Tisztítsd meg, gyógyítsd meg sebektől szívemet. Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom: Miattok nem lehet nyugságom, vígságom. /3 #76AE1705 Vétkeim lelkemet, mint kígyók, úgy marják, Mint éles tövisek, szívemet átjárják: Hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől? Félek és rettegek nagy ítélésedtől. /4 #427D992C Istenem! egyedül ellened vétettem, Előtted, ellened gonoszt cselekedtem; Kegyelmes Úristenem! mi hasznod vesztemen! Irgalmazz s könyörülj én bűnös lelkemen. /5 #815261ED El ne vess engemet isteni színedtől, Meg ne fossz, könyörgök, a Te szent lelkedtől, Tiszta szívet énbennem teremts, én Istenem! Ne tartsd fönn már tovább haragod ellenem. /6 #106A0640 Szabadíts ki immár a halál torkából, Ments ki már bűneim kemény rabságából, Hogy csak Néked élhessek, hozzád siethessek. Téged magasztalván, benned örvendhessek. /7 #688FE505 Nyisd meg, ó, ajkamat szent dicséretedre, Ébreszd föl szívemet hő szeretetedre; Csak Téged akarjalak, Téged óhajtsalak, Téged szeresselek, Téged kiáltsalak. /8 #819044F9 Tudom, hogy bűnbánó szíveket látogatsz, És kiket ostorral gyakorta sújtogatsz, Azok Néked kedvesek, jóra érdemesek, Add, Uram Istenem! közülök lehessek. >54 /1 #8002164B Mint bízik e világ ő álnokságában, Kinek szerencséje vagyon elromlásban: Ő hatalmassága haszontalanságban, Miként agyagedény vagyon elromlásban. /2 #B80856E8 Többet higgy a jégre feljegyzett betűknek, Hogysem mint e világ hízelkedésének; És ne higgy, mert megcsal, szép ígéretének. Mert soha nem talál bért reménységének. /3 #42681F84 Inkább lehet hinni hamis férfiaknak, Hogysem mint e világ árnyék hívságának, Testi és mulandó mutogatásának, Ártalmas és csalárd okoskodásának. /4 #9372DBC2 Hová lett Salamon ő bölcsességével? Avagy hol van Sámson nagy erősségével? Hol vagyon Absolon szép ékességével? Avagy hol Jonatás kedveskedésével? /5 #BF9D746D Hová lett Julius hatalmasságával? Avagy a Dúsgazdag ő lakodalmával? Mondd meg, hol Tullius ékes szólásával? Vagy Aristoteles mély tudományával? /6 #34DE299A Ily nemes férfiak, ily főnemzetségek, Ily nagy uraságok s fejedelemségek, Ily nagy birodalmak s ily nagy erősségek: Egy szempillantásban elmúlnak mindenek. /7 #2105C0E3 Jaj, rövid ünneplés e világ szépsége, Mint testnek árnyéka, csak olyan öröme; De örök boldogság örök elvesztése És sötét mélységre embernek vivése. /8 #3CD4AC5F Ne mondd hát tiednek, ami elveszendő, Amit ad e világ, az visszaveendő. Mennyei dolgokat légy hát keresendő; Ez boldog kereset, ez el nem veszendő. >55 /1 #E52BD60F Kereszten haldokló kegyes Jézusom, Jövök, én tékozló, Hozzád, orvosom, Nagy bűnökkel telten eléd térdepeltem, Én kegyes Jézusom, tisztítsd meg a lelkem. /2 #4B95FCC8 Lábadnál, Jézusom, vezekelni jó. Én gőgös homlokom a porba való. Most tudom, mit érek, bűnös emberféreg, Most tudom: por vagyok, és a porba térek. /3 #8DF99DA1 Szórjad, ó Istenem, főmre hamudat, Bánat és kegyelem tisztaságot ad. Én vétkem, én igen nagy vétkem, Lábadnál levetem töredelmességben. /4 #F5E42C1E Én kegyes Jézusom, tied vagyok én! Mennyei orvosom, egyetlen remény. Csak egy, amit kérek: majd ha porba térek, Lássa meg arcodat a megtisztult lélek. >Nagyböjt >56 /1 #F221D500 A Golgota lépcsőn állok, vállamon a kereszt. Gyarló szolgát könyörgését, Uram, ó, meg ne vesd! /2 #71107E40 A keresztről hallom, Uram, velem lész a mennyben! Az utolsó ítéleten jobbra állíts engem. /3 #D7FEB358 Hiszem, Uram, hogy a kereszt a győzelem fája. Aki véled felvállalja: feltámadás várja. /4 #C7CFDBEA Mielőtt szent színed elé, Jézus, lépni mernék: Fogadd tőlem váltságdíjul szenvedésed kelyhét. /5 #905F8875 Jézusom, a jó halál csak átmenés a mennybe: Üdvözültek tiszta lelke dicséreted zengje! /6 #E4F54541 Ó, hozsánna Néked, Jézus, leszállt Isten-ember: Zengjem én is ég tüzében tisztuló szívemmel. /7 #82ECE247 Nem vagyok bár méltó Hozzád, mégis jöjj szívembe, S ragadj engem föl magaddal, Jézusom, a mennybe! >57 /1 #F057E510 Buzgó szívvel ünnepeljük Üdvözítőnk kínjait, Szívtörődve elkisérjük Golgotára lépteit. Ó, kegyelmek fő kegyelme, mely miránk, nagy bűnösökre vére által árad itt. /2 #414D17AC Ó, nagy Isten, mind az ég, föld megdicsőít tégedet, S minden, ami él azokban, áldja nagy Fölségedet. De fiadnak áldozatja legfőképpen megmutatja végtelen kegyelmedet. /3 #076FF903 Tőled kapott szent iratból tudjuk a törvényeket, Miket Jézus a világnak élőszóval hirdetett. S melyek élte alkonyával, a keresztfán tűrt halállal lettenek végrendelet. /4 #3283CC2A Ó, kegyelmes Üdvözítőnk, hisszük tanításidat, Melyeket megtartva, nékünk Isten áldást osztogat. Hisszük, mert a szent keresztfa s drága véred bizonyítja, hogy nem csalhat meg szavad. /5 #03B9CFF7 Az áldozat az oltáron most megújul csendben itt, Melyet értünk a keresztfán Jézus egykor végbevitt. Drága vére bő harmatja mi lelkünket mosogatja, amit a bűn elrútít. /6 #30A66F7A Üdvözítőnk szenvedése fájdalmunknak enyhe lett, Gyötrelmével, halálával nyert ő nékünk életet. Ó, Jézus, te vagy reményünk, vigasztalónk, üdvösségünk, Te vagy édes mindenünk. /7 #99AD1439 Zengje szívünk, zengje nyelvünk: szent vagy, édes Jézusunk! Mert te lettél a keresztfán a mi lelki orvosunk. Hajtsd szívünk a jóra, kérünk, Benned van csak egy reményünk, hogy lakodba juthatunk. >58 /1 #7DE89C81 Bűnbánóknak menedéke! Trónusodhoz eljövünk, Ah! mert máshol nincs üdv s béke, Jézus, irgalmazz nekünk. /2 #8643D989 Szenvedésed drága árán Váltottad meg életünk, Ó! ne hagyj el minket árván, Jézus, kegyelmezz nekünk. /3 #27658BA4 Hisszük, Uram, mindazt, amit Üdvünk végett hinni kell, Amit a szentegyház tanít, Ebben élünk s halunk el. /4 #F1435F0C Kenyeret s bort áldozatul Felajánlván Teneked, Kérünk, add meg bő jutalmul Megtérésre szent kegyed. /5 #12919973 Jézus teste s vére által, Mit a kenyér s bor jelent, Add, hogy küzdvén a halállal Nyerjünk babért odafent. /6 #220BDBE7 Szent vagy, Uram! örökké szent, Mi megváltó Istenünk! Mit a szentek zengnek ott fent, Add nekünk is zengenünk. >59 /1 #A445DD05 Bűnös lelkek, tisztulásra, szentmisére jöjjetek, Keresztúton elkísérni azt, ki meghalt értetek. E nagyböjti szent időben bánat könnye hulljon bőven, Hogy megmossa lelketek. /2 #B556969B Ezredeken harsog által a próféták szózata: Bízzatok, mert el fog jönni a fájdalmak férfia. Ő hordozza terheinket, átvállalja bűneinket, Meggyógyultok általa. /3 #5E3EDD94 Halljad, bűnös, már a Jóhírt ihlett ajkak hirdetik: Az időnek Isten szabta teljessége bételik. Eljött már a tiszta Bárány, ki elveszi vére árán A világnak bűneit. /4 #91F898A3 Hallottátok, keresztények, Megváltótok tetteit, Megvalljátok tanítását, mely örökre üdvözít. Ám kegyelmet vére úgy ad, akkor nyílik mennybe utad, Hogyha benned él a hit. /5 #F8D362AF Krisztus vérén tört meg a bűn, és megtört a kárhozat. Krisztus vére az oltárról újra most az égbe hat. Új szövetség tiszta papja önmagát itt bemutatja. Ó, egyetlen áldozat! /6 #9662B7AD Szent az Isten, szent az Isten, égnek-földnek Istene. Fölségének énekével ég és föld és szív tele. De a megtért tiszta lélek az irgalom Istenének Legkedvesebb éneke. >60 /1 #51C6BADC Hogyha hozzád járulunk, szemünk könnybe lábad. S úgy csókoljuk, ó Urunk, drága keresztfádat, Amelyen kegyetlen kínozták szent tested, Amelyet szent kebled drága vére festett. /2 #FA09FF74 Krisztusnak szent keresztje győzedelmi zászlónk, Amellyel megszerezte üdvünket Megváltónk. Hitünknek, üdvünknek drága szent jelvénye, Szent kereszt, te jelezd: mily nagy hitünk fénye. /3 #D2FA6E4F Hisszük, égi székéből az Isten leszálla, És egy szűznek méhéből testet vett magára. Keresztre szegezve kigúnyolni merték, Sebezték szent testét s szívét átalverték. /4 #809B634D Ezt a sok kínt érettünk kellett elszenvedned, Hogy nekünk, kik vétettünk, megnyissad a mennyet. Hálánkat irántad csak azzal tudatjuk, Hogy e szent kenyeret és bort bemutatjuk. /5 #7E212F2E Amikor szent lelkedet, Megváltónk, kiadtad, A világ megreszketett, megrendült alattad. Föld és ég hirdették, hogy Te vagy, szent Isten, Akit áld és imád a világon minden. >60A /1 #AF64776F Keserve jönnek, ó Atyánk, elődbe híveid, Hogy ünnepeljék Szent Fiad kínszenvedéseit, Ki bennünket megváltván, meghalt a keresztfán. Tekintsd kegyesen bánkódó szívünk keserveit! /2 #1CB5EB9D Te véreddel pecsételéd meg azon szent igét, Mellyel, ó Jézus, az örök életet hirdetéd. Igazságnak oszlopa lett a szent keresztfa, Mely a kétség ürvényétől minket megmentve véd. /3 #5C7E6B28 Örülve zeng ahz égi kar: szent, szent, szent vagy, Uram! Bűnbánva zengje a bűnös: szent, szent, szent vagy, Uram! Szavunkat lelkesítse Jézus szenvedése, S imádva zengjük örökkön: szent, szent, szent vagy, Uram! >61 /1 #8D925A34 A fényes Istenarcot vér s fájdalom fedi: Mint küzde szörnyű harcot, hallgatva hirdeti. A főn, mely égi bérre százszorta érdemesb, Szúr vad tövis füzére, így még dicsőbb, nemesb. /2 #AEC0C55E Ó, Isten Egyszülötte, mindenható király; S most győz a düh felette, csúfos halált kínál. Nincs benne semmi épség, letört virág a test, S mégis mily égi szépség, mit rózsa pírja fest. /3 #A44E38E4 Alázva, törten állok a szent kereszt alatt, E könny legyen a zálog, mily hőn sirattalak! E könny szívem tanúja, hogy már híven szeret, Ó, vedd szívedbe újra, itt adj örök helyet. >61A /1 #6FED28E7 Ah, félek, rettegek, Jézusom, mit tegyek? Midőn a fán függni, s érettem meghalni látlak téged. Lelkemben bűnömért tusakodom, vétettem ellened, nem tagadom, De midőn így függve látlak kifeszítve és vérbe keverve már; Szégyenlem és bánom vétkem immár. /2 #EB56E5BF Mert elárultalak, zsidóknak adtalak, annyit rosszalkodván, annyiszor kívánván, sok tilalmast. Mezítelenséggel ruháztalak, ecettel, epével itattalak, Feszítsd meg! mondottam, hogy bűnre indultam s nagy képmutató valék; Ellened vétettem, jóságos ég! /3 #584548A2 Tövises koronád bűnöm volt csúf ruhát, bűnnel ostoroztam, kötöztem, kínoztam tagjaidat; Barabásnál alább becsültelek, hívságokon kapván, üldöztelek! Keresztre vittelek, ott általvertelek, én feszítettelek fel! De mint Dismas latrot ne felejts el. /4 #D01F0966 Kiontott vérednek, öt mély sebeidnek nem egyéb az oka, mint a bűnöm soka, tapasztalom; Nem vétek ezután, megmutatom, életemet jobbra változtatom, Orcámat áztatom, vétkemet jajgatom, S holtomig siratom meg, Istenem, mindenem, ó hallgass meg. /5 #F3C901BB Szenvedő Jézusom, Megváltó Krisztusom! Ki értem meghaltál, s elveszni nem hagytál vétkeimben; Miképp háláljam meg szerelmedet? Miképp köszönjem meg kegyelmedet? Ezután megszánlak, csak téged szolgállak, soha meg nem sértelek, A test s világ bármit kísértsenek. /6 #B6CC215D Ó, édes Istenem! kezdetem és végem! benned mozgok, élek, hozzád szívből égek, míg csak élek; Szívemet Tenéked feláldozom, azt máshoz, kívüled nem kapcsolom; Rejts el sebeidbe, végy szent kegyelmedbe, az élők könyvébe tégy, S az itélet napján jobbodra végy. >62 /1 #CBB47692 Ah! jaj! mit szemlélek, én bűnös, rút lélek e gyászsírban? Istenem, hogy megholt, aki teremtett volt, koporsóban Temettetett, s kivetetett, Kínoztam, szegeztem, fára feszítettem, mert vétettem. /2 #77CC3F0C Zsidóknál keményebb, sokkal kegyetlenebb, bűnös vagyok, Mert én megesmérem: amiket tett értem, hogy mily nagyok! Én árultam, ostoroztam, Gyilkosan megöltem vajjon mért születtem, teremtettem? /3 #95B296B1 Itt fekszik rejtekben, árnyék kenyérszínben, Szent Testében. Ide behozatott, kővel elzáratott holtestképpen. Sírj én szívem, hóhér szívem, Az ártatlan Bárányt vérengző vad gyanánt mért üldöztem? /4 #95590799 Hogy szenvedj így értem, ah, mivel érdemlem, én Istenem? Hogy mennyből földre szállj, fölségedtől megválj, én Istenem! Csupán azért, szerelmedért Alkotott férgedhez, pártütő népedhez, én Istenem! /5 #6A2C81BB Ó Jézus, mégse hagyj, bár értem sírban vagy, esedezem! Sebeid csókolom, bűnömet megvallom, és könnyezem. Ó én vétkem! én nagy vétkem! Jobbulást ígérek, fogadom, megtérek, segíts, kérlek! >62A /1 #28DCFB29 A keresztfán függőnek nézd, bűnös, kékeit. Az érted szenvedőnek tekintsd gyötrelmeit. Nincs tag, mely ép volna, ér, melyből vér ne folyna. Feszülnek megvont inai, számba vétetnek csontjai. Lelankad szent feje, fogy minden ereje. /2 #65BB5B48 Ő nem kényszerített, jóvolta vitte rá, Keresztre feszíttetett, mert maga akará. Ó kín, ó vér, ó halál, mely életet adtál. Nézd ember, hogyan szeretett, aki érted így szenvedett, Teérted halt meg Ő, ő, az üdvözítő. /3 #3C5D7318 Vajon megfontolod-e nagy irgalmasságát? Szívedből hálálod-e mennyei jóságát? Ah hányszor keseríted s újonnan felfeszíted Midőn törvényét megveted, gonoszban töltöd életed. Ó vak gondatlanság, rút háládatlanság! >63 /1 #F7FC822E A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek. S ott talállak, ó, szűz Anya, fájdalom közt bágyadozva, tőr veré át lelkedet. /2 #9CFD8961 Mely gyötrelem volt neked Isteni szülöttedet látni szegény jászolban. S midőn annyi ellenségek romlására esküvének, tőr veré át lelkedet. /3 #92267E8A De midőn ezek felett láttad, mennyit szenvedett, szenvedett az ártatlan; Láttad őt a Kálvárián, két lator közt a keresztfán: kínodat ki mérje meg! /4 #F14D4907 A nap elsötétedett, ennyi kínt nem nézhetett! borzadván rengett a föld. Sírt, kesergett, gyászolt minden az egész nagy természetben, de gyötrelmed nagyobb volt. /5 #A5CC39DA Ezt, ó fájdalmas Anya! mind értem tűrted vala, értem, háládatlanért! Ki Fiadat megvetettem, és keresztre feszítettem, ó én kárhozat fia! /6 #D5439A6A Most a lelkiismeret életemnek átka lett, Istenem, hová legyek? Nincs lelkemnek csendessége, rettent a bűn szörnyűsége, jaj, kétségbe kell esnem! /7 #6AF8374C Ah, de fülembe hata Szent Fiad e szózata: ím anyád, ó tanítvány! Tanítványa én is voltam, míg a bűnre nem hajlottam, ő engem is rád bízott. /8 #CC2EAF58 Ne nézd bűnös-létemet, hanem a szeretetet, mely értem a fán vérzett. Fájdalmaid, ó szűz Anya, indítsanak bűnbánatra, hogy kegyelmet nyerhessek. >64 /1 #105F7555 Az Atyának egy Fiát, kit öröktől nemzett, Éjfél után elfogák, igaz Istenembert. /2 #DE8912D0 Messze futnak társai, elszakadva tőle, A zsidóság éktelen csúfot űz belőle. /3 #5A121239 Pilátushoz elvivék őt hat óra tájban, S hamis tanuk vádolák, mint gonoszt, szavában. /4 #AB4AD017 Megkötözvén két kezét, csapdosák orcáját, Rútul összeköpdösék égderült világát. /5 #6EE77758 Hogy kilenc volt, lárma lőn: csak feszítsd fel őtet, S a gonosz nép rá veres gúnyruhát terített. /6 #F4D44059 Tövisekből koronát tettek szent fejére: Visz keresztet vállain büntetés helyére. /7 #28835251 Volt tizenkét óra, hogy a keresztre vonták, S két lator közt keresztfán fel is állították. /8 #CD060204 Kínok miatt szomjazék, s ők epét adának Annak, aki elvevé bűnét e világnak. /9 #35324D97 Halálra ment délután három óra tájban, Fogadd, Atyám, lelkemet! mondta végszavában. /10 #4C879440 Pogány vitéz oldalát tőrrel átlyukasztá, Rengett a föld és a nap fényét elfogyasztá. /11 #0526AB84 A keresztről levevék még aznap délestén, Benne életerejét istensége rejtvén. /12 #5B9946F0 Nézd, ó, bűnös, így hal az, kiben élted támad, Sírj fölötte, s törje meg szíved a bűnbánat. /13 #0EFA2B2E Betakarták alkonyon sziklasír ölébe A szent testet, mely jövő életünk reménye. /14 #DCFFD7E1 A próféták szavai megvalósodának, Messiásban vártak ők üdvöt a világnak. >64A /1 #B3AB6F58 Az Atyának egy Fia, Istenember értünk, Éjjel elfogattaték, édes Üdvözítőnk. /2 #C2FE65E5 Kedves tanítványai elhagyták s azonnal Rárohantak a zsidók karddal és botokkal. /3 #C76073C2 Hurcolták Pilátushoz őt hat óra tájban, S vádolták hamis tanuk, mint gonoszt, szavában. /4 #EB6ABB76 Megkötözve állott ott, csapdosák orcáját, Rútul összeköpdösték az egek királyát. /5 #94681C3C Kilenckor kiált a nép: "Feszítsed fel Őtet!", S gúnyolódva rá bíborpalástot terített. /6 #D36CB9AA Szörnyű töviskoronát tettek szent fejére: S vállán keresztjét vivé büntetés helyére. /7 #E7188209 És tizenkét óra volt, hogy magas keresztfán, Függe két lator között az ártatlan Bárány. /8 #788FA6AA Kínja közt megszomjazék, s ők epét adának Annak, aki elvevé bűnét e világnak. /9 #AF91B303 Délután halálra vált három óra tájban, "Lelkemet fogadd, Atyám!" - mondta végszavában. /10 #0392F15F Oldalát pogány vitéz lándzsával veré át, Megrendült a föld s a nap elveszté világát. /11 #D803390E A keresztről levevék még aznap délestén, Mindenható erejét Istensége rejtvén. /12 #1195AA75 Nézd, ó bűnös, így hal az, kiben élted támad, Sírj fölötte, s törje meg szíved a bűnbánat. /13 #B48CB255 Alkonyatkor téteték sziklasír ölébe A dicső szent test, jövő életünk reménye. /14 #150EE70A A jövendölések így megvalósodának, Megváltónkban hirdetik üdvöt a világnak. >65 /1 #B7336D9E Áll a gyötrött Istenanyja, Kín az arcát könnybe vonja. Úgy siratja szent Fiát, Úgy siratja szent Fiát. /2 #6CEA3FA8 Gyász a lelkét meggyötörte, Kín és bánat összetörte, Tőrnek éle járta át, Tőrnek éle járta át. /3 #27EE080D Ó, mi nagy volt ama drága Szűzanya szomorúsága Egyszülött szent magzatán, Egyszülött szent magzatán. /4 #4FA7D1A2 Mennyit sírt és hogy kesergett Látván azt a nagy keservet, Azt a nagy kínt szent Fián, Azt a nagy kínt szent Fián. /5 #9EFE8B3C Ki ne sírna, melyik ember, Hogyha ennyi gyötrelemben Látja lankadozni őt, Látja lankadozni őt? /6 #9323EA47 Ki ne sírna Máriával, Hogyha látja szent Fiával Szenvedni a szent Szülőt, Szenvedni a szent Szülőt? /7 #E48C43F1 Népét hogy megmossa szennytől, látta tenger gyötrelemtől Roskadozni Jézusát, Roskadozni Jézusát. /8 #1EB921FA Látta édes egyszülöttét, Halálos nagy elepedtét, Látta, hogy halálra vált, Látta, hogy halálra vált. /9 #489BAF73 Szeretetnek szent kútfője, Fájdalomnak éles tőre Járjon át a lelkemen, Járjon át a lelkemen. /10 #0BE4EBBD Hogy szívemben lángra kelne Krisztusomnak szent szerelme. Segíts néki tetszenem! Segíts néki tetszenem! /11 #B55BD71C Én szívembe jól bevéssed, Szűzanyám, nagy szenvedésed, S az átvertnek sebeit, S az átvertnek sebeit. /12 #45CC0646 Gyermekednek, a sebzettnek, Ki miattam szenvedett meg, Osszam meg gyötrelmeit, Osszam meg gyötrelmeit. /13 #672815D5 Add meg, kérlek, hogy míg élek, együtt sírjak mindig véled, S azzal, ki a fán eped, S azzal, ki a fán eped. /14 #20AC86F0 A keresztnél véled állni, Gyászban véled eggyé válni: Erre űz a szeretet, Erre űz a szeretet. /15 #BFBC06D2 Dicső Szűze szent szüzeknek, Hadd ízleljem kelyhedet meg, Add nekem fájdalmaid, Add nekem fájdalmaid. /16 #89BBB0CF Add tisztelnem, add viselnem, S nem felednem holt szerelmem, Krisztusomnak kínjait, Krisztusomnak kínjait. /17 #793FC014 Sebeivel sebesítsen, Szent mámorba részegítsen Buzgó vérével Fiad, Buzgó vérével Fiad. /18 #1E2AA15B Hogy ne jussak ama tűzbe, Védj meg engem, drága Szűz, te, Az ítélet, ha riad, Az ítélet, ha riad. /19 #887A0131 Krisztusom, ha jő halálom, Anyád szeme rám találjon, És elhívjon engemet, És elhívjon engemet. /20 #5D2FAE3C S hogyha testem porba tér meg, Lelkem akkor a nagy égnek Dicsőségét lelje meg, Dicsőségét lelje meg! >65A /1 #358119BE Álla a keserves Anya Keresztfánál siránkozva, Midőn függne szent Fia, Midőn függne szent Fia. /2 #5CC7CB47 Kit lelkének bánatában És siralmas fájdalmában Hegyes tőr általjára, Hegyes tőr általjára. /3 #56FCE3C3 Ó, mely nagy volt rettegése, Aggodalma s epedése, Mely gyötrelmet szenvede, Mely gyötrelmet szenvede. /4 #03CFA2FC Sírt és szíve vérzett, látván, Hogy nagy kínban a keresztfán Függ isteni gyermeke, Függ isteni gyermeke. /5 #07212499 Ki az, aki meg nem indul Krisztus Anyján, s könnye nem hull, Látván őt keseregni, Látván őt keseregni. /6 #9405A52F Ki az, akit bú ne érne, Egy anyát ha így szemlélne, Magzatával vérezni, Magzatával vérezni? /7 #923D5EB3 Nemzetének bűne végett Látta magát a Szentséget Ostorral, mint szaggaták, Ostorral, mint szaggaták. /8 #A2C15229 Fiát látta elhagyatva, S midőn már lelkét kiadta, Hogy oldalát megnyiták, Hogy oldalát megnyiták. /9 #8BA4C1AA Szeretetnek szent forrása, Óh, Szűz! lelked bánkódása, Add, lelkemé is legyen, Add, lelkemé is legyen. /10 #5A4A9C08 Add, hogy szívem érte égjen. S szent Fiadnak gyötrelmében Lelkem mindig részt vegyen, Lelkem mindig részt vegyen. /11 #2A6D9E9A Szűz Anyám! Kérlek esengve, Hathatósan vésd szívedbe Szent Fiadnak sebeit, Szent Fiadnak sebeit. /12 #3E23A4E8 Közöld velem sebesített, S az érettem megfeszített Jézusnak gyötrelmeit, Jézusnak gyötrelmeit. /13 #9AA9127D Add, hogy Veled együtt sírjak, S töredelmes szívvel bírjak, Míg elérem végemet, Míg elérem végemet. /14 #48D85ADA A keresztnél veled álljak, Siralmidtól el ne váljak, S ebben leljem kedvemet, S ebben leljem kedvemet. /15 #3AED56B4 Szüzességnek szent virága, Taníts engem Veled, drága Szent Fiadon könnyezni, Szent Fiadon könnyezni. /16 #09749DC2 Ó, taníts meg sok kínjáról, És halálos fájdalmáról Gyakran megemlékezni, Gyakran megemlékezni. /17 #689EBFEF Hogy sebében részesüljek, Szerelmétől fölhevüljek, E mulandó életen, E mulandó életen. /18 #68C91215 Ó, szenvedő Jézus, engedd Szűz Anyád oltalma mellett Életemet tölteni, Életemet tölteni. >65B /1 #61BD97E8 Bíborpiros, szép rózsa nyílik a Golgotán. Ott áll a fájdalmas szűz, mint egy liliomszál. Nézi, hogy Szent Fia szenved a keresztfán. Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /2 #2314DF84 Fájdalom közt nézi fel a szent keresztfára. Látja, hogy ott haldoklik szerelmes Szent Fia. Kínok tengerében elhagyatottan áll. Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /3 #3418DF0C Felkiált nagy jajszóval: "mennyei angyalok, Fiam kínos halálán ti is zokogjatok!" Megsebzett szívére kínok tengere száll. Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /4 #D3CE0E9A Szent János és Magdolna karjaiba dőlve. Végtelen fájdalommal tekint fel az égre. Szent Fiam már meghalt, árvaság maradt rám. Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /5 #0C0A3E9B Rettenetes fájdalmak Szent Szívét szaggatták. Midőn a keresztfáról levették Szent Fiát. Szűz ölébe vette sebeit csókolván. Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /6 #EA302266 Szomorú, bús özvegyek, elhagyatott árvák, Nézzétek, hogy mit szenved a fájdalmas Anyánk. Keserűségtekben hozzá így sóhajtván: Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /7 #B67AAFD1 A fájdalmas Szűz Anya, hervadó liliom. Őrizz minden veszélytől földi utaimon. Csak azt kérem tőled életem folyamán: Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /8 #BAB4BD72 Kálvária hegyének kinyílott virága, Te légy az én örömöm s éltem boldogsága. Ha mindenki elhagy halálom óráján, Ó, el ne hagyj, légy velem, fájdalmas Szűz Anyám. /9 #7E5F1680 Végtelen fájdalmiddal érettünk szenvedtél. Légy velem, ha Szent Fiad kiszólít engemet. Számadásra megyek az ítélet napján, Szólj mellettem Fiadnál, fájdalmas Szűz Anyám. /10 #0C231C5C Add, hogy fájdalmaidban én is részt vehessek. Hogy az örök Életnek részese lehessek. És ha majd elnyerem szenvedésem díját, Veled örvendezhessek, fájdalmas Szűz Anyám. >66 /1 #843FACC1 Bűnös lélek, sirasd, kérlek, Uradnak nagy kínját, Mert ártatlan, mint egy bárány, szenved a keresztfán. /2 #31F2AD73 Tekints, kérlek, szent sebére édes teremtődnek, Melyet szenved, hogy lelkedet adja üdvösségnek. /3 #31FE9E9A Bűneinkért ostorozzák az ártatlan Bárányt; Tövisekkel koronázzák, s kínozzák egyaránt. /4 #13CAA20D Kegyes Jézust, az ártatlant, utcákon hordozzák, Kaifástól Pilátushoz kötözve hurcolják. /5 #5D471A31 Bűneinkért arcul verik, pökdösik orcáját; Irgalmatlan megcsúfolják, szaggatják szent haját. /6 #10FE44A6 Vérszomjasan kiáltozzák: feszítsd, feszítsd meg őt! Gyalázatos keresztfára húzzák a jótevőt. /7 #9F10AEA4 Kegyes Jézus! légy irgalmas nékem bűneimért, Ki a magas szent keresztfán ontottál értem vért. >66A /1 #581736C7 Bú s fájdalom szívemet, Szorongatja lelkemet, Érted, édes Istenem. Szemeim könny hullatási Áradnak az Ő folyási, Jaj nekem, mert vétettem. /2 #DF3C6AE5 Nem titkolom vétkemet, Megvallom esetemet. Színed előtt, Istenem, Hogy haragot indítottam, Istenséged megbántottam. Jaj én sok bűneimnek. /3 #85C24EBA Szent véredet ontottam, Szent tested ostoroztam Vétkem által, Jézusom. Arcul vert feslett életem, Csúfolt rágalmazó nyelvem. Jaj, miképp üdvözüljek? /4 #01BBC3E6 Jézus, add kegyelmedet, Hogy gonosz életemet Szívből megsirathassam. Soha többé meg nem bántlak, Híve leszek keresztfádnak. Örökké tied leszek. >67 /1 #3B77100F Bágyadt gyötrelmében a mártírok anyja, Hét fájdalom tőre szívét által hatja. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /2 #96945F68 Szelíd galambformán zokog éds Fián, Hogy a keresztfáján látja végső órán, Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /3 #C807FB4D Ó, keserves anya, szűzességnek lánya, Általverte szíved Fiad nehéz kínja. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /4 #FC9FAA08 Sok kínban ellankadt Jézus, keresztfádról Szólj már Szűzanyádhoz, ki hozzád sírván szól. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /5 #1ED7B437 Ó, keresztény, tudd meg: lelked váltságáért Szenved szent Fiával, örök boldogságért. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /6 #21D9605D Hóhér zsidóságnál keményebb szívűnek Mondlak, hogyha nem sírsz fájdalmán a Szűznek. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! /7 #4E7592CC Sírjunk hát mindnyájan, és kövessük sírván, Úgy lészen mellettünk a halálos órán. Ah, jaj, ha látnátok, hívek, megszánnátok Krisztus édesanyját! >67A /1 #156A2F8C Folydogál a gyöngypatak, Mária könnye szakad bánatában Amint méhe szép raja, a kereszten függ vala vérben, gyászban. /2 #26FD18BF Nyög a szelíd gerlice, a szüzek legszebbike, nagy a kínja. A halálos vértusán, nem segíthet Jézusán, hogyne sírna. /3 #CF30EA0B Hétfájdalmú Szűzanyánk, drága kincsünk, koronánk, ó, bocsásd meg, Hogy sok bűneink miatt szenved s hal meg szent Fiad, ne utálj meg. >67B /1 #A2AB986F Gyászba borult Isten csillagvára, Függönyt vontak mennynek ablakára, Meghalt, meghalt az ártatlan Bárány, Vértől ázott szent kereszt oltárán. /2 #90A17F5F Temetésre lejön a mennyország, Könnytől áznak az angyali orcák. Sír, zokog a fia vesztett gerle, Égig ér a Szűzanya keserve. /3 #804E8F2D Élet Ura, meghaltál lelkünkre, A Sátánnak országa most dőlt le. Szűz Anyádnak fájdalmát tekintsed, Add meg nekünk a mennyei kincset! >67C /1 #E2ACADC6 Gyászba borul Isten csillagvára, Függönyt vonnak mennynek ablakára, Meghalt, meghalt a szeplőtlen Bárány, Vértől ázott szent kereszt oltárán. /2 #152A8F53 Temetésre lejő a mennyország, Könnyben áznak az angyali orcák, Sír, zokog a fia vesztett gerle, Égig ér a Szűz anya keserve. /3 #8491FCA1 Édes fiam, édes nevelésem, Búcsúzásom most te tőled veszem, Jaj, mikor két szívnek meg kell válni, Keserűvé szok a méz is válni. /4 #A3B630BE Ó, keresztfa szép piros almája, Hű szerelem drága oltoványa; Nagy kínt látott meghalt boldogságom, Szűz tejemmel öntözött virágom. /5 #FA51EBC2 Gyönge tested talpadiglan véres, Az én lelkem nagy gyötrelmet érez; Mint Tégedet a kegyetlen dárda, Az én lelkem mélyét is átjárta. /6 #32A30FB0 Bánat árja bekerített engem, Feneketlen tenger nagy keservem... Meghajolva, mint a szomorú fűz, Sóhajtozik, óhajtozik a Szűz. /7 #93B35A69 Bús fejemet, ó jaj! kire hajtsam? Jézusom! ki könyörül meg rajtam? Honfitársid hóhérok levének, Bár keblembe eltemethetnélek. /8 #A7982E72 Öltözzön ma az öröm is gyászba, Jaj, kínok közt nézek fel rád, gyászfa! Ó, hajolj le szentséges terheddel, Magzatomat én tőlem ne vedd el! /9 #F07270F8 Leszakítják a vérfa gyümölcsét, S édesanyja karjára helyezték, Oly panaszban olvad fel fájdalma, A kőszikla megrepedne rajta. /10 #20C66CE8 Nyílj meg, nyílj meg, ajkak szép rózsája, Csókjaimnak édes harmatára: Ó, ölelj meg átlyukasztott szent kéz, Mely segítni volt mindig engem kész. /11 #46C672CD Kelj fel, kelj fel, borulj a nyakamba, Kelti Jézust Libanon galambja; Kelti, kelti, de szavát nem adja, Véres haj a vállaira fagyva. /12 #C4AE6E87 Majd a testet koporsóba zárják, Ráfolyatja Mária könnyárját, Szól zokogva az egek harangja, Mennyet-földet végigsírja hangja. /13 #73349C3A Sírba tették jaj közt a koporsót, Máriának szíve sírt, szorongott, Panaszával a szent város bétölt, Megindula sorsán az ég és föld. /14 #AC5A1776 Éles tőr dúl a szent Szűz keblében, Mind a hét seb megújul szívében: Gyötrelmében tán összeomolna, Ha nem fogná sírva szent Magdolna. /15 #26BA689D Élet Ura, meghaltál üdvünkre, A sátánnak országa most dőlt le. Szűz Anyádnak fájdalmit tekintsed, Add meg nekünk szép mennyei kincsed! >68 /1 #5282F562 Hol vagy, édes Jézus, szerelmes szülöttem, Ki nélkül már a világon holtig árva lettem. /2 #26D39003 Hol vagy, két szememnek tündöklő világa, Elepedett bús szívemnek csendes boldogsága? /3 #A1DA623B Hol vagy, én szívemnek buzgó kívánsága, Életemnek mézzel folyó kedves vigassága? /4 #176B3F20 Mondjátok meg nékem, ó, ti magas hegyek, Szülöttemet fölkeresni vajon merre menjek? /5 #9F5D19BC Mutassatok utat, ó, ti olajkertek, Hol megfogták szülöttemet: vele merre mentek? /6 #B58B7530 Ti darabos, éles, hegyes köves utak, Szent Fiamnak vércsöppei követekre hulltak. /7 #7B91E4A6 Ó jaj, ez a szent vér szomorúság jele, Előmbe fú halálának immár fagyos szele. /8 #620F7F55 Ó, sírjatok vélem, jó asszony barátim, Kik tudjátok e világban az én árvaságim. /9 #4EEED4AF Megepedett szívem, ne hagyjatok, kérlek! Jaj, fogjatok, elalélok, sír bennem a lélek. /10 #CFCC4A7A Enyhítsd kesergésed, siralmas Szűzanya, Mert szent Fiad harmadnapra feltámad, megmondta. /11 #4620D72B Nosza, tövén mink is a kereszt fájának Siránkozzunk szent halálán szerelmes Fiának. >68A /1 #3D0E1918 Jaj, ha kínját tekintem a fán függőnek, Vérrel folyó kékeit öt mély sebének; Meghasad érte én szívem, siránkozik bűnös lelkem, édes Jézusom! Mert legfőbb oka kínodnak én vagyok szent halálodnak, kegyes Megváltóm! /2 #2247978A Piros véreddel festéd gyászkeresztedet, Hogy pokoltól megmentsed bűnös lelkemet, Értem szenvedtél kínt s halált, viseltél töviskoronát, édes Jézusom Szent oldaladat megnyitád, véreddel bűnöm elmosád, én szabadítóm! /3 #42AA9AC0 Bűneimet megvallom neked, Jézusom! Halálod által lettél lelki orvosom; Azért buzgón verem mellem, siránkozik bűnös lelkem, annyi a vétkem! Tekintsd Szűzanyád érdemit, értünk tett könyörgéseit s irgalmazz nekem. /4 #3C87AB30 Leborulok előtted szent Magdolnával, Áztatom lábaidat könnyek árjával, Tőled kérek szent kegyelmet, hogy kerüljem a vétkeket. Jézus, hallgass meg! Ígérem jobbulásomat, tekintsd könnyhullatásomat s bűnöm bocsásd meg. /5 #520426EC Imádom kereszfádon holt szent testedet, És százezerszer áldom drága véredet, Szent testednek öt mély sebe, Szűz anyád hét hegyes tőre engem segéljen; Életemnek végóráján és a nagy ítélet napján mennybe vezessen! >69 /1 #EBCA7AFE Jer, dicsérjük mindeneknek Atyját, A szép Szűznek áldott szent magzatját, E világnak édes megváltóját, Bűnösöknek kegyes szószólóját. /2 #7B1C5444 Jer, tiszteljük áldott keresztfáját, Sötöségben fényeskedő fáklyát, Fagyos éjben melegítő lángot, Ellenségtől elrejtő palánkot. /3 #0386D8CD Jer, imádjuk szálkás, kemény fáján A megfeszült feláldozott Bárányt, Kinek testét mi bűneink tépték, Ki elvette világ minden vétkét. /4 #2377FB51 Jer, sirassuk tenger bűneinket, Ezekért várt örökös tűz minket, De védőnk lett a bíró, ki büntet, S elégette adóslevelünket. /5 #669B2C80 Jer hát, verjük bűnbánatos mellünk! Férgek vagyunk, néki mégis kellünk. Romok vagyunk, ő szeretett mégis, Ostorokig, keresztfáig, vérig. /6 #DCEEA0A9 Jer, fogadjuk éltünk jobbulását! Már ezutánk mindenek meglássák: Arról fogunk tanuságot tenni, Kinél jobban nem szeretett senki. >70 /1 #30495E4F Jézus, világ Megváltója, Üdvözlégy, élet adója, Megfeszített Istenfia, Szent kereszted szívem hívja. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /2 #92F2123B Általszegve kezed, lábad, Átvert tested roskad, bágyad. Mezítelen, tépett melled! Ó, siratlak, ó, ölellek! Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /3 #30BD07D1 Virágoknak szép virága, Honnét orcád sárgasága? Hegyes tövis koronázott, Édes orcád vérrel ázott. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /4 #5D6D19EB Asszú földet harmatozván, Vérzel, vérzel a keresztfán. Úgy piroslik tested róla, Mint a most nyílt piros rózsa. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /5 #AD4E8174 Szent karjaid széjjeltárod, Tán az embereket várod, Kiken vérrel könyörültél, Betegekért betegültél. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /6 #D448F79E Ím, én magam hozzád vettem, Magunk vagyunk, Uram, ketten, Szent fejedet hozzám hajtsad, Szóljon hozzám kékült ajkad. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /7 #912E1E90 Piros forrás, nyílj meg nékem, Ez a mély seb menedékem! Ha illeti szomjas ajkam, Nincs ereje bűnnek rajtam. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /8 #BD459CA4 Fektess el e véres ágyon, Most szenvedni véled vágyom, Ha megmosdom e szent vérben, Fehérré lesz minden vétkem. Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. /9 #BEEEFC9E Jézusom, ha jön a végnap, Ismerj engem magadénak, Homlokomon piros véred: Tied vagyok, úgy ítélj mg! Jézus, add, hogy hozzád térjek, Veled haljak, veled éljek. >70A /1 #18032E93 Magasan áll a Golgota ormán a szent Kereszt elhagyottan, árván. Csak egy angyal zokog ott magában, elmerülve néma fájdalmában, Ó, ha én is ott lehettem volna, mint a zápor, a könnyem úgy folyna, Minden csepp vért százszor megcsókolnék, nem mennék el soha többé onnét. /2 #E4A0B210 Vértől ázott a Keresztnek fája, az angyalnak könnye csorog rája. Sírva néz a töviskoronára, melyből elhalt az ég s föld Királya. Ó, ha akkor ott lehettem volna, mint a zápor, a könnyem úgy folyna, Meghasadna, megrepedne szívem, úgy zokognék a kereszt tövében. /3 #D22CE1F3 Szent Szűz, kérünk égő fájdalmadra, légy az édes irgalomnak Anyja, Vérző szíved ölelje Magához, ki Veled lép a szent Keresztfához. Ó, ha én is ott lehettem volna, mint a zápor, a könnyem úgy folyna. Minden csepp vért százszor megcsókolnék, nem mennék el soha többé onnét. /4 #F12FE5C6 Uram Jézus, légy irgalmas nekünk, ó, bocsásd meg tengernyi sok vétkünk. Zárj kegyesen vérző szent sebedbe, végy fel Hozzád majd egykor a mennybe! Ó, ha én is ott lehettem volna, mint a zápor, a könnyem úgy folyna. Minden csepp vért százszor megcsókolnék, nem mennék el soha többé onnét. /5 #AEC96239 Egyedül állunk melletted, Uram, néma szívvel és a bűnt bánóan, Sok a bűnünk, mint a tenger árja, sír a lelkünk, tekints le reája. Ó, ha mi azt előbb tudtuk volna lelkünk bűnnek rabja most nem volna, Hogy Te, Uram, a Golgota ormán, minket vársz oly elhagyottan, árván. /6 #01895B96 Bánatos nép ezer fájdalmával jöttünk hozzád kesergő imával, Bűnt siratni a szent kereszt mellett, megjavulni, Jézus, teéretted. Ó, add Uram, hogy a Te szent könnyed, könnyeimmel összefolyni engedd. Síró lelkünk egyedüli vágya, hogy az Úrnak könnye folyjon rája. /7 #C66FB253 Sokan vannak, kik még nem ismernek, a bűnösök, kik Téged kerülnek, Hány keresztény nem szeret még Téged, hány kemény szív zárva Teelőtted. Ó, ha tudnák, ki áll a Golgotán, kinek szíve nyitva a keresztfán, Minden bűnös szent szívedhez menne, irgalmat ott Tőled esdekelne. /8 #4EAB1766 Porlepetten, hosszú útról jöttünk, hogy e szent hely legyen menedékünk. Imádkozni az egész világért, könnyet sírni az összes bűnökért. Ó, hogy tudjuk, hogy Te szeretsz minket, hogy elveszed a mi bűneinket; A kitárt kéz szent melegségével, hajolj hozzánk isteni tűz s hévvel. /9 #5244071D Megjártuk a Golgotának ormát, kisírtuk ott könnyeinknek árját. Bús szívünknek ezer fájdalmától könnyebb lett a lelkünk e szent naptól. Ó Uram, mi már tudjuk, mily jó vagy, megígérted, hogy mindig miénk vagy. Síró néped mindig melletted lesz, nem felejt el Téged, ó szent Kereszt. /10 #BB576973 Visszatérve az erős szent hittel, az Úr Jézus szent szeretetével, Nyílt hitünknek szent világánál bátorságot keresünk az Úrnál... Ó, hogy tudjuk, hogy erős lesz lelkünk, ha Te, Krisztus, leszel a vezérünk, Mert te vagy a győzelem és béke; félénk lelkünk ősi erőssége. /11 #FABB780A Megtámadhat, gyalázhat a világ, erős lelkünk a szent Golgotán áll; Nem félünk mi semmiféle harctól, nem a világ gúnyos kacajától: Ó, Uram, csak Te velünk maradjál, Izsa népe mindig melletted áll. Ősi hitünk fellobogjon végre, Éljen Jézus! ezt kiáltja népe. >71 /1 #B3ED4CF0 Keresztények, sírjatok, Mélyen szomorkodjatok. Keseregjen minden szív, Aki Jézusához hív. /2 #1B0C343D Nincsen abban irgalom, Hozzád buzgó fájdalom, Aki téged meg nem szán, Ó Jézus, a keresztfán. /3 #E4977D47 Szent testednek sebeit, Vérrel folyó kékeit Aki látja és nem sír, Élő hittel az nem bír. /4 #087282CE A kősziklák repednek, Nap és hold sötétednek, Minden élő megindul, Csak a bűnös nem búsul. /5 #040AA114 Szállj szívedbe, sirasd meg Vétkeidet s fontold meg, Hogy az Isten Fia volt, Aki érted így megholt. >71A /1 #37C6514C A szenvedés óráján éj volt a föld határán, Vérzett Olajfák halmán lélek, teérted az Úr. Ó, és kitudja, hogy te gondolsz-e néha reá. Gondolsz-e néha reá? /2 #0E7DA393 Miként volt összetépve, véres sebekkel telve, Az angyaloknak nyelve sírva zokogja néked, Ó, és ki tudja, hogy te gondolsz-e néha reá, Gondolsz-e néha reá. /3 #1A4042F7 Tövisből koronája, nádszála s gúnyruhája Csúfolást von reája, s mindezt teérted tűré, Ó, és ki tudja, hogy te gondolsz-e néha reá, Gondolsz-e néha reá. /4 #48809A4C Nehéz kereszttel vállán, lépdel a véres pályán, És szerez ennek árán mennyei kegyelmeket. Ó, és ki tudja, hogy te gondolsz-e néha reá, Gondolsz-e néha reá. >72 /1 #8B0717E6 Keservesen siratja Mária fiát, Midőn látja halálra menni magzatát. Csordul könnye Máriának, szíve szakad Szűzanyának nagy bánatában. Nincsen helye bús szívének, nyugodalma sincs lelkének Nehéz kínjában. /2 #6D00872B Senki sincsen sorsosa nagy fájdalmának, Nincs segítő orvosa nehéz kínjának. Szűz Mária elfáradott, egész teste elbágyadott nagy bánatában. Piros színe elhervadott, áldott Anya ellankadott a nagy sírásban. /3 #91B3DC17 Merre vagytok, Mária jóakarói? Merre vagytok, bánatja igaz szánói? Bár jó szívvel ápolnátok, gyenge karját megfognátok, mert elfáradott; Rózsavízzel öntöznétek, balzsamokkal illetnétek, mert elbágyadott. /4 #814A4FE1 Ó, bárcsak az én szívem hozzád mehetne, Hogy Tégedet a földről felemelhetne. Bús gerlice formájára itt maradott árvaságra a Szűz Mária. Mindenektől elhagyatott, szent Fiától megfosztatott a Jézus Anyja. /5 #9E264052 Ó, kegyetlen nemzetek, kőszívű népek! Ezt a pogány vadságot hogy tehettétek? Szegényt úgy megkínoztátok, mindhalálig bántottátok az Isten Fiát. Bűnötöket elhagyjátok, bűnbánattal sirassátok az egek Urát! /6 #52AE3904 Fogadj engem, Szűzanyám, igaz fiadnak, Hadd törlöm le könnyeit síró arcodnak! Ó, Szűzanyám, véled járjak, véled éljek, véled haljak, és Jézusoddal. Véled légyen szenvedésem, halálom és temetésem, és szent Fiaddal. >72A /1 #CCF1E74F Kiterjeszté az éj szárnyát az olajfa hegy felett; Amely csenden fohász száll át, az ég és föld megremeg. Atyám! hogyha lehetséges, múljék el e kínpohár, Legyen, kérlek, elégséges e verejték árja már! /2 #19085F50 E bús fohász Krisztus ajka szívszaggató hangja volt; Megindulna a kő rajta, arca halvány, mint a hold. Atyám! fiad halni készül; bár félelem borzongat, Az ellenség vad kezéből kiváltom képmásodat. /3 #F1264D57 Szent Atyádnál szólj mellettünk, nagy kínt látott Szenvedő! Ha te kéred mi helyettünk, téged meg nem vethet Ő. Ajánld neki értünk ontott verejtéked gyöngyeit, S ó, gyógyítsd be bűnbe botlott lelkünk sok mély sebeit! >72B /1 #12EB3088 Könnyet hullat szívünk, szemünk, fájdalmunkban elhalunk, Hogyha rólad emlékezünk, értünk vérző Jézusunk. Még a lélek is feljajdul, látván hogy mily ártatlanul véred a kereszten hull. /2 #38300317 Nézd, ó nézd a gyászkereszten mennyit szenved érted Ő! Ajkáról panasz nem lebben és szemébe könny sem jő. Meghal Ő, hogy éltet adjon, bűnös lelked megmaradjon: érted, érted hal meg Ő. /3 #09383952 Édes Jézus, hintsd, könyörgünk, ránk szent véred harmatát, Hogy megtérjen árva lelkünk, melyért szenvedtél halált. Add, hogy kínos szenvedésed üdvözítse bűnös néped; édes Jézus, légy velünk! >73 /1 #30CCEE03 Krisztus Anyja, Szűz Mária, Keresztfánál sírván síra. S midőn látá, hogy szent Fia gyötrelmében hervadozna, Keseregvén így szóla, keseregvén így szóla. /2 #A345F2D9 Ó Istenem, hová legyek! Halál, hol vagy? Éltem vegyed! Szívem szakad gyötrelmemben, pallost érzek én szívemben, Ó, szerelmes Jézusom, én megváltó Krisztusom! /3 #196252C2 Ki az, ki így meggyalázott, tövisekkel koronázott? Ki adott ily rút halálra, ki szenteknek vagy példája, Angyaloknak királya, mind a világ bírája. /4 #DD9CBB88 Édes kedves szemem fénye, én életem egy reménye, Kit véremmel tápláltalak, e világért átadtalak, Krisztus, ember és Isten, Krisztus, ember és Isten. /5 #1B2811A5 Jaj keresztfa, be magas vagy? szánj meg immár, sírni ne hagyj: Hajolj alá szent terheddel, szép Jézusom ne vegyed el, Szívem drága örömeit, szívem drága örömeit. /6 #170300C8 Drága fejed, lábak, kezek, minden tagok mind sebesek, Megszaggatták te szent tested, a keresztfát vérrel fested, Ó, mennyei nagy Szépség, immár benned nincs épség! /7 #F14ED910 Gyászba, fényes nap, öltözzél, hold, homályba rejtekezzél, Fényességtek mert már nem él, itt meghalt, ki mennyekben él. Világ, gyászba öltözzél, világ, gyászba öltözzél. /8 #0353AE45 Ordítsatok és sírjatok velem minden földi vadak. Fájdalomtól hasadjatok, hegyek, sziklák és kőfalak Szép Jézusom nagy kínján, Isten Fia halálán. >73A /1 #CA3CF68C Szent kereszted lábaidhoz tesszük szenvedésünket, Ó Jézus, mert csak tőled várjuk enyhülésünket! /2 #A02478E2 Várva várnak szent kebledre kiterjesztett karjaid, Hogy ott kipihenhessük éltünk fáradalmait. /3 #29DA867A Hol keressünk vigasztalást? az ember csak keserít, S fölszaggatja szívünknek sok fájdalmas sebeit. /4 #44FBAE61 Ki ad nekünk menedéket? a világ nem könyörül, Magától a szenvedőt eltaszítván, még örül. /5 #AB171C47 Ó, szenvedő Jézus Krisztus! csak te adsz vigasztalást, Drága véred hullása szerez igaz gyógyulást. /6 #1C6F2C0A Szívbánatunk fájdalmidban mindig enyhülést talál; S hogy te meghaltál értünk, nem oly kínos a halál. /7 #07915BF7 Oldaladnak szent sebében biztos oltalmat lelünk; Azért mi élve, halva, Jézus, csak hozzád megyünk. >73B /1 #3A586141 Szerettél engemet, szeretlek tégedet, én Jézusom! Te megváltál, értem haltál, Kínokat szenvedtél, keresztfán függöttél, én Jézusom! /2 #318DBE2B Ha pokol nem volna s mennyország elmúlna, én Jézusom! Szeretnélek, kedvelnélek, Mert te csak egyedül jó vagy mindenestül, én Jézusom! /3 #1E5CC7BD Ó, mely igen bánom és szívemből szánom, én Jézusom! Hogy te néked, te ellened Oly sokszor vétettem, gonoszt cselekedtem, én Jézusom! /4 #01C1DDD0 Ah kérlek, engedj meg, vétkeim bocsásd meg, én Jézusom! Eltökélem és felteszem, Hogy soha nem vétek, téged meg nem sértlek, én Jézusom! /5 #987A35EB Adj csendes kimúlást, lelki boldogulást, én Jézusom! Angyalokkal, szent karokkal, Legyen víg lakásom, örök nyugovásom, én Jézusom! >74 /1 #F477ED99 Ó Jézus, Jézus, ó lankadt Jézus, Istennek vérző Fia! Tűrés példája, szentség formája, Ó lelkünk drága díja! /2 #E14FC4BD Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, mennyeknek édessége! Hogy meghervadtál, jaj, megfonnyadtál, ó lelkek üdvössége! /3 #1EE5A430 Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus! Ó hívek ékessége! Ártatlan tűrtél s minket megnyertél, ó szívünk édessége! /4 #9851C503 Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, mit tettél a világért! Véredet ontod, testedet rontod Ádámnak rossz magváért. /5 #52D6E0C3 Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, szent tested én kötöztem. Rút életemmel, rút beszédemmel melledet átaldöftem. /6 #5A567571 Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, szent tested, ó, én vertem, Szeretvén vétket, rút részegséget, eceted én kevertem. /7 #C1F08FDF Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, szent véred én ontottam, Szent fejed szúrtam, kezeid fúrtam. Életed én rontottam. /8 #C5D3ADC9 Ó Jézus, Jézus, ó édes Jézus, szenvedek véled méltán. Kínodat szánom, vétkemet bánom kereszted mellett sírván. >74A /1 #9DB54383 Ó szent Kereszt áldott fája, drága a te gyümölcsöd! Istenember, Úr Krisztus, Úr Krisztus, rajtad függ értünk Jézus. /2 #48AD8983 Te vagy váltságunk zászlója, üdvösségünk záloga; Rajtad a kín és halál, és halál, örök éltünkre szolgál. /3 #7E9B890E Fán kezdődött kárhozatunk, fán végződött váltságunk; Egyik halált okozott, okozott, a másik éltet hozott. /4 #6CACA83C E vér mossa le vétkünket, e vér Istent engesztel, Gyógyít lelki sebeket, sebeket, s megnyitja az egeket... /5 #80E827BA Üdvözlégy hát, ó, szent kereszt! Téged áldva tisztelünk; Te vagy a mi örömünk, örömünk, dicsőségünk s gyönyörünk. /6 #D602A158 Te enyhíted fájdalmunkat, te könnyíted terhünket. Te vagy erős oltalom, oltalom, ha a kínok súlya nyom. /7 #82CF785A Azért kérünk, édes Jézus! add, hogy a te kereszted Legyen itt hű vezérünk, vezérünk, míg hozzád el nem érünk. >74B /1 #59A7AD9E Ó, Istennek szent Báránya! Nagy kínodat hogyha látja A bűnös a kereszten, Megtörik a bűn özöne, Ajka zengi elmerengve: Istenem, én Istenem. /2 #ED882CAA Kereszttől megy a templomba, Félve lép be, könnyet ontva, Térdre borul csendesen. Ott ragyogsz Te égi fényben Az oltári nagy szentségben, Istenem, én Istenem. /3 #CEC28DC7 Ne félj, bűnös, járulj hozzá, Ó, ki érted vérét ontá, Így hív: ó jöjj, gyermekem. E szentségben ott az Isten, Étkül adja magát itten Istenem, én Istenem. >75 /1 #8194C566 Ó, szerencsés bűnös ember! Néked támad életed. Jézus Krisztus meghal érted, Ó, végtelen szeretet! Üdvözítő lett Ő néked, Az életben hű vezéred, Áldozat lőn éretted. /2 #68E7C5A8 Íme, nézzed koszorúját, Áldott fejét szúrdalja. Nézzed, testét mily iszonyú Nagy fájdalom furdalja, Keze, lába s minden ere Gyötrelemmel s kínnak tele, Mindenét kín szaggatja. /3 #7E4D69BF Tövis közt a liliomot, Bűnös ember, szeressed, Atya Isten szent Fiáért Változtasd meg éltedet. Ó, ne bántsd őt vétkeiddel, Erkölcstelen életeddel, Mert Ő a te Istened. >75A /1 #41BCAB7A Van egy jó hely, oda megyek, Lerakom ott a terheket. Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha bűnös vagy, odamehetsz. /2 #E5967244 Emberekért ömlött a vér, Kegyelmet kap az, aki kér. Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha bűnös vagy, odamehetsz. /3 #22AEC72B Csodálatos ez a titok, Szellemével megragadott. Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha elhagytad, visszamehetsz. /4 #E1CC70B4 Azóta tart a kapcsolat, Ő vigyáz rád, el ne szakadj. Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Isten szívén megpihenhetsz. /5 #49908D1A Keresni jött, mi elveszett, Megtört szívű embereket. Ott fenn a hegyen van az a hely, Ahol a szív békére lel. A Golgotán áll a Kereszt, Ha elhagytad, visszajöhetsz. >75B /1 #CD0896EA Világ megváltó Jézus, Kereszte felfeszítteték, Isten Báránya, Jézus, Érettünk megtöretteték. /2 #3C44117F Hamis világ szépsége! Ruháknak ékes látszatja, Pusztuljk, test kényessége! Szívemet bánat szaggatja. /3 #B2C91595 Ó testem, sírnak étke, Maholnap földbe szállandó, Benned a bűnnek mérge, Már-már halálra válandó. /4 #3FDEFED8 Föl, föl, már ébredj, szívem, Én lelkem, már erősödjél, Hogy innen égbe jussunk, Már mindig jól és szentül élj! >Nagyhét >76 /1 #161F904D Zengd, ó nyelv, a győzedelmet, mely dicső harc bére lett, S a keresztnek szent jeléről mondj dicsérő éneket: Ilyen hősi áldozattal csak a Krisztus győzhetett. /2 #C4C83341 Szánta Isten, hogy a fáról ősszülőink ettenek, Hogy az átkos alma révén csak halálra leltenek, S fát jelölt ki, mely a másik fának átkát törje meg. /3 #FD88B873 Üdvösségünk drága művét rend kívánta, szent örök, Hogy okosság nyerjen harcot száz-fortélyú bűn fölött. Onnan jöjjön gyógyulás is, hol sebet a bűn ütött. /4 #81277A31 Mikor hát a szent időnek teljessége ránk köszönt, Küldetett az égi várból ama drága Egyszülött, És a szűzi tiszta méhben testruhába öltözött. /5 #17DE8A71 Sír a Kisded, és a jászol szűk ölében rejtezik, Szűzanyjának drága karja rongyba rejti tagjait. És az Isten kezét-lábát pólyarongyok kötözik. /6 #72A7F1C6 Már a harminc év lepergett és a kör teljesre vált. A keresztet Üdvözítőnk szabad szívvel fogja át, És a Bárányt a keresztre áldozatnak felvonák. /7 #EA7489AC Epeital elepeszti, vérzi testét szeg, tövis, Lándzsa forrást nyit Szívében, s ömlik drága vér és víz: Ez a szent hab most fehérre eget, tengert, földet is. /8 #6EAB68A5 Hű keresztfa, minden fánál százezerszer nemesebb: Virág, lomb, fa, drága termés erdőn nem nő becsesebb. Édes Ág, te, édes szeg, te: de a terhed édesebb. /9 #8B332A57 Hajtsd meg lombot, ó magas fa, nyisd puhára ágaid, Bár merevnek és keménynek születtél, most légy szelíd, És öleld át puha-lágyan nagy királyod tagjait. /10 #D8B2A6AB E világnak áldozatját méltón csak te tarthatád, Hullámhányta életpályánk révbe rajta át talált. S mert a Bárány vére mosta, le is győzte a halált. /11 #C500D6AC A Háromság dicsőségét énekeljék mindenek, Atyát, Fiút és a Lelket egy dicséret zengje meg, És nevét a Három-Egynek föld dícsérje és egek. >76A /1 #0AA2037F Jeruzsálem gyermek népe Kezében olajágat lenget, És örvendve jő az Úrhoz, Szent ének szóval így áldják: Hozsanna a magasságban. /2 #385D7459 Hogyanna, Dávid fia, néked: áldva áldott légyen a Messiás, Ki az Úr nevében jön közénk! A nép vígan áldja királyát; Hogyanna a magasságban. /3 #0F35DADC Jeruzsálem gyermek népe Ruhaszőnyeget terít az útra Harsány hangon kiáltva: Hogyanna néked, Messiás! Áldva áldott légyen, Ki az Úr nevében jön közénk! >77 /1 #2A2AC966 Megváltó királyunk elébe megyünk, Méltó tisztelettel Urunkhoz legyünk, Hozsannát kiáltson néki minden hív, Dícsérettel áldást mondjon nyelv és szív. /2 #3EF9D8B2 Így tisztelte Jézust a zsidó nemzet, Virágvasárnapján nagy gyülekezet, Elébe kimentek pálmaágakkal, Dicsérő énekkel és virágokkal. /3 #6693B024 Hogy a szent városhoz már közelgetett, És fényes pompával bévezettetett, Ruháját a népség földre teríté, És útját zöld ággal fölékesíté. /4 #2315C776 És örvendő szívvel kiáltozának: Hozsánna, hozsánna Dávid fiának! Áldott az, ki az Úr szent nevében jön! Áldják őt a hívek most és örökkön. /5 #117DF13F A gyermekek kézbe pálmaágakat Vévén, dallal áldják szent királyunkat. Ez az, ki népének jött váltságára, Minden földi ember boldogságára. /6 #29F42A12 Ó, Isten egyháza, Sion leánya, Ím, jő mostan hozzád Isten Báránya. Húsvéti bárányképp hozzánk látogat, Hogy érettünk lenne égő áldozat. /7 #622A1B5F Áldás néked, édes Isten Báránya, Ki jössze e világnak megváltására, Dicsőség, dícséret, imádás legyen Néked földön, égen, örökkön. Amen. >77A /1 #134773C8 Hozsanna, üdv neked, ég s föld királya! Utánad siettünk, téged imádva, Részt óhajtunk venni győzedelmedben, Mint ama hív sereg Jeruzsálemben. /2 #FB679782 Kereszted nyitá meg a mennyországot, Te vetted le rólunk a nagy bűn-átkot. Te vagy az út, élet, s örök igazság, Tégedet követni legfőbb boldogság. /3 #DAB795EA Pálmaágak helyett imádságunkkal Jöttünk most tehozzád s szent szándékunkkal. Adj áldást, hogy azok nevekedjenek S jó cselekedettel gyümölcsözzenek. >77B /1 #E990C965 Ó, dicsőség szent királya! Hozsannával köszöntünk, S a buzgóság szép ágával jő elődbe örömünk. Ó, fogadj kegyesen minket, mint egykoron híveidet, Áldj meg, Jézus! kik nevedben imádásodra jöttünk. /2 #EA322379 Hisszük, valjuk és imádjuk benned a dicső királyt, Ki pokollal és halállal váltságunkért szembeszállt. Áldjuk benned Megváltónkat, imádjuk Szabadítónkat, Jézus Krisztus! ó ne hagyd el, ki hittel hozzád kiált. /3 #4EB82F42 Pálmaággal s szívhálával jött hozzád a hív sereg: Most hív néped imádással s áldozattal közeleg. A kenyér s bor áldozatja buzgó hálánkat mutatja. Kegyes Jézus! engedd, hogy az tetszésedet nyerje meg. /4 #C56AEE90 Zengjünk a szív örömével: Hozsanna! Szent vagy, Uram! Izrael hív seregével: Hozsanna! Szent vagy, Urgam! Áldott, ki az Úr nevében jő ide méltóképpen, Jézus Krisztus! így zeng neked: Hozsanna! Szent vagy, Uram! >78 /Előkészület #0D0D7032 Szívünk, lelkünk most kitárjuk, Utad, Jézus, Veled járjuk. Kérjük, mélyen belevéssed, Szíveinkbe szenvedésed. /1 #FFD79D60 Áll a gyilkos nagy ítélet, Rajtunk immár igaz véred. Valahányszor szavam vétett, Pilátusod lettem néked. /2 #E4F257FF Itt van már a kereszt fája, Hurcolnod kell Golgotára. Uram, én meg puhán, restül Vonakodom a kereszttül. /3 #375A66A6 Botlik, roskad szegény tested, Nem bírja a nagy keresztet. Földre sújtód, jaj, én voltam, Ki oly sokszor elbotoltam. /4 #9AD8FBB6 Ó jaj, látod jönni szembe, Édesanyád gyötrelembe'. Ó, csak én is vele járnék, Krisztus után, mint az árnyék. /5 #45303149 Vinni terhed segítségül Itt van Simon Kirenébül. Bárcsak én is, bűnös lélek, Keresztemmel követnélek. /6 #2956F43F Jámbor asszony siet Hozzád, Kendőjével törli orcád. Vajon hát én kőszívemmel Mennyi könnyet töröltem fel. /7 #81ED7B11 Földre roskadsz másodízben, Értem tűrő kegyes Isten. Hát én hányszor tántorultam? Bűneimbe visszahulltam! /8 #75A05031 Sírva jöttek ki elébe, Jeruzsálem asszonynépe. Jaj, rám is szól, ami rátok: Magatokat sirassátok! /9 #314C67F8 A keresztnek szörnyű terhe, Harmadszor is földre ver le. Ested adjon szent kegyelmet, Hogy a bűnből talpra keljek. /10 #2D4B56D0 Megcsúfolják ruha nélkül, Borzad szájad vad epétül. Tisztes mérték, szent szemérem, Mindig, mindig maradj vélem. /11 #2116A62C Édes Jézus drága testét Véres fára fölszegezték. Mi egyetlen boldogságunk, Szent keresztfa, sírva áldunk. /12 #19D00191 Megváltásunk már betelve: Jézus lelkét kilehelte. Újra élek kegyelméből! Ki szakaszt el szerelmétől? /13 #A0EBCD72 Keresztfáról már levesznek, Szent Szűz szívén pihen tested. Bár pihennél mindig nálam, Tiszta szívem templomában. /14 #AD3FB4E5 Már a szent test sírba téve, Újon metszett szirt ölébe. Onnan kél fel harmadnapra, Halált, poklot letiporja. /Befejező #01654D35 Uram, hiszek és remélek, Én szerelmem, Neked élek. Szánom-bánom minden vétkem. Légy az enyém egykor égben. >78A /1 #A330F7A8 Mosakodni hasztalan: Urad áll itt szótalan. /2 #659DFEA0 Élet fáját ölelem: Erős, mint a szerelem. /3 #31138E25 Kereszt súlya malomkő: Földi ember esendő. /4 #8FC9934B Szerető szív valahány: Egytől egyik mind Anyám. /5 #F1ED25F1 Gyönge karral gyámolíts, Igaz szívvel felüdíts. /6 #2769FEE4 Vérben ázott arcomat Jegykendőül elfogadd. /7 #F0F9B039 Másodízben bukom el. Terhem elnyom s fölemel. /8 #E1E663E5 Élő fába fejsze vág, Mit remél a száraz ág? /9 #61EDD66D Hegytetőn, hol nincsen út, elnyúlt testem ingyen út. /10 #C60D187C Mért csupán az ingem kell? Ölts magadra engem fel. /11 #763331BE Vasszögekkel veretem. Aki gyűlöl, szeretem. /12 #EF41C731 Föld is, ég is elhagyott, Két lator közt lankadok. /13 #ED711ECB Megfeszített Istened, Szép szelíden ölbe vett. /14 #F30EEE8C Földbe tér a búzaszem, Kicsírázik csöndesen. >78C /1 #C31F8314 Megjártuk már a szent keresztutat, Melyen a szenvedő Jézus haladt. Ó ha mi is így járhattuk volna, Jézus előtt, hogy az kedves volna. /2 #C154D65D E szent utat előbb is Ő járta, Midőn vállán keresztjét hordozta. Hogy felvigye a Kálváriára, Felfeszített magas keresztfára. /3 #39AA263A Fájdalmas, szentséges szűz Mária, E szent utat gyakorta megjárta. Hol szent Fia kínhelyét találta, Letérdepelt, könnyekkel áztatta. /4 #85BC4222 Kérjük mi is a fájdalmas Anyát, Kérje értünk szenvedő szent Fiát. Hogy fogadja kedvesen imánkat, Most elvégzett búcsújárásunkat. /5 #878CAB5C Az ő keserves kínszenvedése Legyen lelkünknek üdvösségére. Részeltesse a megholt híveket, Purgatóriumban szenvedőkert. /6 #599B2B10 Szent utadnak tizennégy színhelye, Örökké legyen szívünkbe vésve. Gyászkeresztfádat szent Magdolnával, Megmoshassam könnyem záporával. /7 #036CBF3A Dicsőség, imádás az Atyának, Szentlélekkel áldott szent Fiának. Tisztelet adassék Máriának, Fájdalmas, szentséges Szűzanyának. >79 /1 #D5FEC237 Áhitattal készülődjünk, testvérek, Emlékére ama titkos estének, Hol a piros borbul Krisztus vére csordul, S lesz a kenyér áldozata testének. /2 #70B5D04C Dicsőség a magasságban Istennek, Jézus és a tanítványok így zengtek. A húsvéti ének szállott fel az égnek, Zengje velünk buzgó szava mindennek. /3 #CECEDD40 Isten szavát hallotta az emberség, S áldozattal hódolt néki minden nép. Boldogok, mi hittünk, édes fiak lettünk, S áldozatunk maga lett az Istenség. /4 #CCDD113F Mondá Jézus az utolsó szent esten: Vérem e bor, ez a kenyér én testem. Hiszem, amit mondott, aki hisz, az boldog, Hát még aki lakomáját élveztem! /5 #53E94B7D Áldozatul felajánlta szent testét, Emlékére apostolok ezt tették, Így akarta: tesszük, drága testét vesszük, Neked, Uram, áldozatunk megtessék. /6 #37AAFB19 Fogadd, Uram, kegyelemmel mívünket, Hozzá adjuk a kenyérhez szívünket; Alázatos hittel, áldozatul vedd el, Oda hajtjuk szent kebledre fejünket. /7 #0012A1FE A mindenség ezer hangon egyet zeng: Szent az Isten, szent az Isten, szent, szent, szent! De a legszebb ének az Atya szívének, Szent Fiának áldozatja idelent. >79A /1 #285775CF A végvacsorának ragyog ma emléke, Az oltár titkának tündöklik szentsége. A világ reménye meghalni méne, Lelkünk éleménye lőn szent teste s vére. /2 #474FB615 Nagy szóval zúgjatok ércznyelvű harangok, Zengjétek szeráfok, mondjátok halandók: Dicsőség, dicséret égi kenyérnek, Krisztus szent testének, szentséges vérének. /3 #641F1045 Ki a halandóknak a mennyet lehozta, Az apostoloknak lábait megmosta, Melchisedek papja fényes példát adva, Oktat alázatra, mely hitünk alapja. /4 #C9B5597C Hisszük, hogy szent tested lelki kenyérré lett. S mely keresztfát festett, lelki ital véred: Hogy itt vagy, nagy Felség, Istenség s emberség, Légy oltalom s mentség, dicsőséges szentség. /5 #3DC55E5A Midőn már élvezték a bárányt, s legvégül A vacsorán testét nyújtá Krisztus étkül; Mit kezéből vesznek az áldott kegyesnek, Összesen s egyesleg azon egyet esznek. /6 #89EEEFC5 Kenyerét testének éhezőknek adta, Kelyhét szent vérének szomjasoknak hagyta; Vegyétek, így szóla, testem mindenkorra, Itt vérem pohara, élvezzétek sorra. /7 #BAB4D610 Az ó szövetségnek ma vet az új véget. Kenyere az égnek lőn emberi étek; Ó csodák csodája! e szent lakomára Meghíva az árva, koldus sincs kizárva. /8 #29D2831E Hozsánna, üdv néked! kit rejt e nagy Szentség, Kerubok zengjétek, hullj térdre mindenség, Tartsd meg, ó istápunk, ösvényeiden lábunk, Hogy mennyben meglássuk, Te légy áldomásunk. >79B /1 #C65688A7 A szeretet asztalához imádással járulunk, Kegyes Jézus, színed előtt hódolva leborulunk. Végvacsorád szent emléke s éltünk fő dicsősége, A szent kereszt volt vezérünk, ez éltünk és oltalmunk. /2 #1E18E3BD Dicsőség, áldás, dicséret legyen szeretetednek. Ó, Jézus, hogy ily vacsorát szereztél híveidnek. Jóságodnak nincs határa, ó, ezért örök hála. Imádás, dicséret, áldás legyen szent Fölségednek. /3 #E5B6A43A Megtestesült örök ige! szívünkre szól intésed, Hogy fönntartsuk mindörökké a szeretet-emléket. Melyet a kenyér- s borszínben hagytál végrendeletben. Add, hogy mindig tiszta szívvel kövessük szent igédet. /4 #FDB9F308 Ó, égből leszállott kenyér, hisszük Istenségedet. És mely ezzel egyesüle, hisszük emberségedet. Hisszük szent tanításodat, Melyre jegyesed oktat, Kit egyházadban jegyzél el, ontván érte véredet. /5 #9883452A Ím az oltáron megújul az utolsó vacsora. Teljesül szolgája által, mit Jézus parancsola. A kenyér s bor, mint Ő hagyta, az új frigy áldozatja. Mi jelkép volt az ó-frigyben, itt most megvalósula. /6 #B0E8D7F2 Szent az Isten! ezt kiáltja az ég s föld alkotmánya. Szent az Isten! ezt hirdeti Jézus szent keresztfája. Melyen az Isten szentsége vérrel lőn megbékítve. Szent az Isten! ezt zokogja bűnbánatunk könnyárja. >79C /Ant #6A241B1C Ott van az Isten mindenütt,ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. /1 #B868481C Összegyültünk szent reményben, Jézus Krisztus szerelmében. Vigadozva, örvendezve dicsérjük nagy Istenünk! Egymást szívből szeressük! /Ant #6A241B1D Ott van az Isten mindenütt,ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. /2 #3E89C0E4 Békében ha összejöttünk, egyetértés legyen köztünk! Civódás ne ártson többé, Gyűlölet se szívünkben: Krisztus éljen körünkben! /Ant #6A241B1E Ott van az Isten mindenütt,ahol él a szeretet, Isteni jóság, irgalom tölti be a lelkeket. /3 #85894FCA Szentjeidnek seregében lássuk arcod égi fényben, Te légy igaz boldogságunk, mérhetetlen örömünk, Jézus Krisztus, Istenünk! (Ámen.) >79D /1 #C1AD669A Tudván Jézus, hogy eljön órája, Szeretetnek jelét reánkhagyta. Gyolcskendővel magát fölövezte, Apostolok lábát mosni kezdte. /2 #31C7C628 Ő a mester szolgál tanítványnak, Bűnös voltát nem nézi Júdásnak. Íme ezzel példát adtam néktek, Amit tettem, ti is azt tegyétek. /3 #73638748 Azért mi is egymást így szolgáljuk, Alázattal egymás lábát mossuk. Egymás terhét jószívvel viseljük, Mesterünknek parancsát kövessük. >80 /1 #F0CA7110 E szín alatt itt a nagy jó, Emberszívvel kívánható. Égen, földön ami csak jó, Mind csak ettől, ebből való. /2 #C71EE245 Itt van Jézus fehér színben, Mint melegség a napfényben, Mint a tűz a forró szénben, Mint erő a mágneskőben. /3 #20FE45D0 A vacsorán kézbe vette A kenyeret s testté tette, Vérré a bort megszentelte, ezt érettünk cselekedte. /4 #84A78A97 És mondotta: Ím vegyétek, az én testem, ezt egyétek. Ti is ezt cselekedjétek, emlékemet őrizzétek. /5 #EE5B6F15 Vette aztán a poharat, s papoknak lőn parancsolat: Tartsák fenn a szent titkokat. Így a Krisztus köztünk marad. /6 #483AFFBB Azért most is igéjével, élünk Krisztus erejével, Amint az Úr amaz éjjel, Az ő teste igaz étel. /7 #D33471AA Azért rejti valóságát, rettenetes méltóságát, Hogy mutassa nagy jóságát, édesgető buzgóságát. /8 #76FCCD6E Mert ha csak egy szolgájára nem nézhetnénk: angyalára, Hogy nézhetnénk őmagára, a vakító napvilágra! /9 #D418688E Azért, ámbár nem nézheted, sem száddal nem ízlelheted, Kezeddel sem érintheted: de igéje elég neked. /10 #270263CC Hidd el szavát Jézusodnak, igéretét te Uradnak, Így teszel jót tenmagadnak, Így lész kedves Krisztusodnak. >80A /A #F5A9A482 Kezdődik Jeremiás Próféta siralma. /A1 #CADC8999 He-eth. Föltevé az Úr magában, Rom legyen Sion fala. Már kezét nyújtá s lehulván A fal, bástya sírt vala. /A2 #7CC11D1C Te-eth. Kapuja rom, zárja nincsen, Pogányok közt van feje, Nincs király s törvény az Úrtól, Papja látást nem nyere. /A3 #9F02EF4B Jo-od. Szótlan és hamuval behintve Ültek Sion vénei. És szőrzsákban, főlehajtva Jeruzsálem szűzei. /A4 #394ED963 Ca-aph. Elgyengült a szemem s fölindult Belsőm ily romlás felett. Midőn az utcán elhalni Szemlélem a kisdedet. /B #D4835AF3 Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /B1 #DF2E2772 Elhagyott minden barátom, S ellenem fondorkodott, Kit szerettem, az elárult S üldözőimnek adott. /B2 #9BA7222D Kik szörnyen vérének ectet Adtak italul nekem S gonoszok közé vetettek, Nem kímélve életem. /C1 #52863EBD Lá-med. Hol van a kenyér? hol a bor? A szülőket kérdezék, Midőn az utcán ölükben Lelköket kilehelék. /C2 #2BAD9C07 Me-em. Jeruzsálem szűz leánya! Kihez hasonlítsalak? Ínséged tenger: hol enyhed És mint vígasztaljalak? /C3 #E34ECA25 Nu-un. Prófétáid ámítottak S nem födék föl vétkedet, Hogy megtérj, csak álnokságot Száműzést láttak neked. /C4 #7DC00455 Szá-mech. Tapsolván csúfolt, üvöltött Ki melletted elmene Mondva: Ez ama szép város, Az egész föld öröme? /D #12FD9057 Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz Istenedhez. /E1 #ECF3BE82 Megrepedt a templomkárpit S megrendült a földkerék, Uram! ne feledj el engem Majd ha országodba mégy. /D2 #E97C0C05 Így szólt a lator s a szirtek És a sírok megnyílnak S ekkor, akik ott aludtak, Sokan föltámadtanak. /E1 #BFD1ABC3 A-leph. Én vagyok a férfiú, kin Van haragja vesszeje, Engem űz az Úr sötétbe, S nappal is rajtam keze. /E2 #15F0AEA9 Be-eth. Elfonnyasztott, összezúzott S kínokból emelt falat Én köröttem, és sötétbe Helyze, mint a holtakat. /E3 #E610469D Ghi-mel. És körülvevén súlyosabbá Tette nagy bilincsemet; S ha kiáltok is, kizárja Kínos esdeklésemet. /F #ED4EB521 Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /F1 #D9012A53 Szép szőlőm, én ültetélek, S te oly keserű levél, Hogy Barabást elbocsátva Engem megfeszítenél. /F2 #824611E3 Körülvetettek sövénnyel, S kiszedem a köveket, Melyek kebeledben voltak S tornyot építék neked. >81 /1 #78030D6D Én nemzetem, zsidó népem, Teellened mit vétettem? Tőled halált mért szenvedtem? Immár felelj meg énnekem. /2 #035F3A76 Én tégedet Egyiptomból Kihoztalak nagy rabságból; Te engemet én hazámból Kivetél a szent városból. /3 #A5F660EB Egyiptomból kimentedben Nyílást tettem a tengerben; Te mellemet megnyitottad, Piros vérem kiontottad. /4 #7F67475B A pusztában itattalak, És mannával tápláltalak; Te epével itattál meg, És ecettel kínáltál meg. /5 #D99C4DF4 Ellenséged én megvertem, A Fáraót elvesztettem; Te ostorral testem verted, Talpig vérbe elkeverted. /6 #27F33966 Én téged nagy méltóságra Emeltelek királyságra; Te tövissel koronáztál, Bársonyoddal megaláztál. /7 #BE489083 Én Kánaán dús földére Bevittelek nagy bőségre; Te Golgota zord hegyére Vittél engem szenvedésre. /8 #D41C6D01 Én szőlőmbe ültettelek, Szép esőkkel öntöztelek; Jó gyümölcsöt nem termettél, Latrok közé feszítettél. /9 #0CDF7541 Én nemzetem, zsidó népem, Többet érted mit tehettem? Teellened mit vétettem? Felelj immár meg énnekem. /10 #B2AA2177 De ne essél te kétségbe, Bánd meg bűnöd, szállj szívedbe. Könnyezz és térj Istenedhez, Hozzám, te Üdvözítődhöz. >81A /1 #E9559664 Édes Jézus, szent érzésed nélkül ki néz képedre? Ki tekinthet megindulás nélkül szent keresztedre? Nap és hold sötétednek, kősziklák repedeznek, Remegve látszatik, jön a halál, Urunk halála. >81B /A #19E6EDD5 Kezdődik Jeremiás próféta siralma. /A1 #65200413 He-eth. Hogy el nem fogyánk, az Úr nagy irgalma adott erőt; Hív, kegyes ő s osztályrészem és azért én várom őt. /A2 #C35763BA Te-eth. Jó az Úr ahhoz, ki benne bízik és őt keresi; Várja csendben, és igáját ifjúkortól viseli. /A3 #77A40AE9 Jo-od. Hallgat ülve egymagában, mert igát rá ő adott; Porba hull, s jobbat remélve tűri a gyalázatot. /B #7DEAC34B Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /B1 #A23A78F7 Urunk Jézus most körülvétetik; Mint ártatlan bárány megkötöztetik. Hóhéroktól halálra vitetik Magas hegyre, fel is vezettetik. /B2 #2E099959 Kíméletlen sokszor megkínzatott, Gyenge teste megostoroztatott. Szelíd bárány utcákon hordatott, Békességgel szenvedvén hallgatott. /B3 #41E0906C Drága népét Úr Jézus szerette, Életéért életét letette; Szent vérével adónkat fizette, Halálával eget megszerezte. /B4 #CD729BA5 Mindenható szentséges Atyának, A megfeszült Úr Jézus Krisztusnak, Hozzánk küldött szent vigasztalónak, Nagy dicsőség a szent Háromságnak. /C1 #9C377FDF A-leph. Az arany minő sötét lőn, a legjobb szín elveszett; S a szentélynek romja tölt be minden utcaszegletet. /C2 #9EE3782F Be-eth. A dicső fiak Sionból, az aranytól fényesek; Most szegény cserépedénnyé s agyagművé lettenek. /C3 #C5943612 Ghi-mel. Szoptatá kölykét a szörny is, melyet tart a tengerár, De népem lyánya kegyetlen, mint pusztán a struccmadár. /C4 #1291423A Da-leth. Szomjúságban a szopósnak nyelve ínyéhez ragadt; És kenyeret kért a kisded, s nincs, ki szeg, nincsen, ki ad. /C5 #3803E768 He-e. Akik kéj- s örömben éltek, utak szélén vesztek el; Kik bársonyba öltözének, szemét lőn számukra hely. /C6 #7D0446AC Va-u. Népem lyánya Szodománál isszonyúbban vétkezett, Mely kezek nélkül egyetlen percben elemésztetett. /D #E8C614F4 Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /D1 #D450CF09 Jeruzsálem! Lásd veszedelmedet; Felébredvén hadd el sok vétkedet. Változtasd meg szép öltözetedet, Engeszteljed kegyes Istenedet. /D2 #B615B089 Öltözzél fel hamar gyászruhába, Siránkozzál szíved bánatába'. Légy és maradj penitenciába', Ne bűntessen Isten haragjába'. /D3 #0120B1E7 Mert tebenned világ megváltója Megöletett üdvösség adója, Annak lettél vére kiontója, Ki a mennynek s földnek alkotója. /D4 #C96BC7FC Mindenható szentséges Atyának, A megfeszült Úr Jézus Krisztusnak, Hozzánk küldött szent vigasztalónak, Nagy dicsőség a szent Háromságnak. /E1 #E8572793 Oh, emlékezzél meg Uram! Hogy mi történik velünk, A gyalázatot tekintsd meg, Mellyel most illettettünk. /E2 #5A5D0056 Mások bírják földeinket, Házunkat idegenek, Árvák lettünk atya nélkül, És anyáink özvegyek. /E3 #A62DCF07 A vizet pénzünkön ittuk, Fánkat is pénzen vevők, És hurcoltatván, nyugalmat Nem lelénk, mi szenvedők. /E4 #3AA50BE0 Rajtunk rabszolgák uraltak, S nem volt, ki megmentene, A kenyér életveszéllyel Jött, mint fegyverünk nyere. /E5 #9EE1A566 Mint kemence, úgy kiégett Testünk az éhség miatt; Júda megvetett leányi S nőinek vigaszt ki ad? /F #1E4F324A Jeruzsálem, Jeruzsálem, Térj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /F1 #3CD37399 Ó, én népem, indulj fájdalomra, Bús ügyedben gerjedj siralomra. Tekints, kérlek, kegyes jóvoltodra, Légy már nekem vígasztalásomra. /F2 #8FD6F189 Térj meg te is és gonoszságodat, Népem, hadd el sok hamisságodat. Hogy ne valljad örökös károdat, Hanem nyerjed mennyben lakásodat. /F3 #7EB20082 Midőn az Úr látja térésedet, Kegyelmébe fog venni tégedet. Meggyógyítja lelki rút sebedet, Megbocsátja számtalan vétkedet. /F4 #1354ED77 Mindenható szentséges Atyának, A megfeszült Úr Jézus Krisztusnak, Hozzánk küldött szent vigasztalónak, Nagy dicsőség a szent Háromságnak. >82 /1 #1AA76CF6 Királyi zászló jár elől, Keresztfa titka tündököl, Melyen az élet halni szállt S megtörte holta a halált. /2 #7FB8CBB5 Kegyetlen lándzsa verte át Gonosz vasával oldalát. S mely szennyet, vétket eltörölt, Belőle víz és vér ömölt. /3 #955FD6D3 Az ősi jóslat itt betelt, Mit a hű Dávid énekelt: Az Úr, halljátok nemzetek, Kereszten trónol köztetek. /4 #13008F7F Rajtad tündöklik, drága fa, Királyi vérnek bíbora. Ó, választott jeles faág, Ki szent testét karoltad át! /5 #C4837376 Világ bűnének zálogát, Ó boldog ág, te hordozád, Az ellenség gonosz fejét Megváltónk rajtad zúzta szét. /6 #E7330456 Ó kereszt, áldunk, szent remény, A szenvedés ez ünnepén. Kérünk, kegyelmet adj nekünk, Add vétkünkért vezekelnünk. /7 #43D8D004 Szentháromság, dicsérjenek, Üdvösség kútja, mindenek. Legyen győzelmünk, add meg ezt, A diadalmas szent kereszt. >82B #3446C591 \IÍme, a szent Keresztfa,\.rajta függött valaha\.a világnak váltsága!\i Jöjjetek hát keresztények,\.hódolattal hajtsunk térdet.\.Üdvözlégy, szent Keresztfa! >82C /1 #DB0214C0 Köszönteni jöttünk, szent keresztfa! Látjuk, rajta Jézus meg van halva. Alatta Szűz Anyja nagy zokogva, Jézus piros vérét csókolgatja. /2 #7ECE99E9 Az átkozott Júdás, hogy eladta Harminc ezüst pénzért odaadta A pogány zsidóknak, hogy vegyék meg, A magas keresztre feszítsék meg. /3 #9FF46A4B Mért nem adtad inkább Máriának, Vagy pedig Mária Magdolnának, Ezer annyit adott volna érte, Csak ne vitték volna a keresztre. /4 #CC5DAB94 Harminc ezüst pénzre Júdás mért szorultál, Kedves mesteredtől el minek pártoltál? Talán valamiben Jézus vétett néked, Vagy szóval valaha bántott téged? /5 #6B6FF5E6 Jézussal naponként örömmel vigadtál, A Márta házánál vele vacsoráltál, Mégis dühösséggel ellene fordultál, Nagy keserűséget Máriának hoztál. /6 #4797CD1D A nagy keresztet már lefektették, Jézus kezét, lábát rászegezték, Foly a piros vére szent testéből, Áztatja a földet mindenfelől. /7 #D8B5213A Hogy a keresztfát felállították, Az Úr Jézust rajta függni látták, Szentséges oldalát megnyitották, Mária siralmát újították. /8 #146B9E60 A magas keresztfán, hogy kínlódott, Szent Atyjához hét szavat bocsátott: Ó Atyám! bocsáss meg, kik vétettek, Kik engem kereszte feszítettek. /9 #461D9571 El ne felejtkezzünk Jézus hét szaváról, Amelyeket mondott magas keresztfáról, Hogy mi is mennyekbe feljuthassunk, Örök boldogságban vigadhassunk. /10 #C0EEC2F7 Midőn Jézus a keresztfán meghalt, Az egész világon sötétség volt; Mária szent fiát nem láthatta, Keserves nyögését csak hallgatta. /11 #69EBDE49 Jézust a keresztről, hogy levették, Mária ölébe helyeztették; Elájult a szíve szűz Anyjának, Nem szólhatott nyelve Máriának. /12 #1F0DFFEE Nagy keserűséggel felkiáltott, Mária Istenhez sóhajtozott: Jaj, már itt maradtam e világban, Mint egy bús gerlice, árvaságban. /13 #F3FEE250 Midőn a Jézus testét megmosták, Fehér patyolatba takargatták, Mária Magdolna szent Jánossal, Máriát ápolták bátorságban. /14 #4F682B9E Hogy koporsójába helyeztették, A Jézus szent testét eltemették, Mária elájult bánatjába', Jaj, mert most jutott nagy árvaságba. /15 #4401266C Keservesen tőle elbúcsúzott, Szent Fia testétől eltávozott: Ha Szent János ottan nem lett volna, Mária szíve meghasadt volna. /16 #0656AA6F Mária Magdolna, hogy azt látta, Kezeit a fejére kulcsolta, Fenszóval kiálta: jaj énnékem, Jaj, oda van minden reménységem. /17 #C7A63093 A fájdalmas anyát megölelte, Zokogással haza kisértette, Visszanéz Mária szent Fiára, Leroskadt a Magdolna karjába. /18 #105630D9 Jól meggondold, ember, a Jézus fájdalmát, Jól eszedben tartsad Mária siralmát, Miként kesergette szerelmes magzatját, Az oszlopnál lévő megostorozását. /19 #934F4CB9 Az ártatlan bárányt ostorozták, erős vasláncokkal megláncolták, De sírását annak nem hallották, Köntöse ujjával tisztogatta. /20 #6435C7C0 Ne kételkedj, hogy igaz nem volna, Siránkozzál, mintha csak most volna, Sírásoddal Jézust vigasztalod, Máriával mennyben megláthatod. /21 #3F244FA0 El nem beszélhetem a Jézus fájdalmát, Nem magyarázhatom Mária siralmát, Meg nem számlálhatom sok keserves kínját, Meg nem sirathatom sok könnyhullatását. /22 #338DA1B7 Akik a bűnökben megátalkodtatok, A szenvedő Jézus kínjait szánjátok, Keserves kínjáért hálákat adjatok, Isten országába hogy bejuthassatok. /23 #97CE9693 Dicséret, dicsőség az Atyának, Az ő szent Fiának, a Jézusnak, És a vigasztaló Szentléleknek, Tisztelet adassék a szent Szűznek. Amen. >83 /1 #994AD7B9 Mint a szarvas ér vizéhez, lelkem Hozzád, égi Lény, Úgy sóhajt, úgy szomjaz, éhez, vajh elérlek egykor én? Bús hívednek bánat árja éjjel-nappal étke lett, Mert az álnok azt kiáltja, el nem érlek Tégedet. /2 #2993B2F5 Rád gondolva, árva lelkem búbánatban ég, eped, Nem hallhatván hálatelten templomodban éneked. Üdvözít az Isten engem, bár ma Hermon-hegy tövén, Száz örvény közt, förgetegben tenger kínnal küzdök én. /3 #34FF83BB Napjaim mily jók valának, hogy megálda engemet! Hálám ott az üdv Urának éjjel-nappal zenghetett! Kérve-kérlek, óvj meg engem, itt se hagyj el, ó, vigyázz! Mert szorongat úgy az ellen, mért környékez ennyi gyász? /4 #61E9BBFE Csontjaimat porba ontják, összezúznak engemet! S gúnykacagva egyre mondják: hol van a te Istened? Mért vagy oly bús, árva lelkem mért szorongatsz oly nagyon? Bízzál édes Istenedben, lesz még víg dal ajkadon! >83A /1 #6CAD451C Mint a szép hűvös patakra a szarvas kívánkozik, Lelkem úgy óhajt, óh Uram, és Hozzád fohászkodik. Tehozzád, én Istenem, szomjúhozik én lelkem. Vajon színed eleibe mikor jutok élő Isten. /2 #10A57AF4 Könnyhullatásom énnekem kenyerem éjjel, nappal. Midőn kérdik: hol Istened, kit vártál, s ki vígasztal? Ezért lelkem kiontom és házadat óhajtom, Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben. >83B /1 #D039CC5F Zengje velünk az ég és föld: Dicsőség az Istennek! Dicsőség a sírból fölkelt, Kegyes Isten-embernek, Magasztaljuk jóságodat, És kérjük nagy irgalmadat, Ó, nagy Isten! adj kegyelmet A bűnbánó embernek. /2 #4C895D79 Áldozatot mutatunk be Neked, ó, örök Atya! Mintha Jézus sírján tennők, Melyből Ő föltámada. Nyerjen tőled bő kegyelmet, És ezen áldozat mellett Illatozzék tiszta füstként Imádásunk lángzata. >83C /1 #93372087 \U\IPap\u: Föltámadtam!