;Lelki Gyöngyök - Ima- és énekeskönyv. ;Jósvay Gábor, 1929. Budapest, Szt.István társulat ; ;2019/09/22 begépelés kezdete Rieth Kati ;2020/09/15 javítás, kiegészítés Busnyák Erik (10.kiadás, 1937. alapján, Juhász László segítségével) ; NLelki Gyöngyök RGyöngyök CNépénekes könyvek >1 /1 #0CFA8295 Jöjj el, Szentlélek Úristen, tekints reánk kegyelmesen isteni segítségeddel, véghetetlen kegyelmeddel; ereszd a hét ajándékodat, add a te szent malasztodat. /2 #08D97E3A Jöjj el, Szentlélek Úristen, Mi vigasztalónk mindenben! A lelki tanító nyelvét igazgasd S gyullaszd föl szívét, Hogy te szent akaratodat Hirdethesse s jóvoltodat. >2 /1 #5A8C1D4F Hallottuk, Isten, a te szent igédet, szívünkbe vettük kegyes intésedet. Azt fogjuk követni,soha meg nem vetni, csak te szent malasztodat adjad s bő áldásodat! >3 /1 #FC158119 Hints meg, Istenem, izsóppal s megtisztulok általa moss meg engem és fehérebb leszek mint a tél hava. Irgalmazz nekem, nagy Isten, végtelen kegyed szerint És törüld el bűnöm árját irgalmad bőségeként! Dicsőség Neked, oh Atya, Fiú s Szentlélek Isten! Miképpen kezdetben vala, most és örökké! Amen. >4 /1 #3AE004FA Láttam a szent ház jobbjáról jött vizet, alleluja! S mind az, kire üdvözítő árja hull, megújula. /2 #F358F2E1 Magasztaljuk s áldjuk Istent, mert jó és kegyelmes ő És irgalma mindörökre s mindenekre terjedő. /3 #3C01AC40 Dicsőség neked óh Atya, Fiú s Szentlélek Isten, Miképen kezdetben vala, most és örökké. Amen. >5 /1 #B119A640 Szent vagy Uram, szent vagy! Mindennél szentebb vagy! Jézus, kenyér színében, ez Oltári szentségben. /2 #4654E519 Térdet s fejet hajtok, neked áldást mondok, Mert hiszem,hogy valóban vagy e szakramentomban. /3 #16E23F78 Te benned reménylek, szívemből szeretlek, Készebb vagyok meghalni, mint ellened véteni. /4 #7AA9566E Méltatlan szívembe szállj be s én lelkembe, Holtig szolgálatodra kötelezem magamat. /5 #2DE6AF3B Úr Jézus el ne hagyj, mert Üdvözítőnk vagy, Benned bízunk örökké, mindörökkön örökké. >6 /1 #99B6746F Azért ezt a nagy Szentséget leborulva imádjuk; teste s vére a Krisztusnak, mert itt vagyon jól tudjuk Ha elménkkel meg nem fogjuk, hitünkkel meg foghatjuk. Amen. /2 #CE021E41 Az Atyának és Fiúnak dicséret és tisztesség, Szentlélekkel egyetemben, áldás, örök dicsőség. Háromságban egy szent Istent, áldjon minden nemzetség. >7 /1 #FB6A8ABC Áldunk téged, oh angyali kenyér, váltságunkért adatott drága vér! Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél szentebb vagy! Légy áldott e Szentségben, elrejtve kenyér színben. /2 #266A2953