\i \UKántor\u: És újból veled vagyok, alleluja. Ezt a napot az Úristen adta, alleluja. Örvendezzünk és vigadjnk, alleluja. Alleluja, alleluja. /2 #E6792859 \U\IPap\u: Békesség veletek, alleluja.\i \UNép\u: Én vagyok, ne féljetek, alleluja. 3x >83E /1 #E01900EA Ti forrásvizek, áldjátok az Istent, Dicsérjétek és magasztaljátok mindörökkön örökké. >Húsvét >84 /1 #4415A6FE Krisztus feltámadott, üljük meg e napot Szent örvendezésekkel, Minden hívő ember alleluját zengjen. /2 #190E15B9 Istennek dicsőség, imádja őt föld, ég, S halált rontó szent Fiát, Bűneink váltságát, az ártatlan Bárányt. /3 #A1AD7CAB Győzelmes Jézusunk, tündöklő szép napunk, Világosítsd szívünket, erősítsen minket szent feltámadásod. /4 #33A94F01 Jézusunk, nagy Király, a föld bármit kínál, Tőled el nem tántorít. Élő hittel kérünk, légy utunk, vezérünk. /5 #13C0D993 Szentséges áldozat, élőket, holtakat Megsegítő irgalom, Feltámadás, élet, Jézus, hála Néked. /6 #B5965DA1 Zengjék a nagy egek, a boldog emberek, Szent, szent, szent a Hatalmas, Győzedelmes Jóság, Három-egy valóság. >84A /1 #09F9726B Vétkeinknek drága ára, Üdvözlégy, Isten Báránya! Legyen velünk békességed, Ekkor méltán zengi néped: Alleluja! Alleluja! Szent királyunk, itt imádunk, légy irgalmas! /2 #70E07556 Szállj be lelkünk hajlékába, Mert ez legfőbb boldogsága, Ha testedben részesülhet, És Teveled egyesülhet. Alleluja! Alleluja! Maradj nálunk, szent királyunk! mindörökké. >85 /1 #F43D8C52 Örvendjetek, angyalok! Jézusunk feltámadott, És a lelkünk meglelé ösvényét a menny felé: Alleluja, Alleluja! /2 #D885DC32 Dicsőítsük az Atyát, ki szent Fiát adta át: Hogy a mennynek nyerje meg a bűntépte lelkeket! Alleluja, Alleluja! /3 #D795DB0B Jó hírt hoz az Úr nekünk: a sötétség már letűnt, S nincsen rajtunk hatalma, ha a lelkünk akarja: Alleluja, Alleluja! /4 #BC193637 Hiszünk, mint a gyermekek, kiknek szíve nem remeg Végtelen csodád előtt. Adj hitünknek új erőt! Alleluja, Alleluja! /5 #8980EA31 Bort és fehér kenyeret ajánlunk föl Teneked: Fogadd véle, Istenünk, Néked szentelt életünk. Alleluja, Alleluja! /6 #D393C93B Szent vagy, szent vagy, Jézusunk, kősírodhoz elfutunk, S angyaliddal teneked zengünk boldog éneket, Alleluja, Alleluja! /7 #9CD18FB2 Jézus Krisztus megjelent hófehéren idelent. Áldott Istenünk neve, ki őt nékünk küldte le, Alleluja, Alleluja! /8 #5EAF18E0 Jöjj szívünkbe, szent kenyér, akit elménk fel nem ér, Adj szívünknek új erőt, ha lankad a vég előtt! Alleluja, Alleluja! >86 /1 #988DA206 Dicsőség, szent áldás, tisztesség A föltámadt Úrnak, Húsvéti Báránynak. Dicsőség, szent áldás, tisztesség. /2 #35D98371 A halál és élet harcra szállt. Meghalván az Élet a halálon úr lett. A halál és élet harcra szállt. /3 #E2E83B47 Mit láttál, szent asszony, a sírnál? Sírnak ürességét, Krisztus dicsőségét. Mit láttál, szent asszony, a sírnál? /4 #80CD2910 Fényes nap! Úradta ékes nap. Isten adta nékünk, azért örvendezzünk. Fényes nap! Úradta ékes nap! >86A /1 #9C1904C6 Alleluja! Alleluja! Megváltónk feltámadott, Lelkünk régi ellensége általa megrontatott. Újra él a válság fáján értünk megölt szelíd bárány. Alleluja! Alleluja! Megváltónk feltámadott. /2 #A85336CE Alleluja! Alleluja! Dicsőség az Istennek, Ki, mint ember, feltámadván üdve lett az embernek. Ó, dicsőség szent királya! Lelkünk Téged áld imádva. Alleluja! Alleluja! dicsőség az Istennek. /3 #442BA8F2 Alleluja! Alleluja! Jézus hí üdvösségre; Egyenes út és hű vezér égből hozott igéje. Az ő szent feltámadása ennek erős bizonysága. Alleluja! Alleluja! Jézus hí üdvösségre; /4 #AADEC860 Alleluja! Alleluja! Istennek örök hála. Áldozatát megújítja itt az Isten báránya. Ő emlékül magát hagyta nekünk üdvös áldozatra. Alleluja! Alleluja! Istennek örök hála. /5 #41CC10F9 Alleluja! Alleluja! Szent vagy, fölséges Isten. Minden lélek magasztaljon Téged a földön s égen. Óh, bár angyal tisztasággal mondanók s hév buzgósággal: Alleluja! Alleluja! Szent vagy, fölséges Isten! >87 /1 #08047FCE Föltámadt Krisztus e napon, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /2 #36078FC7 Hogy minden ember vigadjon. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /3 #B9000B0F Értünk halált ki szenvedett. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /4 #FAB903E3 S megváltott minden lelkeket. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /5 #82E06831 Mennek a szent nők sírjához, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /6 #ECE8F37A Kenetet visznek Krisztushoz. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /7 #B98E20D4 Fényes szép angyalt látnak ott, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /8 #4A9F528D S hallanak boldog szózatot. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /9 #26D65E94 Ti félénk asszony-emberek, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /10 #ACBC6E16 Galileába menjetek. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /11 #1EC2EC23 Tudják meg az apostolok, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /12 #B9EBC15C Hogy az Úr él s feltámadott. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /13 #51B4B2D8 Megjelent ő szent Anyjának, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /14 #C79F68DE Kesergő szent Magdolnának. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /15 #A10ABFC0 Megjelent aztán Péternek, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /16 #F798CA77 Megjelent majd a híveknek. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /17 #E783B6C4 Húsvéti boldog lélekkel, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /18 #5FBD1FD6 Dicsérjük Istent énekkel. Alleluja! Hála légyen az Istennek. /19 #B64279CC Dicsőség Szentháromságnak, Alleluja! Hála légyen az Istennek. /20 #44D0D30E Adjunk ma hálát Urunknak. Alleluja! Hála légyen az Istennek. >87A /1 #5BEDC78A Alleluja! Örvendezzünk, Krisztus Jézus feltámad! És reánk az Ő sírjából győzedelmi fény áradt. Áldozzunk hát oltáránál, mint dicsőült sírjánál. Alleluja! Örvendezzünk, Krisztus Jézus feltámadt! /2 #4159D9B8 Alleluja! magasztaljuk az isteni fölséget, ki feltámadván meghozta a lelki békességet. Miután szent vére árán megmentett keresztfáján, Alleluja! magasztaljuk az isteni fölséget. /3 #779B184F Alleluja! szent hit fénye ragyog Jézus sírjából, Ha követjük, üdvösségre támadunk a halálból. Az igazság, irgalomnak igéi nála vannak. Alleluja! szent hit fénye ragyog Jézus sírjából. /4 #CD5259EF Alleluja! áldozattal járulunk az oltárhoz, Mint az Isten Bárányának égi szent asztalához. Tudva, hogy e szent áldozat a méltónak üdvöt ad. Alleluja! áldozattal járulunk az oltárhoz. /5 #BFDBDE6C Alleluja! szent az Isten; őt imádja ég és föld. Mert dicső feltámadása örömmel mindent betölt. Dicsőségének szent fénye, jövő éltünk reménye. Alleluja! szent az Isten; őt imádja ég és föld. >87B /1 #1A3E7D30 Hála légyen az Istennek, Ki üdvöt ád az embernek. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /2 #A27C8327 Krisztus a sírból fölkele, Égnek földnek örömére. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /3 #55C7693B Júda dicső oroszlánja A pokollal szembeszálla. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /4 #BB7A26A3 Megnyeré a győzedelmet, Hogy kimentsen minden lelket. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /5 #A5D30FD5 Zászló lett a szent keresztfa, Melyen a harcot kivívta. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /6 #EDFFEDE7 Zengje velünk az ég és föld, Melyet dicsőséged betölt. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! /7 #228214CF Zengjünk a szent asszonyokkal, És a hű tanítványokkal. Alleluja, vígadjunk, Istennek hálát adjunk! >88 /1 #A1B03F44 Krisztus feltámadott! Halljátok meg, Asszonyok, Kik kenetet hoztatok, Többé már ne sírjatok! Feltámadt Krisztus! /2 #61FAE126 Krisztus feltámadott! Új csodákat halljatok! Péter, János, fussatok! Üres a sír, nincsen ott! Feltámadt Krisztus! /3 #031B250F Krisztus feltámadott! Szűnjetek már, bánatok! Ti is nyomán járjatok! Feltámadást várjatok! Feltámadt Krisztus! /4 #1D653152 Krisztus feltámadott! Halál fején tapodott, Égbe utat mutatott, Tudom, hogy feltámadok! Feltámadt Krisztus! >88A /1 #BDF5DCB9 Feltámadt dicsőségesen Istennek szent Fia; Vígan már, örvendetesen világ Megváltója. Elmúltak minden kínjai, nincsenek semmi fájdalmi, Feltámadt dicsőségesen, alleluja, alleluja! /2 #0D5267BE Nagy öröm már környékezi Jézusnak szent szívét, Kimondhatatlan nagy vígság vidámítja lelkét, Hogy fáradtságát letette, váltságunkat elvégezte Dicső feltámadásával. Alleluja, alleluja! /3 #D8998D4F Megdicsőült szent testének fénylenek sebei. Drága gyémánt és mint arany, ragyognak helyei: A múltnak minden kínjai, nincsenek semmi fájdalmi; Megdicsőült jó Jézusunk, alleluja, alleluja! >89 /1 #7ACC3F41 Krisztus, virágunk, Szép termő águnk, Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /2 #C523A8A0 Ki feküdt sírban, Felkele vígan. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /3 #2037C768 Felkele fényünk, Krisztus, reményünk! Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /4 #E6E33E49 Jézus, hogy felkelt, Szentírás bételt. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /5 #9EF426F8 A pokol elhűlt, Halál elrémült. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /6 #A4D4B574 Él Jézus nyilván, A bűnt lebírván. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /7 #F7108917 Jézusnak éljünk, Semmit se féljünk! Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /8 #F4F8C33A Úr Jézus nékünk Nagy fényességünk. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /9 #3AC00D90 Boldogság véled Földön az élet. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /10 #CEB1F758 Ha véled járunk, Jó halált várunk. Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! /11 #49029EF7 Dicsőség légyen Istennek égben! Feltámadt Krisztus! vígadjunk! A bűnből mink is támadjunk! >89A /1 #F2F21EAF Mit jelent a fény Jézus sírjánál? Mit szól az angyal a fény árjánál? Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! Ki értünk meghalt a keresztfáján, Feltámadott az ártatlan Bárány. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! /2 #1E607530 Ellenségünket Krisztus megtörte, Hogy nekünk többé ne ártson tőre. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! Krisztusnak diadalma győzelmünk, És minden küzdelemben védelmünk. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! /3 #C02B7015 Szívünket nyissa meg a bűnbánat, Mint a sírt, melyből Krisztus föltámadt. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! Hogy ezen győzedelmi szép hajnal Árasszon el bennünket áldással. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! /4 #92AECC88 Dicsőség legyen az örök Atyának S a feltámadott dicső királynak. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! Áldassék egyszersmind a Szentlélek, Zengjük a Szentháromság nevének. Alleluja, alleluja! Alleluja, alleluja! >90 /1 #80EC58CE Örvendetes napunk támadt, Jézus Krisztus mert feltámadt. Örvendjünk, vígadjunk, Vígan mind most mondjuk: Alle-alleluja! /2 #42272EB8 Szent asszonyok a kősírhoz Visznek fűszert holt Krisztushoz, Szívük elfogódott, Uruk hogy ott nem volt. Alle-alleluja! /3 #1BDB414F Fájdalmuk nagy örömre vált, Fényes angyal eléjök állt. Jézusról hirdeti, Hogy sír már nem fedi. Alle-alleluja! /4 #E7844771 Urunkat ha látni vágytok Ti és a hű tanítványok, Galileában vár, Feltámadt, nincs itt már! Alle-alleluja! /5 #EBCE7185 Jézust hogy ők megtalálták, Szavait is meghallották. Hívek ne féljetek, Békesség véletek! Alle-alleluja! >90A /1 #4B949FEF Názáreti Jézus Krisztus a sírból feltámadott. E szent tények örömére üljük vígan e napot! Alleluja, vigadjunk! Mert Megváltó Jézusunk Nagy csodával feltámadott. Alleluja, vigadjunk! /2 #3E3B5138 Kit megöle a zsidóknak könyörtelen serege, Harmadnapra a szent sírból örömünkre fölkele! Alleluja, vigadjunk! Mert Megváltó Jézusunk Nagy csodával feltámadott. Alleluja, vigadjunk! >91 /1 #1BC32626 Szent asszonyok jóko reggel! Fűszerekkel, kenetekkel A szent sírhoz elmentek. Nyitva volt a sír kapuja, Feltámadott, Alleluja! Mondjátok meg Péternek! /2 #67FBB918 A Krisztus feltámadását, Élő testben itt járását Sokan bizonyították, Akik maguk szemmel látták, Nem csak mástól úgy hallották. Életükkel váltották. /3 #E3B06204 A kereszten megtöretett, Mégis fölé emeltetett, Feltámadván, mindennek. Mi is vele feltámadjunk, S mindörökké megmaradjunk Kegyelmében Istennek. >91A /1 #3E6136A0 Üdvözítőnk feltámadott, Szenteljük vígan e napot; Zengedezzük: Alleluja! Alleluja! Alleluja! /2 #EE1981D9 A Messiás feltámadott, S mi felőle megíratott, Az mind híven valósula, Alleluja! Alleluja! /3 #21306C4D Reménységünk feltámadott, S nekünk bizonyságot adott, Hogy ő a kegyelem kútja. Alleluja! Alleluja! /4 #A12F4B42 Vígasztalónk föltámadott, S megenyhíté a bánatot, Mely az ember szívét dúlja. Alleluja! Alleluja! /5 #55CB15D1 Örömnapunk föltámadott, S ránk oly szép hajnal virradott, Melyre ég s föld megindula. Alleluja! Alleluja! /6 #AA3D231A Életadónk föltámadott, És éltető gyógyszert hagyott, Hogy minden szív meggyógyula. Alleluja! Alleluja! /7 #26E00850 Az irgalom föltámadott, Példát és kegyelmet adott, Ő az üdvösségnek útja. Alleluja! Alleluja! >92 /1 #547CE940 Szent Magdolna elmene ama reggel sírva, S az Úr Jézust nem lelé a kinyílott sírba'. /2 #376F4C26 Erre-arra sírva jár, nincsen nyugovása, Elvesztette Jézusát, nincs vígasztalása. /3 #317C79E7 Hol lelem föl Jézusom, akit elvesztettem? Merre menjek, én szegény, keserűségemben? /4 #1087E02B Erdőkön és hegyeken kiáltozom érted, Halmokon és völgyeken csak tégedet kérdlek. /5 #C4968F1F Tengerekre indulok, örvényekre szállok, Tenger mélye mit nekem, ha nyomodban járok. /6 #8B52B8E6 Újra a szent városon, mindig egy a jártom. Jézus, Jézus, merre vagy? szüntelen kiáltom. /7 #EEAFF281 Merre láttad őt, felelj, fényes nap az égen? Te tudod tán, merre jár az én fényességem. /8 #13FBC39B Három-király csillaga, mutass nékem utat, Mert amíg fel nem lelem, szívem meg nem nyughat. /9 #34109B18 Volna bár a vállamon szárnyam, mint a sasnak, Édes Jézus, utánad szállnék a magasnak. /10 #EB731C26 Levették a keresztről, eltemették sírba, Ah, de üres már a sír, elgördült a szikla. /11 #BAB75800 Mégis újra visszahív sírjához a lélek, Hátha mégis visszajő? Oda visszatérek. /12 #0C2216C0 S míg a kertészt keresem, s „Uram, hol van?” – kérdem: Ő megszólít: „Mária!”, s megroskad a térdem. /13 #47FD9018 Ó, háromszor boldog én! Uram megismertem. Mennyei szent szeretet elárasztja lelkem. /14 #DB309FD0 Jézust látni szüntelen: semmi sincs ily édes, Nincs boldogság fogható lelkem öröméhez. /15 #2B243361 Hogyha enyém Jézusom, enyém lesz az élet, Engedj, Uram, örökké egyesülni véled! >92A /1 #A502DDD2 Bizodalmas szívvel Hozzád járulunk. Ó Uram! S előtted ím, leborulunk; Ne vesd meg híveid esdeklését, Sőt, hallgasd meg buzgó könyörgését. /2 #2AB0E3DB Kérjetek, úgy mondád, s adatik nektek. S meg fogjátok lelni, mit hűn kerestek, A kegyelemajtó megnyittatik, Ki ahhoz zörgetve folyamodik. /3 #E992B6AA Ó, Jézus! követjük szent hívásodat, És szívünkbe vesszük tanításodat. Hozzád folyamodunk esedezve, Méltass minket égi kegyelmedre. /4 #A3372F5C A lelki jók után Te majd megadod, Testünk szükségére a táplálékot. Adj megelégedést a kenyérhez, Mit méltatlan voltunk kezedből vesz. /5 #3E0FEA47 Te légy szenvedésünk vigasztalása, Szolgáljon az nekünk megjobbulásra, Halálunk óráján légy mellettünk, S az égi koronát add megnyernünk. >92B /1 #167994E2 Atya, Fiú, Szentlélek egy Isten, Egy úr három személyben, nagy Isten, Téged áld minden lélek! /2 #E9B577E3 Megváltó Fiú Isten, Úr Krisztus, Ki vagy ember és Isten, Úr Krisztus, Neked könyörgünk itten. /3 #DD2C391A Jobbján ülsz Istennek, Úr Krisztus, Te vagy Ura mindennek, Úr Krisztus, Ég s föld kerekségének. /4 #4FF72207 Szűzanyád örvendezik, Úr Krisztus, Mirólunk emlékezik, Úr Krisztus, Előtted esedezik. /5 #7D022B20 Angyalok magasztalnak, Úr Krisztus, Szerafinok magasztalnak, Úr Krisztus, Téged Uruknak vallanak. /6 #FAD6B39D Téged pátriárkákkal, Úr Krisztus, Dicsérnek prófétákkal, Úr Krisztus, Szüzek apostolokkal. /7 #3EBDCEBC Mártírok, konfesszorok, Úr Krisztus, Áldnak égi táborok, Úr Krisztus, Istenfélő jámborok. /8 #8DFA5EDC Neked szólnak mellettünk, Úr Krisztus, Könyörögnek érettünk, Úr Krisztus, Kik ellened vétettünk. /9 #8762963A Atyáinkkal vétettünk, Úr Krisztus, Látod mi sok esetünk, Úr Krisztus, Bűnnel teljes életünk. /10 #10FCC855 Méltán hát büntettetünk, Úr Krisztus, Éhséggel emésztetünk, Úr Krisztus, Fegyverrel üldöztetünk. /11 #B9694C76 Szűkölködnek mezeink, Úr Krisztus, Nem táplálnak földeink, Úr Krisztus, Kiszáradtak réteink. /12 #AE9F80CD Terhelve szükségekkel, Úr Krisztus, Rakva sok ínségekkel, Úr Krisztus, Vagyunk betegségekkel. /13 #E2EDED8C Noha mi betegségünk, Úr Krisztus, Méltó itt szenvedésünk, Úr Krisztus, Mégis vedd be kérésünk. /14 #D03C163B Tégedet pártfogónknak, Úr Krisztus, Vallunk közbenjárónknak, Úr Krisztus, Atyádnál szószólónknak. /15 #D27302B7 Tehát Hozzád járulunk, Úr Krisztus, Előtted leborulunk, Úr Krisztus, Kérünk, légy mi gyámolunk. /16 #5329392D Szent irgalmad megtartson, Úr Krisztus, Hogy az utolsó harcon, Úr Krisztus, Ördög nekünk ne ártson. /17 #BC37EAA0 Világ hitegetését, Úr Krisztus, Testnek hízelkedését, Úr Krisztus, Rontsd meg incselkedését. /18 #136B64A8 Gyűlöltségtől, haragtól, Úr Krisztus, Minden rossz kívánságtól, Úr Krisztus, Ments meg háborúságtól. /19 #D7E9C1FA A döghalált, éhséget, Úr Krisztus, Testi s lelki ínséget, Úr Krisztus, Űzd el az ellenséget. /20 #F439F6A6 Fajtalan indulattól, Úr Krisztus, És gonosz akarattól, Úr Krisztus, Oltalmazz kárhozattól. >Áldozócsütörtök >93 /1 #32D150F3 Megjelentünk hajlékodban\.Áldozatra, jó Atyánk, Letérdelünk áhitattal\.Oltárodnak zsámolyán: Hogy dicsérjük Egyszülötted,\.Aki hozzád égbe szállt, Magasztaljuk és imádjuk\.A mennyei szent Királyt. /2 #06EF39BE Dicsérjük az Istenembert,\.Aki földről mennybe ment, Támasz nélkül el nem hagyta\.Tanítványit idelent. Alapítá szent Egyházát,\.Vezetőnknek rendelé, Ő vezérel biztos kézzel\.Bennünket az ég felé. /3 #1B801D1A Három évig tanítónk volt\.Az isteni szeretet, Szóval, tettel, imádsággal\.oktatott és vezetett. Nagy művének végeztével\.Földről égbe költözött, Diadalmas fényességgel\.Dicsőségbe öltözött. /4 #9AB671FA Hisszük, amit Isten hirdet\.szent Egyháza szavával, És hogy egykor együtt élünk\.mennyországban fiával. Ki hajlékot készíteni\.ment előre mennyekbe. S az utolsó ítéletkor örök létbe vezet be. /5 #90ED1C83 Bemutatjuk alázattal\.a bort és a kenyeret, Legyen kedves ajándékunk,\.égi atyánk, teneked. Szálljon imánk bizalommal\.Üdvözítőnk nyomdokán, Hol megváltó Fia mellett\.ül az Atya trónusán. /6 #B99573FA Szegény bűnös ajándékát\.Jézus veszi kezébe, Úgy terjeszti alázattal\.az Úristen elébe. Véghetetlen érdeméből\.Szentség lesz az áldozat, Szent malasztja hatalmával mennyországba befogad. /7 #86F5677B Szent az Isten, magasztaljuk,\.s áldjuk egyre szent Fiát, Aki nékünk megnyitotta\.mennyországnak kapuját. Minden áldás és dicséret\.Téged illet, Mesterünk, Légy vezérünk, légy jutalmunk,\.melyet egykor elnyerünk. >94 /1 #2B6711FE Galileai férfiak, mért néztek az égbe? Mért hogy forró könny fakad, Bús könny, férfiak szemébe'? Jézus Krisztus visszajön! Jézus Krisztus él! /2 #3CD72AF6 Galileai férfiak, mért hogy tétlen álltok? Vár a Kelet és Nyugat, Vár, vár, Krisztus bízta rátok. Hirdessétek mindenütt: Jézus Krisztus él! /3 #013B422B Galileai férfiak, föl a küzdőtérre! Minden népek szomjasak Krisztus élő kútfejére. Választottak, bennetek Jézus Krisztus él! /4 #445F4E2D Galileai férfiak, milyen jelre vártok? Ő tinéktek lángot ad: Égből küldi Lelkét rátok. Várjatok csak tíz napig! Jézus Krisztus él! /5 #29F61951 Galileai férfiak, mért hogy sírva néztek? Jézus Krisztus itt marad, Úgy, mint megígérte néktek! Világvégig véletek Jézus Krisztus él! /6 #F8F9C022 Galileai férfiak, ha majd jön az óra: Élőket és holtakat Krisztus hív majd számadóra. A nagy Bíró visszajön, Jézus Krisztus él! >95 /1 #AEAD8920 Krisztus a mennybe fölmenet, Alleluja, alleluja, Egeknek élő Istene, Alle- alleluja! /2 #6649A44C Fölnéztek az apostolok, Alleluja, alleluja, És zengtek fényes angyalok, Alle- alleluja! /3 #60603B33 Mit álltok itt, ti férfiak? Alleluja, alleluja! Miért e néma bámulat? Alle- alleluja! /4 #571742EA Ki most az égbe szálla fel, Alleluja, alleluja! Egykor mint bíró, így jön el! Alle- alleluja! /5 #F5EE734A Rabokat oldoz karja el, Alleluja, alleluja! S viszi az égi honba fel. Alle- alleluja! /6 #2F6D8D0F Nékünk is utat így csinál, Alleluja, alleluja! Amint a nyíló égbe száll. Alle- alleluja! /7 #A8ADCCE4 Galileai férfiak! Alleluja, alleluja! Ujjongjon hát az áhítat! Alle- alleluja! /8 #AAE50D15 Örüljünk mink is most velük, Alleluja, alleluja! És zengjük boldog énekük: Alle- alleluja! /9 #F68BC1AD Siessünk hálát mondani, Alleluja, alleluja! S a Három-egyet áldani! Alle- alleluja! >95A /1 #1F44881A A Krisztus égbe felméne, A mennyi dicsőségbe, Láttokra apostoloknak, Kiknek angyalok szólottak. /2 #783EA318 Férfiak, mit csodálkoztok? S égbe nézvén álmélkodtok? Ez, amint mostan fölméne, Úgy jön majd el ítéletre. /3 #852868F6 Már az Úrban örvendjetek, Ti Galileabeliek! Ezen mi is örvendezzünk, És Istennek énekeljünk. /4 #E2D8DF16 Dicsőség legyen Ayának, Az ő égbe ment Fiának, S vigasztaló Szentléleknek, Háromságban egy Istennek. >95B /1 #6C29DEDD Mennybe ment Krisztus e napon, Alleluja, alleluja, Hogy minden ember vígadjon, alle alleluja. /2 #4B475E22 Urunk a győztes nagy király, Alleluja, alleluja, Teljes lett minden műve már, alle alleluja. /3 #6A4AA6D9 Krisztus a fő, s mi tagjai, Alleluja, alleluja, Legyünk a Mennyben társai, alle, alleluja. /4 #D1631751 Ki most az égbe szálla fel, Alleluja, alleluja, Egykor, mint bíró, úgy jön el, alle alleluja. /5 #BCF02F12 Siessünk hálát mondani, alleluja, alleluja, S a három-egyet áldani, alle alleluja. >96 /1 #75DC21B2 Krisztus mennybe fölmene, Hogy nekünk helyt szerzene. Ül Atyjának jobb felől, Mindeneknek ura lőn. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /2 #8224B271 Krisztus meghalt bűnünkért, Föltámadott lelkünkért, Megjelenék Péternek és az ötszáz híveknek. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /3 #B87322F2 Negyven napig köztünk járt, Lassan vette búcsúját, Vígasztalta szívünket, Tanítván a híveket. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /4 #5EFD438A Szólott nékik eképpen: Én felmegyek az égbe, Én Atyámhoz felmégyek, Ki Atyátok tinéket. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /5 #77105D71 S elküldöm Szentlelkemet, Megvígasztal titeket, És mindenre megtanít, Mit magában rejt a hit. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /6 #2F243DFA Ő tinéktek ád erőt, Hogy majd minden nép előtt Bizonyságot tegyetek Rólam, ki most elmegyek. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /7 #4F58EF59 Már királyi székében Uralkodik az égben, De velünk van szerelme És hathatós kegyelme. Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. /8 #CFBC43FD Közbenjáró Krisztusunk, Szerelmes jó Pásztorunk! Szentlelkedet add nekünk, Hogy szüntelen dícsérjünk! Kapuját a mennynek szélesre tárta emberi nemnek. >Pünkösd >97 /1 #6BFE4271 Jöjj, Szentlélek Istenünk,\.add a mennyből érzenünk,\.fényességed sugarát. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /2 #25A3542E Jöjj, szegények atyja te,\.bőkezűség Istene,\.Lelkünk fényed hassa át. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /3 #89B79128 Édességes vigaszunk,\.drága vendég, szomjatunk,\.édes lélekújulás! Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /4 #D0B49D42 Fáradott nak könnyülés,\.tikkadónak enyhülés,\.sírónak vígasztalás. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /5 #D5C98DF1 Boldogságos, tiszta fény,\.szállj meg szívünk rejtekén,\.híveidnek napja légy! Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /6 #A3703740 Ihleted ha fényt nem ad,\.emberszívben ellohad\.minden érő, ami ép. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /7 #CCF9DB86 Mosd meg, ami szennyezett,\.asszúságra hints vizet,\.orvosold a sebhelyet. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /8 #272D283C Simogasd a darabost,\.fölmelengesd a fagyost,\.útra vidd ki, tévelyeg. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /9 #B752620F Add, vegyék el híveid,\.kik hitük beléd vetik,\.hétszeres kegyelmedet. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. /10 #96CCCD12 Jámbornak jutalmazást,\.engedj boldog kimúlást,\.mindörökké mennyeket. Jöjj el, jöjj el,\.jöjj el, jöjj el,\.jöjj Szentlélek Istenünk. >97A /1 #4452F096 Nagy az Úristen, nagy Ő jósága, Mert ma Szentlelke híveire szálla. Zengjen hát minden lélek a malaszt kútfejének, Ím összegyűlve itten áldunk, Szentlélek Isten. /2 #4643BA41 Keresztség által a te szent kegyelmed Az Üdvözítő társaságba fölvett. Ó, ezért hála néked, dicsőség és dicséret! Szentegyházad keblében tarts meg, Szentlélek Isten! /3 #CC3878BE A csalhatatlan Istennek igéje, Szent sugallásod égi eredménye. Nyugodjunk meg szavában, mint örök igazságban, A tévedések ellen óvj meg, Szentlélek Isten! /4 #54DF4AC7 Az üdvözítő hitnek szent világa, Magas kegyelmed legfőbb adománya. Adj erőt, és hitünkért áldozunk életet s vért; Malasztod lelkesítsen minket, Szentlélek Isten! /5 #1973AF78 Megszenteléd ma, kik a szent keresztnek Megváltónk által követői lettek, Ím, amit fölajánlunk, Ő legyen adományunk, A bor s kenyér színében, neked, Szentlélek Isten! /6 #1AE8A06A Föláldozzuk még egész életünket; Hogy minden ügyben vezérelj bennünket, Ha velünk van kegyelmed, szívünk úgy nem retteghet; Minden szükségeinkben segíts, Szentlélek Isten! /7 #1A14A856 Zengjen szavunkban, zengjen szíveinkben: Szent, örökké szent, szent a nagy Úr Isten! A világ alkotója, az ember megváltója; Imádva zengjen minden: szent a Szentlélek Isten! >98 /1 #F8BF02D2 Szállj szívünkbe, nagy Isten, lélekadó Lélek! Úgy lépjünk az oltárhoz, a szívünkben véled. Úgy szálljon fel énekünk áldozati füstje Ahhoz, aki vigaszul a Szentlelket küldte. /2 #F5A14B78 Dicsőség az Istennek magasságos mennyben. Békességet lásson itt minden igaz ember., Akiben a szeretet, a Szentlélek ébren, S jóakarat vezeti cselekedetében. /3 #415474F1 Apostolok pünkösdnap összebújtak, félvén. Zúgás kelt a magasból, mint a sebes szélvész. Betöltötte házukat, tüzes nyelvek szálltak, És a gyenge félőkből harcos hősök váltak. /4 #08D20FDD Hiszem, vallom boldogan, amit mond az Isten. Amit Krisztus elém ád egyházában hinnem. Hitemet a Szentlélek ajándéka szítja. Mennybe szegény lelkemnek hitem legyen hídja. /5 #F03E1B8A Ami legszebb, legnagyobb földön és az égen: Krisztus testét ajánljuk áldozatunkképpen. Szívemet is, szegénykét, fölajánlom rája, Tegye széppé, tüzesség a Szentlélek lángja. /6 #3EF8561C Szent, szent, szent az Úristen, Atya, Fiú, Lélek! Ezt harsogja kórusa a nagy mindenségnek. A Szentlélek Úristen sóhajtozván bennünk Mondhatatlan szavakkal, ezt sóhajtja lelkünk. >98A /1 #DC541B09 Jöjj el, Szentlélek Isten, Ereszd reánk teljesen Mennyből fényességedet, Mennyből fényességedet. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /2 #519AF804 Jöjj el, árvák gyámola, Jöjj el, szívünk orvosa, Oszd ki égi kincsedet, Oszd ki égi kincsedet. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /3 #820AF48C Ó, kegyes vigasztalónk, Testi-lelki táplálónk, Érezzük bőségedet, Érezzük bőségedet! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /4 #7F6522FF Fáradságban nyugalmunk, Hévben hűvös árnyékunk, Sírásunkban örömünk, Sírásunkban örömünk. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /5 #530BA441 Ó, dicső nap! Híveid Szíve minden részeit Világosítsd, légy velünk, Világosítsd, légy velünk. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /6 #A35C172E Engedd hív szolgáidnak, Kik csak téged óhajtnak, Hétszeres kegyelmedet, Hétszeres kegyelmedet. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! /7 #D6C9F780 Add jótétünk érdemét, Boldogítsd éltünk végét, Add az örök életet, Add az örök életet. Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, Szentlélek Isten! >99 /1 #9FA67D27 Ó, alkotó Lélek, jövel, És szívünk-lelkünk töltsed el. Te alkotád a szíveket, Hozd nékik bő kegyelmedet. /2 #4403098A Kit úgy hívunk: Vigasztaló, Kit ád nekünk az Alkotó, Te élő forrás, égi láng, Szent kenet égből, szállj le ránk. /3 #1D9B491D Te hét ajándok kútfeje, Atyánk kegyelmes jobb keze, Az Úr erős ígérete, Sugalmas ajkak ihlete. /4 #1B402B75 Gyújtsd meg szemünknek fényedet, És szállj szívünkbe, Szeretet, Ha testünk gyarló, s lankadunk, Légy mindig éber gyámolunk. /5 #C57C19D5 Űzd messze tőlünk ellenünk, Szent békességed add nekünk. Te járj, vezér, utunk előtt, Veszélytől védjen szent erőd. /6 #720849FD Add, ismerjük meg az Atyát Teáltalad és egy Fiát, És kettejüknek Lelke, Te, Örökre légy lelkünk hite. /7 #A23A62B8 Az Istent áldjuk: jó Atyát, S ki felkelt sírból, szent Fiát, S a Lelket, szívünk vígaszát, Most és örök időkön át. >99A /1 #3DF33083 Nyíljatok meg fényes egek, Jöjj el Vígasztaló, Szívem s lelkem vár Tégedet, Szebb, mint örökvaló. /2 #28830495 A szép aranybimbó nyílik, A pünkösdi rózsa virít, Jöjj Szentlélek kalauzunk, Tenéked áldozunk. >100 /1 #8C7EE4D7 Ó, Szentlélek Úristenünk, SZállj szívünkbe, esedezünk, Árassza el szent kegyed S malasztod a lelkeket. Árassza el szent kegyed S malasztod a lelkeket. /2 #B20871D4 A mennyekből téged nyertünk, Hogy vigasztald sebzett lelkünk. Engedd neved áldanunk, Lángunk, kutunk, balzsamunk. Engedd neved áldanunk, Lángunk, kutunk, balzsamunk. /3 #4F797112 Kit javadért folyton áldnak, Mint ujját az Úr jobbjának. Atya küldte nagy javunk, Zengő ajkon szép szavunk. Atya küldte nagy javunk, Zengő ajkon szép szavunk. /4 #0D24B08E Szeretettel töltsd szívünket, Lobbantsd fényre érzékünket, Hogy a testi vágy ellen Segítséged vértezzen. Hogy a testi vágy ellen Segítséged vértezzen. /5 #BD9E3340 Teáltalad higgyünk, engedd Az Úristent, ki teremtett S Fiát, ki meghalt értünk, És téged, míg tart éltünk. S Fiát, ki meghalt értünk, És téged, míg tart éltünk. /6 #F6C508FB Légyen hála az Atyának, S föltámadott szent Fiának, S a Szentlélek Istennek, Ki élte mindeneknek. S a Szentlélek Istennek, Ki élte mindeneknek. >101 /1 #E0F6E1C0 Szállj ránk, életadó Lélek, Szállj le igaz Bölcsesség! Szívem veled elteljék. Botló léptem előtt gyúlj fel, Múlhatatlan fényesség, Háznépedre jer lem, Bölcsesség Lelke! /2 #1FD013A9 Szállj ránk, életadó Lélek, Szállj le közénk, Értelem! Add a hitet értenem. Engedd Anyaszentegyházad Érverését érzenem. Háznépedre jer le, Értelem Lelke! /3 #12EE77D3 Szállj ránk, életadó Lélek, Jótanácsnak Szentlelke! Égesd be a lelkekbe: Isten akaratán járjunk, Ez az élet értelme. Háznépedre jer le, Jótanács Lelke! /4 #712D4400 Szállj ránk, életadó Lélek, Áraszd reánk szent Erőd, Járj át csontot és velőt, Végig állhatatossággal Acélozd a küzdőket, Háznépedre jer le, Erősség Lelke! /5 #D84B09CD Szállj ránk, életadó Lélek, Ó Tudomány, ihless meg! Egy tudományt ismerjek, Egyet, azt, ami szükséges: igazságát Istennek. Háznépedre jer le, Tudomány Lelke! /6 #17089A87 Szállj ránk, életadó Lélek, Jámborságnak Lelke, Jöjj, keneteddel megjelölj. Járj át egyszerűségeddel, Alakíts át legbelől. Háznépedre jer le, Jámborság Lelke! >102 /1 #F05BBAD4 Szentlélek Isten, szállj reánk, Elmét derítő tiszta láng. Öntsd lelkeinkbe, melyeket Megszenteltél, kegyelmedet. /2 #229B69F1 Kit Isten, mint vigasztalót Nekünk ajándékul adott, Minden javak bő kútfeje, Lelkünk világa s élete. /3 #9090B9B6 Te, hét ajándok Istene, Az Úr hatalmas jobbkeze, Te, kit nekünk ígért Atya, Nyelvünk kenetdús szózata. /4 #481AEC4A Érzékeinkre fényt deríts, Kebelt erényre fölhevíts. testünk erőtlenségeit Védjék magas kegyelmeid. /5 #BCAB212B Kísértetekben el ne hagyj, Szívünkbe békességet adj, Légy utainkban fővezér, Ne érje népedet veszély. /6 #37689C08 Ó, adjad ismernünk Atyát, És egyszülötte szent Fiát, S téged, ki tőlük származol, Valljon, mi és- s földön honol. /7 #695FA944 Legyen dicsőség, ó Atyánk, Neked s kitől megváltatánk, Fiadnak, a Vigasztalót Áldván veled, mint egy valót. >103 /1 #B7B3AC00 Téged kérünk, Atyaisten, Segíts, bennünk erő nincsen! Küldj Szentlelket, ki bennünket Vigasztaljon, ébresszen! /2 #E483D0A9 Bús éltünkben ellankadtunk, Megtörődtünk, elfáradtunk. Jöjj el, keltő kedves szellő, Újíts, kik elbágyadtunk. /3 #C43F7DA4 Apostolok bölcs mestere, Mártíroknak nagy ereje! Ó, Szentlélek, míg itt élek, Segíts mindenre! /4 #59CEE16A Eső nélkül föld is szárad, Szívem is úgy sorvad, bágyad, Ha felülről, Szentlélektől Kegyelem rá nem árad. /5 #7B259F75 Lélek nélkül test nem élhet, Lelket így öl meg a vétek, Hogyha távol malasztjával Az éltető Szentlélek. /6 #60655069 Testnek gonosz kívánsága, Világ, ördög csalárdsága, Mind elborít, jöjj hát, segíts, Árva lelkem istápja. /7 #DA8A20DA Jöjj el égi fényességgel, Boldogságra elvezérelj! Én Istenem, én szerelmem, Temagadhoz felemelj! /8 #0E90F104 Ó, mily könnyű, vidám, boldog Lészen földön minden dolgod, Ha kegyelmét, szent szerelmét Tiszta szívem, megtartod. /9 #A6477C0D Örülj lelkem, Istent áldjad, És szent nevét magasztaljad. Őt kövessed, őt szeressed, Őt dícsérjed, imádjad! >103A /1 #19DB6D2C Teremtő Lélek jöjj közénk, Híveid szívét látogasd. Töltsd malaszttal a lelkeket, Kiket hatalmad alkotott. /2 #2192D12C Te, kit védőnek mondanak, S mellénk a magas ég adott, Tűz, élő forrás, szeretet, Te lelkek lelki olaja. /3 #8FE3DFCB Ajándékoddal hétszeres, Te új az Isten jobbkezén, Atyának ígért szózata, Ki ajkainkat megnyitod. /4 #813B860A Érzékeinkbe gyújts te fényt, Szívünk szerelmed töltse be. S mi bennünk testi gyöngeség, Örök erőddel izmosítsd. /5 #0FD158E5 Ellenségünket űzzed el, A békét tüstént hozd közel. Előttünk járva, mint vezér, Kerüljünk mindent ami árt. /6 #8318A1C2 Általad tudjuk az Atyát, S ismerjük, adjad, a Fiút. S ki kettőjüknek lelke vagy, Tebenned hidjünk végtelen. Amen. >103B /1 #31C9D08C A Pünkösdnek jeles napján Szentlélek Isten küldeték, Megerősítni szívüket az apostoloknak. /2 #9458352D Akit Krisztus ígért vala tanítványoknak akkoron, Mikor méne Menyországba mindennek láttára. /3 #56F06793 Tüzes nyelveknek szólása úgy, mint szeleknek zúgása. Leszállott az ő fejükre nagy hirdelenséggel. /4 #55F4BDB2 Betelvén a Szentlélekkel kezdének szólni nyelvekkel. Mit őnékik a Szentlélek ád vala szólani. /5 #7AE2701C Ezért örüljünk őnéki mondván ez ékes éneket, Felmagasztaljuk szent Nevét örökkön örökké. >Szentháromság >104 /1 #CB139B88 Kiben élünk, mozgunk s vagyunk,\.ó, teljes Szentháromság! Minden kincsünk és jutalmunk,\.véghetetlen nagy jóság! Add nekünk békédet,\.árassz ránk bőséget,\.lelkünknek üdvösséget. /2 #88CAD8AD Dicsőség a szent Atyának,\.ki semmiből teremtett, Dicsőség ő egy Fiának,\.ki vérével megmentett, Kettőtől származó\.Szentlélek Istennek.\.Háromságban Egységnek. >105 /1 #009C6F1A Szentháromságnak életem, halálom, S testemmel együtt lelkemet ajánlom. Tégedet imádlak, mindörökkön áldlak: Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. /2 #F338B0EF Méltó dicséret légyen az Atyának, Kit vall a föld és vall az ég urának. Szüntelen dícsérünk, érted ég mi szívünk. Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. /3 #2B4FDE1E Az Istenember áldassék mitőlünk, Akinek hulló vére által élünk. Mert csak érte juttat testi, lelki jókat, Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. /4 #7CE06050 Szentlélek Úrnak zengjük víg dalunkat, Hozzá emelvén szívünket, szavunkat. Adja bő kegyelmét, lángoló szerelmét, Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. /5 #DC375C58 Az Atyaistent s Fiút egyetemben S Szentlelket áldom teljes életemben. Döghalált, éhséget, űzz el ellenséget, Oszthatatlan Istenség, Háromságban egy Fölség. >105A /1 #3B323805 Szentháromságnak az én életemet, Felajánlottam testemet, lelkemet, Őt fogom dicsérni, és dicsőíteni. Áldassál Szentháromság, örökké egy Valóság! /2 #3E54B11B Dicsőség legyen az örök Atyának, A nagy mindenség hatalmas Urának. Mind földön, mind mennyben őt imádja minden. Áldassál Szentháromság, örökké egy Valóság! /3 #4DD7B867 Áldás, dicséret a Fiú Istennek, Ki váltsága lőn a bűnös embernek. Kiáltsuk hálával s igaz bűnbánással: Áldassál Szentháromság, örökké egy Valóság! /4 #19D86C6A Most magasztaljuk s áldjuk a Szentlelket, Kérve, hogy öntsön szívünkbe kegyelmet, S ezen igaz hitben maradjunk végiglen. Áldassál Szentháromság, örökké egy Valóság! /5 #C460F6B7 Ó, egy természetben, három, személyedben Egy örök jó Isten! Végy szent kegyelmedbe. Döghalált éhséggel, hadakozást vedd el. Áldassál Szentháromság, örökké egy Valóság! >Úrnapja >106 /1 #226EA0D3 Ó, ki ez oltáron kenyér színe alatt, A tiszta ostyának fehérsége alatt, Fölséges Úristen, el vagy rejtezkedve Csodálatos képpen. /2 #284DD7B4 Testi szemeimmel noha nem láthatlak, De mindazonáltal igazán imádlak, Téged Teremtőmnek, Istenemnek vallak, Dicsérlek és áldlak. /3 #DA338227 E csodát az írás sok képpen mutatja, Ezt Melkizedeknek jelzi áldozatja, Ötezer embernek osztott kenyerekben Jézus elénk adja. /4 #90F68A9A Ezt az áldott testet, melyet itt imádunk, Azt az áldott szent vért, melynek térdet hajtunk, Te szavadra, Jézus, erős hittel valljuk: Könyörülj meg rajtunk. /5 #4169FBA7 Drága sebeidbe vétkeimet rejtem, Harmatozó véred mossa meg a lelkem: Ez a szentáldozat, mit most felajánlunk, Fehérre mos engem. /6 #8A9B81F5 Bűnös Magdolnával lábadhoz borulok; Emlékezzél rólam, latorral kiáltok. Könyörülj meg rajtam, Dáviddal így dallok. Szent, szent, szentnek vallak. >106A /1 #9ED35005 E mai nap Úrnak napja, Melyen az ő vacsorája Örömmel szenteltetik. Örömmel szenteltetik. /2 #12D452FA Szegény és gazdag rendektől, Minden keresztény hívektől, Ez méltán tiszteltetik. Ez méltán tiszteltetik. /3 #9AD37292 Az Úr Jézust e szentségben, A szent ostya színében, Igaz hittel imádjuk. Igaz hittel imádjuk. /4 #9F5EBCF0 Keresztény hívek értsétek S elmétekbe jól vegyétek E szentség méltóságát. E szentség méltóságát. /5 #427F2531 Jertek tehát, imádjátok, Mindnyájan szívből áldjátok Istent kenyér színében. Istent kenyér színében. /6 #730B24D4 E mai nap dicsérettel, Áldunk Téged tisztelettel, Örvendezvén szívünkben. Örvendezvén szívünkben. /7 #73E75D6F Mi Benned, ó Jézus, hiszünk, És Rólad itt vallást teszünk, Add, hogy lássuk mennyégben. Add, hogy lássuk mennyégben. >107 /1 #3FC2F6FE Dicsérd Sion, Üdvözítőd, Jó pásztorod, hű segítőd, Áldja hangos éneked. /2 #AD687410 Himnuszt mondj egész szíveddel, Szóddal úgysem érheted el, Méltón nem dicsérheted. /3 #371658E5 Nagy dologról szól az ének: Élet élő kútfejének, A kenyérnek hódolunk. /4 #68022AD2 Estelén a búcsútornak, A tizenkét apostolnak Mit kiosztott Krisztusunk. /5 #781EC29B Hangosan hát fönnesengjen, Ujjongjon és égre csengjen Zengő lelkünk hangja ma. /6 #5222CC80 Mert, mit ajkunk most magasztal: Amaz ünnep, amaz asztal, Amaz első lakoma. /7 #0E622CA5 Ott új Húsvét napja támadt. Új kötése új királynak, Régi Húsvét bétellett. /8 #F0F5AC95 Új világot fut az óság, Árnyat oszlat új valóság, Fényesség űz éjfelet. /9 #E9D446B3 S amit ott tett önkezével: Emlékére nyílt igével Hagyta Krisztus végzenünk. /10 #83797E5E Szent igéktől megoktatva, Üdvösséges áldozatra Kenyeret s bort szentelünk. /11 #1CDA516D Ágazatja szent hitünknek: Testté-vérré lényegülnek, Bor s kenyér mi volt előbb. /12 #9E72D03D Régi rend itt újnak enged, Szárnya lankad észnek, szemnek, Élő hitből végy erőt. /13 #80EBE115 Színében bor és kenyérnek Jel csak ez, de más a lényeg! Drága nagy jók rejlenek. /14 #F0B58732 Vér bár a bor, test az étel, Egy is Krisztus, semmi kétely! Két szín őt nem osztja meg. /15 #EBB4D9DA Aki veszi, meg nem osztja, Meg nem töri, nem szakasztja, Mindenek épen veszik. /16 #C82FD485 Veszi egy és ezrek veszik, S mind egyenlőn kapja részit, Mégis: nem fogyatkozik. /17 #2F533C8C Veszi jó és veszi vétkes, Ám gyümölcse vajmi kétes: Élet vagy elkárhozás. >108 /1 #2D615C66 Mondj éneket, zengő nyelvem,\.szentséges Úr testének, Adj hálákat, buzgó lelkem,\.drágalátos vérének. Töredelmes, buzgó szívvel\.hajtsd meg néki térdedet, Mint Uradnak, Istenednek,\.mondj neki szép éneket. /2 #1A5D1E05 Vajha, édes jó Jézusom,\.oly érdemes lehetnék, Hogy tenéked, én Krisztusom,\.méltán énekelhetnék. De jól érzem vétkeimet,\.s tőled értük rettegek, Mert a világ, test és ördög\.szüntelenül gyötrenek. /3 #DDD0D3A3 Ó, megváltó jó Jézusom,\.mennyei szent orvosom, Téged féllek, de remélek\.Benned, kegyes Krisztusom, Hogy befogadsz kegyelmedbe,\.hisz nem az igazakért Jöttél hozzánk e Szentségbe,\.hanem a bűnösökért. /4 #5758C6C2 Alázatos, megtört szívvel\.térdem néked meghajtom, Jelenléted ez oltáron\.igaz hittel megvallom. Drága tested, piros véred\.e színekben imádom, Élő igaz Istenséged\.szüntelen magasztalom. >Oltáriszentség >109 /1 #2F32610B Áldjad, ember, e nagy jódat, Kenyérszínben Megváltódat! Itt jelen van szent testével, édes Jézus, Jelen vagyon szent vérével, áldott Jézus. /2 #A0A6F246 Itt az Isten gazdagsága, Bűnös lelkek nagy váltsága, Minden jónak nagy bősége, édes Jézus, Gyarló szívek erőssége, áldott Jézus. /3 #BE6671E3 Itt az égnek megnyitója, Kegyelemnek meghozója, Egész világ drága díja, édes Jézus, Az Istennek örök Fia, áldott Jézus. /4 #64BB4914 Itt lelkünknek orvoslója, Bús szívünknek vidítója, Elrejtezett kenyérszínben, édes Jézus, Az oltári nagy Szentségben, áldott Jézus. /5 #78B8B81F Ember, higgy az Úr szavának, Csalhatatlan mondásának, Teste étel, azt tanítja, édes Jézus, Vére ital, bizonyítja, áldott Jézus. /6 #F2A12313 Nem emléke szent testének, Nem csak jele szent vérének, Igaz teste ez, úgy mondá, édes Jézus, És vérének nyilván vallá, áldott Jézus. /7 #915F8946 Itt van tehát istensége, S evvel együtt embersége, Kérésünket meghallgatja, édes Jézus, És bűnünket megbocsátja, áldott Jézus. /8 #1D589B59 Kérjük, adja ránk áldását, Irgalmának kútforrását, Legyen velünk a végórán, édes Jézus, S üdvözítsen holtunk után, áldott Jézus. >109A /1 #02CEB99F Ahány csillag van ott a magasban, A ragyogó kék égen: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /2 #6075A903 Földön amennyi por szemet lelni, Fű s virágot a réten: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /3 #750D685C Amennyi számra a lég paránya a mindenség űrében: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /4 #FB32D09F Hány harmat cseppje hullt a földekre, S van a hajnal méhében: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /5 #A976BA86 Hány szívdobbanás, hány szempillantás, Volt a világ életében: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /6 #91AB1E39 A napban s holdban hány sugár volt s van, S lesz, míg járnak az égen: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /7 #9E37E3DD Hány pillanat van sok századokban, S perc az örök nagy létben: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! /8 #6B932FFC Ahány szent-szentet zengenek a szentek, S az angyalok az égben: Annyiszor áldunk, Jézus, Megváltónk, E nagy, e nagy szentségben! >109B /1 #F86F6AFF Ajtód előtt állok, állok, Bebocsátást várva várok, Szelíd szóval esdve kérlek! Nyisd meg ajtód, nyisd meg nékem. Ajtód előtt állok, állok, Bebocsátást várva várok, Szegény, beteg, bűnös lélek! Ó, bocsáss be, kérve kérlek! /2 #1E7E238E Szegény bűnös, szegény beteg, Mennyországot hozok néked. Boldogságot, békességet, Ó, bocsáss meg, ó bocsáss meg. Ajtód előtt állok, állok, Bebocsátást várva várok, Szegény, beteg, bűnös lélek! Ó, bocsáss be, kérve kérlek! /3 #C511C9D9 Értem viselted kereszted, Kínzó tövis értem sebzett. Szereteted vitt keresztre, Ó bocsáss meg, ó bocsáss meg. Ajtód előtt állok, állok, Bebocsátást várva várok, Szegény, beteg, bűnös lélek! Ó, bocsáss be, kérve kérlek! >110 /1 #060B0D71 Áldunk Téged, ó angyali kenyér, Váltságunkért adatott drága bér. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél szentebb vagy! Légy áldott e szentségben, Rejtve kenyér színében. /2 #25995096 Kérünk Téged, irgalmas nagy Isten, Áldj meg minket s hallgass meg kegyesen. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél szentebb vagy! Légy áldott e szentségben, Rejtve kenyér színében. >110A /1 #340E2182 Bűnös lélek, ide siess, aki meg vagy terhelve. Lelki könnyebséget vehetsz, bűneidet itt tedd le. Földi borulj, neki hódolj, kérj kegyelmet, hogy megtisztulj, S bűneid undokságából lelkiképpen megújulj! /2 #29B82F93 Oltári drága szentségben itt van a Te orvosod, Kenyérszín alatt elrejtve, égi kegyes gyámolod; Ki meggyógyít bűneidből, csak térj hozzá tiszta szívből, Vétkeidet megbocsátja irgalma bőségéből. /3 #4E90258D Hatalmas Úr mennyen s földön erejét mindeneket, De nagy irgalmát mutatja a bűnös embereken. Ki hozzá tér, az sok jót nyér, mikkel semmi kincs fel nem ér, Boldog az, aki szívből kér, s kegyelmet nyerve megtér. /4 #A52BCA53 Azért tehát keseredett hívek, ide jöjjetek! Ezen drága nagy szentségben áldja Isten lelketek. Buzgó szívvel itt kérjetek, vigasztalást lelketeknek, S elveszi terhét s így üdvösséget nyertek. >110B /1 #E1ACCBED Imádlak hódolattal fönséges szentség. Kenyérnek szent színében rejlő Istenség. Szívemet egészen neked áldozom, másképp itt egészen elfogyatkozom. /2 #C62D2A99 Látás, íz és tapintás, mind csalódik itt. De a terád hallgatás biztos égi hit. Hiszem mind, mit mondott Isten egy Fia, Nincs nagyobb igazság, mint az Ő szava. /3 #29718269 Rejlett a kereszten csak az Istenség, Rejlik itten egyben szint' az emberség, Mind a kettőt hiszem, Uram itt vagyon, S kérem, amit kért a bűnbánó lator. /4 #B84F089C Sebhelyed Tamással bár nem láthatom, Uram, Istenem vagy, bátran vallhatom. Csak segíts, hogy mindég jobban higgyelek, Tebenned reméljek és szeresselek. /5 #1CA45C3A Ó, Urunk halálának szent emlékjele, Titkos élő kenyér, lelkünk élete, Éltesd, elevenítsd elmém és szívem, Leljen édességet - Benned a hitem. /6 #AAD64660 Kegyes jó Pelikán, Uram, Jézusom, Moss meg szent véreddel, arra szomjazom. Annak egy kis cseppje elmoshatja mind Az egész világnak összes bűneit. /7 #974065CF Jézusom, kit én most át e fátyolon Oly epedve nézlek, add, hogy egykoron Téged fátyol nélkül szemlélhesselek, S színről-színre látva üdvözült legyek! >111 /1 #1B074AF4 Csodákkal tündöklő Isteni nagy erő, Hatalmad elnyomja értelmemet. De hitem szent fénye, szerelmed törvénye Megvilágosítja én elmémet. Oltáriszentségre, mennyei kenyérre Függesztem én szemeimet, Ővele táplálom én lelkemet. /2 #31E9FB57 A tengert megnyitod, két részre oszlatod egy kisded vesszőcske csapására. Égen is a napot útján megállítod Józsue szolgádnak egy szavára. Pusztában népednek mannát adsz ételnek, Teste, lelke nagy javára, Kinyújtva kezedet nagy csodákra. /3 #CA4F379C Itt nagyobb csodával, mennyei mannával, Testeddel tartod jól árva lelkünk. Józsue napjának parancsolj útjának, Mózesnek vesszejét adjad nekünk. Hogy utat lelhessünk és bátran küzdhessünk, A Szent Földre légy vezérünk, Hogy hozzád juthassunk, szent Istenünk. >111A /1 #2D83D731 Előtted, Jézusom, leborulok, Engedetlen bűnös meghódolok, Hozzád, Megváltómhoz felkiáltok, Kenyér s bor szín alatt kit imádok. /2 #DDEF7BC1 Hogy üdvözíts engem, teremtettél; Pokoltól, s haláltól megmentettél. Én mindeddig kínod újítottam, Szívemet Neked ki nem nyitottam. /3 #F1EE257A Vádolom most magam, hogy vétettem, Te szent kegyelmedet megvetettemk, Azért szívből bánom már vétkemet, Tisztítsd meg, Jézusom, én lelkemet. /4 #CD9E476E Fogadom életem jobbulását, Távoztatom Isten megbántását; Ezután már készebb leszek halni, Mint Tőled, Istenem, elpártolni. /5 #BA37B5DC Csak nekem, ó kérlek, szent lelket adj, Ki szegény bűnöshöz irgalmas vagy; Hogy éltemet már megjobbíthassam, Te szent törvényedet megtarthassam. /6 #C909EA1B Kívánja én lelkem szent testedet, Mint a szomjas szarvas, szent véredet; Add, hogy e szentséget hozzám vegyem Most és végórámon, s méltán egyem. >111B /1 #C3AD4C58 Engem annyira mért szeretsz, Ó, édes Istenem? Engem, méltatlant mért kedvelsz, Jézus, egyetlenem? Asztalodnál mikor eszem, ajándékod mikor veszem, Magad adván szeretetet, adsz örök életet. /2 #97B61A59 Noha, ó szerelmes Jézus! tégedet nem látlak, Aki itt jelen vagy, hittel Istenemnek vallak. Jézus e titkos Szentségben, fedél alatt nagy Felségben, Dicsőült lelkekkel áldlak, és együtt imádlak. /3 #DC5EDE9D Jézus! élet gabonája, hozzám mikor jövendsz? És tetőled erősséget én szívem mikor vesz? Megnyitom neked szívemet, lakjad és bírjad lelkemet, Add, szívedben részesüljek, veled egyesüljek. /4 #2D64D4B8 Jöjj el tehát, Jézus, jöjj el, készítsd szálásodat, Lelkem tisztítsd és úgy szenteld azt, mint hajlékodat: Én bennem új szívet építs, égő szeretettel szépíts: Abban légyen maradásod, örökös lakásod. >112 /1 #4C9C130A Ez nagy Szentség valóban, Ezt imádjuk legjobban, Melyet Jézus nekünk hagyott Testamentomban. /2 #BBFF7B5D Jelen van itt test és vér, Minden kinccsel ez felér, Ha elhagyjuk vétkeinket, Minden jót ígér. /3 #4D9794E6 Állj mellettünk, nagy Isten, Titkos kenyér színében, Légy irgalmas és meghallgass Minden ínségben. /4 #BEB95675 Háborútól oltalmazz, Híveidnek irgalmazz, Betegséget, éhínséget Tőlünk távoztass. /5 #938EE213 Tebenned van reményünk, Életünk és épségünk. Egyedül csak Téged kérünk, Légy segítségünk. /6 #79CAEE3D Add, hogy készen lehessünk, Boldog halált érhessünk. E világból ha kiszólítsz, Véled lehessünk. >112A /1 #DA57E3B2 Ez eleven kenyér most szállott az égből, Mely alakját vette a Szűznek méhéből; Szemlélheted ez oltáron, De imádd is legfőbb módon, Mert ez drága nagy szentség. /2 #131521CB Nem puszta kenyér ez, hanem Krisztus teste, A bor színe alatt valóságos vére; Mert ezt Krisztus maga mondja, Szent Jánosnál bizonyítja, Esküvéssel állítja. /3 #DD5B86E2 Add ránk malasztodat, ó ártatlan Bárány, Ki minket megváltál szent véred nagy árán, Hogy ez áldott szent kenyérben Részesülvén, méltóképpen Lássuk egykor az égben. >112B /1 #C54D04B2 Ezerszer üdvözlégy, Ezerszer áldott légy, Ó, drágalátos Oltári nagy szentség! /2 #06DDA920 Az Istennek Fia, Az értatlan bárány, Értünk bűnösökért függött a keresztfán. /3 #D7921E53 Hogy boldogok legyünk, ő értünk szenvedett, S keserves halállal Nyert nekünk életet. /4 #03412278 S hogy egyesülhessen velünk, elrejtezett Kenyér s bor színébe az örök szeretet. /5 #6E1AA9A1 Azért imádással borulunk elődbe, Ó, Jézus, lelkünket vedd szent kegyelmedbe. /6 #A523AF6C Ó, ne hagyj elvesznünk, Kiket teremtettél, És drága szent véred Árán megmentettél. /7 #3393EAC0 A halálos ágyon Vigasztalónk Te légy, S a megtért latorral Szent országodba végy. >113 /1 #E3CBA8B2 Édes Jézus, Neked élek, Édes Jézus, Neked halok, Életemben, halálomban, Édes Jézus, Tiéd vagyok. >113A /1 #9198020C Itt, az ünnepélyes csendben, az Oltári szentségben, Jézus árasztja kegyelmét, s velünk marad szüntelen. Mily jó itt lenni. Mily jó pihenni. Jézus legyszentebb szívén, Jézus legszentebb Szívén. >113B /1 #9943FFE4 Jöjj Jézusom, én szerelmem, várlak szüntelen. Bocsásd meg, hogy gyarló szívem Hozzád hűtelen. Jézus, Jézus, csak tiéd vagyok, Szívem gész életemben csak érted dobog. >114 /1 #9E4327C1 Égből szállott szent kenyér, Értünk ontott drága vér: Hittel áldunk és imádunk, Bár az elme föl nem ér. /2 #BE595824 Véghetetlen Istenség, Szerető nagy kegyesség! Az oltáron velünk áldjon Tégedet a föld s az ég. /3 #F0A8680D Ó, mennyei seregek! Velünk egyesüljetek; Tiszta lelkek, az Istennek Irgalmáról zengjetek. /4 #F7AB528E Nap, hold s fényes csillagok, Imádságra gyúljatok: Hitünk fénye őt dicsérje, Kit ragyogva áldotok. /5 #4EBF963A Legyen egy szív, egy lélek Azokban, kik dícsérnek. Ó, nagy Isten! e szentségben Nyerjék meg, mit remélnek. /6 #DD1F9BC0 Reménységünk csak te vagy, Jézus, kérünk, el ne hagyj: Légy vezérünk, s hogy célt érjünk, Országodba befogadj. >114A /1 #6A90F6F0 Felszáll az oltárra bús tekintetem, Bámulok csodálva a szereteten, Hogy Téged, nagy Felség, rejt e titkos szentség, Lelkem vendégsége, titkok mélysége. /2 #A572F9C5 Ó, szent imádandó Jézusom szíve, Örök bámulandó szeretet míve! Mnt orvos s orvosság, itt vagy, égi jóság, Hitünk dicsősége, titkok mélysége! /3 #900D1A0E Zsámolyodon, nézd csak, arcra borulok; Föl sem kelek, míg csak meg nem tisztulok. Nézz rám e szentségből, irgalmad egéből, Bűnösök szentsége, titkok mélysége! /4 #0DD64D07 Tégy raboddá engem, forró szeretet! Gerjedezve lelkem utánad eped; Szívemed szívedből, ki ne vesd kegyedből, Ó, élet szentsége, titkok mélysége! >114B /1 #0839AC97 Jöjj hozzám, Uram, Jézus, Jöjj hozzám, Uram, Jézus, Ó jöjj, ó jöjj, ó jöjj hozzám és ne késsél! >115 /1 #8C0F727A Hadd lankadja és olvadjak éretted, én szerelmem! Leborulván imádjalak, Testige, én Istenem! Itt vagy kenyérszínben: igaz Isten, s vérben, Én mennyei Jegyesem! /2 #0C74035B Nincs oly elme, hogy értelme e titkot felfoghassa, Elrejtve sincs más ily nagy kincs, hogy ember ne láthassa. De én mégis látlak, hitemmel imádlak, Istenemnek megvallak. /3 #309FA25E Bűnös lélek, már nem félek, értem vagyon ily nagy bér; Szent karokért s angyalokért nem lett Isten test és vér. Lelkem belőle él, különb mindezeknél, Kegyelmet csak innen kér. /4 #060DE164 Szánom, bánom és fájlalom azért én vétkeimet, Tisztán gyóntam és megmondtam őszintén bűneimet. Bár nem vagyok méltó, de elég egy kis szó: Hajlékomba jöjj, nagy Jó! >115A /1 #9804F690 Isten szállt le az oltárra, ott keresett lakhelyet. Mért nem jöttök őt imádni, ó ti, bűnös emberek? Ez nagy szentség: Jézus teste, angyali szent eledel. Előtte az égi lelkek egy-egy raja térdepel, egy-egy raja térdepel. /2 #B6A3981D Ez a test az, mely érettünk olyan sokat szenvedett. Ez a szív az, mely bennünket a halálig szeretett. Ez a vér folyt a keresztről, ezt csókolta Mária. Ne félj tőle, bűnös lélek, megtisztulhatsz általa. Megtisztulhatsz általa. /3 #43C4D2E2 Megtisztulok, édes Jézus, jól tudom, ha akarod. A bűn ellen védő pajzsod, add nekem szent malasztod. Drága tested e nagy szentség, táplálja itt lelkemet, Hogy tehozzád hű lehessek, míg a sírhant eltemet. Míg a sírhant eltemet. >115B /1 #BC95C0E6 Isten szállt le az oltárra, ott keresett lakhelyet, Mért nem jöttök őt imádni ó ti bűnös emberek. Ez nagy Szentség Jézus Teste, angyali szent eledel, Előtte az égi lelkek egy-egy raja térdepel, Egy-egy raja térdepel. /2 #2E5911D9 Ez a Test az mely érettünk olyan sokat szenvedett, Ez a Szív az, mely bennünket a halálig szeretett. Ez a Vér folyt a keresztről, ezt csókolta Mária, Ne félj tőle, bűnös ember, megtisztulhatsz általa, Megtisztulhatsz általa. /3 #0C339822 Megtisztulok édes Jézus, jól tudom, ha akarod, A bűn ellen védő pajzsul add nekem szent malasztod. Drága Tested e nagy Szentség, táplálja itt lelkemet, Hogy Tehozzád hű lehessek, míg a sírhant eltemet, Míg a sírhant eltemet. >116 /1 #3EE3990C Imádlak nagy Istenség, Test s vér, titkos mély Szentség, Leborulva. Itt van Isten s emberség, Véghetetlen nagy Fölség Föláldozva. /2 #D4F7F7F7 Üdvözlégy te szent manna! Ennél többet ki adna? Nincs mód benne. Ez az égi nagy Jóság, A teljes Szentháromság Nagy kegyelme. /3 #62EF4EBD Szent testével így táplál, Hogy ne ártson a halál! Mily kegyesség! Szent vérével harmatoz, Így szelídít magához Ez Istenség. /4 #68FD95DE Szállj le hozzám, szent kenyér, Jöjj, ártatlan Drága Vér, Szánd lelkemet! Bár hajlékom nem méltó, Elég tőled csak egy szó, Vedd szívemet. /5 #13BE80C1 Soha többé nem vétek, Jézusom, már megtérek, Légy kegyelmes! Ne tekintsed rútságát, Vétkeimnek vakságát, Ó, meg ne vess! /6 #5B3719A9 Neked élek és halok, Végig véled maradok, Ó, Jézusom! Verem buzgón mellemet, Szánom-bánom vétkemet, Én Krisztusom. >116A /1 #89D0C810 Porbahullok Uram, oltárod előtt, Hogy imádhassalak, adj ellki erőt. Hiszem, hogy jelen vagy e Szentségben, Épen úgy, miként a magas égben. /2 #8357EB52 Ámbár nem látok mást, mint csak kenyeret, De már Isten szava hangzott afelett. Ki a nagy világot teremtette, Annak szent Igéje testté tette. /3 #5E4AABF8 Betlehem sem látott mást, mint kisdedet, Golgotán is kín közt ember szenvedett. Ott csillag vallá őt istenének, Itt a nap, mint Urát könnyezé meg. /4 #CCDCB233 Kánai mennyegzőn borrá lőn a víz, Hogy ezt el is higgyem, a tény arra visz. Messze fut a kétely vak homálya, Ha lobog a hitnek szent fáklyája. /5 #52A5C50A Valamint hirdette a jászol s kereszt, Hogy minket, ó Jézus, mennyire szeretsz. Úgy hirdeti Isten szent oltárod, Hogy szívedet most is felénk tárod. /6 #B15ED242 Imádom Jézusom, Istenségedet, Imádom, Jézusom, Tested s Véredet. Amennyi csillag van a szép égen, Áldassál annyiszor e Szentségben,. >116B /1 #1659B980 Imádunk szent ostya, drágalátos manna, Seregeknek Ura, királyok királya. Üdvözlégy angyali kenyér, Váltságjunkért adatott bér, Drága szent test és vér. /2 #12843556 Izrael fiait, ki megoltalmaztad, Ellenségnek földjén mannával tápláltad; Táplálj minket szent testeddel, Drágalátos szent véreddel, Isteni erőddel. /3 #D4748F04 Halálunk óráján add, hogy Téged méltán Hittel, reménységgel s buzgó szeretettel Vehessünk itt az életben; Holtunk után az egekben Dicsérjünk szüntelen. >116C /1 #4E71AC35 Imádlak térdrehullva nagy Szentség. Kenyérszínében rejtett Istenség. Elmém e titkot fel nem éri már, Tudom, hogy itt vagy, és imádlak már. /2 #64FDD389 Üdvözlégy százezerszer, Jézusom. Szíved jóságát ki sem mondhatom. Szentséges ajkad csupa szeretet, Vegyétek és egyétek testemet. /3 #22893E4A Porbahullva kérlek Tégedet, Mosd hófehérre bűnös lelkemet. Hogy szívembe jössz, méltó nem vagyok, Csak egy szóval mond és meggyógyulok. >117 /1 #2C859A3F Istenség mélysége, lelkek édessége elrejtezve itt vagyon. Drága lelki ízzel, mennyei szent mézzel bővelkedik ez nagyon. Minden teremtett lélek földön és a föld felett buzgó szívvel imádjon. /2 #A5952C32 Áron zöld vesszőjét, csudáknak szerzőjét ez magában foglalja. Itt száraz fa zöldül, s annak szíve zsendül, ki igazán imádja. Az Úr Jézus hatalmát, hozzánk való irgalmát ember itt feltalálja. /3 #F557CAE0 Nagy Szentség, áldassál, felmagasztaltassál, minden jóval tölt edény. E kisded kenyérben és a bor színében tisztán tündöklő napfény. A halandó embernek, elbágyadott szíveknek üdvösségre nagy remény. /4 #3EC41796 Jöjjetek, angyalok, mennyei szent karok, imádni e Szentséget. Üdvösség záloga, Jézus van itt maga, őt szívből dícsérjétek. Mi is térdre lehullva, földig porba borulva, áldjuk a nagy Felséget. >117A /1 #5395BB29 Ki ad nekünk oly égő, oly tiszta zengtetet, Minővel a szeráfok betöltik az eget. Hogy Téged e szentségben imádva, méltóképpen Dicsérjünk, édes Jézus. /2 #EFCDA0B2 Ó, bár a pátriárkák rendíthetlen hite S a próféták reménye föllelkesítene. Hogy Téged e szentségben imádva, méltóképpen Dicsérjünk, édes Jézus. /3 #CD875EF7 Bár oly híven szeretnénk, mint szent apostolid, S akinek vére által terjed az égi hit, Hogy Téged e szentségben imádva, méltóképpen Dicsérjünk, édes Jézus. /4 #A1893F8D De a bűnös halandó mit adhat egyebet, Mint bűnein kesergő s bánkódó könnyeket. Hogy Téged e szentségben imádva, méltóképpen Dicsérjünk, édes Jézus. >117B /1 #B7DFDC47 Krisztus Lelke, szentelj meg, Krisztus Teste, gyógyíts meg. Krisztus Vére, ihletünk, Légy irgalmas Istenünk. Oldalsebed vize tisztítson, Szenvedésed erőt árasszon. Édes Jézus, halld meg kérésünk, Légy irgalmas Istenünk. /2 #4CD7BF6A Rejts el sebeidbe jól, Ne engedj el magadtól. Gonosz ellen légy velünk, Légy irgalmas Istenünk. Hívjál engem végső órámon, Juttass hozzád ama nagy napon. Áldjon ajkam, mint a szenteké, Mindörökkön örökké. >118 /1 #86C710F9 Krisztus teste és szent vére, angyaloknak étele, Elevenen van itt jelen a kenyér- és borszínben. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. /2 #E07C119F Bár e csodát, hitünk titkát elménk fel nem foghatja, De biztosít az igaz hit, melyre Jézus taníta. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. /3 #D65CCE84 A keresztfán haldokolván rejlett csak az Istenség; Itt elrejtve és elfedve Istenség és emberség. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. /4 #EF9963E5 Orvosságát, tisztulását lelkünk itt feltalálja; E nagy Szentség az üdvösség bőséges kútforrása. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. /5 #D3D6040F Szelíd Bárány! a keresztfán áldozatunk te lettél, És ezáltal szent Atyáddal nekünk békét szereztél. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. /6 #EBE4AC28 Jézus vére, lelkünk bére, az oltáron már nem hull; A keresztfa áldozatja itten mégis megújul. Boruljunk le, és rettegve imádjuk e Fölséget, Az Oltáriszentséget. >118A /1 #62DDAB22 Keresztények, boruljatok térdre, Oltáron van Krisztus teste s vére: Szívünk s lelkünk buzgó szent hálája Élő Istent alázattal áldja! /2 #08BB951E Mondjuk együtt, mondjuk énekszóval: Ó, nagy Szentség, teljes vagy Te jóval. Az angyalok s az emberek nyelve Szent Fölséged dicsőségét zengje! >118B /1 #6F8BD25D Közelebb, közelebb Uram, Hozzád, Boldogan ölelem a keresztet át. Édes lesz ott nekem, hisz Te emelsz engem. Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. /2 #F3EDA323 Ha vándorutamon a nap leszáll, Nyugtot fáradt fejem szíveden talál. Édes lesz ott nekem, hisz Te emelsz engem. Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. >119 /1 #64F08FE2 Leborulva áldlak, láthatatlan Istenség, Kenyér és bor színben elrejtezett emberség, Noha itt nem láthat, meg nem tapasztalhat Az emberi gyengeség. /2 #F230D749 Isteni erődet elrejtéd a keresztfán, Testi gyarlóságnak homályával takarván. Itt emberi tested előlünk elrejted, Színek alatt titkolván. /3 #6C40BC1C Noha szent Tamással sebed helyét nem látom, Uram, igaz hittel jelenléted megvallom. E vallásban tarts meg, szent színedet add meg Égben egykor meglátnom. /4 #D56277E7 Váltságomnak ára, száradt szívem ereje, Szegény bűnös lelkem megtisztító fördője, Szomjú, fáradt lelkem megvígasztalója, Üdvösségem záloga. /5 #229B7263 Részegíts meg engem, Uram, te szent kelyheddel, Oltsd el szegény szívem gonosz lángját véreddel, Drága harmatoddal asszú szívem földjét Kegyelmesen öntözd fel. >119A /1 #D2D26B4D Kenyérszínben elrejtezett, ó, mennyei nagy Felség! Szent orvosunk, ó, Jézusunk, szerelmedtől szívünk ég. Angyaloknak, szent karoknak te vagy fő dicsősége, Égieknek s földieknek igaz gyönyörűsége. /2 #2FF19F32 Téged vallunk, Úrnak mondunk, Isteni nagy méltóság. Itt imádunk, szívből áldunk, fölséges hatalmasság. Valósággal s bátorsággal itt hisszük Istenséged, Elrejtezve, befödözve jelen van s emberséged. /3 #B93C1356 Tehát kérlek, bűnös lélek, Uradhoz folyamodjál, Szükségedben, ínségedben Jézushoz fohászkodjál; Meghalt érted, most is éltet angyali szent étellel; Ha Neki élsz s a bűntől félsz, megáld égi kincsekkel. >120 /1 #90154D81 Menyegzős köntösbe öltözködjetek, Szívben megtörődve ide jöjjetek; Jézus étkül adja nekünk itt magát, Nincs, aki felfogja ezt a nagy csodát. /2 #D8576EDF Jer, Jézus arája, jegyesed fogadd, Rakd szent oltárára buzgó vágyadat. Szent angyalok itten a vendéghívók, Általok az Isten téged is hívott. /3 #2ED9E6D1 Ha tán valósággal most nem veheted, Égő kívánsággal, vágyaddal vegyed. Lelked vőlegénye kebled mélyibe, Szíved örömére kész lesz térni be. /4 #2478C317 Ó, mennyei Szentség, ó, nagy hatalom, Elrejtett Istenség, csoda-irgalom! Ó, angyali asztal kenyere s bora, Szívünk, szánk magasztal, drága lakoma! /5 #D7F8881F Jézus, lelkünk vágya, szívünk öröme, Elménk boldogsága, ég s föld gyönyöre, Tárt karokkal várunk, miként Zakeus: Térj be, térj minálunk, tőlünk, ó, ne fuss! /6 #59D4284F Hisz öröm miköztünk lakni teneked, Mi is hozzád jöttünk: áldd meg népedet. Íme, most előtted arcra borulunk, Tápláld a hívőket, jóságos Urunk! /7 #3A6AEFDE Jöjj el, jöjj el, jöjj már, égi vőlegény! Lelkünk készen ott vár szívünk küszöbén. Életünk, reményünk, Jézus, mindenünk, Esdekelve kérünk: egyesülj velünk. >120A /1 #6BD8D866 Mennyben udvarló angyalok, jertek e szent oltárhoz! Kerubinok, szerafimok, Szűz Mária Fiához, Ki kenyér és bor színében rejtve van e szentségben. /2 #F93C2FEC Zsámolyához kegyelemért boruljunk e Fölségnek; Kérjük őt nagy szerelméért, legyen véde lelkünknek. Hiszen Ő az igaz pásztor, ki vele van, az bátor. /3 #2EC23EF5 Íme, itt van ez oltáron, rejtve kenyér- s borszínben; Ki megváltott oly nagy áron, ím, itt van e szentségben. Bűnös lelkek, ide jertek, itt üdvösséget nyertek! >121 /1 #AD5BD6DC Mindeneknek szemei, Uram, benned bíznak, Mert az inség idején Te kezedből híznak. /2 #9F606C01 Kezeidet kinyitod, Benne minden jóság, És áldással töltöd el Föld minden lakóját. /3 #0D625C59 Levegő ég madara És az erdő vadja, Amely nem szánt, nem is vet, Étkét tőled kapja. /4 #B740C5D4 Liliomok a mezőn Nem szőnek és fonnak, Mégis szebb a köntösük, Semmint Salamonnak. /5 #9C1066F6 Hát még, kiket tenmagad Képére formáltál, Minket, Uram, jóságod Hogyan ruház, táplál! /6 #F2E0FCCA Amit nekünk juttattál, Nemcsak testi étel: Táplálsz minket magaddal: szent testtel és vérrel. /7 #4D3F0011 Azért, akik annyi sok Kegyességét látjuk, Méltó, hogy a nagy Istent Dícsérjük és áldjuk. /8 #96417365 Szent, szent, szent vagy, kegyes Úr, És vég nélkül áldott, Akitől ily bő áldás Az emberre szállott. >121A /1 #2EF6BD05 Mit óhajtasz, bűnös ember, oly bús lélekkel? Mit keseregsz epedezve, könnyes szemekkel? Mintha nem volna neked gondviselő Istened, S nem szemlélné az egekből szenvedésedet. /2 #47623CEB Ez oltáron van a lélek nagy reménysége; Bűneidnek nagy voltáért ne ess kétségbe. Jézus szentséges vére, bűneid drága bére, Ne hagyj esni s elmerülni örök veszélybe. /3 #050E6D9E Kik terhelve fáradoztok, hozzám jöjjetek, Én, az élet kútforrása, vagyok enyhetek! Jézus így hív bennünket, hogy megbánva bűnünket, Keresztjénél letehessük lelki terhünket. /4 #26D4031A Mivel így hívsz, bátorkodunk Hozzád járulni, Irgalomért esedezve elődbe hullni. Váltságunk szent keresztje bűnbánatra gerjessze Lelkeinket, s túl a síron mennybe vezesse. >122 /1 #33A1A072 Most az Úr Krisztusnak drágalátos teste, Itt felemeltetett szentséges szent vére. A kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat. Jézust magasztaljuk, szent, szent, szent! kiáltjuk. /2 #CF35E88C Imádunk Tégedet, ó, drága nagy szentség, Melyben elrejtve van Istenség s emberség. A kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat. Jézust magasztaljuk, szent, szent, szent! kiáltjuk. /3 #B3DE58A1 Kérünk, ó Jézusunk, add, hogy hozzád térjünk, Szent tested- s véredben méltóképp részt vegyünk; Így hisszük, hogy majd menny-égben, mint most kenyér s bor színében, Nevedet áldhatjuk, szent, szent, szent! kiáltjuk. >122A /1 #0E994934 Minden alkotmányok, az Urat áldjátok És őt mindörökké felmagasztaljátok! Szent vagy, Uram, szent vagy, mindennél szentebb vagy; Jézus kenyér színében, ez Oltáriszentségben. /2 #7A3822F4 Mennyei angyalok, az Urat áldjátok, Egek ékességi, felmagasztaljátok! Szent vagy, Uram, szent vagy, mindennél szentebb vagy; Jézus kenyér színében, ez Oltáriszentségben. /3 #3471D3A6 Nap, Hold és csillagok, az Urat áldjátok, Záporeső, harmat, felmagasztaljátok. Szent vagy, Uram, szent vagy, mindennél szentebb vagy; Jézus kenyér színében, ez Oltáriszentségben. /4 #E92E6712 Az Úrnak papjai az Urat áldjátok, Buzgó hív szolgái, felmagasztaljátok. Szent vagy, Uram, szent vagy, mindennél szentebb vagy; Jézus kenyér színében, ez Oltáriszentségben. /5 #C8B5625C Mindnyájan örökké az Urat áldjátok; Szívvel, szóval Őtet felmagasztaljátok. Szent vagy, Uram, szent vagy, mindennél szentebb vagy; Jézus kenyér színében, ez Oltáriszentségben. >123 /1 #6C70A371 Most lett a kenyér Krisztus testévé, Most vált a színbor Jézus vérévé. Test már a kenyér, a bor igaz vér, Hiszem ezt, ámbár elmémbe nem fér. /2 #E8DB34C5 Itt az Istenség az emberséggel Ím, megegyezett nagy szövetséggel. Ebben reménylek, amíg csak élek, Ebben erősíts, Jézusom, kérlek. /3 #EEDAF147 Itt a test és vér felmutattatott, Mely a keresztfán értünk ontatott; Ó, nagy szeretet, érted mennyit tett! Valld meg hát, bűnös, mért nem szereted. /4 #427B35C6 Ezt a számtalan vétek okozta. Szeretetemet Tőled elvonta; De már szívemből, igaz lelkemből Bánom bűneim teljes erőmből. /5 #45CCA6B8 Immár szeretlek, édes Jézusom! Értem megfeszült drága Krisztusom! Nyújtsd kegyelmedet, segítségedet, Méltón áldhassam szent Fölségedet. /6 #23673875 Kérlek, Jézusom, segíts meg arra: Mikor eljutok végső órámra, Hogy szent testedben s drága véredben Részes lehessek nagy küzdelmemben. >124 /1 #E05B07AB Most nyomorult szolgád folyamodom hozzád, magamat ajánlván kegyelmedbe. Aki nem lát s hiszen, mondád: boldog lészen, mennyben és a földön él kedvedben. Hiszem jelenléted, imádom fölséged. Amit meg nem foghat tapintásom, abban igéd nékem bizonyságom. /2 #C45BB3DC Hódolva és híven bűnbánatos szívem, Teneked, ó Jézus, feláldozom. Értünk ember lettél, asztalt készítettél. Kegyes jóvoltodat magasztalom. Ó, angyali szépség, Ó, titkos nagy Szentség, Melynek vételére az méltatlan, kinek szíve bűnös s bűnbánatlan. /3 #CA947035 Jézus, édes étkem, nagy gyönyörűségem, aki hozzám szálltál szerelmedből. Ne tekintsd én bűnöm, add, hogy sebem szűnjön, töröld el én vétkem kegyelmedből. Most fogadást tészek, már hozzád hív lészek. Légy kegyelmes hozzám, ó Jézusum! Mennynek s földnek Ura, légy orvosom. /4 #FB1E4ECB Váltságunknak ára, ki a keresztfára, Szelíd Bárány, értünk emeltettél. Ki Atyádnál értünk, védelmező vértünk, szent halálod s véred által lettél. Az ítélet napján legyünk Atyád jobbján, És a mennyországban szemlélhessünk, mindörökké Téged dícsérhessünk. >124A /1 #5034DFC7 Oltárra nézz, hogyha nehéz Bűnnel meg vagy terhelve, Ott a bárány vére árán Kimegváltott szeretve. Éltet most is szent Testével, Itat kiontott Vérével. Menj Hozzá, de tiszta légy, Hogy kárhozatot ne végy. /2 #2D17C88D Szent Test és Vér, üdvadó bér, Lelkünk édes vendége, Életünkben s majd végünkben Légy szívünk édessége. Gyászsírunkba ha költözünk, Ne hagyj, engedd, hogy öltözzünk Te mennyegzős ruhádba, S éljünk Sion várába. >125 /1 #ADAA0110 Ne törd magad, ó, én lelkem e nagy titkos Szentségnél, Ne fáradozz, ó, én elmém az angyalok étkénél; Hidd el, itt az Úristen, hatalommal, felséggel, Emberséggel egységben, testével és vérével. /2 #D431D07A Királyok gyönyörűsége, aki közénk költözött, Értünk testet öltött Ige e szentségbe öltözött. Az angyalok kenyere tisztaságos asztala, Embernek lőn étele, Szeretetnek oltára. /3 #578CC26B Ó, hitünknek édes titka, te vagy szívünk Szerelme, Áldomásnak szent pohara, te vagy lelkünk védelme. Ó, gyönyörű vigalom, szeretetnek kötele, Az isteni asztalon te vagy lelkünk étele. /4 #54453FB1 Vond szívemet szent szívedre, mert hozzád kívánkozom, Rejts el engem sebeidbe, én mennyei Orvosom! Ajándékul szívemet szívednek feláldozom, Halálomat s életemet egyedül csak rád bízom. >125A /1 #3E98A0EB Ó, jöjjetek hozzám, kik terhelve vagytok, Kik a kereszt alatt panaszra fakadtok! Az én vérem ital, az én testem étek; Jézus maga mondja, vegyétek s egyétek! /2 #5F98D1A9 Fölbátorít, Uram, szavad édessége, De rettent éltemnek sok undok vétsége. Ó, hogy vezesselek én be hajlékomba? Aki Szent Szívedet megsértem gyakorta. /3 #6DCE682F Ó, Uram! Én vagyok leggyarlóbb vendéged, De ne vess el engem sok rútságom végett; E szentség a lelki sebeket gyógyítja, A hitet és reményt bennünk gyarapítja. >126 /1 #2957B3FC Ó áldott szent Istenem, az Oltáriszentségben, Édes Jézus, Téged szívem úgy kíván, Tégedet én lelkem vár, Édes Jézus, Édes Jézus. /2 #B59614A2 Ó lelkem, szent jegyesem, méltán ki-ki szeressen Téged, Jézus, Minden kincset megvessen, csak Tégedet keressen, Édes Jézus, Édes Jézus. /3 #2F37A00D Maradj nálam kevéssé, tedd szívemet édessé, Uram Jézus, Ám tégy engem semmivé, csak szívem tedd Tiéddé, Édes Jézus, Édes Jézus. /4 #C212260B Emberek és angyalok, most mind előálljatok és a Jézust Teljes szívvel áldjátok, jertek és imádjátok, Édes Jézust, Édes Jézust. >126A /1 #8109F52A Ó, Isteni titkos mély Szentség, Ó, elrejtett Istenség! Kit meg nem foghat, Szemmel nem láthat Emberi érzékenység. /2 #E1536C3E Ó, Jézusom! Nagy szentségedet, Hiszem jelenlétedet: Könnyeket ontva, S földig borulva Áldom szent Fölségedet. /3 #BFD76133 Én nem vagyok méltó járulni, Szent testedhez borulni: De csak egy szóval Mondjad, s azonnal Lelkem meg fog gyógyulni. /4 #1CCA0D52 Tekints reám, kegyes orvosom: Vidd jóra bűnös sorsom! Egyedül jóvá, Jóra hajlóvá Te tehetsz csak, Jézusom. >127 /1 #2DD3C61B Ó szentséges, ó kegyelmes, Édességes Jézusom! Dícsértessél, tiszteltessél, én megváltó Krisztusom! Szállj be szívem hajlékában, jöjj be lelkem pitvarába, Ott nyugodjál, ott lakozzál, soha el se távozzál. /2 #EE546AA8 Téged áldlak, magasztallak mély alázatossággal, Megölellek, megcsókollak, úgy imádlak nagy lánggal. Légy irgalmas, légy kegyelmes, kérlek, tőled el ne kergess! Én szívemhez szorítalak, mint angyalok, kívánlak. /3 #A362384A Angyaloknak tápláléka, jöjj el e szent Ostyában! Jöjj, kegyelem áradása egy kicsinyke pohárban! Táplálj az Úr szent testével, itass omló dús vérével, Engedj mindig nála lennem, ő maradjon énbennem. >127A /1 #7EF26E88 Ó, szeretet szent emléke, Jézus szent teste s vére, Ki jelen vagy ez oltáron lelkünknek élelmére, Vedd szívünk mély imádását, lelkünk erős fogadását Hál'adásul, viszonzásul neved dicsőségére. /2 #2AA19118 Mit az utolsó vacsorán taníványidnak adtál, S annyi kín közt a keresztfán érettünk feláldoztál: Itt van drága tested s véred, istenséged, emberséged; Elrejtezve, te szeretve végig velünk maradtál. /3 #5321D0EE Ó, ki ennyire szerettél élve s halva bennünket, És az örök boldogsága így táplálod lelkünket: Add, hogy kik most magasztalunk, hozzád mindig hűk maradunk; Hit, remény és szeretetben tartsd meg végig szívünket. >127B /1 #A659F6EF Ó, világ örök csodája, melyet elménk föl nem ér! Mindenektől légy imádva Istenember, test és vér, Mely kenyér és bor színében rejtve vagy előttünk mélyen. /2 #5B0E9313 Üdvöz légy, ó lelki tápunk, világ üdve, mindene, Melyet bár elfödve látunk, de érez a jók szíve. Szent örömmel imád Téged, örök isteni Fölséged. /3 #129EF28C Élő hittel, szent reménnyel imád lelkünk Tégedet, Ki szerelmed melegével e világot élteted. Jézus, út, igazság, élet! E szentségben áldunk Téged. >128 /1 #CD95DB6A Porba hullok, ím, előtted, drágalátos nagy szentség! Úr Krisztusnak teste s vére, elrejtőzött Istenség! Könnyben úszik mindkét szemem, mint a tenger, üdvöm nagy; Mert hitem és szívem mondja, Isten fia, jelen vagy! /2 #9A986FB9 Istenember, Üdvözítőm, nézlek én, a föld pora; Kenyerem vagy inségemben s vigasságom szent bora! Nem kérek én hiú jókat, miket áhít vak elme! Egy a vágyam, kívánságom: szent szívednek kegyelme! /3 #3467BD72 Istenember, tekints reám bujdosásom útjain! Ne engedd, hogy meggyötörjön kétség, bűn és durva kín! Szívem feléd dobog mindig, nem lesz soha hűtelen! Mint anyjához kicsi gyermek, fölsír hozzád szüntelen! /4 #E159D07F S ha majd eljön végső órám, embersorsom, halálom: Ne engedd, hogy ama bús nap készületlen találjon! Istenember, édes Jézus, ah, te akkor légy velem! Te szent Tested legyen végső útravaló kenyerem! >128A /1 #89627158 Ó, élet mannája, ó, nagy Szentség! Szeretet munkája, ó, kegyesség! Mint lettem méltóvá szent testedre, Isteni Megváltóm, szent véredre! Ki bűnös vagyok, vétkeim nagyok: Hogy éljek, meghaltál szerelmedből, Azért adtad tested eledelül. /2 #70120F6A Ha ily nagy, Istenem, szereteted Irántam, ó Jézus, nagy kegyelmed, Hogy bűnös lakomba megalázod Magadat, s érettem feláldozod: Hogy ne borulnék, hogy ne hódolnék, Alkotmány, Uramban, hogy ne bíznék, Kegyes Istenemben hogy ne hinnék? /3 #4504C2FD Utolsó vacsorád emlékeztet, Mily nagy volt ez isteni szeretet: Hogy tulajdon tested vételemre Rendelted lelki szent ételemre. Hogy együtt éljünk és egyesüljünk, Élsz, Jézus, énbennem és én Benned, Hogy eképp lelkemet üdvözítsed. >129 /1 #B69F3023 Szent vagy, Uram, szent vagy, Minden fölött szent vagy, Jézus kenyér színében, Az Oltáriszentségben. /2 #9A4195EF Térdet, fejet hajtok, Néked áldást mondok, Hiszem, itt vagy valóban, E nagy Szakramentomban. /3 #4A882452 Tebenned remélek, Szívemből szeretlek. Készebb vagyok meghalni, Mint téged megbántani. >129A /1 #D05ADBC7 Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. A kis Jézus most áldassák, és tőlünk magasztaltassék. Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. /2 #B232DCB9 Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. Dicsértessék Mennyben, Földön, ki könyörül bűnösökön. Szent, szent, szent az Úr, ki egyedül Úr. >129BCDE /1 #FF98817A Azért ezt a nagy Szentséget leborulva imádjuk; Teste s vére a Krisztusnak, mert itt vagyon, jól tudjuk. Ha elménkkel meg nem fogjuk, hitünkkel megfoghatjuk. /2 #584B6AF7 Az Atyának és Fiúnak dicséret és tisztesség, Szentlélekkel egyetemben, áldás, örök dicsőség. Háromságban egy szent Istent, áldjon minden nemzetség. Ámen. /3 #F54FE2EE \IP: Kenyeret adtál nekik a mennyből.\i H: Minden gyönyörűséggel teljeset. >130 /1 #D7D4A444 Szerelmes, édes Jézusom, imádlak tégedet, Mert lettél lelki orvosom, adván szent testedet. Szívem szívednek ajánlom, lelkemet néked kínálom, Légy őrző paizsom, légy őrző paizsom. /2 #DAD92A79 Kit sem a tenger mély vize befogni nem elég, Sem széles földhatárai, sem a nagyságos ég, E kicsiny Ostya színében, bornak és víznek ízében Rejté el nagyságát, rejté el nagyságát. /3 #DA8B3326 Nézzed Megváltód sebeit hálátlan szemeddel, Ó, ember, véres helyeit öntözzed könnyeddel, Mert ezeket te okoztad, szent tagjait te kínoztad Annyi sok bűnöddel, annyi sok bűnöddel. /4 #282CD29F Sebeid sírva szemlélem, ó, édes Jézusom, Jóságod látom s hirdetem, szerelmes Krisztusom! Aki ez Ostya színébe, bornak és víznek ízébe Rejtőztél érettem, rejtőztél érettem. /5 #F41B8799 Engedd, hogy lelkem élhessen belőled, Krisztusom! Érezzem édességedet, ó, drága Jézusom! Szívednek szívem ajánlom, lelkemet néked kínálom, Légy őrző paizsom, légy őrző paizsom. >130A /1 #D04E5EE2 Szent angyalok, égi karok, kik ott laktok mennyégben, Hódolatot mutassatok Jézusnak e szentségben! Itt van teste, vére s szíve, ide fusson minden híve, Imádja őt örökké, mindörökkön örökké! /2 #CC6D18E8 Az ég, a föld, a hegy s a völgy hódoljon szent szívének, Szép csillagok, ragyogjatok Jézus drága testének. Minden népek és nemzetek, neki hálát rebegjetek, S áldjátok őt örökké, mindörökkön örökké! /3 #A8919990 Ki, mint a nap felhő alatt, rejlik kenyér színében, Hő kegyelet, mély tisztelet annak e nagy szentségben. Őt, ki köztünk itt lenn lakik, s velünk marad a végnapig, Magasztaljuk örökké, mindörökkön örökké! /4 #CC7AD677 Én alkotóm, én üdvadóm, a bűn ellen oltalmazz; Benned bízom, boldogítóm, ha vétkezem, irgalmazz! Hogyha volna ezer szívem, mindannyival, Jézus, híven Szeretnélek örökké, mindörökkön örökké! /5 #FB8D1190 Én kegyesem, szent jegyesem, térdeimet meghajtom, Menny-egedet, szent szívedet egykor bírni óhajtom! Add, hogy ott fenn áldhassalak, színről-színre láthassalak, S bírhassalak örökké, mindörökkön örökké! >130B /1 #E26583BA Szeretettel lángol szívem, mikor Jézus jön hozzám. Kinyílt az ég és Ő maga az égből leszállt hozzánk. Jöjj el, jöjj el, Téged várlak, mint az égi élelmet, Jézusom, csak Neked élek mindig tiszta életet. /2 #FBA46763 Hit, remény és a szeretet az oltárhoz visz engem. Édes Jézus, csak a Tiéd lehet örökre szívem. Jöjj el, jöjj el, Téged várlak, mint az égi élelmet, Jézusom, csak Neked élek mindig tiszta életet. >131 /1 #9E923A0E Templom csendes mélyén, oltárrejteken, Hófehéren Jézus titkon ott pihen. Körülötte éj van, egyedül virraszt, Mint az égi harmat, hull a szent malaszt. /2 #E5B8A5AD Fénye általjárja a hideg falat, Szürke utca mentén titkosan halad. Pillantása áthat minden zárakon, Fenn virrasztva jár az alvó falvakon. /3 #60260339 Látja dúsak házát, kunyhóban szegényt, Szétsugároz vigaszt, enyhülést, reményt. Tekintete balzsam, ha a szív sebes, A magányos éjben szíveket keres. /4 #12EB6303 Látja, aki árva, aki elhagyott, Börtönében látja a szegény rabot, S ha a fáradt ember kínban elmerül, Azt susogja néki: nem vagy egyedül! >131A /1 #821FF5E0 Térdre esvén leborulok előtted, ó nagy Felség! Íme, csak Neked hódolok, véghetetlen Istenség! Mert Te mennynek s földnek Ura vagy, voltál s leszel mindig; Magad eledelül adtad, ezt csodálja föld és ég. /2 #E58A87AA Mint háláljam meg, ó Jézus, Isteni fölségednek, Hogy szent tested s véred adtad csekély teremtményednek. Semmiség vagyok Előtted, Tetőled van mindenem; Lelkemet s egész valómat vedd, tenéked szentelem. /3 #B27B7293 Minden lélek áldja velem az Oltáriszentséget, Amely magában foglalja az örök Istenséget; És örök életet ígér, ki lelkébe fogadja S a bűnösnek, hogy ha megtér, mennyi bérét adja. >132 /1 #041142EB Üdvözlégy, édes Jézusunk! Erős hittel itt megvallunk, E szentségben mi imádunk, Istenünknek magasztalunk. /2 #D5250425 Te vagy világ Megváltója, Mennyországnak megnyitója, Éhes lelkünk táplálója, Bús szívünknek orvoslója. /3 #2524EBED Elménk ezen csodálkozik, Értelmünk is álmélkodik, Hogy tested itt elrejtezik, Kenyérszínbe öltözködik. /4 #488A5F00 Te adtad ezt, hisszük, tudjuk, Szentírásban olvashatjuk, Azért kétség nélkül valljuk, Ámbár szemmel nem láthatjuk. /5 #7C3042B5 Azért hozzád folyamodunk, Tiszta szívből fohászkodunk: Áldj meg minket, ó Jézusunk! E szentségben kik imádunk. /6 #9957BA86 Dögvész, halál el ne érjen, Éhség, ínség meg ne férjen, Vérontásnak vége légyen, Ellenségünk megbékéljen. /7 #5AF21C11 Földjeinknek adj bőséget, Gabonánknak kövérséget, Adj ezekhez egészséget, Hogy áldhasson érte néped. >132A /1 #5B94FD37 Uram, jó nekünk itt lenni, a Te szent hajlékodban. Veled egyesülhet lelkünk itt az oltártitokban. Értünk dobog itt szent Szíved, mely bűnünkben is szeret Uram, jó nekünk itt lenni, hőn szeretni itt lehet. /2 #644B798B Uram, jó nekünk itt lenni, hol kegyelmed várva vár, Hová mindig visszatérünk, szíved nekünk nyitva áll. Bármily messze tévelyedtünk, nagy irgalmad ránk talál. Uram, jó nekünk itt lenni, hol szívünk nyugtot talál. /3 #7604C965 Uram, jó nekünk itt lenni, érdemünk bár oly kevés. Könnyű lesz itt életterhünk, és édes a szenvedés, Szívünket, ha megérinti szent kegyelmed balzsama. Uram, jó nekünk itt lenni, s nem hagyunk el már soha. /4 #E763A6E4 Uram, jó nekünk itt lenni, itt, a templom csendjébe'. Csendbe elmerülve lelkünk, itt a titok mélyébe. Bár a titkot meg nem értjük, elménk föl nem foghatja, Uram, jó nekünk itt lenni, mert ezt Jézus így mondta. /5 #45E00FFB Uram, jó nekünk itt lenni, nem érhet bűn, sem veszély. E szentségben itt imádunk, szívünk tebenned remél. Akik téged megbántottak, töröld el sok vétküket, Uram, jó nekünk itt lenni, most fehérre lelkünket. >133 /1 #2454BF1A Üdvözlégy Felség, Oltáriszentség, drága vendégség! Ó, drága szép kincs, bűntől megtisztíts, jóra felindíts! /2 #DD95F79D Angyali étel, kiben nincs métely, ó, szép Jézusunk! Növeld erőnket, hogy viselhessük Érted terhünket! /3 #C4B978C6 Mannánál szentebb, aranynál kincsebb, édes Jézusunk! Őrizz meg minket, bővítsd hitünket, hallgass bennünket! /4 #173579A2 Kik benned hisznek, jutalmat vesznek, drága Jézusunk! Tarts meg a hitben, szent reménységben és szerelmedben! /5 #83025EE3 Légyen ez néked kedves dícséret, áldott Jézusunk! Áldás az égnek, három személynek, egy Istenségnek. >133A /1 #92CF2D99 Üdvözlégy, áldott légy, szent test és vér, Mely kenyér s borszínben elrejteztél! Lelkünk eledele, bús szívünk öröme; Megváltó Jézusunk teste s vére. /2 #7A19D004 Csodálja ég és föld irgalmadat, Hogy ily áldozatra adtad magad; A bűnös emberért, a háládatlanért Adtál kínhalállal oly drága bért. /3 #B4237C7D Ó, kegyelmes Atyánk! Nézz Fiadra, S érte fogadj minket irgalmadba! Az eltévedett juh, a tékozló fiú Hozzád tér, ó Atyánk, légy irgalmas! >133B /1 #AD6D94CE Jézus Teste, Jézus Vére, Édesanyád hű szívére Kérünk Téged, jöjj el hozzánk, Vígasztald meg könnyes orcánk. /2 #D69733C6 Jézus Teste, Jézus Vére, Mennyországod örömére Maradj nálunk szent Ostyában, Szentlelkeddel és Atyáddal. /3 #E428C692 Jézus Teste, Jézus Vére, Lelkeink megmentésére Ott virrasztassz oltárunkon, Könyörülj meg a világon. >134 /1 #86C728E4 Üdvözlégy, Krisztusnak drága szent teste, Áldott légy, Jézusnak piros szent vére. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /2 #5272919E Üdvözlégy, nagy Szentség, élet adója, Mi bűnös lelkünknek megorvoslója. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /3 #103F931E Üdvözlégy, nagy Szentség, világ váltsága, Emberi nemzetnek fő boldogsága. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /4 #AA35FAAB Üdvözlégy, nagy Szentség, élet kútfője, Megtérő bűnösnek tiszta fürdője. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /5 #D82602BB Üdvözlégy, nagy Szentség, csodák csodája! Éhező lelkünknek édes mannája. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /6 #8377B51A Üdvözlégy, nagy Szentség, lelkünk vendége! Mennyi karoknak gyönyörűsége. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! /7 #23219E67 Dícséret, dicsőség Jézus testének, Örökös imádás drága vérének. Ó, mily áldott vagy, Oltáriszentség! Angyali drága vendégség! >135 /1 #2F881FCE Üdvözlégy, ó drágalátos nagy Szentség, Hol jelen van istenség és emberség. Kérünk, ne hagy híveidet, bűnre hajló népeidet, Hanem adjad kegyelmedet, nagy Fölség! /2 #601F0746 Kegyes voltál mennyből alászállani, Szent véredet egy cseppig kiontani, Ó, ne essék hát hiába szenvedésed drága ára, Hanem a mi szegény lelkünk javára. /3 #146ED0C8 Mindnyájan, kik egyek vagyunk a hitben, Imádunk és áldunk e nagy Szentségben, Mint megváltó Istenünket, ki táplálja mi lelkünket. Maradj velünk és üdvözíts bennünket. >135A /1 #593C7191 Üdvözlégy, ó, áldott, drága, nagy szentség! Kenyér s bor szín alatt, igaz Istenség. Szerelmes Jézusom! itt jelen hiszlek, Megváltó Krisztusom, mélyen tisztellek. /2 #AB0D6ECA Imádlak Tégedet teljes erőmből, Oltáriszentségben buzgó lelkemből. Ezerszer köszöntlek, Krisztus szent teste, Ezerszer áldalak, Jézus szent vére. /3 #075DAE66 Mikor szent testedet magamhoz veszem, Nagy édességet lelkemben érzem. Ó, drága Jézusom, hozzám mily jó vagy! Lelkem hajlékában mindvégig maradj. >135B /1 #A073AE06 Üdvözlégy, nagy Király, Kit szívünk úgy kíván, Enyhülés áldott kútfője! Meghajtom homlokom, Hűségem így hozom, Szent test és vér, elődbe. /2 #FF3CD89A Üdvösség Hercege, Ó, nézz a földre le: Tekintsd meg esdeklő néped! Emeld föl szívemet, Újítsd meg lelkemet Kenyér és bor színében. >136 /1 #1936EE58 Üdvözlégy, Oltáriszentség! Csodálatos szent istenség! Téged szívből mind imádunk, Oltárodnak trónján áldunk. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom! /2 #34278808 Ha szenteknek nagy szívével, Angyaloknak lángnyelvével Köszönthetne minden lélek, Méltón úgy sem dícsérnének. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom! /3 #21ABF93B Öntsd szívembe olajodat, Égesd benne világodat; Nagy Szentség! ó, térj be hozzám, Mert szívem csak Téged kíván: Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom! /4 #7343B9FA Életünknek végóráján, Hogy ne ejtsen meg a Sátán, Te légy erős én gyámolóm, Mert csak nálad az oltalom. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom! >136A /1 #1465A259 Üdvözlégy Oltáriszentség, Istenséget rejtő bor s kenyér. Testté s vérré vált szent Ige, Üdvözöllek áldva, míg e roncsolt test a sírba földbetér. /2 #BB3A1751 Üdvözlégy Oltáriszentség, Nem kenyér, már búzatőről itt Merthogy Jézus azt felvevé, Lett az élet kenyerévé Mely jessze gyökerén virít. /3 #CA1850F6 Üdvözlégy Oltáriszentség, Nem bor immár, mint egyéb borok, De szent Vér vagy és ital most, Mely kegyelmet kér, sugall, oszt. Nagy Szentség add ránk szent áldásod. >137 /1 #70714E01 Üdvözlégy, szent test, ki szűztől születtél, És a kereszten kínhalált szenvedtél, Minket Atyáddal ki megbékítettél, Tégedet áldunk. /2 #12F95802 Üdvözlégy, Jézus Krisztus igaz vére; Ki bűneinknek vagy eltörlő bére, És mi lelkünknek bőséges értéke, Tégedet áldunk. /3 #B94C21C3 Itt az oltáron világ Megváltója, Itt az oltáron lelkünk orvoslója, Itt erős Isten, a bűn megrontója, Úr Krisztus Jézus. /4 #8855D371 Itt az oltáron a mi nagy váltságunk, Itt az oltáron mi vígasztalásunk, Itt a mi pajzsunk, védelmező várunk, Úr Krisztus Jézus. /5 #086E42C0 Itt az oltáron út, igazság, élet, Ki nélkül ember igazán nem élhet, Sem igaz békét nem ismérhet, Úr Krisztus Jézus. >138 /1 #441FB465 Üdvözlégy, szép rózsa, lelkünknek orvosa, Világnak szép napja, Melkizedek papja. Kinek egy áldozatja az eget megnyitja. Ó, világ megváltója, kegyelem adója, kígyó megrontója. /2 #0335D2E9 Tekints le mennyégből, ó, lelki jegyesünk! Kiáltunk mélységből, mert gyötör sok vétkünk. Mutasd meg dicsőséged, hogy áldjuk nevedet, szálljon ránk kegyességed, Hallgasd meg te néped, könyörgünk tenéked. /3 #276F5B5A Istennek szent Fia, rossz lelkünk nagy díja, Elestek gyámola, kegyelem hajnala! Ellenség erős íjja lelkünket, jaj, víjja. Jöjj és ne hagyj magunkra! Istennek szent Fia, ég és föld királya! >139 /1 #5243ACD3 Ó, Uram, nem vagyok én méltó, Hogy házamba költözni légy jó. Mondjad csak egy szóval nékem, S meggyógyul az én lelkem. >139A /1 #E52FA60C Ó Uram, ó Uram, nem vagyok méltó, Hogy bejőj, hogy bejőj hajlékomba. Hanem csak, hanem csak szóval mondjad, És meggyógyuland, és meggyógyuland Én bűnös lelkem. >140 /1 #30201A22 Üdvözlégy, üdvösséges Ostya, Isten tiszta Anyjának Fia. Mostan kenyérszínben látlak, Igaz Isten, megvallak. /2 #FB51F502 Mert te vagy igaz Üdvözítő, Mind e világ bűneit törlő, Igaz Istennek egy Fia, Ki keresztfán meghala. /3 #459E089A Mikor a pap az igét mondja, Átváltozik kenyér mivolta. S annak lészen teste, vére, Ki érettünk szenvede. /4 #DEDA601B Nagy Isten, téged dícsér lelkem, Dicsőséget zengedez szívem. Lelkem a Szentháromságnak, Felajánlom Uramnak. >140A /1 #F2A841C6 Válaszottak gabonája ez Oltári nagy Szentség: Legyen áldva és imádva ő, ki étel és vendég. /2 #62DD4963 Jézus, ki kevés kenyérrel sok ezreket táplála, Itt szent testét s vérét adja lelkünk táplálására. /3 #0DFABB1A Nem jelkép ez, mint a manna, mit az Úr egykor adott; Itt valóságot imádunk, az örök áldozatot. /4 #8B2B41B0 Életünknek pusztaságán üdvözlégy, élő kenyér! Áldott légy, kit lelkünk szomjaz, értünk ontott drága vér. /5 #BB8B6AA5 Ó, testté lett örök Ige, te foglald el szívünket; Egyesíts minket Magaddal, és üdvözítsd lelkünket. >141 /1 #5780991A Velünk lakó tiszta Ostya, Isteni nagy Igazság! Minden csodák legnagyobbja, halhatatlan orvosság! Választottak gabonája, lelkünk édes, dús mannája, Kegyelemnek ajándéka, Istennek szent Báránya! /2 #9509ABDB Te vagy ama csipkebokor, amely lángját mutatja, Melyet Mózes térden szemlélt, s saruját megoldotta. Épségében, szépségéb en a bokor nem fogyatkozott, Zöld levele csodaképpen frissen szépen fakadott. /3 #6E8E3A83 Csipkebokor, ha megtartá fogyhatatlan épségét, Ez az erős égi király hogy fogyhatná szépségét! Szeretete lánggal égő olthatatlan nagy tüzében Él egészen, az Ostyának legparányibb részében. /4 #9639DA4A Halljad a szót, gyarló ember, kinek szemén köd tapad: Elméd ezen ne futtassad, alázzad meg magadat. Mert hatalma fogyhatatlan és igéje az igazság. Élő Krisztus élő szava csalhatatlan bizonyság. >141A /1 #3DE170A8 Véghetetlen Fölség, elrejtett Istenség! Kenyér színe alatt szentséges vendégség, Téged áldunk, leborulunk, Szent, szent szent vagy, felkiáltunk. Ó, áldott nagy szentség, Isten és emberség. /2 #C4DBBF2E Lelkemnek jegyese, ó, édes Jézusom! Szívemnek öröme, megváltó Krisztusom! Mint a gyermek jó anyjának, Emlőjéhez dajkájának, Futok sebeidhez, lelkem kincseihez. /3 #7B9AF99F Zörgetsz már szívemnek ajtaján, szerelmem! Nyisd fel, azt kiáltod, s adjon szállást lelkem! Ah, felnyitom már szívemet, Szállj be, ajánlom lelkemet. Ó, égi vendégem, légy én üdvösségem! /4 #83F16226 Élek már én, nem én, hanem Te élsz bennem, Életem s halálom ura, én Istenem. Te légy mindig én lelkemben, Ó, tarts meg szent kegyelmedben; Szerelmed szent tüze lángoljon szívemben. >142 /1 #82D32ED7 Zálogát adtad, ó Jézus, örök szeretetednek, Rendelvén e nagy Szentséget, és adván tieidnek, Hogy teveled egyesüljünk, s téged viszontszeressünk, Örök hála és imádás légyen azért nevednek. /2 #1AE0779E Irgalmadban nem vizsgáltad a mi gyarlóságunkat, És ellened elkövetett sok hálátlanságunkat. Megmenteni így akartál, azért értünk meghaltál, Eltörölvén a keresztfán régi adósságunkat. /3 #775336FE S hogy halálod szent emlékét minden nap megülhessünk, Hagytad ezt a nagy Szentséget, hogy magunkhoz vehessük. Csodálatos kincset adtál, és közöttünk maradtál. Véghetetlen jóságodért add, hogy mindig szeressünk. /4 #7C739079 Így magadhoz édesgettél, kegyes Jézus, bennünket. Add, hogy tőled semmi többé el ne vonja szívünket. E Szentségben légy oltalmunk, érted éljünk és haljunk. Üdvözítőnk, áldd meg, kérünk, e szent feltételünket. >142A /1 #BB96AA87 Zengedező énekszóval, keresztények, jöjjetek, A bűnbánat szentségében kik kegyelmet nyertetek; Meg van terítve az asztal, rajta az üdvös étek, Az Úr Jézus szolgájával Krisztus testét vegyétek. /2 #197E0639 Jézus így hív benneteket: Jertek, kedves vendégim! Vegyétek az én testemet, ó, legyetek testvérim; Azért szenvedtem értetek a getcemáni kertben, Hogy velem együtt éljetek szent Atyám örömében. /3 #6B567637 Jöjj, angyalok szent kenyere e szentséges ostyában; Jöjj, kegyelem nagy tengere a Krisztus poharában. Táplálj az Úr szent testével, itass drága vérével; Ismertess meg már előre a mennynek gyönyörével! /4 #AA1944A2 Jézus Krisztus élő teste és kifolyt piros vére Őrizze meg lelkeinket itt az örök életre. Imádjuk e testet és vért hódoló szív- s lélekkel, Hogy láthassuk egykor színre a mennyei szentekkel. >142B /1 #8F7D2570 Jöjj hozzám én üdvözítőm, jöjj forró vágyam, Ne tekintsed én sok vétkem, jöjj, s maradj nálam. Jézus, Jézus, epedve várlak, jöjj én édes Üdvözítőm, Jöjj, s maradj nálam. /2 #F76931EA A világ már nem kell nekem, vonj engem Mennybe. Hadd merüljek el Tebenned, zárj szent Szívedbe. Jézus, Jézus, epedve várlak, jöjj én édes Üdvözítőm, Jöjj, s maradj nálam. /3 #10F8A89B Szent legyen immár életem, élő képem vagy. Akaratod én követem, fogadom szavad. Jézus, Jézus, epedve várlak, jöjj én édes Üdvözítőm, Jöjj, s maradj nálam. /4 #26018FE3 Jöjj, siess már, nem szűnöm meg érted epedni, Szent Szíveddel egyesülve ó, mily jó lenni. Jézus, Jézus, epedve várlak, jöjj én édes Üdvözítőm, Jöjj, s maradj nálam. >Jézusról >143 /1 #BB21824F Előtted, Jézusom, leborulok, Féktelen bűnös, én, hozzád bújok. Ó, kérlek, hogy nekem malasztot adj, Hisz te a bűnöshöz irgalmas vagy. /2 #A971A4AD Szép piros véreddel öntözgettél, Amikor elestem, fölemeltél. Légy azért irgalmas, és meghallgass, Mennyei erőddel, ó, támogass. /3 #F6206837 Tehozzád, Jézusom felkiáltok, Földről az ég felé felsóhajtok. Szívemnek kapuját zárd be, kérlek, Hogy helyet ne adjon a véteknek. /4 #9D180D27 Vádolom magamat, mert vétettem, Fölséges színedet megsértettem, Hozzád, ó Jézusom, fohászkodom, Hogy többé nem vétek, megfogadom. /5 #E7E9E084 Esengő szavamat meghallgassad, Ó, szelíd Jézusom, s ez egyet add: Hogy végső órámban kiálthassam, Szent neved, Jézusom, kimondhassam. >143A /1 #3E6E704C Add nekem, Jézus, szívedet, akarlak szeretni! Mert az én szívem kedvedet nem tudja keresni, Ha csak veled nem egyesül, ha szívedben nem részesül, Jézus, én szerelmem! Jézus, én szerelmem! /2 #66767FB9 Érettem a szűz méhében te testbe öltöztél. A kenyér és bor színében eledelem lettél, Hogy teveled egyesüljek, és csak téged szeresselek, Jézus, én szerelmem! Jézus, én szerelmem! /3 #83FCB796 Ó, csodálatos egyesség itt van e szent helyen, Az Isten és az emberség egy személyben jelen; Amit itt látsz, nem csupa jel, hanem angyali eledel, Jézus teste s vére! Jézus teste s vére! /4 #18DFAD2A Ó, kegyelemnek tengere! Érted eped szívem, Ó, angyaloknak kenyere! Téged óhajt lelkem: Tápláljad éhes lelkemet, áztassad száraz szívemet, Jézus teste s vére! Jézus teste s vére! /5 #CCE45CA0 Szerelmes édes Jézusom! Oltáriszentségben Jelenlétedet itt vallom kenyér és borszínben; Noha nem látlak, de áldlak és a hit által imádlak, Jézus teste s vére! Jézus teste s vére! /6 #8D4865C5 Mennyből kilobbant égi tűz, gyullaszd szeretetem, Érzésem legyen tiszta szűz, legyen tiszta lelkem! Ó, ragadd el én szívemet, vond hozzád minden kedvemet, Jézus, én szerelmem! Jézus, én szerelmem! >143B /1 #C20A293E Béke Fejedelme, szentséges Istenünk! Úr Jézus Szent Szíve, békéért esdeklünk. Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. /2 #D89BB3F4 Szűz Mária Szíve, béke példaképe, Fiad szent Szívénél közbenjárónk légy Te! Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. /3 #41E1AFA9 Liliom virágszál te vagy, ó Mária, Eszközölj Fiadnál békét a számjunkra! Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. /4 #89911BA4 Árvák és özvegyek sírását hallgasd meg, Könyörgésüket, ó Mária, ne vesd meg! Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. /5 #15A53DB7 Derítsd fel hazánkra a békesség napját, Adjál világbékét, Mária, Szűzanyánk! Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. /6 #20455BF7 Szüntesd meg a világ háborgó tengerét, Enyhítsd vérző szívünk fájdalmát, keservét! Békét adj szívünknek, békét családunknak, Békét nemzetünknek, békét a világnak. >144 /1 #F1C8319D Édes Jézus, én szerelmem, ó, mily nagyon szeretlek, Te vagy kincsem és mindenem, hű szívembe elrejtlek. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /2 #6EEAD700 Édes Jézus, mivel Téged minden felett szeretlek, Minden kincset és örömet érted, Jézus, megvetek. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /3 #6B5F628A Ahol leszek, Jézus, Téged óhajtlak és kiáltlak: Boldog leszek, ha elérlek, boldogabb, ha megtartlak. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /4 #FC4098BF Benned bízom, fohászkodom, Te is szeress engemet, Jézus, ne hagyj, velem maradj, hívd a mennybe lelkemet. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /5 #4BB641C4 Buzgó szívvel kérlek Téged, ó Jézus, örök Felség, Szeretettel s kegyelemmel teljes igaz Istenség, Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /6 #6459D575 Minden jókat én elhagyok, Veled megyek kínokra: Nagy kínokban, fájdalmakban Veled megyek halálra. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. /7 #795A0BE5 Semmi ínség és erősség szerelmed nem fogyasztja, Sőt, nagyobb tűz Tehozzád fűz, és szívemet gyullasztja. Jöjj el, jöjj el, siess már, Jézus, Téged szívem vár. >144A /1 #3871B4EF Fegyverben a szív gárdája, kibontottuk már a zászlót, Indulunk, zeng Jézus Szíve, jöjjön el a te országod. Gárda minden katonája erős, harcos, bátor gyerek, Fegyvere a győzhetetlen, diadalmas szent szeretet. Megindul szívgárdája elfoglalni a világot, Leng a zászló, Jézus Szíve, jöjjön el a te országod. Jézus Szívének a képe lobogóján ragyog íme, A zászlónak túloldalán Szűzanyának drága szíve. Leng a zászló, zeng az ének, beharsogja a világot, Mi küzdjük ki Jézus Szíve, hogy jöjjön el az országod. >144B /1 #C649C98F Fegyverben áll a gárda, szívekben ég a tűz. Világnak azt kiáltja, ó szent Szív, érted küzd. Szóljatok hát harsonák, had tudja meg a világ, Mi a szent Szív gárdája, harcok tüzét mint állja, Jaj, ki Jézust megbántja, tettét százszor megbánja, Mert e szívet mi védjük, bántalmát el nem nézzük. >145 /1 #0A5EB4C0 Győzhetetlen én kőszálom, Védelmezőm és kővárom, A keresztfán drága árom, Oltalmamat tőle várom! /2 #6016EBE5 Sebeidnek nagy voltáért, Engedj kedves áldozatért, Drága szép piros véredért, Kit kiöntél e világért. /3 #F8A3F852 Irigyimet zabolázd meg, Szándékukban tartóztasd meg. Szegény fejem koronázd meg, Mennyen, földön boldogíts meg! /4 #71BD1FE7 Életemet ostromolják: Feszítsd meg őt! azt kiáltják, Mint gyilkosok, azt kívánják, És véremet szomjúhozzák. /5 #C74CE367 Reád bíztam ez ügyemet, Én Jézusom, én lelkemet, Megepedett bús szívemet, Szegény árva bús fejemet. /6 #D0E7BAC8 Irgalmazz meg én lelkemnek. Ki vagy Ura mennynek-Földnek; Könyörgök csak Felségednek, Én megváltó Istenemnek. >145A /1 #A6078F10 Ha éltem útjain veszély közelg felém, Ó, Jézus szent szíve, hozzád sóhajtok én. Viharok közepén nem küzdök egyedül, Az élet tengerén sajkám el nem merül. /2 #F9A90DEE Tenálad, Jézusom, nincsen hűebb barát, Szíved nem változó, örök szerelmet ád. Benned a szenvedő vigaszt mindig talál, Ki benned bízni tud, legyőz minden viszályt. /3 #6B414DF2 Hajlékot nyújt nekünk sebed, ó Jézusom, Bizalmam ez marad most és mindenkor. Támadna bármi vész, keblem meg nem reme, Gondot viselsz reám, hiányt nem szenvedek. >145B /1 #13132F0E Ha éltem útjain veszély közelg felém, Ó Jézus szent Szíve, Hozzád sóhajtok én. Viharnak közepén nem küzdök egyedül, Az élet tengerén sajkám el nem merül. /2 #BD80B651 Tenálad Jézusom, nincsen hívebb barát. Szíved nem változó, örök szerelmet ád. Benned a szenvedő vígaszt mindig talál, Ki benned bízni tud, legyőz minden viszályt. /3 #ABECEBEF Hajlékot nyújt nekünk sebed, ó Jézusom, Bizalmam ez marad most és mindenkoron. Támadna bármi vész, keblem meg nem remeg, Gondot viselsz reám, hiányt nem szenvedek. >146 /1 #E1A86A12 Hol vagy, én szerelmes Jézus Krisztusom? Hol talállak Téged, kegyes Megváltóm? Adj világosságot, mert fényes vagy, Nálad nélkül szívem igen bágyadt. /2 #36E145E0 Téged az én lelkem kíván keresni, Mert Tenálad nélkül el kell kárhozni; Ó, szerelmes Krisztus, fordulj hozzám, Vigasztald meg szívem, tekints énrám. /3 #CA423C63 Míg fel nem talállak, keresni foglak, Mind éjjel, mind nappal sírva kiáltlak. Ó, jelenj meg, Krisztus! szomorúnak, Vigasztalást hozzál Te szolgádnak. /4 #F3B2451D Ha fel nem talállak, kegyes Krisztusom, Elkárhozik lelkem, bizonnyal tudom. Ó, siess hát hozzám, ne távozzál, Ó, szerelmes Krisztus, jöjj, vigasztalj. /5 #79839538 Veled az én lelkem kíván lakozni, Kívüled nem óhajt senkit szeretni; Nálad nélkül éltem keserűség, Halálom is Véled gyönyörűség. /6 #CF97279B Ahová csak fordulsz, híven követlek, Téged, Megváltómat, szívből szeretlek. Add, hogy lelkem, Jézus, Téged áldjon, Holtom után Véled vigadozzon. >146A /1 #BFDDBA3A Ó, örök szeretet nagy mélysége, Megváltó Jézusnak kegyes szíve! Hozzád folyamodunk esdve, kérve: Tekints itt könyörgő híveidre. Jézus Szíve! kérünk, végy be Minket szerelmednek kegyelmébe. /2 #F9CAEEBE Előttünk a váltság keresztfája, A mi vétkeinknek drága ára; Ott oldalad sebe ki van tárva, Az epedő lelket mindig várva. Jézus Szíve! kérünk, végy be Minket szerelmednek kegyelmébe. /3 #D0643C19 Te mondád, hogy Hozzád siessenek, Kikért földre jöttél, az emberek; Hogy a vétek által ejtett sebek Sebeidből gyógyulást nyerjenek. Jézus Szíve! kérünk, végy be Minket szerelmednek kegyelmébe. /4 #C2A34D4C Ó szent seb, szeretet szent emléke, Jézus győzelmének legszebb éke; Légy megértő lelkünk menedéke S holtunk után örök üdvössége. Jézus Szíve! kérünk, végy be Minket szerelmednek kegyelmébe. /5 #B7F2C946 Dicsőség, imádás az Atyának, Érettünk szenvedett szent Fiának, S a Szentlélekkel egy Háromságnak, Az örök irgalom forrásának. Jézus Szíve! kérünk, végy be Minket szerelmednek kegyelmébe. >147 /1 #3BE97156 Jöjj el, Jézus, én szerelmem, jöjj el, édes Istenem! Hozzád siet az én lelkem, Jézus, gyönyörűségm. Mert e világ csalárd hívság, nem is tetszik énnékem, Te vagy egész ékességem, Istenem és mindenem. /2 #3A3ACA2E Ezer szívvel hogyha bírnék, mind tenéked áldoznám, Ezerszerte fohászkodnék, azt is mind felajánlnám. Csak egyetlen szívem vagyon, de azt néked ajánlom, Szent kezedet, szent lábadat sok ezerszer csókolom. /3 #58CDCA99 Szép Jézusom, úgy szeretlek, ha szívembe vehetlek, Téged buzgón megölellek, s addig el sem eresztlek, Míg engemed kegyelmedbe be nem fogadsz, s kedvedbe, S felvitetvén mennyországba, koronát tész fejemre. /4 #86CE1131 Édes Jézus, minden utam szíved szerint intézem. A te drága szerelmedet szívem mélyén őrizem. Képed mását lelkem mélyén szépségedbe öltöztesd, S kegyelmednek harmatával szívem földjét öntözgesd. /5 #99102A14 Édes Jézus, szállj szívembe, mikor eljő halálom, Midőn testem földbe mégyen, lelkem hozzád fölszálljon. Végső órám gyötrelmében ágyam mellett lássalak, Hogy majd egykor fönt az égben mindörökké áldjalak. >147A /1 #4A73D14F Mély imádással köszöntlek, ó, Jézus szent szíve, A bánkódó bűnösöknek egyetlen reménye! Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! /2 #190DA5D2 Hétszeres áldással árad malasztod forrása, Melyből anyaszentegyházad híveit ellássa. Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! /3 #6F021586 Szívednek vérző nyílása, szeretet kútfeje, Szenvedők vígasztalása, lankadók ereje. Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! /4 #89D9DFA2 Ott az árvák segítsége, özvegyek oltalma, Elhagyottak menedéke s hív küzdők jutalma. Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! /5 #D0AF9F75 Ó, szelíd, alázatos szív, melynek szent példája Minket oly szeretettel hív az üdvnek útjára. Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! /6 #0B22244D Te, ki meghaltál érettünk, mint ártatlan Bárány, Adj égi koronát nyernünk halálunk óráján. Áldj meg, őrizz, adj kegyelmet, ó, Jézus szent szíve! Vigyen hozzád minden lelket váltságunk szent bére! >148 /1 #76A80F86 Néked, én Jézusom, mennyei Krisztusom, lelkemet, testemet feláldozom. Mert te vagy Megváltóm, bűntől szabadítóm, érted e világtól eltávozom. Te hívj engem, segélj engem. Azért szent malasztod, mutasd meg jóvoltod, hogy veled mennyekben éljen szívem; Jézusom, e lélek egyedül tenéked szolgálni, imádni kíván híven. /2 #E40B279B Jóllehet Tégedet, legdrágább kincsemet, kegyelmes Istenem, bántottalak, Midőn sok vétkemmel, fertelmes éltemmel, hálátlan rossz szolga, csúfoltalak. Már ezután háládatlan, Ó, kegyes nagy Jóság! Ó, te nagy Uraság! nem lészek, hogy téged megbántsalak, Malasztot adj nekem, törüld el sok vétkem, hogy téged mennyekben láthassalak. /3 #7DBD37D0 Amikor jósággal, szentséges malaszttal elbágyadt szívemet felgyullasztod: Keresztet, ínséget éretted elszenved, kész téged követni, hová hívod. Mert te Isten, köztünk itt lenn Kínt, halált szenvedtél, minket megmentettél, mennyei Atyáddal békítettél. Hát minden jó lélek dicsérjen tégedet, ki minket véreddel így öntöztél. /4 #2D72BC57 E világ dicsérjen akármit idelenn, már én csak Krisztusom dicsőítem. Örvendjen e világ, mely hervad, mint virág, de már én Jézusom meg nem vetem. Hozzá megyek, bármint legyek, Én édes Uramhoz, Jézushoz, Krisztushoz, mert igen gyulladoz szeretetem. Életem, halálom őnéki ajánlom, szerelmes Jézusom így szeretem. >148A /1 #04D028FA Ó, Jézus, egy szerelmem, szívem egyért eped; Kereszted átölelem és drága szívsebed. E szív halálig értem ég, rámöntve bőven érdemét. Te lágy a földön mindenem, ó Jézus, Istenem. >149 /1 #A14D82DB Ó, én Jézusom, hol, merre jársz-kelsz liliomok közt? Ó, én édesem, hol töltöd kedved az angyalok közt? Jöjj el hozzám sietve, szívem meg van kötözve Szerelmedtől, Jézusom. /2 #4C07A345 Ó, én Jézusom, távol vagy tőlem! Mért vagy ennyire? Tudom, vétkeim űztek el téged ilyen messzire. Add nekem szent testedet, öntsd reám szent véredet. Élj énbennem, Jézusom! /3 #87FAC211 Ó, én Jézusom, mint szomjú szarvas hűvös forrásra, Én is sietek szent tested után a szent oltárra. Jöjj el, siess szívembe, szállj csendesen lelkembe, Légy énbennem, Jézusom! /4 #F89E4CC9 Ó, én Jézusom, sóhajtok tehozzád, én vigasságom, Hol vagy, én szívem, életem, hol vagy, én boldogságom? Ó, nagy Szentség, jöjj hozzám, áldásodat öntsd reám, Maradj velem, Jézusom! /5 #0718B901 Ó, én Jézusom, csak te vagy nékem kegyes királyom. Jöjj, hadd érezlek, szívembe rejtlek, drága aranyom. Néked adom lelkemet, el ne válaszd szívemet Szívedtől, én Jézusom! >149A /1 #1980832C Ne csüggedj el, ha vészek érnek, ha nehéz életed! Jézus szívét feléd kitárja, letörli könnyedet. Vigasztod ő, ki mondá: legyen csend, ne csüggedj el, bízzál e szent Szívben. Vigasztod ő, ki mondá: legyen csend, ne csüggedj el, bízzál e szent Szívben. /2 #B1A031DF Jézus Szíve, föld drága kincse, szeretet temploma, Gyarló szívem szívedbe zárd be, csak Te légy nyugalma. Ó, drága szív, benned van reményem, Jézus szíve, Te légy erősségem! Ó, drága szív, benned van reményem, Jézus szíve, Te légy erősségem! /3 #B3885432 Jézus Szíve, Te légy vezérünk, Te légy kalauzunk! S majd ha eljő a végső óránk, hogy mennybe juthassunk. Vigaszt ad ő, ki mondá: legyen csend, ne csüggedj el, bízzál a Szent Szívben. Vigaszt ad ő, ki mondá: legyen csend, ne csüggedj el, bízzál a Szent Szívben. >149B /1 #8AFF4A87 Ó, mily kegyes az Úr szíve az Oltáriszentségben! Mily mélységes csodamíve a kenyér s bor színében! Nem érti azt angyali értelem, e szentségben miként vagyon jelen, De isteni bizonyíték gyámolja a szív hitét! /2 #67736071 Itt az Isten szent kenyere, Krisztus teste és vére, Fiainak eledele, lelkünk drága nagy bére. Akinek szent irgalma végtelen, a láthatlan Isten van itt jelen; Az egekből ad kenyeret, ezzel éltet, mert szeret. /3 #4281895E Bűnök rabja, ne félj, ne fuss, mert nagy az Ő jósága; Fogadd be Őt, mint Zakeus, te is szíved házába, Hogy keblére borulj későn, korán, mint szent János a végső vacsorán, Teneked is megengedi, mert lelkedet szereti. /4 #DA9DD847 Bizalommal lépek eléd, egek dicső királya! Elzárkózott keblem feléd ajtaját, ím, kitárja. Én is a te teremtményed vagyok, szánj meg engem, szegény lelki vakot! Ó Jézusom, Dávid fia, légy üdvömnek szent díja! >149C /1 #DB6D510F Ne csüggedj el, ha vészek érnek, ha nehéz életed. Jézus Szívét feléd kitárja, letörli könnyedet. Vígasztod ő, ki mondaná legyen csend, Ne csüggedj el, bízzál a szent Szívében. Vígasztod ő, ki mondaná legyen csend, Ne csüggedj el, bízzál a szent Szívében. /2 #A53F605D Jézus Szíve, föld drága kincse, Szeretet temploma. Gyarló szívem szívedbe zárd be, Csak te légy nyugalma. Ó drága Szív, benned van reményem, Jézus Szíve, te légy erősségem, Ó drága Szív, benned van reményem, Jézus Szíve, te légy erősségem. /3 #952207CF Jézus Szíve, te légy vezérünk, Te légy kalauzunk, S majd ha eljő a végső óránk, Hogy Mennybe juthassunk. Vígaszt ad Ő, ki mondá legyen csend, Ne csüggedj el, bízzál a szent Szívében. >150 /1 #ACC00846 Uram Jézus! légy velünk, mi egyetlen örömünk! Nálad nélkül keserűség itt a földön életünk. Ó, egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk. /2 #2723DA00 Uram Jézus! tégedet szívünk, lelkünk úgy eped, Mert kívüled nem találhat sehol biztos nyughelyet. Boldog mással nem lehet, Uram Jézus, csak veled. /3 #1F67EB09 Uram Jézus! kérve kér szívünk, mely bíz és remél, Add meg néki a nyugalmat, mely minden kinccsel felér. A szív, amely bíz s remél, Uram Jézus, kérve kér. /4 #5148104F Uram Jézus! adj erőt, vígasztald a szenvedőt; A bűnbánó lélek nyerjen kegyelmet az Úr előtt. Segítsd föl a küzködőt, Uram Jézus, adj erőt. /5 #228A505E Uram Jézus! el ne hagyj, ki lelkünknek üdve vagy. Legfőképp a végső harcon végig velünk megmaradj. Te, ki lelkünk üdve vagy, Uram Jézus, el ne hagyj. >150A /1 #63A4D516 Szeretlek, Jézus Szíve, Téged. Szeretlek, mint az üdvösséget! Szeretlek híven, hően, mélyen, Szeretlek! Szíved úgy segéljen! /2 #4A40377C Szeretlek, szent Szív, hogyha áldasz; Szeretlek, ha rám bajt bocsátasz; Szeretlek, jóság, véghetetlen, Szeretlek, szívem, én szerelmem! /3 #136363A8 Szeretlek, mint vak a világot; Szeretlek, mint harmat a virágot; Szeretlek, ó, mily boldog érzet! Szeretlek, Jézus Szíve, Téged! >151 /1 #8E94F259 Zengjünk Jézus szent Nevének Új éneket, keresztények. Üdvözlégy, fény tengere: Jézus édes szent neve. /2 #33FD6932 Nincsen név több ilyen édes, Ily malasztos, ily fölséges; Bajvívónak fegyvere: Jézus édes szent neve. /3 #9DD330CA Az ég és föld meghajolnak, E szent névnek úgy hódolnak; Lekünk ízes fűszere: Jézus édes szent neve. /4 #F6C185B9 Meleget ez ád a napnak, Csillagok fényt ettől kapnak. Örömünknek kútfeje: Jézus édes szent neve. /5 #969F44A7 Szövétnekünk a sötétben, Árnyékunk légy a hévségben. Lelkünk nyugvó menhelye: Jézus édes szent neve. /6 #D5B772A2 Sátora a békességnek, Szívünk s lelkünk, kérünk, védd meg, Ha a bűn tör ellene: Jézus édes szent neve. /7 #A97311F1 Nagy név, kérünk, tőlünk elvedd A káromló, undok nyelvet. Gyarló szívünk ereje: Jézus édes szent neve. /8 #8E94767E Zengedezze az ég és föld, Mely e titkos névvel bétölt, Lelkünk édes mindene: Jézus édes szent neve. >151A /1 #8061932B Zengje ajkam szent dalával szent Szíved dícséretét, Zengje el a földnek égnek szereted lángkegyét. Mondjon áldást, hő imádást szent Szívednek Jézusom, Hogy szeressed, s felkeressed szíveinket, Krisztusom. /2 #4BEB61AA Zengje nyelvünk, zengje ajkunk, zengje minden, ami él, Hogy te értünk a keresztfán Jézus Szíve, mit tettél. Mondjon áldást, hő imádást szent Szívednek Jézusom, Hogy szeressed, s felkeressed szíveinket, Krisztusom. /3 #CADFBF83 Zengje minden, minden ember szent Szíved dícséretét, És imádva, hőn szeretve adja mind neked szívét. Mondjon áldást, hő imádást szent Szívednek Jézusom, Hogy szeressed, s felkeressed szíveinket, Krisztusom. >152 /1 #EBF064F4 Ó Jézus, emlékezni rád A szívnek szent örömet ád. De minden méznél édesebb Szívünkben bírni Tégedet. /2 #E86B842E Nincs szó a földön kedvesebb, Nincs dallam zengőbb, édesebb, Gondolni szebbet nem lehet, Mint, Jézus, édes, szent neved. /3 #3D9ADE09 A bánat benned lel reményt, Te adsz ezer jótéteményt, Ha keresünk, itt jársz velünk, Hát még mi vár, ha föllelünk! /4 #711195D1 A nyelv azt nem mondhatja ki, Betű ki nem fejezheti, Csak aki érzi, tudja azt, Jézust szeretni mily malaszt. /5 #5FA2F2E2 Te légy, ó Jézus, örömünk, Mennyekben gazdag örökünk. Te adj az égben koronát Most és örök időkön át. >152A /1 #9F05B45B Édes Jézus, öntsd szívembe lángoló szerelmedet, Kiben annak tüze lángol, a pokolé nem lehet; Kiben annak lángja lobog, csak feléd tart szüntelen, Bűne estem, elhagytalak, Jézus Szíve, légy velem. /2 #2B06E9B5 Édes Jézus, öntsd szívembe a hitvallók jellemét, Hogy dicsérjem drága neved s szent Szíved szeretetét, Bátor hittel a bűnöknek kísértését megvetem, Taníts érted lelkesülni, Jézus Szíve, légy velem! /3 #85B189F0 Édes Jézus, vésd szívembe szent bizalmad horgonyát, Szegény lelkem hogy remélje boldogságát odaát; Gyenge szívek erős vára, bátorítsad a szívem, Hogy a harcot jól megállja, Jézus Szíve, légy velem! /4 #2033E323 Édes Jézus! ha a gúnynak nyila sebzi szívemet, Adj türelmet, a Golgotán nyugodtan kövesselek. Adj erőt, hogy érted élve, érted küzdve győztesen, Egykor szép egekbe jussak: Jézus Szíve, légy velem! >152B /1 #E8B71ACC Ha Jézus Szívéhez megyek, elpanaszlom keserveimet, Szívem ott mindjárt könnyebb lesz, mert Őérte édes a kereszt. Hogyha már minden elvész is, és szemem búban könnyezik, Sorsom akkor jobbra fordul, mert vigasz jő a magasból. /2 #6A5B9DBF Ha a gond már végképp lesújt, s nincs barátom, aki kezet nyújt, Midőn szívem majd megszakad a sok szenvedés meg bú miatt. Akkor belátom, hogy mit ér, ha a szív emberben remél, Mert a bajban ez cserbenhagy, de Jézus Szíve hű marad. >153 /1 #FAEE7079 Ó add, Jézusom, nékem, szentséges Szívedet, Amely oly véghetetlen mértékben szeretett. Bűnös, fáradt lelkemet hadd gyullassza lángra Szerető szent Szívednek üdvözítő lángja. /2 #1AB785A2 Szíved édes szerelme lelkemnek harmatja, Amely táplál, feléleszt és lelkem áthatja. Szent Szívednek szerelme: bűnös lelkem napja, Melytől lelkem világát, üdvösségét kapja. >153A /1 #27292E4C Jézus Szíve, Tied vagyok, amíg élek, szeretlek. Bármerre visz éltem útja, mindig híven követlek. Jézus Szíve, te mindenkor légy védőm és oltalmam. Halálomkor végy a mennybe, ez legyen a jutalmam. /2 #EEFBED7C Jézus Szyíve, Te vagy az én életemnek öröme. Te vagy az én tiszta szívem mindenkori gyönyöre. Jézus Szíve, boldog vagyok, hogy katonád lehetek. S ami Neked mindig tetszik, olyanokat tehetek. >154 /1 #E34C7678 Jézusomnak szívén megnyugodni jó, Elmerülni Benned, csendes, tiszta tó. Földi bútól, bajtól Szíved enyhülést ad, Tenálad lelkünk megpihen, ki sírva sírt: vigad. /2 #1F483C27 Jézusom szent Szívét lándzsa döfte át, Megnyitotta nékünk drága oldalát. Szent Szívébe rejtve törli minden bűnünk, A szenvedés ott nem sajog, őbenne örülünk. >154A /1 #C3042A3E Jézus, Jézus, jöjj el hozzám, téged óhajt szívem, szám. Nálad nélkül nincs boldogság, egyedül vagy a jóság. Ezerszer kíván lelkem, nálad nélkül kín élnem. Jézus, Jézus, jöjj el hozzám, téged óhajt szívem, szám. /2 #E6D7B861 Jézus, Jézus, örök élet minden titka, légy velünk. Élet útja, Te vezérelj, jöjj, segíts és emelj fel. Ezerszer kíván lelkem, nálad nélkül kín élnem. Jézus, Jézus, jöjj el hozzám, téged óhajt szívem, szám. /3 #F70C5241 Szent Atyádnak hő szerelme, üdvösségünk záloga, Nyisd meg nekünk boldogságod, oszd meg velünk országod. Ezerszer kíván lelkem, nálad nélkül kín élnem. Jézus, Jézus, jöjj el hozzám, téged óhajt szívem, szám. >155 /1 #EF6ED412 Jézus Szíve, legtisztább szív, kegyelem oltára, Boldog, aki Tehozzád hív, s szívét Hozzád tárja. Vércseppjeid a világnak bűneit lemosták, Rólam is a gyarlóságnak tisztítsad le foltját. /2 #D92BCB33 Jézus Szíve, szelídségnek titkos iskolája, A mennyei dicsőségnek legszebb koronája, Szívemet tedd Szent Szívedhez hasonlóvá, kérlek, Szívemet fűzd a Tiédhez, jóvá, szelíddé tedd. /3 #100D3312 Jézus Szíve, add, hogy mindig szeresselek jobban; Ha ér bőség, ha ér ínség, jó és rossz napokban. Légy Te, szent Szív, én istápom, légy Te menedékem, A sötétben napvilágom, kincsem, dicsőségem. /4 #05F6D15F Jézus Szíve, Szűz Anyának drága szép virága; Az ő szíve alatt támadt lelkünk boldogsága. Jézus Szíve s Máriáé, hajoljatok össze, Szíveinket, ha szétválnak, Ti fűzzétek össze. /5 #71BC56CF Legyen hála az Atyának, ki minket teremtett! Legyen hála szent Fiának, ki pokoltól mentett! Hála Néked, ó Szentlélek, minden ajk ezt zengje, Hála Jézus szent Szívének mind földön, mind mennybe'! >155A /1 #84CAF7B4 Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén. Ha vihar kél fejem felett, legyen oltalmam szelíd Szíved! Minden veszélyt elűz egy mosolyod, lelkem megnyugszik, ha Veled vagyok. Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén! /2 #66D70CA3 Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén! Ölelj Magadhoz engemet, hogy mindig jobban szeresselek. Te légy tanítóm és jó pásztorom, szívemet, lelkemet Reád bízom. Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén! /3 #EB63B7EC Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén! Dallal kereslek Tégedet, hogy mindig jobban szeresselek. Rózsákat hintek oltárod elé, hogy szálljon illatuk az ég felé. Jézus Szíve, szeretlek én, segíts át az élet tengerén! >156 /1 #0B4581CB Jézus Szívét dicsérni jöttünk el misére. Azt a Szívet, mely nékünk új törvény szekrénye. Nem az Ószövetségnek régi szolgasága, Hanem a kegy, bocsánat s irgalom forrása. Szent Szív, légy áldva! /2 #30AEE265 Dicsőséget és áldást zengünk, Jézus, néked. Ótemplomnál szentebb és dicsőbb a szentélyed. Régi szentély meghasadt kárpitja jel nékünk, Hogy szent Szíved lett az új, üdvösebb szentélyünk. Áldunk, dicsérünk! /3 #86258565 Hiszünk benned, Jézusunk, Szent Szíved imádva, Áldott Szíved, amelyett átütött a lándzsa. Láthatatlan szeretet láthatóvá így lett. Sebzett Szíved szemlélve valljuk meg hitünket, Áldva szent szíved. /4 #F8007C75 Jézus, Szíved jelében látjuk szenvedésed, Mely Istennek áldozva érettünk elvérzett. Itt a véres áldozat szent megújítása, Krisztus, a mi főpapunk, íme, fölajánlja. Szent Szív, légy áldva! /5 #B9218875 Ki ne szeretné viszont szerető szent Szíved, Kik szeressék, ha nem mi: a megváltott hívek. Legyen örök hajlékunk Jézus Szíve nékünk, Akit szent-szent énekkel mindvégig dícsérünk, Áldunk, dícsérünk! >156A /1 #A685EC3F Szeretlek, Jézus szent Szíve. Ltem reménye, mindene. Dicsérje ég, s föld szent Szíved, Mely híveidnek üdve lett, Ha vétkezem, szívem sajog, E szív szerez bocsánatot. S ha bánat gyötrel engemet, E szív hatalma mente meg. /2 #83D5A49B Ha kél a hajnal, s jő az est, Áldást szívünkbe rejtve tesz. S örömben Téged áldva esd, Örökre vagy, örökre szent. Imádva száll föl énekünk, Ó, nyisd meg szent szíved nekünk. S a föld alatt, a föld felett, Dicsérje minden szent Szíved. >157 /1 #AF9E5AE6 Szeretlek, szép Jézus, mert fölötte jó vagy, Minden szeretetre, bizony, te méltó vagy. Jóvoltod s irgalmad a bűnöshöz oly nagy, Gyarló kis szolgádat, engemet, el ne hagyj. /2 #0F888C31 Zárkózzál be, kérlek, szívem rejtekébe, Tisztítsd ki a tüskét, s rózsát vess helyébe. Jézus legyen írva minden levelében, Olvadjon el szívem Jézus szerelmében. /3 #6AEC11D5 Erős kezeiddel ültess jó palántát, Szívedből szívembe kegyelem virágát, Jessze gyökeréből ojtsd be szívem ágát, Hogy hozzon az égből jó illatot, drágát. /4 #6BEA45F4 Neveljed szívemben hozzád a szerelmet, És a bűnök ellen égből nyújts védelmet! Ismerd meg énbennem felhasznált kegyelmed, Hogy megnyerjem végső boldogságom benned. /5 #CCBAC44A Te vagy, édes Jézus, élet, út, igazság, Szentség és szeretet, véghetetlen jóság. Ó, mennyei szent tűz, ó, te nagy uraság, Add, hogy legyen részünk az örök boldogság. >157A /1 #905F6FE1 Szeretlek, Jézus Szíve, töviskoszorús szív. A bűn bárhová vinne, jóságod visszahív. Tudom, hogy visszavárod tékozló gyermeked. Szeretlek, Jézus Szíve, mentsd meg a lelkemet. /2 #179EF6AE Szeretlek, Jézus Szíve, megostorozott szív. Ha kísértés környezne, Te értem harcot vívsz. Te légy mindig vezérem, oszlasd el kételyem! Imádlak, Jézus Szíve, Tiéd az életem. >158 /1 #C4DEB6C3 Acélszárnyon száll az ember a levegő kék űrében, Azt hiszi, hogy nincs titok már sem a földön, sem az égen. De ha rád néz, félelem sújtja földre hirtelen. Irgalmazz, ó Krisztus, nékem! /2 #53481961 Nyugtalan a földi ember, ledönti a trónusokat, Sok baj okán száműzi a régi kardos királyokat. Ámde király kell neki: Krisztus király! énekli. Terjeszd ki ránk jogarodat! /3 #C59FA6BA Mint a tenger, háborog a népek szörnyű áradata, Új eszméknek, új bűnöknek lelkét könnyen átaladja. Ámde újra ráeszmél, hogy csak Tőled jön remény, Jobb világra, virradatra. /4 #A4CE9799 Tenger bajból, küzdelemből minden ember Hozzád kiált: Teremts nekünk jobb világot, halhatatlan Krisztus Király! Alattvalók, köszöntünk, uralkodjál fölöttünk! Földön, égben Te légy király! >158A /1 #7DA54F4D Úrjézus legtisztább Szíve, oltára a szentségnek, Bűnökkel mocskolt szívemet szent Szív, tisztítsd meg kérlek. Mely undorral tölt Tégedet, vidd el a lanyhaságot, Ó, önts belém új szellemet, s nagy lelki buzgóságot. /2 #7B3CB268 Szelídség s alázat Szíve, minden jósággal telve, Adj szívet, milyen a tied, gyújtsd föl lángszeretetetre. De mit ha bár szeráfi láng lobogna is szívemben, E láng se volna még elég, eléggé nem szeretne. >159 /1 #B4C16817 Ó, édes Jézus, ég és föld dicsőséges királya, Hozzád repes az angyalok alázatos imája. Édes igád terhe ellen föllázadt a gonosz szellem, Szívek trónját bitorolja, de mi híven kiáltunk: Jézus a mi királyunk! /2 #F5933668 Ó, édes Jézus, népeknek s királyoknak királya, Szent akaratod minden nép, minden törvény szolgálja. Te vagy az út, te a béke, uralkodók fényessége. Hazánkat is esedezve oltalmadba ajánljuk, Ó, felséges királyunk! /3 #5DAD64A2 Ó, édes Jézus, keresztény családoknak királya, Te vagy, aki a szerelmet s a hűséget megáldja. Oltárod a család éke, szent Szíved a köteléke, A szülőknek példaképe, a gyermekek barátja, És jóságos királya. /4 #89C1F1FE Ó, édes Jézus, szíveknek hőn szeretett királya, A te uralmad szeretet szétsugárzó csodája. Te vagy a szív menedéke, harcos órán békessége, Szent Szívedbe megbékülünk, és egymásra találunk, Jézus, édes királyunk! /5 #0F3BC818 Ó, édes Jézus, nékem is fejedelmem, királyom, Isteni Szíved szentségét hódolattal imádom. Te uralkodj a szívemben, Téged áldjon bennem minden, Lobogódnál: keresztednél a helyemet megállom, Én felséges királyom! /6 #6730AB98 Hogyha keresztes harcokra toborzol szent sereget, Síkra kiszállni éretted éni, én is ott leszek. Hűn kísérem minden lépted, bátran ontom vérem érted, Szent nevedben szállok harcra s győzök minden viszályon, Jézus, édes királyom! >159A /1 #0134B093 Kezdődik a szentmisénk, Jézus, kérünk, jöjj közénk, Kenyér s bor színében légy miénk. /2 #61F656EB Nagyon nagy az örömünk, Hogy most együtt lehetünk. Őszintén megvalljuk, szeretünk. /3 #1F7F45C2 Felajánljuk önmagunk, A kenyerünk és borunk, Fogadd el szívesen, Jézusunk. /4 #5352895D Kenyér és bor helyébe Testet s vért adsz cserébe, Minket is magaddal cserélj be! >159B /1 #5C7B6512 Gyermekem édes, jöjj hozzám, Megterítettem asztalkám. Itt vagyok Jézus, aranyszál, Édesebb minhden cukornál. /2 #2E547E68 Gyermekem, ímhol búza, bor, Angyalok étkén jóllakol. És ha te Jézus, szomjazol, Itt vagyok, bennem bízhatol. /3 #C493E193 Járj velem mostmár kistestvér, Látod-e, jobb itt kettecskén. Vedd a kezedbe kezecském, Rejtsd a szívedbe szivecském. >159C /1 #2B7D5AD1 Oltárodhoz jöttem én kis királyom, Dicsőséged ünnepén virágszálom. Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, Csillogó menyországom. /2 #E4B13677 Ne tekintsd most vétkemet, kis királyom. Mutasd kegyes szívedet, virágszálom. Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, Csillogó menyországom. /3 #69545058 Rajtad ékes korona, kis királyom, Dícsér szívek kórusa, virágszálom. Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, Csillogó menyországom. /4 #E8696C97 Szívem bárha egyszerű, kis királyom, Néked adom, napszemű virágszálom. Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, Csillogó menyországom. /5 #C855878B Fogadd gyarló életem, kis királyom, Add Te magad énnekem, virágszálom. Boldogságos gyermek, nyisd ki titkos kerted, Csillogó menyországom. >159D /1 #9C16C13C Jézuska, Jézuska, figyelj most reám, Kis szívem, hű szívem szeret igazán. Szívemet egészen neked adom, Szeress te is engem nagyon, nagyon. /2 #2B211B8F Jézuska, köszönök és hazamegyek, Áldj meg és segíts, hogy otthon jó legyek. Hogy ne légy egyedül oltárodon, Azért kis szívemet nálad hagyom. /3 #7C1C09A4 Kis szívem itt nálad csak azt dobogja: Szeretlek, nem hagylak magadra soha. Jézusom, köszönök, és hazamegyek, Vígaszul a szívemet hagyom Neked. >Mária ünnepek >160 /1 #D622A269 Isten legyszebb templom, üdvözlégy, szent Szűzanya! Kit már mikor fogantatott, megszentelt az ég Ura. Te, kiben bűn nem vala, üdvözlégy, szent Szűzanya! /2 #CC4E8E85 Dicsésőg az Istennek, békesség az embernek, Kit tebenned, ó Szűzanyánk, oltalmazót nyertenek. Ég s föld velünk zengjenek: dicsőség az Istennek! /3 #C7AFB789 Az örök nap hajnala Te vagy, áldott Szűzanya! Utánad jött Megváltónkban az igazság nappala. E nap hajnalcsillaga: üdvözlégy, szent Szűzanya! /4 #B424FA4E Hisszük Istenségedet, áldd meg, Uram, népedet, Hogy Szűzanyánk nagy hitével imádhassunk Tégedet. Hűn szolgálva teneked töltsük itt az életet. /5 #CD3CBF89 Ím, a tiszta áldozat, mit szívünk az Úrnak ad, Hogy tiszteljük méltó szívvel szent fogantatásodat. Teáltalad az Urat nyerje meg e hódolat. /6 #84527652 Zengje ég és föld velünk: Szent vagy, édes Istenünk! Add, Uram, ezt Máriának érzésével zengenünk. Zengjen teljes életünk: Szent vagy, édes Istenünk! >160A /1 #EECE44F3 Mária drága neve, lelkem édes öröme, Mária. Ha megzendül fülemben, vidámság kél szívemben, Mária. A buzgó szív, mely Hozzád hív, Téged kíván dicsérni, szereteteddel égni, Mária. /2 #94B1870C Buzgósággal vigadván, lelkem Téged óhajtván, Mária! Gerjed tiszteletedre, fiad szeretetére, Mária. Mert kegyelmet nem kereshet S nem találhat, csak annál, kinek Te anyja valál, Mária. /3 #F734447D Téged az Isten kedvelt, fia anyjának rendelt, Mária! Téged illet dicséret, angyalok s szentek felett, Mária! Ó, kegyes szűz! Mindent elűz, Ami minket rútíthat, s Istentől eltaszíthat, Mária! /4 #AAF373B6 Segítsd buzgó népedet, mely tiszteli nevedet, Mária! Hogy térjen Istenéhez, üdvének kútfejéhez, Mária! Édes anya, térítsd jóra, Kik vétköket szeretik és az Istent megvetik, Mária! /5 #8DFE821D Isten téged választott, nekünk oltalmul hagyott, Mária! Midőn testtől elválik lelkünk s világból múlik, Mária! Légy vezérünk, segítségünk, Érettünk Jézust kérjed, mennyben legyünk teveled, Mária! >160B /1 #4B40E3CB Nincs tebenned szeplője a bűnnek, Mária, szent szűz Anya! Tiszta vagy Te, mint a liliomnak szűzi tiszta harmata; Tiszta vagy Te, lelked tisztasága napsugárnál fényesebb, Azért vagy Te Istennél az Égben a legeslegékesebb! /2 #3779CA61 Tiszta vagy Te, mint a hónak pelyhe, melyhezszenny nem érhetett; Angyal, ember tisztaságodról zeng magasztaló éneket. Tiszta vagy te, istenség szent kelyhe, Mária szent szűz Anya! Azért kelt ki áldott szűz méhedből Jézus, üdvünk hajnala. >161 /1 #85EFC219 Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk. Őt, ki által Isten annyi szent malasztja szálla ránk, Kit fiának nagy kegyelme kezdet óta őrizett, Akihez a legparányibb bűnhomály sem férkezett. /2 #FFAABC44 Mindazok közt, kikre Éva megcsalatva bűnt hozott, És a bűnnel a halál és kárhozat leszármazott: Márián magán nem ejte Éva bűne csak sebet, Kit az ősi vétek ellen egy magas védpajzs fedett. /3 #91E545C0 Üdvözölt légy, feddhetetlen tisztaságú Szűzanya, Élet és erény leánya, Boldogasszony Mária! Tiszta vagy te, mint a harmat, mely egekből gyöngyözött, Sérthetetlen liliomként állsz a bűntövis között. /4 #0FA2D1E0 Tiszta szűz, te, akitől a másik Ádám teste lett, Ép virág, hibás gyökerén, mely hibátlanul eredt: Üdvözölt légy, ritka szépség, hervadatlan rózsafa, Melynek, Isten úgy akarván, Jézusunk lett bimbaja. /5 #8994982E Ó, miképpen zenghetünk hát néked illő éneket, Bűnösök, mi, kik szívünkön hordozunk oly sok sebet! Gyöngy mellé a sár nem illik, bűnt utál a szűz erény. Hogy figyelhetsz hát miránk, te: éjszakára égi fény. /6 #F1660A81 Ó, de tudjuk, hogy mihozzánk szűz szíved szerelme nagy, hisz te irgalom szülője, s bűnösöknek Anyja vagy: Ó, tekints le irgalommal, szent kegyelmek anyja, ránk, S bárha vétkezénk, nekünk is, bűnösöknek, légy anyánk. /7 #88ECDDBC Csüggedőknek légy reménye, a szegények gyámola, Szenvedők vígasztalója, sebhedettek orvosa: Légy erőnk a bűnveszélyben, a halálban ápolónk, Lelki üdvünk szent ügyében légy fiadnál pátrolónk. >161A /1 #2B1DE846 Istentől megáldott égi Szűz Ara, Akit kiválasztott az ég s föld Ura! Szűz malaszttal telve, tiszta fénysugár, Te világíts, merre éltünk útja jár. /2 #2AF54C16 Ki ragyogsz az égen, ha az éj beront, Szép csillagfüzérben, mint a tiszta hold, S mint lángforrás egyben mosolygasz felül, Napnál ékesebben, ha új nap derül. /3 #19FAE6E9 Ó, kegyes Szűz! hogyha búban könnyezünk, Légy szíveink holdja s hozz derűt nekünk; Légy nap, átderengő minden érzetet, Ha gyönyörben rezgő szívünk túltellett! >161B /1 #3F15306F Édes virágillat árad szét a légben, Szebben ragyog a nap a májusi égen. Napfény, virágillat, szellő lágy fuvalma, Tehozzád repül fel Május Királynéja. /2 #39571915 Ó, hát mi Tenéked mit hozzunk, jó anyánk? Múló örömünket, vagy szívünk bánatát? Hol szedjünk virágot tiszta homlokodra? Hozzád legméltóbbat Május Királynéja? >161C /1 #80495759 Május hónap szép virági, dicsérjétek Máriát! Zengjen ajkam, mondjon lelkem Máriának hő imát! Ajkam szava, lelkem dala s szívem jámbor érzése Téged dicsér, szűz Mária, mennyország ékessége. /2 #58BED1A7 Lenge szellő röpke szárnya vigye Hozzád hő imám; Vedd kedvesen gyermekedtől, ó, én édes szűz Anyám! Kérd Szent Fiad, hogy szerelmem Tehozzád örök legyen; Öröm ha ér, bánat ha sújt, uralkodjál lelkemen! >162 /1 #0E90E3F8 Üdvözlégy, Mária, Isten szülője, Kiben nem volt soha bűnnek szeplője, Öröktől fogva Isten választott, Vétektől megoltalmazott. /2 #D30055C7 Ó, szent Szűz, megrontád a kígyó fejét, S megtörted lelkünknek régi ellenét. Néked nem ártott a bűnnek mérge, S a gonosz vakmerősége. /3 #AD2E5339 Ádámban, atyánkban mi mind vétettünk, A tőle eredett bűnben születtünk. De te, ó szent Szűz, kivétel lettél, Bűn nélkül, tisztán születtél. /4 #50C99D9F Az Isten Báránya téged anyjának Választott, s elvette vétkét világnak. Méltó volt, hogy a Bárány szülője A vétket meg ne ismerje. /5 #42DCBD85 Tündöklő szépséged a szent próféták Reménynek, örömnek régen megírták: Pecsételt kúthoz hasonlították, És elzárt kertnek mondották. /6 #59533FAA Szeplőtlen tiszta Szűz, könyörögj értünk, Kik bűnben születtünk, hogy Ahhoz térjünk, Aki bűn nélkül való példának Téged adott a világnak. >162A /1 #5633D329 Ezerszer köszöntünk, hozzánk érkezett Ötödik hónapja az esztendőnek. Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /2 #D929F2FB Oly szép a tavasznak ez a hónapja, Mintha a mennyország földre szállt volna. Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /3 #B5DE4E92 A virágos kertnek zöld lombjaira Rezgő gyöngyharmattal ez van felírva: Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /4 #7D5E39CC Aranyszín felhőbe borul a tavasz, Rózsát, nefelejcset, ibolyát fakaszt. Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /5 #9C50F813 Rózsaligetből a dalos madárka Ég felé repülve ezt hangoztatja: Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /6 #D6A43617 Gyöngyvirágos kert az emberek szíve, Melyben legszebb virág Mária képe: Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /7 #285D7C63 Mennyei tavasznak legszebb rózsája, Üdvözlégy, május hó szent királynéja. Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. /8 #16EF5955 Ha eljön egykor a mennyei tavasz, S nekünk égbe-nyíló üdv-rózsát fakaszt, Virágos május hó, Isten hozott, Szűz Mária magának választott. >162B /1 #A4227F4A Májusi királyné, édes Szűzanya, Neked ragyog e szép hónap hajnala. Mária földerült ékes hónapod, Melynek minden napja a Te szép napod. /2 #CC975E19 Neked zengenek az angyali karok, Téged dicsérnek az égi táborok. Neked illatozik minden szál virág, Neked zeng glóriát az egész világ. /3 #07D357EA Téged dicsőít a torony, a harang, Zöld lombok sátrában a kis vadgalamb, Az arany méhecskék Neked zengenek, A Te kegymosolyold a bájkikelet. /4 #B2A37A24 Ragyogsz, mint a hajnal fényes csillaga. Tündökölsz, mint az ég szép gyöngyharmata. Alázatod a szende kis ibolya, A tavasznak e szép bájos mosolya. /5 #637B5D64 Hűségedet jelzi a kis nefelejcs, Földi gyermekidet, ó, el ne felejtsd. A fehér liliom s édes illata, Tiszta szüzességed ábrázolata. /6 #A3064D05 Szívünk virágiból, mi is szent Szüzünk Szelíd homlokodra koszorút fűzünk. Minden virágszálon szép neved ragyog, Úgy ünnepeljük e bájos hónapot. /7 #2F0E08FE Mária, Szűzanyánk! kegyeidbe végy, Szívünk kis kertjének kertésze Te légy. Nevelj benn erényből bájvirágokat, Nefelejcset, rózsát, szép liliomokat. >162C /1 #584E9151 Köszönt a szép tavasz, erdő mező, hegy, völgy, Csörgedező patak. Téged üdvözöl most a engő kismadár, Előtted hajladoz bájjal az illatos virág. Ó, hát én mit adjak, hogy köszöntselek? Méltó ajándékul mit adjak neked? Mi lehet előtted mindennél kedvesebb? Anyai szívedhez mondd, ó mivel közelítsek? Szívet adok neked, szerető szívet, Jól tudom, anyám, azt kedvesen veszed. Szívet adok neked, szerető szívet, Mely halálig hű lesz, szeretve tégedet. Szeretlek Szűzanyám, szeretlek igazán, Szeretlek, szeretlek igazán, Szent Szűzanyám, szent Szűzanyám. /2 #528E7E90 Május Királynője, köszönt a napsugár, Tavasz szépsége most Tiéd, Édesanyám! Vedd hódoló szívünk, mint tavasz virágát, Fogadd el tőlünk szívünknek hófehér liliomát. Gyermekeid vagyunk, drága Szűzanyánk. Légy velünk mindenkoron az élet folyamán. /3 #49F3A2A4 Ha te vagy mivelünk, ártatlanok vagyunk. S Teneked liliom szívvel hozsannát harsogunk. Szívet adok neked, szerető szívet, Mely halálig hű lesz, szeretve tégedet. Szeretlek Szűzanyám, szeretlek igazán, Szeretlek, szeretlek igazán, Szent Szűzanyám, szent Szűzanyám. >162D /1 #19C9890F Májusi Királyné, édes Szűzanya. Neked ragyog e szép hónap hajnala. Mária, földerült ékes hónapod, Melynek minden napja a te szép napod. /2 #D923A483 Neked zengenek az angyali karok, Téged dícsérnek az égi táborok. Neked illatozik minden szál virág, Neked zeng glóriát az egész világ. /3 #CD54309D Téged dicsőít a tornyon a harang. Zöld lombok sátrában a kis vadgalamb. Az arany méhecskék Neked zengenek, A Te kegymosolyod a bájkikelet. /4 #019B6770 Ragyogsz, mint a hajnal fényes csillaga. Tündökölsz, mint az ég szép gyöngyharmata. Alázatod a szende kis ibolya, A tavasznak e szép, bájos mosolya. /5 #A8C68AE1 Hűségedet jelzi a kis nefelejcs, Földi gyermekidet, ó, el ne felejtsd. A fehér liliom, s édes illata Tiszta szűzességed ábrázolata. /6 #BFE3CD3A Szívünk virágiból mi is, szent Szűzünk, Szelíd homlokodra koszorút fűzünk. Minden virágszálon szép Neved ragyog, Úgy ünnepeljük e bájos hónapot. /7 #FEBEED66 Mária, Szűzanyánk, kegyeidbe végy, Szívünk kiskertjének kertésze Te légy. Nevelj benn erényből bájvirágokat, Nefelejtset, rózsát, szép liliomokat. >163 /1 #6A385B5B Ki negyven nap előtt üdvösségünkre Lejöttél az égből bűnös földünkre, Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /2 #95396A4E Ki a Szűz méhében testbe öltöztél, Hogy megmentsd az embert, emberré lettél, Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /3 #2526EADD Te vagy bár királya égnek és földnek, A jászolt választád szegény bölcsődnek. Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /4 #DE39EB67 Ki eget és földet felékesíted, Itt anyád pólyába takar be téged. Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /5 #DEDBB0F8 Ki táplálsz bőséggel minden lelkeket, Szűz anyád kebelén szívsz itt szent tejet. Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /6 #ABCFC343 Kit a hív pásztorok és a szent bölcsek Imádtak, tiszteltek, megüdvözöltek. Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /7 #97F57A8F Kit, midőn a kellő napok elmúltak, Bemutat Szűzanyád e nap az Úrnak, Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /8 #2F97B770 Kit az ősz Simeon karjára felvett, Áldván az isteni magas kegyelmet, Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /9 #86C40044 Ki értünk véredet bőven ontottad, Érted egy galamb-pár lett az áldozat. Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! /10 #8AA7502F Ki példánk, Istenünk, Atyánk, testvérünk, Megváltónk, Urunk vagy: irgalmazz nékünk! Szállj be lelkünk hajlékába, Ó, világ világossága! >163A /1 #3BE01CF0 Az Isten házába siet az áldott szűz Mária, Karjain a kisded Jézus, az Istennek Szent Fia; Hogy a törvényt megtartsa s magát beavattassa, Áll a templom ajtajában, több asszonyoknak sorában. /2 #3681E63B Midőn az öreg Simeon Jézust kezébe vette, Lelkében az angyaloknak nagy örömét érzette. Üdvözítőjét áldja és Istenét imádja, Teljes lévén Szentlélekkel, felsóhajt és így énekel: /3 #A2E76B6C Most bocsájtod el szolgádat békességben, Istenem! Mert az ígért Üdvözítő eljött, látta őt szemem. Kit Te adtál népednek, fényére Izraelnek, Világ világosságára s minden ember váltságára. /4 #A4A0952D Ó, légy velünk, kegyes Jézus, igaz világosságunk! Ó, légy velünk, szűz Mária, mint erős pártfogásunk. Hogy ősz Simeon után mondhassuk a végórán: Most bocsájtod el, ó Isten, te szolgádat békességben. >163B /1 #FCC5D04A Dicsérjük a győzhetetlen szívű bajnokot, Mutassunk be emlékére szent áldozatot; Fogadd el, ó nagy Isten! tőlünk azt oly kedvesen, Mint amelyet Balázs püspök vérrel áldozott. /2 #41766010 Nem hajlott ő a csábító igéretekre, Sem a kínzás s lassú halál meg nem ejtette; Inkább vérét ontotta, de hitét megtartotta, S midőn kimúlt, vére szólott s Jézus hirdette. /3 #C306B271 Szent keresztfa! vértanúknak dicső zászlaja! Kegyes Jézus! Üldözöttek vigasztalója! Légy vezérünk s oltalunk, míg e földön harcolunk, De leginkább, ha közelget majd a végóra. /4 #D2FB396B Adj erőt a kísértetnek ellenállani, Hogy hitünkért készek legyünk vért is ontani! Add, hogy e szent érdeme fölsegítsen egekbe, Hol örömre válnak a hív küzdők kínjai. /5 #2BDE7819 Áldás legyen és dicsőség örök Atyának, A vértanúk királyának, ő szent Fiának, S mindkettő Szentlelkének; az erő kútfejének, Hála, áldás és imádás Szentháromságnak. >163C /1 #D6219D05 Jöjjetek, hív lelkek, szent Balázst köszöntsük. Szívünket, lelkünket előtte kiöntsük. Papok gyöngye, koronája, mártíromság Vérrózsája. Légy orvosunk, szent Balázs. /2 #467CEF36 Mint szentelt gyertyának tiszta, szép világa, Tündökölt nagy lelked szív merő jósága. Osztogatod Isten kincsét, lángszerelmét szertehinted, Ó, szent Balázs, nagy püspök. /3 #6CBD36E0 Tizennégy segítő szent között ott állasz, Boldog pátrónusnak, aki téged választ, Bajjal teljes ez az élet, szükséges a Te segélyed, Bajainkban el ne hagyj! /4 #CD3D9D73 Mint védőt, tisztelünk a torokbajokban; Mert egy ily szenvedőt szántál meg legjobban, Halszálkától hogy fuldoklott, mentő kézzel valál gyors ott, Ó, gyógyíts meg minket is! /5 #FB77097D Tekintsd, nagy bajvívó! keblünk lángszerelmét, Éltünket bajoktól irgalmas kézzel védd. Esedezzél miérettünk, hogy bűnökben el ne vesszünk, Ó, szent Balázs, nagy püspök. >164 /1 #AC92C7E9 Ó, Sion, templomod, ékesítsd csarnokod. Így fogadd Krisztusod, királyod, pásztorod. Íme, itt jön szűz Mária, karján lelkünk vigassága, Úristen szent Fia! /2 #DCD3ACCF A törvényt megtartja, mint az Úr meghagyta, Fiát bemutatja, Símeon fogadja. A szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, Úristen szent Fia! /3 #DD9344D3 Mennyeknek ajtaja, üdvösség hajnala, S e hajnal csillaga lett a szép Szűzanya. A szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, Úristen szent Fia! /4 #A94DE67B Nyissuk fel lelkünket, kérjük Istenünket, Hogy adjon kegyelmet, mert íme közelget A szentséges szűz Mária, karján lelkünk vigassága, Úristen szent Fia! >164B /1 #3A6D74C7 Fény a népek világosságára, És dicsőségedre népednek, Izraelnek. >165 /1 #776975A8 Mária kis hajékában, Názáretnek városában Istenhez fohászkodik, És buzgón imádkozik. /2 #8CFAA0E2 Emberi nem megváltását, Óhajtja az Úr országát, Szánja bűnös voltunkat, Számkivetett sorsunkat. /3 #3117FEFC Imádkozik, s ím elébe Gábor angyal odalépe, Isten titkát jelenti És a Szűzet köszönti. /4 #F15DB7F0 Így szól hozzá az arkangyal: Teljes vagy te szent malaszttal, Minden asszonyok felett Áldott vagy, az Úr veled! /5 #6ECA9DB4 Megrettent a Szűz e szóra, De az angyal tovább szóla: Ne félj, mert az Istennél Legszebb áldást te nyertél. /6 #A6927B44 Megárnyékoz a Szentlélek, És szűz méhed gyümölcsének Nevét hívod Jézusnak, S Fia leszen az Úrnak. /7 #89CC429B Mond a szent Szűz alázkodva: Íme, az Úr szolgálója, Legyen nékem aszerint! Szól s az égre feltekint. /8 #6CC45528 És legott az örök Ige Leszállt a szent Szűz méhébe, Ott emberi testet vett, Így az Isten ember lett. /9 #C6AE14CD Adjunk hálát az Istennek, Ki nékünk a kegyelemnek Kútfejét megnyitotta, S váltságdíjunk megadta. /10 #0C510688 Jézus megtestesülése Legyen nekünk üdvösségre, S véle eggyé lehessünk, Mint ő egy lett itt velünk. >165A /1 #84754BC9 Mikor Máriához az Isten angyala Názáret városba, az égből leszálla. Kit szent imádságban Gábriel találla, Ékes köszöntéssel a Szűzhöz így szóla: /2 #5E0FF265 Üdvözlégy Mária, kit Isten szeretett. Sok nemzetek közül magának eljegyzett. Készíts azért szállást az Isten Fiának, Mert téged választott szentséges anyjának. /3 #78412B68 Az Úrnak Igéjét örömmel elvárom, Mint Isten akarja, én is úgy akarom. Tiszta hajlékomban ha tetszik, bezárom, Mert szűzességemben tudom, nem lesz károm. /4 #08A3C4CD Világosítsa meg az Úr én házamat, Ragyogó fáklyákkal rakja udvaromat. Piros hajnal után hozza fel napomat, Hogy meglássam én is az én Krisztusomat. >166 /1 #A4C45612 Mennyből követ ma küldetett Máriának köszönni, Világ Ura s Megváltója anyjává kijelölni. Ő oly törzsök, kit az örök végzés maga kiválasztott, Tiszta méhe rejtekébe Isteni sarjat oltott. /2 #752F924E Ez isteni sarj megtermi életünknek gyümölcsét, Biztosítja és megadja lelkünk örök életét. Leborulva, porba hullva üdvözöllek, ó szűz Anyám! Hő szívemből, hő lelkemből fogadd forró, nagy hálám. /3 #B5A11C04 Mert szívembe te oltál be minden nemes érzeményt, Te ébresztél és élesztél bennem hitet és reményt. A szeretet tőled eredet, mi bensőmet lelkesíti; Minden erény olyan szent fény, mely tetőled árad ki. /4 #8FA04422 Ezért, Anyám, forró imám hozzád küldöm és kérlek: Légy gyámolóm és pártfogóm, amíg véget nem érek. Akkor engem, ha megtettem vándorútját életemnek, Végy magadhoz fel az égbe, s add jutalmát lelkemnek. >166A /1 #EAAFF565 Sarlós Boldogasszony napját Isten elhozta. Ezt a szegény és a gazdag örömmel várta. Közeleg az aratás, az isteni szent áldás, Szálljon érte a magasba buzgó imádás. >166B /1 #2B475C26 Az Istennek szent Anyjáról szól ma nekünk az Írás, Jelen ünnepünknek tárgya egy boldog látogatás. Melyet a szép szűz Mária tett Júdának városában, Hol köszönté Erzsébetet Zakariás házában. /2 #4F41C7EA Szent Erzsébet így fogadja: ó szűzek ékessége, Áldott vagy az asszonyok közt, áldott méhed gyümölcse. Ó mint érdemlettem én meg az éngől e nagy kegyet, Hogy az én Uramnak anyja látogasson engemet. /3 #12948AEB Alig hangzott köszöntésed szava az én fülemben, Itt a magzat szívem alatt repesett örömében. Boldog vagy te, Szűz, hogy hittél, mert mind beteljesednek, Amik csak az Úristentől neked megígértettek. /4 #90E83557 Ó Mária, látogass meg minket is, légy mellettünk. Szent Fiadnak trónusánál esedezzél érettünk. Hangozzék mindig szívünkben magasztaló éneked, S örvendezzünk szent Fiadnak, mint János örvendezett. >166C /1 #BE213AE8 Köszöntsük most szűz Máriát, Szent énekünk kísérje el. Királynőnk, BOldogasszonyunk Szolgálólányként útrakel. /2 #BEA6D717 A Messiás, a nagy király Rejtőzve, csendben így jön el, Szűzanyja édes terheként, ím itt vonul Emmánuel. /3 #8C24934E A nap és a hold, lomb és virág Ma mind hozsannát zengenek. E körmenetben Mária Hegy-völgyön át sietve megy. /4 #0C44D3AB Ott szent Erzsébet várja őt, És újong szíve magzata. Áldott gyümölcstől terhesen Köszönti egymást két anya. /5 #628FFFD0 Szent ősatyák nagy Istene, Magasztal minden nemzedék. Zarádoklétünk útjain Vedd most a hála énekét. /6 #6D8AC754 A célt elérnünk adj erőt, Hogy menjünk, mint a Szűzanya. Lehessünk Krisztushordozók, S Szentlélek Isten temploma. >167 /1 #E9DF66B6 Felvitetett magas mennyországba, Angyali szép örvendetes házba, E nap a Szűz nagy menyasszonyságba, Az Istennek drága hajlékába. /2 #C0B1575D A mennyei Atya udvarába, Felső Sion drága városába, Dicsőséges szép palotájába, Már bemégyen nagy vigasságába. /3 #DCE32DF3 Asszonyi rend nemes boldogsága, Pátriárkák buzgó kívánsága, Angyaloknak nagy boldog vígsága, Az Istennél minden fölött drága. /4 #DF70F872 Sokan voltak nemes asszonynépek, Dícséretes tudománnyal szépek, Tisztaságuk virágában épek, De ennek csak nyomába sem léptek. /5 #66B05836 Beteljesül Dávidnak zsoltára, Mit énekelt világ hallatára: A királyné királynak jobbjára Állapodik örök társaságra. /6 #08EC1EF4 Ez a szentek fénylő tisztasága, Zsenge szűzek ékes gyöngyvirága, Mártíroknak arany pálmaága, Hitvallóknak édes vígassága. /7 #4098B203 Asszonyunknak nagy a nemessége, Dicsőséges királyi felsége, Mindeneket felülmúl szépsége, Mint csillagot a nap fényessége. /8 #DE9CB96C Imádkozzál értünk Szülöttednek, Nyerj kegyelmet tőle népeidnek, Kik általad kegyelmet keresnek, És előtte sírva esedeznek. >168 /1 #37A02ABE Örülj, vígadj, tisztaságban kivirágzott anyaság, Kit körülvesz mennyorszában az angyali sokaság. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! /2 #873A7FDE Örvendezzél, Isten anyja, boldogságos Asszonyság, Mert tégedet megkoronáz a teljes Szentháromság. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! /3 #E68D3820 Magasztalnak égi karok, téged, kelő hajnalnak Tisztelnek, mint erősségét elrendezett tábornak. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! /4 #EF8EA227 Néked mondta a nagy Isten amaz Írás szózatát: Jöjj, kedvesem, Libanonból, jöjj és vedd el koronád. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! /5 #EB6BB33D Az egeknek egeiben zengedeznek trombiták, És a király jobbja mellett köszöntik Szűz Máriát. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! /6 #E391BD06 Atyaisten koszorúzza leányának szent fejét, Fiúisten édesanyját, a Szentlélek jegyesét. Mária, mi Anyánk, mennyei Pátrónánk, bűnösökre nézz le ránk! >168A /1 #38EB4D25 A mennyei szent városnak Gyöngykapui ma megnyílnak Jézus édes anyjának, Áldott Szűz Máriaának. /2 #E4106301 Élte zsoldját megfizette A halálnak és helyette Annyi sok érdemekért Megnyeré az égi bért. /3 #AE2B8336 Örvend az egész mennyország, Mert dicsősé és boldogság Lett díja Máriának, Az Úr választottjának. /4 #07363739 Az érdemnek koronája Isten előtt készen álla S adaték Máriának, Az Úr választottjának. /5 #31DBAA2E Ó, dicsőség királynéja! Nézz reánk is, szolgáidra. Irgalmasságnak Anyja! Légy híveid oltalma. >169 /1 #A9946AFF Nagy örömmel, énekléssel zengedeznek az egek, Vidámságot, nyájasságot mutatnak a földiek; Mert ma Szűz Mária, mint a legszebb rózsa, bimbajából kinyíla. Szűzesség virága, ékes lilioma, kisasszonyunk, Mária! /2 #9193CC1C Napsugarát, holdvilágát új örömre terjesztik, Az angyalok, égi karok énekekkel dicsérik. Azáltal hirdetnek a bűnbeesteknek örömet mindeneknek, Hogy a Jézus anyja születék, Mária, bűnösök pártfogója. /3 #2CDEB914 Ez bizonnyal valósággal vígasságnak nagy napja, Megszületett, Mária lett lelkeinknek istápja. Jessze gyökerének, Áron vesszejének általa nyílt virága, Üdvözlégy, áldott légy, kegyes szószólónk légy, kisasszonyunk, Mária! /4 #8F7B1D18 Bűneinkért, életünkért Jézus előtt esedezz, Ellenségtől, sok ínségtől kéréseddel védelmezz. A halál, ha zörget, test, világ kísértget, a végórán segíts meg; Siralom völgyéből, ha válunk a testtől, nyerj kegyelmet mennyekben! >170 /1 #4878D1F6 Felvirradt az új örömnap fénye, Eljött az Úr választott edénye, Örök élet kincsének szekrénye, Benne rejlik az Úristen nagy, titkos törvénye. /2 #CF3D285A Elérkezett a bűnös világra Az üdvösség kincsének sáfára, Ki szent Fiát hozta e világra, Hogy a bűnnek láncos rabját vigye szabadságra. /3 #B82F120A Teljes az ég új dícséretekkel, Hangos a föld vidám énekekkel, Szent angyalok fényes seregekkel Hirdetnek már békességet szép ígéretekkel. /4 #248E32C6 Évának rút engedetlensége Lőn az ember életének vége. Mária szép engedelmessége Lőn életre támadásunk első nyeresége. /5 #9E99C3D7 Ó, kegyelem drága szép hajléka, Békességnek hűvös, zöld árnyéka, Régi szentek édes maradéka, Bizony benned az Istennek gazdag ajándéka. /6 #B4F15638 Tisztaságnak te vagy termő fája, Szeméremnek piros szép rózsája, Szelídségnek ékes gyöngyvirága, Illatozzál, mosolyogjál a beteg világra! /7 #06E7794C Ó, szűzesség szép eleven képe, Ezer közül kiválasztott szépe, Sötét hozzád a nap fényessége, Álmélkodva köszönt téged az ég követsége. /8 #72785F6F Te az Istent méhedbe fogadtad, Tisztaságos öledben nyugtattad, A nagy Istent karodon tartottad, Evvel mind az angyalokat messze meghaladtad. /9 #B9914053 Dícsértessék mennyben az Istenség, Háromságban áldassék az Egység, Akit illet véghetetlen felség, Égen-földön mindörökkön adassék tisztesség. >170A /1 #17054ADE Máriához, drága Szűz Anyánkhoz tisztelettel járulunk. Őt dicsérje hangos énekével bizodalmas szózatunk. Rózsafüzér dicső királynéja, árva népünk kegyes pártfogója, Jóra térő bánatos kebellel lábaidhoz borulunk. /2 #DC44DEBC Máriánál, égi pártfogónknál van segítség, oltalom. Szállt zajongó kebleinkbe nála csendesítő bizalom. Hét örömmel áldva Istenünktől, szent öröm közt vált meg életétől; Elvitetvén mennyek országába, örök élet, vigalom. /3 #DFD33019 Máriáért lelki fegyverünkkel és vitézül harcolunk. Mert hazánknak Ő dicső vezére, Ő Királyné Asszonyunk. Bölcs vezére minden harcainknak, ha veszélyek ellenünk rohannak. Szűz Anyánk, végy karjaidba minket, amidőn majd meghalunk. /4 #B5770735 Máriában kelt fel a világnak tiszta fényű csillaga. Benne támadt lelki üdvösségünk leggyönyörűbb hajnala. Üdvözölt légy, népünk üdvössége, szent sugárzó kellemek edénye, Telt edény és benne sérelmünknek üdvözítő balzsama. >170B /1 #6E3AD12D Az égi csillagos tetőn A napkirály ül égetőn. S a kert virági közt király A bíborarcú rózsaszál. Rózsák, s napok fölött Te vagy király, Szűz, Te szép, te nagy. /2 #BF6CAC37 Az olvasó fűzér virul. Erényeid rózsáiból, Hol minden ave drágagyöngy, Melyet az angyal ajka önt. Rózsák, s napok fölött Te vagy király, Szűz, Te szép, te nagy. >171 /1 #FB5AFE35 Mondj szívem dalt, és magasztald Máriának szent nevét, Őt dícsérjed és megüljed buzgalommal ünnepét. Kell csodálnod, hogyha látod, mily magasra tétetett; Mert szülőnek s tiszta szűznek csak magát nevezheted. /2 #4B9A35CF Hívd segédül, hogy bűnöktől tisztogassa lelkedet. Nem tetéznek annyi vétkek, őt ha buzgón tiszteled. Higgyed, érte szent szülötte minket újra befogad, Bánkódóknak, jobbulóknak bő kegyelmet osztogat. /3 #48487555 Zengj szívem dalt és magasztald a világ nagyasszonyát, Mert legyőzte ő szülötte a pokolnak zsarnokát. Üdvözítő anyja lett ő, kiben éltünk újula. Véghetetlen jókat Isten nyújt nekünk őáltala. >171A /1 #0232403F Ó bűn nélkül fogantatott szent Szűz, Tisztaságos ékes liliom. Fogadj engem gyermekeid közé, Légy oltalmam minden utamon. Erényeidet, ó segíts követnem, Tisztaságod s alázatodat, Szereteted s engedelmességed, Hogy felismerd bennem lányodat. >171B /1 #FF3BFA72 Százezerszer üdvözlégy Szűz Mária! Mennyországnak gyöngye és koronája. Ártatlanságnak szép lilioma, Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária. /2 #11FCF9C3 Fenn az égben angyalok énekelnek, A Szent Szűznek dicséretet zengenek. Mi is szívünkből énekeljünk ma: Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária! /3 #615DDBB0 Jertek árvák, nyomorultak, betegek, Itt a Szent Szűz meggyógyítja szívetek. Csak hőn kérjétek, szívetek mondja: Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária! /4 #09EC1415 Siess bűnös a Szent Szüzet tisztelni, Olvasódból szép koszorút köss neki, Leveleire fel legyen írva: Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária! /5 #602E4711 Messze földről kegyhelyedre eljöttünk, Hogy általad lelki üdvöt nyerhessünk. Add ránk áldásod, Jézus szent Anyja! Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária! /6 #AC33CAF9 Ha egykor eljön a halál éjjele, E szavakkal köszönthessünk az égbe'. Köszöntünk Téged, Jézus szent Anyja, Százszor üdvözlégy szép Szűz Mária! >172 /1 #01A976F5 Ó, Mária, drága név, Téged óhajt tiszta szív, Mária! Ha megzendül fülemben, vidámság kél szívemben, Mária! A buzgó szív, mely hozzád hív, Téged kíván dicsérni, szerelmedben elégni, Mária! /2 #EEC17249 Buzgósággal vigadván, lelkem téged óhajtván, Mária! Gerjeszd tiszteletedre, szent Fiadnak kedvére, Mária! Mert kegyelmet nem kereshet S nem találhat, csak annál, kinek Anyja te voltál, Mária! /3 #A2C20E09 Téged Isten megkedvelt, Szűzanyának ő rendelt, Mária! Téged illet dícséret minden angyal s szent felett, Mária! Ó, kegyes Szűz, mindent elűzz, Ami minket rútíthat, Istentől eltaszíthat, Mária! /4 #52A24DD4 Tisztaság szűz virága, bús szívünknek vígsága, Mária! Elesettek gyámola, bűnösöknek oltalma, Mária! Ó Mária, Jézus Anyja, Esedezzél érettünk, légy mindenkor mellettünk, Mária! /5 #8D2E386A Segítsd buzgón népedet, mely tiszteli nevedet, Mária! Hogy megtérjen Istenhez, üdvének kútfejéhez, Mária! Édes Anyja, térítsd jóra, Kik a vétket szeretik, és az Istent megvetik, Mária! /6 #6518D182 Aki csak elgondolja s tiszta szívből megvallja, Mária! Add, hogy téged szeressen s élted útján kövessen, Mária! Kik dicsérünk, arra kérünk, Hogy mind egész éltünkben írva legyen szívünkben: Mária! >172A /1 #8F6C56DD Szűz Mária, gyászvirág, Mély bánatot termő ág, Mint összetört rózsaszál, Jaj de árván maradtál! Mária, Mária, Hét fájdalmú Szűz Anya! /2 #3BC8655B Nincs magasabb az égnél, Nincs mélyebb a tengernél, De a Szűz nagy fájdalma Eget, földet áthatja. Mária, Mária, Hét fájdalmú Szűz Anya! >172B /1 #CA931AA9 Fájdalomnak ünnepére jertek, Jézus hívei! A keresztfán szenvedőnek szűz Anyját köszönteni, Kit oly szörnyen megsebeztek hét fájdalma tőrei. /2 #86D47ED6 Véroltárnál, a keresztnél áll a Szűz és kesereg; János a szent asszonyokkal szinte ott sír, ott remeg. Velük óhajt keseregni az itt egybegyűlt sereg. /3 #ADE8B334 A kesergő fájdalomnak hangja közt is felkiált A dicséret és dicsőség, áldva a dicső Királyt; Őt, ki meghalt a keresztfán s így legyőzte a halált. /4 #17307F53 A keresztfán szenved és szól Isten egyszülött Fia; Szíveinket járja által szózatának szent nyila, S úgy figyeljük, mint legelső hallgatója, Mária. /5 #D90A61B9 Hiszünk Benned, ó nagy Isten! Önts belénk oly nagy hitet, Mint, mely, Szűz a keresztnél, megtartotta szívedet, Hogy Fiadnak annyi kínján s fájdalmán meg nem repedt. /6 #C4AB6758 Itt az oltár áldozattal, itt az új kálvária, Hol magát feláldozandja Jézus, az Isten Fia, Ő, ki meghalt a kereszten, melynél úgy sírt Mária. /7 #2849D825 Veled sírunk, Jézus anyja! Veled együtt érezünk. A nagy, a szent áldozatnál, mit Istennek szentelünk. Kik most szíved bánatáról könnyek közt emlékezünk. /8 #0F73D83C Fájdalomban, mint örömben mondjuk: szent az Úr neve! Szent az Isten, a kesergő szíveknek enyhülete. Szent az Isten! Ő a minden vigasztalás Istene. >172C /1 #F9AD5942 Könnyek árja hull szememből, ha arról elmélkedem, Mily szörnyű nagy volt a bánat s iszonyú a gyötrelem, Mely mint hét tőr jára által, szűz Anyám, szent Szíveden. /2 #6D8005E0 Az első tőrt, az első kínt, ó Szűz, akkor érezéd, Mikor az ősz Simeontól a jövendölést vevéd, Hogy minő sors fogja érni szíved drága gyermekét. /3 #EA622B08 Második tőr, második kín ama futásod vala, Hogy Fiaddal Egyiptomba siettél, ó, szűz Anya! Megmentvén őt a bosszútól, mit Heródes forrala. /4 #4A729A2B Harmadik tőr, harmadik kín akkor érte szívedet, Mikor tőled a templomban elmaradt szent gyermeked. Míg tanítók közt leléd föl, kiért szíved epedett. /5 #97FB5BEB Ötödik tőr, ötödik kín szent Szívednek az ala, Midőn értünk a keresztfán szenvedett és meghala Az ártatlan Bárány, Jézus, hogy mi éljünk általa. /6 #D3F24141 Hatodik tőrt, hatodik kínt szíved akkor érezett, Midőn Jézus a keresztről meghalva levétetett, S bűneinknek drága ára szűz öledbe tétetett. /7 #87C27FCC Hetedik tőr, hetedik kín akkor sebzé szívedet, Mikor ő, ki annyit fáradt s mindhalálig szenvedett, Mint váltságunk áldozatja, Jézus eltemettetett. /8 #49E038B2 Fájdalomnak s gyötrelemnek Anyja, ó szűz Mária! Szíveinket járja által fájdalmaid szent nyila, Akkor égi üdv s öröm lesz szenvedéseink díja. >172D /1 #84808AD3 Fájdalmas Anyának, szép szűz Máriának könnyesen zengünk éneket. Hét tőr van szívében, szíve gyötrelmében szent Fiáért majd eleped. Szűzanyánk, szenvedő szíved gyógyítsa sok buzgó híved, Ó enyhítsd meg a könnyeket. /2 #0A994A7E Megrendült a lelked, midőn a keresztet vitte isteni szent Fiad. Nincs vígasztalásod, egyedül kell járnod Golgotára véres utat. Szűzanyánk, ha tép majd a kín életünk tüskés útjain, Éresztesd meg hatalmadat. /3 #C5C4500D Midőn a szent hegyre értél keseregve, még szörnyűbb kép tárul eléd. Kereszten ott fekszik fiad, s odaszegzik lábát és áldó szent kezét. Szűzanyánk, nagy gyötrelmedet tudjuk, hogy értünk szenveded, Hálánk száll most ezért feléd. /4 #F0CE3E3B Haldoklik előtted isteni szülötted, és szól Hozzád: íme fiad. Ott is a nagy kínban szíve értünk dobban, mindnyájunkat kezedbe ad. Szenvedő édes jó Anyánk, oltalmazz és vigyázz reánk, Terjeszd ránk anyai karod. /5 #18B01D4D Fájó gyötrelemben, öledben van Isten, sírva tartod szent magzatod. Vértanúk csodája, szűzi koronája Jézusunk értünk siratod. Könnyeid, kérünk Szűzanyánk, mossák le minden rút hibánk, S utunk égbe így mutatod. >172E /1 #57B206DE Ó bűn nélkül fogantatott szűz Mária, Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekszünk. /2 #F2335092 Tisztaságos Anya, szűz Mária, Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekszünk. /3 #34D29A28 Minden kegyelmet anyja, szűz Mária, Könyörögj érettünk, kik Hozzád menekszünk. >Mária >173 /1 #BC257356 Áldozzunk, hív keresztények A kegyelem kútfejének, Hogy megadta Istenünk Szűz Máriát minekünk. /2 #110EB493 Ó, a szüzesség virága Bűn nélkül jött e világra. Üdvözlégy, Szűz Mária, Tisztaság lilioma. /3 #7049E64E Máriáé volt a gyermek, Ki mellett az égi lelkek Áldva így énekeltek: Dicsőség az Istennek! /4 #0FC4DD42 Higgyünk, higgyünk, a buzgó hit Megnyitja az ég ajtóit, Ezáltal lett Mária Az Istennek szent Anyja. /5 #7CE103D7 Szűzanyánk, ez áldozatunk, Mit Istennek bemutatunk, Hogy fölségét dicsérje: Szent Fiadnak szerzése. /6 #47868F54 De bűneink szent Fiadnak Színe elől visszatartnak: Te mutasd be, jó Anyánk, Amit itt feláldozánk! /7 #EF29C640 Zengje ég, föld s benne minden: Szent, örökké szent az Isten, Mint a Szent Szűz zengette. Mondjuk: Szent az Úr neve. >173A /1 #AAD7D483 Boldogságos Szűz Mária! Áldva köszönt hív néped; Mert megszülted e világra a királyi felséget, Ki az égen és a földön uralkodik örökkön. Engedd, kérünk, hogy zengésünk méltón dicsérjen Téged. /2 #B850DE5B Dicsőség legyen egekben a jóságos Istennek, Hogy ilye kegyes anyát rendelt oltalmul az embernek! Dicsőség Szentháromságnak, a malaszt forrásának. Tiszta szívvel, hív lélekkel mondjunk áldást Istennek. /3 #DFBC9BED Uram, Jézus! boldog a méh, mely Tégedet hordozott, És boldog az emlő, mellyel szűz szent Anyád szoptatott. De szent igéd hallgatóját szint oly boldognak mondád, Hogy hallgassuk ezt, s megtartsuk, Jézus adj szent malasztot. /4 #8B17809C Hiszünk az örök Atyában, aki mindent teremtett, Hiszünk egyszülött Fiában, ki érettünk ember lett, Hisszük a Szentlélek Istent, aki megszentelt mindent, S hogy Mária pártfogása által nyerünk kegyelmet. /5 #A6AB30FC Ó Atyánk! vedd oly kedvesen az oltáráldozatot, Mint melyet Neked karján Szűz Mária bemutatott. Gyarlóságunk segítsége legyen szent könyörgése. Ó, ne vond meg a nevednek szentelt mély hódolatot. /6 #CD08DC0F Ó, irgalmasságnak anyja! Látod gyengeségünket, Te mutasd be az Istennek gyarló könyörgésünket. Nyerjen kegyes pártfogásod végig állandóságot. Vedd, jó anya, oltalmadba mi egész életünket. /7 #D11C97A1 Az Úr szolgálóleánya, kit oly dicsővé teve, Magasztalva nagy örömmel zengte: Szent az Úr neve! Mondjuk szint oly buzgósággal, és oly tiszta vígsággal: Szent az Isten! Szent az Isten! Legyen áldott szent neve! >174 /1 #AE0E8330 Boldogasszony édes, hozzád esd ma néped: Veszni indult lelkét hogy Te mentenéd meg, Édes Szűzanyánk! /2 #C18AEE51 Dicséretét zengjék egyszülött Fiadnak, Kik az égben laknak, s kik a földön élnek, Édes Szűzanyánk! /3 #12310DB8 Szent Fiad igéit hogy megtartsa néped, Égi fényességet eszközölj ki nékünk: Édes Szűzanyánk! /4 #8CD87F98 Hisszük, hogy a lelked kegyelemmel ékes, És Fiad szívéhez Általad jutunk el, Édes Szűzanyánk! /5 #D907DFF7 Fölajánljuk Néked szenvedéseinket: Végy szívedbe minket, s mutass meg az Úrnak, Édes Szűzanyánk! /6 #FFEA6A85 Szent az Isten, szent, szent, égiek kiáltják, Földiek így áldják szent Fiad hatalmát, Édes Szűzanyánk! >174A /1 #2ABEF591 Édesanyánk, Mária, tekints le mindnyájunkra, Megkötöttük a koszorút szűz homlokodra. /2 #72D86268 Tizenöt szem titokból, angyali fohászokból, A rózsáknak legékesebb szép rózsáiból. /3 #7F6C38BE Vedd kedvesen Szűzanyánk, magas Mennyből tekints ránk, Az egybegyűlt híveidet áldd meg, Szűzanyánk. /4 #CEDE68A0 Szent Péter örökségét, védjed az Egyház fejét, Hogy mindenütt az igaz hit felvirágozzék. /5 #D80E9696 A szenvedő lelkeknek, kik a tűzben szenvednek, Vezesd fel a Menyországba, had örvendjenek. >175 /1 #082FD771 Krisztusnak szent vérén megváltott hű lelkek, Máriát dicsérni buzgó szívvel jertek! Hisz a tiszta szent Szűz édesanyánk nékünk, A bajban és vészben ő a menedékünk. /2 #3BD07FF8 Jóságát az Isten éreztette veled, S kitöntetett téged az angyalok felett. Teremtett lény nálad dicsőbb, szentebb nincsen, Hisz egyszülött Fad a hatalmas Isten. /3 #D9876954 Hiszem s vallom mindig, hogy Mária lelke Szeplőtelen tiszta, mint liliom kelyhe. Nem eredt rá soha ős szüleink vétke, Lelkét a véteknek árnyéka sem érte. /4 #C325BF1F Drágalátos szent Szűz, könyörögve kérlek, Légy szószólóm nékem s szent Fiadat kérd meg: Fogadja jó szívvel hálámnak fejében A kenyeret és bort most a szentmisében. /5 #0C830ECE Szeplőtelen szent Szűz, akit hordott méhed, Az Teremtőd, Urad és Istened néked. Őt dícséri, áldja a világon minden, Mert ő a hatalmas, szent, szent, szent Úristen. >175A /1 #818EC456 Ó, Mária, Isten Anyja, énnekem is jó Anyám, Szívemnek szent lángbuzgalma dicsér későn és korán. Bánatomban, örömömben, jó-balsorsban csak ezt zengem: Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária! /2 #DB0B4873 Hajnalkeltén, ha megkondul magas tornyon a harang, Mintha szózat szállna mennyből, imára kelt fel a hang. Megköszöntlek, Szép Szűz Hajnal, ezt rebegem az angyallal: Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária! /3 #36AAF8CC Ha délre száll az arany nap, szól a harang újólag. Érzelmeim hozzád vonnak, ismét Téged áldalak. Áhítattal, csendben, halkan ezt rebegem az angyallal: Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária! /4 #FC9E3F90 Ha felkél az est csillaga, munkámat bevégezem. Istenemnek hálát adva Feléd tárul két kezem. Az estéli harangszóra indul nyelvem e szép szóra: Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária! /5 #9E904D3B Hű gyermeked leszek mindig, ígérem ezt, Szűzanyám. Ó, ne hagyj el engem soha, oltalmazó Pátrónám! Benned bízva, Téged áldva csak e szó jő az ajkamra: Üdvözlégy Szűz Mária, üdvözlégy Szűz Mária! >176 /1 #BD978795 Néped, Isten, eléd járul Énekelni Máriáról. Tőle támadt üdvösségünk, Tőle juttatsz mindent nékünk. /2 #81501F8C Dicsőség a magas égben! Ott vagy, Anyánk, fényességben, Békesség a jámboroknak, Akik hozzád folyamodnak. /3 #C2164209 Első szava a Jóhírnek, Isten anyja, téged hirdet. Élve, halva te vagy nékünk Bizodalmas reménységünk. /4 #391033B0 A Követnek, Anyánk, hittél, S Jézus első híve lettél. Jézus szavát mi is halljuk, Életünkkel meg is valljuk. /5 #524BFD2F Golgota lesz most a szentély, Itt a szent test, itt a szent vér. Krisztus örök áldozatja, Szűz Mária könnye rajta. /6 #730515BF A szent asztalt körülálljuk, Áldozatunk fölajánljuk Áhitatos imádsággal, Mária szent keze által. /7 #40168D7C Szent vagy, Uram, szent vagy, szent vagy! Mondhatatlan, végtelen nagy! Emberek közt legszebb másod, Szűz Mária, legyen áldott! >176A /1 #97A3FED3 Áldunk Téged Szűzanya, üdvözlégy Mária, Ég hatalmas Asszonya, üdvözlégy, Mária! Esedezzél érettünk, kik Tehozzád sietünk, E hő ima szálljon feléd: ó Mária, üdvözve légy. /2 #71D2AF54 Bűnösöknek gyámola, üdvözlégy Mária, Szenvedőknek orvosa, üdvözlégy, Mária! Esedezzél érettünk, kik Tehozzád sietünk, E hő ima szálljon feléd: ó Mária, üdvözve légy. >176B /1 #0B3A26C7 Szűzanyám, szívemnek üdvreménye. Légy egekbe szánt utamnak fénye. Ha körülfog háborúk viszálya, Védjen oltalmad magas csodája. /2 #D9138D16 Általad ragyog hitem sugara, Rendületlen áll reményem vára. Ó taníts meg szent Fiad szeretni, Hőn szeretve őt, s a jót követni. >176C /1 #4F1C0427 Ha ránézek szentképedre, hívőn s bizalommal Rámtekintesz, szent Szűzanyám kegyes irgalommal. Oly jó látni ékes orcád, mosolyg róla anyai jóságod, Szűz Mária, édes neved legyen áldott. /2 #7ED192D0 Szent bizalmat, édes reményt keltesz te a szívben, Nem hagysz te el, szent Szűzanyám senkit bajban, vészben. Hogyha nézem ékes szent orcádat, mosolyg róla biztató jóságod, Szűz Mária, édes neved legyen áldott. >177 /1 #05E747CA Szívünk, lelkünk összeszedjük, Szűzanyánkat áldjuk együtt. Közös légyen az áldozat, Mit a pap keze bemutat. /2 #07761F25 Dicsőség a magasságban! Énekeljük mindahányan, S legyen békesség mivelünk, Melyet Mária hoz nekünk. /3 #ACBBD3C7 Bibliában Isten mondja, Hogy az Asszony összerontja Ama kígyónak a fejét, A bűn átkát és erejét. /4 #DFB4AC34 Hite nagy volt Máriának, Hitt az angyal szózatának. Hitem tölti be szívemet, Erősítsd, Uram, hitemet. /5 #84DC01B0 Itt az ostya és a bor már, Golgotává lett az oltár. A pap itt az Üdvözítő, És az áldozat ugyanő. /6 #20DF2CFA Felajánljuk mi is véle Szűzanyánk tiszteletére Szent Fiának a szíveket, Aki minket úgy szeretett. /7 #D62BE1DC Szent, örökké szent vagy, Isten, Dicsőséges szentjeidben, Szűzanyánk, Uram, teneked legyszebb, isteni remeked. >177A /1 #46A9EAAD Szép Iria tündökölt, május volt éppen S Te eljöttél, Mária, Mennyei fényben. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /2 #AE317BDB Egy felhőtlen délben ott, Fatima mellett A nyáj legelt, őrizte három kis gyermek. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /3 #D17F56FE S ím váratlan, villámlás fénylik az égen, A bárányok rémülten futának széjjel. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /4 #B9B0A69A Ők hárman is félnek, s a szétszéledt nyájat Jaj, gyűjtenék egybe, de nézd, csodát látnak. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /5 #068A11CE Az égből egy szépséges Úrnő lép elő, S lám, nem félnek többé, bár nem tudják, ki Ő. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /6 #43521929 Ó, honnan jössz - kérdezik - felséges Úrnő? Az Ég az én otthonom - kedvesen szól Ő. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /7 #7C8C62C8 Ki vagy Te, ó Asszonyom, mondd meg énnékem! Majd később - szólt Mária - megmondom nevem. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /8 #6C9D3AC8 Az arca oly jóságos, mély mosoly rajta, S már érzik, hogy Ő hármuk s mindnyájuk Anyja. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /9 #F1682269 Az Olvasót nyújtja, s a három kis pásztor Lám érti, és mondja majd százszor meg százszor: Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /10 #3442EC3B Ím hívem ezt végezzük, haldd földünk népe! Így kérjük: a balsorstól mentesülj végre! Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /11 #D791E8D9 Most búcsút int: ötször még eljövök ide, A szenvedést vállalja mindőtök szíve! Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /12 #1CE835DB S még ötször jön, áll meg a tölgybokor lombján, A köntöse hófehér, Olvasó jobbján. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /13 #4654F342 S bár szép arca tündöklik, bánat ül rajta, A bűnösök bűnei - ez legfőbb gondja. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /14 #E163198E A föld népe bűnökben: engesztelj értünk! Hogy sok bűnös megtérjen: szüntelen kérjük! Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /15 #7B8CE505 A szívekben tisztaság éljen a földön, A kísértés romlásba senkit se döntsön. Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /16 #5E9254A9 A léleknek éljetek, ne csak a testnek, Hisz Jézusé mindaz, mit másoknak tesztek! Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. /17 #B7B0F6B4 Szent Olvasó áldozat: fő gondod legyen! Ha járod e jó utat, oltalmazd szívem! Ave, ave, ave Mária! Ave, ave, ave Mária. >177B /1 #7136A036 Fönt a fenyves szirttetőn kápolnácska áll. Oly mosolygó, mint fehér kövi rózsaszál. A toronyban kis harang kongat estimát. S altatódalt zeng a mély völgy virágin át. Ave, ave, ave Mária. /2 #74FF02A2 Gazda ember szántogat lent ugar mezőn. A kis harang lágy szaván áll figyelmezőn. Teste fáradt, tűzhelyén pihenést óhajt, De a Szűzhöz még előbb esdve felsóhajt: Ave, ave, ave Mária. /3 #9B95A8A4 S most harangocska halld mi vágy éget s mi gond. Csak a Szűznek súgd meg azt, másnak, ó, ne mond. Zengd az Ave-búcsúzót, majd, ha meghalok, S velem égben zengjenek Ave-t angyalok. Ave, ave, ave Mária! >177C /1 #6030E489 Szerettel jöttünk Hozzád szép szűz Mária, Fogadjál el gyermekednek Jézus szent anyja. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /2 #F17AD492 Világbékét kérünk tőled, szép szűz Mária. Mert Téged nagyon szeretünk, egek leánya. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /3 #D2CFAC24 Szívünk bánatkoszorúját elédbe rakjuk, Mária, édes jó anyánk, könyörülj rajtunk. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /4 #EECB726D Messze útról Hozzád jöttek árvák, özvegyek. Édesanyánk, kinyílt rózsa, vígasztald őket. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /5 #237D596A Világbékéért könyörgünk, szép szűz Mária. Eszközöld ki szent Fiadnál, édes Szűzanya. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /6 #D5FF4780 Szentháromság kertjében kinyílt gyöngyvirág, Szentlélek gyöngyharmatja szálott le Terád. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /7 #107E616B Édesanyánk, szűz fejedre kötünk koszorút. Vígasztald meg édesanyánk a sok szomorút. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /8 #D6F7ADC5 A Szentlélek Úristennek szelíd galambja, Te vagy anyánk, szűz Mária, Jézus szent Anyja. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. /9 #E0B8A551 Halálunknak végóráján siess mihozzánk. Vidd lelkünket Menyországba, édes jó Anyánk. Édesanyánk hoztunk Néked lángoló szívet, Oltárodra piros rózsát, kék nefelejtset. >178 /1 #9C2BDE54 Szűz Mária, mennynek gyöngyös ékessége, Tiszta szeretetnek aranya, szépsége. Szeretlek és áldlak, én szívembe zárlak. Mária, Mária! Bűnösök szószólója! /2 #4F032BC1 Ó Mária, tenger csillaga, est fénye, Szegény gyarló ember második reménye! Általad, szűz Szépség, Istennek dicsőség! Mária, Mária! Bűnösök szószólója! /3 #B3BE662E Te szent Szülöttednek földi útját jártad, Minden szavát ennek Te szívedbe zártad. Ó, legyen, míg élünk, élted nyitott könyvünk. Mária, Mária! Bűnösök szószólója! /4 #67697603 Te, Szűzanyánk, hittél az angyali szónak, Azért anyja lettél a mennyei Jónak. Ó, kegyelmek tára, légy hitünk mentsvára! Mária, Mária! Bűnösök szószólója! /5 #EBFB6B02 Mária, megtérek, bízva futok hozzád, Míg pályát nem érek, szívem bízom terád. Szeretlek örökké, Te szárnyaddal födj bé. Mária, Mária! Bűnösök szószólója! /6 #8BB7D022 Anyánk, nyerd meg nékünk, hogy mind szentül éljünk, Szent, szent, szent! énekkel Úristent dícsérjük, Hogy kövessünk téged ösvényénk az égnek. Mária, Mária! Bűnösök szószólója! >178A /1 #B5ED4F95 Amíg szívem dobog, Szűz Mária, Nem szűnik szeretni Téged soha. Szívem szerelme hódolat szaván Sóhajt fel Hozzád: Üdvözlégy, Anyám! /2 #68138D72 Szívem öröm érje vagy búbánat, Egyik sem nyomja el a szent vágyat, Hogy dícsérjelek hódolat szaván, Naponta zengem: Üdvözlégy, Anyám! /3 #28FA7E56 Ha a virág ajka beszélhetne, A legszebbet hoznám üdvözletre, Hogy az is zengje hódolat szaván, Mondja helyettem: Üdvözlégy, Anyám! /4 #B48DDDB2 Ha a szivárvány az enyém volna, Lábad elé tenném zsámolyodra, És mondja Neked hódolat szaván: Szebb vagy mindennél, Üdvözlégy, Anyám! /5 #52164F94 Ha a csillagtábor megszólalna, Annak is az lenne első szava, Köszöntsön az is hódolat szaván, Nevemben zengve: Üdvözlégy, Anyám! /6 #B54F5375 És ha elközelgett éltem vége, Akkor is Te légy szívem reménye. Haláltusámban hódolat szaván Rebegve zengem: Üdvözlégy, Anyám! >178B /1 #4D08F338 Anyánk, királynőnk, drága szép. Benned bízik az árva nép. Bűnét siratva térdrehull, Oltárodnál reményre gyull. Jézus Szíve, ó kegyelem, Mária szíve, légy velem. Légy velem, légy velem. /2 #A0CD996E Dús égi kincsül gyermeked, Jézus szívét adá neked. E szív, mely értünk hűn dobog, Leghőbben érted ég, lobog. Jézus Szíve, ó kegyelem, Mária szíve, légy velem. Légy velem, légy velem. /3 #6A7DE466 Feláldozád Isten Fiad, Vérét adá üdvünk miatt. Jánossal együtt Golgotán Fogadj fiadnak, légy anyám. Jézus Szíve, ó kegyelem, Mária szíve, légy velem. Légy velem, légy velem. /4 #E665D430 Ha majd reámtör a halál, Végharcomon mellettem állj. Ó védd meg árva gyermeked, S Jézus Szívében nyiss helyet. Jézus Szíve, ó kegyelem, Mária szíve, légy velem. Légy velem, légy velem. >178C /1 #1A562ACA Földünknek égbeszállt csodája, Dicső kegyes nagyasszonynk, Neved szívünk ezerszer áldja, Ha vígadunk, ha zokogunk. Te vagy az, kit nem ér a vád, Te vagy, kit minden ember álld, Te vagy a jó szent, a szép, Örökre fényes eszmekép. /2 #088975E9 Bűnös világ övezhet engem, A lelkem hófehér marad. Ha szent Nevedet bízva zengem, Hallgatva hangtalan szavad. Övezhet engemet a vész, Miként a láva, elenyész. Akármi baj zúduljon rám, Te velem vagy, ó Szűzanyám. /3 #E22162EF A háladal örökké áldjon, Hogy velem il sok jót tettél. Dícsérjen földön, égi tájon Az ember, angyal s minden lény. Kegyes hatalmas Szűzanyám, Hallgasd meg, kérlek, hő imám. Fohász száll a világ felett, Beglóriázza szent Neved. >179 /1 #70B33023 Bús szívemnek nagy öröme Máriának drága neve. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /2 #9E5019F5 Én szívemet néked adom, Lelkem, ó Szűz, reád bízom. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /3 #6BBDFBBB Bűnösöknek szószólója, Híveid vigasztalója. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /4 #2274E2CE Máriának említése, Számban méznek édessége. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /5 #EA36C237 Volna nyelvem színaranyból, Dícséretes jönne abból. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /6 #7C8132A5 Ó, mennyei szép liliom! Áldva tisztel sok milliom. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /7 #C2559B7D Színaranyból épített ház, Melyre az Úristen vigyáz. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /8 #1BEDB2E0 Kegyelemnek nagy csodája, Lankadt lelkem újulása. Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. /9 #C801A049 Édes Anyám, ó, el ne hagyj, Végórámig vélem maradj! Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját. >179A /1 #2CD6F49F Gyönyörű vagy, Szűz Mária, hozzád száll fel énekünk. Hű szolgája az Atyának, lábaidnál térdelünk. Mi Megváltónk, Jézus Anyja, te mindnyájunk anyja vagy, Vezess minket, és oltalmazz, híveidet el ne hagyd! /2 #759D09CB Eredendő bűntől mentes, tisztaságos liliom. Engeszteld meg szent Fiadat, legyen részünk irgalom. Életutunk rögös útján légy vezérlő csillagunk. Gyönyörű vagy, Szűz Mária, trónodhoz száll sóhajunk. >179B /1 #51776AAD Dicsénekem örvendve zengem, királyi Szűzanyám, Neked; Ajándékot hozok szívemben, fogadd el, s meg ne vond kegyed, Ha szenvedés ér itt a földön, fogadd el, Néked áldozom. Tudom, Anyám, hogy rám is gondolsz, kegyes Szűz, tiszta Liliom. /2 #188945F3 Míg az árnyékvilágban élek, szemem lezárja a halál. Példád követni nem szűnök meg, ha balsors vagy szerencse vár. S ha majd eljön a végső óra, végy karjaidba engemet. Vidd e nyomorból szent Fiadhoz, egy szebb hazába gyermeked. >179C /1 #8DA02593 Hozzád röpül ma hő fohászunk, Nagyasszonyunk, Szűz Mária. Tekints az égből szánakozva szegény hazánk bús tájira. Te voltál az, ki védted, óvtad, mindenkor híven nemzetünk. Mutasd meg a nyai szerelmed, mikor most búban könnyezünk. /2 #C09D4B16 Hazánkat gondjaidra bízta Istán, a szent, a jó király, Hogy el ne vesszen bajban, vészben, ha rátör szenvedés, viszály. S Te megfogadtad gyermekednek a harcok hős magyarjait, S ápoltad értük szent Szívedben jóságod éber gondjait. /3 #F261AF04 Ma, mint hazánk Nagyasszonyához, kiált hozzád a honfi szó, Jövendőnk tépő aggodalmán keservtől, bútól hangzó. Ne vesd meg a buzgó könyörgést, gyermekeid nagy bánatát. Ó, hallgasd meg a honfi búnak esdeklő, zokogó szavát. /4 #5C51B2AB Benned remél a hű magyar szív, szerelmedtől vár balzsamot. Bár rossz utakra s bűnre tértek, örökséged el nem hagyod. Minket kevélység és a sátán bűnökre elvezethetett, De a szívednek csodás szerelme hűtlenné hozzánk nem enged. /5 #B0C70918 Vezesd erényre, hitre vissza István tévelygő nemzetét. Istentelenség szörnyű átka ne tépje és ne zúzza szét. Jóságod áldó melegétől még föl bír majd virulnia, Legyen jótermő barna földje, virágos kerted, Hunnia. /6 #D5139218 Légy újra anyja nemzetünknek, balsors veszélyén gyámola, Ne küldjön pusztulást fejére haragvó égnek ostora. Engeszteld Isten szent bosszúját, irgalmat esdj e nép iránt, Mutass szegénynek jobb jövendőt, égbe vivő ösvényt, irányt. /7 #DE1BA0F4 Oltalmadat terjeszd hazánkra, tedd boldoggá bús népedet, Űzzön szét a Te szószólásod egünkről gyász- s vészfelleget. Apáink sok nagy érdeméért maradj mindenkor hű anyánk, Hogy újra jó s nagy nép lehessünk, viselj gondot szeretve ránk. >180 /1 #62B94221 Dicsérjük Jézus szentséges szűz Anyját, A szép mennyország színaranyját, Az égnek drága gyönyörűségét, A kerek földnek legragyogóbb ékét. /2 #FAFEF4B3 Ó, szent Szűz, tiszta minden földi szennytől, Nagy kegyet nyertél az Istentől, Mert mint a liljom, tiszta volt lelked, Isten anyjául kiválasztott Téged. /3 #C671FE2D Ó, drága szent Szűz, új örömnap fénye, Úr Jézus tiszta, szent edénye, Mária, Téged epedve kérünk, Ó, maradj, szent Szűz, mindhalálig vélünk. >180A /1 #7C32C214 Égi Szűzvirág, áldjon a világ Téged, ó Szűz Mária! Mert Te mihozzánk, mint édesanyánk, jó vagy, jó vagy, Mária! /2 #6367BE15 Ó, légy oltalom, mert bűn súlya nyom minket, ó Szűz Mária! Égből kiesni, bűnben elveszni ne hagyj, ne hagyj, Mária! /3 #C16BE8B5 Kérjed Fiadat, ő malasztot ad érted, ó Szűz Mária: Hogy így megtérjünk s Istennek éljünk, segíts, segíts, Mária! /4 #965B4BF9 Vétkeink felett bár vérkönnyeket sírnánk, ó Szűz Mária! Hogy megtisztulnánk s egykor feljutnánk Hozzád, Hozzád, Mária! /5 #1ABFF4D6 Te meg nem veted a szívből eredt kérést, ó Szűz Mária! Kegyes anyánk légy, szárnyad alá végy, kérünk, kérünk, Mária! >180B /1 #16C659C4 Gyulladozz, én szívem, szűz Anyámért, A tiszta szíveknek oltalmáért, Szerelmétől égek, valameddig élek, Szívem feláldozom, Neki adom. /2 #B5531E9D Ő a szép szeretet kegyes anyja, Szívemnek csak Hozzá van bizalma; Nyugtát nem találja szívem, csak Őnála, Ki azt Szent Fiának felajánlja. /3 #1B4AE63F Akit oltalmába vesz Mária, El nem hagyja soha őt szent Fia. Jer hát oltalmamra, Jézusom szűz anyja! Szívem hű szerelme ezt óhajtja. /4 #5CB51FF1 Ezt kéri virágul öröméhez, Kéri orvosságul keservéhez. Anyai szerelmed hív oltalma mellett Istentől a hű szív mindent nyerhet. /5 #9DCEA528 Szentelje meg minden érzésemet Az éretted égő hű szeretet. Segíts megmaradnom, engedj élnem-halnom Anyád szerelmében, ó Jézusom. >180C /1 #D987114A Habok felett kormányozd szendén és híven át, Kegyképedhez sajkánkat, hol díszlik kápolnád. S midőn szelek zúdulnak, s hullámok tornyosulnak, Mária, Mária, Mária, segíts, Mária, segíts. >181 /1 #C956244F Hozzád futok bánatommal, Boldogasszony édes: Méltatlanná lettem újra Szent Fiad nevéhez. Lelkemet a bűn mardossa, nincs megpihenésem: Bűnbánóknak édesanyja, vezess át a vészen! /2 #AB36F7CF Megfogom a két kezedet és el nem bocsátom: Hiszen nincsen más menekvés ezen a világon. A tékozlót fogadd megint vissza kegyeidbe, S bánatában megfürösztve a mennyekbe vidd be! /3 #2F5FE707 Állíts Isten országában utolsónak engem: Hogy Fiadnak egy mosolya bennem földerengjen. S én örökre zengni fogom Isten dicsőségét, Ki Általad visszaadta szívemnek a békét. >181A /1 #59332D27 Hozzád fohászkodunk, áldott Védasszonyunk, boldogságos szent Szűz, kegyes Anyánk. Enyhítni gyermekid fájó keserveit, üdvöd honából, ó, tekints reánk. Szemedből egy sugár ha fájdalminkra száll, Megszűnnek dúlt szívünk keservei, anyánk, siess értünk könyörögni. /2 #3627E5EB Ó, Anyánk, Tégedet, ki értünk szenvedett, megváltó szent Fiat adott nekünk, Hogy éltünk útjain ha ránkzúdul a kín, öledben a vésztől megntve legyünk, S nekünk így, akikért keresztfán onott vért, Üdvöt teremjenek gyötrelmei, Anyánk, siess értünk könyörögni. /3 #22C6C3BD E népet és hazát Néked adta Ő át, kit trónra önmaga az Úr emelt. Hogy Te légy gyámola, viszont mint Ő vala, legyen híve minden érző kebel. S a Szívedben így veled egyesült hon felett ne győzzenek soha ellenei, Anyánk, siess értünk könyörögni. /4 #3853F402 Szent Szűz, ki e hazát elveszni nem hagyád, ó, nyerd ki még csak e kegyet nekünk: Legyen egünk alatt egy hit, egy akarat s tehozzád lángoló szeretetünk. S így bírva kedvedet, mi csak imánk lehet: beteljenek szívünk reményei, Anyánk, siess értünk könyörögni. >181B /1 #DDE3F7CF Hozzád sóhajt bús szívünk e siralom völgyéből, Ó Mária, nézz reánk Fiad dicsőségéből. Nézzed gyarló életünket, testi-lelki szükségünket; Légy oltalmunk s kérj nekünk segedelmet az égből. /2 #2DAFEA72 Lelkünknek fájdalmában vigasztalást óhajtunk, De a világ eltaszít s nem könyörül mirajtunk. Tudott adni sok keservet, de nem adhat semmi enyhet. Isten irgalmán kívül nincs hová folyakodnunk. >181C /1 #286E5047 Hódolattal szól az ének Néked, édes Szűzanyánk, Magasztalván áldunk Téged, kegyes égi pátrónánk. Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata, Köszönjük, hogy itt vagy köztünk, boldogságos Szűzanya. /2 #1E7C1152 Magas égből jöttél hozzánk, fölemelted trónusod, Míg csak élünk, meg nem szűnünk dicsérni jóvoltodat. Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata, Köszönjük, hogy itt vagy köztünk, boldogságos Szűzanya. /3 #F53F49E4 Ó, Szűzanyánk, kérve kérünk, tárd ki nekünk szívedet, Trónusodról nézd kegyesen Benned bízó népedet. Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata, Köszönjük, hogy itt vagy köztünk, boldogságos Szűzanya. /4 #54319B2B Szeplőtelen Szíved nékünk menedékünk, támaszunk. Tiéd legyen egész éltünk, örömünk és bánatunk. Téged dicsér mindörökké híveidnek szózata, Köszönjük, hogy itt vagy köztünk, boldogságos Szűzanya. >182 /1 #3AE0ED09 Keserű gondok tépik szívünket, ó, Szűz Mária! Sok bűneinkért keményen büntet Isten szent Fia. /2 #0B5B108A Bánatos szívvel mellünket verjük, könnyünk árja hull. Bűnbánón valljuk: megérdemeljük, mit ránk mért az Úr. /3 #5BB56CBE Zokogva mégis kérlelni Istent most letérdelünk. Pártunkat fogni, Anyánk, te Szűz, Szent, jöjj, ó jöjj velünk. /4 #D00718B8 Könyörül rajtunk Szent Fiad érted, hogyha Rád tekint, Isten országa és a Te néped így leszünk megint. >182A /1 #ADC79D91 Isten Hozzád anyánk, mi már elindulunk. Meghatódott szívvel tőled elbúcsúzunk. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. /2 #A41E7E19 Szemed szép sugara, ajkad mosolygása, Adjon nekünk éltet, erőt a munkára. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. /3 #86FEDD2D Szeplőtelen szíved töviskoszorúzott, Újítsd meg szívünk, amely elfáradott. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. /4 #B1DD085E Terjeszd ki felettünk áldó szent kezedet, Áldd meg családunkat, s a földkeregséget. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. /5 #8A3FF8C3 Rózsafűzéreddel példát adtál nekünk, Mindennap elmondjuk, s ebben van reményünk. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. /6 #0A04E7DC Hazamegyünk anyánk, te is jöjj el velünk. Hittel valló, bátor, erős legyen lelkünk. Jóságos szép szent Szűz, el kell menni, Drága kegyképedet itt kell hagyni. >182B /1 #0A3BC6FC Felkiáltok Hozzád, Ismervén irgalmát Anyai szívednek, Mária, ne vess meg. /2 #0073AD15 Örök bölcsességben Téged a nagy Isten Adván bő malasztot Anyjának választott. /3 #79B3FE19 Alázatosságod Nyert ily méltóságot, Mely mennyben meghalad Minden angyalokat. /4 #669F7CC5 De azért szerelmed Bennünket meg nem vet; Szíved ki van tárva Lelkünk oltalmára. /5 #D8F1EE18 Ó, fogadj be minket, S vigye lépteinket Élted szent példája Az üdvnek útjára. /6 #3DA73937 Nyerjen könyörgésed Töredelmességet, Hogy Istenhez térjünk, És csak neki éljünk. /7 #F03688BC Segíts mindnyájunkat, vidd jó szándékunkat Az óhajtott végre, Örök üdvösségre. /8 #F5D60FC6 Akik bíznak benned, Nyerjenek kegyelmet Életöknek folytán S főképp a végórán. /9 #1F46FDA7 Mennyország ajtaja, Krisztus Jézus Anyja! Nyissa meg jóságod Nekünk mennyországot. >182C /1 #40AF27A3 Jertek buzgó emberek Szűz Máriához. Mindnyájunknak igazi pártfogójához. Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. /2 #4AF88257 Úrjézus a keresztfán, anyánk alatta, Szent János apostolnak szóval mondotta. Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. /3 #A76BD71B Anyai nagy jóságát mindig érezzük, Gyermeki szeretettel Hozzád sietünk. Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. /4 #A8BDEEC4 Hűségünk nagy árjával zengjük szent Nevét, Hódolattal tiszteljük szeplőtlen szívét. Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. /5 #A9B848B8 Sötét éjünk homálya nappallá válik, Mosolyától sok-sok baj, bánat eloszlik. Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. /6 #61BC9720 Csodatevő kegyhelyen hittel, reménnyel, Zengjük a szép éneket hű szeretettel: Nem vagyunk árvát, van édesanyánk, Aki a Menyországban gondot visel ránk. >183 /1 #F9CF2AC7 Lelkem tiszta lánggal ég, ó Mária, éretted. Rólad szólnom édesség, szívem úgy megilletted. Hogy szerelmeddel fölbátorítál, kegyességeddel hűn ápolgattál. Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak. /2 #60CD2CE1 Sok bajban és veszélyben segítettél s megvédtél. Az Istentől énnekem sok-sok áldást megnyertél. Ha fohászkodtam, Hozzád szólottam, Tőled mennyei jókhoz jutottam. Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak. /3 #42B729A6 Azért, míg csak élhetek, tiszta szívből dicsérlek: Dicsérjen is Tégedet földön minden jó lélek. Ó, nagy Szeretet, érdemem felett rám terjesztetted kegyességedet; Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátrónámnak. /4 #66ECC19F Mivel tehát magadat hív anyámnak mutattad, Szegény bűnös Fiadat jóságodra méltattad: Ínség ha jő rám, ha üt végórám, Te is, Szűzanyám, siess énhozzám. Te szakaszd el éltemet, vidd Jézushoz lelkemet. >183A /1 #BE038765 Légy a sajkán vezérünk, ringasd át a habon, Míg szentélyedhez érünk, hol kegyképed vagyon. S ha vész dúl a vizekben, védj a hullámok ellen. Mária, Mária segíts! /2 #12B37E9C Vígy a habokon által kegyes szentélyedig, Hol örök napsugárral dús békerév nyílik. Hogy kiköthessünk ottan az édes szülőhonban, Mária, Mária segíts! /3 #BF0BF416 Istentől békességet kérj s szent áldást nekünk! Fondd össze, ami tépett, békítsd meg ellenünk! Hogy, mint édes testvérek, együtt dicsérjünk Téged. Mária, Mária segíts! >183B /1 #74DFC813 Mi Asszonyunk, szent Szűzanyánk, Hozzád rebeg fel hő imánk. Dícsérje ég s föld szent Neved, Mellyel híveid reménye lett. Ó légy velünk, ha bűn kísért, ha világ rossz nyelve sért, S ha sújt a vétek árja itt, Vezessenek hű karjaid. /2 #42BD8E7F Tekintsd, Anyánk, hű népedet, Segélyedért, ó mint eped. Mert lankadunk a bűn miatt, Ó Mária, kérd szent Fiad. Bocsáss meg, ha vétkezénk, Kegyelmével szálljon közénk, S ne hagyjon el minket soha, Könyörögj értünk, Mária! >183C /1 #6130F27E Hozzád fohászkodunk, Anyánk, Feléd esengünk, nézz reánk! Bűnök bilincse van mirajtunk, Neved káltja hát az ajkunk, Mert már e név is hő ima: Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! /2 #85D90B83 Te látod könnyes éjszakánk, S hogy mennyi bajnak súlya bánt. Gondok bilincse van mirajtunk; Neved káltja hát az ajkunk, Mert már e név is hő ima: Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! /3 #FD7EC399 És szánd meg drága rabjaink, Esdő szemünk mind rád tekint! Nehéz bilincsünk fáj mirajtunk, Neved káltja hát az ajkunk, Mert már e név is hő ima: Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! Segíts, segíts meg, Boldogasszony, Fogolykiváltó Mária! >183D /1 #FB803FFD Ó nézz le édes Szűzanyánk, hű magyarjaidra. Vígasztaló, derűs napfényt adjál fiaidra. Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra, Ó nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! /2 #B5DDC6EC Szűz Mária, magyar foglyok védő nagy Asszonya, Messze idegen országban légy remény csillaga. Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra, Ó nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! /3 #6D3D4C7E Messze idegen fogságban szenvednek fiaink, Benned bíznak Szűz Mária, segítsd őket haza. Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra, Ó nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! /4 #F31A9E51 Ó tekintsd az anyák könnyét, gyermekek imáját, Segítsd haza a fogságból fiút, testvért, apát. Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra, Ó nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! /5 #AB132147 A boldog viszontlátásnak add édes örömét, Had ölelje minden férfi magához kedvesét. Kegyelmes jó anyánk, tekints a foglyokra, Ó nagyirgalmú Szűzanyánk, vezesd őket haza! >184 /1 #5076FC50 Mária, édes Szűzanya, Szentháromságnak leánya, Szentlélek jegyese, Krisztusnak édese. Imádd értünk Istent, kérünk, engeszteljed Krisztust nékünk. /2 #9AD1C6DF Zokognak árvák szívei, sírnak özvegyek lelkei. Tehozzád sóhajtunk, könyörülj mirajtunk, Lelkünk buzgó imádságát kegyelmesen fogadd Hozzád. /3 #4578AAB6 Mennyei ékes virágszál, ki oly csodásan virágzál, Mutasd meg szépséged, segítsd meg jó néped. Légy szószólónk, útmutatónk, elérnünk az üdvösséget. /4 #5FA81189 Te eredeti bűn nélkül fogantattál és folt nélkül, Nincs bűnöd, nincs vétked, szeplőtlen szépséged. Ó, drága Szűz, ó, kegyes Szűz, vétkeinkért, ó, el ne űzz! /5 #C96357BF Emlékezzél gyakran miránk, nem hallatszott még, jó Anyánk, Hogy hiába hívott, aki Benned bízott. Azért ne hagyj, minden jót adj, halálunkkor Hozzád fogadj! /6 #0BD7BEBF Mária, boldogságos Szűz, add, hogy az égi tiszta tűz Szívünkben gerjedjen, lelkünkben terjedjen. Szentül éljünk, bűntől féljünk, hogy veled egykor örvendjünk. >184A /1 #475341F1 Mária, Mária! Fényesb a csillagnál, szebb a holdvilágnál, tisztább az aranynál, Mária! Ezerszer köszöntlek, szüntelen dicsérlek, szívemből szeretlek, Mária! /2 #646951A9 Mária, Mária! Atya Isten lánya, Fiúnak szűz Anyja, Szentlélek mátkája, Mária! Áldom szent nevedet, óhajtom kedvedet, mutasd kegyelmedet, Mária! /3 #84374B48 Mária, Mária! Mennyország ajtaja, Angyalok vigalma, emberek oltalma, Mária! Azért dicsérjenek az égi seregek S földön az emberek, Mária! /4 #AA8FD754 Mária, Mária! Árvák kegyes anyja, Betegek orvosoa, szegények gyámola, Mária! Tudod szükségünket, keserves éltünket, Ó, szánd meg ügyünket, Mária! /5 #F1426D33 Mária, Mária! Bűnösök oltalma, Erős bizodalma, elhagyottak anyja, Mária! Esedezzél értünk, kik oly sokszor vétünk, Hogy szívből megtérjünk, Mária! /6 #BA0F0B75 Mária, Mária! Szeretett jó Anyánk, Főképp, ha végóránk eljő, vigyázz reánk, Mária! Buzgó kérelmedre Szent Fiad kegyelme Vigyen az egekbe, Mária! >184B /1 #5B6A4E91 Mária, Mária, mennyi szép hajnal, Kit szépen köszöntött Gábriel arkangyal. /2 #EF6AFEB4 Mária, Mária, üdvösség hajnala, Kire felvirradott boldogságunk napja. /3 #45717D7D Mária, Mária, mennyei szép virág, Kit áldva magasztal a mennyei világ. /4 #918DB5FE Mária, Mária, mennyei szép csillag, Ki a gyászos égen értünk szépen csillog. /5 #8825B04B Mária, Mária, hazánk védasszonya, Özvegyek és árvák megvigasztalója. /6 #8686FDFC Mária, Mária, gyászban is fényesség, Árva magyaroknak Te vagy az ékesség. >185 /1 #D1C62295 Mária, Szűzanya, Názáretből indul útnak. Az úton fa, virág egymásnak szent titkot súgnak. Madárkák zengenek, az ég is ráragyog, Földön még nem esett ily nagy dolog. Mária szent Szívén dobog szíve örök Úrnak. /2 #4294F73E Virraszt a Szűzanya Betlehemnek barlangjában. Altatja kisfiát hideg téli éjszakákban. Szívemről leszakadt Isteni magzatom, Ó, hogy szent véredet én adhatom! Szíveddel egy szívem áldott, örök boldogságban. /3 #361E00C1 Golgota szomorú keresztjén hull Krisztus vére. Váltság és fizetés: megváltásunk drága bére. Istenem, úgy legyen, amint Te akarod, Fogadd el tőlem ez áldozatot! És áldott béke száll a Szűzanya hű szívére. /4 #58F23468 Drága Szív, anyaszív, Tebelőled él a Gyermek. Egyetlen jó Anyánk, megköszönjük Szent Szívednek. Jézusé életed, Jézusé a Szíved, Szívünk is hadd legyen, Anyánk, Tied, Az örök életet, ó jó Anyánk, nekünk nyerd meg. >185A /1 #950004FD Mondj naponként és óránként, lelkem, dícséreteket. Máriának, szűz Anyának szentelj víg ünnepeket; Gondolkodjál s álmélkodjál az ő méltóságáról, Tisztelettel, szeretettel szólj az Isten Anyjáról! /2 #A96745DA Őt dicsérjed, őt tiszteljed, hogy Fiánál segítsen, Kérd oltalmát, nehogy a bűn rajtad erőt vehessen. Mert Mária nekünk égi szent ajándékot hozott, E királyné szűz méhében irgalom fogantatott. /3 #3E10237B Éva vétke, titkos étke bezárá az egeket, S bűne által gyötrelembe ejte minden népeket, De a hív Szűz alázatja oly kegyelmet nyert vala, Hogy a megtérőnek ismét megnyílt az ég ajtaja. /4 #20E06631 Tiszta szüzek szűz virága, magas a Te érdemed, Téged választott az Isten minden asszonyok felett. Üdvözlégy, ó Isten Anyja, Szentléleknek temploma, Légy megtérésünknek útján gyarlóságunk gyámola. /5 #DF7BD3F3 Pártfogásod gyámolítsa kétkedő szíveinket, És leginkább a végórán légy velünk, segíts minket, Hogy Fiadnak kegyelmével, szent példádat követve Oda jussunk, ahol Te vagy, az angyalok öröme. >185B /1 #E56BB7D0 Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak, bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg, Hő imáit gyermekidnek nem, te soha nem veted meg! Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy Anyánk vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! >185C /1 #7C2693FB Mária, Szűzanyám, te légy én pátronám, Testemet s lelkemet neked adom. Ne hagyj el, vigyázz rám, hogy utolsó órám, Szerencsésen jöjjön, édesanyám. Hogy a sátán azon órán, nekem ne árthasson Közel se állhasson én szegény lelkemhez, s meg ne rontson. Alázatos szívvel kérlek, s könnyes szemmel, szeplőtelen szent Szűz! Kéréseddel engeszteld Fiadat, ne hagyd el szolgádat vígasztalás nélkül, Kérj irgalmat! Kérelmedre, hogy engedje, bocsássa meg vétkem, Mely miatt bús szívem, fogadom, ezután jobb lesz életem. >186 /1 #7BE7746F Mondj naponkint és óránkint, lelkem, dicséreteket, Máriának, Szűzanyának szentelj víg ünnepeket. /2 #48A6362A Gondolkodjál, álmélkodjál az ő méltóságáról, Tisztelettel, szeretettel szólj az Isten Anyjáról. /3 #A8C54C48 Őt dicsérjed, őt tiszteljes, hogy Fiánál segítsen, Kérd oltalmát, nehogy a bűn rajtad erőt vehessen. /4 #1A4F6621 Mert Mária nékünk égi szent ajándékot hozott, E Királynő szűz méhében Irgalom fogantatott. /5 #E16F4A3C Éva vétke, titkos étke bezárá az egeket, S bűne által gyötrelembe ejte minden népeket. /6 #75947E59 De a hív Szűz alázatja oly kegyelmet nyert vala, Hogy a megtérőnek ismét megnyílt az ég ajtaja. /7 #FCFAC4A1 Tiszta szűzek szűz virága, magas a Te érdemed, Téged választott az Isten minden asszonyok felett. /8 #73F4E567 Üdvözlégy, ó Isten Anyja, Szentléleknek temploma, Légy megtérésünknek útján gyarlóságunk gyámola. >186A /1 #A129B223 Kinek első szent királyunk felajánlott minket, Boldogságos Szűz Mária, tekintsd ügyeinket. Fájó szívvel, könnyes arccal, ím, Hozzád sietünk, Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! /2 #EF7D7D7D Körülvette orgászunkat a nyomor és ínség, Bánatunkat újra kezdjük, noha vége nincs még; Pusztulunk s ha nem segítesz, mi semmivé leszünk. Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! /3 #3C3CDEFE A Te kerted ez az ország, mely betegen hervad, Boldogsága virágait fonnyasztja minden nap; Kopár földje csak úgy ázik, ha mi könnyet ejtünk. Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! /4 #89D05936 Szent kezeddel oltalmazd a király koronáját, Tedd alatta boldoggá a magyarok hazáját, Új nap süssön ránk az égből, kik annyit szenvedtünk. Magyarország Nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! >186B /1 #C1E30E0F Mária gyermekei, ide jöjjetek, Itt van a Szűz Mária, őt kérleljétek: Leborulunk, Szűzanyánk, szent képed előtt, Összekulcsolt kezekkel Tégedet kérünk. /2 #52BC3B89 Mert te édes Anyánk vagy, szép szűz Mária, Fogadd el gyermekidet, Jézus szent Anyja. Dícsérjüik az Úr Jézust a magas Mennyben, Szentháromság Egyisten nagy dicsőségében. /3 #365F0D32 Szentháromság azt mondja, siessünk oda, Milyen szép a Menyország, majd megmutatja. Oda egykor feljutunk, csak imádkozzunk, Szentháromság Egyistent örökké áldjuk. >187 /1 #DF62A9D5 Nagy mentsége, reménysége a kétsébeesteknek, Dicsősége, fényessége, szép csillaga népednek. /2 #FA52F9EF Ó, pátrónám, végső órám ha majd nínnal érkezik, Igaz anyám, kegyes dajkám, szívem nálad megbúvik. /3 #0C2A0F7C Néked élek, Néked halok, Terád bízom éltemet, Téged tisztel árva szívem, ez vigasztal engemet. /4 #0B4AA23C Kegyes szent Szűz, ím előtted sírva térdre borulok, Csak könyörülj, mert egyedül hű szívedhez fordulok. /5 #676A1280 Végre halál ha megtalál, bátorítsad szolgádat, Éltem folyta, gonosz-volta még kegyelmet találhat. /6 #1DF601E9 Látod: sírok, tőled várom, hogy könyörögj bűnömért A Báránynál, szent Fiadnál, ki szenvedett éltemért. >187A /1 #17B0A3DD Nagyasszonyunk, hazánk reménye, Bús nemzeted zokogva esd. Nyújtsd irgalom jobbod feléje, Botlásiért, ó, meg ne vesd! Mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz, Bús árvaságunk sírba hervaszt. Minden reményünk csak Te vagy, Szent Szűzanyánk, Szent Szűzanyánk, ó, el ne hagyj! /2 #1F645D0B Hozzád sír a jobbak keserve, Jámbor családok tűzhelyén. A szebb idők után esengve, Mikor nap süt hazánk egén. Ó, kérjed Istent újra értünk, Ne hagy elveszni árva népünk! Minden reményünk csak Te vagy, Szent Szűzanyánk, Szent Szűzanyánk, ó, el ne hagyj! /3 #7E0D43B5 Oltáridat körülzokogjuk Naponta, ó, mert vétkeztünk, És sírva szent neved sóhajtjuk, Nagyasszonyunk, tekints felénk. Mutasd meg még egyszer e népnek, Hogy pártfogásod mint segíthet. Minden reményünk csak Te vagy, Szent Szűzanyánk, Szent Szűzanyánk, ó, el ne hagyj! >187B /1 #9983C4B4 Köszöntésre jöttünk Szűz Máriához, Drága könnyét ontó égi Anyánkhoz. Lelkünk tárva igaz áhítattal, Ajkunk dallal, öröm-hódolattal. /2 #BB42DF27 Jó Anyánk, hálánk zeng ebbe' a dalba', Amiért fáj Neked a világ baja. Mert az emberszívekben sok a jaj, Melyre enyhet csak szent Szíved adhat. /3 #71A1F420 Vajúdó korunknak gyötrelme tör ránk. Irigység s gyűlölet lelkünket rontják. Szívünk szorong, milyen lesz a holnap, Drága könnyed az egyetlen vigasz. /4 #5162D339 Szent Fiad meghalt a kereszten értünk, A poklok láncait széttörte nekünk. Zúzzuk mi is rossz hajlamunk s vétkünk, S szabad szívvel szárnyal föl majd hitünk. /5 #3AA4794D Könnyező Szűzanyánk, taníts meg, kérünk, Másért ne sírjunk, csak ha sok a vétkünk. Rettegni sem kell viharos éjben, Ha bízunk Szíved s Fiad Szívében. /6 #FFEA3D27 Győzünk a harcban, hisz velünk az Isten, És ereje oly nagy vérnek és könnynek. Te és Jézus sorsunk osztályrésze, Együtt győzünk földön e szent hitben. /7 #C398B6FC Drága könnyed, Szent Szűz, üzeni nekünk, Csókoljuk meg végre súlyos keresztünk. Búcsúszóra földre borul térdünk, Fogadd, Szent Szűz, gyermeki hűségünk. >188 /1 #9A180294 Néked ajánljuk, Szűzanyánk, A legszebb hónap alkonyát. Ezer nép híven zengi ma: Ó, üdvözlégy, Mária! /2 #AF3EAAF9 Énekli tiszta gyermekajk, S kik érzik a sok földi bajt, Esengve száll szívünk dala: Ó, üdvözlégy, Mária! /3 #A6563F49 Hallja a bűnös és zokog, Hogy elhagyta a hajlékot, Melyben a legszentebb ima: Ó, üdvözlégy, Mária! /4 #93D39923 Ó, tudjuk: május estelén Az égben is több lesz a fény S zengőbb az angyalok dala: Ó, üdvözlégy, Mária! >188A /1 #C92F219A Ma van a Szent Szívnek édes ünnepe. Jertek a Szent Szűzhöz, nyitva van szíve. Borulj le e szívre, kesergő árva, E Szent Szív szívedet magába zárja. /2 #E25AB2A1 Ha bánat terhe nyom, Mária híve, Lépj bátran hozzája, várva vár szíve. Csókolgasd édesen e drága szívet, S meglátod azonnal: könnyebbül szíved. /3 #76186B83 Ha eljő a halál s nem dobog szívünk, Jöjj el majd mihozzánk, szerelmes hívünk. Édes anyánk, szíved legyen majd velünk, Hogy Téged dicsérve mennybe mehessünk. >188B /1 #1633722B Megszólalt Mennyország gyönyörű harangja, Újhold vasárnapra csendül kedves hangja. Ünnep ez minekünk, mert új titkot nyerünk A szent olvasóból, mely erős fegyverünk. /2 #89D664FB Jertek hív társaim, öltözzünk fehérbe, Égő gyertyát tartson mindenki kezébe'. Mert ma jön körünkbe mennynek Nagyasszonya, Ki gyermekeinknek ím, ezeket mondja. /3 #6BF37A75 Jöjjetek mindnyájan szép élő rózsáim, Gyönyörű mezőben fiaim-leányim. Hozzátok vissza a múlthónapi titkot, A szép rózsabimbót, melyet megújítok. /4 #68C6B666 A szép zöld koszorú megújul mai nap, Mert minden élő tag gyönyörű titkot kap. Úgy ragyog a titka, mint a nap sugara, S mint majd a fény lefog égi koronája. /5 #2D0877E4 Zöld mező közepén van egy trón, rubintos, Azon van egy rózsda, mely tiszta vérpiros. Az a piros rózsa a szép Szűz Mária, Szent olvasónk áldott égi Királynéja. /6 #411624CF Szent angyalok jönnek kertet keríteni, Tizenöt rózsával azt körülültetni. Hulla a kertre égből szent malaszt harmatja, Az égi kegyelmet a Szentlélek adja. /7 #968B365D Mennyországban ma a szent vigadoznak, Az égnek hajléki örömtől hangzanak. Ma a buzgó tagok itt mind megjelennek, És Szűz Máriával új titkot cserélnek. /8 #153DCD8B Ma a mennyei kar nekünk megnyittatott, Szűz Mária nekünk kihallgatást adott. Szentséges kezében szent titkait tartja, Drága csengő hangját imígy hangoztatja. /9 #FA25FC1F Jertek, ti mindnyájan, nagy örömmel várlak. Soha el nem hagylak, és szívembe zárlak. Olvasótok minden gyöngye bizonyítja, Vigasztal titeket az új hónap titka. >189 /1 #4174BEFB Nyújtsd ki mennyből, ó szent Anyánk, kezedet, Meg ne utáld inségében hívedet. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /2 #D47C54E7 Oltalomhely Isten után csak Te vagy, Szólj mellettem, mert Istennél szavad nagy. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /3 #FED8F0E4 Vétkeimnek rútságáért meg ne vess, Szent Fiadnak országába bevezess. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /4 #C13F01F4 Hogyha megvetsz, édesanyám, mit tegyek? Vétkeimnek tengerében elveszek. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /5 #806ACE7D Szánd meg, kérlek, én szomorú estemet, Ne tekintse Fiad, Jézus, vétkemet. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /6 #96E836EB Hanem nézze irgalmának tengerét, S a Te buzgó könyörgésed érdemét. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /7 #A7A20233 És ha majdan elközelget halálom, Kegyes Anya, Te légy édes vigaszom. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! /8 #19EC852A Akkor segíts engem, szegény szolgádat, Kérjed értem Jézust, Te szent Fiadat. Mária, Mária, Mária, Szűzanya! >189A /1 #DDA220D6 Istennek anyja, Te légy oltalma magyar népednek, ó Mária. Hallgasd imánkat, védd meg hazánkat, te vagy e honnak Nagyasszonya. Védd meg e szép Hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk. Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. /2 #533DDB4B Kérünk, figyelj ránk, hallgasd meg imánk, könyörgve esdünk, ne hagyd néped. Vihar dúl felénk, ó, légy a segély, Te vagy e honnak Nagyasszonya. Védd meg e szép Hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk. Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. /3 #F741EF88 Országunk gyöngye, népünk szép fénye, kinyilt virágszál vagy, Mária. Szent békét kérünk, hallgasd kérésünk, adj világbékét, ó Szűzanya. Védd meg e szép Hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk. Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. >189B /1 #329EC15E Istennek Anyja, te légy oltalma magyar népednek, ó Mária! Hallgasd imánkat, védd meg hazánkat, te vagy e honnak Nagyasszonya! Védd meg e szép hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk, Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. /2 #36D497D1 Kérünk, figyelj ránk, hallgasd meg imánk, könyörögve esdünk, ne hagyd népedet! Vihar dúl felénk, ó légy a segély, te vagy e honnak Nagyasszonya. Védd meg e szép hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk, Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. /3 #F72F4367 Országunk gyöngye, népünk szép fénye, kinyílt virágszál vagy, Mária! Szent békét kérünk, hallgasd kérésünk, adj világbékét, ó Szűzanya! Védd meg e szép hazát, védd meg viharokon át, Előtted térdelünk, Tehozzád esdeklünk, Édes Nagyasszony, kérünk, maradjon anyai jóságod mindig velünk. >190 /1 #3AAA67A7 Ó, áldott Szűzanya, mennyei szép Rózsa, Boldog mennyországnak drága gyöngyvirága, Bűnösöknek kegyes szószólója. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /2 #E9DD7F62 Hajtsd hozzánk, ó Anyánk, angyali orcádat, Áldott Szent Fiadat érettünk imádjad, Hogy láthassuk mennyekben Atyánkat. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /3 #A8351F41 Mily boldogok azok, kik Téged dicsérnek, Buzgó szívvel Neked vígan énekelnek, Szent Fiadnál azok kedvet lelnek. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /4 #F26EAB11 Ó, Szentháromságnak szolgálóleánya, Adj erőt népednek dicséretmondásra, Szent nevedet hogy örökké áldja. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /5 #899E3956 Üdvözlégy, áldott légy, Jézusnak dajkája, Szegény bűnösöknek kegyes szószólója, Szolgáidnak légy meghallgatója. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /6 #D00BF052 Tenger fövenyének mennyi sokasága, Tavaszi rózsáknak drága szép virága, Krisztus Anyja, annyiszor légy áldva! Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. /7 #E7986B01 Alázatos szívvel kérünk, kegyes Anyánk, Hogy amikor eljön a mi végső óránk, Jobbkéz felől állítson szent Atyánk. Vigyázz reánk, Édesanyánk, Angyaloknak királyné asszonya, Angyaloknak királyné asszonya. >190A /1 #DB387234 Ha égből földre néz szemed, Anyánk, ha bút és bajt keres, Ha nézed itt a föld porán, Ki jár itt véres Golgotán: Magyarokra nézz, sorsuk mily nehéz, Hát szánd meg őket és védd meg őket, Viharban annyit szenvedőket! /2 #BE26393D Ó, Szűzanyánk, te jól tudod, Nekünk csak szenvedés jutott. Vesd áldott két szemed reánk, És felragyog a még Golgotánk. Hű népedre nézz, sorsuk mily nehéz, Hát szánd meg őket és védd meg őket, Viharban annyit szenvedőket! /3 #56F2E49A Idegen földről, ó Anyánk, Hol nincs otthonunk és hazánk, A foglyok szíve haza sír, Szép szülőföldre visszasír. Hű népedre nézz, sorsuk mily nehéz, Hát szánd meg őket és védd meg őket, Viharban annyit szenvedőket! >190B /1 #ABCFC8F4 Ha égből földre néz szemed, anynk, ha bút és bajt keessz, Ha nézed itt a föld porán, ki jár itt véres Golgotán. Magyarokra nézz, sorsunk mily nehéz, Hát szánd meg őket, s védd meg őket, viharban annyit szenvedőket. /2 #5B6CC382 Ó Szűzanyánk, te jól tudod, Nekünk csak szenvedés jutott. Vesd áldott két szemed reánk, És felragyog még a Golgotánk. Hű népedre nézz, sorsuk mily nehéz, Hát szánd meg őket, és védd meg őket, Viharban annyit szenvedőket. /3 #1BB25984 Idegen földről, ó Anyánk, Hol nincs otthonunk és hazánk, A foglyok szíve hazasír, Szép szülőföldre visszasír. Hű népedre nézz, sorsuk mily nehéz, Hát szánd meg őket, védd meg őket, Viharban annyit szenvedőket. >191 /1 #98C13245 Ó, dicsőséges Asszonyság, Napszépen fénylő tisztaság, Kit illet mennyben boldogság, És égben, földön méltóság. /2 #69C702FA Életünk Éva elveszté, Te szent Szülötted megszerzé, Siralmainkat elvevé, És boldogságunk megnyeré. /3 #3DA6EE47 Égi királynak szent Anyja, Világosságnak ajtaja, Kiben az élet szép napja Magát miránk kiárasztja. /4 #06C0414E Dicsőség szentek Szentinek, Ki alkotója mindennek, Atya, Fiú, Szentléleknek, Örökkön élő Istennek. >191A /1 #8EF173FB Téged dicsér az ég, s Téged áld a föld. Neked hoz virágot a róna és a völgy. Hófehér Mária, szeplőtelen anya, Égi tisztaságnak tündöklő csillaga. /2 #664AC0F8 A zengő dal kevés dicsérni érdemed, Ki fénnyel betöltöd a földet és eget. Szeplőtlenségedet nem fogja fel elme, Csak a hívő lélek megszentelt kegyelme. /3 #B7F08A4E A fehér virágok feléd hajladoznak, Az égi magasok néked harmatoznak. Mert a földkerekén egyetlenegy voltál, Ki égi parancsra szűzen fogantattál. /4 #84BAAC20 Te ragyogsz le reánk a nap sugarában, Megmentesz kísértés nehéz viharában. Motatva minekünk útjait az égnek, Örök példája a tiszta fehérségnek. >191B /1 #1F85EAAF Ó égi Szűz, ó Mária! Bűnösöknek szép remény, Világító torony gyanánt állsz az élet tengerén. Ó Mária, ragyogyj nekünk, vész ha sújtja életünk, Porbahull szövétnekünk, ó légy velünk! >191C /1 #2F354E72 Mennynek-földnek dicsőséges Királynője, Krisztus Jézus boldog édes szent Szülője! Leborulok lábaidhoz, szűz Máriám, Kegyes szemmel tekints reám. /2 #7395EDC6 Bűnös fejem eléd hajtom alázattal, Szép nevedet elsóhajtom esdve, halkan. Aki Hozzád igaz szívvel folyamodott, Soha meg nem csalatkozott. /3 #8849C04A Neked, szent Szűz, felajánlom lelkem, testem. Tudom, benned feltalálom, kit kerestem. Valaki csak benned bízott, segítetted, Fohászát meg nem vetetted. >192 /1 #268805C6 Ó, dicsőséges, ó, ékességes, mint a csillag, fényes! Úrnőnk s anyánk vagy, drága, szép, erényes. /2 #6E355C75 Angyali szózat, látnoki jóslat, ős királyi magzat, Bölcs Salamonnál zeng Neked a hangzat. /3 #E3319A95 Menny királynője, baj enyhítője, égi sark erője, Tavaszi színben rózsa anyatője. /4 #95086DDB Hajnal nyílása, éltünk világa, Nap dicső sugára! Új fényt fakasztál üdvünk borújára. /5 #5908504C Éj tiszta holdja, kín gyógyítója, rab szabadítója; Tőled segítve láncait ledobja. /6 #D8F3C8BB Nap mosolygása, füst lobogása, szend szűzi lányka; Szeplőtlen! érted gyúlt a király lángra. /7 #91EA0761 Szép arany nyaklánc, mennyei borház, érctorony, fedett sánc; Minden nyomorgót üdvet adva megszánsz. /8 #ECBFF8DA Pálma sudára, nektár pohárja, fűszer illatárja; vidd a bolyongót égi hon útjára. /9 #DB611010 Szent búza magja, ékszer smaragdja, irgalom harangja, Jusson elődbe e zsolozsma hangja. /10 #04654848 Harc lobogója, vígság folyója, szűz virág bimbója: Égi gyönyörnek vagy Te kincstartója. /11 #D72129DC Föld liliomja, rózsagally lombja, szállj az égi honba! Melynek fényárját, szíved földre vonja. /12 #4057C1B9 Menny ékessége, nép dicsősége, vidd szívünket égbe, Hogy a száműzött lelje nyugalmát végre! /13 #DC0DC8ED Fény a sötétben, édes reményem. Ó, tekints le rám, fenn. Adj híveidnek örök éltet. Ámen! >192A /1 #42A645D5 Ó, életünk reménye, Istennek szent Anyja, Dicsőségedből nézz le s légy néped oltalma. Kkik főképp bűnbe estünk, Zokova, sírva esdünk: Mária, Mária, Mária segíts! /2 #8E6C97EC Te látod, mennyi bajjal kell mindig küzdenünk, Hogy kísértettel s jajjal van telve életünk. Magunkban bízni félünk, Azért esengve kérünk: Mária, Mária, Mária segíts! /3 #77B239F7 Fiadnak szent keresztje adjon vígasztalást, Hogy amit ránk ereszte, eltűrjük a csapást; Lelkünknek újulása Legyen vére hullása. Mária, Mária, Mária segíts! /4 #087FB850 Tebenned van reményünk, mert kegyes Anya vagy, Akármi sorsban éljünk, ó kérünk, el ne hagyj; Főképp, ha jő az óra, Mely elhív számadóra: Mária, Mária, Mária segíts! >192B /1 #87CB4CCE Ó Mária, kinyilt virág, Kit áldásul nyert a világ; Mennyországnak ajtaja, Boldogságos szűz Anya! Százezerszer üdvözlégy, Százezerszer áldott légy, S minket kegyelmedbe végy! /2 #24ED8E0C Bűnösöknek pártfogója, Híveid vigasztalója, Megtérők segítsége, Légy szívünk reménysége. Százezerszer üdvözlégy, Százezerszer áldott légy, S minket kegyelmedbe végy! /3 #C633B1AC Egek drága ékessége, Angyalok gyönyörűsége, Lelkünk áldva magasztal, Mert teljes vagy malaszttal. Százezerszer üdvözlégy, Százezerszer áldott légy, S minket kegyelmedbe végy! >193 /1 #A687FE77 Ó dicsőült szép kincs, Kiben semmi rút nincs, Kihez nem fér sötétség. Jessze termő törzsén, Dávid háza keblén felkelt boldog fényesség. Fényes csillagokkal, Nappal és a Holddal Vetélkedő dicsőség. /2 #0666CB6C Szép liliom szála, Kiről reánk szálla, Ami jót az ég adott, Kinek drága kertje Önte világszerte Drágalátos illatot, Mikor Ádám népe Bűneitől tépve Átok alatt roskadott. /3 #5F31ADE6 Te, mennyország útja, Paradicsom kútja, Ki ránk öntöd jóságod, Kinek tiszta melle, Anyai szent keble Nevele szép virágot, Aki minden bűntől, Pokolbeli tűztől Megváltá e világot. /4 #F285E9F9 Hajnali szép csillag, Ki mindenkor csillog, Ha járunk a sötétben. Kinek fényessége Bátorság és béke Kísértésben, veszélyben, Ragyog reánk immár, Mert az ördög itt jár, Keresvén, kit széttépjen. /5 #640123B5 Esedezzél értem, Hogyha bűnre tértem, Önts belém szent félelmet, Hogy estemet szánjam, Bűneimet bánjam, Szerezz nékem kegyelmet, Hogy Istenhez térjek, Tehozzád elérjek, S dicsérhessem szent neved. >193A /1 #0BFD14CD Szeretlek, szép Szűz Mária, Isten legszebb leánya! Kiben az ég és föld Ura örök kedvét találja, Mert mint a hófehér galamb, jövél a bűnös földre, Szeretlek, szívem gyöngye! /2 #B30369E3 Szeretlek, szép Szűz Mária, Jézusom szent szülője, Illatfa, melybe oltatott üdvünk aranyvesszője, Szívedből lett a drága vér, mely eltörölte vétkem, Szeretlek, én reményem! /3 #DA3C0B15 Szeretlek, szép Szűz Mária! Te Szentlélek arája, Kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája; Csodálatos erényedért egész világ magasztal. Szeretlek, tiszta hajnal. /4 #D770AB59 Szeretlek, szép Szűz Mária, lelkünk védelme, vára! Imáidért esdekelnek: a gazdag és az árva; Kérd mindnyájunkért Szent Fiad, nyerj áldást nemzetünknek. Ó, Mária, szeretlek! >193B /1 #A5DC4813 Ó Szűzanyám, feléd sietnek Évának árva gyermeki, Jól tudván, hathatós imánkat az Isten meg nem vetheti. Ó, nagy hatalmú Isten anyja, a bűnösöknek légy oltalma! Reményünk, életünk te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! Reményünk, életünk te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! /2 #095C06B1 Ó Szűzanyánk! tekints a vétkek nyomasztó súlya ránk szakad, Az ördög test- és világnak horgára lélek hány akad? E hármas ellenség hatalmát törd meg, ne űzze bűn uralmát. Ó Szűzanyánk, mi elveszünk, ha tőled nem segíttetünk. Ó Szűzanyánk, mi elveszünk, ha tőled nem segíttetünk. /3 #64CF8F3B Ó Szűzanyánk, segíts kegyeddel, hogy űzzük a bűn bajait. Készek vagyunk szenvedni, mintsem áthágni ég parancsait. Te állj mellettünk kísértetünkben, ne hagyj el sok-sok veszélyeinkben. Ó Szűzanyánk, hozzád futunk, légy szükségünkben gyámolónk! Ó Szűzanyánk, hozzád futunk, légy szükségünkben gyámolónk! /4 #5C285498 Ó Szűzanyánk, tudd, hogy mi hozzád élet-halálban hűk leszünk. Az élet szent s örök honába, mert csak Te általad megyünk. Ó, meg ne vesd könyörgésünket, ím itt fogadjuk hűségünket. Reményünk s életünk Te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! Reményünk s életünk Te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! /5 #A207C8A1 Szűz Mária, Isten szülője, hozzád futnak jó gyermekid, Gyarló nemünk hű szeretője, aki minden bajban segít. Magyar nemzet édes Védanyja, elhagyottak kegyes oltalma. Anyánk, Te tudsz segíteni, siess minket megmenteni. Anyánk, Te tudsz segíteni, siess minket megmenteni. /6 #3DE77F95 Jézus anyja a mi anyánk is, jó- s balsorsban Benned bízunk, Nézz Fiadra, nézz le ránk is, légy Te a mi védpajzsunk. Anyánk, Benned bízunk s remélünk, Anyánk, vigaszt Tetőled kérünk. Anyánk, Te tudsz segíteni, siess minket megmenteni. Anyánk, Te tudsz segíteni, siess minket megmenteni. /7 #A349B73F Szűz Mária, Isten szülője! Jézus által édesanyánk! Magyar hazánk gondviselője, szent Istvánban hű pátrónánk! Hogy lehessünk Veled az égben szent Fiadnak dicsőségében. Reményünk s életünk Te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! Reményünk s életünk Te vagy, ó Szűzanyánk, ó el ne hagyj! >194 /1 #9919D343 Ó, Mária szent Szíve, szűz virág! Harmata, illata imádság. Várja Fiát, égi Urát, Virrasztva, epedve éj s napon át. /2 #EF3BE48A Ó, Mária szent Szíve, tiszta kert! Benned az ég ura lakást nyert. Fészek e szív, mely haza hív, Mikor a földi baj ostroma vív. /3 #E8D9D924 Ó, Mária szent Szíve, gyertyaszál! Templomi áldozat Te voltál. Jézusodat, Szent Fiadat, Istennek od'adtad magzatodat. /4 #586484B7 Ó, Mária szent Szíve, könnypatak! Belőle sóhajok fakadnak, Hét sebe sír, hét sebe fáj: Kereszten szenved az égi király. /5 #C619F25F Ó, Mária szent Szíve, csillagunk! Vezérünk, gyámolunk, bizalmunk. Nézz le reánk földi csatán! Vígy fel a mennybe a harcok után. >194A /1 #9A754638 Malasztok edénye, bűnösök reménye! Magasztalva áldunk, légy kegyes irántunk, Mária Szíve! /2 #4535D571 Minden szív szeressen, minden nyelv hirdessen, Szívünk boldogsága, szüzesség virága: Mária Szíve! /3 #8D46CA21 Ájtatosság könyve, alázat mély völgye, Tisztaság liljomja, Jézus arany trónja: Mária Szíve! /4 #7DCB2B57 Menny gyönyörűsége, angyalok szépsége, Szelídség oltára, kegyelmek kincstára, Mária Szíve! /5 #F84453FF Irgalom forrása, világ nagy áldása, Mózes égő bokra, nézz le ránk, rabokra, Mária Szíve! /6 #D75F64CD Ne hagy el bennünket, karold fel ügyünket, S mely már annyi bűnt tett, tisztítsd meg szívünket, Mária Szíve! >194B /1 #EC7F21BA Salve Regina! Kegyelmek anyja, Tekints reánk, kik Hozzád jövénk! Könyörögj értünk, édes reményünk, Terjeszd hatalmas karod fölénk! Eszközöld ki nekünk a bűnt leküzdenünk, Ó Szűzanyánk, ó Szűzanyánk, Könyörögj érettünk! /2 #673A26E4 Édesség, élet, ó, kérünk Téged, Éltünk keservét enyhítsd nekünk! S ha vészek érnek, ne hagyd el néped, Isten után Te vagy mindenünk! Őrizzed a szívet, mely teljesen Tied, Ó Szűzanyánk, ó Szűzanyánk, Könyörögj érettünk! /3 #477F3C7D Emlékezzél meg, hogy nem volt lélek, Ki hozzád térve megvetett! Ím, Hozzád térünk, légy hát vezérünk, Vezesd erényre hű népedet! S ha éltünk véget ért, add, nyerjünk pályabért, Ó Szűzanyánk, ó Szűzanyánk, Könyörögj érettünk! >194C /1 #03892747 Nagy Isten kedvében, örök dicsőségben Örvendező Anya, tekints szolgáidra, Ó, Szűz Mária! /2 #B72D55F7 Te általad nyernek a bűnbánó lelkek Fiadnál irgalmat és örök jutalmat, Ó, Szűz Mária! /3 #81950572 Nálad menedéket keres magyar néped, Mert tebenned bízván rád hagyott szent István, Ó, Szűz Mária! /4 #D530D98D Ó, ne hagyj magunkra, tekints országunkra; A szív egyessége legyen hazánk éke, Ó, Szűz Mária! >195 /1 #379D800A Te vagy földi éltünk vezércsillaga, Édes reménységünk, kegyes Szűzanya, Téged rendelt jó anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! /2 #9ACE5331 Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán, Hogy kövessünk annak egész folyamán. Téged rendelt jó anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! /3 #ACC8DE2F Te reménycsillag vagy éltünk tengerén, Átragyogsz minden bú és baj fellegén, Téged rendelt jó anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! /4 #67C123D4 Te, mint reménycsillag, mosolyogsz felénk, Ha tűrve s Istenben bízva szenvednénk, Téged rendelt jó anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! /5 #353C8F75 És ha elközelget éltünk alkonya, Te vagy vigaszteljes esti csillaga. Téged rendelt jó anyánknak az Isten Fia, Azért áldunk örvendezve, ó, Szűz Mária! >195A /1 #4A7C8FFC Szeretlek, Szűzanyám, szívből Tégedet. Szeretve köszönöm jóságos szíved. Legnagyobb boldogság, ha bátran zengi szám: Szeretlek mindenképp, drága Szűzanyám. /2 #F6E481C7 Szeretlek, jövendőm, hajnalnak fénye, Villogó utamnak legszebb reménye. Úgy későn, mint korán, örömmel zengi szám: Szeretlek mindenképp, drága Szűzanyám. /3 #AD66BB61 Szeretlek, életem csengő harangja, Lelkemben ragyogó tavasz virága. Egész nap folyamán boldogan zengi szám: Szeretlek mindenképp, drága Szűzanyám. /4 #AC7CD33A Szeretlek, örömöm középnek pontja. Isteni megváltóm jó Édesanyja, Tisztelet, nagy fohász, szüntelen zengi szám: Szeretlek mindenképp, drága Szűzanyám. >195B /1 #25C7EB49 Szűzanyám, tied akarok lenni, a te tiszta, Mária gyermeked Jaj, de lelkem nem tud fölrepülni, bűnnek súlya földhöz szegezett. Jó Szűzanyám, nyerj nekem kegyet, hogy sirassam minden bűnömet, Szűzanyám, tied akarok lenni, segíts meg, hogy a tied legyek. /2 #F5ED0D77 Szűzanyám, Hozzád akarok menni, hogy az égben ott legyek veled, Jól tudom, bár, hogy odakerülni szenvedések nélkül nem lehet. Jó Szűzanyám, nyerj nekem kegyet, hogy sirassam minden bűnömet, Szűzanyám, tied akarok lenni, segíts meg, hogy a tied legyek. >196 /1 #DD60D881 Üdvözlégy, Mária, tengernek csillaga, Mindenkor Szűz Anya, mennyország kapuja. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! /2 #925DBBFC Mennyből leküldetett Gábriel arkangyal, Hogy Téged köszöntsön üdvözlő szavakkal. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! /3 #0C6FD7F9 Oldozd meg kötelét a mi sok vétünknek, És nyisd meg szemeit a Te híveidnek. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! /4 #A67BFA1B Ó, szüzek szent Szüze, Te édes Anyánk vagy, Jézusnál minékünk jóságos védőnk vagy. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! /5 #BC87F1EB Ó, szüzek szent Szüze, a Te fiaidnak Adj tiszta életet, szegény szolgáidnak. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! /6 #2DE8658F Hogy a Te Fiadat mind földön, mind mennyben Dicsérjük boldogan az örök életben. Téged kérünk, hallgass minket, Szent Fiadnak ajánlj minket, Ó, szép Szűz Mária! >196A /1 #E87BBA52 Üdvözlégy, Mária, kit az Isten Fia Öröktől fogva magának választott anyjának. /2 #1CE19F18 Malaszttal vagy teljese, irgalmas és kegyes, Példája minden szentségnek, tökéletességnek. /3 #0FBDA8EA Úr vagyon teveled, nyitva szűz kebeled, Mert minden asszonyok felett nagy a Te érdemed. /4 #D8F80623 Áldott vagy, ó Anya! Szentlélek temploma, Áldott szűz méhed gyümölcse, Jézus, lelkünk kincse. /5 #D1CDFAE8 Asszonyunk, Mária! Istennek szent Anyja, Bűnösöknek szószólója, hazánk pártfogója. /6 #DDE1C7DF Tekints reánk mennyből, királyi székedből, Védelmezd örökségedet, Te magyar népedet. /7 #08A65D86 Imádd Istent értünk, buzgó szívvel kérünk, Most és főképp, ha végóránk jövend, légy jó Anyánk. >196B /1 #5F6B3683 Üdvözlégy, Május hajnala! Legszebb virág, Szűz Mária. Dallal köszönt a kis madár, Virágival a föld s határ. Velünk együtt mind zengi ma: Üdvözlégy, szép Szűz Mária. >196C /1 #9632D32B Üdvözlégy Szűzanyánk, kegyelmek Anyja. Kiért az ég Ura csodáit adja. Ave, ave, ave Mária! /2 #6EF18C05 Hatalmas pártfogónk, könyörögve kérünk, Légy éltünk útjain mindenkor velünk. Ave, ave, ave Mária! /3 #B753B5BC Jóságod mérhetlen gyermekid iránt, Pártfogold Fiadnál esdeklő imánk. Ave, ave, ave Mária! >197 /1 #62518F89 Üdvözlégy, ó szép mennyek királynéja, És dicsőséges angyalok Asszonya, Egek kapuja, belőled jött Isten fénye, világa. /2 #D5C4BD44 Örvendezz, szép Szűz, Isten édes Anyja, Mindeneknél szebb teljes piros rózsa, Ó, emlékezzél, Szent Fiadnál értünk, ó, esedezzél. >197A /1 #28A96C3E Világnak Királyné Asszonya! Költözzél szívünkbe, Szűzanya! Oldozd meg szívünkön bűneink láncát, Szüntesd a gyűlölet sátáni táncát! Mária, Nagyasszony, magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! /2 #97244183 Bűneink éjjelén el ne hagyj, Esengve kérünk, mert tiszta vagy. Bűnbánat ostoroz, kerget Tehozzád, Ne sírjon érettünk szép, könnyes orcád. Mária, Nagyasszony, magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! /3 #51EABD4A Vezeklő szívünket meg ne vesd, Jézushoz bennünket elvezess. Szent kezed fogja meg roskadó vállunk, Míg Fiad Szívéhez hazatalálunk. Mária, Nagyasszony, magyarok Anyja, Világnak hatalmas Királynéja! >197B /1 #7CA8DE41 Szívemben itt, szívemnek mélyén A hála szent sugalma kél. A Szűzanya hű gyermekének Ajánld magad örökre fel. Ó Szűzanyám, szent Szűzanyám, te hívsz, hogy lennék gyermeked, Az vagyok, fogadom neked, az vagyok, fogadom neked, Szűzanyám, hű gyermeked vagyok, Az vagyok, fogadom ezt neked. /2 #AA6FA0FC Ezer bajunkban velünk érzel, Ó, mert szíved jósága nagy. Te gyámola a szűz erénynek, S a bűnösök oltalma vagy. Ó Szűzanyám, szent Szűzanyám, te hívsz, hogy lennék gyermeked, Az vagyok, fogadom neked, az vagyok, fogadom neked, Szűzanyám, hű gyermeked vagyok, Az vagyok, fogadom ezt neked. /3 #88E0EFCD Ó jaj, a földnek oly sok vétke Az ég haragját kelti fel, Te drága jó anyánk, imáddal A vészt mily sokszor űzöd el. Ó Szűzanyám, szent Szűzanyám, te hívsz, hogy lennék gyermeked, Az vagyok, fogadom neked, az vagyok, fogadom neked, Szűzanyám, hű gyermeked vagyok, Az vagyok, fogadom ezt neked. /4 #978F6066 Ki az, ki elfeledni tudná Kegyelmed, édes Szűzanya, Bűnös vagyok ugyan eléggé, Hálátlan nem, soha, soha! Ó Szűzanyám, szent Szűzanyám, te hívsz, hogy lennék gyermeked, Az vagyok, fogadom neked, az vagyok, fogadom neked, Szűzanyám, hű gyermeked vagyok, Az vagyok, fogadom ezt neked. >197C /1 #AAB4B913 Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! Keservét a búnak-bajnak eloszlatni van hatalmad. Hol már ember nem segíthet, a te erőd nem törik meg. Hő imáit gyermekidnek nem, te soha nem veted meg. Hol a szükség kínja nagy, mutasd meg, hogy anya vagy! Most segíts meg Mária, ó irgalmas Szűzanya! >Litániák >198 /1 #F185F653 Mennybéli Atyaisten, Megváltó Fiúisten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten, Irgalmazz minekünk! /2 #91602B45 Szentséges Szűz Mária, Istennek szent Szülője, Szüzeknek szent Szüze, Krisztusnak szűz szent Anyja, Könyörögj érettünk! /3 #C381BF9C Isteni malaszt Anyja, Tisztaságos szent Anya, Mindenkor szűz Anya, Szeplőtelen szent Anya, Könyörögj érettünk! /4 #234E2F54 Szerelmes szép Szűzanya, Csudálatos Szűzanya, Teremtőnk szent Anyja, Megváltónknak szent Anyja, Könyörögj érettünk! /5 #E49B7D75 Nagyokosságú szent Szűz, Becsülendő kegyes Szűz, Dícsérendő szent Szűz, Nagyhatalmú drága Szűz, Könyörögj érettünk! /6 #E72845B9 Kegyes és irgalmas Szűz, Nagy hűséggel teljes Szűz, Igazság tüköre, Bölcsességnek szent széke, Könyörögj érettünk! /7 #2FDF5C68 Örömünknek nagy oka, Lelki tiszta szent edény, Tiszteletes edény, Ájtatosság edénye, Könyörögj érettünk! /8 #E2A246D8 Titkos értelmű rózsa, Dávid király szép tornya, Elefántcsont torony, Szűz Mária, aranyház, Könyörögj érettünk! /9 #7CB26275 Frigynek drága szekrénye, Mennyországnak ajtaja, Hajnali szép csillag, Betegek gyógyítója, Könyörögj érettünk! /10 #D0705BB6 Bűnösöknek oltalma, Szomorúak vígalma, Hívek segedelme, Magyarország védelme, Könyörögj érettünk! /11 #E5CBE0C6 Angyalok királynéja, Pátriárkák asszonya, Próféták asszonya, Apostolok asszonya, Könyörögj érettünk! /12 #5F7E6AEF Vértanúk királynéja, Hitvallók királynéja, Szűzek királynéja, Minden szentek asszonya, Könyörögj érettünk! /13 #1C289A83 Ősbűn nélkül született, Szent Olvasó asszonya, Béke királynéja, Magyarok Nagyasszonya, Könyörögj érettünk! /14 #267451D6 Ó, Istennek Báránya, Ki elveszed bűnünket, Kegyelmezz minékünk, Ó, hallgass meg bennünket, Irgalmazz minékünk! /15 #400B354E Krisztus, ó, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nékünk, Krisztus, kegyelmezz nékünk, Uram, irgalmazz nékünk! /V #C233B718 \IP: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!\i H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! >198A /1 #CB251989 Ó keresztény ifjúságnak édesanyja, Mária! Üdvöt Istentől világnak általad kell várnia. Bátorítva bizalomtól íme Hozzád járulunk, Híveidnek szent Fiadtól nyerj kegyelmet, Asszonyunk. /2 #0ACDEA56 Tedd, hogy áhítattal űzzük lelki üdvünk műveit, Drágakincs gyanánt keressük a műveltség gyöngyeit. Add e szép kort ékesítse szép erények öltönye, Szívveréseit hevítse égi vágyak ösztöne. /3 #ABED9F8F Egyesült szóval könyörgünk, ne utálj meg, ó Anyánk! Őrszemed legyen felettünk, támogass, ha botlanánk. Ó igazgasd szíveinket, s ints a jóra, Mária! Innen intézd lépteinket égi hon határiba. /4 #E350AA67 Add, dicsérve énekeljük számtalan nagy érdemid, S hálaérzettel kísérjük mindörökre tetteid. Legyen a Szűz egy Fiának fő dicsőség, és vele Szentelőnek és Atyának legyen áldott nagy Neve. >198B /1 #70C36084 Magyar nemzetnek védő csillaga, Légy népednek hűséges oltalma. Mint annyi számos hosszú éven át, Siess most is megvédeni a hazát! Védd, jó anyánk ez országot, Mit szent királyunk neked ajánlott, Szűzanyánk, te légy velünk, Ne hagyd, ne hagyd, hogy elvesszünk. /2 #5458BE0B Kegyes Szűzanyánk, néped sír feléd, Melynek e földön új bús most a lét. Ó vedd szívedbe tenger sok baját, Áldd meg e sokat szenvedő hazát. Kit földre sújtott annyi baj, Legyen mindenütt boldog a magyar. Szűzanyánk, te légy velünk, Ne hagyd, ne hagyd, hogy elvesszünk. /3 #CB95E170 A gond, a bú ül lelkünknek egén. Hívő Hunnia jóságban szegény. A hitetlenség vesz minket körül, Kétség sorvasztja fájó kebelünk. Nyújtsd ki anyánk, felénk karodat, Te jobb jövőnket vissza adhatod. Szűzanyánk, te légy velünk, Ne hagyd, ne hagyd, hogy elvesszünk. >199 /1 #5747B172 Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! /2 #2F22BD81 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úristen, Szentháromság egy Isten, Irgalmazz minekünk! /3 #2ED9DA86 Szentséges Szűz Mária, Istennek szent anyja, Szűzeknek szent Szűze, Krisztusnak szent anyja, Könyörögj érettünk! /4 #18605C00 Isteni malasztnak anyja, Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! /5 #6972031A Szűz virág, szent anya, Szeretetre méltó anya, Csodálatos anya, Teremtőnk szent anyja, Könyörögj érettünk! /6 #884D822E Üdvözítőnknek anyja, Nagyokosságú Szűz, Dicsérendő szent Szűz, Nagyhatalmú szent Szűz, Könyörögj érettünk! /7 #E71DF1EB Kegyes és irgalmas Szűz, Hívséggel teljes Szűz, Igazságnak tükre, Bölcsességnek széke, Könyörögj érettünk! /8 #0CE4921D Örömünknek oka, Lelki tiszta edény, Tiszteletes edény, Ájtatosságnak jeles edénye, Könyörögj érettünk! /9 #63AF3256 Titkos értelmű rózsa, Dávid királynak tornya, Elefántcsontból való torony, Mária, aranyház, Könyörögj érettünk! /10 #4254B5CA Frigynek szent szekrénye, Mennyországnak ajtaja, Hajnali szép csillag, Betegek gyógyítója, Könyörögj érettünk! /11 #2E429BBB Bűnösök oltalma, Szomorúak vígasztalója, Keresztények segítsége, Jótanácsnak anyja, Könyörögj érettünk! /12 #2A87B97B Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Könyörögj érettünk! /13 #8C1CB55D Mártírok királynéja, Hitvallók királynéja, Szűzek királynéja, Mindenszentek királynéja, Könyörögj érettünk! /14 #B040BBAF Eredeti bűn nélkül fogantatott királyné, Mennybe fölvett királyné, Szentolvasó királynéja, Béke királynéja, Könyörögj érettünk! /15 #17B8ABFF Istennek Báránya, Te elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz minekünk! /16 #3217664B Istennek Báránya, Te elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket! /17 #2A5CE7F0 Istennek Báránya, Te elveszed a világ bűneit, Irgalmazz minekünk! /18 #B9AF55AE Krisztus, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, kegyelmezz nekünk, Uram, irgalmazz nekünk! /V #194E7914 \IP: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja!\i H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire! >199A /1 #1FC26B85 Ó Mária, Isten Anyja, énnekem is jó anyám. Szívemnek szent lángbuzgalma dicsér későn és korán. Bánatomban, örömömben, jó balsorsban csak ezt zengem: Üdvözlégy szűz Mária, üdvözlégy szűz Mária! /2 #DA72A434 Hajnal keltén ha megkondul magas tornyon a harang. Mintha szózat szállna Mennyből, imára kelt fel a hang. Megköszöntlek, szép szűz hajnal, ezt rebegem az angyallal: Üdvözlégy szűz Mária, üdvözlégy szűz Mária! /3 #2E284E03 Ha délre száll az arany nap, szól a harang újólag. Érzelmeim Hozzád vonnak, ismét Téged áldalak. Áhítattal, csendben, halkan ezt rebegem az angyallal: Üdvözlégy szűz Mária, üdvözlégy szűz Mária! /4 #88256F6C Ha felkél az est csillaga, munkámat bevégezem. Istenemnek hálát adva feléd tárul két kezem. Az estéli harangszóra indul nyelvem e szép szóra: Üdvözlégy szűz Mária, üdvözlégy szűz Mária! /5 #54942D76 Hű gyermeked leszek mindig, ígérem ezt, Szűzanyám. Ó ne hagyj el engem soha, oltalmazó pátronám. Benned bízva, Téged áldva csak e szó jön az ajkamra: Üdvözlégy szűz Mária, üdvözlégy szűz Mária! >199B /1 #CE5C1EE3 Ó Szűzanyám, Tehozzád eseng a szív, Bajok s veszélyekben segítni Téged hív. Ha nincs, aki enyhítse búbánatom, tehozzád, ó Anyánk, mi így fohászkodunk: Ó Mária, ó Szűzanya, imánkat, ó égbe vidd, És kérünk, pártfogold Fiadnál gyermekid. >199C /1 #134B1D98 Ó Szűzanyám, feléd repül szívem esdő fohásza. Ó Szűzanyám, tekints keggyel az esdeklő szavára. Te vagy a jó édesanya, te könnyezél felettem, És e könnyek mosogatták újra feltört sebhelyem. /2 #6E64CDC5 Jézussal, kit újra kértél, ne tekintse vétkemet, Jöjjetek el, s ujjaimnak kormányzói legyetek. Zengő ajkam had mondja csak, üdvözlégy szűz Mária, Majd így Mennyben szíveteket az én szívem is bírja. >199D /1 #C8D85FAF Urunk Jézus, köszönjük, hogy itt lehettünk, Édesanyád palástja betakart minket. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ügyes-bajos dolgunkban bizton vigyáz ránk. /2 #005981CE Urunk Jézus, ígérjük, küldötted leszünk. Családunkba békédet, áldásod visszük. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ügyes-bajos dolgunkban bizton vigyáz ránk. /3 #89D73608 Szentháromság egy Isten, áldj meg bennünket, Hogy a célt és az utat el ne tévesszük. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ügyes-bajos dolgunkban bizton vigyáz ránk. /4 #5A2D6A19 Boldogságos Szűzanya, könyörögj értünk. Szent Fiaddal, Jézussal áldj meg bennünket. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ügyes-bajos dolgunkban bizton vigyáz ránk. /5 #B212EB99 Boldogságos Szűzanya, immár búcsúzunk, Áldásoddal, jó Anyánk, haza indulunk. Nem vagyunk árvák, van édesanyánk, Ügyes-bajos dolgunkban bizton vigyáz ránk. >200 /1 #318C4F47 Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, kegyelmezz nekünk, Krisztus, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk! /2 #17658DC4 Mennybéli Atya Isten, Megváltó Fiú Isten, Szentlélek Úr Isten, Szentháromság egy Isten, Irgalmazz minekünk! /3 #DE14FFD8 Szentséges Szűz Mária, Istennek szent anyja, Szűzeknek szent Szűze, Krisztusnak szent anyja, Könyörögj érettünk! /4 #C84E1F10 Isteni malasztnak anyja, Tisztaságos anya, Szeplőtelen szűz anya, Makula nélkül való anya, Könyörögj érettünk! /5 #770532D7 Szűz virág, szent anya, Szeretetre méltó anya, Csodálatos anya, Teremtőnk szent anyja, Könyörögj érettünk! /6 #B733CB45 Üdvözítőnknek anyja, Nagyokosságú Szűz, Dicsérendő szent Szűz, Nagyhatalmú szent Szűz, Könyörögj érettünk! /7 #3F362916 Kegyes és irgalmas Szűz, Hívséggel teljes Szűz, Igazságnak tüköre, Bölcsességnek széke, Könyörögj érettünk! /8 #95973C5D Örömünknek oka, Lelki tiszta edény, Tiszteletes edény, Ájtatosságnak jeles edénye, Könyörögj érettünk! /9 #03232B2D Titkos értelmű rózsa, Dávid királynak tornya, Elefántcsontból való torony, Mária, aranyház, Könyörögj érettünk! /10 #12E2E14D Frigynek szent szekrénye, Mennyországnak ajtaja, Hajnali szép csillag, Betegek gyógyítója, Könyörögj érettünk! /11 #7F600D1E Bűnösök oltalma, Szomorúak vigasztalója, Keresztények segítsége, Jótanácsnak anyja, Könyörögj érettünk! /12 #9B546932 Angyalok királynéja, Pátriárkák királynéja, Próféták királynéja, Apostolok királynéja, Könyörögj érettünk! /13 #2D1B8634 Mártírok királynéja, Hitvallók királynéja, Szűzek királynéja, Mindenszentek királynéja, Könyörögj érettünk! /14 #BEAF956B Eredeti bűn nélkül fogantatott királyné, Mennybe fölvett királyné, Szent olvasó királynéja, Béke királynéja, Könyörögj érettünk! /15 #51D7DCDB Istennek báránya, te elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz minekünk! /16 #9016BCB4 Istennek báránya, te elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket! /17 #033D5398 Istennek báránya, te elveszed a világ bűneit, Irgalmazz minekünk, Irgalmazz minekünk! /18 #D6382B34 Krisztus, hallgass minket, Krisztus, hallgass meg minket, Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus, kegyelmezz nekünk, Uram, irgalmazz nekünk! >200A /1 #3D9FDCA2 Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! Uram, irgalmazz nekünk! Krisztus, hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! /2 #E61174C2 Mennybéli Atya Isten! Irgalmazz nekünk! Megváltó Fiú Isten! Irgalmazz nekünk! Szentlélek Úr Isten! Irgalmazz nekünk! Szentháromság egy Isten! Irgalmazz nekünk! /3 #8B56EF1D Jézus Szíve, Az örök Atya Fiának Szíve, Irgalmazz nekünk! /4 #CE5A2A07 Jézus Szíve, A Szűzanya méhében a Szentlélektől alkotott Szív, Irgalmazz nekünk! /5 #B963E17F Jézus Szíve, Az Isten igéjével lényegileg egyesített Szív, Irgalmazz nekünk! /6 #3F40F9C0 Jézus Szíve, Végtelen felségű Szív, Irgalmazz nekünk! /7 #FB483324 Jézus Szíve, Isten szent temploma, Irgalmazz nekünk! /8 #1BC71382 Jézus Szíve, A magasságbelinek szent szekrénye, Irgalmazz nekünk! /9 #238315A3 Jézus Szíve, Isten háza s a mennyország kapuja, Irgalmazz nekünk! /10 #C38F47B9 Jézus Szíve, A szeretet lángoló tűzhelye, Irgalmazz nekünk! /11 #2910A305 Jézus Szíve, Az igazságosság és szeretet tárháza, Irgalmazz nekünk! /12 #4AF3BC4F Jézus Szíve, Jósággal és szeretettel teljes Szív, Irgalmazz nekünk! /13 #D9D91DA2 Jézus Szíve, Minden erénynek mélysége, Irgalmazz nekünk! /14 #C02BA051 Jézus Szíve, Minden szív királya és központja, Irgalmazz nekünk! /15 #20B7147E Jézus Szíve, Melyben a bölcsességnek és tudománynak összes kincsei megvannak, Irgalmazz nekünk! /16 #28CB20F0 Jézus Szíve, Melyben az istenség egész teljessége lakozik, Irgalmazz nekünk! /17 #BF6C964F Jézus Szíve, Melyben a mennyei Atyának kedve telt, Irgalmazz nekünk! /18 #271789C0 Jézus Szíve, Melynek teljességéből mindnyájan meríthetünk, Irgalmazz nekünk! /19 #1A0DC394 Jézus Szíve, Az örök halmok kívánsága, Irgalmazz nekünk! /20 #65789C07 Jézus Szíve, Béketűrő és nagyirgalmasságú Szív, Irgalmazz nekünk! /21 #223AF6EC Jézus Szíve, Dúsgazdag mindazok iránt, kik Hozzád folyamodnak, Irgalmazz nekünk! /22 #82425F3C Jézus Szíve, Élet és szentség forrása, Irgalmazz nekünk! /23 #F1D95239 Jézus Szíve, Vétkeinkért engesztelő áldozat, Irgalmazz nekünk! /24 #E15002EA Jézus Szíve, Gyalázatokkal tetézett Szív, Irgalmazz nekünk! /25 #A7740726 Jézus Szíve, Gonoszságainkért megtört Szív, Irgalmazz nekünk! /26 #3D5A24AE Jézus Szíve, Mindhalálig engedelmes Szív, Irgalmazz nekünk! /27 #AC5B4EA8 Jézus Szíve, Lándzsával átdövött Szív, Irgalmazz nekünk! /28 #612540AA Jézus Szíve, Minden vigasztalás kútfeje, Irgalmazz nekünk! /29 #5C973F14 Jézus Szíve, Életünk és feltámadásunk, Irgalmazz nekünk! /30 #E5E4D620 Jézus Szíve, Békességünk és engesztelődésünk, Irgalmazz nekünk! /31 #8C66578F Jézus Szíve, Bűnösök áldozatja, Irgalmazz nekünk! /32 #CE305C7E Jézus Szíve, Benned reménylők üdvössége, Irgalmazz nekünk! /33 #8E016FCC Jézus Szíve, Benned kimúlók reménysége, Irgalmazz nekünk! /34 #BB7B4F33 Jézus Szíve, Minden szentek gyönyörűsége, Irgalmazz nekünk! /35 #EADFF837 Isten báránya, Te elveszed a világ bűneit, Kegyelmezz nekünk! /36 #3A841DEE Isten báránya, Te elveszed a világ bűneit, Hallgass meg minket! /37 #9A3ABEDE Isten báránya, Te elveszed a világ bűneit, Irgalmazz nekünk! /V #EF843D62 \IP: Szelíd és alázatos szívű Jézus!\i H: Alakítsd szívünket a Te Szíved szerint! >200B /1 #9C298CF2 Uram, irgalmazz nekünk! Uram,... Krisztus, kegyelmezz nekünk! Krisztus,... Uram, irgalmazz nekünk! Uram,... /2 #4C348B88 Szűz Mária, Isten Anyja, könyörögj érettünk! Szent Mihály, főangyal, könyörögj érettünk! Mindnyájan, szent angyalok, könyörögjetek érettünk! /3 #0E081629 Keresztelő szent János, könyörögj érettünk! Szent Péter és Pál apostolok, könyörögjetek érettünk! Szent András apostol, könyörögj érettünk! Szent János apostol, könyörögj érettünk! /4 #9C27552F Szent Mária Magdolna, könyörögj érettünk! Szent István vértanú, könyörögj érettünk! Antiochiai szent Ignác vértanú, könyörögj érettünk! Szent Lőrinc vértanú, könyörögj érettünk! /5 #94723B8C Szent Perpétua és Felicitasz vértanú asszonyok, könyörögjetek érettünk! Szent Ágnes vértanú, könyörögj érettünk! Szent Gergely pápa, könyörögj érettünk! /6 #7ABA862B Szent Ágoston püspök, könyörögj érettünk! Szent Atanász püspök, könyörögj érettünk! Szent Vazul püspök, könyörögj érettünk! Szent Márton püspök, könyörögj érettünk! Szent Benedek apát, könyörögj érettünk! /7 #A15BDB3C Szent Ferenc és Domonkos, könyörögjetek érettünk! Xavéri szent Ferenc, könyörögj érettünk! Vianey szent Ferenc, könyörögj érettünk! Szent István király, könyörögj érettünk! /8 #12541BFF Sienai szent Katalin, könyörögj érettünk! Jézusról nevezett szent Teréz, könyörögj érettünk! Istennek minden szentjei, könyörögjetek érettünk! /9 #BA4284A1 Légy irgalmas, ments meg, Uram, minket! Minden gonosztól, ments meg, Uram, minket! Minden bűntől, ments meg, Uram, minket! Az örök haláltól, ments meg, Uram, minket! /10 #09466F2C Megtestesülésed által, ments meg, Uram, minket! Halálod és feltámadásod által, ments meg, Uram, minket! Szentlelked kiáradása által, ments meg, Uram, minket! Mi bűnösök, kérünk téged, hallgass meg minket! /11A #4AB21777 Hogy e választottaidat a keresztség kegyelmével új életre támaszd, kérünk téged, hallgass meg minket! /11B #CEAF2449 Hogy e vizet gyermekeid kegyelmi újjászületésére megszenteld, kérünk téged, hallgass meg minket! /11C #507B8C52 Jézus, az élő Isten Fia, kérünk téged, hallgass meg minket! >Mária-antifónák >201 /1 #47B1A163 Üdvözítőnk Édesanyja, Mennyeknek megnyílt kapuja. Tengerjárók szép csillaga, Boldogságos Szűz Mária. /2 #F0106724 Légy segítség hű népednek, Az elesett bűnösöknek, Ki szülője Istenednek, Anyja lettél Teremtődnek. /3 #6E7BF6FD Mert angyali köszöntésre Rád szállott az Úr Szentlelke; Ekkor lett az örök Ige Szűz méhednek szűz gyümölcse. /4 #A52762C1 Az, édes Istenanyja, Légy bűnösök szószólója, Botló lábunk támasztója, Üdvösségünk nyílt kapuja. /5 #488F501A Adjunk hálát az Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek, Három személy felségének, Egymivoltú Istenségnek. >202 /1 #E07CE6F9 Megváltónk szülője, szentséges Szűzanya, Mennyország ajtója, tengerek csillaga! Siess és oltalmazd rosszra hajló lelkünk, Ha vétekbe esnénk, segíts, hogy felkeljünk. /2 #21281B7A Te, ki az angyaltól üzenetet vettél, S csodás módon, szűzen Isten anyja lettél, Szánd meg a bűn súlyos jármában élőket, S a Te Szent Fiadhoz vezesd vissza őket. >203 /1 #6CE489A4 Mennyországnak Királynéja, Angyaloknak Szent Asszonya, Áldott gyökár, Szűz Mária, Üdvözlégy, Krisztus szent Anyja. /2 #8FA858A8 Te általad e világra Új világosság virrada, Örülj, dicsőség virága, Kinél szebb nem jött világra. /3 #B35127CA Áldott légy, drágalátos Szűz! Isten véled, szép virág, Szűz! Mennyben Szent Fiad mellett ülsz, S tudjuk, rajtunk is könyörülsz. /V #67BEE4E6 \IP: Tégy méltóvá, Szent Szűz, dicséretedre,\i H: Adj erőt ellenségeid ellen. >204 /1 #5AC0F641 Királynéja az egeknek, S az angyali seregeknek! Áldunk Téged és dicsérünk, Mert megváltót szültél nékünk. /2 #039F7A6F Örülj, dicső, szép Szűzanyánk, Mennynek dísze, tekints le ránk. Szerezz nékünk, kérünk Téged, Szent Fiadtól segítséget. /V #1BCD843A \IP: Tégy méltóvá, Szent Szűz, dicséretedre,\i H: Adj erőt ellenségeid ellen. >205 /1 #C0D263B8 Mennynek Királyné Asszonya, Örülj, szép Szűz, Alleluja! Mert ki méhedben hordozni méltó voltál, Alleluja! /2 #EC4F4C3D Amint megmondotta vala, Föltámadott, Alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, Alleluja! /V #3CD3EE11 \IP: Örülj és örvendezz, Szűz Mária, Alleluja!\i H: Mert valóban feltámadott az Úr, Alleluja. >206 /1 #4854FE3A Mennyországnak királynéja, Alleluja, Örülj, vigadj, Szűz Mária, Alleluja, Mert méhednek szent gyümölcse, Alleluja, Sír bilincsét összetörte, Alleluja! /2 #436DAA9E Úgy lett, amint megmondotta, Alleluja, Feltámadott harmadnapra, Alleluja, Szent Fiadnál, kegyes Anyánk, Alleluja, Szólj mellettünk, ha botlanánk, Alleluja! /V #3CD3EE12 \IP: Örülj és örvendezz, Szűz Mária, Alleluja!\i H: Mert valóban feltámadott az Úr, Alleluja. >207 /1 #D1746A6E Mennyországnak Királynéja, Irgalmasságnak szent Anyja, Élet, édesség, reménység, Üdvözlégy, szép Szűz Mária. /2 #BB51CF18 Évának árva fiai, Számkivetett maradéki, Siralminak örökösi, Sok nyavalyának hajléki. /3 #CED39C68 E siralomnak völgyében, Kik nyavalygunk nagy ínségben, Hozzád óhajtunk menny-égbe, Hol vagy örök dicsőségbe'. /4 #17BDA35A Azért, szószólónk, szemedet Fordítsd hozzánk kegyelmedet, És a te bűnös népedet Oltalmazzad híveidet. /5 #13B64309 Ó, édes Szűz, irgalmadat, Mutasd meg kegyes voltodat, Holtunk után szent Fiadat, Mutasd meg boldogságodat. /V #63834A95 \IP: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja,\i H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. >208 /1 #0C65E07A Irgalmas Szűzanyánk, királynőnk, üdvözlégy, Áldunk Téged, élet, édesség, reménység. Kik Éva bűnéért száműzésben élünk, E siralomvölgyből könnyek között kérünk. /2 #A43F2603 Légy kegyes szószólónk, fordítsd felénk szemed, S mtasd meg majd nékünk áldott Egyszülötted, Ó, irgalmas, édes, kegyes Szűz Mária, Ó, irgalmas, édes, kegyes Szűz Mária! /V #63834A96 \IP: Imádkozzál érettünk, Istennek szent Anyja,\i H: Hogy méltók lehessünk Krisztus ígéreteire. >Angyalokról és szentekről >209 /1 #88A7694E Véghetetlen örök Isten, magasztaljuk nevedet, Angyalaid seregében imádunk most Tégedet. Országodban ők királyi széked előtt állanak, És az legfőbb boldogságuk, hogy szüntelen áldanak. /2 #D810EB05 Köszöntsük hát nagy örömmel hűséges szolgáidat, És tisztelve áldjuk őket, s imádjuk jóvoltodat. Hogy lelkünknek oltalmára ily tiszta hív lelkeket Rendeltél s így megkönnyíted itt nekünk az életet. /3 #D0551813 Köszöntünk és magasztalunk, édes őrzőangyalok! Érettetek az Istennek mély hálával hódolok. Hogy titeket, tiszta lelkek, bűnös gyarlóságunknak Gyámolítójává rendelt, örök hála Urunknak! /4 #0B9E44E3 Ó, tehát ne hagyjatok el, ha bal útra tévedünk, Nehogy győzzön a rossz lélek, test és világ ellenünk. Az üdvösség ösvényére vonjon áldott kezetek, Hogy lelkünk a mennyben egykor áldja Istent véletek. /5 #2043D265 Legyen áldás és dicséret Néked, ó, Szentháromság, Ki nékünk itt irgalom vagy, s angyaloknak boldogság! Engedd egykor e hív lelkek szent karában zengenünk: Szent örökké, szent örökké, szent vagy, édes Istenünk. /6 #E3B235D4 Szent Mihály, az Úr ügyének győzedelmes bajnoka, Mennyország nagy ékessége, örömünknek nagy oka! Segíts, hogy mint te meggyőzted a fellázadt lelkeket, Szinúgy győzzünk le itt minden lelki ellenségeket. /7 #89E9D041 Ó, Istennek erőssége, üdvöz légy, szent Gábriel! Váltságunknak égi hírét a Szűzhöz te vitted el. Kérjed Jézust, hogy lelkünket váltságának érdeme Oda vigye, hol te áldod őt, ó, Isten követe. /8 #C8B3A9A1 Üdvözlégy, ó égi orvos, szent Ráfael arkangyal! Látod, mennyi küzdelmünk van lelki-testi sok bajjal. Vidd az Isten színe elé szívünk könyörgéseit. S szent kegyelme igazgassa életünknek lépteit. >209A /1 #8D725253 Köszöntünk és magasztalunk, édes örző angyalok, Érettetek az Istennek mély hálával hódolok. Hogy titeket, tiszta lelkek, bűnös gyarlóságunknak Gyámolítójává rendelt, örök hála Urunknak! /4 #1BE1DF50 Ó tehát ne hagyjatok el, ha bal útra tévedünk, Nehogy győzzön a rossz lélek, test és világ ellenünk. Az üdvösség ösvényére vonjon áldott kezetek, Hogy lelkünk a Mennyben egykor ádja Istent veletek. /6 #D5829C32 Legyen áldás és dicséret, néked ó Szentháromság! Ki nékünk itt irgalom vagy, s angyaloknak boldogság. Engedd egykor e hív lelkek szent karában zengenünk: Szent örökké, szent örökké, szent vagy, édes Istenünk! >209B /1 #B171C13D Szent Mihály, az Úr ügyének győzedelmes bajnoka. Menyország nagy ékessége, örömünknek nagy oka. Segíts, hogy mint te meggyőzted a fellázadt lelkeket, Szintúgy győzzünk le minden lelki ellenséget. >209C /1 #4550582B Ó Istennek erőssége, üdvözlégy szent Gábriel! Váltságunknak égi hírét a Szűzhöz te vitted el. Kérjed Jézust, hogy lelkünket váltságának érdeme Odavigye, hol te áldod Őt, ó Isten követe. >209D /1 #C3759B9D Üdvözlégy ó égi orvos, szent Rafael arkangyal, Látod mennyi közdelmünk van, lelki-testi sok bajjal. Vidd az Isten színe elé szívünk könyörgéseit, S szent kegyelme igazgassa életünknek lépteit. >210 /1 #DF64D630 Nagy öröm van ma az égben, örvendezzünk, keresztények, Szenteljük e dicső napot Mindenszentek ünnepének. Gyülekezzünk szívesen, énekeljünk lelkesen: Mindenszentek, üdv tinéktek. /2 #C7134D3B Millió szent énekkel ma fönt az égben Alleluját Angyalkarok harsonái lelkesülve, híven fújják: Üdv, dicsőség, glória néked, Isten egy Fia, Egek, földek mind ezt zúgják. /3 #801B4CBE Krisztus Urunk tanítása volt a szentek lelki étke, Kínálták az apostolok s ifjak, aggok éltek véle. Mi is hívőn hallgatjuk, mindenkoron megtartjuk, Szentjeinknek örömére. /4 #CDB61E52 Lángoló hit lobogott a Mindenszentek hű szívében, Azért vannak koszorúsan az Úr Jézus közelében. Bennünk is él a szent hit: hisszük örök tanaid, Így leszünk fönt mi is égben. /5 #B27CC89E Felajánljuk néked, Urunk, e legszentebb áldozatot, Fogadd véle szívünket is, mit bűnbánat általhatott. Szent Fiadnak keresztje, Mindenszentek érdeme Nyerjen nékünk bocsánatot. /6 #BA1D98A2 Szent vagy, Isten! ezt éneklik szentjeid az égi honban. Hódolatos énekükkel a szívük is összedobban. Térdrehullva dícsétünk, teljesítsd a reményünk, Hogy láthassunk országodban. >210A /1 #D3C74AA0 Szent János, áldunk Tégedet, Ki mennyei szeretetet Az örök kútfőből vettél, Hogy Jézus keblén pihentél. /2 #DC0FB4FE E szent tűz égig ragadott S ott lelkedbe pillanthatott, És láthatott szent titkokat, Mi minden tudást meghalad. /3 #2088EF8D Innen vetted a tudományt, Mely minden szívet egyaránt, Ha Jézusban hisz, elragad, S az üdvre vezérfényt mutat! /4 #B224A938 Ó, Megváltónk kedvelt híve, Tekints hű tisztelőidre, Nyerjen tőle kegyelmeket Nekünk is a szent szeretet! >210B /1 #443A0080 Krisztus első hitbajnoka! Az első mártírkorona, Mint azt neveddel viseled, Méltán dicsőít Tégedet. /2 #6B920EC5 Szent István, áldjuk nevedet Csodláva erősségedet, Mellyel a Krisztus szent nevét Ellenid közt védelmezéd! /3 #B3E761AE Veled az Úr kegyelme volt, És általad Szentlelke szólt, Kinek Krisztus ellenei Nem bírtak ellenállani. >211 /1 #3D1726D4 Két oszlopa igazságnak, Két csillaga e világnak, Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! /2 #816D641B Ti a szent hit ültetői, Pogány Róma új szülői, Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! /3 #7654B2D8 Jézus drága szent nevéért Ontottatok Rómában vért. Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! /4 #B6D370D1 Örök immár koronátok, Jézus szava boldogságtok, Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! /5 #82A2C7D5 Tanítástok hitünk őre, El ne térjünk soha tőle! Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! /6 #EB418B6D Általatok Jézust valljuk, Érettetek magasztaljuk. Imádjátok Istent értünk, Péter és Pál, Hadd jöjjön el ő országa közibénk már! >211A /1 #CD60A85C Az apostolok nevének Mondjunk áldást, keresztények! Téged áldunk, ó, nagy Isten, Apostolid érdemében. /2 #C783DDEC Ők az első hitbajnokok, S legfényesebb csillagzatok. Hitük erős oszlopára Épült Jézus szent Egyháza. /3 #59C8F599 Az üdvösség szent forrását, Jézus égi tanítását Ők hirdették a világnak, S érette vért is ontának. /4 #4490E2F6 A hatalom szent kulcsait, Melyekkel az ég ajtóit Felnyithassák lelkeinknek, Megváltónktól ők nyerték meg. /5 #62E4BAD1 Ó, légy velünk s adj kegyelmet, Követnünk a szent életet, Mely által az apostolok Nagy érdeme mennyben ragyog. /6 #CBAC1683 Jézus, szent Egyházunk feje, Tekints örök érdemedre, Hogy szentjeid könyörgése Lelkünket Hozzád segítse. /7 #280D2372 Dicsőség legyen Atyának, Az ő egyszülött Fiának, S vigasztaló Szentléleknek, Háromságban egy Istennek. >212 /1 #79F90A8B Szent Péter apostol nagy dicséretét Énekeljük vígan, ülvén ünnepét. Ó, szent Péter, oldj meg bűnünktől, Nyerj irgalmat nékünk Istentől. /2 #DDC9B4C5 Anyaszentegyháznak fundamentuma, Erős kősziklája, édes oltalma, Soha már a pokol kapui Nem lehetnek ő meggyőzői. /3 #7A1304A4 Te Krisztushoz mentél többiek előtt, Száraz lábbal tenger habjai fölött. Kötve avagy oldva mennyekben, Mit te földön rendelsz, úgy lészen. /4 #01A2E8B5 Mutasd meg mirajtunk szent hatalmadat, Ó, szent Péter, melyet Isten néked ad, Egészségben tartsd meg testünket, Vezesd boldogságra lelkünket. /5 #3CCF47E0 Együtt dicsőítsük közös örömmel Szent Pál apostolt is ma szent Péterrel, A világnak bölcs tanítóját, Szentegyháznak másik oszlopát. >212A /1 #E09DB3A0 Szent Vértanúk emlékére áldozunk Neked, És csodáljuk kínjaikban nagy kegyelmedet. Ó, erősség Istene! ki a gyarló szívekbe Ily erőt adsz, leborulva áldunk Tégedet. /2 #8D0DEAF3 Nem féltek ők a zsarnokok tekintetétől, Sem a halál ezernemű kínfegyverétől. Dicsőségnek tartották vérrel az egész világ Színe előtt vallást tenni Jézus hitéről. /3 #1DD29E17 Kegyes Jézus, vértanúknak erős vezére! Ó, figyelmezz híveidnek könyörgésére! Harcainkban légy velünk, míg e földön szenvedünk, S a harc után te légy lelkünk mennyei bére. /4 #244E375E Áldás legyen és dicsőség örök Atyának, A vértanúk királyának, ő szent Fiának, S mindkettő Szentlelkének, az erő kútfejének, Hála, áldás és imádás Szentháromságnak. >213 /1 #050D1A54 Áldunk, Isten jó szolgája, Szentcsaládnak hű sáfárja, Kire Isten megváltásunk titkát bízta, Mert a lelked igaz volt és szíved tiszta. /2 #AE6B896C Őre voltál Máriának, Tanuja szűz liljomának, Kit kertedbe Isten plántált vigyázatra, Hogy fakasszon drága bimbót áldozatja. /3 #ABB07718 Betlehemnek jászolánál A kisdedre ráhajoltál, Megmutattad pásztoroknak, királyoknak, Kit fiaik mindörökké hinni fognak. /4 #A60C9BE6 Bosszújától Heródesnek Isten Fiát védelmezted, Bujdosásban lelked retteg, tested fárad, Hogy megtartsd őt a megváltó keresztfának. /5 #F9E9E4AA Kit angyalok hűn szolgálnak, Intésére készen állnak. Isten Fia tenéked lett engedelmes, Alázattal szavaidra ő figyelmez. /6 #21EF7121 Két kezed munkája árán Növekedett a szent Bárány, Műhelyedet verejtékkel megszentelte, Ott készült a keresztfára áldott lelke. /7 #C3474917 S a keresztfán kit megváltott, Sok baj őrli e világot: Ó, Szent József, Szentcsaládnak hű sáfárja, Legyen gondod Jézusod szent Egyházára! >213A /1 #AA6E41D6 Nagy Szent József, Dávid sarja, a szent Szűznek támasza, Mintha volnál Jézus atyja, így köszöntött Mária. Tégedet a Szentcsaládnak Isten adott gyámolul, Minket is végy pártfogásba, gyöngeségünk rád szorul. /2 #D25C4069 Mikor láttad, hogy méhében fogant tiszta szűz arád, Mert a titkot nem ismerted, gyötrő kétség szálla rád. Ámde lelked felderíti az angyalnak egy szava, Légy erőm te, hogyha lelkem kétségek közt ingana. /3 #FEBD2053 Boldog József, Isten őre, ím hozzád imádkozom, Add meg azt, mit hő fohásszal tőled kér a bizalom. Lelkem túl a másvilágon had lakozzék teveled, Élve a Menny örömében, édes örök életet. >213B /1 #E100C51C Szent József, a buzgó kebel Nagy örömnapot ünnepel, Áldván Istent, ki Tégedet Oly fényesen kitüntetett. /2 #F3652507 Szentséged nagy jutalma lett, Hogy a mennyei szeretet Téged rendelt ezrek közül Isten anyjának jegyesül. /3 #07D83756 Te karjaidon hordozád Váltságunk drága zálogát, Te ringatád a kisdedet, Ki a világnak üdve lett. /4 #21F79A7D Te őrzötted, látván a vészt, A földre szállt Gondviselést, S viszont ő lett s a Szűzanya Halálórád őrangyala. /5 #DB8C06BA Kérjük hát pártfogásodat, Hogy Jézus, ki halálodat Megszentelé, legyen velünk, Akkor boldog halált nyerünk. /6 #86231FBE Dicsőség legyen Atyának, Az ő egyszülött Fiának, S vigasztaló Szentléleknek, Háromságban egy Istennek. >214 /1 #8551B740 Krisztus Jézus nagyanyjának, Dicsőséges Szent Annának Zengjen buzgó éneket Szívünkből a szeretet. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /2 #33F53058 Te vagy azon áldott szent föld, Melyből ama szép virág nőtt, Szüzességnek liljoma, Üdvözítőnk szent Anyja. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /3 #B9762303 Mily nagy a Te méltóságod, Hogy az Isten így megáldott, Hogy ennyire szeretett, S fölmagasztalt Tégedet. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /4 #DA01235A Kérj Istentől szent kegyelmet, Melynek vezérfénye mellett, Hűn követve Tégedet Töltsük itt az életet. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /5 #F67C0FCD Védelmezze pártfogásod Mindenkor az ifjúságot; Légy a szűzek őrzője, Szűzanyánk szent szülője. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /6 #EDE5E540 Ó, házasok szent példája! Légy híveid oltalmára, Isten szerint éljenek S üdvösséget nyerjenek. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /7 #FB72AF9C Távoztasson el jóságod Minden háztól minden átkot, Minden rosszat, de kivált A bűnt, e nagy lelki kárt. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /8 #679DB0E2 Vigasztald a szenvedőket, Az ínséggel küszködőket, Minden árvát s özvegyet Segítsen föl szent kezed. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. /9 #4034F279 S ha végóránk elközelget, Légy halálos ágyunk mellett, Hogy isteni unokád Adjon égi koronát. Kérünk Te szent magzatodért, És kit ő szült, Megváltónkért, Szent Anna, Szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, Légy híveid oltalma. >214A /1 #E1F4D658 Gerjedezzen minden szív, Aki szent Annához hív, Mert ő szülte Máriát, Úr Jézusnak szent Anyját. /2 #7E88444C Gerjedezzen minden nép, Ki testben s lélekben ép. Áldja ez nap szent Annát, Isten anyjának anyját. /3 #665EE675 Siessetetek ti is ifjak, Tiszta éltű fiak! Szent Annát köszöntsétek, Kedvét ma betöltsétek, Szent Annát köszöntsétek, Hogy áldását vegyétek. /4 #8B855461 Szűz leányok, jöjjetek, koszorúkat kössetek, Vigyétek szent Annához, Isten anyja anyjához, Szent Annát köszöntsétek, Hogy áldását vegyétek. >214B /1 #8384D3F2 Üdvözlégy, Szent Anna, Jézusnak nagyanyja, A te hű népednek nagy vigassága. Hozzád jöttünk, ó szent Anna, Máriának édesanyja. /2 #0455B4A7 Eljöttünk hitünkkel, a nagy reménységgel, Ajánlj be Jézusnak szereteteddel. Hozzád jöttünk, ó szent Anna, Máriának édesanyja. >214C /1 #4B41AF78 Szent Benedekhez szálljon fel az ének, Zengjen szívünkből ünnepi dicséret. jó Atyánk, hozzád, kit szent kegyelmével Isten megáldott. /2 #D23B4C23 jó Atyánk, hozzád,\\.kit szent kegyelmével Isten megáldott. /3 #6282D2F6 Krisztusi férfi,\.te, ki ura lettél száz szenvedéllyel\.lázadó magadnak: Krisztusnak édes\.igáját te adtad barbár Nyugatnak. /4 #D196DDFD Most mi is bátran\.nyomdokodba lépünk, szent Reguláddal,\.kérjük, légy vezérünk, építsünk együtt\.Istennek országot: szent atya, Áldott! >214D /1 #D5E509B7 Zengje a szívünk,\.énekelje nyelvünk Szent Márton püspök\.életének hírét, kit három ország\.magáénak mondhat, és bízva kérhet. /2 #AE571052 Értelme éles,\.életében józan, római császár\.derék katonája, s hittanulóként\.szívében már érik Isten igéje. /3 #46638D50 Irgalmas szívvel\.meglátja a koldust, őt felruházván\.megismeri Krisztust, majd érett fejjel\.messzi Galliában papja lesz néki. /4 #1A876F11 És íme: püspök Túrnak városában, nagy méltóságban egyszerűen élvén, védelmezője ragadozók ellen s atyja a nyájnak. /5 #F123CC6C Szent Márton, kérünk,\.ki már célhoz értél, főpapok dísze,\.légy a papok őre, s a magyar földet,\.hol születtél egykor, mint atyánk, óvjad! >214E /1 #23D900EA Ó Szent Márton püspök, példaképünk. Lépteid nyomába híven lépünk. A te nemes életed nekünk eszmény, Azt követjük, utánad törekedvén. /2 #DC8484C4 Savaria földjén, itt születtél. Nagy dicső utadra innen mentél. Ó ne feledd, ne feledd szülőfölded, Szent áldásod mireánk bőven küldjed. /3 #A773D5C8 Láttad a szegényben Jézus arcát. Utánoztad Krisztus szent irgalmát. A koldussal köntösöd megfelezted, Eszközölj ki nekünk is ily nagy lelket. /4 #B97DCFB5 Szülőfölded népe és papsága Hamvaid zokogva körülállja. Hogy példádat követi, megígéri Közbenjáró imádat esdve kéri. >215 /1 #8A8147F9 Ha kívántok nagy csodákat, Szent Antalhoz menjetek, Ha szenvedtek baj, aggságot, gyámolt tőle kérjetek, Soha azon ínség, tévely, sem a vétek nem fogott, Akit Antal szent kezével pajzsa alá fogadott. /2 #247BF0CE Intésére a tengernek csillapodnak habjai, S a kárvallott jó embernek megkerülnek javai. A bilincsek szétszakadnak, a veszély is elsimul, A csapások ellankadnak és az áldás bőven hull. /3 #8FA62AE2 Légyen áldás az Atyának a mennybéli trónuson, Légyen áldás szent Fiának most és minden korokon, Légyen áldás a Léleknek, ki lelkünket szenteli, Vegye bérét a mennyeknek, ki Szent Antalt tiszteli. >215A /1 #8A1984EF Kármel ősi szent hegyén, csillag támad, égi fény. S daltól zeng a halk magány, százak, ezrek ajakán. Liliom és rózsa illatát ontja, Karmel ormán új virág. Szép szűz virág, szép rózsaág, kis Teréz, Karmel virága, Szép szűz hajtása, üdvözlégy! /2 #CBF0AA92 Vonzott Isten ég felé, s csillagok közt meglelé Gyermeki tekinteted. Égre írva nevedet, csillag szende fénye ég, ragyog. Mennybe várnak, hívnak angyalok, Szép szűz virág, szép rózsaág, kis Teréz, Karmel virága, Szép szűz hajtása, üdvözlégy! /3 #9F561893 Enyhe balzsamár gyanánt, szűz kezedből hintve ránk Rózsa hullik, róza száll, s illatos már hegy, lapáj. Élve Istenért vert csak szived, s most fönn Mennyben minket nem feled. Szép szűz virág, szép rózsaág, kis Teréz, Karmel virága, Szép szűz hajtása, üdvözlégy! >215B /1 #0755193B Kármel hószín kis virága, ím köszöntünk tégedet. Zengünk néked hajnal-estig halk és szelíd éneket. /2 #E3B6CE62 Fogadd e dalt kis Terézünk, Jézusunk arája, Te a szentség és szüzesség szép ragyogó példája. /3 #BFB957F4 Kármely hószín kis virága, váltsd be ó ígéreted, Lejövendek majd a Menyből, hogy a földön jót tegyek. /4 #D1631A2D Ó esdj nekem szeretet, éljek Jézushoz híven, S veled egykor Istenünket magasztaljam az égben. >216 /1 #19702E91 Föltekintünk a szegénység ködfelhőin át Páduának csillagára, Szent Antal, terád. Bízva Hozzád fordulunk, bajainkban gyámolunk, Hallgat szádra, hő imádra Jézus, jó Urunk. /2 #DAC607E6 Szent Ferencnek nyomdokában vigasztalva jársz, Nyert ügyünk van, ha Te ott fent oltalmunkra állsz. Szánd a néma szenvedőt, aggódót a harc előtt: Szánd a Bárányt, hogyha látod a tövisben őt. /3 #5B94607B Jézus által terveinket jó sikerre vidd, Megfogadjuk, el nem hagyjuk hű szegényeid. Alamizsnánk édesebb, ha megáldja szent kezed, Fölkel tőle új erőre a porba esett. /4 #EF1C2B95 Tiszta férfi, karjaidban a kis Jézus ül, Szólj mellettünk, mert szavadra hozzánk édesül. Ő az angyali kenyér, lelkünk csak belőle él, Porló testünk feltámadást csak benne remél. /5 #3F226C44 Antal, kinek lángszavára mély tenger felel, Szívünk siket mélységét is szavad verje fel. Boldog, aki rád figyel, nyomdokodban indul el Krisztus útján, hős erényre, porból égbe fel. /6 #CF56980D Majd, ha fut már a megfáradt test alól a föld, Ó, Szent Antal, üdvösséget ott keresve fönt, Segítsd véled zengenünk: Ó, dicső Szűz, légy velünk! Ha velünk vagy, Jézus Anyja, ki győz ellenünk! >216A /1 #26264AC7 Bűnbánóknak példaképe, áldott Szent Ferenc atyánk! Istennek szent szegénykéje, kérünk, ó, tekints le ránk. Szívünk bűnbánatra éled, egyesülni óhajt véled, Kérünk, e szent áldozatban örvendjen minden lélek. /2 #152FD74B Mint karácsony ünnepének estjén szólt a Glória, És Szent Ferenc rejtekének mélyén szállt a hő ima: Mi is zengünk dicsőséget, embereknek békességet, Hogy elérjük, mint Szent Ferenc, a boldog, derűs véget. /3 #879E6FD7 Szent Ferencnek életében éltető a Szentírás, Mert a földi szenvedésben nincsen vigasz semmi más, Mert a Mester szól belőle, kiből mindig szent erőre frissül minden lélek, aki enyhülést vár csak tőle. /4 #CECEF071 Szent Ferenc szeráfhitével mondjuk mindnyájan: hiszek! Csillagok s a Nap Urának adjunk nagy tiszteletet, Mert nagy Ő és véghetetlen, ő az élet mindenekben, Szent Ferenccel így kiáltsuk: Istenem és mindenem! /5 #0F96BB0C Az oltáron ott fehérlik a szeplőtelen kenyér, Szűzi borból lesz az áldott, hőn imádott, drága Vér. Mint Szent Ferenc, körülálljuk oltárodat s fölajánljuk A kenyérrel életünk is, s áldásodat úgy várjuk. /6 #7C32AB8C Mint Szent Ferenc, megsebezve kiáltotta: Szent, Szent, Szent! Mi is épp úgy örvendezve énekeljük idelent. Halálodra kérünk Téged, hogy a boldog üdvösséget Mi is, mint Te, úgy köszöntsük és kiáltsuk: Szent, Szent, Szent! >216B /1 #7C1601EE Szeráfiuks Szent Ferencről zengjen szívünk égi dalt. Angyal, ember, ég s föld, tenger, örömmel őt magasztald. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /2 #72F6D1A5 A jó Isten Téged küldött hozzánk e bűnös földre, Hogy lennél sok szenvedőnek pártfogója s védője. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /3 #355FC043 Az Úr Jézus Krisztusnak vagy engedelmes gyermeke. Rajtad ragyog és tündöklik öt sebének bélyege. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /4 #9A9A225A Szent örömmel jöttünk Hozzád, mert mi Téged szeretünk. Hogy hit, remény, szeretettel Tégedet megköszöntsünk. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /5 #A630FC62 A szeretet rózsalánca fűzzön minket Tehozzád, Hogy megnyerjük Teáltalad az ég minden áldását. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /6 #35002791 Ahol ily nagy közbenjárót, milyen Te vagy, találunk; Ott lángoló szeretettel, tiszta szívből szolgálunk. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /7 #97B0A3CE Oltárodat ékesítjük hitünk virágaival. Megköszöntünk és üdvözlünk tiszta szívhódolattal. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /8 #29A0B205 Kik itt vagyunk, szerzetednek harmadrendi tagjai, Nem szűnünk meg soha Téged jó atyánknak nevezni. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /9 #E194AE66 Skapuláré, mint szent öltöny, ékesíti keblünket, Amely által tehozzád fűz: a hit, remény, szeretet. Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. /10 #C58AC3A1 Maradj velünk ez életben, a síron túl légy velünk, Hogy nevednek szent örömmel dícséretet zenghessünk! Szent Ferenc, édes jó atyánk! Nyerj Istentől áldást reánk. Síron innen, síron túl, jöjj el hozzánk gyámolul. >216C /1 #6DF8EB83 Dicsőült szent Ferenc,\.Krisztus jó szolgája, alázatosságnak\.eleven formája, tisztaság, szegénység,\.égő szép fáklyája, engedelmességnek\.ragyogó példája. /2 #C29C648C Ki ellene mondtál\.bátran e világnak, lelkeket vadászó\.Sátán pompájának, hű szolgája voltál\.a te szent Uradnak, nyomdokát követted\.szenvedő Krisztusnak. /3 #94CB89ED Hűséges, jó Vezér,\.messze fénylő csillag, ki a sötétségben tündökölsz,\.mint szép nap, mutasd meg minékünk,\.hol van az igazság, s tedd, hogy befogadjon\.az örök boldogság! >217 /1 #8477A19C Téged kérünk esedezve, irgalmas Isten! Szenteidnek felajánlott könyörgésünkben: Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /2 #A5A303A7 Mindenünket tőled vettük, mindenek Ura! Te alkottad a barmokat szolgálatunkra. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /3 #EAA0FE69 Te vagy élő kútforrása minden javaknak, Te adsz erőt, táplálékot minden állatnak. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /4 #FC0F1DC9 Tartsd meg, Uram, amit adtál, hogy hív munkákkal Kenyerünket megszerezzük jóvoltod által. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /5 #D669E23A Ments meg minket az éhségtől, háborúságtól, Szárazságtól, árvizektől és döghaláltól, Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /6 #CEF27127 Ne nézd, Uram, vétkeinknek nagy sokaságát, De atyai szereteted irgalmasságát. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /7 #617EE408 Tégy méltókká ismét minket szeretetedre, Kik bűneink bocsánatát kérjük epedve, Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. /8 #E420095A Szent Fiadnak szent nevére kérünk, nagy Isten, Bízván az ő véghetetlen nagy érdemében. Jószágunkat őrizd meg mindennemű veszélynek Ártalmától Szent Vendelnek könyörgésére. >217A /1 #2EA97C9F Könyvek Könyve vagy, Biblia, Istennek hozzánk írt szava. Tiszta forrás, ha szomjazunk, belőled mindig ihatunk. /2 #3ACD18AE Hálát adunk hát Istenünk, hogy így üzentél minekünk, Ez a Te égi leveled, itt vagyunk együtt Teveled. >217B /1 #E3E02B9B Ó, aki szent Miklóst szereti, És aki híven szolgál neki, Azt bármikor megsegíti, Védelmében részesíti, Szent MIklós, Szent Miklós. /2 #DF2606E3 Ki az ő udvarában pihen, Segíti szárazon és vizen. Ellenségtől azt megmenti, Nem hagyja őt bűnbeesni. Szent Miklós, szent Miklós. >217C /1 #07DE21B4 Szent Miklós püspök\.élt nagy szentségben,\.Isten kegyelmében; böjtölvén sokat,\.egész életében. /2 #E9769BDC Sok szép kincseit\.Jézus nevében\.szegényeknek adta, bajban levőket\.gondjába fogadta. /3 #DD0B9938 Püspökségében\.az igaz hitet\.mindhalálig védte, tévedés ellen\.bátran harcolt érte. /4 #A479A9AF Adjon az Isten\.ilyen papokat\.az ő országának, jó püspököket,\.Krisztus Egyházának! >218 /1 #480FBCCA Ó, Szent János, én hiányos bűnös, eléd borulok, Mert éltemben, hír- s nevemben oltalmazol mindenben, Ó, Szent János ereje, jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme! /2 #4B6FCB36 Én, rút lélek, buzgón kérlek, tisztelem nagy lelkedet, Bár némulok, leborulok, gyalázattal pirulok. Ó, Szent János ereje, jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme! /3 #B4570288 Szent gyónásért, mély titkáért mártír lettél, ontván vért, Tüzet, vizet megpróbáltál, életedtől megváltál. Ó, Szent János ereje, jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme! /4 #9AE1DA5A Nyelvek lángja, tűzfullánkja ne engedd, hogy árthasson. Ha üldöznek, nyelvvel ölnek, rágalmaznak, gyűlölnek. Ó, Szent János ereje, jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme! /5 #FA132CDA Tekints reánk, édes Atyánk, esedezünk Tehozzád, Szent Jánosnak érdeméért legyen miénk mennyország. Ó, Szent János ereje, jó hírnévnek védelme, becsületnek kegyelme! >218A /1 #7CEA33B4 Dicsérjétek, tiszteljétek, ti, keresztények, Nepomuki nagy Szent Jánost, igaz jó hívek! Istennek hív szolgáját, Krisztus kedves mártírját, Ki érette megvegtette a szörnyű halált. /2 #66F3BE82 Te vagy Prága városának hajnalcsillaga, Te vagy gyöngye, drága kincse, szép koronája, Nemzeted ékessége, Csehország fényessége, Az egész világnak pedig gyönyörűsége. /3 #CD2698B1 A királynénak gyónását hogy megtartottad, A titkot, melyet hallottál, ki nem vallottad: Király azért epedett, dühösségre gerjedett, Kínzásokkal, ha nem mondod, úgy fenyegetett. /4 #29F3525C Oldaladat sütögették égő fáklyákkal, Orcád, melled, kezed, lábad minden kínokkal, A hóhérok rugdostak, mások pedig csúfoltak, Ezek által szentségedtől hogy elvonjanak. /5 #DF22797B De milvehogy mindezektől meg nem ijedtél, A kínoknak nagyságától meg nem rettentél, Azért vízbe vessenek, és abban megöljenek, A király ezt parancsolá embereinek. /6 #D37D5277 Sötét éjjel bevettettél Moldva vizébe, Hogy a király gonoszsága legyen rejtekbe; De csillagok szolgáltak, melyek égből szállottak, Tested körül fényességgel világosodtak. /7 #9652CC38 Minthogy már az Úr Istennél élsz dicsőségben, Mennyországban a szenteknek vagy seregében, Tégedet pártfogónknak választunk szószólónknak, Isten előtt esedezőnk légy mindnyájunknak. /8 #CBF07F6D Dicsőség legyen Istennek, Atya, Fiúnak, Szentlélekkel egyetemben mind a háromnak. Minékünk irgalmazzon, bűntől megoltalmazzon, Sok érdeme szent Jánosnak jókat okozzon. >218B /1 #C61DEB8F Kihez az Úr elküldé angyalát, Hirdesse énekünk Cecíliát. Jó példa ő, szívderítő, Mennyország kertjében nőtt rózsatő. /2 #41DF5EAA Hangozzatok, zenének hangjai, Ifjaknak sípjai és lantjai. Cecíliát magasztalni, Jézust ki bátor volt megvallani. /3 #8A8B43F9 Zengetvén a mennybéli orgonát, Dicséred dallal az Isten Fiát, Hajlítsd hozzánk ő irgalmát, Hogy néki mondhassunk harmóniát. >218C /1 #D3766532 Életszentség szép csillaga, Szerzetünknek szent ősatyja. Bűnösöknek gyógyítója, szent Domonkos, Isten drága ajándéka, lelki orvos. /2 #D722C470 Isten s Egyház szent parancsát Kincs aranynál többre tartád. Szegénység nagy kedvelője, szent Domonkos, Zárdák s templom építője, lelki orvos. /3 #A7CB721A Mária nagy tisztelője, Szent Olvasó terjesztője, Mely által a buzgó lelkek, Szent Domonkos, Sok kegyelmet s áldást nyernek, lelki orvos. /5 #07867E23 Igaz gyöngyből, Olvasókból, Mennyvirágból, szent titokból Koszorúkat fűzünk néked, szent Domonkos, Szánd meg e gyermekeidet, lelki orvos. /? #695718A9 Nagy most Mennyben boldogságod, Istent színről-színre látod. Általad az üdv hazája, Szent Domonkos, Minekünk is legyen tárva, lelki orvos. >Miseénekek >219 /1 #0C0D2688 Az Úrnak dobban, ég a szív, Csak róla zeng ma szánk. Mert szomjú földre manna hull: Az égi Küldött harmatozza ránk. /2 #D89CADD2 És Isten ajkán kél a szó: Te Úr vagy, sziklaszál. A lélek által szült a Szűz, És úri széked mindörökkön áll. /3 #8043A566 Ó, drága gyermek áldva légy, Te titkos égi lény, Ki harc vagy, mégis béke vagy, Mert tűz a vérted és ruhád a fény. /4 #8EA38ECA A Sátán lábad zsámolya, S az arcod, mint az ég: Te győztes, mégis édes Úr, Ó, Szívkirály, ma üdvözölve légy. /5 #B7F36EC6 Az egy Igében mondta ki Az Isten önmagát. Övébe jött, s nem ösmeré A vak sötét az égnek csillagát. /6 #10C6C3F6 De mind, kik Őt megismerik, A mennybe vonzza Ő, Az emberszív, ha rátalált, A boldogságos végtelenbe nő. /7 #908B3B17 A boldog Isten egy Fiát, A Krisztust vallja szánk, Mert mindöröktől származik: Az Úrral egy, a lángból tiszta láng. /8 #B999E15C Az Isten mélye szülte őt, Az Úrban ő is Úr. De arca mégis emberarc, És drága Szíve emberszívre hull. /9 #CD91765D Ma öltsön szép mosolyt az ég, És völgyön, halmon át Az Égre szálljon könnyű dal, Mert láttuk őt, ki Szűz ölébe szállt. /10 #3AC8F7EE Övé a menny, övé a föld, A szív csak érte ég. Övé a tiszta áldozat, Hol emberszívvel egyesül az ég. /11 #2881F80E Szent énekünk most száll feléd, Te fényes, drága Szent. Hogy testet öltött szép Igéd, A hálánk érte mindörökké zeng. >219A /1 #F0E27BBE Áldj meg minket, ó nagy Isten, áldd meg buzgó népedet. Oltárodnál porba hullva magasztalunk Tégedet. Áldozatot hozunk Néked, Úgy dicsérjük szent Fölséged, Mert tudjuk, hogy a tiszta szív áldozatát szereted. /2 #B98BC865 Dicsőség és hála Neked, mindenható Istenünk! Nagyságodat véges ésszel nem lehet megértenünk. Ó, hatalmas örök Isten, Téged áld és dicsér minden. Engedd meg hát minekünk is dicsőséged zengenünk. /3 #5FB0E5FA Buzgó szívvel hisszük mindazt, amit tanít egyházunk, Szavainkban s tetteinkben arra mindig vigyázunk. És amíg a földön élünk, attól soha el nem térünk, Amit hirdet Krisztustól nyert katolikus vallásunk. /4 #344F1241 Az a véres áldozat volt legkedvesebb előtted, Amelyet a szent keresztfán bemutatott Szülötted. Legyen ez is tetsző Néked, mit fölajánl buzgó néped: E kenyér és bor áldozat legyen kedves előtted. /5 #00F6249E Az ég és föld a nevednek dicsőségét hirdeti, Mert nevedet a dicséret s imádás megilleti. Azért térdre hullva itten, zengjük: szent, szent, szent az Isten! Zengjék velünk ezt a mennyben az angyalok seregi! >220 /1 #469B0C63 Áldozattal járul Hozzád, ó nagy Isten, hív néped, Hogy végtelen jóságodért hálát adjon Tenéked. A gyermeki hű szíveknek áldozatját nem veted meg, Szálljon arra országodból isteni szent tetszésed. /2 #DB9EFCC2 Dicsőség a magasságban a fölséges Istennek, Békesség itt lenn a jámbor, jószándékú embernek. Add, hogy mindig élő hittel, hív reménnyel, szeretettel Mondjunk méltó dicséretet, ó Atyánk, szent nevednek. /3 #35B533DC Úr Jézus, Te hoztad égből az üdvösség igéit, A Te drága ajándékod az egekbe vivő hit. Ez élessze szíveinket, ez vezesse tetteinket. Uram, Uram, kihez menjünk, ha malasztod nem segít. /4 #F7CB4AAA Az oltáron megújul most a kereszt áldozata, Mint azt vérrel bűneinkért Megváltónk bemutatta. Ámbár itten nincs vérontás, de megvan az Istenáldás, Bőven árad ránk a váltság, vérének szent harmata. /5 #F1E08BFC A kenyér-, s boráldozattal felajánljuk szívünket, Szándékunkat, tetteinket és mind egész éltünket. Áldd meg, amit fölszentelnek hív szolgáid szent nevednek. Irgalmasság édes Atyja, ó, hallgass meg bennünket. /6 #07519FA0 Az angyalok seregével zengjük: Szent az Úristen! A tiszta szív örömével mondjuk: Szent az Úristen! Zengje velünk az ég és föld, melyet dicső neve betölt; Szent az Isten, szent az Isten, örökké szent az Isten! >221 /1 #948BC44A Egybegyűltünk, ó nagy Isten, buzgó imádásodra, Lelkünk méltó hadd lehessen Isteni áldásodra, Mely a tiszta áldozatban számunkra elrejtve van. Ó, tekints hát kegyelmesen itt esdeklő nyájadra. /2 #8201CFFE Legyel áldás és dicsőség mennyben a nagy Istennek! Testi-lelki szent békesség földön minden embernek, Az angyali seregekkel kiáltsuk nagy örömmel: Dicsőség a jó Istennek, békesség az embernek! /3 #6CF36A29 Ó Atyánk, te itt a földön anyát adtál minékünk, Kinek szívén mindörökké békességet lelhetünk. Szentegyházad e jó anya, az igazság oszlopa, Nem félünk mi, bármi jöjjön, amíg ő áll mellettünk. /4 #F332E724 Jézus Krisztus szerzeménye a kenyér- s boráldozat, Mit nevednek emlékére, Uram, szolgát bemutat. Legyen kedves, ó szent Atya, Fiad vére harmata; Lelkünket hogy hófehérre mossa, kérünk, elfogadd. /5 #83400C76 Szent örökké, szent az Isten, Atya, Fiú, Szentlélek! Zengjen égen s földön minden hálát a nagy Istennek. Áldott, ki az Úr nevében jő angyalok körében. Szent örökké, szent az Isten, Atya, Fiú s Szentlélek! >221A /1 #D73FBAC5 Esünk zsámolyodhoz, nagy Istenség! Jövünk oltárodhoz, rejtett Felség! Élő tömjént gyújtunk szentségednek, Szívet s lelket nyújtunk Felségednek! /2 #84D9732A Nézünk a mélységből keservesen, Nézz ránk e szentségből Te kegyesen. Értünk vagy itt jelen, hogy élhessünk, S e fölszentelt helyen meglelhessünk. /3 #EE327464 Ó, mennyből küldetett élő kenyér, Ó, szűzből vétetett szent test és vér! Fény a Te szent széked, zsámolyod az ég, Dicsőség Tenéked, kezdet és vég. /4 #B2A58474 Ó, Te végtelen nagy ember s Isten! Hisszük, hogy jelen vagy e szentségben. Ezt hinni nem félünk erős hittel, Mert amit szemlélünk, való s nem jel. /5 #0D5B717B Jézus, Te mondottad, hogy ez tested, Nyilván állítottad, hogy ez véred; Hát végső órádon történt csodád Újul ez oltáron végvacsorád. /6 #F4C37682 Angyalok szépsége, zengjük: szent, szent! Szentjeid szentsége, csak Te vagy szent! A szent is csak úgy szent, ha Benned él, Szennytől csak úgy ment, ha Téged fél. >222 /1 #288D504D Futva jöttem elibéd szentélyedbe, Isten, Édes arcod örömét be kerestem! Mint a szarvas hűs eret, csobogót, Úgy kívánlak, mérhetetlen égi jót. /2 #E926E096 Háromságban örök Egy, Téged magasztallak, Békességet permetezz az igaznak, Énekszóval áldalak művedért, Áldott Krisztus, kegyelmedbe visszavégy. /3 #BEBB7AFD Árva szívem holt erét töltsd meg, égi Jóság, Átcsobogjon szent igéd: friss valóság. Hadd teremjen szűz erőt, tiszta vért, Halni bátor hősi szívet Szívedért. /4 #504906A6 Hiszek hármas, mégis egy örök égi Jóban, Láthatatlan s láthatót alkotóban. Hiszem hozzánk testesült egy Fiát, És a Lélek csodatermő harmatát. /5 #E1DF8BBE Vedd e tiszta áldozat kenyerét, Hatalmas, Árva szónkra, Irgalom, kérünk, hallgass. Bűneinkért ad Fiad drága bért, Ó, fogadd el elevenért, holtakért. /6 #38AA790D Meghajoltan áldozunk, benne kedved teljék, Vedd e víz és vedd e bor titkos teljét. Égbe küldje illatát a kehely, Hozzánk hajló irgalommal töltsön el. /7 #9CC64830 Szent az Úr! a földtekén mennydörögve szólal Angyalajkak kórusán csendülő dal. Szent az Isten, emberért ő teremt Szeretetből üdvösséget. Szent, szent, szent. >222A /1 #452E5AED Hálát rebegve áldozunk, ó, nagy Isten, Néked. Nyerje meg mély hódolatunk kegyes tetszésedet. A Tőled nyert sok jóért fogadd a hálabért, Mit most Neked bemutatunk lelkünknek üdvéért. /2 #B97D8D2A Áldás, dicséret, hál'adás Neked, örök Atya! Az égben így zeng angyalid dicsérő szózata. Engedd, hogy szent Nevednek hálával zengjenek Te égi békességedért esdeklő emberek. /3 #D25AFF1A Ó, mint háláljuk meg Neked szent tanításodat? Mely nekünk hű vezérletet az üdvösségre ad. Az igazság forrása Jézus tanítása; Legyen szívünknek öröme és vígasztalása. /4 #9ED247C6 Ó Isten, vedd kegyelmesen, mit szolgád bemutat. A kereszt szent áldozata az oltár-áldozat. Bár itt nem ontatik vér, mint amott ontatott, De a forrás szent ereje itt is kiáradott. /5 #2EE0EE69 Szent, örökké szent vagy Uram, Szabaoth Istene! Jóságod bő áldásival ég és föld eltele, Szentnek kiáltsa minden fölséges Nevedet; Nyerjen részt békességedben, ki dicsér Tégedet. >222B /1 #FB43AFD6 Hívtál, s eljöttünk, hű kis katonáid. Szívünkhöz szólottak gárda harsonáid. Bármenny i ellen támadjon Szívedre, Véd a Gárda, Jézusom, fegyverben. Mert hűn szeret a szívsereg És tettre kész, ha jön a vész, Segíts, ó, győzelemre. /2 #6ECDF16A Dicsőség égben s földön szent Szívednek, Dicsőség, ó, ebben vetekednek. Dicsőség Tenéked, Szívgárda királya, Zeng a szívhad minden katonája! Azért siet, zászlószivet, Mint hódolat, elédbe rak, Fogadd, ó, szívből adják. /3 #9ED4F6EF Hisszük, három személyben egy az Isten. Szívből hisszük, hogy kivüle nincsen Isten. Hiszünk mind az Isten egyszülött Fiában, Szent Szívednek hiszünk irgalmában. E szeretet hívott minket, erőt ez ad, Ettől lesz nagy a Jézus Szíve Gárda. /4 #CCA79C9E A pappal áldozunk mi is Szívednek, Fogadd bizonyságul a nagy szeretetnek. Cserébe bántódás és sok megvetés ért, Hideg közöny, tövis s szenvedésért. Engesztelést, hűséget és mi enyhet ad, És szent vígaszt adunk a drága Szívnek. /5 #BCDD6DD0 Szent, szent, szent az Úr égben és a földön, Drága királyunkhoz fel az égben törjön. Szent dicsénekével Jézus Szíve Gárda, Kis szivekkel áldva és imádva. Hozsannaszó a riadó, Mellyel a szív nagy tettre hív, Királyunk szent nyomába. /6 #E72535FA Testőrsereg, most térdre állj, Itt az Oltáron a Gárdakirály! Drága szent Teste kenyér színe alatt, Bor helyett immár szent Vére fakad. /7 #B3648004 Nyisd ki most már bajtárs, szíved kapuját, És engedd belépni a lelkek Urát. Add neki mi a tied, és ő megáldja a szived, Nyisd ki bajtárs, szíved kapuját, És engedd belépni a lelkek Urát. >223 /1 #EE48FE78 Hozzád sóhajt a lélek, Urunk, Hozzád vonz az igaz szeretet, Hozzád jöttünk, eléd borulunk. /2 #3467AD35 Utunk állnák gonosz bűneink, Ám addig kér esengve imánk, Míg irgalmad reánk letekint. /3 #131EE136 Istenhez száll dicsérő imánk. S ha van bennünk igaz akarat, Istentől száll a béke reánk. /4 #646DC4F8 Mint föld issza a csendes esőt, Úgy fogadjuk az égi igét, Ez ád nekünk vigaszt s új erőt. /5 #FFD66269 Drága kincsünk nekünk a hitünk. Hálás szívvel köszönjük, Urunk, Hogy szólottál, hogy szerethetünk. /6 #2470F69E Szent Szíveddel együtt hevülünk, Felajánljuk szívünk, mindenünk, Szándékoddal így egyesülünk. /7 #8AAB1A0D Gyarló szívünk imája csekély, De ha Szíved könyörög velünk, Mégis, mégis bizton eget ér. /8 #26FACE40 Ó, áldjuk mind az egek urát. Szent, szent, szent vagy, így szóljon imánk. Ég s föld zengje a hála dalát. >223A /1 #B7B9D758 Ím, arcunkra borulunk, előtted, Istenség, És énekszóval áldunk, hallgass meg, ó Fölség! Törvény szerint áldozunk, nyújts hát segedelmet, Hogy ezen buzgóságunk nyerhessen kegyelmet. /2 #860ACF26 Téged, mennybeli Atya, illet a dicsőség, Fiaid áldozatja: imádás, szívesség. Engedd, háborúsággal ne nyomorgattassunk, Hogy Neked bátorsággal, vígan szolgálhassunk. /3 #7166145B Az evangélium áll Isten igéjéből: Ez azon fenék-kőszál, melyen hitünk épül. Maga oktatott erre, ki nem csalhat minket, Nyissuk fel értésére tehát szíveinket. /4 #491B4240 Mi hiszünk az Atyában, ki mély végzéséből Mindent világjártában teremtett semmiből. Fia istenségével hozzánk bocsáttatott, Szentlélek erelyével Szűztől fogantatott. /5 #72941934 Vedd, Uram, kegyelmedbe, amit fölszentelünk, Ámbátor most Elődbe kenyeret s bort teszünk, Mely változik Krisztusnak testévé s vérévé, Mind élők, mind holtaknak lelki reményévé. /6 #4586AFB9 Szavunkat és szívünket az égre emeljük, Szabaoth Istenünket szentnek énekeljük. Uram, méltóságoddal telve van föld és ég, Térjen meg malasztoddal a vak hitetlenség. >224 /1 #720670CD Induljunk, testvérek, a Golgota hegyére, Jézusunk, Megváltónk áldozati helyére. Az oltárnak Golgotáján újra meghal most a Bárány. Új kegyelmet ad a nagy áldozat. /2 #1F4F2B1B Istennek dicsőség ez a titkos áldozat. Embernek békesség egyedül csak itt fakad. Az angyali seregeknek, kik látatlan itt lebegnek, Zengjük énekét: nyitva most az ég! /3 #94C3AC06 Bárányt és gerlicét, tiszta tömjénillatot Áldoztak Istennek régi jámbor századok. Krisztus a mi áldozatunk, amelyet most bemutatunk Kenyérszín alatt: egy az áldozat. /4 #7D2FF89D Lélekben látjuk most a Golgota keresztjét, Kereszten haldokló kegyes Krisztus szent testét. Magát adta mihelyettünk, hisszük, meghalt miérettünk. Mégis itt maradt: örök áldozat. /5 #3EC81E7A Most, Uram, lelkünket fölajánljuk Teneked, Oltárod asztalán ezt a titkos kenyeret. Krisztus teste lesz belőle, bűneinknek elvevője, Mely megtöretett rossz magunk helyett. /6 #E40CB149 Vedd, Uram, kenyhünkből ezt az áldott tiszta bort, Vér lesz ez, élő vér, amely értünk kiomolt. Amikor a hegyes dárda Krisztus mellét általjárja. Uram, ez a vér kegyelemre kér! /7 #B246553C Zengje a mindenség: szent, szent, szent az Úristen. Szentségét vallottad, Jézusunk, a kereszten. Amikor szent véred adtad engesztelő áldozatnak, Véled áldozunk, édes Jézusunk! >224A /1 #214DD452 Itt a szent hely, itt imádlak, oltári drága Szentség! Itt vagy jelen csodaképpen, ó, isteni nagy Felség! Térdre omlok, leborulok, adj áldást rám, Istenem, édes Atyám! /2 #2755532F Nagy dicsőség Neked, Atya! áldott Fiú s Szentlélek! Hőn dicsérlek, míg ittélek, míg Tehozzád nem érek, Ó, nagy szentség, szent vendégség, áldattassál, örökké imádtassál! /3 #A98CE578 Szent szavaid, ó Jézusom, utat jelölnek nekem, Melyen állva s szentül járva a mennyet elnyerhetem. Ím, ígérem, hogy bevésem hő szívembe, mikre oktatsz szeretve. /4 #EBACABED Hiszem, hogy itt e szentségben van Jézus teste s vére, E szent test s vér lőn kegyes bér, váltságunknak nagy bére. Ó Jézusom, szent orvosom, e hitemben boldogíts életemben. /5 #A35C6124 Édes Atyám, jó Teremtőm, előtted ez áldozat, Buzgó szívvel, élő hittel melyet szolgád bemutat. Magas mennyből, szent székedből nézz le rája, egek dicső királya! /6 #0EA1897F E kenyeret és e színbort bűneimért, ó, fogadd, Mert ezekben leplezetten magát adja Szent Fiad. Irgalmadba, jóvoltodba, kegyes Isten, ez áldozat segítsen. /7 #1C549F95 Szent vagy, Jézus, én Megváltóm! Ezt éneklem szívemből. Szentnek vallak, magasztallak, míg az ajkam meg nem hűl; Sőt, ha lelkem részt vesz mennyben, ott is zengem: szent vagy, édes Istenem! >224B /1 #01E15E5C Leborulok oltárodnál, leborulok én a földig. Térdeim a porba hullnak, szemem égő könnyben fürdik. Hálából e csekélységet, a szívemet hoztam Néked; Ó, fogadd el, én Istenem, ó, fogadd el, én Istenem! /2 #8C0C0DD2 Tudom én, hogy szent ez a hely, ahová most félve léptem, Mert itt lángolsz az oltáron, mint Hóreb zöld tetejében. Sarumat hát le is öltöm, s úgy imádlak e szent földön, Bűneimből kivetkezve. Ó, fogadd el, én Istenem! /3 #B1C56BE4 És felállok egyenesen, mint a cédrusfa a porból, Két szememnek itten újra egy-egy forró könnye csordul; Mindenképp azt bizonyítom, hogy szent az evangélium, A világnak imádsága, a világnak imádsága. /4 #A27EEE23 Kenyeret s bort mutatunk fel Neked, Isten, áldozatra; De ne tedd azt mi temérdek bűneinkkel együtt latra. Ha Káinok voltunk is mi, akikben nem lehet bízni, Most Ábelként jöttünk Hozzád, most Ábelként jöttünk Hozzád. /5 #10C08E07 Szállj be szívünk hajlékába, szállj be szívünk rejtekébe, Ne nézd azt, hogy bűnben fetreng Istenséged mása, képe. Megörül a bűnös lélek ily fölséges nagy vendégnek, Lábaid szent csókkal mossa, lábaid szent csókkal mossa. /6 #E4BEC67D Hanem kérünk, édes Jézus, mindörökké légy vendégünk, Kebleink vérmezőjéről harmatos jó füvet tépünk, S eléd hintjük, úgy dajkálunk, virágból lesz bölcsőd nálunk, Csak maradj itt, csak ne hagyj el, csak maradj itt, csak ne hagyj el! >225 /1 #1C94137C Jertek, keresztény hívek az Istent dicsérni. Áldást ad mindenkinek, aki bízva kéri. Övé a szent áldozat, a kenyér- s boráldás, Mely szentséggé változik, hirdeti az írás. Uram, irgalmazz! /2 #A1D1B221 Néked, édes Istenünk, áldás fenn a mennyben! Békességet adj nekünk, embereknek, itt lenn. Téged, Isten, jó Atyánk, tiszta szívvel áldunk, Téged, édes Jézusunk, lelkünkből imádunk. Uram, irgalmazz! /3 #33427EA4 Istentől jő minekünk üdvösség igéje, Mindennek, amit hiszünk, ő a szent szerzője. Maga Isten megtanít minket minden jóra, Boldog, aki figyelmez az isteni szóra. Uram, irgalmazz! /4 #DE3D2BE1 Hiszünk, vallunk Tégedet, Háromság egy Isten! Jöjj, erősítsd népedet ez igaz, szent hitben. Atya, Fiú, Szentlélek, minden ember áldjon, Erősségünk idelenn és a másvilágon. Uram, irgalmazz! /5 #AD4DD731 Ó, fogadd kegyelmesen lelkünk áldozatját, Vétkeikért hűtelen gyermekeid adják. Ámulat vesz itt erőt gyenge emberészen, Ami bor volt és kenyér, testté-vérré lészen. Uram, irgalmazz! /6 #C1EB98ED Szent vagy, édes Istenünk, Szábaoth nagy Isten! Kit dicsér az ég velünk és a földön minden. Urunk, legyen nagy neved mindörökre áldva! Esdve kérünk, jöjj közénk, szállj le az oltárra! Uram, irgalmazz! >225A /1 #A30B59F4 Jertek, áldozatra, hív keresztények! Zengjen ajkainkról szívbéli ének! Légy imádva tőlünk, ó, nagy Isten! Hogy most egybegyűjtél minket itten! /2 #14113F08 Dicséret, dicsőség Néked, Istenünk! Lelki békességet földön adj nekünk! Add, hogy akik minket megbántottak, Szívből megbocsássunk mindazoknak! /3 #139E29BB Hisszük az egy Istent három személyben, Hiszünk Jézus Krisztus Istenségében! Hisszük, amiket csak Ő tanított, Mert minket e hitben boldogított. /4 #C0185BC1 Vedd Uram, mit szolgád szentelt kezében Fölségednek áldoz kenyér- s borszínben; Jézus úgy rendelte és úgy tennünk, Amint ő rendelé, üdvösségünk. /5 #4A82FBE9 Néked áldozunk fel minden jót, Atyánk! Amit szent kegyelmed árasztott reánk, Hogy üdvösségünkre szolgáljanak Az élet, a testi s lelki javak. /6 #577D1ADA Mondjuk: szent az Isten, szent, örökké szent, Aki áldásával betölte mindent; Szent nevét a föld úgy szentelje meg, Amint azt imádják a nagy egek! >226 /1 #53298286 Kegyességgel hívsz, ó Jézus, Atyai szent kebledre, Hozzád megyünk mindahányan, Kik meg vagyunk terhelve. /2 #BCEAE9EB A mennyei szent karokkal, Engedd, Uram, zengenünk: Légyen áldás és dicséret Neked, édes Istenünk. /3 #1611814F Oltárodhoz azért jöttünk Követvén hívásodat, Hogy megnyerjük az enyhülést, A Te szent malasztodat. /4 #3545CAB7 Kihez menjünkl, Uram Jézus? Igazság, út csak Te vagy, Benned hiszünk és remélünk, Soha, soha el ne hagyj! /5 #1404F068 Itt van, mit a végvacsorán, Jézus, értünk szerzettél, És a kínos szent keresztfán Szent véreddel rendeltél. /6 #C8AFD810 Áradjon ránk, kegyes Jézus! Ez áldozat érdeme, És hagyj Benned elmerülni, Irgalomnak tengere. /7 #45D5F6FE A tiszta szív érzelmével Zengjen buzgó énekünk: Szent az Isten, szent az Isten, Szent vagy, édes Istenünk! >227 /1 #8898D5D6 Kegyes szemmel nézz ránk, édes Istenünk, Akik szívvel, ajkkal áldunk, tisztelünk. Kegyelmednek árját áraszd ránk, S légy mindenkor édes, jó Atyánk. /2 #9021E2AA Légy áldva az égben és a földtekén! Ameddig csak élek, dicsőítlek én. Mindörökre engedd zengenem: Dicsőség Tenének, Istenem! /3 #19C1720C Hisszük élő hittel egyházunk tanát, S attól el nem térünk életünkön át. Hiszünk erős hittel Istenben, Aki Úr a földön és mennyben. /4 #20FBCA29 Ajándékul Néked mit adjon híved? Hisz az égben s földön minden a Tied! Ez áldozat nékünk mindenünk, Ezt fogadd el tőlünk, Istenünk! /5 #14B3072D Téged illet, Isten, mindenek felett A dicséret, áldás és a tisztelet! Azért zengje folyton énekünk: Nagy vagy, jó vagy, szent vagy, Istenünk! >228 /1 #C0C0AD09 Keresve, ó Fölség, Téged Beléptünk szent tornácodba; Íme, szívünk újra áldó Malasztodat szomjúhozza. /2 #DD2E7741 A mélységből zengünk Hozzád: Örök a Te dicsőséged! Tudjuk, Szent Fiadtól tudjuk, Gyermekeid vagyunk Néked. /3 #99484382 Titkát az örök Igéknek Megtaláltuk, íme, Nálad. Ó, add, hogy szent tanításod Követhesse hívő nyájad. /4 #333B911F Hisszük a Te Istenséged, Mely az eget beragyogja. Győzhetetlen lesz a lelkünk Szent hitünkhöz ragaszkodva. /5 #AB672E36 Kenyeret és bort ajánl föl Színed előtt a Te szolgád. Legyen örök üdvösségünk Záloga e tiszta oltár. /6 #AEAC4004 Szent az Isten, zengi minden, Zengjük mi is térden állva. Íme, közel vagy már hozzánk, Íme, most szállsz az oltárra! >229 /1 #E8E4F8BA Kezdődik az ének az Úr fölségének, kezdődik a szent áldozat. Alázatos hittel imánk Hozzád sír fel. Ó Atyánk, kegyesen fogadd. Bűnbánó szívvel koldulunk, könyörülj népeden, Urunk. Érte halt halált Szent Fiad. /2 #F43BD7CC Isteni szent Fölség, hála és dicsőség Tégedet illet egyedül. Trónod zsámolyára száll szívünk imája égbe, hol szent Fölséged ül. A szívünk Tehozzád eped. Köszönjük, hogy szent Gyermeked küldted el békekövetül. /3 #BDD74C83 Isten jó hírével közibénk jővén el, irgalmat prédikált nekünk. Minden rút hibánkat lemossa a bánat, Istenhez visszatérhetünk. A kereszt üdvösség jele, éljünk hát és haljunk Vele. Így mentjük meg az életünk. /4 #B6E00B5C Hiszünk az Atyában, éd és föld Urában: ő adott nékünk életet! Szent Fia, a Bárány, drága vére árán Istenhez visszavezetett: Szentlélek a vigasztaló, kiben a bűnnek meghaló életünk újjászületett. /5 #0543E20C A kereszt oltárán Jézus, égi Bárány Atyjának föláldoztatott. Kenyés s bor színében megújítja szépen az áldott szent áldozatot. Ó Atyánk, kegyesen fogadd, hintsd le ránk szent malasztodat, s fordítsd el tőlünk haragod. /6 #F9D36E48 Mi is a szívünket, búnkat, örömünket áldozzuk, ó Atyánk, Neked. Kezed áld vagy büntet, egész életünket adtad, hát el is veheted. Jézusért bízva szenvedünk, Jézusé legyen életünk, ki értünk fölfeszíttetett. /7 #65076873 Szent vagy, Uram, szent, szent: zengik a mennyben fent ujjongó szentek, angyalok. Szent vagy, Uram, szent, szent, bűnös földön itt lent visszhangnak szállnak sóhajok. A kereszt áldja szent neved. Ővele hódolnak Neked emberi s angyali karok. >229A /1 #E04BCDD7 Nagy Isten, ég és föld Ura, Hozzád repül az ének, Mit most a hála s hódolat sugalt a gyönge szívnek. Szív-áldozatra lelkesít Oltárod áldozatja. Irgalmat esd, ó add meg ezt nekünk, irgalmak Atyja. /2 #3FD39978 Ó dicsőséges szent Királya, áldva zeng dícséreted, A szívünkbe Tőled áradt, s érted égő szeretet. Vonj, emelj minket magadhoz, hogy Hozzád méltók legyünk, Angyaliddal, angyaltiszta szívből zengjen énekünk. /3 #7ED2BCCC Uram, Tetőled áradott az üdvnek szent Igéje. Hogy itt a földnek vándora az égi célt elérje. Egyházad őrzi, hirdeti, ó jó anyánk, vezérünk, Segíts az Ő vezérletét híven követve élnünk. /4 #867BE499 Adj erőt, hitet szívünkbe, Te, kit meg nem foghatunk, A sok testi s lelki jóért csak szeretve áldhatunk. Igazság napja vagy Te, melybe nézni nem lehet, Az igazi hit, tettben élve, látja csak szent fényedet. /5 #5DC299E4 Atyánk, legyen kedves Neked az új frigy áldozata. Mely a kenyér s bor szín alatt van itt most bemutatva. Az üÜdvözítő érdeme, ki áldozat lőn értünk, Hogy üdvözítsen, nyerje meg, mit itt áldozva kérünk. /6 #59D5864C Szent örökké, szent az Isten, szent vagy édes Istenünk, Énekünkkel egyesülve zengjen ég és föld velünk. Üdv, hozsánna szent Nevednek, seregeknek Istene, És imádó híveidre irgalomnak kútfeje. >229B /1 #4DF7E433 Szent Atyánk, kit Jézus tett atyánkká és kiről imádva szól a lélek, Szent Atyánk, kit ég s ezer világok el nem zárnak a föld gyermekének; Hév imádás, üdv magas nevednek, magasztaljuk szent Fölségedet! Szentnek mond porában, s bölcsejétől áld az ember, míg a sírba nem dől. /2 #9A1C4551 Az ország, mit bölcsesség s kegyelmed tart fel, jöjjön el a béke honja; Ama hon, amelyet Jézus szerzett, s mely az embert az egekbe vonja; Akaratod a földön legyen meg, mint a lelkek fényhonában van, Az igazság és erények által minden ember legyen, mint az angyal. /3 #0102CB71 Boldogság örök forrása! add meg, mikben az ember szükséget érez, Nem arany, nem kincs, miért könyörgünk: megelégedést adj a kenyérhez, S éltünk útján, ha tán elesnénk, ó, bocsáss meg nekünk, jó Atyánk! Valamint mi szívből megbocsátunk, hogyha tán megbánt felebarátunk. /4 #6A4984C6 Vedd, Uram, a felkent szolga által gyermekidnek tiszta áldozatját! S vedd kegyelmesen, miket Te adtál, a keresztet s életünk siralmát. Vedd, Uram, s találjon az kegyelmet, mint előtted Ábelé talált; Hisz Atyánk vagy, nem, Te nem veted meg áldozatját a Te gyermekidnek. /5 #3CD0E56E Zengjük! szent az Úr, szent a nagy Isten! szálljon égbe a magasztos ének, Szent, örökre szent, kiáltsa minden, a Szentháromság Isten nevének. Légy imádva tőlünk, ó nagy Isten! életünknek minden percein; Mondjuk: ámen, mondjuk tiszta szívből; nincs Isten Istenünkön kívül. >230 /1 #7E4FF0A7 Szeretettel jönnek Hozzád, Atyánk, hívő gyermekid, Meghálálni kegyelmednek nagy jótéteményeit. Az oltár szent zsámolyához buzgó szívünk imádást hoz, Áldozatul hozza Néked legtisztább érzelmeit. /2 #F95F03AF Szálljon égbe örömhangja a dicsérő éneknek, Zengje velünk az ég és föld: Dicsőség az Istennek! Legyen áldás az Atyának, Ő egyszülött szent Fiának, Legyen áldás és dicséret együtt a Szentléleknek! /3 #796EA2DA Üdvözítőnk tanítása szeretet szent törvénye, Melyet hirdet szent egyháza lelkünk örök üdvére. Uram, segíts megmaradnunk híven abban, amit vallunk, Hogy hitünknek világánál lelkünk célját elérje. /4 #BED94C06 Szeretetnek szent emléke ez az örök áldozat, Mit most szolgád az oltáron, Uram, Neked bemutat. Add, hogy kik most buzgón áldunk, Érted áldozattá váljunk, Szeretetben élve s halva lássuk egykor arcodat. /5 #030B927C Az angyalok énekével egyesüljön énekünk, Zengvén a szív örömével, szent vagy, édes Istenünk! Szereteted bizonysága az ég és föld alkotmánya. Szent vagy! ég, föld ezt kiáltsa, szent vagy, édes Istenünk! >230A /1 #6F859BC9 Szent buzgalom vonz minket elődbe, Istenünk. Engedd szív érzelminket hálával zengenünk. Véretlen áldozattal, miként parancsolád. Jővén Hozzád magasztal hű néped és imád. /2 #7383198D Mély tisztelet s dicsőség nevednek, ó Atyánk. Kérünk, segíts, ha szükség vagy baj nyomulna ránk. Gyászos hadak viszálya ne rontsa népedet, Hogy békességben áldja örökre lényedet. /3 #E1F5D82D Hiszünk mi háromságban fölséges egy valót: Atyát, ki önmagától öröktől fogva volt, Jézust, örök szülöttét, ki testtel egyesült, S mindkettőjök Szentlelkét, ki minket újra szült. /4 #885EE964 Uram, fogadd tetszéssel, amit Neked hozunk, Ámbár mi csak kenyérrel és borral áldozunk; De majd színökben Krisztus szent teste s vére lesz, Amely csodát Úr Jézus mondott, igéje tesz. /5 #A019BCD6 Ég s minden alkotott lény harsogja most velünk Háromszor énekelvén: szent, szent, szent Istenünk. Uram, dicsőségeddel minden betöltetik, Ezt a magas lényekkel föld lényi hirdetik. >230B /1 #C6DB04E6 Szent lakodba jött néped Buzgón imádni Téged; Kegyes szemmel nézz reánk, Ó, mennyei szent Atyánk! /2 #9C530EC1 A szentmise áldozat, Melyet szolgát bemutat, Legyen kedves előtted; Uram, hallgasd meg néped. /3 #3D3BA235 Dicsőség az Istennek, Békesség az embernek. Zengjen a föld és az ég: Urunk, Neked dicsőség. /4 #AA0788C9 Hisszük buzgón mind, amit Jézus egyháza tanít. Add, hogy hitünkhöz híven Ragaszkodjunk mindenben. /5 #F27233A1 Kenyeret s bort áldozunk Neked, Istenünk, Urunk; Melyek, hisszük, Jézusnak Test s vérévé változnak. /6 #3C3822F2 Szent vagy, Urunk, Istenünk, Zengje a föld s ég velünk. Áldassék dicső neved, Mely szent mindenek felett. >231 /1 #872AFECE Vágyva jöttem színed elé e szent helyre, Istenem, Hol az ember búja, gondja szép csendesen elpihen. Itt az oltár lépcsőjénél, az oltári nagy Szentségnél Bánatom, ha kiönthetem, lelkem szinte újra él. /2 #8B4EE8C3 Egykor a Te szent Fiadnak angyalsereg énekelt, S énekük a csüggedésből sok bús lelket fölemelt. Én is egész csüggedt vagyok, mert vétkeim rútak, nagyok, De itt a szent ének hangján új életre támadok. /3 #6FCE995B Bölcs Salamon Sion hegyén szép templomot épített, És abban a frigyszekrénynek méltó helyet készített, Én is olyan helyre teszem az én árva, bűnös szívem, Hogy ott méltón ellakhassék a Szentlélek Úristen. /4 #10BDC6F7 Hajdan a szent pátriárkák terjesztették a hitet, Mely az idők teljében a hívő népnek üdve lett. Most a Jézus tanítása, mint az Egyház magyarázza, A mi örök üdvösségünk csalhatatlan forrása. /5 #9B56A6F4 Őseinknél kosok, tulkok vére volt az áldozat, Mellyel a Te fölségednek ajánlották magukat, Engesztelve, ha vétkeztek, hálálkodva, ha jót nyertek, És esdve, ha valamiben olykor hiányt szenvedtek. /6 #382F2B7B Mi is éppúgy vért áldozunk, de nem kosok- s tulkokét, Hanem a szent kereszt fáján értünk meghalt Krisztusét. Mely letörli minden bűnünk, megkönnyíti minden terhünk, Hogyha hozzá élő hittel, bűnbánattal sietünk. /7 #FDF309AD Fönt az égben az angyalok így dicsérnek: szent, szent, szent! És mi vélük egyesülve magasztalunk idelent: Angyaloknak dicsősége, bűnösöknek reménysége, Te vagy minden jónak, szépnek ős forrása és vége! >231A /1 #EC273ACC Összegyűltünk kegyelmedet kérni, ó, mennyei Atya; Nyerje meg szent s magas tetszésedet szíveinknek óhaja. Áldozatunk, mit most szolgád bemutat, ó, fogadd el, Itt összegyűlt esdeklő nyájadat áldásoddal áraszd el! /2 #59AFBF11 Dicsőretet zeng Neked az égben a szeráfok szent kara, Dicséretet, áldást zeng most Neked lelkünk imádó szava. Hasson Hozzád, ó, szent Atyánk, harsogó szent zengzetünk, Földön békét s mennyekben majd üdvöt adj nekünk, jó Istenünk! /3 #551D7785 Szent hitünk a világító fáklya, mely minket üdvhöz vezet. Szent hitünk az, melyet ha követünk, szerez számunkra eget. Hisszük tehát, miket Jézus üdvünk végett hirdetett, S hogy lehessünk hitünkben erősek, Jézus, add kegyelmedet. /4 #20362B01 Szent vagy, Isten, világ Alkotója, szent isteni fölséged! Szent vagy, Isten, minden jók adója, szent vagy, zengi hív néped! Szent Hozsannát zengjen, Isten, Néked az egész világ; Szent Fölséged s jóságod áldja meg e földnek minden fiát. >232 /1 #D72E25A8 Zeng a harang hívó szóval e szép ünnep reggelén. Összegyűltünk oltárodnál, kél szívünkben új remény. Földi bajban, gyötrelemben tűnik, múlik életünk: Áldozatod erejében új életre ébredünk. /2 #2C258546 Dicsőség a magasságban, élő Krisztus, Teneked, Szent halálod dicsősége megnyitá a mennyeket. Békességünk csak Tebenned van a földön minekünk, Bízva lépünk nyomaidba, tudjuk: Hozzád érkezünk. /3 #CFFD3F0B Uram, Jézus, Tenálad az örök élet igéje: Biztosítja igazságát szentelt véred pecsétje. Taníts minket égi szóval, hívj magadhoz, Jézusunk, Szent igédnek világánál mennyországba eljutunk. /4 #84F8DB97 Krisztus Urunk, hiszünk Néked, sziklán épül szent hitünk: Életedet bizonyságul odaadtad, Istenünk. A halálnak zord hatalmát nyitott sírod letörte, A halandó, ki hisz Benned, általad él örökre. /5 #3EFAFAD9 Mit adhatok, szegény bűnös? Szívemből csak bűn fakad. Te vagy értünk, Üdvözítőnk, a szeplőtlen áldozat. A halandó mindig újra megtetézi vétkeit, Nem ajánlhat elégtételt, hogyha Jézus nem segít. /6 #9DD53B2F De az oltár fehér gyolcsán újul egyre áldozat: Bűneinkért felajánlod, édes Jézus, magadat. S hogyha vétkünk sokasága ezerannyi volna még: Áldozatod tiszta lángján vétkünk szennye mind elég. /7 #7E3A98F5 Hódolattal dicsőítnek az angyali seregek, Imádattal leborulnak a bűnbánó emberek. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Jézus, örök élet királya! Boldog, aki dicsőséged hívő szívvel imádja. >232A /1 #95255B21 Ó Isten szent Fölségedet borulva imádjuk, Oltárodnál szent Nevedet dicsérjük és áldjuk. Tekintsd buzgó szíveinket, bocsásd meg mi bűneinket, Add, ó Atyánk, kegyelmedet, ne vesd el bűnös népedet. Te népedet, ne vesd el népedet. /2 #9AA03ECA Dicsőség az Istennek, szenteltessék Neve, Őt áldja minden egeknek mind földnek térsége. Dicsérje s magasztalja három személyében, Ég s föld Urának vallja egy Istenségben. /3 #C7F0A483 Jézus hozta egekből az üdvnek Igéit. Az Ő nagy ajándéka az üdvözítő hit. Boldog, aki hallgatja az Ő tanítását, És aki azt megtartja, eléri jutalmát. /4 #F44A0F24 Ó MIndenható, ím porában vall és imád alkotmányod. Mint Istenében és Atyjában, hisz a Te keresztény nyájad. És a Fiúban, ki tetőled öröktől fogva született, S magára Szűz Máriától Szentlélek által testet vett. /5 #517E5816 Uram, ez áldozatját szolgádnak kezéből, Vedd buzgó ajándékát, népednek szivéből. Bűneinkért ne vess meg, s ha minket szükség ér, Uram, engeszteljen meg e bor és e kenyér. /6 #1DB34527 Mondjátok, hogy szent, szent, szent szabaoth Istenünk, Így magasztalják Istent az angyalok velünk. Nagy Isten, szent Fölséged, mint Mennyben, mint földön, Dicsértessék szent Neved most és mindörökkön. >232B /1 #7B685C8D Ó, mennybéli nagy Isten! Hallgasd meg kegyelmesen! Valakik itt egybegyűltünk, Te szent nevedben. /2 #015FAE86 Vedd be néped kérését, Buzgó esedezését, Melyet mostan bemutatunk, Halld könyörgését. /3 #F3B6C8D3 Nagy dicsőség Istennek, Legyen a Fölségesnek, Szent békesség itt maradjon Földi népednek. /4 #66DE9DA0 Hiszünk mi egy Istenben, Ki három személyében: Az Atyában és Fiúban És Szentlélekben. /5 #E06ECFD0 Áldozunk Istenünknek, Újra a Felségesnek Az oltárnál levő pappal, Mi Teremtőnknek. /6 #E08DD223 Könyörüljön éltünkön, Testi-lelki ügyünkön, Külső s belső javainkon S szükségeinkben. /7 #6A8263E3 Mentsen a döghaláltól, Éhségtől és hadaktól, Tűztől, víztől, marhadögtől S egyéb károktól. /8 #E5325979 Szent, szent, szent vagy, nagy Isten! Hozzád hasonló nincsen, Mert lakozol s uralkodol Magas mennyekben. >232C /1 #4D173409 Kezdődik a Kismise nem leszek rossz sohase, Esdve ha dalolom, kyrie. /2 #8E0B128E Újung már az orgona, kisgyermek dalolja, Angyalok repesik, gloria! /3 #9C8919A2 Én még olyan csöpp vagyok, Jézus mit is tudhatok? Kívüled egyebet nem tudok. /4 #DC8C8A68 Hiszem Jézus, hogy szeretsz, bizonyítja a kereszt, Engem is Szívedre édesgetsz. /5 #575E367E Fölajánlom szívemet, mint egy falat kenyeret, Kedvedre, Jézusom, tedd és vedd. /6 #00FFEB45 Egyik angyal mondja: szent, másik hozzátoldja: szent. Szám zengi: szent az Úr, szent, szent, szent. /7 #ED68C35E Amit adtam kenyeret, jaj, visszakaptam, de milyet? Jézusom, dobogó Szívedet. >Kismisék >233a /1 #D184809C Minden földi dolgunk messze elmaradt, Körülvesszük, íme, szent oltárodat. Alázattal kérve lelkünk meghajol: Add, hogy részesedjünk ajándékiból. /2 #D07FAE64 Hódolatunk hozzuk szent színed elé. Imádattal szálljon lelkünk ég felé. A Szentlélek adjon tüzes ihletet, Hogy a szívünk tisztán áldozzon neked. >233b /1 #22B7213C Mit az angyalseregeknek A magasban hirdet nyelve: A dicsőség meg a béke Költözzék be a szívekbe. >233c /1 #1B499250 Boldog, akit tanítasz, Ó, megváltó Jézusom! Bízva meg Tefeléd Utadon. /2 #72C93E97 Üdvösségre nincsen út, Nincs máshol, csak tevéled. Te vagy út, igazság és Élet. >233d /1 #65EF060C Hiszem az égi Úr szavát, Hiszem az Egyház szent tanát. Az életúton erőt ez ád, Ez felderíti az éjszakát. Hiszem az Egyház szent tanát, Hiszem, amit elébem ád. >233e /1 #648871EB Felajánljuk néked a borunk és kenyerünk, Szenteld meg és áldd meg, mindenható Istenünk, Hogy szent tested árán, ó, isteni Bárány, Mennyországba mehessünk. /2 #CD968D3A Felajánljuk néked minden földi dolgunkat, Kezeidbe tesszük életünket, holtunkat, Te oltalmazd védve, vezesd üdvösségre Gyarló embervoltunkat. >233f /1 #B4A929F2 Szent vagy, szent vagy, éneklik az angyalok, Szent vagy, szent vagy, leborulva hódolok. Örvendezve pálmaágat lengetek, Lábad elé leterítem szívemet. >233g /1 #E8315DA0 Megjelent az Úr közöttünk, lelkünk meghajol. Áldott teste lett a szent kenyér, vére lett a bor, Énérettem érdemetlen, hitvány, földi por! /2 #7F0D1571 Mit adhatnék viszonzásul, édes Jézusom? Amit adtál testi, lelki jót, néked áldozom, Szenvedésem és reményem lábadhoz rakom. >233h /1 #BF1B0D86 Itt a perc, az áldott, Melyre szívem vágyott. Lelkem, íme, tárva, Üdvözítőm várja. Jöjj szívembe, kérlek, Csak tebenned élek, Hogyha itt vagy nálam, Telve minden vágyam. /2 #A2A7B20C Add, hogy el ne térjek: Ösvényeden éljek, Kerüljem a vétket, Szolgáljalak téged. Minden kísértésben Szent malasztod védjen, Hogy a harcot álljam Életben, halálban. >234a /1 #6EA5BC66 Összegyűltünk áldozatra, hívő magyar nép, Krisztus Urunk titokzatos élő testeképp. Tudjuk, Jézus, szent fejünk, ahol össze így jövünk Ketten, hárman Te nevedben: ott vagy mivelünk. >234b /1 #59B2A9B3 Dicsőség a magasságban, alleluja! Embernek békesség, Kiben él az Úr akarata! /2 #CE47DAA4 Jézus Krisztus szeret minket, alleluja! Hát legyen életünk Jóságának dicsérő dala! >234c /1 #A5C11E37 Írásokban hangos szóval szól hozzánk az Úr. Hittel halljuk, meg is valljuk, életünkkel álljuk, Amit szól az Úr! >234d /1 #82B74C77 Krisztus vonja szívünket, Egyház fogja kezünket, Krisztus hozta hitünket, Hozzá az viszen bennünket. >234e /1 #73691ABB Áldozatra örök Isten oltárához Úgy jövünk, mint ama végső vacsorához. Krisztusnak újul it teste, vére, Tesszük ezt Jézusunk emlékére. Vér itt nem hull, áldozatul, mégis itt a Úr. /2 #10082EEB Egyesíts most, örök Isten, mindnyájunkat! Felajánljuk életünket, halálunkat. A pappal áldozni egyesülünk. Testedben, véredben részesülünk. Tiszta szívét hozza eléd néped, ó Felség. >234f /1 #3F60CB15 Szent, szent, szent az Isten! Szent az Atya Isten! A Fiú és a Szentlélek, Szent a Három-egy Isten! >234g /1 #D2791FB0 Az oltáron trónol már A felséges nagy Király. Minden angyal itt lebeg: Itt a minden középpontja: Jézus Szíve idevonja A dicsőült szíveket. >234h /1 #C43310C4 Készen már az áldozat, De szerelme nem lohad: Emberekhez vágyik Ő, Boldogságot hozni jő. Boldog, aki várja, Tiszta szívbe zárja, Üdvösségét égen, földön megtalálja. /2 #249E0F56 Ez a szentség nagy titok: Minden szívet egybefog. Ezt az áldott kútfejet Isszák mind az embrek. Benned egy a község, Titkos szent Közösség! Szereteted mindörökké dicsértessék. >234i /1 #60F18ECA Összegyűltünk kegyelmedet kérni, ó mennyei szent Atya, Nyerje meg szent smagas tetszésedet szíveinknek óhaja. Áldozatunk, mint most szolgád bemutat, Ó, fogadd el! Itt összegyűlt esdeklő nyájadat, itt összegyűlt esdeklő nyájadat Áldásoddal áraszd el! /2 #CFD1F396 Dícséretet zeng neked az égben a szeráfok szent kara. Dícséretet, áldást zeng most neked lelkünk imádó szava. Hasson Hozzád, ó szent Atyánk, harsogó szent zengzetünk, Földön békt, s Mennyekben majd üdvöt adj nekünk, jó Istenünk! /3 #8975DCFB Szent hitünk, a világító fáklya, mely minket üdvhöz vezet. Szent hitünk az, melyet ha követünk, szerez számunkra eget. Hisszük tehát, miket Jézus üdvünk végett hirdetett, S hogy lehessünk hitünkben erősek, Jézus, add kegyelmedet! /4 #CE5E9A0B Szent vagy Isten, világ alkotója! Szent isteni Fölséged! Szent vagy Isten, minden jók adója, szent vagy, zengi hív néped. Szent hozsannát zengjen Isten néked az egész világ, Szent Fölséged, s jóságod áldja meg e földnek minden fiát. >Gyászmiseénekek >235 /1 #C0D41273 Adj irgalmat, adj nyugalmat, ó Atyánk, a lelkeknek, Akikért ez áldozattal estvéreik esdenek. Adjon nekik enyhületet a végtelen szeretet, Adj irgalmat, adj nyugalmat minden megholt hívednek. /2 #05804D73 A szeretőp tanítványnak, szent Jánosnak mondatott: Írd föl: Boldog mindörökké az Úrban elhunyt halott. Engedd, Uram, hogy halottunk, kiért Hozzád fordulunk, Tőled hallja ezen égi vigasztaló szózatot. /3 #BF811F1E Édes Jézus, aki értünk föláldoztad magadat, Legyen kedves Teelőtted ez a tiszta áldozat. Adjon enyhet, szabadulást, mennyországba feljutást A szenvedő jámboroknak, akik várják napjukat. /4 #BDCC5DA7 Zengjük áldva: Szent az Isten! élők, holtak Istene! Kegyelemnek, irgalomnak mérhetetlen tengere. Mind az ő szent kezén vagyunk, néki élünk és halunk. Szent az Isten, szent az Isten, élők, holtak Istene. >235A /1 #BE0C9F50 Áldozatot hoz Neked a testvéri szeretet. Ó, Isten, hogy irgalommal nézd a megholt híveket. Elküldvén angyalodat, szüntesd meg nagy kínjukat. /2 #AAC48C92 Ó Jézus, ki könnyeket hullattál Lázár felett, S kit föltámasztott a sírból isteni szereteted. Szánd meg, kikért Tégedet most kérünk: a lelkeket. /3 #F97F95FA A szentséges áldozat, mit most szolgát bemutat, Engesztelje meg, ó Isten, örök Igazságodat. Add, hogy üdvöt nyerjenek, kik Benned reménylenek. /4 #25A39E31 Szent vagy, édes Istenünk, engedd buzgón zengenünk, Egyesüljön az ég és föld hálájával énekünk. Zengjék: szent vagy, Istenünk, az elhunytak is velünk. /5 #62662BC5 Ó, égből szállott kenyér! Ó, ártatlan drága vér! Isten irgalmának titka, melyet elménk föl nem ér. Szenvedők enyhülete s elhunyt hívek élete. /6 #948EC1BD Ó, dicső Békekirály! ki halállal megvívál, Epedve állunk irgalmad bőséges forrásinál, Mik sebidből omlanak, hogy enyhülést adjanak. /7 #FAC0C12D Tekintsd szenvedésedet, és a megholt híveket Mentsd ki a tisztítóhelyről, s nyisd meg nekik az eget, Szent színedtől el ne vesd, kikért szívünk kérve esd. /8 #4AF7E6E1 Ó, isteni irgalom! Légy váltság, légy nyugalom A még szenvedő lelkeknek, s légy mennyei jutalom, Hogy lássák szent színedet, s áldják Istenségedet! >235B /1 #899962E2 Hozzád sír föl esdeklésünk, Élők, holtak Istene, S tőled kér világosságot, Ó, örök fény tengere. /2 #2A23FA03 Tőled kér vigasztaló fényt, Mely a kútfőhöz vezet, Mely Tehozzád elvezesse A megtisztult lelkeket! /3 #560A8BC3 Mossa őket hófehérre A megváltó vérpatak, Melynek árja üdvözítve A keresztfáról fakad. /4 #989C0B58 Irgalmat kiált a szent vér, Mely miértünk ontatott, Add, hogy azt megnyerje minden Nevedben elhunyt halott. >236 /1 #FCE1F211 Édes Urunk, nézz le szegény rabjaidra. Vigasztaló napfényt deríts árváidra. Kik sírva számolnak irgalmas karodra, Támaszkodnak jóvoltodra. /2 #A4C0A2E2 Jövünk hát elébdbe, könnyező szemekkel, Esedezünk értük buzgó kérésekkel. Adj nékik kegyelmet, kérünk Szent Fiadra, Vérben úszó Jézusodra. /3 #9980C464 Szent szavadon épül, Uram, üdvösségünk, Ebből ered és él minden reménységünk. Áraszd ki kegyelmed a kimúlt hívekre, Orvosságod sebeikre. /4 #E4E9BC27 Mennyei illatja e szent áldozatnak Enyhületet adjon szegény elhunytaknak. Az hozzon enyhülést nékik e színekben, Aki meghalt a kereszten. /5 #39EE58E3 Szent, szent, szent, ezt mondják mennyei lakóid, Dicsérnek és áldnak földi vándorlóid. Irgalmazz a tűzben szenvedő lelkeknek, Vesd végét a gyötrelemnek. >236A /1 #73FA5475 Ó, nagy Isten, kit imádva áld a mennyei sereg, Kinek méltó dicséretet tiszta lelkek zengenek, Most a mindenszentek által, kiket együtt tisztelünk, Száll dicső színed elébe szívből jött dicséretünk. /2 #44D797C2 Tégedet kérünk először, boldogságos Szűz Anya, S titeket, ó tiszta lelkek, angyalok kilenc kara! Kérjétek a tisztaságnak és szentségnek Istenét, Hogy megtartsa tisztaságban szívünk minden érzetét. /3 #A0DBAC17 Mindnyájan, dicsőült Szentek, kiket örök szeretet Kapcsol hozzánk, kik e földön élünk vándoréletet, Ó, segítsen odajutni kegyes könyörgésetek, Hol ti az Istent imádva, vég nélkül örvendetek. >236B /1 #DA69B551 Engedj örök nyugodalmat, ó Uram, híveidnek, Kik kimúlván e világból enyhülésért epednek! Adjon nekik nagy jóságod örök világosságot, Engedj örök nyugodalmat, ó Uram, híveidnek! /2 #68F8A3B4 Krisztus Jézus halálával a halál meggyőzetett, És fullánkja s diadalma tőle el is vétetett. Egykoron majd a halottak szavadra feltámadnak, Kegyes Jézus, engedj nekik boldog örök életet! /3 #F2A882BE Uram! amit oltárunkon szolgád mostan bemutat, A kegyelem áldozatja, engesztelő áldozat. Nyerjen a megholt híveknek, kik síron túl szenvednek, Reménységet és enyhülést, nyerje meg irgalmadat. /4 #88B9DF4B Uram, Jézus! Tekintsd rajtok szent kereszted szent jelét, Drága véred hullásának s halálodnak érdemét. Add meg jutalmát hitüknek, amelyért könyörögnek, Hogy láthassák országodban szent színed magas kegyét. /5 #C5166C75 Szent az Isten! Szent az Isten! Élők s holtak Istene. Akinek nagy dicsősége ég- s földön elterjede. Együtt velünk így zengjenek a még szenvedő lelkek: Szent az Isten, szent az Isten, élők s holtak Istene! >236C /1 #DDFCD86D Messze földben nyugovó, elhalt hős magyarok. Jeltelen sírotokon nem nyílnak virágok. Az égő gyertyának lángja ott nem lobog, A sok árva és özvegy, ó jaj, ott nem zokog. /2 #C30C6378 Fájdalmasan ég szívünk, felsírunk, zokogunk, Drága magyar hőseink, buzgón imádkozunk. S kérjük az ég Urát, értetek, testvérek, Legyen áldott és örök dicső szent emléktek. /3 #63DFFF8E Nyugtasson meg az Isten tömegsírotokban. Hős lelketek trónoljon a szép Menyországban. S kérjetek ott áldást bús magyar hazánkra, Hogy támassza fel Isten és viruljon újra. /4 #47FA9550 Imádkozzunk értetek e temetőkertben. Hogy vígadjon lelketek fent a fénylő Mennyben. Ti is kérjétek ott a jó Istent értünk, Hogy mi is majd veletek az égben örvendjünk. >236D /1 #E71DC0C4 Szent oltárodhoz jöttünk Áldozni, nagy Istenünk. Hogy adjon irgalmat örök nyugodalmat A tisztuló lelkeknek. /2 #A3B93FFB Szent Fiad drága vére Rájuk harmatozzék le, Hogy enyhüljön kínjok s engedd meglátniok Szent színednek örömét. /3 #F9EC08CB Uram, e szent áldozat, Melyet szolgád bemutat, Az elhunyt híveknek, kik Benned remélnek, Nyerjen örök nyugalmat. /4 #B500C3DD Szent, szent, szent vagy Istenünk! Zengjék mindnyájan velünk A mennyei szentek s a tisztuló lelkek, Egyenlő buzgósággal. >236E /1 #04432965 Áldozatot hoz neked a testvéri szeretet, oh Isten, hogy irgalommal nézd a megholt híveket, elküldvén angyalodat, szűntesd meg nagy kínjokat! /2 #4608D0C3 Oh Jézus! Ki könnyeket hullatál Lázár felett, S kit feltámasztott a sírból isteni szereteted. Szánd meg, kikért tégedet most kérünk, a lelkeket. /3 #3447DEB2 A szentséges áldozat, mit most szolgád bemutat, Engesztelje meg, oh Isten! Örök igazságodat. Add, hogy üdvöt nyerjenek, kik benned reménylenek. /4 #567B0F8C Szent vagy, édes Istenünk! Engedd buzgón zengenünk, Egyesüljön az ég és föld hálájával énekünk. /5 #C9544F0E Oh égből szállott kenyér! Oh ártatlan drága vér Isten irgalmának titka, melyet elménk föl nem ér. Szenvedők enyhülete s elhunyt hívek élete. /6 #C4E37E4B Oh dicső Békekirály! ki halállal megvívál, Epedve állunk irgalmad bőséges forrásinál, Mik sebedből omlanak, hogy enyhülést adjanak. /7 #3E7D666E Tekintsd szenvedésedet, és a megholt híveket Mentsd ki a tisztítóhelyről, s nyisd meg nekik az eget. Szent színedtől el ne vesd, kikért szívünk kérve esd. /8 #4A2F38C0 Oh isteni irgalom! Légy váltság, légy nyugalom A még szenvedő lelkeknek s légy mennyei jutalom, Hogy lássák szent színedet, s áldják Istenségedet! >236F /1 #968CCC00 Hozzád sír föl esdeklésünk, élők s holtak Istene! S tőled kér világosságot, oh örökfény tengere! /2 #AB9A4E57 Tőled kér vigasztaló fényt, mely a kútfőhöz vezet, Mely tehozzád elvezesse a megtisztult lelkeket. /3 #892E64AD Mossa őket hófehérre a megváltó vérpatak, Melynek árja üdvözítve a keresztfáról fakad. /4 #0E05A3BC Irgalmat kiált a szent vér, mely miértünk ontatott, Add, hogy azt megnyerje minden nevedben elhunyt halott. >237 /1 #34260A25 Ama végső harag napja A világot tűznek adja, Dávid így s Szibilla hagyja. /2 #FBB223D7 Reszket akkor holt meg élő, Ha megjön a nagy Ítélő, Mindeneket lattal mérő. /3 #F5D4E5EC Csodakürtök zengenek meg, Sírok éjén átremegnek: Ítéletre mindeneknek. /4 #B6E7FF11 Csodájára a halálnak: Aki rég por, talpra támad, Számot adni bírájának. /5 #319604D8 Kézzel írt könyv nyílik ottan: Világ terhe, minden ott van, Ítéletre felrovottan. /6 #9322F574 Bíró majd, ha széket ül ott, Minden rejtek felderül ott, Zsoldot bűn el nem kerül ott. /7 #EC56754B Én szegény ott mit beszéljek, Pártfogómul kit reméljek, Hol a szent is alig él meg? /8 #A5BE43D5 Rettenetes fejedelem, Kinél ingyen a kegyelem: Örök Jóság, légy jó velem! /9 #28C6372F Kegyes Jézus, kérlek Téged: Értem álltál emberséget, Ne adj érnem gonosz véget. /10 #BB1E39AD Munkád, könnyed értem vesztek: Ennyi kínod, szent kereszed Ne maradjon céljavesztett. /11 #142D28FC Bírája a bosszulásnak, Add kegyelmét tisztulásnak, Míg itt nincs a számadásnap. /12 #2B56139B Reszket szívem, sóhajtozván, Vétkemtől vet lángot orcám, Légy kegyelmes, Uram, hozzám. /13 #B7728985 Magdolnához lehajoltál, A latorhoz kegyes voltál, Énbelém is reményt oltál. /14 #6EC021FD Méltó imát nem tud ajkam, Te könyörülj, Jóság, rajtam, Ne veszíts el örök jajban. /15 #ADF628CE Báránykák közt legyek nálad, A bakoktól különváljak, Jobbod felől helyt találjak. /16 #7D60C437 Ha a rosszak zavarodnak, Fojtó lángok kavarognak, Akkor engem hívj áldottnak. /17 #C6FA8427 Térden kérlek, görnyedetten, Sír a lelkem megtörötten: Ott, a végnél állj mellettem. /18 #0E04223A Könnyel árad ama nagy nap, Hamvukból ha föltámadnak A bűnösök s számot adnak. /19 #A95A5FDE Uram, nékik adj jó véget, Kegyes Jézus, kérünk Téged, Add meg nékik békességed. >238 /1 #1715E333 Élők, holtak szent Istene, ó, hallgass meg minket itt, Kik könyörgünk, hogy szüntesd meg szolgád szenvedéseit. Fogadd a szent áldozatot, mit bemutat fölkent papod, Nyerjenek az égbe utat néki szent vércseppjeid. /2 #48B48467 Ne nézd számos gyarlóságát, melyeket elkövetett; Ó, ne vond meg hű szolgádtól a mennyei örömet. Engedd meg, hogy színed lássa, s szentjeidnek legyen társa, Hogy azokkal imádhassa fölséges szent lényedet. /3 #DF7DFD24 Jézusunk, ki váltságunkért égből földre szállottál, Nézz reánk, kik itt könyörgünk szent oltárod lábánál. Adj hívednek boldogságot, melyet a szem még nem látott, Add, hogy majd irgalmasságot leljünk mi is trónodnál. >239 /1 #C001C820 Én esendő árva lélek, jaj nekem, jaj, hol vagyok? Elbordult az ég felettem, föld alólam elfogyott. Minden, amit úgy szerettem, minden olyan messze van! Itt vagyok az Úr kezében, árván, pőrén, egymagam. /2 #18B69142 Hogy kihűlt a földi érzés, hála, jóság, tisztelet! Kik szerettek s kit szerettem, minden, minden elfeled. Nincs hűség az emberekben, ha koporsónk zárva van! S én itt állok a sötétben bűneimmel, egymagam. /3 #CC8902F4 Még a testem ki sem vitték, még koporsóm szegezik, S már a Bíró kéri számon sáfárságom éveit. Merre fussak, hova bújjak, hol találok rejteket? Hogy takarjam el az Úrtól szörnyű pőreségemet? /4 #431AF3EF Ó, de mégis sugár gyullad, fud a gyilkos éjszaka. Védő karját felém nyújtja Ő, a Bíró, Ő maga. Homlokomon megtalálja híveinek szent jelét: Bűneimnek durva foltján átragyog a szent pecsét. /5 #2E4735FE Igen, igen, bűnbe estem, halmoztam a bűnöket, De soha meg nem tagadtam a keresztény szent hitet. Soha Tőled el nem álltam, én kegyelmes Krisztusom, Homlokomon a keresztség örök fényét hordozom. /6 #D34B447B Most a drága, tiszta hitnek fátyolába öltözöm, Ez legyen a lakomára mennyegzői köntösöm. Minden bűntől bánatomnak omló könnye mosta meg, Tied vagyok, édes Jézus, hívd magadhoz lelkemet! >239A /1 #9D604126 Isten, jóság s irgalomnak kifogyhat'lan forrása! Hozzád sír föl megtörődött szívünk buzgó fohásza: Szánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, Kikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /2 #CD2571C6 Érettünk áldozni bízva gyűltünk oltárod körül, Tudván, atyai jóságod kínjainkon nem örül. Szánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, Kikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /3 #375A370D El vannak tiltva színedtől gyarlósági bűnökért; De engedd el a büntetést, mit irgalmad rájuk mért. Szánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, Kikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /4 #2EE58192 Gyakran érezték itt ugyan a kísértet ostromát; De mindig a hit s szeretet kapcsolta őket Hozzád. Szánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, Kikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. >240 /1 #44AD4330 Jer, dicsérjük Istenünket, Öntsük elé hű szívünket Azért, aki most eltűnt, Köztünk lenni már megszűnt, Hogy lerója az ősbűnt. /2 #4A720AE4 Rettenetes az Úristen, Maga király földön, mennyben, Menny, föld, pokol, ami él, Haragjától félve fél, S csak Őbenne hisz, remél. /3 #F280F15C Élet, halál szent kezében, Minden él az Ő nevében. Bár a vétek beszennyez, De a lelkünk ha könnyez, Isten akkor kegyelmez. /4 #F4340625 Boruljunk hát zsámolyához, Folyamodjunk irgalmához, Keseregjünk, míg élünk, A haláltól míg félünk, Ád kegyelmet, ha kérünk. /5 #18136785 Juhok vagyunk legelőin, Kegyelmének szent mezőin. A semmiből teremtett, Hulló vérén megmentett, Drága áron visszavett! /6 #B227B3AF Szent szavát, ha ma meghalljuk, Azt követni ne átalljuk. Irgalmát ne kísértsük, Nagy nevét meg ne sértsük, Verni ne kényszerítsük. /7 #BF626AD2 Számos évet végigéltünk, Istenünktől mégsem féltünk, Megesküdött, hogy elvet, Mégis mutat szerelmet, Bűnbánóknak kegyelmet. /8 #3FFBA46C Kérünk, Uram, szent nevedre, Nézz e kimúlt jó hívedre! Nézz le bűnös képedre, Mivel számít véredre, Juttasd áldott színedre! /9 #E7590F00 Bűneiért ő már nem sír, Már elnyelte szavát a sír, De mi sírunk helyette, Esedezünk érette. Kelj fel, Jézus, mellette! /10 #7E404C68 Eltévelygett, meg nem értett! Mosd le bűnét, mellyel sértett. Ne szállj perbe ellene, Szent Szívedbe fogadd be, Vidd az égi seregbe! >240A /1 #AAF6A98F Jézus, út igazság, élet! Könyörülj holt híveden: Aki a Te szent kereszed Csendes árnyában pihen. /2 #A7B40529 Aki, míg e földön valál, Holtnak adál életet, Ó, ne hagyd, hogy örök halál Győzhessen híved felett! /3 #C50AD975 Légy a boldogságra útja, Vezesd a mennyekbe őt, Kérünk, karod el ne hagyja A sír mélyén pihenőt. /4 #6F16DB34 E magasztos áldozatnak, Test-, vérednek érdeme Váljék az eltávozottnak Lelke üdvösségére. /5 #A45064E3 Add, hogy egykor majd egekben Azt lehessen zengenünk, Szent az irgalmas, nagy Isten, Urunk, Atyánk, Mindenünk. >241 /1 #9747EE31 Ki ragyogni látod élted csillagát, Halljad a természet hathatós szavát: A gyenge és erős, félékeny és a hős Meghal egyaránt. /2 #BD7FAB05 Légy gazdag vagy koldus, szolga vagy király, Ifjú vagy elaggzott, izmos vagy szikár, Egy csapás, és elejt, és rideg sírba rejt A kemény halál. /3 #ED7780A0 Mint az őszi szellő fák zöld levelit Elhordja, úgy járnak szinte ékeid. A tilost ne keresd és tovább ne szeresd, Mert az elmerít. /4 #67753D4E Nézd a föld virágát, mily hamar virít: Alig vetted észre szende ékeit, Fonnyadni siet már, szívből sajnáljad bár, Hogy vigyázz, tanít! /5 #0B09307F Ne ígérj magadnak hosszú életet, A halál veled jár, s észre sem veszed: Hogy élted fonalát elmetszi, nem lesz gát Semmi érdemed. /6 #7179CD8F Hát Istentől rendelt célodhoz siess: Örömet mulandó jókban ne keress, Hogy ha int az óra, a bírói szóra Bátran ott lehess. >242 /1 #68C8F5A6 Meg kell halni, ó jaj, Halál a bűn zsoldja. Hat ezrede, hogy e sóhaj Örömünket rontja. /2 #E86A5209 Ember, kérlek téged, Hallgass ész szavára: Ha ma másnak, holnap néked Nyílik a sír szája. /3 #EC2E4366 Ha ragyog is most még Életed szép napja, Tetteidben megfontolt légy: Van ítélet napja. /4 #0B2DBD48 Véget vet mindennek A halál csapása, És megmérgez minden kedvet Ennek tudomása. /5 #9725F6DA Ha eljő a nagy nap, Kioltja világod, Tőled majd mind elmaradnak Rokonok s barátok. /6 #C0E625FF Bizonytalan egy csak, A halál órája: Ó, ki tudja, rád mikor csap? Légy hát készen rája. /7 #A0C9AB27 Meg kell halnod majdan! Kérd Istent, nézz égre, Hogy segítsen a nagy harcban S üdvözítsen végre. >243 /1 #B17A64ED Ments meg engem, Uram az örök haláltól, Ama rettenetes napon minden bajtól: Midőn az ég és föld meg fognak indulni, S eljössz a világot lángokban ítélni. /2 #8C258ECD Reszket minden tagom, borzadok és félek, Földi pályát végzett szegény bűnös lélek: Félek a naptól, mely vizsgálni fog s dúlni, Midőn az ég és föld meg fognak indulni. /3 #FF02CB1A Haragnap napja az, ínség s veszély napja, Nagy nap, mely a bűnöst gyötrelemnek adja; Midőn Te, ki mindig éltél és fogsz élni, Eljössz a világot lángokban ítélni. /4 #519DA49B Örök nyugodalmat adj, ó Uram, nekik, Örök világosság fényeskedjék nekik: Hogy szent trónod körül udvarolhassanak, S Téged, boldogítót, örökké áldjanak. >244 /1 #AE6038F0 Nézz le, Jézus, mennyekből minden bús hívedre, Ki tisztító helyedből vár öt mély sebedre. Várja, hogy ez a nagy bér legyen néki mentség, A szívedből folyt vér legyen üdvös könnyebbség. /2 #26C6D75E Ha keresztfán véreddel őket megmentetted, Már ezután engedd el, amiket vétettek. Világ tengersok bűnét érdemed elfújja, Ha letörlöd szennyét, jóságodat bámulja. /3 #389EFAD0 Senki meg nem fizethet a sok bűnért Néked, S Te kiontod véredet, hogy lemosd a vétket. Az is adós vérednek, ki ma mennyben fenn él, Kegyelmezz hívednek, ki csak Benned hisz, remél. /4 #9535A46F Ha rabodért rab lettél ingyen kegyelmedből, Ha keresztre feszültél örök szerelemből: Ez a nagy véráldozat hasson el poklokra, Szálljon mentő szózat vele minden foglyokra. /5 #49925D7E Add meg, Uram, nyugalmát minden elhunytaknak, Szüntesd immár siralmát a szegény holtaknak, Ez a hosszú reménység édes valósággá Váljék s a sötétség örök világossággá. >245 /1 #CD692F58 Ó, egeknek Királynéja, Holtaidnak nagy a kínja! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /2 #CD9D7B01 Nézz a gyötrő tűzlángokra, Abban esdő bús foglyokra, Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /3 #FDF3F28A Nézd, könnyeik hogy áradnak, Lángjaik közt mint lobognak! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /4 #C6C10E75 Nézd, mint sírnak, mint jajgatnak, Hogy Fiadra nem láthatnak! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /5 #11FA01B7 Nyögnek a kín homályában, Halálnak gyász árnyékában. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /6 #5301751B Borítsd rájuk palástodat, Tárd ki nékik két karodat. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /7 #2A6A6237 Kezedben a nagy hatalom, Szíved merő szín irgalom! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /8 #FECDC277 Hallgat rád az égi Jegyes, Ha könyörgesz, leszen kegyes. Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! /9 #7B05C298 Anyánk, mutasd jóságodat, Engeszteld meg szent Fiadat! Irgalmasság édesanyja, Szánd meg őket, ó Mária! >246 /1 #72EC39F6 Ó, emberi gyarló nemzetség, Minden dolgod csak hívság, kétség, Miben bízol? Arany és ezüst Elenyészik majdan, mint a füst. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /2 #3F53775D Nem látod-e annyi példában, Hogy a halál siet dolgában, A sok tisztség s nagy birodalom Elolvad majd, mint a hóhalom. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /3 #C5A5C3C1 Kik a magas székeket ülik, Még a halált el nem kerülik. Meg nem ment a nagy királyi szék, Semmi nagyság, semmi tisztesség. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /4 #DEC3D8A1 Légy erős bár, nagy és hatalmas, Vagy, mint Sámson, oly diadalmas. Vagy szép, mint a piros rózsaszál, Mit sem használ: mégis lekaszál. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /5 #671E7985 Mit használ szép, aranyszín hajad, Kláris forma gyenge ajakad, Mit kristályos, fényes, kék szemed, Ha a sírba dugják holt fejed? Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /6 #A5BEEFAC Hány mosolygó színes violák, Rubintoknál pirosabb orcák Bimbójukban vesztek tavaszon, Akik nyarat reméltek nagyon. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /7 #22C1DE15 Gyenge szüzek, pávák, szép ifjak, Ne játsszatok, nem úrfiak! Váratlan jő reátok a sor, Testetekből még ma válhat por. Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! /8 #E451F520 Nincs e földön hosszú maradás, Fogadó ez, nem örök lakás. Láss dolgodhoz, míg az úton vagy, Ne játsszál, mert számadásod nagy! Ó halál, ó halál, ó szörnyű halál! >247 /1 #7CD46D89 Ó, édes Megváltóm, ne nézd bűneimet, Sok ellened való cselekedetimet. Üdvösségem árát tekintsd érdemedet, Jöjj el, Jézus Krisztus, vedd Hozzád lelkemet. /2 #935B13CC Mennyi sok kínokat és halált szenvedtél, Minden bűneimért hiszem, megfizettél, Atyád sem haragszik, kit megbékéltettél, Jöjj el, Jézus Krisztus, add meg, mit ígértél. /3 #7271B691 Igazságod szerint ne ítélj meg engem. Nem talál kegyelmet én szegény érdemem. Nem lehet nélküled soha üdvösségem, Jöjj el, Jézus Krisztus, édes reménységem. /4 #4300DD92 Ez árnyékvilágból ámbár ki kell mennem, És a sír gyomrából föld porává lennem, A föltámadáskor visszatér majd lelkem, Jöjj el, Jézus Krisztus, fogadj el ott engem. >248 /1 #C7DA0718 Ó, értem vért ontott szerelmes Jézusom, Már bűnös életem hideg könnyel mosom. Elhagytak mindenek, légy Te most orvosom. /2 #35BFC518 Elmaradt már tőlem a világi hívság, Befogadott a nagy örökkévalóság, Nincs többé változás, minden állandóság. /3 #315CA251 Éva ősbűnének díját lefizettem, Küszködő életem halállal végeztem, Meghalok Ádámmal, mert vele vétkeztem. /4 #87DB5B39 Visszatérek Hozzád, ki ellen vétkeztem, Teremtőm, Megváltóm, Tehozzád kéredzem, Irgalmat mindenkor csak Nálad kerestem. /5 #A6D8E402 Jöjj hát, édes Jézus, töltsd be reménységem, Mert most van Tereád legnagyobb szükségem. Ne nézd bűneimet, add meg üdvösségem. /6 #787A09D4 Nézz kegyes szemekkel halott tetememre, Halál kifacsarta nehéz könnyeimre, Véredet add írul lelki sebeimre. /7 #08009BB2 Bár nagyok bűneim, tekints érdemedre, Érettem kiontott rózsaszín véredre, Véreddel megfestett piros keresztedre. /8 #B12DBC6A Ezekért légy, Uram, lelkemhez irgalmas, Szabadíts meg engem, mert kezed hatalmas, Hogy majd ítéletem ne legyen fájdalmas. >248A /1 #CD8A19CD Ó, keserves jajszó, mindnyájan meghalunk, Ifjak és öregek, számadásra állunk! Ó, fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /2 #A7F539D9 Abban bizonyos légy, nem távoztathatod, Meg kell egyszer halnod, mindenkor várhatod. Ó, fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /3 #72BB8082 Napjait éltednek használd jobbulásra, Míg kegyelmet enged az Isten jósága. Ó, fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /4 #E4D6419A Úgy állj hát, halandó, hogy juss boldog végre, Isten irgalmából örök üdvösségre. Ó, fájdalom, szörnyű aggodalom! Halál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! >249 /1 #DD85FC33 Ó, Megváltó, kegyes Jézus, fogadd könyörgésünket, A Te kimúlt hív szolgádért hallgasd meg kérésünket. Kiért áldozatot oltáron mutatott Msot be lelkipásztorunk. /2 #D2288534 Kinek ennyi esztendeje adtunk végtiszteletet, Ma felőle áldozatban teszünk emlékezetet. Hogy nyerjen kegyelmet, nagy Isten, ó engedd, Örvendezhessen veled. /3 #97DE92FA Ó Mária, Isten Anyja, esedezzél érette, Isten után nagy reményét mert Tebeléd helyezte. Mária, Mária! Jézusnak szent Anyja, Légy mennybe kalauza. >250 /1 #B8B84395 Ó, örök fény napja, melynek nincs alkonya, Csorog az oltárra szemünk könnyzápora. Kimúlt hív szolgádnak mutasd meg arcodat, Lelkét az üdvösség honába befogadd. /2 #9F485E42 Tebenned remélve szállt ki végfohásza, Hamvait takarja a sötét sír gyásza, Ah, de még sötétebb a nehéz gyász lelkén, Lángoló kínok közt enyhülést nem lelvén. /3 #9E35639B Bár súlyosb hibáit enyhíté malasztod, Büntető tüzed rá mégis felgyullasztod, Hogy minden bűnöknek törölje le szennyét És lelke bírhassa a boldog üdv mennyét. /4 #C22CE053 Hintsd kegyed sugarát a kínok helyére, Oltsa ki a lángot szívednek szent vére, Esdeklő fohászunk legyen a lágy harmat, Amellyel bűneit mossa le irgalmad. /5 #656EF278 Királyi székednek dísze, nagy kegyelmed Hirdeti Golgotán tengernyi gyötrelmed. Kegyelmezz meg néki, irgalom szent Atyja! Érte ég az oltár tiszta áldozatja. >Magyar gyászmisék >251a /1 #F7B1AF8E Szemünk telve könnyel, szíveinkben fájdalom. Vigasztaló Isten, Te vagy örök oltalom. Ez az üdvös áldozat, melyet néped bemutat, Segítsen a holtakon. >251b /1 #8FC185B6 Napja Isten haragjának Végét veti e világnak, Ez szavok a prófétáknak. /2 #E770C23A A szív tele rettegéssel Lesz a bíró jövetével, Hol kezdődik a számvétel. /3 #81B8CF74 A trombitaszó egyszerre Lehat minden sírfenékre, Kit-kit hív az ítéletre. /4 #21244C3A Bámul természet és halál, Hogy a földpor emberré vál, És a bíró elébe áll. /5 #312A223F Az írott-könyv megnyittatik, Melyben minden foglaltatik, Valami megbíráltatik. /6 #8688FC03 Ha a bíró ül ragyogva, Mi sem marad eltitkolva, Minden meg lesz ott bosszulva. /7 #AE4C6E14 Akkor, szegény én, mit tegyek, Oltalmamra kiket vegyek, Hol a szentek is rettegnek? /8 #F313B11F Égnek, földnek szent Fölsége, Világ ingyen üdvössége, Segíts, malaszt nagy mélysége! /9 #B7FC2F6E Kegyes Jézus, emlékezzél, Hogy érettem kínt szenvedtél, Ments meg, akit vérén vettél. /10 #342ADA84 Felkerestél fáradozván, Megváltottál a keresztfán, Munkád haszna áradjon rám. /11 #B33F3827 Igaz Te a bosszulásban, Légy bő a megbocsátásban, Míg nem állok számadásban. /12 #0B183980 Szívbe szállva fohászkodom, Szégyen terül el arcomon, Könyörülj meg rútságomon. /13 #1664F043 Ki Magdolnát feloldoztad, És a latrot meghallgattad, Kegyed nékem is ajánltad. /14 #89E1AB09 Aznap minden könnybe borul, Melyen a test hamujábul Föltámad és eléd járul. /15 #D688A6F1 Akkor, Jézus, nyújts irgalmat, Híveidnek adj nyugalmat, Szentjeiddel közjutalmat! >251c /1 #5C751B60 Vigasztaló Jó Istenünk, Ki a bűnös atyja vagy, A holtakért engesztelő Ajándékot, ó, fogadj. /2 #AB66CC42 Oltárodon feláldozzuk Szent kenyerünk és borunk, Oldozza fel az áldozat, Kikért most imádkozunk. >251d /1 #C18EB700 Szent vagy, szent vagy, száll az ének A magasból és a mélyből, Más világon akik élnek, Váltsd meg őket szenvedéstől. >251e /1 #68C5C466 Maga Jézus jön el, íme, eledelül nekünk, Szíve vérén mosogatja sok epesztő sebünk, Szíve vérén mosogatja sok epesztő sebünk. /2 #29680B46 Ez a szentség, íme, zálog: feltáma a halott, A halálban örök élet napkeletete ragyog. A halálban örök élet napkeletete ragyog. >251f /1 #A4CB06A5 Legyen ez az áldozatunk, Melyet néked bemutatunk, Erősítő a halálra, Kelkek örök megváltása. /2 #8CCCBB6E Kik lángok közt elepednek, Erejében szentségednek Nyerjék el az üdvösséget, Az örökös fényességet. >252a /1 #EEDAC0C9 Színed elé jövünk, könyörülő Atyánk! Esedezünk, ne küldd haragodat reánk. Vezekelő imánk legyen ez áldozat, Mindenható Urunk, kegyesen, ó, fogadd. >252b /1 #93DC46E1 Ami szörnyű napja Isten haragjának Füstben, lángban veti végét e világnak. Egyenlőképp mondja szava Dávidnak és Szibillának. /2 #05980168 Én szegény ott mentségemre mit beszéljek? Pártfogómnak kit kiáltsak, mit reméljek? Hisz a bíró szeme előtt az igaz is alig él meg. /3 #DED939A1 Kegyes Jézus, alázattal kérünk téged: Miérettünk vállaltad az emberséget: Szegény bűnös szolgáidnak ne hagyj érni gonosz véget! >252c /1 #3437F7AE Kenyeret s bort hozunk, Teneked áldozunk Az elhalt hívekért, Megesett vétkekért. Könyörülj, Istenem Az elholt lelkeken, Akikért szent Fiad Kereszten szenvedett Keserves kínokat. >252d /1 #D53CE5DE Szent vagy, Jézus, örök élet! Aki meghalt, él tevéled. Leborulok oltárodnál, Ki a sírból feltámadtál. >252e /1 #EE96262A Isteni kenyér, életet adó mennyei reményünk: Tiéd a szívünk, tiéd a karunk, tiéd a mi vérünk! Ki mélyből kiált, hallgasd meg szavát, szerető vezérünk! /2 #A8872C13 Életünk után nyisd meg az eget és bocsáss be minket. Békédet mutasd elgyötört szegény, nyugtalan szívünknek. Ott jelölj helyet, ahol az igaz báránykáid ülnek. >252f /1 #17E60F42 Jézusom isteni teste, Térdedet átfogom esdve: Lelkem az égbe vezesd be. /2 #423D59C4 Jézusom isteni vére, Szállj le ma szívem ölére. Moss meg örökre fehérre! /3 #8E4D0B3B Jézusom, isteni Bárány, Égi kegyelmeid árán Menny örök élete vár rám! >Különböző alkalmakra >253 /1 #09AB914D Bemegyek szent templomodba, Uram, a szent oltárhoz, Az aranyos oszlopok közt a királyi trónushoz. Színed előtt leborulok, szegény bűnös, elnémulok, Égő füstnek illatával, Uram, Néked udvarlok. /2 #5AE9A49E Bölcs Salamon kőtemplomot épített az Istennek, Hogy ott legyen lakóhelye a szövetség szekrénynek. Elkeríté kárpitokkal, aranyozott szép láncokkal; Kerubimok ékesíték kiterjesztett szárnyakkal. /3 #36695600 Hát én, szegény, földnek férge, mit építsek nevednek! Lakóhelyet hol szerezzek az isteni Fölségnek? Aki por és hamu vagyok, bűneimtől roskadozok, Lábam, hogy a földet nyomja, méltó arra sem vagyok. /4 #69721C28 Hogyha tetszik áldozatom, lelkemet fölajánlom, Örökös hű szolgálatra holtomig leláncolom. Szenteld ékes templomoddá, szent Lelkednek hajlékává, Rendeld égi udvarodban engedelmes szolgáddá. /5 #83194CB5 Hogy szívemben fölgerjedjen az isteni szeretet, Piros véred harmatával öntözgesd a szívemet. Add, hogy lelkem tiszta legyen, soha többé ne vétkezzem, Választottak seregébe enngedd, hogy felvétessem. >253A /1 #59205AB5 Hints meg, Istenem, izsóppal, s megtisztulok általa. Moss meg engem, s fehérebb leszek, mint a tél hava. Irgalmazz nekem, nagy Isten, végtelen kegyed szerint, És törüld el bűnöm árját irgalmad bőségeként. Dicsőség Neked, ó Atya, Fiú s Szentlélek Isten, Miképpen kezdetben vala, most és mindörökké! Ámen /Húsvéti #4B290B9F Láttam a Szent Ház jobbjáról jött vizet, Alleluja! S mindaz, kire üdvözítő árja hull, megújula. Magasztaljuk s áldjuk Istent, mert jó és kegyelmes ő, És irgalma mindörökre s mindenekre terjedő. Dicsőség Neked, ó Atya, Fiú s Szentlélek Isten, Miképpen kezdetben vala, most és mindörökké! Ámen >253B /1 #CE65AEA3 Az éjszaka immár eltelt, És a fényes szép nap felkelt: Téged, Isten, buzgósággal Kérünk s alázatossággal. /2 #6D4EBB2F Őrizz meg, hogy tiszták legyünk, Szerinted szóljunk és tegyünk; Tartsd vissza bűntől nyelvünket, És hiúságtól szemünket. /3 #4493DFC7 Legyen szívünkben tisztaság, Munkánkon jókedv s gyorsaság, És éljünk mértékletesen A test kevélysége ellen. /4 #CAD26A5D Hogy midőn majd a nap leszáll, És a csendes alkony beáll, Meggyőzvén így érzésünket, Áldjunk Téged, Istenünket. /5 #AAFC815F Dicsőség legyen Atyának, Egyetlen örök Fiának, >254 /1 #E064BA80 Fölkelt a nap már, megvirradt újra, Itt vagyunk, jó Atyánk, leborulva. Szent felséged áldjuk, nevedet imádjuk, Hálával éneklünk, térdre hullva. /2 #CB8FE316 A sötétséget messzire űzted, Rémektől megóvtál ma bennünket. A szép napvilágnál megkezdett munkánknál Áldd meg a mi buzgó kezdésünket. /3 #DBAE2BE5 Mint napraforgó egész napon át, Tefeléd fordítjuk a mi orcánk. Árassz ránk kegyelmet, fáradtságban enyhet, E napon kegyesen Te hajolj ránk. /4 #7CA9998C Ha jó szándékunk néha gyengülne, Felhőket ne engedj kék egünkre. Bár villámod sújtson, tarts meg a jó úton, Csapásod változzék mi üdvünkre. /5 #FD4E13A4 Ha munkánk után leszáll az este, Csak Hozzád járulunk térdre esve. Mint gyermekét anyja fáradt alkonyatra, Nyugtass el bennünket szent Szívedre! >254A /1 #19D79170 Ha a bánat nyila sebez és elönt a fájdalom, Nincsen aki vigasztaljon, és könnyítsen sorsomon. Enyhületért Hozzád futok, szomorúak vigasza, Szárítsd fel a könnyeimet, könnyező Szűz Mária. /2 #6030EF2F Ha fölöttem sötét felhő villámait csapdossa, Lelkemet a vétek hada szüntelenül kínozza. Segítségül Téged hívlak, bajban levők gyámola, Oltalmadat terjeszd felém, könnyező Szűz Mária. /3 #234848DF Ha mindenki megvet engem, s reményemet elvesztem, Érezve a végső órát nem lesz senki mellettem. Végpercemben Hozzád jövök, Te igazi jó Anya, Segíts engem föl a mennybe, könnyező Szűz Mária. >255 /1 #93BAE1E7 Jézus, Mária, dicsőséges nevek, Néktek szolgálok, hogy felébredek, Néktek virrasztok, Néktek aluszom, Csak Néktek élek, édes Jézusom. Jézus, Jézus, Mária. /2 #E463FE0E Jézus, Mária, mindennap, szüntelen Tiszta szívemet Néktek szentelem. Engedj épséget szegény testemnek, Adj üdvösséget bűnös lelkemnek, Jézus, Jézus, Mária. /3 #348D9774 Jézus, Mária, én Tinéktek élek, Míg csak testemben lészen a lélek, Sőt, majd testemből mikor kimegyen, Akkor is lelkem Tiétek legyen, Jézus, Jézus, Mária. /4 #B9F21545 Jézus, hallgasd meg e kis énekemet, Úgy add rendeznem én életemet: Áldjam örökké Te szent Nevedet, Hogy a gonosztól ments meg engemet, Jézus, Jézus, Mária. >255A /1 #CE60590A Mária kertjében kinyílott a rózsa, Jertek, hív társaim, kössük koszorúba. Égi virágokkal fel van ékesítve, Tegyük fel kegyes Szűzanyánk szent fejére. /2 #EA402D63 Üdvözlégy, Mária, rózsák szép rózsája. Az angyal köszöntött Názáret városba'. Így köszönt az angyal: üdvözlégy, Mária! Szűz méhedbe szállt a világ Megváltója. /3 #4033FEC4 Angyalok virága, ó szép Szűz Mária, Szép koszorút fonunk örömed napjára. Miatyánk - Üdvözlégy énekvirágokból, Tekints le, Mária, a szép mennyországból. /4 #850B2A11 Ki a szent olvasót ájtatosan mondja, Nagy örömmel nézi a szép Szűz Mária, Fölveszi a mennybe szent Fia elébe, A Szent Háromságnak nagy dicsőségébe. /5 #51B412CC Olvasónk asszonya, ó szép Szűz Mária, Mennynek és a földnek ékes királynéja, Ezen szép koszorút vedd kedvesen tőlünk, Nagy örömmel nyújtja Neked gyönge szívünk. >255B /1 #B68CA69E Mária drága Szűz, légy édesanyánk, Könyörögj érettünk, szerelmes dajkánk. Szentséges Fiadnál, szűz Mária, Nyerj nekünk irgalmat, Krisztus Anyja! /2 #DDCB7244 Ó szeplőtlen Szűz, kinyílt rózsafa, Kinek az Úrjézus volt a bimbója. E bimbóba vetjük reményünket, Hogy nyissa meg nekünk a Mennyeket. /3 #6B4A1046 Légy Anyánk a harcban hősök oltalma, Hogy tieid legyünk, élve és halva. Szűz kebeled nyerjen buzgó szívet, Szűz öledbe hajtjuk most fejünket. /4 #3A16F6D6 Náladnélkül éltünk csak keserűség, De teveled élni nagy gyönyörűség. Légy hát velünk Anyánk, s áldj meg minket, A hozzád esdeklő híveidet. /5 #B70F9208 Árvák lennénk, ha te lehagynál minket. Hogyha nem szeretne anyai szived. De a bűnösökhöz irgalmad nagy, Minket hát, jó Anyánk, ó el ne hagyj. /6 #A4AA2D68 Reménységünk, Anyánk, hallgasd kérésünk, Majdha a halálban végünket érjük. Fogadd be lelkünket hajlékodba, Imádkozzál értünk, Isten Anyja! >256 /1 #D2F2D0B1 Mikor reggel lelkem újra ébred, Isten előtt hajtok előbb térdet. Édes nékem az Urat dicsérnem, Ki új napot engedett megérnem. /2 #C5E8B4C9 Homlokomra kereszt jelét írom, Hálaszóval őrangyalom hívom. Gyermekmódra bízom magam erre, Hogy egész nap gondomat viselje. /3 #09FABCB8 Hallgatom a friss madarak hangját, Víg dalaik szívemet meghatják. Sietek az Úr házába menni, Imádkozni s új malasztját venni. /4 #844D5930 Két kezemet összeteszem kérve, Föltekintek a jóságos égre, Istenemet magasztalom, áldom, Hiszen annyi kegyességét látom. /5 #1A5A65E0 Embereknek könyörülő Atyja, Kitől lelkem minden napját kapja, Ez új napért néked hálát mondok, S kérlek, viselj ma is reám gondot. >256A /1 #893087D7 Ó, édes Istenem, és minden reményem, Csak Te vagy egyedül életem s mindenem! Istenem, szeretlek, Tőled el sem megyek, Valahová fordulsz, utánad sietek. /2 #70F9EB9F Ó, édes Istenem, csak Téged szeretlek, Kívüled mást soha nem is kedvelhetek. Istenem, szeretlek, Tőled el sem megyek, Valahová fordulsz, utánad sietek. /3 #2019E0B2 Kísértsen test, világ ezer mesterséggel, Égesse szívemet csábítás tűzével. Istenem, szeretlek, Tőled el sem megyek, Valahová fordulsz, utánad sietek. /4 #7F02F18E Látogass bár engem sok nyomorúsággal, Legyen rakva testem sok sanyarúsággal! Istenem, szeretlek, Tőled el sem megyek, Valahová fordulsz, utánad sietek. /5 #D2826C76 Azért is áldassál, Uram magas mennyben, Dicsértessél tőlünk mindörökkön! Ámen. Istenem, szeretlek, Tőled el sem megyek, Valahová fordulsz, utánad sietek. >257 /1 #A14BB2FB Örvendezzünk, jertek, áhitatos lelkek, Istenünk oltáránál! Nyissuk ki a lelkünk, vidám dalra keljünk: mi Urunk mireánk vár. /2 #8EAFF44A Fölséges az Isten, por előtte minden, por a föld, por az ég is! Mik a földön élnek, mint a szegény féreg. Szeret ő, szeret mégis. /3 #4505193D Fiát adta értünk, őbenne remélünk, főpapunk ő lett nékünk. Áldozatunk ő lett, s érte, Uram, tőled reméljük üdvösségünk. /4 #7E9CFACD Szent, szent, szent az Isten, énekelje minden, ég és föld imádjátok. Közeleg az égből, dicsőséges fényből, szent neve legyen áldott! >258 /1 #8A5E5DFF Isten hozta hív nyájához a főpásztort és atyát, Kinek lelkünk kormányzását az Úr Jézus adta át. Hogy általa szent kegyelme árasztassék a hívekre Úgy, amint ő egyházában mindörökre rendelte. /2 #FAD09579 Jézus, te vagy a szegletkő, mely fölött az oszlopok Apostoli egyházadban a fölszentelt főpapok. Adj erőt főpásztorunknak: atyja legyen mindnyájunknak. És jó harcot harcolhasson javára egyházának. /3 #8F80471C Apostolok tőled nyerték szent hatalmok kulcsait, Hogy megnyissák híveidnek az üdvösség útjait. Add, hogy méltán részt vehessen lelkünk azon kegyelemben, Melyet most ránk főpásztorunk áraszt a te nevedben. /4 #467263CA Égből hozott tanításod pásztoraink őrizik. Apostolok nékik adták, hogy maradjon ép a hit. Add, hogy azon szent igéket, miket lelkiatyánk hirder, Úgy vegyük, mint Istentől jött csalhatatlan beszédet. /5 #50ACDB77 Édes Jézus, egyházadban legfőbb pásztor örökre, Irgalmadnak teljességét áraszd ki a hívekre. Hogy atyánkkal, ki nevedben jött most hozzánk, majd egekben Áldjuk egykor szent nevedet, égi dicsőségedben. >258A /1 #288B84E4 Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, És bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett! Hozzád emelkedik fel a föld szegény fia, És Téged kér, ó, hallgass hát buzgó imáira! /2 #3EB04459 Isten! Kinek hatalma nagy, és trónja fenn ragyog, Kinek jósága végtelen, ím Neked hódolok. Hozzád emelkedik fel a föld szegény fia, És Téged kér, ó, hallgass hát buzgó imáira! >258B /1 #0A8311B2 Lealáva, százszor megbűnhődve Kereslek fel, nagy Istenem, Téged. Mert menekvést gyötrő kínjaimtól S vigasztalást csak Nálad reménylek! Irgalmadnak nem tudjuk határát, Jóságod is éppoly végtelen. Kegyes Isten, könyörülj hát rajtam, Könyörülj, könyörülj a bűnös emberen. /2 #954C0583 Fogadj vissza atyai kebledre, Amelyet oly könnyelműn elhagytam. Fülembe cseng bűnöm rabbilincse, Nincsen békém, nincsen nyugodalmam! Híved leszek, Teneked szolgálok, Míg csak itt tart gyarló életem. Kegyes Isten, könyörülj hát rajtam, Könyörülj, könyörülj a bűnös emberen. >259 /1 #4C9165C1 Jöjj, Szentlélek Úristen, Áraszd reánk teljesen Mennyből fényességedet, Mennyből fényességedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /2 #0A8A5462 Jöjj el, vágyak gyámola, Jöjj el, szívünk orvosa, Oszd ki égi kincsedet, Oszd ki égi kincsedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /3 #62032DAA Jöjj el, lelki vigaszunk, Testi, lelki támaszunk, Érezzük bőségedet, Érezzük bőségedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /4 #41DF1881 Fáradtságban nyugalmunk, Hévben hűvös árnyékunk, Sírásunkban örömünk, Sírásunkban örömunk. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /5 #6362BCA4 Ó, dicső nap, híveid Sötétséges szíveit Világítsd be, légy velünk, Világítsd be, légy velünk. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /6 #55AA4986 Add, Uram, a híveknek, Benned bízó népeknek Hétszeres kegyelmedet, Hétszeres kegyelmedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /7 #2BDA22E0 Esdve kérünk, ó, engedd, Hogy elnyerjük a mennyet, S megláthassuk színedet, Megláthassuk színedet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, Jöjj, Szentlélek, Úristen! /V #20922893 \IP: Küldd el Szentlelkedet, és minden újjászületik.\i H: És megújul a föld színe. >259A /1 #6505EC0A Jó atyánkért esdeklünk, Tartsd meg, Isten, őt nekünk. Színed előtt nyerjen tetszést Szíves kérelmünk. /2 #E43EEC8D Add neki malasztodat, Áraszd rá áldásodat. Hogy mindenben teljesítse Akaratodat. /3 #7EDF1A9A Segítsd, hogy a szent keze Által rámért terheket Jól viselvén, magasztalja Nagy kegyelmedet. /4 #74AE2324 Te vezéreljed a hit Szent fényével útjait, Szereteted lelkesítse Jószándékait. /5 #8800C5F5 Szándékához adj erőt, Midőn küzd, ne hagyd el őt, És ha szenved, Te vígasztald Meg a szenvedőt. /6 #9C567916 S majd ha innét szent szavad Kiszólítja, Te magad Légy jutalma, nyisd meg neki Mennyországodat. >259B /1 #86952BBE Szeretve gyűl köréd Atyánk hű néped, Örömdalával felköszöntni Téged. Reád az égnek áldását kívánva Köszönt szívünk, s az égbe száll imája. Ragyogjon rád szeretet égi fénye, Örök tavasz dicsőséges reménye. Nagyon soká éltessen nekünk Isten, Lelkiatyánk, soká, sokáig éljen, Lelkiatyánk, soká, sokáig éljen! >259C /1 #B2325A62 Ó nagy Isten, felajánljuk néked ezt napot, Kérvén, tégy az Anyaszentegyháznak sok hű, szent papot. Legyen szívük Szívednek tiszta, fényes tükre, Áldást, kegyelmet árassz lelkükre. /2 #364FB992 Ó nagy Isten, kísérd áldásoddal munkás éltüket. Malasztoddal vezesd diadalra minden tervüket. Nekünk meg adj irántuk józan igaz érzést, Szelíd jóságot, hű egyetértést. /3 #C45BAF22 Ó nagy Isten, ifjainkban élessz égi vágyakat, Hogyha ket szent pályára hívod, készen álljanak. Emeld őket őket, és serkentsd tiszta hivatásra, Csak rád vágyjanak, sohase másra. /4 #C6E5F437 Ó nagy Isten, mai tetteinket fogadd, mint imát, Fogadd szívünk örömét és búját, anyád kezén át. Mindent Neked ajánlunk, híven kérve Téged, Hogy jó papokkal áld meg hív néped. >260 /1 #1DC0269B Jöjj el, Szentlélek Úristen! Tekints reánk kegyelmesen, Isteni segítségeddel, Véghetetlen kegyelmeddel. Áraszd hét ajándékodat, Add a te szent malasztodat. /2 #3C68F598 Jöjj el, Szentlélek Úristen! Hű vigasztalónk mindenben, A lelki tanító nyelvét Igazgasd és gyújtsd föl szívét: Hogy te szent akaratodat, Hirdesse nagy jóvoltodat. /3 #E8857E7A Jöjj el, Szentlélek Úristen! Mennyei fényességedben Részesítsd minden hívedet, Kik dicsérnek itt tégedet, Hogy így a bűnnek rútságát Lássák, és nagy gonoszságát. >261 /1 #529E1C4B Hallottuk, Isten, a Te szent igédet. Szívünkbe véssük sok kegyes intésed. Azt fogjuk követni, soha meg nem vetni, Csak Te add szent malasztod, Legyen rajtunk áldásod. /2 #B3F443D4 Tarts meg, Úristen, az egy igaz hitben, Tarts meg örökké Te szent kegyelmedben. Szent igéd értelme, bűn ellen védelme Legyen a mi lelkünknek, Erre segíts bennünket. >261? /1 #BB44F930 Kik Jézust látni jöttetek, a Tábor hegyre nézzetek: az égi fénysugárinál ott ragyog a dicső Király! /2 #90A127EA Mózes és Illés társai, az Ószövetség nagyjai; s Atyja mond\.égből szózatot: „Fiam ő, rá hallgassatok!” /3 #9DC66CAC Úr Jézus,\.engedd azt nekünk, ha véget ér majd életünk, nyerjük meg ott\.az életet, hol együtt lenni\.jó veled. >261A /1 #79BE24FD Ki ülsz az égben a vihar felett, Én Istenem, hallgass meg engemet. Hozzád száll imám, és ajkam dalol, Hazámért reszkető magyar vagyok. A népekkel, ha haragod vagyon, A magyarra ne haragudj nagyon. Ne haragudj rá, bűnét ne keresd, Bocsáss meg neki, sajnáld és szeresd. >261B /1 #071F7789 Ki jársz a fénylő csillagok felett, Én Istenem, hallgass meg engemet. Hozzád száll szívem, ajkam Téged álld, A mélységből lelkem feléd kiált. Ó bármi nagy búsúlásod van is, Hogy vesztére jár minden nép ma is. Ránk ne haragudj, minket meg ne vess, Bocsáss meg nékünk, szánj meg és szeress. /2 #271D6718 Csak vándorok, csak bujdosók vagyunk. Vezértelen meg nem maradhatunk. Borulj hát ránk, mint felhő hév napon, Éjjel te légy égő tűzoszlopom. Ó nézd, utunk pusztákon át vezet, S ha vétkeznénk is százszor ellened Orcád elől te minket el ne vess, Bocsáss meg nékünk, szánj meg és szeress. /3 #59314473 Felvesszük Jézus, bús keresztedet, Megyünk, hová Lelked hív és vezet. Megyünk utánad, roskadozva is, Tudjuk, utunk így üdvösségre visz. Jöjj, és emelj, ha majd elfáradunk, Nézd el, ha olykor fel-fellázadunk. Fogd meg kezünket, ó fogd, és vezess, Bocsáss meg nékünk, szánj meg és szeress. >262 /1 #EBEB0C0E Ne hagyj elesnem, felséges Isten, keserűségemben. Te szent nevedért légy segítséggel, ne essek kétségbe, Mert mindenfelől, látod, Úristen, vagyok kísértésben. /2 #6D75D7B9 Gyermekségemtől fogvást, Úristen, mindezideiglen Téged hívtalak én segítségül minden inségemben. Mostan sem lehet több bizodalmam sem földön, sem mennyben. /3 #3817345C Akármint hányjam, vessem elmémet, felséges Úristen, Oly vigasztalást sehol nem lelek keserűségemben, Ha nem tebenned, ó, nagy Úristen, és szent kegyelmedben. /4 #7B1E0A95 Nincs is énnékem több bizodalmam, Úristen, náladnál, Akármiképpen cselekedj vélem, csak ne haragudjál, Mint kegyes Atya, fiad dorgáld meg, ó, csak meg ne útálj. /5 #54C7976B Irgalmasságnak Ura, Istene és kegyes kútfeje, Kinek szemei e földre néztek, nyomorult ügyemre, Hozzád kiáltok, légy segítségül minden ínségemben. /6 #824F637B Add meg, Úristen, te szent nevedért örök életemet, Töltsd be énrajtam szent Fiad által tett ígéretedet, A Szentlélekkel koronázzad fel én szegény fejemet. /7 #3F59C3D8 Dícséret neked, Atya-Úristen, a te szent Fiaddal, Áldassál tőlünk a Szentlélekkel, mi vigasztalónkkal, Most és örökké imádunk téged zengő énekszókkal. >262A /1 #3959285C Szív, lélek és nyelv áld, magasztal Téged, ki teljes vagy malasztal. Kit Isten minden szentek felett Megdicsőítvén, kitüntetett. Anyjává elrendelt szent Fiának, És oltalmára a világnak. Szív, lélek és nyelv áld, magasztal Téged, ki teljes vagy malasztal. /2 #DF3CE0D1 Dicséretre zeng éneket a szívben égő hű szeretet. Mindig élesztvén nevelje azt az általad nyert égi malaszt. Ez vonja hozzád bizalmunkat, s vigye jólétre szándékunkat. Dicséretre zeng éneket a szívben égő hű szeretet. /3 #8437A272 Titkos értelmű rózsa, néked mondjon minden szív dicséretet. Mert ez a legszebb örömvirág, mit áldalad nyer ez a világ. Nemis érezzük töviseit, mert te enyhíted sérelmeit. Titkos értelmű rózsa, néked mondjon minden szív dicséretet. /4 #69DB3EB1 Köszöntünk, ó szép hajnalcsillag, Mert tőled kelt föl az örök nap. Az igazság szép napja nekünk, Jézus, Megváltónk és Istenünk. Ha éltünk napja estére jár, A sír ajtója már nyitva vár. Ragyogj előttünk, ó szép csillag, Hogy ránk virradjon az örök nap. >263 /1 #F8A793E5 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Vallom magam kereszténynek, hitelt adok mindeneknek, Amit Krisztus hitén vallnak, mert mindezek Tőled vannak. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /2 #EB96F8A0 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem, hogy csak egy Isten van, ámbár három személye van. Ki a jókat jutalmazza, gonoszokat ostorozza. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /3 #4EFCB884 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem Krisztust, Isten Fiát, e világnak megváltóját. Ki a mennyből alászállott, emberré lett és megváltott. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /4 #40F5647B Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem, vallom a Szentlelket, vigasztaló örömünket, Ki szívünket megszentelte, kegyelmekkel betöltötte. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /5 #B195C888 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Benned, Uram, reménységem, hogy elnyerem üdvösségem; Mert bűneim megbocsátod, megtérésem hogyha látod. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /6 #6D028019 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Szeretlek nagy jóságodért, emberekhez irgalmadért. Mást kívüled nem óhajtok, sem nagyobbnak nem állítok. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /7 #B73DAEF0 Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Bánom minden bűneimet, nézd törődött bús szívemet. Inkább mindjárt halni megyek, mint a bűnnek rabja legyek. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /8 #765DD22A Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. Engedd meg, hogy végórámban legyenek e szavak számban És szívemben följegyezve, koporsómra fölszegezve: Uram, hiszlek és reméllek, tiszta szívből szeretlek. E szent hitben, reménységben, szeretetben erősíts. >263A /1 #CE87AD27 Máriához gyertek Szentolvasósok, A legszebb rózsának rózsát hozzatok. Rózsafűzér társulatbeliek, A szent Szűznek koszorút kössetek. /2 #28E86504 Oltárzsámolyánál térdre hulljatok. A szüzet dicsérve fohászt nyújtsattok. Szívetekben ez legyen beírva: Jézus Anyja, üdvözlégy, Mária! /3 #BBC18718 Legszentebb Szűzanya, te légy vezérünk. Jézus Fiad előtt, könyörögj értünk. Felajánljuk neked imáink, Ó add reánk, Anyánk, áldásodat. /4 #DAD7C983 Neved Jézuséval össze van fonva. Ami fegyverünkbe, Szentolvasónkba. Míg csak szívünk utolsót nem dobban, Magasztalunk éltünkben s holtunkban. /5 #3DDD7157 Áldd meg szép hazánkat és nemzetünket. Erős karjaiddal védd meg mindenünket. Hogy mindenki lássa hatalmad, Hogy Istennek kedves lánya vagy. /6 #A2E6BE82 Rólad zengünk, míg csak nem jön az óra, Melyben elhelyeznek majd nyugovóra. Szentolvasód és szent Keresztfa, Vezéreljen minket gyászsírunkba. >264 /1 #2A4BE1BA Szent Olvasót imádkoztunk, Máriához fohászkodtunk, Kérve kérjük Szűzanyánkat, Fogadja el hű imánkat. /2 #5999BAE5 Szent Olvasót mikor mondtunk, Máriának fűzért fontunk, Fonogattuk koszorúnkat, Rózsafűzért Asszonyunknak. /3 #5CBC2C91 Imádságunk koszorúzza Őt, aki a legszebb rózsa, Égi bimbót hajtott nékünk: Rajta nyílt ki üdvösségünk. /4 #02720879 Szűz Mária, szívünkben vagy, Soha bennünk el ne hervadj! Nyílj ki bennük, ég virága, Tégy méltóvá mennyországra. >264A /1 #948FD642 Lelkem Tehozzád vágy, ó Istenem, Mert Te vagy kezdetem, Te vagy végem! E világ szépsége, minden dicsősége Csak hiú, nem elégít ki engem. /2 #34C6AC1B Mert ez mulandó és változandó, Istenem, egyedül vagy állandó! Csak Hozzád egekbe, sóhajtok mennyekbe, Tehozzád, ó, örök Mindenható. /3 #E33D2718 Hozzád sietek, Nálad keresek, Irgalmat és nyugtot Nálad lelek. Téged nélkülözve, Tőled különbözve Mivel mindenem vagy, nem élhetek. >264B /1 #3E221935 Mennyben lakó és Istenem, vedd füledbe dícséretem. Téged dicsér egész világ, néked köszön a kis virág. Erős vihar, kis gyönge szél, Tenger, patak Hozzád beszél. Az ég, a föld telve Veled, Dicsértessék a te Neved. /2 #3BB59CB9 Mennyben lakó én Istenem, könyörgök, légy mindig velem. Ha kél a fény napkeleten, A te szemed rajtam legyen. És ha leszáll napnyugaton, Te légy Atyám, az oltalom. Terjeszd ki rám védő kezed, Dícsértessék a te Neved. >265 /1 #F47C53A6 Menny, föld, tűz, víz, levegő, ég, gyöngy, arany és minden kincs! Mit fárasztod én elmémet? Nyugodalmam addig nincs, Míg fel nem talállak téged, én Uram, én Istenem! Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! /2 #FE3F119E Jó hírnév és jó barátság, magas rang és tisztesség, Amit csak a test kívánhat, bőség, öröm, egészség, Szívem meg nem elégíti semmi más gyönyörűség! Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! /3 #7F2DC509 Amit hallok, amit tudok kívüled, ó, Istenség, A háborgó léleknek az csak gyötrelem és ínség: Ami jó van e világon, nélküled az semmiség: Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! /4 #0B585132 Elmém bármint hányjam, vessem, bár akármit gondoljak, Akárkihez folyamodjam, vagy mint madár, úgy szálljak, Nincs mód, hogy szívemnek másban nyugodalmat találjak: Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! /5 #8EA2F249 Azért távol legyen tőlem a világ dicsősége, Istenem, te vagy egyedül lelkem gyönyörűsége; Nálad nélkül ez az élet a szív keserűsége: Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! /6 #C989EFF7 Jer, én édes vigasztalóm, Jézus szent keresztfája! Jer, egyetlen reménységem, üdvösségem nagy ára! Te vagy, hol a háborgó szív nyugodalmát találja: Benned nyugszik meg lelkem, Istenem és mindenem, Istenem és mindenem! >265A /1 #FB48D493 Mindeneknek Alkotója, ki a földet és eget Létrehoztad, mindenekben látjuk Istenségedet! Ami él egész világon, érzi nagy hatalmadat, Most azért velünk imádjon minden szív az ég alatt. /2 #3498BD79 Fölségednek gondolatja szívünket emelje fel, S lelkünkből a csüggedésnek aggodalmát űzze el. És mikor megszáll a sok gond, ó, Atyánk, nyújtsd kezedet, Téged ismervén s magunkat, kövessük intésedet. /3 #94BCE10E Távol minden kétkedéstől, Benned bízunk, jó Atyánk! Mert, habár itt minden elhagy, Te gondot viselsz reánk. Azért szívesen viseljük a viszontagságokat, Látva mindenkor azokban üdvre intő jobbodat. /4 #55C41823 Gazdagságért nem sóvárgunk, csak adj megelégedést, És szaggasd ki szíveinkből az irigy vetélykedést: Hogy mindenkit boldogítva, mint igaz testvéreket, Egyesítsen a szüntelen lánggal égő szeretet. /5 #DDC756E3 És ha a végóra eljő, Te légy a vigasztalás, Hogy ne legyen iszonyú vég a halál, csak változás. S ha szemünk már elsötétül s nem szólhat a hűlt ajak, Mondja elhaló fohászunk: Isten, végcélunk Te vagy! >265B /1 #96765074 Ó, ne búsulj, föld árva gyermeke, Ha körülvesz a bajok serege; Rózsa nyílik a kín töviseken: Nyugodjál meg az égi végzeten! /2 #5184F7A9 Légy közönyös az öröm s bú iránt, Kövesd Jézust, a szenvedő királyt; Könnyíthet Ő a Te kereszteden; Nyugodjál meg az égi végzeten! /3 #FC18E8B3 Hogyha szenvedsz s az Istenben bízol: Jézusoddal egy pohárból iszol; Buzdulj fel a dicsőült szenteken. Nyugodjál meg az égi végzeten! /4 #794D1F9C Tisztító tűz az ínség s nyavalya, Ha békén tűrsz, szentté válsz általa; Lelked üdül, ha fekszel betegen, Nyugodjál meg az égi végzeten! /5 #08A73894 Ha szégyenbe dönt ellen s álbarát, S viselned kell a töviskoronát; Ha vészfelleg sötétlik egeden: Nyugodjál meg az égi végzeten! /6 #B543DEFC Tűrj békével, ne légy vigasztalan, A csüggedés nem segít, hasztalan! Szép szivárvány ragyog a könnyeken, Nyugodjál meg az égi végzeten! /7 #7BDD3B59 Fogadd el a szenvedés poharát, Ez szépíti meg mennyei koronád; Krisztus is tűrt, hogy úttörőd legyen: Nyugodjál meg az égi végzeten! /8 #3787C7AD Az alacsony sorsot meg ne utáld, Sőt érette magát az Urat áldd; Példaképed Üdvözítőd legyen: Nyugodjál meg az égi végzeten! >266 /1 #99B3A119 Legyen, Uram, színed előtt kedves az új áldozat, Mit új szolgád az élőkért és holtakért bemutat. Uram Jézus, szálljon rája kegyelmednek gazdag árja, Kit papságra felemeltél, add neki irgalmadat. /2 #C9D26A3F Add, Uram, hogy azon érzés lángja lelkesítse őt, Mely most lángol hű szívében. Add meg néki szent erőd, Ki őt lelki viadalra kented fel, hogy élve, halva, Mint hű szolgád s hű vitézed harcoljon az Úr előtt. /3 #33962ADF Áldd meg szívét, áldd meg nyelvét, hogy igédet hirdesse Üdvözítő szent hatással, s amit hirdet, kövesse. Hogy átható szólásában, szívet vonzó példájában Minden ember a jámborság tiszta tükrét szeresse. /4 #43912854 Uram Jézus, ki szolgádat helytartóddá rendeléd, Hogy megkösse vagy föloldja a bűnöknek kötelét: Add, hogy ezen hatalmával úgy éljen, mint orvossággal, Megenyhítse, meggyógyítsa a bűnbánók mély sebét. /5 #D324CF25 Te vezéreld, te igazgasd szolgád minden lépteit, És ha szenved, te enyhítsd meg szíve minden sebeit. Add, hogy végig jól harcoljon, és a hitben hív maradjon, S az igazságkoronával jutalmazd meg tetteit. >267 /1 #D043204D Üdvössége lett e háznak a mai szent ünnepen, Ki kezében tart ég- s földet: ama Fölség van jelen. Isten, áldd meg e hajlékot, áldj meg minden jószándékot, Mely a buzgó hű szívekben támad most e szent helyen. /2 #2F7C4906 Uram, kinek dicsőségét az ég és föld hirdeti, Te, ki szent vagy, hajlékodat örök szentség illeti. Engedd, hogy szent érzelmekkel, tiszta szívvel s hű lélekkel Szálljanak föl imádással híveid dícséreti. /3 #B7BC75CD A Te házad imádságnak háza, Uram, Istenem, És királyi szék az oltár, ott lakik a kegyelem. Engedd, hogy a buzgó hívek, akik benned bízva kérnek, Megnyerhessék a malasztot ezen áldott szent helyen. /4 #B01795B3 Istenem, ki e hajlékba megaláztad magadat, Szentlelkednek templomává szenteld bennünk házadat, Mit lelkünkbe építettél, s lakásodul elrendeltél, Hogy méltán elfogadhassuk, add nekünk irgalmadat. /5 #56FE62F2 Kit nem érbe, kit nem fog fel az egész nagy mindenség, Mégis tűröd, hogy e hajlék Te házadnak hívassék. Add, hogy boldog célt érhessünk s angyaliddal dicsérhessünk Mennyországod templomában, mindenható Istenség! >268 /1 #FD9CE7E5 Tehozzád kiáltok, édes Istenem! És minden munkámat Néked szentelem. Mert Te engemet munkára szántál, Ép testbe arra formáltál. /2 #CDEFCAAD Adj erőt, épséget, Uram, azoknak, Akik szent nevedben híven dolgoznak: Hogy vidám kedvvel munkálkodhassunk S munkánkkal Téged áldhassunk. /3 #DFCBA360 Engedd, hogy sorsunkkal megelégedjünk, Melyet bölcs végzésed rendelt minékünk: A nagyravágyás el ne ragadja, Ne legyen lelkünk gőg rabja. /4 #76275E8A Nálad úr s szegény közt nincsen különbség, Elzárva senkitől nincs az üdvösség; A gazdagságot te nem tekinted, Csak tiszta, jámbor lelkünket. /5 #115FDD0A Add, Uram, kegyelmed minden munkámhoz, S amidőn rossz szándék kísértésbe hoz, Ments meg engemet, el ne tévedjek, Kárt, csalást tenni ne merjek. /6 #E7154CC1 Legyen szent áldásod igaz munkámon, Mert habár az ember végig izzadjon: Ha szent áldásod nem segít rajta, Semmi munkának nincs haszna. /7 #D03BFBB9 Uram, én nem félek a szegénységtől, Csak mentsd meg lelkemet a bűnveszélytől: Édes Istenem, csak te légy végre Földi munkámnak szent bére. >268A /1 #A4A270AF Téged Isten, dicsérünk, áldjuk, Uram, hatalmadat. Teremtőnknek ismerünk, magasztaljuk Irgalmadat. Amint voltál öröktől, úgy vagy Isten vég nélkül. /2 #CF78FCD6 Minden élő néz reád, kerubim és szerafimok. Neked buzgó hálát ád, áldanak hívek s az angyalok. Zengedezvén ott s itten, szent vagy, szent vagy, szent Isten. /3 #D6253BC5 Kérünk azért kegyelmezz, Uram, s oltalmazd népedet, Minden bűntől védelmezz, s áldd meg Te örökségedet. Aki áldjon Tégedet, s dícsérje szent Nevedet. /4 #664B248D Uram, irgalmazz nekünk, öntsd belénk szent malasztodat. Benned minden reményünk, adjad hét ajándékodat. Hogy csak Neked szolgáljunk, s vég nélkül magasztaljunk. >268B /1 #6B7FED7D Téged, Isten, dicsérünk; Urunknak vallunk s Atyánknak; Téged a földön velünk minden teremtményid áldnak; Neked minden hatalmak földön s mennyben hódolnak. /2 #4C0E9476 Szent Fölséged nagy voltát angyalid kilenc osztálya Dicsérvén énekszóval, szünet nélkül eképp áldja: Szent, szent, szent vagy, Úr Isten, és dicső földön, mennyben. /3 #BD8E6591 Apostolok, próféták, vértanúk, dicsőült szentek, És az anyaszentegyház hívei áldva dicsérnek. Atya, Fiú, Szentléke! Egyenlő szent személyek. /4 #63C358A8 Atya Isten egy Fia, Krisztus, dicsőség királya! Testet vevén magadra, mentél értünk kínhalálra, Most jobbján ülsz Atyádnak, honnan eljössz bíránknak. /5 #158BCBDB \I(letérdelünk) Téged azért kér néped, melyet megváltál véreddel, Segítsd, őrizd és védjed gyámolítván kegyelmeddel; Szent áldásod szálljon le bőven örökségedre. /6 #A28CF6D7 Szenteid közt, az örök boldogságnak fénykörében Teljes legyen örömök az egek dicsőségében; Szentlelked vezérelje őket az üdvösségre. \I(felállunk)\i /7 #641284C2 Mindennap áldunk Téged, s neved szüntelen dicsérjük; A bűntől mindig óvj meg, irgalmadat add érezzük. Benned bízunk, Istenünk! Ne hagyj megszégyenülnünk. >269 /1 #780DC9AB Áldj meg minket, Jézus, kik itt egybegyűltünk, A te áldásodban, kérünk, legyen részünk, Ajándékod közöld bőven vélünk. Ne hagyj minket, híveidet, szentség nélkül világból kimúlni. >269A /1 #1CE0E701 Csendes alkony száll a földre, munka és gond elpihent. Édes Jézus, hozzád jöttem, pihenni szent Szíveden. /2 #077F181B Örök lámpa őrzi csendben szereteted szent lakát, Angyalkarok zengik halkan Jézusom, jó éjszakát. /3 #173B21A8 Édes Jézus, áldj meg minket, védj meg Isteni barát, Engemet is enyéimmel, adj nekünk jó éjszakát. /4 #90E3768D Édes Jézus, későre jár, búcsúzom is tőled már, De még egyszer köszöntelek, kívánok jó éjszakát. Jézusom, jó éjszakát. >269B /1 #BB3CA7A6 Csendesen leszállt az este, Elvégeztük a munkát. Uram, téged köszöntünk még, Jézusom, jó éjszakát, Jézusom, jó éjszakát. /2 #0BE95BEE Trónodnál az örök lámpa Virraszt egész éjen át, Az angyalok zengik halkan: Jézusom, jó éjszakát, Jézusom, jó éjszakát. /3 #22C849DE Uram, add meg mindnyájunknak Az éjszaka nyugalmát, Minden egyes testvérünknek Jézusom, jó éjszakát, Jézusom, jó éjszakát. /4 #7128E3B3 Az éjszaka sötétségét Add, békén nyugodjuk át, Adj az egész alvó földnek, Jézusom, jó éjszakát, Jézusom, jó éjszakát. /5 #FC91762B Távoznom kell szentéjedből, Uram, búcsúzom tehát, De itthagyom a szívemet. Jézusom, jó éjszakát, Jézusom, jó éjszakát. >270 /1 #23C0E32F Áldj meg minket, Atyaisten, Áldj meg minket, Fiúisten, Áldj meg Szentlélek Úristen, Három személyben egy Isten. /2 #AF1F5532 Atyaisten, ki Fiadat Földre küldted Krisztusodat, Hogy a világot váltsa meg, S a mennyországot nyissa meg. /3 #D95B8A5A Fiúisten, ki keresztfán Magadat értünk áldozván Eleget tettél Istennek, Végét vetvén a véteknek. /4 #7EC9AD21 Szentlélek, ki mindezekben Eszköz voltál kegyelemben, Kit az Úr Jézus ád nekünk, Hogy megszenteljed életünk. /5 #5D1EA640 Dicsérjük mind az Úr Atyát, Dicsérjük egyszülött Fiát, És a Szentlélek Úristent, Szentháromság igaz Istent. >270A /1 #799D7CD3 Kérésünk hallgasd meg, nagy irgalmú Isten, Kinek hatalmában vagyon ég, föld s minden! Adj alkalmas esőt nekünk, Melyért mostan esedezünk, Egy szívvel könyörgünk! /2 #607021B9 Enyhítsd meg az égnek szárasztaló hőjét, Öntözd szép esőkkel földünk keménységét. Adj alkalmas esőt nekünk, Melyért mostan esedezünk, Egy szívvel könyörgünk! >270B /1 #3F0FC553 Hatalmas Úristen, tekintsd ez inséget. Melyből irgalmadat kérve sír fel néped. Vedd le rólunk haragodat, szüntesd meg a csapásokat, Add ránk áldásodat. /2 #67C9DF80 Szüntesd meg a vizek kártevő nagy árját, A tiszta időnek add meg vidámságát. Vedd le rólunk haragodat, szüntesd meg a csapásokat, Add ránk áldásodat. >271 /1 #E8D86489 Áldj meg minket, Jézus! Esedezünk Néked, Áztasd meg a földet, segítsd meg hű néped. Szent nevedért kérünk, Uram, téged: Áldj meg, ne hagyj, szép esőt adj, Ismerjük meg: erős Istenünk vagy! >271A /1 #BF9DFFCA Nincsen, aki megsegítsen, nincsen, anki szánjon minket, Hozzád térünk hát, nagy Isten, ha Te nem, más nem segíthet. Száraz a rét, szomjas a föld, ha ez így lesz, elveszünk, Gyászruhát ölt minden ember, Isten ,adj esőt nekünk. /2 #8E896D9E Az igaz, hogy méltán büntetsz, mert mindnyájan sértünk, bántunk, De ha minket már el is veszt s irgalmas nem lész irántunk: Szánd meg a kis csecsemőket, kik, ha nem lesz kenyerük, Sírva nézik a felhőket. Isten, adj esőt nekünk. >271B /1 #93B66A40 Mária, nemzetünk vezércsillaa, Tiéd keblünknek öröme s bánata. Siralomtól zokog mostan énekünk, Nyerj hasznos szép erőt, Mária, nekünk. /2 #55EEC783 Isten szent kertjében kinyílt ibolya, Szemedből nem egyszer bánatkönny folya. Te légy harmatozó áldás-fellegünk, Nyerj hasznos szép erőt, Mária, nekünk. /3 #994F5924 Szűzek aranyszála, szerelmes anya, Legyen nyitva kegyes szíved ajtaja. Palástod oltalma alá sietünk, Nyerj hasznos szép erőt, Mária, nekünk. /4 #C05AA469 Ó, kenyér Istene, örök szeretet, Szánd meg az árvákat, a kisdedeket. Ments meg az ínségtől, Te vagy életünk. Nyerj hasznos szép erőt, Mária, nekünk. >272 /1 #D03F3235 Hallgasd meg, hallgasd meg, Uram, Isten az áldás szavát. Áraszd ránk, áraszd ránk testi-lelki kegyelem javát. Őrizz minket a rossztól, a kísértő gonosztól, A mélységből kiáltó híveidet hallgasd meg! >273 /1 #47275646 Áldj meg minket, Teremtő nagy Úristen, Áldj meg minket, Üdvözítő Úristen, Áldj meg, Szentlélek Úristen, Három személy, igaz Isten! Áldj meg minket, Szentháromság egy Isten! >274 /1 #645FDFF8 Áldjon meg minket szent Atyaúristen, Áldjon meg minket kegyes Fiúisten. Áldjon meg, áldjon Szentlélek Úristen, Három személyű igaz, örök Isten. /2 #FD039E43 Atyaúristen, aki Szent Fiadat Bűn váltságára miérettünk adtad, Szentlélek Isten! ki elküldte nékünk, Egy örök Isten, irgalmazz minékünk. >275 /1 #7B2518D7 Hol Szent Péter sírba téve, és Rómának dobog szíve, Ezrek ajkán, ezer nyelven hő ima zeng édesdeden: Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /2 #1C0B16F0 Arany födél, márvány falak s a Vatikán visszhangzanak. S a hét halom tág körében megharsanva körülröppen: Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /3 #06F9A0AD Új erőre kap e szózat, bejárja a szent sírokat, Zúgva vonul hegyen, síkon, áttör zajló hullámokon. Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /4 #FA70F631 A forró dél, rideg észak ez imában egyesül csak; Kivált honunk édes nyelvén zeng igazán, zeng őszintén: Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /5 #277C2E74 Mint villámmal egy perc alatt messze szárnyal a gondolat, Szintúgy röpül ajkról-ajkra, várak-, puszták- és falvakra: Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /6 #4BB8C0B2 Eljut szentek fénykörébe, s leszáll onnét szíveinkbe, Mint a fölszállt páranedvek szomjas földre visszaesnek. Tartsd meg, Isten, szent atyánkat, Krisztusnak helytartóját! >276A /1 #58B23694 Téged, Isten, dicsérünk, Téged Úrnak ismerünk. /2 #97BB0604 Téged, örök Atyaisten, Mind egész föld áld és tisztel. /3 #5766A5C4 Téged minden szép angyalok, Kerubok és szeráfkarok, /4 #5B746125 Egek és minden hatalmak Szüntelenül magasztalnak. /5 #22FCFBB7 Szent vagy, szent vagy, Erősséges szent Isten vagy. /6 #2074581A Nagyságoddal telve ég s föld, Dicsőséged mindent bétölt. /7 #001EFCA2 Téged dicsér, egek Ura, Apostolok boldog kara. /8 #B0F14D99 Dicséretes nagy próféták Súlyos ajka hirdet és áld. /9 #460E10FF Jeles mártírseregek Magasztalnak Tégedet. /10 #4654BBB6 Vall tégedet világszerte Szentegyházad ezerszerte. /11 #DFD3AF8B Ó, Atyánk, Téged S mérhetetlen nagy fölséged. /12 #4D24F048 S azt, ki hozzánk tőled jött le, Atya igaz Egyszülöttje. /13 #DA23026B És áldjuk Veled Vígasztaló Szentlelkedet. /14 #03322CF6 Krisztus, Isten egyszülöttje, Király vagy te mindörökre. /15 #4840DF8C Mentésünkre közénk szálltál, Szűzi méhet nem utáltál. /16 #88E424B5 Halál mérgét megtiportad, Mennyországod megnyitottad. /17 #22B03695 Isten jobbján ülsz most széket, Atyádéval egy fölséged. /18 #1E20D79F Onnan lészel eljövendő, Mindeneket ítélendő. /19 #E26E4900 Téged azért, Uram, kérünk, Mi megváltónk, maradj véleünk, /20 #1AA311B3 Szenteidhez végy fel égbe, Az örökös dicsőségbe. /21 #030F2371 Szabadítsd meg, Uram, néped, Áldd meg a te örökséged, /22 #252ABF71 Te kormányozd, te vígasztald, Mindörökké felmagasztald. /23 #808AD590 Mindennap dicsérünk téged, Szent nevedet áldja néped. /24 #C6E418B4 Bűntől e nap őrizz minket, És bocsásd meg vétkeinket. /25 #6A57F61D Irgalmazz, Uram, irgalmazz, Híveidhez légy irgalmas, /26 #21216824 Kegyes szemed legyen rajtunk, Tebenned van bizodalmunk. /27 #CF11A2A1 Te vagy, Uram, én reményem, Ne hagyj soha szégyent érnem! /V1 #A35CB926 \IP: Áldjuk az Atyát, a Fiút és a Szentlelket.\i H: Dicsérjük és magasztaljuk a Szentháromságot mindörökké. /V2 #2325D92A \IP: Uram, hallgasd meg könyörgésemet,\i H: és kiáltásom jusson eléd. >276B /1 #C3C65A60 Téged áldunk, Szentháromság Istenünk, Mi Urunknak, Teremtőnknek tisztelünk, Örök Atya, mindenható Istenség, Téged vall a kerek földön minden nép. /2 #E52A6205 Neked égben az angyalok rendjei Meg nem szűnnek hangos szóval zengeni: Szent, szent, szent vagy, seregeknek Istene, Az ég és föld felségeddel van tele. /3 #559D1774 Dicsőséges apostolok éneke, Prófétáknak, mártíroknak serege, Világszerte mind az Anyaszentegyház: Téged dicsér, Téged imád, Téged áld. /4 #41BBDEAA Mi Atyánknak mérhetetlen fölségét. Egyszülötted tisztelendő szépségét, S aki hozzánk kettőtökből küldetett, Megszentelő, vigasztaló Lelkedet. /5 #A1F85EC6 Krisztus Király, Atya örök szülötte, Te érettünk leszállottál a földre, Az embernép megmentését vállaltad, S ember módra születni nem átalltad. /6 #4ED0CFA0 Te letörted fullánkját a halálnak, S országodat híveidnek kitártad, Fölszálltál az Atya Isten jobbjára, Élők, holtak eljövendő bírája. \I(letérdelünk) /7 #5F5AE6DC Kérünk azért: szolgáidat segéld meg, Akiket megváltott drága szent véred, Hogy szenteid seregébe juthassunk, S uralkodjál mindörökké mirajtunk. \I(ismét felállunk)\i /8 #AA60A1AC Téged áldunk, szent nevedet mindennap. Mindörökké valljuk: erős Isten vagy. Bűntől minket e mai nap védelmezz, Légy kegyelmes, légy irgalmas népedhez. /9 #EC777BB7 Szálljon, Uram, Te irgalmad fölébünk, Amiképpen benned a mi reményünk, Csak egyedül Benned az én reményem, Mindörökre elkerüljön a szégyen. >277 /1 #A9A6592C Téged, Isten, magasságban Itt dicsérünk buzgóságban. Téged vallunk Urunknak, Alkotónknak, Atyánknak. Mindenható Isten te vagy, Véghetetlen hatalmad nagy: Földi népek dicsérnek, És Urunknak ismérnek. /2 #761FBF30 Az egek és kerubimok, Minden karok, szerafimok Téged, Isten, áldanak, Együtt így kiáltanak: Szent az Isten, bizony szent, szent! Szabaothnak Istene szent! Ég s föld tele neveddel, Örök dicsőségeddel. /3 #CC1B365B Dicsőséges apostolok, Próféták és mártírok, Mind tégedet áldanak, És mindnyájan szolgálnak. Szent egyházad vigasságban Tégedet áld e világban, Atya Istent Fiaddal, Szentlélekkel egynek vall. /4 #660F61D2 Krisztus, te vagy dicsőségnek Királya s a békességnek, Isten Atyád örök s nagy, Te egyetlen Fia vagy. Rabságunkat megsajnáltad, Szűznek méhét nem útáltad. Értünk halált szenvedtél, Nekünk megkegyelmeztél. /5 #6898A9F3 Zárt ajtaját az egeknek Megnyitottad a híveknek. Most Atyádnak jobbján ülsz És mirajtunk könyörülsz. Eljössz ismét e világra Igazságos számadásra; A nagy bíró te leszel, Igazságot te teszel. \I(letérdelünk)\i /6 #470C02CC Kérünk azért buzgósággal, Kérünk alázatossággal, Szolgáidnak irgalmazz, Légy népedhez irgalmas. Ne nézd tenger-sok vétkünket, Ne nézd új-új elestünket: Tekintsd azon drága vért, Melyet ontál lelkünkért. /7 #53F1B214 Adjad, hogy a mennybe jussunk, Szenteiddel vigadhassunk, Örök boldogságunkban, Dicső szent országodban. Oltalmazd meg, Uram, néped, Áldd meg a te örökséged, Vezéreld és gyámolítsd, Mindörökké boldogítsd. \I(ismét felállunk)\i /8 #B9374239 Mind e napon áldunk téged És hirdetjük dicsőséged. E nap kísértésektől Őrizz s minden vétektől. Kedved rajtunk megmaradjon, Reménységünk benned vagyon; Benned bízunk örökké, Mindörökkön örökké. >278 /1 #0FF6748A Immár a nap leáldozott, Teremtőnk, kérünk tégedet, Légy kegyes, és maradj velünk, Őrizzed, óvjad népedet. /2 #8542B819 A gonosz árnyak fussanak, És minden éji képzelet, Az ellent kösse meg kezed, Testünket hogy ne rontsa meg. /3 #5B250F6B Add nekünk, édes jó Atyánk, Egyszülött Krisztus, add nekünk, Szentlélek Isten vigaszunk, Kegyelmes, őrző Istenünk! >278A /1 #2457F8CC Istenem, midőn haragszol, ó ne büntess engemet. Szent Nevedben, ó, ne sújtson büntető, igaz kezed. Légy irgalmas, mert erőm nincs, reszket csontom s mindenem, Hervadok, lesújtva lelkem, meddig késel, Istenem? /2 #8614AF96 Nézz reám, Uram, s ragadd ki a veszélyből lelkemet, Irgalmadnak nincs határa, ments meg, Isten, engemet! Mert ki fog majd emlegetni a halottak árnyain? S ott ki dícsérend az ének fennrepülő szárnyain? /3 #1AE58E71 Fáradtá lőn a sóhajtás, könnyben ázik fekhelyem, Sápadt arcom kínjaim közt, elhomályosul szemem. Ó távozzatok előlem bűn s gonoszság rabjai, Mert az Úrhoz felhatának mély keservem hangjai. /4 #93057F89 Ő meghallgatá szívemnek buzgó esdekléseit, Ím pirulva futni látom lelkem ellenségeit. Ó Uram, ne hagyj, ne menj el messze tőlem Istenem, Jöjj, siess, te légy segédem, Isten, üdvöm s mindenem! >278B /1 #2A4E0F0D A fényes nap immár lenyugodott, A föld színe sötétben maradott, nappali fény éjjelre változott, fáradtaknak nyugodalmat hozott. /2 #CF8215CA Minden ember megy nyugodalomra, Az Istentől elrendelt álomra, De én, Uram, úgy megyek ágyamba, Mintha mennék gyászos koporsómba. /3 #87B319A2 Vessünk számot hát, édes Istenem, Hogy lelkemet ne kelljen féltenem, Hogy lehessen bátrabban szólanom, Midőn meg kell Előtted állanom. /4 #859778E6 Színed előtt minden nap elesem, De Te lettél Atyámnál kezesem, Ha megtartasz holnapi napodra, Nem fordítom azt megbántásodra. >279 /1 #7E0BC8A6 Imádjuk a testet és vért, Mely keresztfán vétkeinkért Áldozat lőn Istennek, Üdvösség az embernek. /2 #A66C60D0 Nézd a kínt, mit a keresztnél, Ó Szűzanyánk, elviseltél, S kérj Fiadtól minékünk Kegyelmet, hogy megtérjünk. /3 #94DD1B4A Máriának megajánla Minket Isten szent Báránya, A keresztről így szólván: Ím anyád, hű tanítvány! /4 #25E8A8E9 Kérd, hogy a szent békességet Jézustól megnyerje néped: Magyarok Nagyasszonya, Kérj áldást a hazára. /5 #3FD47610 Lelkünk Fiad szent testében Hogyha részt vesz, tiszta légyen, Mint te, midőn holtteste Letéteték kezedbe. /6 #45334567 Életünkre s végóránkra Kérj áldást, ó Isten Anyja! Hogy példádat követve Feljuthassunk egekbe. >280A /1 #20FBCCF7 Gyermekszívek hódolata, zengj Jézus Szívének! Édes Jézus, Szent Szívedért szívet adunk néked. Szívgárdisták hő imája, hogy: Cseréljünk szívet, Szeretetünk néked adjuk, s te is szeress minket. /2 #F333862B Égő Szíved töviseit borzalommal nézzük, Bűntövissel hogy sebezzünk, ó, ne engedd, kérjük. Minden egyes szívgárdista csak azt kérdi esdve: Hogy a tövist kihúzhassuk, segíts jótettekre! /3 #B0DBD09B Gyermekszívünk résztvevően Szíved sebét látja, Fájdalmadat enyhíteni gyermekszívünk vágya. Szívgárdisták jószándéka: Téged vigasztalni, A világnak bűneiért engesztelést adni. /4 #BA43E385 Szíved fölött kereszt ragyog, ez lesz nékünk fegyver, A gárdista Szíved hőse, aki küzd kereszttel. Jelmondatunk harsogja be az egész világot: Jézus Szíve, kiküzdjük, hogy jöjjön el országod! /5 #97F425CE Jézus Szíve, bízunk benned, hogy elfogadsz minket, Ápolgatod, ékesíted gyermekszíveinket. Reád bízzuk családunkat: mi szeretteinket, Hogy az otthont boldogítsuk, add meg szent kegyelmed. /6 #9976504C Jézus Szíve, terád bízzuk összetört hazánkat. Jobb jövőt a szívgárdisták bizalommal várnak. Szíved népe lesz a magyar s te adsz mindent vissza, „Cor Jesu et Hungaria”; zászlónkra van írva. >280B /1 #F176B9F0 Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat, Millió szív összecsengjen, magasztalja az Urat! Krisztus újra földre szállott, vándorlásunk társa lett, Mert szerette a világot, kenyérszínbe rejtezett. /Refr #E417B008 Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: Forrassz eggyé békességben Minden népet s nemzetet! /2 #97B60F72 Egykor értünk testet öltött, kisgyermekként jött közénk; A keresztfán vére ömlött váltságunknak béreként. Most az oltár Golgotáján újra itt a drága vér, Áldozat az Istenbárány, Krisztus teste a kenyér. /Refr #E417B009 Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: Forrassz eggyé békességben Minden népet s nemzetet! /3 #9AB0CC30 Zúgjon hát a hálaének, szálljon völgyön, tengeren: A szeretet Istenének dicsőség és üdv legyen! Az egész föld legyen oltár, virág rajta a szívünk, Minden dalunk zengő zsoltár, tömjénillat a hitünk! /Refr #E417B00A Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: Forrassz eggyé békességben Minden népet s nemzetet! /4 #93639570 István király árva népe, te is hajtsd meg homlokod, Borulj térdre, szórd elébe minden gondod, bánatod! A kereszt volt ezer éven reménységed oszlopa: Most is Krisztus jele légyen jobb jövődnek záloga: /Refr #E417B00B Krisztus, kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: Forrassz eggyé békességben Minden népet s nemzetet! >280C /1 #D99B4989 Magasztalunk és imádunk jóságodért, Istenünk. Irgalmat csak Tőled várunk, Te vagy Utunk, Életünk. Őseinket oltalmaztad, és e hit el nem veszett. Hű tagjává Egyházunknak minket a keresztség tett. /Refr #A7FB7627 Utat mutass, légy oltalmunk, Add áldásod, jó Atyánk! Őszinte a mi szándékunk, A szinódust bízva Rád. /2 #4CCB5269 Adj erőt és bátorságot, megújítva életünk! Tegyünk hitet, tanúságot, amíg Hozzád érkezünk. Szolgálhassuk alázattal az Evangéliumot, Reménnyel és igazsággal töltsük meg a világot. /Refr #A7FB7628 Utat mutass, légy oltalmunk, Add áldásod, jó Atyánk! Őszinte a mi szándékunk, A szinódust bízva Rád. /3 #B298B887 István Király áldott népe előttetek leborul: Szent András és Szent Erzsébet, Kassai szent vértanúk. Boldogasszony, hű Pátrónánk ezer éve véd, vigyáz. A jövendő kapujánál Jézus Krisztus vár reánk. /Refr #A7FB7629 Utat mutass, légy oltalmunk, Add áldásod, jó Atyánk! Őszinte a mi szándékunk, A szinódust bízva Rád. >280D /1 #C1B115A0 Oltáriszentség, föld és ég Újongva, zengve hirdessék: Húsvéti Bárány, áldozat, Égből lehulló manna vagy. /2 #F56F81B2 Oltáriszentség, térden áll Mindenki: koldus és király. Áldja a Testet és a Vért, Angyali drága szent kenyért. /3 #EFF042AF Oltáriszentség, égi bér Mind, aki él, csak Téged kér: Áldásod add a népekre, Jöjjön a béke földünkre. /4 #29C6A8A0 Oltáriszentség, légy áldva, Élet és szentség forrása. Új ezer évben légy velünk, Újítsd és áld meg népünket. /5 #C542CE1E Oltáriszentség, áldozat, Általad szűn a kárhozat. Ó vedd le rólunk vétkünket, Áldj meg és add meg üdvünket. >281 /1 #19553B8C Bőséges irgalmú, jóságos hatalmú Édes Jézus, áldott Jézus. Ím, sietünk hozzád, magunk neked hozván, Édes Jézus, áldott Jézus. /2 #E0182627 Alázatos szívvel áldunk este, reggel, Édes Jézus, áldott Jézus. Mi lelkünket tisztítsd, és szívünket frissítsd, Édes Jézus, áldott Jézus. /3 #E6E4C951 Kinek erős karját rettegjük haragját, Édes Jézus, áldott Jézus. Örökre ne büntess, haragodat szüntesd, Édes Jézus, áldott Jézus. /4 #A81ADEEA Fordítsd felénk orcád, hogy bátrabban hozzád, Édes Jézus, áldott Jézus. Fussunk hívó szódra, üdvösséges útra, Édes Jézus, áldott Jézus. /5 #80CCFD95 Szent nevedre kérünk, ínségben segélyünk, Édes Jézus, áldott Jézus. Híveidet szánd meg, Sátánt zabolázd meg, Édes Jézus, áldott Jézus. /6 #308751B5 Szent nevedet áldjuk, magyarok, imádjuk, Édes Jézus, áldott Jézus. Hogy hazánk ne féljen, szent neved vezér'ljen, Édes Jézus, áldott Jézus. >281A /1 #FD6AD3A2 Be sokszor elborít a bánat, mint tengerár a csónakot. Ón súlya rajta még a mának már rettegem a holnapot. A lelkem szárnya megfagyasztva, nehéz magasba szállnia. Tövis, ha vérez, jöjj segélyül, fájdalmak anyja, Mária. /2 #E1E6C7D4 Néked is volt nehéz keserved, vigasztalást az Úr adott. Könnyezve nézted a keresztet, szíved reménye meghalt ott. Kötözz hát balzsamot sebemre, feléd száll e zengő ima, Állítsd meg könnyeink patakját, fájdalmak anyja, Mária. >281B /1 #D977E0A2 Örök Atya, hála Néked, Hogy Szent Fiad adtad értem. S reménységgel zenghetem, Jézusom, bízom benned. /2 #1BEC8302 Örök Ige, hála Néked, Hogy emberré lettél értem, S reménységgel zenghetem, Jézusom, bízom benned. /3 #E250843B Dicső Lélek hála Néked, Hogy bizalmat közvetítesz. S reménységgel zenghetem, Jézusom, bízom benned. >282 /1 #76FD1814 Ödvözlégy, szent orvosunk, Ó szépséges Jézusunk, Téged óhajt mi sorsunk, Édességes Jézusunk. /2 #F4F8278D Óhajtozva óhajtunk, Ó szépséges Jézusunk, Szent oltáron imádunk, Édességes Jézusunk. /3 #841CC304 Erősítsd meg hitünket, Ó szépséges Jézusunk, Indítsd jóra szívünket, Édességes Jézusunk. /4 #1E993B95 Uralkodjál közöttünk, Ó szépséges Jézusunk, Nyugodjál meg mibennünk, Édességes Jézusunk. /5 #0EAA9AD3 Add országod szeretnünk, Ó szépséges Jézusunk, Igazságod követnünk, Édességes Jézusunk. /6 #509EA86C Szent testednek kínjáért, Ó szépséges Jézusunk, Adj jót szent Szűzanyádért, Édességes Jézusunk. /7 #C3A0C99C A te nagy érdemeddel Ó szépséges Jézusunk, Ellenségink űzzed el, Édességes Jézusunk. /8 #905F217A Szívünk hozzád gerjedjen, Ó szépséges Jézusunk, Romlott ügyünk serkenjen, Édességes Jézusunk. /9 #8456E7B1 Híveidet építgesd, Ó szépséges Jézusunk, Lakomádra elvezesd, Édességes Jézusunk. /10 #AD617913 Engedd bűnünk bánatját, Ó szépséges Jézusunk, Igaz penitenciát, Édességes Jézusunk. /11 #C7940EA4 Lelkünk veled tisztuljon, Ó szépséges Jézusunk, Országunk megújuljon, Édességes Jézusunk. /12 #3C773179 Dícséret szent Atyádnak, Ó szépséges Jézusunk, Teljes Szentháromságnak, Édességes Jézusunk. >282A /1 #4E953B25 Vezetsz, Uram, vezetsz, érzem szent Kezedet. Veszélyes szirteken, sötét ormok felett, Zajló hullámokon, hol minden elhagyott, Utamra fényt derít rezgő csillagzatod. /2 #22B330F7 Te vagy az irgalom, Te vagy a szeretet, Mindenható, örök jó mindenek felett. Villámos vész után, a békét Te adod, Forró esdeklésünk kegyesen hallgatod. /3 #2DD8DA12 Vezess, Uram, vezess, ha vétek megkísért, Hogy el ne hagyjalak tűnő világokért. Zúgó vihar nem árt, letörlöm könnyemet, Újult erőt Te adsz, viszem keresztemet. /4 #BCA2B0CA Majd révbe érkezem, megállok egykoron, Nyugodni Szíveden jó lesz a hegyfokon. Fehér virág nyílik, könnyezni nem lehet, Leveszed vállamról súlyos keresztemet. >283 /1 #010427BF Krisztusunk, nagy Király, üdvözlégy ezerszer, százezerszer! Téged áld és imád, hódolva néz reád minden ember. A négy égtáj a csillagok, mennyben lakó angyalok Hódolnak, imádnak, uruknak vallanak, Krisztus Király! /2 #691FDC4C Te tettél koronát teremtett művedre, az emberre. Elméje élesül, maholnap felrepül az egekre. De a lelkét te magadnak alkotad, sajátodnak. Nagyura, bírája, örökös királya Te vagy néki. /3 #F216D4B6 Az égre tűznapot, tündöklő csillagot kezed rakott. Hazánknak koronát, Kárpát koszorúját visszaadod. Légy királya királyunknak, ezredévek, ha múlnak. Téged áld és imád magyar nép és király, örök Krisztus! /4 #BEFFF7B9 Oltárban rejtezik szent tested ostyája, nagy csodája. Hozzád száll milliók könyörgő imája, hő fohásza. Tedd szívünkre koronának, üdvösségünk pajzsának! Koronás lélekkel járjunk az életben színed előtt. /5 #C1B679AA Krisztusunk, nagy Király, ajkunk hozzád kiált esdekelve! Ha jő az alkonyat, tehozzád térjünk, add az egekbe! Légy hatalmas nagy királyunk, égi lelkek közt áldjunk. Öleld át lelkünket, boldogíts bennünket mindörökre! >283A /1 #9751E579 Jézus, az ég s a föld dicső Királya, Kit örökléte titkos mélyein Felkent az Úr, hogy majdan földre szállva Uralkodjál a világ népein: Jöjj el közénk, Te légy Urunk s királyunk; Hódolva, bízva nézünk fel Reád, Jobbágyaidként seregedbe állunk, Terjeszd fölénk országod jogarát. /2 #EB532D49 Jézus, Te légy a hű lelkek királya, Kik soha Téged el nem hagyhatnak. Hajlítsd szívünk az édes szent igába, Tőled soha el ne szakadjanak. Jöjj el közénk, Te légy Urunk s királyunk; Hódolva, bízva nézünk fel Reád, Jobbágyaidként seregedbe állunk, Terjeszd fölénk országod jogarát. /3 #3D3414EF Királya légy a tékozló fiúknak, Akik az ősi haljék melegét Elhagyva étlen-szomjan nyomorognak, Bocsánatodnak nyerjék meg kegyét. Jöjj el közénk, Te légy Urunk s királyunk; Hódolva, bízva nézünk fel Reád, Jobbágyaidként seregedbe állunk, Terjeszd fölénk országod jogarát. /4 #FEBC48C0 A tévelygőknek gyújts világosságot, Leljék meg ők is Hozzád az utat, Nekik is újra nyíljon meg országod, Mely égbe ösvényt egyedül mutat. Jöjj el közénk, Te légy Urunk s királyunk; Hódolva, bízva nézünk fel Reád, Jobbágyaidként seregedbe állunk, Terjeszd fölénk országod jogarát. /5 #B5C13B44 Jézus, Te Úr, a századok Királya, Győztes vezér, csodálatos Király! Bár visszhangozná minden szív hálája: Nincs üdv, csak Jézus szent zászlainál. Jöjj el közénk, Te légy Urunk s királyunk; Hódolva, bízva nézünk fel Reád, Jobbágyaidként seregedbe állunk, Terjeszd fölénk országod jogarát. >283B /1 #D09DCCE0 Néked hódol a nagy mindenség, lelkünk szent Királya. Uralmad nem dönti meg soha a pokolnak árja. A Te erős karod védjen minket, ha majd körülvesz a kísértet, Jézusunk, Jézusunk, hatalmas Királyunk. >283C /1 #08A7DF78 Dicsérjük, hívek, lelkesen a boldog élet\.szent Urát, zengjük ma együtt szívesen szent koronája himnuszát! /2 #D40A9356 Király ő\.ég és föld felett, fején bár szégyen-díszt visel, dicsőségünket\.szerzi meg gyalázatának fényivel. /3 #B206FE9A Hegyes tövisből\.vad füzér meggyötri Krisztus homlokát, s világ hatalma\.mit sem ér, szolgálja bár\.az alvilág. /4 #00F658C2 A koronát\.az Úr fején pirosló vére\.festi be, váltságunkért\.ez drága bér, mely bűnök szennyét\.mossa le. /5 #6885A33D Dicsérjük Krisztust,\.a Királyt, kegyelmek ékes,\.szent Urát, lelkünket lelke\.hassa át, koronát nyerjünk,\.s szent hazát! Amen >284 /1 #9D912B6F Boldogasszony Anyánk, régi nagy Pátrónánk! Nagy inségben lévén így szólít meg hazánk: Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /2 #24B826B9 Ó, Atya Istennek kedves szép leánya, Krisztus Jézus Anyja, Szentlélek mátkája! Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /3 #AEFE324D Nyisd fel az egeket sok kiáltásunkra, Anyai palástod fordítsd oltalmunkra. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /4 #5D286F80 Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet, Segéld meg áldásra magyar nemzetedet. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /5 #C89BCED7 Sírnak és zokognak árváknak szívei, Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /6 #D912BF1F Vedd el országodról ezt a sok ínséget, Melyben torkig úszunk. Ó, nyerj békességet. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /7 #54A087C7 Irtsd ki, édes Anyánk, az eretnekséget, Magyar nemzetedből a hitetlenséget. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /8 #0B738807 Hogy, mint Isten Anyját, régen tiszteltetnek, Úgy minden magyarok most is dicsérjenek. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /9 #F9C5EC95 Tudod, hogy Szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /10 #95449510 Sokat Fiad ellen, megvalljuk, vétettünk, De könyörögj értünk s hozzája megtérünk. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /11 #AC18F620 Jézus fiad előtt hajts térdet érettünk, Mert ha nem cselekszel, egy szálig elveszünk. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. /12 #2ACB1196 Dicséret, dicsőség legyen az Atyának, A te szent Fiadnak s Szentlélek mátkádnak. Magyarországról, édes hazánkról, Ne felejtkezzél el szegény magyarokról. >284A /1 #B0929BC8 Ó legszentebb Szív asszonya, el ne fordulj tőlünk soha! Gyengék vagyunk, bűnben élünk, légy segélyünk, maradj velünk! Isten előtt védelmezz, teérted legyen hozzánk kegyelmes, Ó legszentebb Szív asszonya, Mária! /2 #8CDB78F9 Sok rosszat szül ez a világ, szeplőtelen égi virág, Te vagy csupán tiszta jóság, szüzességben álandóság. Isten előtt védelmezz, teérted legyen hozzánk kegyelmes, Ó legszentebb Szív asszonya, Mária! /3 #8EA35033 Kereszten halt a te Fiad, a világna bűne miatt. És mi mégis bűnben élünk, légy segélyünk, maradj velünk. Isten előtt védelmezz, teérted legyen hozzánk kegyelmes, Ó legszentebb Szív asszonya, Mária! /4 #CD252FA6 Elhagyottak pártját fogod, az erőtlent átkarolod. Ki vezérül téged választ, soha veszni nem hagyod azt. Isten előtt védelmezz, teérted legyen hozzánk kegyelmes, Ó legszentebb Szív asszonya, Mária! /5 #E59C0486 A hajadon, kit az élet gonosz csábbal megkísértett. Betakarod palástoddal, fölemeled jóságoddal. Isten előtt védelmezz, teérted legyen hozzánk kegyelmes, Ó legszentebb Szív asszonya, Mária! >284B /1 #68867395 Egy óhajtás, egy dicsének zeng ma néped ajkain, Hogy Tehozzád fellebegjen angyaloknak szárnyain. Szűz Anyánk, sok század óta a magyar nép Téged áld, Mint a szentség példaképét, szent hitében hűn csodál. /2 #F4B44D6A És ha lát virágkehelyben rezegni gyöngyharmatot, Rajta gyémántmilliókban szétragyogni a napot: Rád tekint és szent örömtől keble hangosan dobog, Mert Terajtad, Jézus Anyján még sugárzóbb fény lobog. /3 #3135449C Téged Isten templomának tart, hová bűn nem hatol. Hervadatlan rózsakertnek, melyre az ég lehajol, Benned látja a hegyormon el nem égő tűzbokrot, És a bárkát, amelyet a bűn örvénybe nem sodort. >285 /1 #F9987E2A Egek ékessége, földnek dicsősége, Magyarok Asszonya, királynéja! Hozzád buzgó szívvel, köteles hűséggel járulunk, szentséges Szűz Mária. Mint pátrónánkhoz, édes Anyánkhoz teljes reménységgel folyamodunk, És minden ínségben fohászkodunk. /2 #15B2CC7F Tekints le jó szívvel, irgalmas szemeddel a mi szent eleink kérelmére; Jöjj örökségednek, rettegő népednek, jöjj, kérünk, ó Anyánk, védelmére. Míg bennünk egy ér mozdul s egy csepp vér, nem szűnünk tégedet hűn tisztelni, Kegyes jó voltodat emlegetni. /3 #4682C9F8 Mert belének ontatott, szívünkbe oltatott eleink vérével szereteted, Azért fenn is marad, soha ki nem szakad magyarok szívéből tiszteleted. Ettől, ó szent Szűz, szívünk ég, mint tűz, és téged mindenkor kész tisztelni, Hűségét vérével pecsételni. /4 #7D790C0E Mivelhogy makula nincs benned, szép rózsa, az Atyaisten mond leányának, Mennyei ékedben, királyi székedben a Fiú tégedet hív Anyjának. Nagy kegyelméből, égi tetszésből szólít a Szentlélek mátkájának, Vall a Szentháromság templomának. /5 #1F94082E A napfény trónusod, a szép hold zsámolyd, a magas kék egek te sátorod, Ragyognak fejeden ékesen, fényesen, mint égi korona, a csillagok. Ami él s mozdul, tehozzád fordul, mert egész ég és föld kereksége Az Isten Anyjának öröksége. /6 #D0234A83 Hogy te légy segítőnk, bajban erősítőnk, Isten kiválasztott bús szíveknek. Hatalmas szent szavad, meghallgat szent Fiad, s megnyered bőségét kegyelmeknek. Nincsen oly szükség, nincs oly nagy ínség, melyre nem hathatós égben szavad, Melyből nem menthetnéd szolgáidat. /7 #6B2A4746 Azért, Nagyasszonyunk, hozzád fohászkodunk, hallgasd meg esdeklő kérésünket. Éhségtől, hadaktól, isteni haragtól, hirtelen haláltól ments meg minket. A végső órán mellettünk szólván, légy hozzánk irgalmas, Isten Anyja, Segíts az égbe, ó Szűz Mária! >285A /1 #37AC6FA7 Óh Nagyasszony, nemzetünk reménye, rádszegezzük könnytelt szemeink. Veszni indult István öröksége, szép kertedben őserényeink. Szállj közénk és sírj te is velünk, vígasztald és mentsd meg nemzetünk! Szállj közénk és sírj te is velünk, vígasztald és mentsd meg nemzetünk! /2 #6F564259 Ifjúságunk hófehér virága porba hullott, alszik szent hite. Hő szerelmed s szereteted lángja nem hevít kihűlt magyar szívet. Szép Nagyasszony, hullass könnyeket, könnyeiddel mentsd meg nemzeted! Szép Nagyasszony, hullass könnyeket, könnyeiddel mentsd meg nemzeted! /3 #108F467F Óh magyar nép apraja és nagyja, ölts magadra bűnbánó ruhát! Mély keserved s fájdalmaid jajja töltse be a vétkező hazát. Hozzá sírj, csak sírj, hisz még szeret, jó Nagyasszony, mentsd meg népedet! Hozzá sírj, csak sírj, hisz még szeret, jó Nagyasszony, mentsd meg népedet! >286 /1 #B3A1E381 Édesanyja, Nagyasszonya igaz magyar fiaknak, Pátrónája, pártfogója régi magyar hazánknak! Tehozzád járulunk, sírva leborulunk, légy anyja fiaidnak! /2 #37B9E959 Reánk tekints, mert senki sincs, ki sorsunk boldogítsa, Igaz szívét és jó szemét aki reánk fordítsa. Sok véres sebünket, panaszos ügyünket aki előbb mozdítsa. /3 #2944F56F Mindenfelé nyomorúság szorongatja népünket, Majd száraz ég, majd zápor, jég veri el termésünket. Most szívünk szomorú, fél, hogy lesz háború, kétség gyötör bennünket. /4 #80AAE2AB Békességben, csendességben tartsd meg hű szolgáidat, Becsületben és bőségben örökös országodat. Szánd meg, ó jó Anya, Magyarok Asszonya, hű magyar jobbágyodat! /5 #CAB15C75 Jó hírnévnek, magyar vérnek gerjeszd vidám újultát, Királyáért, hazájáért vitéz vére buzdultát. Engedd, hogy hős karja mindig föltarthassa az ellenség lándzsáját. /6 #28E14A8D Így zokogunk, így hódolunk, Mária, szent nevednek, Így remélünk, halunk s élünk jó anyai szívednek. A magyar szent hazát s angyali koronát ajánld föl az egeknek. >287 /1 #B692F6D9 Angyaloknak királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /2 #E818F18D Pátriárkák királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /3 #5E1EB99F Prófétáknak királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /4 #85ADF58A Apostolok királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /5 #A2ACB2E4 Vértanuknak királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /6 #B4E41D02 Hitvallóknak királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /7 #E5385DCE A szűzeknek királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /8 #CC7502F9 Mindenszentek királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /9 #C33FC502 Rózsafüzér királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /10 #5D1B83E2 Békességnek királynéja, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! /11 #892D048E Magyarország Nagyasszonya, tiszta Szűz! Kérjed a Te szent Fiadat érettünk. Ékes virágszál, hozzád esdeklünk, Szép szűz Mária, könyörögj értünk! >287A /1 #71BA42CB Rózsafűzér Királynője, szeretettel köszöntünk, Édesanánk, szűz Mária, hallgasd meg a kérésünk. Színed előtt elmondjuk kérésünket, Rózsafűzér Királynője, nyisd meg nekünk szent Szíved. /2 #3C2F1D6C Rózsafűzér királynője, tekints reánk az égből, Fáj a szívünk, sír a lelkünk, sok könny hull a szemünkből. Szent kezeddel terítsd ránk palástodat, Rózsafűzér Királynője, szüntesd meg bánatunkat. /3 #5B8F62D6 Rózsafűzér királynője, kérjed drága Fiadat, Édesanyánk, szent szavadra Ő neked mindent megad. Szánjuk-bánjuk, hogy ellened vétettünk, Rózsafűzér Királynője, esedezzél érettünk. >288 /1 #783C2A65 Boldogságos Krisztus Anyja, vigadozzál, Mert a földre fényességet, vigaszt hoztál, Boldogságot harmatoztál, Drága boko, édes bimbót virágoztál. /2 #02333106 Éva bűnét, melyért rajtunk sír adója, Helyrehoztad, üdvösségünk ringatója, Amikor az angyalszóra Alázattal mondtad: Isten szolgálója. /3 #23286A14 Bűnösöknek boldogságos menedéke, Keseredett, beteg szívek édessége, Légy az árvák segítsége, Ellenségtől biztos, boldog égi béke. /4 #4D7E9CE9 Boldog, aki téged szüntelen magasztal, Szentté lesz, kit elhalmozol szent malaszttal, Krisztus olyat megvigasztal, S vendégségre várja boldog égi asztal. /5 #AB47D63F Esedezik színed előtt Magyarország, Fáradt kezét segítségért nyújtja hozzád, Te kezedbe teszi sorsát, Rabságából édes mentő, hogy kihoznád. /6 #4E2C7BB4 Előtted sír egész ország könyörögve, Hiszen tied századoktól minden rögje. István király szent örökje Isten után benned bízik mindörökre. /7 #29C175C0 Szent Fiadat, Boldogasszony, kérd e népért, Győzellemmel verje vissza ellenségét, Rabságának vesse végét, Adja neki égen-földön üdvösségét. >289 /1 #FE3577EB Angyaloknak nagyságos Asszonya, Úr Jézusnak szerelmes szent Anyja, Mennyországnak királyné Asszonya, Paradicsom megnyílt szép kapuja. /2 #015B2100 Reád néznek árváknak szemei, Özvegyeknek keserves szívei, Szegényeknek nyomorult ügyei, Bűnösöknek bánkódó lelkei. /3 #BF3DE1E6 Hozzád szólunk, szűzeknek pálmája, Pátriárkák várva várt vígsága, Apostolok tisztes tanítója, Minden szentek édes vigassága. /4 #90DB4A13 Asszonyoknak szépséges tüköre, Férfiaknak bajvívó fegyvere, Királyoknak oktató mestere, Magyarország választott vezére. /5 #E2966AFC Áldott vagy te, Jézusnak dajkája, Atyaisten drága kincstartója, Szentléleknek szerelmes mátkája, Szentháromság legszebb alkotmánya. /6 #A175216F Halottaknak megszabadítója, Ellenségnek megnyomorítója, Királyoknak jó tanácsadója, Magyaroknak megoltalmazója. /7 #55051237 Rettenetes a mi bajvívásunk, Mert kegyetlen a mi ellenségünk, Félelmetes végső kimúlásunk, Ha te, szent Szűz, nem lész segítségünk. /8 #D641D684 Dicsértessél, dicső Szentháromság, Kitől árad reánk minden jóság. Dicsértessél, nagyságos Asszonyság, Aki által száll ránk a mennyország. >290 /1 #8FF75F49 Gyászba borult egek, Háborgó tengerek Csillaga, Mária! Hozzád fohászkodunk, Feléd sóhajtozunk, Szeplőtlen Szűzanya! /2 #31416463 Süvöltő felhők közt Nyugodtan tündökölsz, Tiszta, szép csillagunk, Míg hazánk hajóját Viharok csapkodják, S hozzád sír jajszavunk. /3 #51856957 Boldogasszony Anyánk, Mennyei pátrónánk, Légy velünk, légy velünk! Sok kiáltásunkra Siess oltalmunkra! Ha nem jössz, elveszünk! /4 #429617B6 Nagy szíved fényével, Lelked békéjével Hajolj a viharra! Égi trónusodból, Csillagos lakodból Tekints a magyarra! /5 #704ECCCA Viharon, vészen át Íme, felzúg hozzád Nyomorunk jajszava: Segítsd meg nemzeted, Háborgó tengerek Csillaga, Mária! >290A /1 #E081B4D3 Szent olvasót elvégeztük, Ó, Mária, Téged kérünk, Vedd kedvesen híveidnek Buzgóságát népeidnek. /2 #5BD1BE46 Midőn az olvasót mondtuk, Rózsákból koszorút fontunk, Ezzel Téged, ó Mária, Tiszteltünk Jézus szent Anyja. /3 #2380953C Legszebb rózsa vagy, Mária, Tisztaságnak szűz virága, Ó, nyíljék rózsa szívünkben, Jézussal légy az elménkben. /4 #5E155D0E Szent olvasó Királynéja, Nemzetünknek védasszonya, Védelmezd a nemzetünket, Oltalmazd meg híveidet. /5 #A8CC7C8E Térítsd meg a bűnösöket, Az eretnek tévelygőket, Hogy az egy igaz hit szerint Dicsérjük az Isten nevét. /6 #79A71DBD Végre kérünk, ó Mária, Jézus Krisztus édesanyja, Holtunk után üdvösséget, Nyerj nekünk örök életet. >291 /1 #8B0DA598 Dicsértessél, ó Mária, Kinek Urunk Jézus fia! Szűze minden szűzeknek, Anyja a kegyelmeknek! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /2 #3A54E2C2 Te bűn nélkül fogantattál, Malasztokkal megáldattál; A Szentlélek ereje Tégedet megszentele. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /3 #39520583 Szeplőtelen szűz virág vagy, Bűnösökhöz irgalmad nagy, Csodálatos Szűzanya, Tisztaság színaranya! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /4 #A797D904 Szűzanyja mi Alkotónknak, Édesanyja Megváltónknak; Légy anyja a híveknek, Hogy szívből megtérjenek! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /5 #CBD91D00 Mennyben-földön hatalmaddal Tündökölsz nagy irgalmaddal. Dícsérendő kegyes Szűz, Ellenséget messze űzz! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /6 #5A85F1ED Igazságnak tiszta tükre, Bölcsességnek arany széke, Oka minden örömnek, Vidámsága szívünknek. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /7 #ECCF1744 Edény, teljes tisztelettel, S hozzánk való szeretettel; Titokzatos szép rózsa, Dávid ékes, szent tornya. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /8 #4AEA2FD5 Erősségnek drága tornya, Istenségnek aranyháza, Mert az örök Szeretet Szűz méhedben testté lett. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /9 #159EC6F7 Békességnek frigyszekrénye, Bűns világ nagy reménye; Mennyországnak ajtaja, Boldogságos Szűzanya! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /10 #8CE063CD Betegeknek gyógyítója, Szomorúak orvoslója; Bűnösöknek bizalma, Keresztények oltalma! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /11 #6B02AE72 Királynéja angyaloknak, A mennyei szent karoknak, Kik veled az Istennek Dicséretet zengenek. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /12 #09E8084F Királynéja prófétáknak, Régi szent pátriárkáknak, Akik vártak tégedet, S az isteni gyermeket. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /13 #BC843607 Dicsőült apostoloknak, Királynéja s mártíroknak, Kik vérükkel vallották, Hogy Fiad az igazság. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /14 #E57842B9 Tiszta szűzek szűz virága, Minden szentek királynéja, Kik a mennyben teveled Miérettünk esdenek. Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /15 #42B8F993 Magyarország Pátrónája, Nemzetünknek Pártfogója, Segítsd a te népedet, Örökséged őrizzed! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! /16 #3FE834B1 Kérd, hogy Isten szent Báránya Bűneinket megbocsássa. Szent malasztot kérj nekünk, Hogy őhozzá térhessünk! Testi-lelki kárt elvévén, Asszonyunk és Anyánk lévén, Könyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, Halálunkkor védelmezz! >291A /1 #3AA77D2B Mária, téged\.sosem ért a vétek, vallja az Egyház,\.hirdetik a népek. Fényed ez újkor,\.felragyogni látta, szent neved áldja. /2 #471C7181 Boldog a barlang,\.hol te megjelentél, isteni jóság\.tanúsága lettél. Fénylesz időtlen,\.mennyei sugárban: szűz, makulátlan! /3 #21BC4C39 Gyógyít a forrás,\.feltörve a mélyből, új Siloé-tó\.szikla rejtekéből. Szeplőtlen Asszony,\.áraszd a kegyelmet, tárd ki a mennyet! >291B /1 #1FD339E5 Mennyből hullott rózsa, lurdi Szűzanya, Minden bűnös ember reményhajnala. Oltalmazz és védj meg minket, szűzi Asszonyunk, S engedj érnünk boldog évet, Hozzád esd szavunk! /2 #3E7DBBEE Báránykákat őrzött a kis Bernadett, Alázatos szívvel Isten szentje lett. Oltalmazz és védj meg minket, szűzi Asszonyunk, S engedj érnünk boldog évet, Hozzád esd szavunk! /3 #04CBC338 Amint megjelentél Lurdnak völgyein, Elszállt minden bánat, megszünt mind a kín. Oltalmazz és védj meg minket, szűzi Asszonyunk, S engedj érnünk boldog évet, Hozzád esd szavunk! /4 #8B698F45 Kérünk, gyógyítsd most is sok sebünk, ha fáj, Rosszat akkor bennünk Fiad nem talál. Oltalmazz és védj meg minket, szűzi Asszonyunk, S engedj érnünk boldog évet, Hozzád esd szavunk! >291C /1 #61BDE7A9 Szeplőtlen Boldogasszony Mária, Szívünkből száll Lurdba Hozzád szent ima. Lurdi virágszál, hallgass meg minket, Zárd a szívedbe hívséges népedet. /2 #EDCA2C5B Tizennyolcszor szálltál alá az égből, Bernadettnek titkot mondtál Istenről. Lurdi virágszál, felénk hajoltál, Nagy jóságodból forrást nyitottál. /3 #C61350D3 Lurdi forrás lassú vize partot mos, Sok szenvedő szegény szívnek áldást hoz. Bénák mozdulnak, bajok gyógyulnak, Kőkemény szívek sorra lágyulnak. /4 #1942E196 Szeplőtelen Boldogasszony, Mária! Szívünkből Lurdba száll Hozzád szent ima. Bűnös lelkünknek légy menedéke, Beteg testünknek légy segítsége. >292 /1 #B58E9DED Máriát dicsérni, hívek, jöjjetek. Mert ő fogja kérni Fiát értetek. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /2 #0BAEEDA1 Ha értünk Mária Fiát kérleli, Kérését szent Fia meg nem vetheti. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /3 #5D7351CB Istentől csodával néki adatott, Hogy anyaságával Szűz maradhatott. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /4 #2C0A451B Teljes áldásokkal, mint világgal tűz, És szent malasztokkal e dicsőült Szűz. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /5 #32A54AA1 Fogantatásában ő vétkes nem volt, Sem élte folytában, sem midőn megholt. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /6 #E92AD604 Ó, Szűz, élet fája a jámboroknak, És fő pátrónája hív magyaroknak. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /7 #A84AFA83 Te vagy segítsége minden híveknek, És nagy reménysége a bűnösöknek. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /8 #B991111E Azért is szívemben mostan vigadok, És igaz lelkemből híved maradok. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. /9 #A87433BF Utolsó órámban segélj engemet, Az örök hazába segítsd lelkemet. Üdvözlégy, Mária! Mondja minden hív. Áldott légy, Mária! Mondja nyelv és szív. >292A /1 #453F1A9B Oltárodnak zsámolyánál könnyezve imádkozom, Szorgalmasan morzsolgatom gyöngyszemű kis Olvasóm. Lelkem felszáll Tehozzád, boldogságos Szűzanya, Hogy megessen drága Szíved, Tehozzád esd most szavam. /2 #033418F3 Sok keresztények szívében kialudt már a hite, Nem érti meg az imáját, sok anyának gyermeke. Kinevetnek, ha meglátják, kezemben az Olvasóm, Ó, ha tudnák, hogy én az ő lelkükért imádkozom. /3 #12F789CF Ó ha tudnák, ó ha látnák, hogy érettük szüntelen, Imádkozni nem szünök meg, úgy kérem a jó Istent. Ó ha tudnák, ó ha látnák, hogy te segítsz Szűzanya, Szentképednél térdrehullva áldanának, jó Anyánk. /4 #BCA56FFD Megfutottam földi pályám, nem sok lehet hátra még, Nézegetem szebb hazámat, hol sok szép csillaggal ék. Csillagokkal körülvéve ott ragyogsz te, Szűzanyám, Szent kezeddel integetve hívsz az égbe jó Anyám. /5 #EA3CC9E5 Még egy kérésem van Hozzád, boldogságos Szűzanyánk: Ha majd egykor elérkezik a mi utolsó óránk. Állj halálos ágyunk mellé, szent Fiadnál, jó Anyánk, Vigyétek a Menyországba bűnös lelkünk, Mária! >292B /1 #403900BE Örvendetes Olvasóddal, Mária, tisztelünk. Áldott méhed gyümölcsével, Jézussal üdvözlünk. Akit méhedbe fogadtál, és mégis szűzen maradtál, Üdvözlégy Mária, üdvözlégy, Mária! /2 #6DC98130 Kedves rokonod, Erzsébet látogatására Siettél, drága terheddel, vígasztalására. Ő is eképpen köszöntött, áldott vagy az asszonyok közt, Üdvözlégy Mária, üdvözlégy Mária! /3 #86197365 Rongyos istálóban szűlted isteni gyermeked. Szállást egész Betlehemben nem adtak Teneked. De az angyalok dicsértek, a pásztorok megtiszteltek, Üdvözlégy Mária, üdvözlégy, Mária! /4 #A50124F0 Öledbe vevéd szent Fiadat tisztulásod napján, Jeruzsálemi templomban őtet bemutatván. Az Istennek ajánlottad, Simeont megvígasztaltad. Üdvözlégy Mária, üdvözlégy, Mária! /5 #9890D16C Szent Fiadat harmadnapra a doktorok között Feltaláltad a templomban, ott kérdezősködött. Mi is, ha őt elveszítjük, mint te, szent Szűz, úgy keressük, Üdvözlégy Mária, üdvözlégy, Mária! >293 /1 #4DDBE891 Isten, hazánkért térdelünk Elődbe. Rút bűneinket jóságoddal född be. Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed. /2 #4ED846B7 István királynak szíve gazdagságát, Szent Imre herceg kemény tisztaságát, László királynak vitéz lovagságát, Ó, ha csak ezt látnád. /3 #30883010 Szent Erzsébetből hős szeretet árad, Margit imái vezekelve szállnak. Minket hiába, Uram, ne sirasson Áldott Boldogasszony. /4 #8AF1689E Ránk bűnösökre minden verés ráfér, De könyörögnek ők tépett hazánkért. Hadd legyünk mink is tiszták, hősök, szentek: Hazánkat így mentsd meg! >293A /1 #5CB01127 Isten hazánkért térdelünk elődbe, Rút bűneinket jóságoddal född be. Szent magyaroknak tiszta lelkét nézzed, Érdemét idézzed. /2 #8E1098E1 Szent Szűznek minket szent István ajánlott, Államformáló, dicső nagy király volt. Püspökségeknek buzgó szervezője, Templom építője. /3 #7431654D Szent Imre herceg, ifjuságnak éke, Magyar seregnek jeles hadvezére. Lelkét Istennek teljesen átadta, Jó példát mutatva. /4 #CBCAD7BA Áldott szent László, békénk megvédője, Népnek és hitnek iztoskezű őre. Csodák övezték, imádságos élte Istent most is kérje. /5 #9A9DBDF6 Jézust meglátta, betegben Erzsébet. Férje iránt is szeretetben égett. Kitaszítottan szolgálta a népet, Alázatos lélek. /6 #87C096B8 Engesztelésnek jeles szentje, Margit Szolgáltál önként a hazáért holtig. Krisztus keresztje példakép volt néked, Ez lett dicsőséged. /7 #CBAA8DDC Boldog Özsébünk, erdőknek lakója. Pálosok Rendje megalapítója. Hitért, hazáért sokat vezekeltél, Társakra is leltél. /8 #E4307798 Szűztiszta Kinga, Árpád-háznak éke, Lengyelek szentje, két nép dicsősége! Had éljünk tisztán, példádat követve, Csábítást megvetve. /9 #8F8C219E Hunyadi János, Kapisztrán szent János, Nándorfehérvár győzelmében páros. Ne feledjük el hős harcunk erejét, Imádságos lelkét. /10 #97C0DBF0 Krisztus szolgája, Salkaházi Sára, Üldözötteknek, gyengéknek barátja. Életed adtad égnek felajánlva, Szeretve, szolgálva. /11 #D57B7762 Vértanú hősünk, boldog Apor Vilmos, Jézushoz mérted, mi az, ami fontos. Bátran kiálltál, asszonyokat védted, Odaadtad élted. /12 #983B6C1A Szemnek orvosa, Batthhyány-Strattmann László, Támaszt kaptál a hittől és családtól. Gyógyítás mellett ápoltad a lelket, Imádságban tetted. /13 #23CCA8D2 Hűségnek hőse, boldog Romzsa Tódor Üldözés közben Egyházadat óvod. Vállalva érte fenyegetettséget, Vértanúság béred. /14 #DA165FD2 Mindszenti József, bíborosi rangban Hazáját védte a vérzivatarban. Börtönben szenvedett, megtörni nem tudták, Járta Jézus útját. /15 #0BD2EC65 Bátran felszólalt Márton Áron püspök Az emberekért, kikért sokat küzdött. Fogságba vitték, börtönökben sínylett, Sok társa is így tett. /16 #B9276AE2 Endrédy Vencel, ciszterek apátja Börtönök mélyét magányban megjárta. Rászabott terhét, viselte keresztjét, Nem adta el lelkét. /17 #1CA02544 Isten ügyében buzgó Brenner János Üldözés mellett Jézusáért lángolt. Rábízottakhoz vitte a Szentséget, Vértanúság bére. /18 #E17807F4 Sportnak bajnoka, Krisztushoz szegődtél, Sok szenvedésben Kaszap István, tűrtél. Példát mutatva ráhagyatkozásban, Alázatosságban. /19 #BE3C25F0 Névtelen szentek, hívő keresztények, Munkájuk mellett megszentelve éltek. Élő hitükkel mutatva jó példát, Járták Isten útját. /20 #6E4DDDF4 Boldogok, szentek, kiket ma ünneplünk, Isten előtt is kedves volt sok tettük. Hazánk szentjei, kérjétek az Istent, Tegyen jóvá mindent. /21 #EE8EA267 Nézz le ránk Isten, gyarló emberekre, Itt könyörgünk most, irgalmadért esdve. Nagyasszonyunkért áraszd szét kegyelmed, Hazánkat így mentsd meg. >294 /1 #90B6CF53 Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga, Ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben teelőtted sírván. /2 #FB154471 Rólad emlékezvén csordulnak könnyei, Bűval harmatoznak szomorú mezei. Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. /3 #0ADB9C3A Virágos kert vala híres Pannónia, Mely kertet öntöze híven Szűz Mária. Katolikus hitnek bő volt szép virága! Be megsötétedett örvendetes napja. /4 #B3BC54B6 Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid, Hozzád fohászkodunk, árva maradékid. Tekints, István király, szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra. /5 #53C6A395 Reménységünk vagyon benned s Máriában, Mint magyar hazánknak hű királynéjában. Még éltedben minket néki ajánlottál, És szent koronáddal együtt föláldoztál. >294A /1 #07F55DAC Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga, Ki voltál valaha országunk istápja? Hol vagy, István király? Téged magyar kíván Gyászos öltözetben teelőtted sírván. /2 #2E8D8B2D Rólad emlékezvén csordulnak könnyei, Bűval harmatoznak szomorú mezei. Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. /3 #BE2ADD4F Virágos kert vala híres Pannónia, Mely kertet öntöze híven Szűz Mária. Katolikus hitnek bő volt szép virága! Be megsötétedett örvendetes napja. /4 #69D4F269 Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid, Hozzád fohászkodunk, árva maradékid. Tekints, István király, szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra. /5 #50ECDAC1 Reménységünk vagyon benned s Máriában, Mint magyar hazánknak hű királynéjában. Még éltedben minket néki ajánlottál, És szent koronáddal együtt föláldoztál. >294B /1 #428B3309 Ah, hol vagy, magyarok tündöklő csillaga? Ki voltál valaha országunk istápja. Hol vagy, István király? Téged magyar kíván Gyászos öltözetben teelőtted sírván. /2 #43F411AA Virágos kert vala híres Pannónia, E kertet öntözé híven Szűz Mária. Isten igéje élt, bő volt szép virága, Meghomályosodott örvendetes napja. >295 /1 #415DE9E3 Áldott Szent István, Istennek szolgája, Krisztus hitének igaz plántálója. Bálványozásnak eltávoztatója És elrontója. /2 #7FCF6EFD Irgalmas Isten kegyes jóvoltából Adaték nékünk magas mennyországból, Utat, hogy lelnénk gonosz pogányságból, Régi vakságból. /3 #A9706E5F Földeden újra pogány tüzek égnek. Fajtalanságnak, rút hitetlenségnek, Ó jaj, ne hagyj el, napja reménységnek, Válts meg az égnek! /4 #07C8C62B Jobbodra kérünk, amely ma is épen, Légy közbenjárónk, szent király, az égben. Könyörülj újból e szenvedő népen, Jó atya képpen. /5 #A63FDEC1 Jóságos jobbod nyújtsd ki reánk, kérünk. Szent koronáddal új ezeret érünk. Hogyha kereszted s imádságod vélünk, Régi vezérünk! >296 /1 #81276A85 Magyarok fénye, ország reménye, Légy áldott, szent István király, Légy áldott, szent István király! /2 #02CFFBD8 Szép magyar néped Krisztushoz vitted. Légy áldott, szent István király, Légy áldott, szent István király! /3 #393712F4 Szent hitben tarts meg, Jézusnál áldj meg! Légy áldott, szent István király, Légy áldott, szent István király! >298 /1 #80F495CB Ó, dicsőséges Szent Jobbkéz, Melyet magyar óhajtva néz; Drága kincse népünknek, Nagy öröme szívünknek. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /2 #998A34A9 Mikor terád feltekintünk, Buzgóságra gerjed lelkünk, Jut eszünkbe szentséged, S hálát adunk tenéket. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /3 #5120A4B4 Drága Szent Jobb, a vakságot, Hazánkból a pogányságot Te irtád ki, s helyette Jézust hoztad földedre. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /4 #E78D64CE Annyi ékes templomokat Építettél s klastromokat Istennek dicsőségül, Népednek üdvösségül. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /5 #7FEFB777 Boldogságos Szűz Anyának, Mint magyarok Asszonyának Te ajánlád e hazát, Az angyali koronát. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /6 #3C9B6062 Az árváknak, özvegyeknek, Szegényeknek, betegeknek, Ah, mennyi sok jót tettél, S rajtunk hányszor segítél. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /7 #D40D83D9 Éhezőknek táplálója, Meztelenek ruházója, Adakozó jobbkezed És irgalmas nagy szíved. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /8 #6D4DBD0E Azért Isten csodaképpen Rothadatlan épségében Megtartotta kezedet, Dicsőíté nevedet. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. /9 #78BC26E0 Drága szent Jobb, maradj nálunk, Utat mutass, merre járjunk, Jobbágyaid maradtunk, Uralkodjál mirajtunk. Kérünk, áldd meg országunkat, Királyunkat, mindnyájunkat. Szent Jobbkéz, szent Jobbkéz, Szent Jobbkéz, légy oltalmunk, És örökös paizsunk. >299 /1 #D1BEB8DF Szent Imre herceg, Magyarország éke, Szűztiszta élet legszebb példaképe; Serdülő ifjak pajzsa, menedéke, Könyörögj értünk. /2 #4F4E5815 Gyöngy volt a lelked, tiszta mind a sírig, Mint liliomszál, amely csak most nyílik, Oly csillag voltál, mely csak égre illik. Könyörögj értünk. /3 #6799064F Jó magyar népünk alighogy megtére, Már oly szép gyöngyöt termett Árpád vére, Hogy még az ég is óhajtozott érte. Könyörögj értünk. /4 #C10DC0D7 Emberi testben angyalmódra éltél. Térdeden lelt a hajnal és az éjfél, Az igaz útról soha le nem tértél. Könyörögj értünk. /5 #0C05C93D Mint rózsát, melyet koszorúba törnek, A halál téged olyan hamar tört meg, Hogy ne légy éke sokáig a földnek! Könyörögj értünk. /6 #86FC90B9 Szent Imre herceg, magyar ifjak pajzsa, A veszélyt tőlünk karod távol tartsa; Ne engedj jutnunk kísértésbe, bajba. Könyörögj értünk. >299A /1 #70614566 Mennyei kórus,\.szent sereg, ti üdvözültek, égiek: a legfőbb Úrnak zengjetek trónjánál csengő éneket! /2 #2001170F Jósága, mint\.az áradat, ki minden jót\.és szépet ad, s annak, ki hozzá\.hű marad, boldog jutalmat osztogat. /3 #04C4CB94 Kegyelme áldott,\.szent erő: királyi törzsnek\.szentje nő, gyermekként Istent tisztelő, hős tisztaságot kedvelő. /4 #4B782FE9 Imre, keresztény\.jó vezér, ki trónra termett,\.hősi vér, hűséges harcos Krisztusért, testben, de égi\.módra él. /5 #BDFB4044 Tűnő világot megveti, test szenvedélyét megtöri, s a Sátán,\.ravasz, ördögi sok fegyverét\.mind szétveri. /6 #E961553B Így győzve hármas ellenit, az útja szűzen\.égbe vitt, s felölti kettős ékeit: királyi díszt\.és mennyeit. /7 #68D3580E Ott ékesítik fényesen, tündöklő csapat fényiben, a Bárány híve, bűntelen, véle van immár szüntelen. /8 #BD238EA7 Ki nem született:\.az Atyát dicsérjük, s véle\.szent Fiát, s a Léleknek\.is glóriát zengjünk örök\.időkön át. Amen >300 /1 #74E9EF90 Felmutat égbe szent Gellért keresztje, Ahhoz, ki hozzánk küldte, ki az Eszme. Apostolod volt, boldog magyar nemzet. Áldjuk a szentet! /2 #EB9E87C7 Őseleinket a krisztusi hitre Végtelen keggyel kegyes Isten vitte, Gellérttől nyertük, hogy jó lett a kezdet. Áldjuk a szentet! /3 #B33CF8FA Életét még zöld keresztünkre tűzte, Lett vértanuknak s főpapoknak tükre. Fehér virághoz piros rózsát szerzett: Áldjuk a szentet! >301 /1 #4961DC08 Drága hazám, te, nagyok termőföldje, Vérben is tied dicsőid legtöbbje. De kiskertedben, melyet szentnek hívnak Mások is nyílnak. /2 #17F81E3D Őt is, ki joggal a te kincsed már most, Más nemzet szülte Kapisztráni Jánost, Kalabriából, mikor ép fosztották, Nyerte az ország! /3 #5AB03C54 A pogány nékünk már sírhelyet nézett, Akkor jött hozzánk barátnak s vitéznek. Hogy sírba dőlünk: nagy Hunyadink kardja és ő nem hagyta. /4 #2BEDB13C Ó, ezért mindig szeressük, dícsérjük, Kövessük abban, hogy másért is éljünk. A földért és az égért való harcba' Bíztasson arca! >301A /1 #9E864261 Jó ügyet védtél,\.Kapisztráni János, helytállva értünk\.hamuszín darócban, fegyvered nem volt,\.csak a Jézus Krisztus szent keresztfája. /2 #1C7900F9 Bárcsak e szent Fát\.mi is felmutatnánk, háromszor zengvén:\.Jézus! Jézus! Jézus! Jó reménységben\.sietvén utánad, menny katonája! >302 /1 #F109D831 Szikalhitű László, ki nem ismersz félelmet, Légy ereje, pajzsa gyenge szívű népednek: Ingadozó lelkek, sok csapással vertek, Tőled kérnek védelmet. /2 #8E08D923 Emberölő harcban a Gonosznak ártottál, Isten erejével síkra hitért szállottál, Fergeteges vészben, rendületlen, épen Égi jelül állottál. /3 #4A2CFFC2 E világi élet a reménynek sírhalma, Teelébed száll fel nemzetednek siralma. Útmutató fényünk, téged adott nékünk Az Úristen irgalma. /4 #6C68BAD3 Most világok dőlnek, nemzedékek romlanak, Ezeréves bástyák repedezve omlanak. Csüggedésre válasz: szent király, te állasz Égrenéző oromnak. >302A /1 #388703BE Dicsérjük az Istent nagy szentjében. Kit Árpád-háza szült vala régen. Hogy legyen a magyar pártfogója, Ki minden ínségben őt megóvja. Ó szent László, légy hozzánk jó, Légy értünk Istennél közbenjáró. /2 #9263343C Mennybéli áldás volt királyságod, Mert törvényt tettél és igazságot. Szegletkő szívedben a jámborság, Erősen állt azon minden ország. Ó szent László, légy hozzánk jó, Légy értünk Istennél közbenjáró. /3 #157A900B Téged a keresztény fejedelmek Mint hősök csillagát, kiszemeltek. Hogy vezesd keletre a szent hadat, Mely Krisztus sírjának oltalmat ad. Ó szent László, légy hozzánk jó, Légy értünk Istennél közbenjáró. /4 #B67641A8 Ragyogjon örökké Péter széke, Hitbeli egységünk frigyszekrénye. Hogy győzve itt a bűn sarja ellen Veled örvendhessünk fent a Mennyben. Ó szent László, légy hozzánk jó, Légy értünk Istennél közbenjáró. >302B /1 #4115410E Áve, égi király híve, királyoknak gyöngye, éke, László, mennynek sorsosa! Ég királyát hűn követted, országunkat védelmezzed, légy hazánknak bajnoka! /2 #D9ABD8A3 Menedéke magyaroknak, örök-társa angyaloknak, égi kegynek eszköze: üdvözlégy, ó kiváltságos, híres-neves, igazságos, jó ítélet védnöke! /3 #3D2D6FF5 Vigadozzál magyar nemzet, harsonáljad, énekeljed, új Királynak új dalod! Boldog Várad, szálljon híred, növekedjék dicsőséged, visszhangozzák századok! /4 #32F01BA1 Krisztus, földről himnusz szárnyal, Hozzád, aki keresztfáddal magadhoz vonsz népeket. Szentek útja te vagy égbe, hitvallóknak dicsősége, néked áldás, tisztelet. Amen >302C /1 #8B5A7833 Magyarország szép nemes csillaga, asszonyi rend tiszteletes tagja, szent Erzsébet, András király lánya, szent hitünknek gyümölcsös szép ága. /2 #688D543F Dolgos kezét nagy munkára adja, ujjaival az orsót forgatja, szegényeknek ajtaját megnyitja, éhezőknek a kenyerét nyújtja. /3 #E242D276 Gazdagságnak magas pompájában él a lélek nagy szabadságában, uraságát Krisztusért elhagyja, mint hívságot, lábával tapodja. /4 #B5C25E08 Asszonyoknak te vagy tanítója, özvegyeknek bölcs útmutatója, leányoknak jó példaadója, mint legyenek kincsek megtartója. /5 #41083CDE Üdvözlégy hát, országunknak éke, őseinknek szép és drága dísze, hadd kövessünk téged életünkkel, veled együtt éljünk Istenünkkel! >303 /1 #42EDAB7E Szent Erzsébet asszony életéről, Emlékezzünk sok jótételéről. Mi is őtet kövessük, azon legyünk, Amit benne dicsérünk, cselekedjük. /2 #8E8EE1EF Születék Erzsébet jó órában, Királyi atyátul székesvárban. Mikor kezdett szólani nevekedvén, Első Jézus szent neve vala nyelvén. /3 #695136EB Szegényeknek egyszer télidőben Alamizsnát hordott kötényében; Mikor atyja korholá, ő szavára Kenyérkéből csupa friss rózsa vála. /4 #032DC4E0 Mindenét elosztá szegényeknek, Alamizsnát adván mindeneknek. Hogy kiveték özvegyen jószágából, Mégis jót tett másokkal fonásából. /5 #3655541D Boldog szent halálán örülének Az angyalok s szépen éneklének Háza felett daloló madárképben Dícsérték a jó Istent nagy szentjében. >303A /1 #485E6F89 Szent Erzsébet, keresztények tündöklő szép csillaga, A szegények s nyomorultak segítő védangyala. Megvetettél minden kincset, osztogatád a szegénynek. Üdvözlégy, szent Erzsébet, üdvözlégy, szent Erzsébet. /2 #8C843F83 Elfeledve fönségedet trónról földre szállottál, Hogy könyörülj a nyomorgón, értünk mindent áldoztál. Szíved minden dobbanása kincseidnek aranyvára. Csak a szegényeké volt, csak a szegényeké volt. /3 #F9478ABC Úgy szeretted a nyomorgót, hogy magad is az lettél, Őmiattuk hajlékodból korbáccsal kiűzettél. Istálló lett a lakásod, ott didereg kis családod. Ó, szegény szent Erzsébet, ó, szegény szent Erzsébet. /4 #0322FB68 Szent erényed felmagasztalt, menny lett égi lakhelyed. Imádkozol, ott keseregsz szegények sorsa felett. Ó, ne szűnj meg imádkozni, csüggedőket pártfogolni. Szent karoddal karold fel, könnyeinket szárítsd fel. /5 #6FAFBB5C Ó, tekints le az egekből, szent Erzsébet asszonyunk. Kétszerezd meg könyörgésed, mert nagy a mi nyomorunk. Millióknak kiáltása legyen ajkad imádsága. Ó, segíts, mert elveszünk, ó, segíts, mert elveszünk. >303B /1 #2E1E73F6 Türingia szép szentje, Magyar lányok védszentje. Szent Erzsébet, dicsőség néked. Koldusnak kenyeret nyújt rózsás tenyered, Megosztod a fázóval köpönyeged, Élteddel érdemled ki a Mennyeket. >303C /1 #C9E6C06B Vigadj boldog Pannónia, mert Krisztus téged így szeret: zengjen a himnusz dallama, mondjál szívedből éneket. /2 #61CA76D3 Hiszen belőled származott Erzsébet, ékes asszonyunk, ki minden földit elhagyott, mert hívta Krisztus, jó Urunk. /3 #027B3CFE Királyi házba küldetett, de Isten kedves lánya lett, ezrek közül őt lelte meg, s vezette így az égi kegy. /4 #56BBC3AD Ámul, vigad Türingia, természet rendje változik, csodákat láthat sok fia, gyakran, ha ő imádkozik. /5 #CDBF5625 Halott nyer újra életet, betegbe épség visszaszáll a béna bátran lépeget, s vakot világít fénysugár. /6 #C10D3791 Méltó dicséret áldja őt, dicsérje szó és zengje dal, ő pártfogónk az Úr előtt, buzgó imádságaival. /7 #013A447D Dicsérjük, áldjuk az Atyát, s a Szentlélekkel Egy-Fiát, hogy bűneink bocsánatát megnyerjük, s majd az ég honát. Amen >304 /1 #8F9A5CB8 Pannóniában nőtt teljes szép viola, Jó magyar nemzetnek bíztató hajnala. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. /2 #50310E78 Szigeti klastromban, nagy Duna mentében Élt ez a királylány angyali szépségben. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. /3 #AD37D7F9 Testét sanyargatván Istennek áldozta, Gyakorta éjjel is az Urat áldotta. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. /4 #692BE774 Szőrövet kötözve gyenge derekára, Gondot úgy visele üdvösség dolgára. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. /5 #3FB79700 Még ifjan magához az Isten felvette, Az örök életben megdicsőítette. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. /6 #37B13E16 Lelkünk szép mécsese, fényeskedjél bennünk, Hogy a szép szemérem ékítse ép lelkünk. Szűz szent Margit, esedezél nemzetünkért az Istennél, Szép magyar liliom. >304A /1 #E942A247 Ma új örömben egyesül az egyház szentelt éneke, s az éggel együtt lelkesül, mely vígan, buzgón zeng vele. /2 #BA38228B Égi születés e napon hozott új, boldog ünnepet, mint a tündöklő liliom, a királylány még ékesebb. /3 #A8E5D6BF Margit, mikor még kis leány, kerül mulandó vágyakat, és gyermekként már jó korán az égi élet vonzza csak. /4 #C92C7BFC Megvetve magas palotát, szigorú klastrom rejtekén, akit királyi pompa várt, miként a koldus, oly szegény. /5 #5E59F93B Add meg nekünk is Istenünk, kikért szűz Margit esdekel, hogy mi is véle ott legyünk, a boldog mennybe jutva fel. Amen >304B /1 #AB6F5A88 Kassa városa útnak indítója, Hosszú útra ment Salkaházi Sára. Életét adva lőtték a Dunába, Boldog örökké. /2 #9CF9BC45 Rábízott az Úr tálentumot ezret, Szóval és tollal új incseket nyert meg. Színes életét, világ forgatagját Elhagyja mégis. /3 #B780F0D5 Szegények között népet fölemelve Testvérként vigyáz minden üldözöttre. Krisztus szerelmét áradón árasztja Sötét időkben. /4 #510A6DDB Őhozzá siet beteg, asszony, gyermek, Szóval és tollal kőszíveket nyer meg. Életét osztja, Krisztus nyomába ment, Életeket ment. /5 #6BFF25C5 Testét sodorja jeges Duna árja, Búzamagként hullt jeltene sírjába. Másokért lettél áldott áldozattá, Testvérünk, Sára. /6 #AC369F5C Boldog gyökérből fakadjon az élet, Egy szívvel kérnek testvéreid téged, Mi is küldessünk szentül e világba, Testvérünk, Sára. /7 #F4DA231F Szentháromságnak örökös dicséret, Ő adott nékünk, Boldog Sára, téged. Ő igazítsa nyomdokodba léptünk, Járj közben értünk. >304C /1 #1504C364 Bízó szemmel tekintünk a magasságba. Hisszük, valljuk, van aki ezt meg is látja. Szenvedőknek hű barátja, Hercegdoktor, László, népünk neved áldja. /2 #7BC00434 Eszköz voltál, munkatársa Jézusunknak, Szent kezével betegeid gyógyítottad. Műtét közben karját fogtad, Szemeit a vaknak látni megnyitottad. /3 #433C9896 Csábos fénnyel elvakít a földi élet. Hol találhat igaz orvost beteg lélek. Hercegdoktor, kérünk téged, Látni akarunk még, nyújtsál segítséget. /4 #E4561671 Közbenjárónk légy a Mennyben, alakuljunk. Megnyílt szemmel soha többé ne vakuljunk. Hercegdoktor, hálát mondunk, Enyhíti imára Isten minden gondunk. /5 #77AFA42C Buzdíts hittel segíteni, szeretettel. Krisztust látni testvérben és idegenben. Istenarcú minden ember, Vegyük észre bennük olykor türelemmel. /6 #356497CB Kérő népét mi Urunk majd meghallgatja. Földerülhet magyaroknak fényes napja. Boldog László, attól fogva Még közelebb hozzánk lelkünk Megváltója. >305 /1 #AC555218 Mért feledkeztél el rólunk teljességgel: Jézusunk, királyunk? Látod, hogy naponkint szenvedünk annyi kínt, csak nő nyomorúságunk. Kínjaink epesztnek, mégis szent nevednek meghajol imádságunk. /2 #F28F16F1 Ellenség így csúfol: „Istened merre, hol? Ki meghallgathasson? Honnan vársz oltalmat, atyai irgalmat, hogy megszabadíthasson?” Isten a paizsom, vélem van Jézusom, hogy lelkem megnyughasson. /3 #A48D3B15 Jöjj azért, nagy Király, népednek mellé állj, szítsd fel a szívünket. Ellenségünk ellen, mely ébren szüntelen, védelmezd mi ügyünket. Sok nehéz kísértet, mely eddig úgy sértett, már ne marja lelkünket. /4 #9B044ED1 Adj jót országunknak, megcsúfolt hazánknak, ne maradjunk kárba. A gonosz ellenség ne dicsekedhessék, hogy letiport a sárba. Hadd lássa a világ, hogy ki Téged imád, nem könyörög hiába! >306 /1 #7FB4B46B Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel, bőséggel, Nyújts feléje védő kart, ha küzd ellenséggel; Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. /2 #23E2779D Szánd meg, Isten, a magyart, kit vészek hányának, Nyújts feléje védő kart tengerén kínjának. Balsors akit régen tép, hozz reá víg esztendőt, Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt. >307 /1 #201B9FB2 Hazádnak rendületlenül légy híve, ó, magyar. Bölcsőd az s majdan sírod is, mely ápol s eltakar. A nagy világon e kívül nincsen számodra hely. Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, élned, halnod kell. /2 #5065EDA0 Ez a föld, melyen annyiszor apáid vére folyt. Ez, melyhez annyi szent nevet egy ezredév csatolt. Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak fiai, Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. >307A /1 #F650B955 Ki tudja, merre, merre visz a végzet, göröngyös úton, sötét éjjelen. Segítsd még egyszer győzelemre néped, Csaba királyfi csillagösvényén. Maroknyi székely porlik, mint a szikla, népek harcának zajló tengerén, Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk! /2 #A7BDAA60 Ameddig élünk, magyar ajkú népek, megtörni lelkünk nem lehet soha. Szülessünk bárhol, földünk bármely pontján, legyen a sorsunk jó vagy mostoha. Keserves múltunk évezredes balsors, tatár s török dúlt, labanc rabigált. Jussunk e honban, magyar-székely földön, szabad hazában élni boldogan. >308 /1 #A1934363 Most az eskü által két szív egybeforrt, Mivel ez az Isten rendelése volt. Így akarta mennyből bölcs és jó Atyánk, Aki áldást küldve mosolyog le ránk. Indulj hát az útra, boldog ifjú pár, Tiszta házasélet száz öröme vár. Veletek a Szent Szűz, nyújtsatok kezet, A göröngyös úton Ő majd elvezet. /2 #01149222 Örömötök mindig ily boldog legyen, Szívetekben szállás a béke legyen, Míg a házi tűzhely fényes lánggal ég, Sok-sok minden jóval áldjon meg az ég. Indulj hát az útra, boldog ifjú pár, Tiszta házasélet száz öröme vár. Veletek a Szent Szűz, nyújtsatok kezet, A göröngyös úton Ő majd elvezet. /3 #ABAD58DB Bármi jöjjön rátok, vezessen a hit, Vár a kicsi Jézus gyermekképe itt. És ha megtört szívvel tértek majd ide, Szeretetet oszt az isteni szíve. Indulj hát az útra, boldog ifjú pár, Tiszta házasélet száz öröme vár. Veletek a Szent Szűz, nyújtsatok kezet, A göröngyös úton Ő majd elvezet. >308A /1 #CC733FBD Az idők és a nép Ura, add, utad járja Európa! Kit hozzánk küldött Istenünk, ó, kérünk, mindig légy velünk. Áldott Mesterünk, Jézus Krisztus benned élünk. /2 #A0A99FDF Add igéd útján békédet, mint Lelked által ígérted. Most kenyér színben rejtezel, de eljössz teljes fényeddel. Áldott Mesterünk, Jézus Krisztus benned élünk. /3 #257F0289 A boldogságos Szűzanya, az Egyház anyja, Mária, Ma újra így szól népéhez: „Mit Krisztus mond, azt éljétek!” Áldott Mesterünk, Jézus Krisztus benned élünk. >308B /1 #617F1170 Isten, reményünk útja vagy, Atyánk, Igénk, ki lelket ad. Szenteld meg néped életét, Az új századnak kezdetét. /2 #49C69D24 Kiválasztott nagy őseink Megszentelt életük szerint Mutattak példát, fényjelet, Mely országunknak fénye lett. /3 #D07DEAC2 Te áldott asszony, véderünk, Segítsd továbbra nemzetünk. Jóságnak Anyja, tiszta kút, Tövis között a rózsaút. /4 #23CCCA9A Annyit vérzett a századunk, Kegyelmedből még vagyunk, Bánat gyógyítsa tört hitünk, Míg egyszer hozzád érkezünk. /5 #CEA5646A Fogadd hálánkat, Istenünk, Múló időnkben légy velünk. Jeled, a Krisztus jöjjön el, Kiről a lélek énekel. >310 /1 #166671E8 Pange lingua gloriosi Corporis mysterium, Sanguinisque pretiosi quem in mundi pretium fructus ventris generosi Rex effudit gentium. /2 #4D8C6C0E Tantum ergo sacramentum, veneremur cernui, Et antiguum documentum, novo ceda tritui. Praestet fides suplementum, sensuum defectui. /3 #ED8A64E6 Genitori genitoque, laus et jubilatio. Salus, honor, virtus quo-que, sit et benedictio. Procedenti abutroque, compar sit laudatio. /verz #BFBA5311 Panem de calo prastitisti eis. (Alleluja) Omne delectamentum in se habentem. (Alleluja) >311 /1 #630BE3D8 Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Krisztus hallgass minket! Isten szent Egyházának üdvösséget és oltalmat! Krisztus király! Üdvözíts minket! Szűz Mária! Védelmezz minket! /2 #71A1F11D Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Krisztus, hallgass minket! Szentatyánknak N. római pápának és N. püspökünknek bölcsességet és hosszú életet! Krisztus király! Üdvözíts minket! Szent Péter! Védelmezz minket! /3 #709C7DE5 Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Krisztus hallgass minket! Papjainknak fedhetetlen életet, minden keresztény hívőnek üdvösséget és mennyei békét! Krisztus király! Üdvözíts minket! Szent Mihály angyal! Védelmezz minket! /4 #83F8472A Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Krisztus hallgass minket! Az egész világnak békességet, hazánk és községünk (városunk) minden lakójának boldog napokat! Krisztus király! Üdvözíts minket! Szent István király! Védelmezz minket! Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! /5 #AEB4139B Világosságunk, Utunk és Életünk! Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! Mi erősségünk és igazságunk! Christus vincit, Christus regnat, Christus imperat! /6 #2E91652C Krisztus békéje jöjjön el! Krisztus országa jöjjön el! Egyedül övé az uralom, a dicsőség és a hatalom minden századokon át! Amen. >Olvasmányközi >403 /1 #42199089 Megváltó Istenem, Könyörülj lelkemen, Szólj hozzám, én Uram, Ajkadon béke van, Alle-, alleluja. /2 #897B5882 Könnyes az életem, Italom gyötrelem. Benned megújhodom, Te vagy az irgalom, Alle-, alleluja. >407 /1 #9D2D15E0 Mondj az Úrnak éneket, Alleluja, Hírdesd, amit szíve tett, Alleluja. Jó az Isten, jót ád, Földre szállt a Jóság, Glória, Alleluja. /2 #0064EAD6 Üdvözítőnk megjelent, Alleluja, Ösvényünk let idelent, Alleluja. Jó az Isten, jót ád, Földre szállt a Jóság, Glória, Alleluja. >410 /1 #C1AE0AE0 Megszólalt Isten, él a szó, alleluja. Mennydörgő, mégis fényhozó, alleluja. Völgyeken át és bércen át, alleluja. Halljuk, mint búgó harsonát, alleluja. /2 #E884D29D Ettől a szótól dől a tölgy, alleluja. Rendül a hegység, reng a föld, alleluja. Néki, ha szívünk nyitva áll, alleluja, Mélyébe áldott béke száll, alleluja. >412 /1 #D79AED76 Mélyből száll fel a sóhaj, szívbeli bánat tép. Felség, nézd el a vétkem, fájlalom régesrég. Makulátlan senki sincs, aki eléd állhat, Ne bűnömet mérlegeld, mutatkozz Atyámnak. /2 #E59F7FB8 Hajnalt vár, aki virraszt, Téged az én lelkem, Tőpled úttalan úton messzire tévedtem. Jó szívvel, ha megbocsátsz, amíg élek, áldlak, Reménysége boldogít mennyek országának. >414 /1 #39D459BB Ura intésére figyel a hű szolga, Tetszésére lenni legeslegjobb gondja. Így tekintek én is Uram irgalmára, Esedezve kérem: bűnöm megbocsássa. /2 #C2508D26 Uram, vess már véget nyomorúságomnak: Víz vagyok, mely szétfoly, viasz, mely megolvad, Kiszáradt a torkom, égő seb az ínyem, Elesettségemből karod fölsegítsen. >418 /1 #39964A40 Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja, Nagy jóvoltát hirdessétek Most a Teremtőnek, Félredobott terméskövet állít szegletkőnek, Alleluja, alleluja. /2 #617ED345 Alleluja, alleluja, alleluja, alleluja, Isten adta szép napunkat töltsük ünnepléssel, Magasztaljuk Megváltónkat hangos énekléssel, Alleluja, alleluja. >420 /1 #0DF79597 Égi kapuk, nyíljatok, Sarkig kitárulva, Most vonul be Uratok, Alle-, alleluja. /2 #AA8AD636 Ki juthat fel valaha Urunkkal a csúcsra? Tiszta szívű jut oda, Alle-, alleluja. /3 #6C78BFDB Istent, aki keresi, Áldásos az útja, Megváltója szereti, Alle-, alleluja. >422 /1 #5150CFEA Dicsérd, lelkem, dallal a nagy Úristent, alleluja, alleluja. Nagy voltával nincs, aki vetekedjen, alleluja, alleluja. Mennybolt az ő sátra, palástja a fény, Étkét tőle kéri minden földi lény, Alleluja, alleluja. /2 #AF318AD4 Arcát rejti, éj lepi a világot, alleluja, alleluja. Lelkét küldi, föld színe kivirágzott, alleluja, alleluja. Dicsér minden műved, magasságos Úr, Dicsérünk, míg élünk, lankadatlanul, Alleluja, alleluja. >425 /1 #231E88DF Úristen az égben, Te vagy hajnal fényem, Alle-, alleluja. Hogyha benned élek, Nincs akitől féljek, Alle-, alleluja. /2 #73FFCCF9 Szülőm bár ha elhagy, Oltalmamra itt vagy, Alle-, alleluja. Véled engedj laknom, Nálad legyek otthon, Alle-, alleluja. >426 /1 #BBBF989A Kérő szavunk Hozzád száll, híveidet hallgasd meg. >428 /1 #12BA6828 Egek Urát áldjuk, Üdvünk tőle várjuk, Zengjen víg alleluja. Égbe nyúló kőszál, Népe fölött őrt áll, Zengjen víg alleluja. /2 #3B5D33FC Övé földek mélye, Ormok meredélye, Zengjen víg alleluja. Műve föld és tenger, Fia minden ember, Zengjen víg alleluja. >432 /1 #E84210E0 Dicsérjétek az Urat, Mind a tágas ég alatt. Hírét zengje orgona, Sípszó, lant és harsona, Alleluja, alleluja. Zúgva hirdesse a dob: Isten mindeneknél jobb. Alleluja, alleluja. >436 /1 #09DB3C28 Túlcsordul a lelkünk, énekszóval zengünk: Alle-, alleluja. Királynénkra nézünk, szent örömöt érzünk, Alle-, alleluja. Szép királyné, halljad, áldanak az ajkak, Alle-, alleluja. /2 #523A1A52 Ahogy vonulsz békén, fehér szűzek élén, Alle-, alleluja, Felharsan az ének, mindenek dicsérnek, Alle-, alleluja. Repes a szív, dal zeng, milyen ékes és szent, Alle-, alleluja. >437 /1 #21FC97EB Magasztalom legfőbb jómat, Alleluja. Meghallgatta kérő szómat, Alleluja. Tekintetét rámvetette, Alleluja. Nem lelt nálam szegényebbre, Alleluja. /2 #9810933D Fennhéjázót elmarasztal, Alleluja. Alázatost felmagasztal, Alleluja. Gazdagot küldd üres kézzel, Alleluja. Éhezőket megvendégel, Alleluja. >441 /1 #A07F870C Téged hirdet az ég, zeng a mennybolt, Alleluja. Benned ébred a Lét, rólad harsog, Alleluja. Művedet áldja mind, ami él. Csillagos este, hajnali fény, Alleluja, alleluja. /2 #8084056D Sátrat ver föl a nap, hajnalt bontva, Alleluja. Égő szárnyakra kap, fényét ontja, Alleluja. Alkotó Isten, szent nagy Urunk, Trónod elébe hadd borulunk, Alleluja, alleluja. >444 /1 #4AC910B0 Felséges Isten, érted omlott vérem, Ellenem támadt megannyi testvérem. Én minden órán országodért éltem, Alleluja. /2 #201A1BB0 Látszatra győztek, mégsem vagyok veszve, Tőrbe nem estem, üres a kelepce. Vész, vihar elmúlt, magasztallak egyre. Alleluja. >449 /1 #8288393A Isten útján járni gyönyörűség. Amit rendelt, tenni: igaz hűség. Néki élni szabadság, alleluja. Helyt állani: boldogság, alleluja. /2 #719D7F4A Hogy utadat járjuk, segíts minket. Igazság útjára vezess minket. Ezt áhítja a szívünk, alleluja. Ez legyen az életünk, alleluja. >451 /1 #09F8D3F6 Mint a gímszarvas vágyik források hűsére, Én úgy szomjazom Istent szívemnek mélyére. Könnyes szemmel áhítom színről színre látni, Mindenható nagy Fölség trónusához állni. /2 #1EFEFFAA Jó, rossz háborog bennem, kín gyötör, míg élek, Lelkem bízik az Úrban, békét hoz hívének. Éjjel-nappal készülök számot adni néki, Szent nevével ajkamon meghalni és élni. >452 /1 #A17FABB3 Mint vad a víz hűvösére, Vágyik az erdei érre, Vágyom a mennyei fényre. /2 #B6F90458 Ég Ura, küldd ide fényed, Nélküle senki sem élhet, Áldalak érte, míg élek. >Népénektár >501 /1 #C5868188 Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő. Beteljesült már az idő. Törd át az ég zárt ajtaját. Vár a világ sóvárgva rád. /2 #0D9ABE5B Megnyílt az ég harmatozva, Megváltónkat hogy lehozza, Ég felhői, nyíljatok szét, Hozva Jákob fejedelmét! /3 #21BF7778 Föld, virulj ki, völgyön-halmon, Viruló zöld hadd fakadjon. Nyílj ki, földnek szép Virága: Dávid házának királya! /4 #DEE20589 Ó, fényes Nap, ó, szép Csillag, Téged vágyunk mi látni csak: Kelj fel Napunk, fényességed Űzze el a sötétséget! >502 /1 #66DD11E6 Hív minket most egy tiszta szó, Szívek homályán átható: Hagyjátok el már álmotok, Az égből Krisztus ránk ragyog. /2 #7FAF3499 Te kábult elme, ébredezz, Te bűntől sebzett, éledezz, Új napnak fénye tündököl, Fusson az árny e fény elől! /3 #FFFB0388 Az égi Bárány, íme, jő, A bűneinket elvevő. Azért most, hívek, jöjjetek, Bocsánatáért esdjetek! /4 #03C178E5 Hogy majd ha újra itt az Úr, S a földre félelem borul, Ne légyen akkor bűntetőnk, De őrizőnk és jótevőnk. /5 #96A78AC1 Dicséret, áldás illeti Istent: Atyát és egy-Fiút, S a Lelket is, ki vigaszunk Örökké zengje himnuszunk! >504 /1 #944E4A0A Világmegváltó Krisztusunk, Atyaistennek egy Fia, Téged szült minden fény előtt Magából az örök Atya. /2 #D2D6516E Atyádnak fényes tükre, te! Örök reménység vagy nekünk, Szolgáid esdő énekét Fogadd el, kérünk, szívesen! /3 #570C6494 Emlékezzél meg, Üdvhozó, Hogy egykor testünk köntösét, Mint szűz anyádnak gyermeke, Magadra vetted népedért. /4 #8A9747E0 Bizonyság rá ez ünnepünk, Fordulván teljes kört az év, Hogy Atyád trónjáról leszállsz, S üdvünkre hozzánk érkezel. /5 #4515ACFA Világra küldetésedet Ünneplik menny, föld, tengerek, S mindaz, mi bennünk él, mozog, Zendítve boldog éneket. /6 #D541B964 Magunk is, hálás híveid, Kiket megvettél véreden, Születésednek ünnepén Új himnuszt mondunk most neked. /7 #8164526E Dicsőség néked, Jézusunk, Kinek a Szűz szülőanyád, Atyával, Szentlélekkel egy: Időtelen időkön át. Amen. >504A /1 #E8F5199B Gyermek született nékünk, fiú adatott nékünk, S a fejedelemség az Ő vállán, s ez lesz az Ő neve: A nagy határozat hirdetője. >505 /1 #DF5F0FA6 Jöjjetek, ó hívek, diadalmaskodva, A jászolhoz Betlehembe jöjjetek! Megszületett az angyalok királya! Ó jöjjetek, imádjuk, ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust! /2 #2E0D8CE3 Nyájukat elhagyva, szerény bölcsőjéhez A hívásra jönnek már a pásztorok. Most mi is vidám lépéssel siessünk! Ó jöjjetek, imádjuk, ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust! /3 #E6F8162F Csillagjáró bölcsek Úr Krisztust imádva Tömjént, mirhát és aranyat áldoznak, Mi a gyermeknek szíveinket adjuk! Ó jöjjetek, imádjuk, ó jöjjetek, imádjuk, Ó jöjjetek, imádjuk az Úr Krisztust! >506 /1 #379AA03F Megszületett már mennyei Király, Szűz Máriának tiszta méhéből. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /2 #F7A2D473 Régen megírták ezt a próféták, Hogy fiat szül majd egy nemes virág. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /3 #32BC3B6C Hatalmas lesz ő, a kisded Gyermek, Eltiporja madj az Ellenséget. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /4 #827264DA Győzedelmet vesz a kárhozaton, Győzedelmet vesz örök halálon. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5a #77C34272 Követte Urát boldog SZENT ISTVÁN, Első mártírja a mi hitünknek. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5b #00619162 JÁNOS APOSTOL ünnepnapja van, Ő volt Krisztusnak legkedvesebbje. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5c #FCEECEA9 APRÓSZENTEKNEK ma van ünnepe, Akik Krisztusért halált szenvedtek. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5d #72D74A23 SZENT TAMÁS MÁRTÍR Angolországban Karácsony napján halt meg Krisztusért. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5e #E2E66E6C SZILVESZTER PÁPÁT ma hívta az Úr, S megkoronázta a mennyországban. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5f #3DABC19B KISKARÁCSONYNAK ma van ünnepe, Jézus betölti Mózes törvényét. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /5g #8EB97378 Jönnek a bölcsek messzi keletről, Aranyat, tömjént, mirhát áldozván. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! /6 #6F131C0F NAGY HÁLÁT ADJUNK az Úr Jézusnak, Az Üdvözítő áldott Krisztusnak. Ünnepet ülvén mi vigadjunk, Újszülött Úrnak hódoljunk! >506A /1 #F8F7BCA7 Szent Jánosnak napját vígan ünnepeljük, hangos énekszóval életét dicsérjük, bölcs szavú tanúját s kedveltjét az Úrnak mindnyájan tiszteljük! /2 #0D1AEEC7 Úr Jézus Szent Jánost annyira kedvelte, hogy végvacsoráján maga mellé vette, hogy fejét mellére, szent szívére hajtsa, néki megengedte. /3 #E71B9DA1 Ott tanulta János igaz bölcsességét, Isten Igéjének örök istenségét, s nékünk is tanítja megtestesülését, teljes emberségét. /4 #589049BB Keresztútján Krisztust halálig követte, kínszenvedésében kitartott mellette, Úr Krisztus szavára Szűz Mária gondját mindvégig viselte. /5 #081C6263 Szent Jánossal együtt tegyünk tanúságot, hogy adjon az Isten mennyben boldogságot, és szentek társaként színről-színre lássuk a Szentháromságot. >506B /1 #8AE230EA Köszöntünk kisded vértanúk, kiket a váltság hajnalán, mint gyönge bimbót a vihar, letört az üldöző király. /2 #10B53083 Ajkatok nem tud szólni még, de Krisztust vallja véretek, ti zsenge tiszta áldozat: kegyelmet vérrel nyertetek. /3 #1F115F20 Vigadjatok hát, gyermekek, kik ily korán lehulltatok, mennyégben fönn az Úr előtt mártírpálmákkal játszotok! >507 /1 #0F44C000 Felragyogott már Betlehemnek fénye: József s Mária közt az Isten Igéje. /2 #E1970CCE Isten Igéje kis gyermek képében, Örök Teremtőnk család rejtekében. /3 #D59AEF48 Tartja Mária, szép szeretet anyja, Jézus titkait szívében forgatja. /4 #772666E1 Ott áll József is, tisztaságos férfi, Ki a Gyermeket alázattal nézi. /5 #52A1BFBC Áldott Szent Család, szeretetnek képe, Légy a családok példája és őre! >508 /1 #6B14916E Ó, mily fényes ez a csillag, mely ma támada, Hívő fénye a világot által ragyogja, A pogányok sötétségét eltávoztatja! /2 #5DB43AE2 A három bölcs látván a fényt, útnak eredett, S az igaz Fényt megtalálja: a kis Gyermeket, Ki majd egykor összegyűjti mind a népeket. /3 #2F7936D8 Az arany e Gyermekben a királyt tiszteli, A tömjén a halhatatlan Istent hirdeti, És a kenet a halandó embert illeti. >510 /1 #0ACB0153 Ó, Teremtőnk, hallgass minket, Sirámunkat, kérésünket! Most, e jeles szentidőben, Negyvennapi készületben. /2 #513F5EB8 Látod, Uram, mi szívünket, Tudod minden gyengéinket, Add a hozzád megtérőknek bocsánatát bűneinknek. /3 #81745BAD Uram, sokszor megbántottunk, Ím megvalljuk, segíts rajtunk, Adj sebünkre orvosságot, Igaz szívű bűnbánatot. /4 #38F505F3 Nagy Úristen, engedd, kérünk, Akik testben most böjtölünk, Lélekben is böjtölhessünk, Minden bűntől távol legyünk. /5 #975E4D2D Engedd meg ezt, Szentháromság, Örök Egység, örök Jóság, Áldozatunk gyümölcseit Teremhessük szent Húsvétig. >511 /1 #38AA1FE4 Seregeknek hatalmas nagy királya! Könyörgésem trónodat megtalálja. Mert szívemet bánat járja, Irgalmadat, kegyelmedet kivánja. /2 #ADC9DD83 Hová menjek, kinek hajtsam fejemet? Ki gyógyítja megsebesült szívemet? Mert ha tei elhagysz engem, Elveszek, ha nem törlöd el bűnömet! /3 #84C60362 Ím, előtted megalázom magamat, Földre hajtom szomorodott orcámat. Haldd meg, Atyám, csendes szómat, Add meg, kérlek, szívből kívánt nagy jómat. >512 /1 #F2FE03E4 A megváltó szent kínhalál, Melyben a föld üdvöt talál, Adjon, Urunk, most békülést, Szívünk vágyának enyhülést. /2 #63A08836 Tápláljanak szent titkaid, Ihlessenek vércseppjeid, Lelkünknek mélye teljen el Szenvedésed emlékivel. /3 #D30B867A Éljen szívünkben szüntelen E gyalázat, e gyötrelem, Keresztfa, lándzsa, vasszögek, Tövisszúrások, sebhelyek! /4 #5530CE94 Ó, megfeszített Jézusunk, Egész szívvel fohászkodunk. Kit eladott a gyűlölet: Teneked áldás, tisztelet! >512A /1 #5ED7C87C Király zászlói lengenek, villog titkával a kereszt, rá testben fölfeszíttetett, ki minden testet alkotott. /2 #C9C1202C Szögekkel verve tagjai kinyújtva lába és keze: itt függ a véres áldozat, ki a megváltás ára volt. /3 #BDA1359B A lándzsa szörnyű vashegye itten sebezte oldalát, vérrel és vízzel áradott, lemosni bűneink sarát. /4 #28E6AC41 Betellett Dávid jóslata, amelyet egykor énekelt, hirdetvén minden nép között: „Fáján országol Istenünk!” /5 #154F07B9 Ó fényességes, drága Fa, király vérével bíboros, te méltó törzsről származol, hogy érintsd szentelt tagjait. /6 #50051A99 Te áldott, kinek ága közt váltságunk díja lebegett, te lettél teste mérlege, s a poklot megrabolta fád. /7 #6222A0D9 Szent kérged ont jó illatot, ízed a nektárt győzi le! Ezer gyümölccsel boldogan tapsolnak győztes karjaid! /8 #6898E557 Üdvözlégy oltár, szent Kereszt, melyen Ő dicsőn szenvedett, rajtad az Élet halt halált, s holtával szerzett életet. /9 #22584054 Ó szent Kereszt, te egy remény, a szenvedés szent idején növeld a jókban javaid, s töröld a bűnös vétkeit! /10 #725626EA Háromságos nagy Istenünk, dicsérnek téged mindenek, kiket megvált a szent Kereszt: vezérelj minket szüntelen. Amen >513 /1 #B56542C6 Üdvözlégy, fényes Nap, tiszteletre méltó, Melyen az Úr Krisztus legyőzi a poklot, S ki a Fán függött, győztesen országol, Most minden teremtmény őelőtte hódol. /2 #23800B45 Az újjászülető természet hirdeti: Krisztussal visszatér mindenbe az élet, A győzedelmes Krisztust, az Alkotót Zöld erdők, ligetek s virágok ünneplik. /3 #27D09A80 Alvilág leláncolt foglyait feloldja, S mind, ami lent hever, a magasba hívja, Számtalan népek tömlöce megnyílik, S az Égbe fölmenőt szabadok követik. >513A /1 #D7CAF84D Krisztus feltámada mind ő nagy kínjából, ezen mi is örüljünk, Krisztus legyen reményünk, kirjelejszon. /2 #08DD46AA Ó kegyes Mária, mennyei szép rózsa, kérjed, hogy szent Szülötted üdvözítse lelkünket, kirjelejszon. >513B /1 #A8F2B97C Jézus megváltó Istenünk, alleluja, alleluja, föltámadt, itt van most velünk, alle, alleluja. /2 #A3FB0E5B Hirdetik fényes angyalok, alleluja, alleluja, valóban él, föltámadott, alle, alleluja. /3 #FB816428 Krisztus húsvéti asztala, alleluja, alleluja, megtisztult népet vár haza, alle, alleluja. /4 #032BAD3F Borunk, búzánk és életünk, alleluja, alleluja, mindent tenéked szentelünk, alle, alleluja. >514 /1 #9BC54AA8 Krisztus, az Úr, feltámadott, Alleluja, alleluja, Reményt minékünk így adott, Alle-, alleluja. /2 #4DD4E90E Hogy mi is mind feltámadunk, Alleluja, alleluja, Dicsőségébe eljutunk, Alle-, alleluja. /3 #9781E064 Feltámadása Krisztusnak Alleluja, alleluja, Romlása lőn a pokloknak, Alle-, alleluja. /4 #8B95EEFB Maradjon mindig ő velünk, Alleluja, alleluja, Kiben megújul életünk, Alle-, alleluja. /5 #90BF5510 Éljünk azért az Istennek, Alleluja, alleluja, Atya, Fiú, Szentléleknek, Alle-, alleluja. >515 /1 #8267085A Feltámadt már dicsőségben az Isten szent Fia. Örvendez már győzelmében világ Megváltója. Érettünk vállalt sebhelyek már dicsőségben fénylenek. Alle-, alleluja. /2 #E51699D2 A kereszten oldalából vér és víz áradott, E forrásból a világnak új élet támadott. Érettünk vállalt sebhelyek már dicsőségben fénylenek. Alle-, alleluja. /3 #DEC88363 Várja immár fenn a mennyben Atyánál székhelye, Váltságunk lett kínhalála, közbenjár érdeme. Érettünk vállalt sebhelyek már dicsőségben fénylenek. Alle-, alleluja. >516 /1 #F15B145C Ó ifjak, lányok, gyermekek, Az angyalszóból értsetek: Feltámadt Krisztus értetek, Alleluja. Alleluja, alleluja, alleluja. /2 #2C50BB16 Itt áll az Úr most köztetek: „Békesség, már ne féljetek! Én vagyok, bennem higgyetek!” Alleluja. Alleluja, alleluja, alleluja. /3 #CF4FA1BC Ezen a szent-szent ünnepen Ujjongva csengő éneken Urunkat áldjuk szüntelen, Alleluja. Alleluja, alleluja, alleluja. /4 #2BBCA562 Illő, mert ily jót tett velünk, Átadva néki hű szívünk, Istennek hálát zengenünk, Alleluja. Alleluja, alleluja, alleluja. >517 /1 #146F35E4 ÜDVÖZÍTŐNK feltámadott, Alleluja, alleluja. Szenteljük vígan e napot, Alle-, alleluja. /2 #426970F7 A MESSIÁS feltámadott, Alleluja, alleluja. Beteljesült, mi íratott, Alle-, alleluja. /3 #A3048722 ÉLETADÓNK feltámadott, Alleluja, alleluja. Kegyelme most kiáradott, Alle-, alleluja. /4 #EC756173 VIGASZTALÓNK feltámadott, Alleluja, alleluja. Elűzte már a bánatot, Alle-, alleluja. /5 #FBFF305B ÖRÖMNAPUNK feltámadott, Alleluja, alleluja. Ránk oly szép hajnal virradott, Alle-, alleluja. >518 /1 #E251BEAF Húsvét van, feltámadt az Úr, Ma lelkünk gyásza felvidul, Elárad rajta égi fény A húsvét áldott ünnepén. /2 #B6EC9FE9 Megváltott lelkek, jöjjetek, Az Úrnak hálát zengjetek. Mert sírunk éjét győzte le Az örök élet Istene. >518A /1 #10614321 Ó mi Szent Atyánk, irgalmas és kegyes! Isten szent Fia, Urunk Jézus Krisztus! Ó Vigasztaló, éltető szent Lélek: egy örök Isten! /2 #92E5BBAC Ó Szentháromság, nagy és erős Egység! Igaz istenség, mérhetetlen jóság! Angyalok fénye, árva népnek vigasz: világ reménye! /3 #96DFE750 Amit alkottál, mind tenéked szolgál, sok teremtményed megdicsőít téged, mi is tenéked dicséretet zengünk: hallgasd meg, kérünk! /4 #EEE5F08B Dicsőség néked mindenható Isten, három személyben egylényegű Fölség, tisztelet, áldás, himnusz illet téged, most és örökké. Amen >519 /1 #BAE1D7DA Imádlak és áldlak, Isten, rejtelem. Kenyér- és borszínben titkon vagy jelen: Néked szívem, lelkem átadja magát, Mert téged szemlélve elveszti magát. /2 #573D5C18 Látás, ízlés, érzék megcsalódhatik. De a hallás rólad hittel biztosít: Hiszem azt, mit hinnem Isten Fia szab, Igéd igazánál mi van igazabb? /3 #5AF598BA A keresztfán rejted isten-voltodat, Itt a színek rejtik emberarcodat, De én mind a kettőt hiszem s vallhatom, Kérve, amit kért a bűnbánó lator. /4 #FA524E6F Ahogy Tamás látta, nem látom sebed, Mégis Istenemnek vallak tégedet. Add, hogy egyre jobban hinni tudjalak, Tebenned reméljek, s téged vágyjalak. /5 #46D61F3B Urunk halálára emlékeztető Áldott Kenyér, élő s embert éltető! Add, hogy éljen lelkem belőled csupán, S jóízét tebenned ne veszítse szám! /6 #736471EB Kegyes pelikánom, Uram, Jézusom! Szennyes vagyok, szennyem véreddel mosom. Elég volna egy csepp, hogyha hullna rá: Világ minden bűnét meggyógyítaná... /7 #B1FA23C6 Jézus, kit csak rejtve szemlélhetek itt! Mikor lesz, hogy szomjas vágyam jóllakik? Hogy majd fátyol nélkül nézve arcodat, Leljem szent fényedben boldogságomat! Amen. >520 /1 #6E5DDF3C Itt jelen vagyon az Istennek Fia, Itt jelen vagyon feláldozó Bárány, Itt jelen vagyon erős, igaz Isten: a Jézus Krisztus. /2 #6F50045C Itt jelen vagyon mi édes Teremtőnk, Itt jelen vagyon a mi Közbenjárónk, Itt jelen vagyon Vigasztaló társunk: a Jézus Krisztus. /3 #F6D8505B Itt jelen vagyon Út, Igazság, Élet, Itt jelen vagyon a mennyei Fölség, Itt jelen vagyon fényes Világosság: a Jézus Krisztus. /4 #5D5F5873 Itt jelen vagyon válságinknak Napja, Itt jelen vagyon bűnünk megrontója, Itt jelen vagyon szeretetnek lángja: a Jézus Krisztus. /5 #D544FFFA Itt jelen vagyon a mi Vigasságunk, Itt jelen vagyon Őrizőnk, Oltalmunk, Itt jelen vagyon lelki bátorítónk: A Jézus Krisztus. /6 #C7EDA8B4 Adja minékünk az ő szent országát, Hogy megláthassuk szentséges lakását, Angyali Karból tiszta szép orcáját, és ő szent Atyját. Amen. >521 /1 #1D25D829 Az Úristent magasztalom, Jóvoltáról gondolkodom, Irgalmához folyamodom, Mert meghallgat, azt jól tudom. /2 #FB2D3A61 Csodálatos tetteiről, Szabadító erejéről, Emlékezem jóvoltáról, Bizodalmat veszek abból. /3 #96C5C571 Mert ő erős hatalommal, Dicsőséges szent jobbjával Az ő népét megmentette, Fogságából kivezette. /4 #504C80FC Úgy vezette szent Egyházát, Mint jó pásztor kedves nyáját, Ételéről gondoskodott, Utat neki ő mutatott. /5 #A46B23A1 Hálát adjunk az Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek, Három személy Fölségének, Egymivoltú Istenségnek. >522 /1 #CE76449D Fényességes mennybéli nagy Isten, Téged hirder e világon minden, Az angyalok dicsérnek az égben, És a föld is szolgál nagy hűségben. /2 #B25A6058 Erős trónod fenn a magasságban, Semmi sincsen előtted homályban, Híveidnek kegyelmes Királya, S szentjeidnek ékes koronája! /3 #5AB6EE4E Örök Atya, leborulva áldunk, Fiad által tehozzád kiáltunk, Szent Lelkeddel éltess e világban, S adjál helyet örök boldogságban. >523 /1 #56AA6A2F Magasztallak, Uram, felemeltél engem. Nem hagytad, nem tűrted más rabjává lennem, Ó, Uram, Istenem, hozzád kiáltottam: Könyörültél rajtam! /2 #593162DD És te siralmamat fordítád vígságra, Gyászruhám leoldtad, ím, bíborra váltva, Zengjen a dicséret, magasztaljon téged, Örökké, míg élek! /3 #08D54DB9 Felhoztad lelkemet alvilág poklából, Fel is támasztottál haldoklók hadából, Zengjetek az Úrnak vígan, minden hívek: Hálával telt szívek! >524 /1 #0730394E Új éneket daloljatok Istennek, Győzelmet és szabadulást Ő szerzett. /2 #0D10A489 Üdvösségét feltárta a népeknek, Igazságát megismerték mindenek. /3 #19DC8B02 Egész világ, dalolj néki hangosan, Zeneszóval ünnepeljed boldogan. /4 #C775D599 Dicsérjétek muzsikával az Urat, Hárfa zengjen, citeraszó, pengjen lant. /5 #4A662685 Fújjatok meg minden kürtöt, harsonát, Újjongó dal hirdesse az ég Urát. /6 #92003898 Harsogjon a tenger, s ami benne él, Istent áldja vígan minden földi lény. /7 #F52AFFAC A nagy hegyek ujjongjanak az Úrnak, Folyó vizek tapsoljanak, zúgjanak. /8 #9C6A9CF6 Elérkezik közénk az ő országa, Mindeneken uralkodik jósága. /9 #93C4F8D4 Szentháromság egy Istennek dicsőség, Atya, Fiú és Szentlélek áldassék. >525 /1 #27C915A1 Minden élő dicsér, örök Atyaisten, Szolgálni tenéked eléd állunk készen, Magasztaltak egykor ősi nemzedékek, Ő nyomukban járva dicsérünk mi téged. /2 #CC72B422 Nem szégyelljük, Uram, rólad emlékezni, Mind e világ előtt benned dicsekedni, Akaratod szerint, tetszésedre élni, Testi-lelki jókat csak tetőled kérni. /3 #4C0F16E8 Gyermekeink ma is, add, hogy így éljenek, Megismerve téged, felnövekedjenek, Te szent Egyházadba hogy beépüljenek, S szentjeiddel együtt életet nyerjenek! >526 /1 #1FE2CCF8 Követte egykor Krisztus csodáját népek sokasága: Tanítván őket e szavakat mondja: /2 #4F1047F7 Boldogok, akik lelki szegények, és nem hivalkodnak, Mert a mennyország adatik azoknak. /3 #EDEDF4D2 Boldogok, akik szelíd emberek, és nem gyűlölködnek, Atyám ígéri: ők bírják a földet. /4 #AF38E771 Boldogok, akik sírván bánkódnak és károkat vallnak, Mert ők Istentől vigasztalást kapnak. /5 #6A7766B0 Boldogok, akik az igazságot éhezik, szomjazzák, Amit kívántak, Istennél találják. /6 #1E5D399C Boldogok, akik irgalmas szívvel máson könyörülnek, Irgalmasságot az Istentől nyernek. /7 #39A22A25 Boldogok, akik tiszta szívűek és a bűn utálják, Mert jövendőben Istent ők meglátják. /8 #E9A97001 Boldogok, akik békesség-szerzők, békességben laknak, Gyermekei ők valóban az Úrnak. /9 #37890A20 Boldogok, akik az igazságért üldözést szenvednek, Örökösei lesznek majd a mennynek. /10 #79FF3F1A Boldogok leszek, mikor énérettem emberek gyűlölnek, És maguk közül titeket kiűznek. /11 #A7D8C05F Mondom tinéktek, örvendezzetek, vigadjatok szívből, Jutalmat nyertek Atyámnak kezéből! >526A /1 #392DA439 Aki akar üdvözülni, életét kell jobbítani, a szent hitet megtartani, és gyümölcsét megteremni. /2 #AA10939A Egyházunknak tanítása, igéjének hallgatása: ez vezet az igaz hitre és a boldog reménységre. >527 /1 #4D8C13CE Magasztalja lelkem az én Uramat, Örvendezve élek szárnyai alatt, Szolgálója lettem, lepillantott rám, Alázattal zengi dicséretét szám. /2 #974DFE5F Ami velem történt, nem volt soha még, Boldognak mond engem minden nemzedék, Nagyot művelt rajtam hatalmas keze, Jóságában százszor szent az ő neve. /3 #5CD5EF24 Irgalma leárad, népünkre borul, Félelmünkre válasz, és szívünkre hull, Mindenható karja csak egyet suhint, S a kevélykedőket széjjelszórja mind. /4 #08641416 Letöri a gőgöst képzelt magasán, Alázatos hívét áldja trónusán, Éhezőknek étket tele kézzel ád, De a gazdagoktól zárja kapuját. /5 #75921258 Igazak dolgára örök gondja van, Szívén hordja népét nagy irgalmasan, Atyáinkhoz szólott évezreken át, Benne bízó népe ismerte szavát. /6 #5F526C74 Dicsőség az Úrnak, áldjuk az Atyát, Fiút és a Lelket századokon át, Tudom, hogy mit adtál: töviskoronát, Áldott légy ma érte, s minden koron át. >527A /Antifona #87A140C2 Magasztalja, magasztalja, az én lelkem az Urat, az én lelkem az Urat! /1 #D918A0BA És örvendezett az én lelkem, az én Üdvözítő Istenemben. /2 #D588030A Mert megtekintette az ő szolgálójának alázatosságát, és íme mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek. /3 #29BCB935 Mert nagy dolgokat cselekedett nekem, aki hatalmas, és szent az Ő neve. /4 #03ADEF59 És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre az őtet félőknek. /5 #75442F6E Hatalmasságot cselekedett az ő karjával, elszélyesztette a kevélyeket az ő szivök elméjében. /6 #F54D926B Levetette a hatalmasokat a székből, és felmagasztalta az alázatosakat. /7 #494F7FF5 Az éhezőket betöltötte jókkal, és a gazdagokat üresen bocsátotta. /8 #F6B9105E Felvette Izraelt, az ő szolgáját, megemlékezvén az ő irgalmasságáról. /9 #EBD6217C Amint szólott az Atyáinknak, Ábrahámnak és az ő ivadékának örökké. /10 #4C8A9E7D Dicsőség az Atyának és Fiúnak, és a Szentlélek Istennek. /11 #FE79172C Miképpen kezdetben vala most és mindenkor, és mindörökkön örökké. Ámen! /Antifona #87A140C3 Magasztalja, magasztalja, az én lelkem az Urat, az én lelkem az Urat! >527C /1 #0FB5C1C8 Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején, hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől: ó dicsőséges és áldott Szűz! >527D /1 #0CAF9F23 Légy áldott, szent Szűz, Urunk édesanyja! A szép mennyország igaz színaranyja! Légy nekünk utunk a te szent Fiadhoz: kérd Istent értünk! /2 #AE725755 Ó szent Szűz, tiszta minden földi szennytől, nagy kegyet nyertél Urad-Istenedtől: mert mint a liljom, tiszta volt a lelked. Kérd Istent értünk! /3 #6C902B87 Légy áldott, szent Szűz, új örömnap fénye, Isten-országnak első kereszténye! Légy velünk, kérünk, mindennapjainkban! Kérd Istent értünk! >528 /1 #39512300 Örvend az ég hangos dicsérettel, Zeng a föld is vidám énekekkel, Apostolok fényes dicsőségét, Nagy örömmel üljük tiszteletét. /2 #E22F8559 Mind e világ ítélő bírái, Sötét földnek igaz szép fényei, Nézzetek ránk, Krisztusnak szolgái, Esedezzünk, mi, bűnnek foglyai. /3 #7F860B4E Kik az eget szóval bezárjátok, És kapuit ismét felnyitjátok, Fogságunkat kérjük, hogy lássátok, Bűn bilincsét nekünk feloldjátok! /4 #4D3FA7E7 Hogyha eljő világ végső napja, S eljön Krisztus, mindenek bírája, Minket akkor állítson jobbjára, Adjon helyet örök boldogságba'! /5 #A5E0D960 Hála légyen az örök Atyának, És véle egy örök szent Fiának, Szentléleknek, mi Vigasztalónknak, Egylényegű örök Háromságnak. Amen. >528A /1 #DFE7B744 Világmegváltó Jézusunk, vidd üdvösségre híveid! Isten Szülője, Mária, mennybe segítsd a küszködőt! /2 #54CD475A Mindnyájan angyalseregek, ős pátriárkák ékei, és prófétáknak érdemi nekünk irgalmad esdjenek! /3 #150BBA8B A Megváltónak Hírnöke, s az égi kulcsok Gondnoka, és mind, apostoltársai, oldják fel vétkünk láncait! /4 #9F969444 A mártírok szent kórusa, papok hitvalló élete, a tisztaságos szent szűzek mossák fehérre a szívünk! /5 #02EF1B9D Szerzetesek és remeték, az ég minden polgárai, kérő szavukkal esdjenek, s nekünk jutalmat nyerjenek! /6 #2A22676B Krisztus, dicsérünk tégedet, Atyádat és Szent Lelkedet, kinek tündöklő fényiben, vígadnak szentek szüntelen. Amen >528B /1 #C4D8D5F3 Pálforduló ünnepnapján hívek, énekeljetek, megtérése emlékének megtérők, örüljetek! Szent Pál, ó légy velünk, pártfogónk, mesterünk, veled együtt örvendjünk! /2 #81C01362 Jézus ellen harcol Saul, s íme, Jézus szólítja, Egyházának üldözőjét Egyházába hódítja. Szent Pál, ó légy velünk, pártfogónk, mesterünk, veled együtt örvendjünk! /3 #EBB56467 Minket is a megtérésre indíts, boldog apostol, legyünk Isten jó tanúi, ne féljünk a világtól. Szent Pál, ó légy velünk, pártfogónk, mesterünk, veled együtt örvendjünk! >529 /1 #624ADC60 Szent ... vértanú, akit ma ünneplünk, Éneklő örömmel mind együtt köszöntünk: Krisztushoz közel vagy, hitben erős szentünk, Dicséretet zengünk! /2 #945D0ECC Megvetve Istenért zsarnoki parancsot, Bálványnak hódolni térded meg nem hajtod, Félelmes bilincsek, tűzláng, szörnyű kínpad Hitedben nem ingat. /3 #17683EE1 Vége van immáron most a nagy kínoknak, Vérednek cseppjei rubintként ragyognak, Menyegzős ruhádnak ez lett ékessége, Koronád szépsége. >529A /1 #91C05EF4 Emlékezzünk szent Balázsra, mert ma vagyon napja. Úrjézus nagy hatalmát benne megmutatja. Ó szent Balázs, kérünk, imádkozzál értünk. Ne engedd, hogy torokfájást, betegséget érjünk. /2 #BE95A678 Orvos voltál, gyógyítottál, sokszáz bet4eg testet. Azután, hogy püspök lettél, gyógyítottál lelket. Ó szent Balázs, kérünk, imádkozzál értünk. Ne engedd, hogy torokfájást, betegséget érjünk. /3 #C4AE1A78 Jézus Krisztus igazságát buzgón tanítottad. E szent hitért bizonyságul életedet adtad. Ó szent Balázs, kérünk, imádkozzál értünk. Ne engedd, hogy torokfájást, betegséget érjünk. /4 #206CC76B Szebaszténak városában, hol vérpadra mentél, Fuldokló kis fiúcskának segítsége lettél. Ó szent Balázs, kérünk, imádkozzál értünk. Ne engedd, hogy torokfájást, betegséget érjünk. >530 /1 #267480E0 Szent ... hitvalló Ünnepi napjára Hív minket Krisztusnak Anyaszentegyháza. /2 #5F93C5A3 Mint csillag az égen, Tündöklik érdeme, Az élők könyvébe Írta őt Istene. /3 #905502E9 Szívében megfogant Az Isten kegyelme, S mert híven ápolta, Gyümölcsét termette. /4 #8F873E9E Jutalmát elnyerte, Közbenjár érettünk, Példáját követve, Hogy mi is megtérjünk. /5 #2B006A8A Dicsőség Atyának, Fiúnak, Léleknek, A három személyben Egy-örök Istennek! >531 /1 #660F745A Szent ... doktornak, Egyháztanítónknak Az ő napján Régi szokás szerint Ünnepelni jöttünk A templomba. /2 #43D57F77 Isten igazságát Szüntelen kutatta, S megtanulta, Gondos, jó szavakkal Bölcsen tanította Egyházunkat. /3 #4E8561C7 Legyünk figyelemmel, Ismerjük meg újból Tanítását, Őrizzük hitünket, Az vezet el minket Üdvösségre! >532 /1 #1DD34DE6 Mi Urunk Krisztus, kit szűz anya hordott, Szűznek szülötte, anyád alkotója: Vértanú szüzed győzedelme napján Fogadd e himnuszt! /2 #93E02D04 Boldog e szent szűz, kétszer győzedelmes, Mert uralkodott ösztönén a testnek, És gyönge testben győz a gyűlöletnek Véres hatalmán. /3 #873D7966 Szívében bátor, a halált nem félte, Szótalan tűrte a kegyetlen kínzást, Vérét ontotta, s méltó lett tehozzád Jutni a mennybe. /4 #727E2562 Tekints, Úristen, szűzed érdemére, Bocsásd meg, kérünk, a mi vétkeinket, Hogy tiszta szívvel zenghessünk Tenéked Ünnepi himnuszt. /5 #40C64018 Dicsőség néked, mindenható Isten, Három személyben egylényegű Fölség, Tisztelet, áldás, himnusz illet téged Most és örökké. Amen. >532A /1 #120930EE Mária Magdolna, szeretetnek szép lángja, penitenciának fényességes példája, ma a vétkezőket, sötétben élőket megtérésre indítja: /2 #0501904F „Sok siralmas szóval bűneimet megvallom, az én Krisztusomnak bő kegyelmét óhajtom, sűrű könnyhullással, keserves sírással szent lábait megmosom.” /3 #1A160FFC „Megöleltem őt már reménykedő lélekkel, hozzá ragaszkodtam én szerető szívemmel, már el nem eresztem, holtomig követem alázatos élettel.” /4 #75B4CF29 Együtt énekeljünk az irgalmas Istennek, aki üdvöt ígér szegény bűnös lelkünknek, hála és tisztesség, adassék dicsőség a mennyei Fölségnek! >533 /1 #8EBA0305 Krisztus, te Fénye a szent angyaloknak, Emberi nemnek ura és vezére: Add, hogy a mennyet birtokoljuk egykor Jóságod által. /2 #A843D3B7 Szent Mihály angyalt, békességnek őrét Küldd el a mennyből néped oltalmára, Fordítsa jóra erős karja által Minden ügyünket. /3 #BC6F6096 Gábriel angyal, erősséges Hírnök, Űzze el tőlünk ősi Ellenségünk, Jöjjön e házba, látogasson minket Szent templomodban. /4 #87483738 Ráfáel angyal, üdvösséges Orvos Jöjjön el hozzánk, hadd gyógyítsa lelkünk, Óvja a gyengét, irányítson minket Vándorutunkon. /5 #4A824BDB Légy velünk, kérünk, asszonyunk, Szűz Mária, S angyali rendek dicső sokasága, Mellettünk álljon szentek társasága És pártfogása. /6 #955287FF Add meg ezt nékünk, felséges Úristen, Három személyben egylényegű Isten, Téged a mennyben nagy tisztesség illet, S minden dicsőség. Amen. >533A /1 #0F161D21 Hogy dicsérhessünk könnyű énekszóval, s elmondjuk élted tündöklő csodáit: bűnös nyelvünknek kötelékét oldd meg, Szent János mártír. /2 #9DF8D4FC Gábriel angyal szólott egykor rólad, születésedről atyádnak jövendölt, életed rendjét s nevedet hirdette mennyei hírrel. /3 #219221F7 Ám atyád nem hitt az angyali szónak, s mert kételkedett, megnémult a nyelve, de megszületvén feloldottad újra ajkának zárát. /4 #4F34B9E2 Magzati létben, mikor rejtve voltál, már fölismerted a hozzád jött Krisztust, kit mindeneknek anyád megjelentett, tudva a titkot. /5 #5F2C312E Puszta csöndjében éltél gyermekkortól, világ dolgait hagyván a világra, lelki kincseid: tisztaság, erősség, mártír-tanúság. /6 #550BF5EF Mind a próféták csak hirdették Krisztust, s eljövetelét epekedve várták, de te megláttad, s hittel rámutattál: „Íme, a Bárány!” /7 #605D069F Jordán partjánál keresztséget osztva, folyó vizébe merítetted Jézust, emberek között nem volt nagyobb nálad föld kerekségén. /8 #8687FCCF Segíts, Szent János, pusztában Kiáltó: teremje lelkünk bűnbánat gyümölcsét, s örök hon felé vándorlépteinknek készítsd az ösvényt! /9 #28FEDA28 Dicsőség néked, mindenható Isten, három személyben egylényegű Fölség, tisztelet, áldás, himnusz illet téged, most és örökké. Amen >533B /1 #A3D311ED Szent Mihály arkangyal, Isten bajnoka, az Úr kiválasztott, erős harcosa, te vagy, kinek égi hatalma poklok sötét hadát megrontja. /2 #9D627F06 Te, ki a Sátánnal bátran megvívtál, „ki olyan, mint Isten?”, így kiáltottál, Urad mellett zászlót emeltél, angyalok közt első te lettél. /3 #E389202D Mi nagy bátorságos, erős vezérünk, rád bízta az Isten keresztény népünk, oltalmazd meg minden veszélytől, az ördögnek nagy erejétől! /4 #738AC5B7 Bátorítsad félő, gyenge szívünket, védelmezd a harcban mi szent ügyünket, vezéreld a jóra éltünket, hogy elnyerjük üdvösségünket! >534 /1 #D690ADA3 A Szent Keresztnek dicséretéről, Hatalmáról szóljunk, Nagy erejében kik igazán bízunk. /2 #CFCADE7A Megnyitja nékünk mennynek kapuját, Illő magasztalni, S Krisztust követvén keresztünk hordozni. /3 #0C9456F9 Üdvözlégy, szép Fa, emberi nemnek Üdvösségadója, Vérével szentelt világ Megváltója. /4 #B0462743 Ó, kegyes Jézus, engedd meg, kérünk, Hogy a Kereszt fénye Halálunk után vigyen üdvösségre! >535 /1 #1B14FAB1 Előttünk tündöklik Krisztus keresztje, Rajta függ feszítve Megváltó teste. Ó mily áldott vagy, győztes Keresztfa, Krisztus Király szent trónusa! /2 #2D41EE9C A töviskoszorú már szép korona, A szent vér: drágakő, fénylik bíbora. Ó mily áldott vagy, győztes Keresztfa, Krisztus Király szent trónusa! /3 #8E78DC6E Teeléd járulnak mind az emberek, Hogy reményt s életet Nálad nyerjenek. Ó mily áldott vagy, győztes Keresztfa, Krisztus Király szent trónusa! >536 /1 #93D1D62D Hozzák immár a Szentírást, A bölcsességnek könyveit, Fogadja fény és tisztelet, Az Úr szavát ez illeti! /2 #BDFC8DA4 Hallgassuk csöndben, éberen, Figyeljen rá az értelem, Hirdesse bátran nyelv és száj, Őrizze jól a tiszta szív. /3 #1AA2584F Az Úr igéje olya erő, Eltörli majd a vétkeket, S magja, ha itt jó földbe hull, Meghozza bő gyümölcseit. /4 #2CD120C1 Atyaistennek glória, Ki szent igéjét küldte el, Áldassék most a Lélek is, Ki minden értés Mestere. >537 /1 #D7DD40A2 Krisztus Király, kérünk téged, Légy oltalmunk szüntelen! Esedezzél mindnyájunkért: Istenszülő Szűzanya! Segítsenek minden szentek, S angyaloknak rendjei! /2 #B111000A Krisztus Urunk oldalából Vérrel együtt víz ömölt, Misztérium lett e vízből, Kegyelmmel áradó: Lemossa az ősi vétket, Új életnek eszköze. /3 #C6B35319 Jöjjön le most a Szentlélek, vigasztaló Istenünk, Keresztségnek kútforrását áldásával nyissa meg, Szülessenek e szent kútból néki kedves gyermekek! /4 #C752BD88 Örvendezzél e nap fényén szent Egyházunk, jó Anya, Gyermekednek születésén nagy hálával vigadozz! Vezessed az élet útján, te tápláld őt, te tanítsd! /5 #1329709E Hála neked, Atyaisten, hála néked, Egyszülött, Hála néked, kegyes Lélek, Háromságos Istenünk! Megtisztulva minden bűntől hadd dicsérjük szüntelen. Amen. >538 /1 #8E33B8FE Megadja most Isten, Mit régóta várunk, Hozzánk jön Jézusunk, Kit szívünkbe zárunk. /2 #43D12EEA Hozzánk jövő Krisztus Lelkünket újítja, Minden szép erénnyel Virágba borítja. /3 #C3CBAACC Egy kis fehérségben Maga az Istenség, Hiszlek, hogy jelen vagy, Ó, te drága Felség! /4 #60E4D825 Irgalmas Istennek Csodálatos volta Kenyérnek színében Magát nekünk adta. /5 #B73A11F1 Maradj nálam, Jézus, Szeretlek én téged, Te taníts, te nevelj, Add meg segítséged! >539 /1 #1565D68F A szent kened által, s irgalma szerint Bocsássa meg Isten minden bűneink. Krisztus szent keresztje adjon most erőt, Hogy le ne roskadjunk keresztünk előtt. /2 #898B9C9D Mindent meg tud adni a Lélek nekünk, Kegyelmében égi vigaszt nyerhetünk. Erejéből élve el nem csüggedünk, Végső nagy harcunkban Ő lesz majd velünk! >540 /1 #5313C769 Segélj minket, Uram Isten, Ahová mi indultunk, Az Anyaszentegyházba, Szent oltár elejébe. /2 #3426269D Igaz hitet megvallani, Bátor szívet mutatni, Hűségnek jegyét adni, Szentségben megmaradni. /3 #42ABB2C7 Beléptünk most e szent házba, Erős kötést itt tenni, Szent ... egyházába, Magunkra áldást kérni. >541 /1 #0D08078D Ha az Úr nem őrzi házad, Szorgos karod meddőn fárad. Ha nem ügyel a városra, Hasztalan az őrzők gondja. /2 #2F2A9F3F Talpon fáradsz, fürge kézzel, Pirkadatkor, s éjten-éjjel: Hajnal előtt hogyha kelnél, Isten nélkül mire mennél? /3 #B0FA256E Háza népét el nem hagyja, Álmodat is ő virrasztja, Hűséggel mér, áldó kézből Gyümölcsöt az anyaméhből. /4 #119AA978 Sorra-rendre hull kegyelme, Boldog vagy, ha csűröd telve, Ivadékban gazdag élted Így lát boldog öregséget. >542 /1 #76FAD17A Boldog az az ember, Ki az Urat féli, Lépteit mindenkor Ösvényéhez méri. /2 #3812FBDA Élvezheted akkor Munkád bő gyümölcsét, Sionnak Istene Megáld mindörökké. /3 #D7CA88C3 Mint a szőlőtőke dúsan termő ága, Olyan lesz asszonyod, házad szép virága. /4 #EFB400F9 Asztalodhoz ülnek gyermekeid sorba, Mint ékes, illatos olajágak csokra. /5 #7858B164 Megadja azt néked s választott népének, Hogy élvezd jóságát, örülj békéjének. /6 #9111C3A6 Atya, Fiú, Lélek, magasztaljunk téged, Jól tudjuk, megáldod a nagy mindenséget. >543 /1 #E5D93E10 Seregeknek szent Istene, Mennynek-földnek Teremtője! Jöjj el, jöjj el, én Jézusom, Üdvözítsél végórámon! /2 #D748D988 Bűneinknek sokaságát Uram, ne nézd gonoszságát! Jöjj el, jöjj el, én Jézusom, Üdvözítsél végórámon! /3 #5037F904 Tekintsd lelki sebeimet, Hozd gyógyító kegyelmedet! Jöjj el, jöjj el, én Jézusom, Üdvözítsél végórámon! /4 #3549C72F Neked lelkem fölajánlom, Testemet a földnek szánom. Jöjj el, jöjj el, én Jézusom, Üdvözítsél végórámon! /5 #39BC0C6E Föltámad majd onnan egykor, Az utolsó ítéletkor. Jöjj el, jöjj el, én Jézusom, Üdvözítsél végórámon! >544 /1 #F793677D Adjál, Uram, jó meghalást, Békességes elnyugovást, A léleknek mennybe jutást, Testnek dicső feltámadást! /2 #3E408B66 Nincs a földön maradásunk, Leomlik a földi házunk, Örök otthont kell kívánnunk, E reményben kell meghalnunk. /3 #1E7BD567 Azért teljes készülettel Várjuk Krisztust igaz hittel, Hogy halhassunk biztos szívvel, Bemehessünk dicsőséggel. /4 #22AEBEE7 Ezen testben feltámadjunk, Uram, téged megláthassunk, A szentekkel együtt lakjunk, Mindörökké ott vigadjunk. Amen >545 /1 #9B5835A0 Jézus Krisztus drága piros vére Hulljon le a szenvedő lelkekre, Kik tisztulás helyére ítélve, Fájdalmak közt várnak segítségre. /2 #9ABEBA22 Kérünk, Jézus, öt mély sebeidért, A keresztfán kiontott véredért: Szabadítsd a szenvedő lelkeket, Nyisd meg nekik a magas egeket! >546 /Resp #4E510071 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. /1 #DA2467D0 Az Isten trónusa elé imádásra jöjjetek, Szívünk neki méltó zsoltárt zengjen. És dícsérje Istent énekünk, Alázatos szívvel lépjünk színe elé. /Resp #4E510072 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. /2 #3D9278B1 Mert nagy az Úr, a mi Istenünk, Uralkodik az egész világ fölött. A földkeregség minden részét Ő tartja kezében, S hívő népét soha el nem hagyja. Övé minden az egész világon. /Resp #4E510073 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. /3 #B03515A2 Övé a tenger, hiszen Ő alkotta mind a vizek árját, S a szárazföldet is, bizony Ő formálta. Ő Istenünk nekünk és pásztorunk, Mi az Ő népe vagyunk, és lába nyomán járunk. Előttünk halad, és úgy vezet minket. /Resp #4E510074 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. /4 #957B2742 Ó bárcsak még ma hallgatnánk figyelmeztető szavára, S szívünket előtte soha be ne zárnánk. Mint egykor a választott nép fiai a pusztában, Amikor kishitűségükkel próbára tették az Úr türelmét, Bár csodáinak szemtanúi voltak. /Resp #4E510075 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. /5 #96E8A268 Adj Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényesgedjék neki. /Resp #4E510076 Istennek örökké él minden teremtmény. Hozzá tér a lélek, jertek, imádjuk őt. >Temetési >550 /Bev #44683DBD \IP: Imádkozzunk a megholt hívekért!\i V: Adj, Uram, örök nyugodalmat nekik, és az örök világosság fényeskedjék nekik! /Refr #6F093A57 Körülvett a fájdalom, a síromhoz értem! A halálból utánad sóhajtozik lelkem. /1 #6AAD85F3 A mélységből kiáltok, Uram, hozzád, hallgasd meg szavamat, Uram. /2 #C552AD2A Legyen füled figyelmezéssel, amikor hozzád könyörög szavam. /3 #8CC4F614 Ha felrovod a vétkeket, Uram, ki áll meg akkor előtted, Uram? /Refr #6F093A58 Körülvett a fájdalom, a síromhoz értem! A halálból utánad sóhajtozik lelkem. /4 #760FD292 Ám nálad bocsánatot nyer a vétek, hogy áhítattal szolgáljanak téged. /5 #80B2BD2C Az Úrban van az én reményem, reménykedik a lelkem igéjében. /6 #55F733E5 Lelkem eseng az Úr után jobban, mint éji őr a virradat után. /Refr #6F093A59 Körülvett a fájdalom, a síromhoz értem! A halálból utánad sóhajtozik lelkem. /7 #5EA8EA2A Jobban, mint éji őr a virradat után, esengjen Isten népe az Úr után. /8 #8B6A16A9 Mert az Úrnál az irgalom, és bőséges a megváltás nála. /9 #A42D338B Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, és az örök világosság fényeskedjék neki. /Refr #6F093A5A Körülvett a fájdalom, a síromhoz értem! A halálból utánad sóhajtozik lelkem. >551 /Refr #793EBA4D Ó, Uram, emlékezzél meg rólam országodban. /1 #0D2A0CCF Halld meg, Uram, kiáltva hívlak téged, Légy irgalmas, felelj nekem, kérlek. /2 #B6671DAC Szívemben szól szavad: Jöjjetek, keressétek arcom! Uram, jöjj, arcodat hőn óhajtom. /Refr #793EBA4E Ó, Uram, emlékezzél meg rólam országodban. /3 #377F6B36 Orcádat tőlem el ne rejtsed, Haraggal szolgádat el ne vessed! /4 #4687A10C Légy segítségem, ne fordulj el tőlem. Megváltó Istenem, nélküled mi lesz belőlem?! /Refr #793EBA4F Ó, Uram, emlékezzél meg rólam országodban. /5 #D09FC1BC Hiszem, hogy az Úr javait meglátom, Az élők országában őt megtalálom. /6 #71F50257 Remélj az Úrban, és légy szilárd, Szíved erős legyen, s az Urat várd! /Refr #793EBA50 Ó, Uram, emlékezzél meg rólam országodban. >552 /1 #E1770AE8 Jertek, keresztény társaim, Habár szívem hideg, S az élet édes mosolya Orcámon nem lebeg: Csak jöjjetek hozzám közel, Mert a halál nem tépte el Lelkem titőletek! /2 #7847B6BE Kész már koporsóm fedele, Borítsátok reám. Látjátok, ím elköltözöm, E föld már nem hazám. Koporsóm biztos gyászladik, Vihartól az nem hányatik, A révne át ad itt. /3 #D82371B6 Hullasd reám, lelki atyám, Az áldás harmatát, Imád a tömjén füstjeként A mennybe hasson át! Jézusnak vére csergedez, Míg szent vized rám permetez S nekem üdvöt szerez. >553 /Refr #75B0C109 Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! /1 #68DF6DA7 A hála hangja, íme, felkiált: Maroknyi létemért áldlak téged. És megköszönöm, Uram, az irgalmas halált, Örök hazánkba elszólító parancsodat. Mert Néked élünk, Uram és Néked halunk. /Refr #75B0C10A Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! /2 #CA2F609B Ma véget ért a földi munka, a nap már éjbe hajolt, Számadásra most, íme eléd jövök. Ó, életemnek mennyi hűtlen, elhibázott napja volt, Megkörnyékezett a világ bűne. Szörnyű magányomban nyújtsd most felém kezed, Kereszted trónjáról ítélj, bánatomban ismerj meg engem. /Refr #75B0C10B Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! /3 #410ACC1E Ha bánatom irgalmadban révbe talált, Koporsóm gyásza égi fénybe borul. Mert „halál, hol a te győzelmed?” az élet legyőzte, íme, már a halált, A sír az új élet kapuja lett. S a tékozló fiú Atyja házában elpihen. /Refr #75B0C10C Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! /4 #9233D3D5 Ó, hallgasd meg, Uram, az érte Hozzád esengő imát: A sebzett lélek zokog. És Húsvét fényét ragyogtasd fel most reánk! Tudjunk hinni, mint az apostolok, Hogy országodban együtt leszünk. /Refr #75B0C10D Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! /5 #1326BCD7 Adj, Uram, örök nyugodalmat neki, És az örök világosság fényeskedjék neki. /Refr #75B0C10E Istenem, örök Atyám, Szent kezedbe adom lelkem. Légy jóságos bírám, Engedj haza országodba engem! >554 /1 #4C44976C Kántor: Az Úr irgalma kísér engem életemnek minden napján, Hívek: az Ő házában lakom mindörökké. Kántor: az Úr nékem pásztorom, nincs hiányom semmi jóban, Ő vezet az igazság útján. Hívek: az Ő házában lakom mindörökké. Kántor: zöldelő réteken vezet engem, fölnevel szelíd vizek mentén. Fölüdíti fáradt lelkem. Hívek: az Ő házában lakom mindörökké. Kántor: Járjam bár a halál völgyét, nem félek semmi bajtól, mert Te ott vagy vélem. Hívek: az Ő házában lakom mindörökké. Kántor: az Úr irgalma kísér engem életemnek minden napján, /2 #E5EEBB3E Nagyböjti időben: Kántor: imádunk és áldunk Krisztus, örök dicsőség Királya, Hívek: imádunk és áldunk Krisztus, örök dicsőség Királya. Kántor: az az Atya akarata, mondja az Úr, Hogy senkit el ne veszítsek azok közül, akiket nekem adott. Hanem hogy föltámasszam őket az utolsó napon. Hívek: imádunk és áldunk Krisztus, örök dicsőség Királya. Vagy: Resp.: Jézus add, hogy Hozzád térjek, veled halljak, veled éljek. >555 /1 #B72E8A6C Jézusomnak kegyelméből már elértem végemet, Véghetetlen érdeméből várom üdvösségemet. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! /2 #549F6516 Amíg éltem e világban, benned bíztam, Istenem, Mindennemű dolgaimban csak te voltál mindenem. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! /3 #FBABF897 Mostan is csak reménységem Vagyon Istenségedben, Hogy megadod üdvösségem Örök dicsőségedben. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! /4 #51B2A76A Ó, keresztre felfeszített Jézus, hozzád fordulok, És a jók számára készült Országodba indulok. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! /5 #2D34EA76 Híveid közt, országodban Adj már nekem is helyet, Hol örökké áldva zengjem Felséges szent nevedet. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! /6 #AE573A61 Isten Fia, üdvöm díja, Ó, boldogítsd lelkemet, Állítsd föl jobb oldaladra A sírból, mely eltemet. Isten, Istenem, ki voltál mindenem, Könyörülj én lelkemen! >556 /1 #F9166B30 Ó, nagy Isten, én Megváltóm, aki adtad létemet, Megváltásod érdeméből vedd magadhoz lelkemet. Adj nekem irgalmat, és örök nyugalmat, Ó, ne nézd hibáimat! /2 #2EAA61B7 Ím, azért mit életemben gyarlóságból vétkezém, Ó, bocsásd meg, hisz Tenálad célt talál a szent remény. Irgalmad végtelen, mit gyarló, vétettem, Isten, bocsáss meg nekem. /3 #3FE46BC7 Vedd magadhoz, édes Jézus, vedd magadhoz lelkemet. Add az égben, esdve kérlek, add meg üdvösségemet. Síromban, föld alatt, békés szent nyugalmat, Engedj csendes álmokat. >557 /1 #8980E3D3 Jézus az én reményem, mély sír fedjen be bár. Nincs ok remegve félnem, rám a menny üdve vár. Boldog, ki hisz nevemben! E szó örökké él: S az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk igér. /2 #1E4D6B1D Nyugton megyek elődbe, szerelmes Jézusom. Te hívsz fel a nagy égbe, hol nincsen fájdalom. Te tisztítál meg engem s megkérleléd Atyád, Ki most nekem az égben örök jutalmat ád. /3 #71DCE696 Hozzád méltó dicséret kinek jő ajkira? Ki értünk adtad élted, ó, Isten egy Fia. Nem fáj már a betegség, a menny az én honom, Ó, drága nagy kegyesség, ó, égi irgalom! /4 #E6F1F65C Az élet száz bajában Te védtél engemet, S most a hívők lakában Te adsz nekem helyet. Ó, boldog én, ki pályám csendben bezárhatom, Lelkem neked ajánlván, megváltó Jézusom. >558 /1 #A2F9D18D A keresztény szemében nem rémes a halál. Hiszen a sír mélyében testünk porlad csupán. De lelkünk él az Úrban, és most a testre vár, Amely az Úr szavára majd a sírból kiszáll. /2 #833B3F8C Sírod fölött sötéten itt domborul a hant. Mi még élünk a fényben: te porrá válsz alant. De él a hit mibennünk: nem győzhet a halál. Föltámadunk, s a lelkünk találkozásra vár. >559 /1 #4005B316 Megváltó Krisztusom, megyek már Hozzád, Ne fordítsd el tőlem jóságos orcád. Ne tekintsd, ne tekintsd sok-sok vétkem, Irgalmazz, kegyelmezz, Jézus nékem! /2 #1C772F58 Be van már szentelve kihűlt tetemem, A mély sír gödör vár, ott az én helyem. Mostmár búcsúcsókra nyújtom ajkam, Jézusom, könyörülj ó énrajtam! /3 #4F6614C8 Én szép szeretteim, ó ne sírjatok, Hanem Jézusomhoz imádkozzatok. Hogy vegye magához Mennybe lelkem, Jézusom, üdvömet nálad lelem. /4 #69F8FDB8 Engedjetek mostmár hosszú utamra, Kérjetek Istentől kegyet számomra. Adjon nekem csendes megnyugovást, S azután majd boldog feltámadást. >560 /1 #1FA965BB A koporsó szűk keble lesz testünk hazája. Melyben a föltámadást a hívő szív várja. Ím az Úr megholt híve koporsóba tért, S ráborulni látjuk a gyászos szemfödélt. /2 #4F6CF72A Hő karok közül hideg koporsóba szálla. Itt van az ő végső és siralmas pompája. Ah a nagyvilágot ily kis hely váltja fel, Hol az Úrban elnyugszik a hívő kebel. /3 #AC73A3E2 A világnak fényét e gyertyafény jelenti, Melyet a halál végkép koporsónknál olt ki. Bármi fényből koporsó szűk keble vár ránk, Ah ez a föld nekünk nem örökös hazánk. /4 #DA50A823 Isten adjon szent nyugvást ezen új lakodba. S hogyha egyszer föltámadsz, ítéletre onnan, Fény, dicsőség övezze meghűlt testedet, Mely könny és szenteltvízzel beszenteltetett. >561 /1 #D9022D49 Bevégeztem földi pályám, Mostan a sír keble vár rám. Ahol olyan hosszú az éj, Hol a hajnal csak egyszer kél. /2 #6197B126 Vándoridő ez az élet, Mely a sírnál ér csak véget. Hol a keresztnek szent tövén Megpihen a jó keresztény. /3 #8659D0C3 Diadalív a sír keble, Reménységgel van betelve. Melynek kedves virágai A Mennyben fognak nyílani. /4 #E7277A56 Ó jön idő, lesz még egy nap, Melyben testem életet kap. S meglátja szemeivel őt, A bírót, az üdvözítőt. >562 /1 #5FAF2E33 Békén nyugodjál csendes hű sírodban. Ránk munka vár még itt, e földi honban. Pályád bevégzett, célodat elérted, Ég leve béred. /2 #AE7E217F A sírkertben hitfáklyák lobognak. Szíveink folyvást csak ezért dobognak. Hogy a végszóra, majdha por lesz testünk, Mennybe vitessünk. /3 #D8449C14 Nagy gondolat, mely a szívet betölti, Ha majd lelkünk békjóit leölti. És hátrahagyva félelmünket itt lenn, Látjuk az Istent. >563 /1 #6D388038 Elfáradtam, megpihenni Hozzád szállok, Istenem. Te hívednek nagy jutalmul szent jutalmat adj nekem. Az életnek baját, terhét vállaimról levevéd, Nyugton fekszem koporsómban, lelkem vágyva tör Feléd. /2 #F3076030 Jártam, Uram, az életnek tövises nagy útjait, Bocsásd meg, ha gyarlóságom olykor tán tévútra vitt. Emlékezzél: megbotoltam, de bánkódtam vétkemen. Benned bíztam, s földi pályám Benned bízva végezem. /3 #F2AD69E5 Áldásoddal halmoztál el, hála érte, Istenem. Uram, lássad, hogy másoknak áldás lett az életem. S ha a bűnnek veszélyébe estek sok hibám miatt, Áraszd rájuk, ó Kegyelmes, segítő malasztodat! /4 #4F6264EC És áldd meg a szűk koporsót, e gyászos szent ágyamat. Nyugtasd benne fáradt testem, míg a nagy nap felvirrad. Lezárt ajkam akkor újra zengjen öröméneket; Tied voltam mindörökre, legyek, Uram, a tied. >564 /1 #F3D72279 Elmegyek a sírba, Sötét gyászos boltba, Ott lesz nyugovásom Ítélet napiglan. /2 #678EEAEC E helyen királyok, Felséges császárok, Fájdalmas tetemi Szintén elporladnak. /3 #3CB09A48 Jézusom, szerelmem! Édes üdvösségem! Lelkemet ajánlom A te szent kezedbe. /4 #3DB6B128 Isten nyugosztalja, Lelkét boldogítsa. Mindeneknek nyelve: Amen, amen, – mondja. >565 /1 #64A2B619 Hosszú kínok tengeréből patraért a szenvedő Enyhe ölén álmaival várja már a temető. Nem dúlja ott szívét fájdalom tőre szét, Mert a sírban béke van. /2 #04CE5AD1 Édes volt neki a halál, kín bilincsét törte le. Börtönéből lelke Mennybe mily vidáman repüle. Hol Isten kertjében, boldogság ölében Lesz fájdalmának bére. /3 #52AC1B5E Boldog azért, boldog, aki életében itt szenvedett. S bűneiért szenvedési nyertek Istennél kegyet. Mert fénykoronával, érdemkoszorúval várják fönt az angyalok. /4 #1B0014A5 Ki kereszted Jézusoddal békén hordtad válladon. Menj tehát el, sok kínodért Mennyben vár a jutalom. Tested majd a föld altatja, Míg nem költ az ítélet nagy szava. /5 #0032863E Itt a válás pillanata, itt a keserv özöne. Melybe záporként hull alá a fájdalomnak könnye. Egy hű férj (nő) sír, kesereg itten, hű társához búcsúszót, Kitől a szívtelen halál megfosztá a búcsúzót. /6 #F3F750AF Hulljon hát a kínszülte könny e gyászkoporsó felett, Hisz Jézus is sírt egykoron Lázár fölött, s könnyezett. Csak az ajk ne sírjon, panaszt Isten ellen, ó ember! Mert ki tudja, nem válik e üdvre e kíntenger. /7 #A3A43F16 Azért bízvást szent örömmel tekintsünk föl az égre. S bízzunk hittel a Megváltó végtelen érdemébe. S Ő e föld küzdelme után feltárja majd a Mennyet, Jöjj hű szolgám, így fogadja a jó s jámbor lelket. /8 #D885DD88 Üdvözítőd dicshonába vedd e lelket is, Urunk. Kinek gyászos koporsóján könnyeinkkel adózunk. Küld angyalid szép seregét, hogy felvvigyék őt Mennybe, Hol az üdvnek csarnokában áldhasson mindörökre. >567 /1 #52789D56 Itt, a tárt sír mellett állva Hozzád sírunk, jó Urunk! Tekintsd kedves áldozatként Minden könnyünk, sóhajunk. /2 #1413A9E8 Kérünk, vedd e kedves lelket Oltalmadba, jó Atyánk, Hogy a mennyből nézhessen le Áldást küldve mireánk. /3 #61C0C5A2 Az elröppent lélek házát, A mulandó tetemet Átadjuk a föld ölének, Honnan egykor vétetett. /4 #EB1D6F54 Oly reménnyel tesszük őt le, Mint vetéskor a magot, Hogy kihajt és kivirágzik, Majd ha eljő nagy napod. /5 #F97057F6 Szűz Mária és Szent József, Isten minden szentjei, Esdjétek ki az irgalmat És a mennyet őneki! >568 /1 #3CD88AF8 Jézus, a keresztfán megváltottál minket. Eltörölted vádló, súlyos bűneinket. Kiomlott szent véred szolgádra is csordult, Így hát a végórán sorsa jóra fordult. /2 #C9A1EAF4 Nyíljék meg előtte kapuja az égnek, Hol az üdvözültek boldogságban élnek. Emeld, Urunk, oda bűntől tiszta lelkét, Szentjeid sorába fogadja be az ég. /3 #EEE77558 Ezért, jámbor hívek, ne sírjatok érte. Hívő bizalommal nézzetek az égre! Kérjük halottunkat: mondjon imát értünk, Hogy mi is, miként ő, egykor mennybe érjünk. >569 /1 #004E4BC5 Közelebb, közelebb, Uram, Hozzád. Boldogan ölelem a keresztet át. Édes lesz ott nekem, hisz Te emelsz engem. Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. /2 #0F177063 Ha vándorutamon a nap leszáll, Nyugtot fáradt fejem szíveden talál. Édes lesz ott nekem, hisz Te emelsz engem. Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. /3 #1C70544E Repeső szárnyakon, felhőkön át, A csillagok felett, föl, föl, Tehozzád. Kebleden a helyem, ó, emeld a szívem Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. /4 #0B1D95BE Jézusom, Jézusom, jöjj el hozzám. Hallgasd meg, ó Uram, az én imám. Ha szívemben leszel, azt mondod majd szépen: Közelebb, Jézusom, vagyok Hozzád. /5 #715643E0 Fogd meg gyenge kezem, ó Krisztusom, Nem esem el többé, azt jól tudom. Mert Te vagy az Erő, én Istent kereső: Felleljek Tégedet, én Istenem. /6 #AA7F703E Milliók keresnek porba hullva, Millik áldanak leborulva. Én is mint gyermeked, keresem szent Szíved: Nyisd meg azt énnekem, jó Istenem. /7 #3FF89EB3 Ha majd hívsz, ó Uram, egykor hozzád, Mint testvér, repüljek, földröl Hozzád. Hogy a szent Szíveden lelkem megpihenjen: Örökre, ó, közel, legyek Hozzád. /8 #4CAB0E02 Hogyha leroskadok összetörve, Remélve tekintek szent Keresztedre. Hisz Te oly édesen hívsz magadhoz engem. Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. /9 #705ADCF1 Lépcsőről álmodom, Hozzád vezet, Kegyelmed fölsegít oda engemet. Angyali szózat hív, repes feléd a szív. Mindig csak közelebb Hozzád, Istenem. /10 #518C91C0 Tudom, hogy arcodat megláthatom, Véget ér egykoron sok-sok bánatom. Sóhajom végszava e hő ima legyen: Közelebb, közelebb Hozzád, Istenem. >570 /1 #E4A8E040 Szűz Mária tisztelői, jertek ezen bús helyre, Jertek elhunyt társatoknak végső tiszteletére. Ő volt e szent társulatnak egyik legbuzgóbb tagja, Kiragadja körötökből a halál hideg karja. /2 #B7372CDD A Szűzanya dicséretét ajka gyakran zengette. Ájtatos imák' s énekkel Máriát köszöntötte. De nem szól már kihült ajkán a dicséret szózata, Szívének lángbuzgóságát a halál eloltotta. /3 #704E8E2E Boldogságos Szűz Mária, a te trónodhoz borul, Ne feledkezz meg Fiadnál ez elhunyt szolgálódról. Ó, légy az utolsó harcon hívednek erőssége. Lelkét segéld az egekbe szent Fiad örömére. /4 #62EFFAFD Szent olvasó társulati hívek, Isten veletek! A Szűz Anya hő szerelme töltse be a szívetek! Ő legyen oltalmazója e földön élteteknek. Buzgó imáitok közben rám is emlékezzetek. /5 #9F83E828 Drága szent Szűz, kegyes Anyám, gyászsíromba indulván Feléd rebeg, hozzád sóhajt szívből fakadó imám. Szólj mellettem szent Fiadnál, lelkem segítsd az égbe! Hogy a választottak között áldhassalak örökre. >571 /1 #2B013BC8 Ütött már az óra, testem nyugovóra e mély sírba száll. Nem fél odamenni, és ott porrá lenni, tört az út és járt. Nincs egyedül e gyászhelyen, mert mindenki ide megyen. /2 #E08B2CE8 A koporsó s a sír, testem melyet már bír, az Úrnak ágya. Azért szent a sírbolt, Jézus is hogy megholt, ölébe szálla. A hívőnek azóta már felébredés a zord halál. /3 #79873BE5 Szeretett szent Isten, te vagy nekem minden! Gyarló testemnek Adj itt csendes nyugvást, végre feltámadást meghalt hívednek. Költs fel, Uram, a végnapon, és ott álljak szent jobbodon. >572 /1 #20C52205 Letették már koporsómat síromba, mely várt engem. Ez már az én nyugvóváram, ez örökös lakhelyem. Itt fogok pihenni, örök éjben lenni, Míg fel fogok támadni. /2 #F54D86A8 Beszentelve már sírom is, hantoljatok el engem, Zárjatok a szívetekbe, s véssétek be emlékem. Értem ne sírjatok, Jézusnál vigadok, Őnála is maradok. /3 #226D3ABB Ó el vagyok e világtól zárva most már örökre. Arra vágyom, hogy fönt legyek a mennyei örömbe. Ó engedd Jézusom, Meegváltó Krisztusom, Bűnöktől szabadítóm. >573 /1 #FE175B8E A mi örömünknek vége, Eltűnt a sír éjjelébe Ó gyermekünk, Isten veled, Puha legyen nyugvóhelyed. /2 #235F7DED Nem sokáig maradsz magad, Felkeressük hajlékodat. Együtt álmodjuk álmaink, S összevegyülnek poraink. /3 #ECC60364 Addig nyugodjál békében, Gyászsírodnak éjjelében, Lelked szálljon az egekbe, Angyaloknak seregébe. >574 /1 #CAC374C9 Ó, mily szép az ártatlanság, Véle van örök boldogság. Jól jártál te, szép virágszál, Nagy örömbe eljutottál. /2 #7230A639 Az Úristen nyugosztaljon, Minket is odajuttasson. Miértünk, ó, kis virágszál, Isten előtt imádkozzál! >575 /1 #9D0B651C Menj alá, gyarló testem, lépj örökös házadba, Eltünt már töndér éltem, jutsz előbbi sorsodba. Porból lettél, porrá válsz, földből lettél, földbe szállsz, Az ítéletnapig engem itt vársz. /2 #A796DFAC Aludjál, majd fölkeltlek a végső ítéletre, Eljövök, fölébresztlek halálra vagy életre; Várlak a jutalomra, örömre avagy búra, Bíró leszen köztünk az ég Ura. /3 #371AED67 Addig is a Krisztusnak sebeire ajánllak, Míg Jozafát völgyében magam után elvárlak, Adja a nagy Úr Isten, vígan kelhess föl innen, A dicsőült szentek szép fényében. >576 /1 #C58E34E7 Nagy törvény a mulandóság, A szív vérzik, kesereg. Hogy a földi szép életnek Milyen gyorsan vége lesz. /2 #EF18BA2C Ám mi, hívők, bízva hisszük, Hogy jóságos Istenünk. Fönt az égben másik otthont, Új házat szerez nekünk. /3 #C1DB709C Szent Fiának érdeméert Megbocsátja vétkeink, Szentjeinek seregébe Minden embert égbe int. /4 #58965B1A E hívőnek is megadja A kegyes bocsánatot, Reméljük, hogy orgszágába Bebocsátást kaphatott. /5 #EFBE0496 Búcsúzzunk hát megnyugodva S vigyük el a tetemet, Mondjuk égbeszállt lelkének: Kedvesünk, Isten veled. >577 /1 #D1AE1E8C Most útnak indul az én kicsi testem, Végére jutottam, alig hogy elkezdtem. Ki tudja milyen út lett volna a jussom, Mennyi szenvedéstől váltott meg Jézusom. /2 #E9886325 Ha vihar a bimbót tövéről letépi Kora hervadását de fájdalmas nézni. Átültetett engem Jézusom az égbe, Neki illatozó szentek szép kertjébe. /3 #EAD516A3 Kora halálomon, kérlek ne sírjatok, Megmaradt bimbókra híven vigyázzatok. Számonkéri őket Jézus majd tőletek, Haragos szavától ne kelljen félnetek. >578 /1 #1C933334 Kispajtásunk! Sírhalmodra gyászkoszorút fontunk s megöntözzük könnyeinkkel, miket érted ontunk. Az van írva gyászkoszorúnk minden levelére; kis pajtásunk, sírod felett lengjen örök béke! /2 #C6E2A28A Eltávozál korán tőlünk, mert élted virága letört korán s a sírba száll nyugalmas sírágyba. Nem játszol már többé velünk, menny lakója lettél; sírva mondjuk: Isten veled s értünk esedezzél! /3 #47C6F8D1 A te lelked angyalok közt dicséri már Istent. Jobb lesz neked új hazádban, bizonnyal, mint itt lent. Szálljon tested kis sírodba s ott békén pihenjen, míglen Isten szólítja, hogy támadásra keljen. >579 /1 #BABE8B7F Elhervadtam, mint a nyíló virág hervad a nap forró hevétől. Nem hazám már nekem ez a világ, gyászkoporsó reám sötétül. Itt lesz már az én lakásom, árnyas kertem a sírnak mélye, ám eljön feltámadásom s Jozafátnak jutok völgyébe. /2 #2C60F948 Hintsétek hát teli virágokkal szüleim, halotti ágyamat. Hagyjatok fel könnyhullajtásokkal, ne bánjátok kimúlásomat. E koporsó rejtekében maradásom nem örökké tart, Találkozunk fenn az égben, számunkra ott a dicső révpart. /3 #5D634401 Jézus ifjak, szűzek vőlegénye, hozzád szállnak már végszavaim, Lelkemnek csak benned van reménye, ne nézd ifjú gyarlóságaim. Testemnek csendes nyugalmat adj a sírnak gyászos porában, Lelkemnek örök jutalmat Országod szent birodalmában. >580 /1 #66C9F0A8 Bús szemünkből könnyünk csordul rideg gyászos sírodra, Fáj látni, ah, mint nyeli el koporsód a föld gyomra. Sírhazádból így szólsz hozzánk ifjú halott, tört virág, Ember, itt mi minden mulandó, álnokszínű e világ. /2 #E79BE260 Hír szerencse és gazdagság, amit csak nyújt a remény, Mint hiúság és eltűnik, mint csalékony, elnge fény. Testi erő mit sem használ, mert hamvadó, mint a rög, Csak a lélek nem ismer ő enyészetet, mert örök. /3 #DF79A9CA Boldog, boldog vagy te ifjú, ki oly korán elváltál, Mert menten a gond s bajoktól részed immár Jézusnál. Ó könyörögj értünk Mennyben már angyaloknak társa, Hogy lelkünk, ha síréj száll ránk, az örök fényt láthassa. >590 /1 #A6F15B97 A Kenyér, amelyet én adok, az én testem a világ életéért. >590A /1 #DE00F27E Emlékezz meg, Isten, irgalmasságodról, s könyörületedről, mely öröktől való. >591 /1 #FCCFD366 Mi pedig dicsekedjünk Urunk, Jézus Krisztus kereszt\Ujé\uben; benne van \Ua\u mi üdvünk, éle\Utünk\u és feltámadásunk. >591A /1 #C4763A58 Oltalmazó Isten! Tekints le, és nézz Fölkented arcára! Mert jobb a te házadban egy nap, mint ezer máshol. >592 /1 #E5974DAE Jertek, Atyám áldottai, és vegyétek az országot, mely nektek készíttetett a világ kezdetétől. >592A /1 #AE8EBB46 Békességet ha\Ugyok\u rátok, alleluja, az én békémet a\Udom\u nektek, alleluja. >592B /1 #6A21D228 Feltámadtam, és újból veled vagyok, alleluja, Reám tetted a kezedet, alleluja. >592C /1 #A691AB95 Nem hagylak ár\Uván\u titeket, alleluja, eljövök is\Umét\u hozzátok, alleluja. >593 /1 #D0A32D23 Énekeljetek \Uaz\u Úrnak, alleluja, áldjátok az \UŐ\u nevét, alleluja. >593A /1 #BC16A846 A Lélek, ki az Atyá\Utól\u származik, alleluja, Ő majd megdicső\Uít\u engem, alleluja. >593B /1 #18385FAE Énekeljetek \Uaz\u Úrnak, alleluja, ki fölment az e\Ugek\u egébe, alleluja. >594 /1 #3A4B1008 Szent Szívének gondolata nemzedékről nemzedékre, hogy megmentse a haláltól lelküket, és éhínség idején táplálja őket. >594A /1 #3B16D3B8 Ó, mily félelemmel tiszteljük ezt a helyet! Ez az Isten háza, és kapuja a mennynek. >595 /1 #D38EAD3C Az én házam imádságnak háza mondja az Úr. Benne mindaz, ki kér, kapni fog; ki keres, talál, s a zörgetőnek megnyitnak. >595A /1 #FC8A5FBE Az Ő országa örökkévaló ország; s minden király szolgál néki, alleluja, alleluja. >596 /1 #E351CCCE Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, énbennem marad, és én őbenne, alleluja, alleluja. >596A /1 #6D950C63 Ez az én testem, mely értetek adatik; ez az Újszövetség kelyhe az én véremben. >597 /1 #A3A22E04 Ragyogtasd fel arcod szolgád fölött, Isten, s szabadíts meg engem irgalmasságodban. >598 /1 #9A13E9F3 Ízleljétek és lássátok, hogy milyen édes az Úr! Boldog az az ember, ki Őbenne bízik. >599 /1 #8D875B2C Elfogadod, Isten, igaz áldozatunkat, s a felajánlást, mit oltárodra hoztunk. >600 /1 #5AE5B51E Aki nékem szolgál, engem kövessen, és ahol én vagyok ott lesz az én szolgám. >601 /1 #43D824CC Örvendezzünk mindnyájan az Úrban, ünnepi napot ülvén Szűz Máriának/szent n/mindenszentek tiszteletére: ki(k)nek ünnepén örülnek az angyalok, és magasztalják az Istennek Fiát. >602 /1 #E6A58245 Ti szentek, örvendjetek az Úrban, mert az igazakhoz illik a dicséret! >603 /1 #A51101DC Mily tiszteletreméltók barátaid, ó Isten, mily erős köztünk fejedelemségük! >604 /1 #9053BD33 „Kik követtetek engem, trónokon fogtok ülni, ítélvén a tizenkét törzset”, mondja az Úr Krisztus. >605 /1 #65912EFC Befogadtuk Isten irgalmasságodat templomodnak bensejében, alleluja, alleluja. >605A /1 #EB45B51D Requiem aternam dona eis Domine: et lux perpetua luceat eis. Te decet hymnus Deus in Sion et tibi reddetur votum in Jerusalem, exaudi orationem meam, ad te omnis caro veniet. >605B /1 #9F86AC9B Adj, Uram őnékik örök nyugodalmat, és az örökkévaló világosság fényeskedjék néki(k)! Hallgasd meg, Uram imádságomat, minden test Hozzád mégyen. >606 /1 #BC38B77E Én vagyok a feltámadás és az élet, aki bennem hisz, még ha meghalt is élni fog; és mindaz, aki úgy él, hogy hisz Bennem, nem hal meg mindörökké. >607 /1 #943A7638 Oltalmad alá futunk, Istennek szent Szülője, könyörgésünket meg ne vesd szükségünk idején: hanem oltalmazz meg minket minden veszedelemtől, ó dicsőséges és áldott Szűz! >608 /1 #DACFA63F Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. /2 #974B7C8B Minket Krisztus szeretete gyűjtött egybe, örvendezzünk és Őbenne vígadozzunk; tiszteljük és szeressük az élő Istent, és szeressük mind egymást is tiszta szívvel. Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. /3 #CC209A81 Mikor tehát egybegyűlve együtt vagyunk, lélekben meg ne oszoljunk, jól vigyázzunk! Szűnjenek a rút viszályok, megszólások, s ott lakozzék miközöttünk Krisztus-Isten! Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. /4 #B1140768 Szentjeiddel egyesülten, Krisztus-Isten, dicsőségben szent arcodat megláthassuk, mérhetetlen örömödben örvendhessünk, végnélküli szeretetben mindörökké! Hol szeretet és egyetértés, ott az Isten. >608A /1 #D83FD716 Szomorú az én lelkem mindhalálig; maradjatok itt együtt, és virrasszatok vélem. /2 #CA8AC525 Látjátok e a sereget, mely körülvesz engem, Ti elmenekültök, én meg megyek, Hogy föláldoztassam értetek. Szomorú az én lelkem mindhalálig; maradjatok itt együtt, és virrasszatok vélem. /3 #8075AEB2 Íme elközeleg az óra, és az Emberfia a bűnösök kezére adatik. Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek. Szomorú az én lelkem mindhalálig; maradjatok itt együtt, és virrasszatok vélem. >608B /1 #66C2D979 Új parancsot adok néktek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! – mondja az Úr Krisztus. /2 #589DD44C Fiacskáim, már csak rövid ideig vagyok veletek. Új parancsot adok néktek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! – mondja az Úr Krisztus. /3 #2D85B91B Arról ismreje meg mindenki, hogy tanítványaim vagytok, Hogy szeretettel vagytok egymás iránt. Új parancsot adok néktek: szeressétek egymást, amint én szerettelek titeket! – mondja az Úr Krisztus. >609 /1 #B722FA98 Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent Kereszted által megváltottad a világot. /2 #F07167F9 A te keresztedet imádjuk Urunk, és feltámadásodat magasztaljuk, Mert a keresztfa által jött az öröm az egész világra. Imádunk Téged Krisztus és áldunk Téged, mert szent Kereszted által megváltottad a világot. >609A /1 #E6AE530B Elosztották maguk között ruháimat, /2 #ED47C670 Istenem Istenem, miért hagytál el engem, Miért vagy messze kiáltásom szavától? /3 #AC30DE37 Én Istenem, napestig kiáltok és meg nem hallgatsz, Kiáltok éjjel is, és nincsen nyugovásom. /4 #AAE92561 Én pedig féreg vagyok már és nem is ember, Emberek gyalázata és a nép megvetettje. /5 #5CD34149 Mindnyájan, akik látnak engem, megcsúfolnak engem, Szájukat elhúzván fejüket hajtogatják. /6 #5807429F Az Úrban bízott, mentse meg őt, Szabadítsa meg, ha kedveli őt. /7 #4FCDD83B Azért ne távozzál messze tőlem, Mert szenvedésemnek ideje eljött, és nincs, aki megsegítsen. >611 /1 #00CCE04D Kyrie eleison. Nagy hatalmú Isten, könyörülj e népen! Uram, irgalmazz minekünk! /2 #3579C495 Christe eleison. Ádám Atyánk vétkét, te mostad le szennyét, Krisztus, kegyelmezz minekünk! /3 #733FEAC5 Kyrie eleison. Mit a bűn hajdan elveszte, szent Fiad nékünk megnyerte. Uram, irgalmazz minekünk! /4 #B0F0C0D8 Kyrie eleison. Született világ Megváltója, angyalok jöttek, új hírt hoztak Betlehemben. Kyrie eleison, Kyrie eleison. /5 #0B9E5CD7 Christe eleison. Örök Atyának szent Igéje íme hallgat, most nem szólhat Betlehemben. Christe eleison, Christe eleison! /6 #902C170F Kyrie eleison. Üdvösségünknek kútforrása emberré lett s világra jött Betlehemben. Kyrie eleison, Kyrie eleison! /7 #8D942065 Kyrie eleison. Feltámadt Krisztus e szent napon lelki örömben, dicső testben, alleluja. Kyrie eleison, Kyrie eleison! /8 #02377A97 Christe eleison. Eleget tettél a keresztfán, életünk lettél föltámadván, alleluja. Christe eleison, Christe eleison! /9 #76C53D53 Kyrie eleison. Részeltess, kérünk, érdemedben, a Húsvétnak örömében, alleluja. Kyrie eleison, Kyrie eleison! /10 #2ABA945E Kyrie eleison. Mennybe ment Krisztus e szent napon lelki örömben, dicső testben, alleluja. Kyrie eleison, Kyrie eleison. /11 #C3A91FD2 Christe eleison. Ki megölted halálunkat, fogva vitted fogságunkat, alleluja. Christe eleison, Christe eleison! /12 #A6B6DB89 Kyrie eleison. Ki már Atyádnak jobbján trónolsz, maradj mindvégig Egyházaddal, alleluja. Kyrie eleison, Kyrie eleison. /13 #3CAFE7CC Kyrie eleison. Minden javaknak kútforrása, ki a földet megújítod Szentlelkeddel. Kyrie eleison, Kyrie eleison. /14 #95AE6C78 Christe eleison. Atyának örök dicsősége, ki megígérted és elküldötted a Szent Lelket. Christe eleison, Christe eleison! /15 #EEA0E903 Kyrie eleison. Atya és Fiú Szeretete, töltsd be lelkünk kegyelmeddel, ó Szent Lélek! Kyrie eleison, Kyrie eleison. /16 #253C784D Kyrie eleison. Üdvözítő szent Királyunk, ki étkünk vagy, s orvosságunk szent testedben. Kyrie eleison, Kyrie eleison! /17 #F9EF0B02 Christe eleison. Ki magadat értünk adtad, e világot megváltottad szent véredben. Christe eleison, Christe eleison! /18 #D11A526F Kyrie eleison. Add a békét Egyházadnak, nyújtsd zálogát országodnak e szentségben. Kyrie eleison, Kyrie eleison! /19 #7CE950C5 Kyrie eleison. Ki Máriát teremtetted, minden bűntől megőrizted: Atyaisten! Kyrie eleison, Kyrie eleison! /20 #3812BF4C Christe eleison. Ki érettünk ember lettél, tiszta szűztől megszülettél: Fiúisten! Christe eleison, Christe eleison! /21 #708EC8E7 Kyrie eleison. Ki Máriát szent tüzeddel általjártad égi fénnyel: ó Szentlélek! Kyrie eleison, Kyrie eleison! >620 /1 #18AB0656 Jézus egyszer megállt a parton, várta azt, ki követné őt az úton. Emberhalászként Isteni szóval. Ó Jézus, lelkem mélyére láttál, Szavad hallom, a nevemet ejti szád, Nem kell immár, mit ér a régi bárkám, Veled élek és vár ránk az óceán. /2 #CE949226 Nézd hát, szívemet adom néked, kész a lelkem, szolgállak s követlek Téged. Zúgó viharban te védelmezz engem. Ó Jézus, lelkem mélyére láttál, Szavad hallom, a nevemet ejti szád, Nem kell immár, mit ér a régi bárkám, Veled élek és vár ránk az óceán. >622A /1 #25B4452D Láttam, hogy a víz tör elő a templomból, annak jobb oldaláról, s kikhez elért e vízár megszabadultak, és énekelték: alleluja, alleluja. >628 /1 #E2FA87A7 Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied leszek, neked élek már. /2 #2F36A403 Hétköznapok terhe, ami fáraszt, Adj erőt, ha nem bírom tovább! Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied leszek, neked élek már. /3 #7A4436BF Amíg veled járok én az úton, Minden gondom messze-messze száll. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied leszek, neked élek már. /4 #ED4E7861 Leborulva hálát adok Néked, Ajkamról most hála dala száll. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied leszek, neked élek már. >643 /1 #FD305CE5 Gyújts éjszakába fényt had égjen a soha ki nem alvó tűz, Ki nem alvó tűz. Gyújts éjszakába fényt, had égjen a soha ki nem alvó tűz, Ki nem alvó tűz. >649 /1 #552943E3 Teremts bennem tiszta szívet, ó Uram, Az erős lelket újítsd meg bennem. Ne vess el engem a te Orcád elől, Szentlelkedet ne vond meg tőlem. Támogass az engedelmesség Lelkével, szabadításod örömét add nekem. >650 /1 #DA2441B7 Áldott Istenünk, a szívünket fogadd el, Felajánljuk munkánk a kenyérrel. Kérünk, fogadd el ezt a fehér kenyeret, Hisz ezáltal leszünk eggyé veled. /2 #F46A45FF A verejtékes munka áldott gyümölcse, Ez sok millió ember élete. De egyszerű és köztünk élő valóság, Így jössz közénk te is, Jézusunk. /3 #D99413C1 Áldott Istenünk, a kehelybe bort öntünk, Felajánljuk minden szép örömünk. Kérünk, fogadd el ezt a kehely bort, Hisz a Véred egyszer miértünk folyt. /4 #346C8920 Átnyújtjuk most nekünk szívünk, mindenünk, Fogadd el hát egész életünk. Te nagyszerű és üdvözítő valóság, Kérünk, jöjj el közénk, Jézusunk! >651 /1 #9E0B117B |:Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt, mit az Úr rendelt.:| |:Örvendjünk, vigadjunk e napon!:| Ez az a nap, ez az a nap, mit az Úr rendelt. >652 /1 #534D6740 Mint szarvas hűs vizek után, szívem eped, vágyik Hozzád! Lelkem repes az élő Úr felé, mikor jössz el, hogy elvigyél? /2 #E9ED46A8 Könnyek között telt életem, mert az Urat nem ismertem. Szomjaztam én az Igazság után, s nem tudtam, hogy Ő rég várt rám! /3 #8B153029 Szelíd hangja megragadott, és felemelt, magához vont. Kiválasztott, hogy meglássam arcát, ó, Jézus, jöjj, úgy várunk Rád! >653 /1 #077E7C41 |:Az Úr jósága, hogy még élünk a földön, mert az Ő irgalma soha véget nem ér. Újjáéled reggelre, minden reggelre. Nagy a Te hűséged, ó Uram! Nagy a Te hűséged!:| >654 /1 #132DB668 Tüzed, Uram Jézus, szítsd a szívemben, Lángja lobogjon elevenebben! Ami vagyok és mind, ami az enyém, tartsd a kezedben igazi helyén! Életem kútja, örök örömem. Fény a sötétben csak Te vagy nekem. Hallod imám, és bármi fenyeget, nem hagy el engem, tart a Te kezed! /2 #825DBD25 Szorongat a Sátán, de Te velem vagy, hű szabadító, aki el nem hagy. Ennek a világnak fekete egén lényed a csillag, sugarad a fény. Életem kútja, örök örömem. Fény a sötétben csak Te vagy nekem. Hallod imám, és bármi fenyeget, nem hagy el engem, tart a Te kezed! /3 #381FAB28 Jön az örök nap már, közeledik Ő, mennyei honba hazavinni jő. Röpke pillanat, míg tart a keserű, Jézus elém jön, örök a derű. |:Életem kútja, örök örömem. Fény a sötétben csak Te vagy nekem. Hallod imám, és bármi fenyeget, nem hagy el engem, tart a Te kezed!:| >655 /Refr #EC82A509 |:Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, Töltsd el a szívünk, életünk, Hogy béke és áldás szálljon ránk, Küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.:| /1 #5F9661FA Kegyelmeddel táplálsz, Istenünk, Hozzád emeljük most mindnyájan a szívünk, Reménységünk Belőled fakad, Hogyha szívünk-lelkünk mindentől szabad. /Refr #EC82A50A |:Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, Töltsd el a szívünk, életünk, Hogy béke és áldás szálljon ránk, Küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.:| /2 #6699B83C Ajándékul Lelked küldted el, Hogy ne önmagunknak, hanem annak éljünk, Aki értünk életét adta, Mi is átadjuk most Neked életünk. /Refr #EC82A50B |:Szentlélek, úgy kérünk, szállj le ránk, Töltsd el a szívünk, életünk, Hogy béke és áldás szálljon ránk, Küldd el a Lelked, úgy kérünk, Istenünk.:| >656 /1 #C47661C3 Áldásoddal megyünk, megyünk innen el. Néked énekelünk boldog éneket. Te vagy mindig velünk, ha útra kelünk. Őrizd életünk minden nap! /2 #CBCD3B74 Mindennap dicsérünk Téged, jó Uram. Néked énekelünk vígan, boldogan. Maradj mindig velünk, ha útra kelünk! Őrizd életünk minden nap! /3 #CF93F776 La, la… Maradj mindig velünk, ha útra kelünk! Őrizd életünk minden nap, minden nap! >657 /1 #986789AE |:Tied a dicsőség, és imádás Felemeljük kezeinket, így dícsérjük szent Neved:| |:Ó hatalmas kezed nagy csodákat tesz, Veled senki nem ér fel, Veled senki nem ér fel:| Ó hatalmas! >658 /1 #791DEF15 Jézus életem, erőm, békém, Jézus társam, örömöm, benned bízom. Te vagy az Úr, már nincs mit félnem, Mert bennem élsz, Már nincs mit félnem, mert bennem élsz. >659 /1 #0909603E Kenyered és borod táplál engem, Te gyógyítod szívem, hogyha fáj. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied vagyok (leszek), neked élek már. /2 #DC016603 Mikor veled járok én az úton, Minden gondom messze-messze száll. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied vagyok (leszek), neked élek már. /3 #4D8A52EB Leborulva hálát adok Néked, Szívemből csak hála dala száll. Maradj velem, úgy kérlek, Jézus, maradj velem, Tied vagyok (leszek), neked élek már. >Függelék >600-87B /1 #648C18BB Hála legyen az Istennek, Ki üdvöt ád az embernek! Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /2 #4178CF9A Krisztus a sírból fölkele, Égnek-földnek örömére. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /3 #602846BD Juda dicső oroszlánja A pokollal szembeszálla. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /4 #26BCCA68 Megnyeré a győzedelmet, Hogy kimentsen minden lelket. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /5 #D6D49D4E Zászló lett a szent keresztfa, Melyen a harcot kivívta. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /6 #DB63F04B Zengje velünk az ég és föld, Melyet dicsősége betölt! Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /7 #A7E07BAA Zengjük a szent asszonyokkal És a hű tanítványokkal. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! >601 /1 #6FAA1079 Isten, reményünk útja vagy, Atyánk, Igénk, ki lelket ad. Szenteld meg néped életét, Az új századnak kezdetét. /2 #841FAD39 Kiválasztott nagy őseink Megszent életünk szerint Mutattak példát, fényjelet, Mely országunknak fénye lett. /3 #CAF96E68 Te áldott asszony, véderőnk, Segítsd továbbra nemzetünk. Jóságnak Anyja, tiszta kút, Tövis között a rózsaút. /4 #530F79D6 Annyit vérzett a századunk, Kegyelmedből még megvagyunk. Bánat gyógyítsa tört hitünk, Míg egyszer hozzád érkezünk. /5 #5BEAB526 Fogadd hálánkat, Istenünk, Múló időnkben légy velünk. Jeled a Krisztus, jöjjön el, Kiről a lélek énekel.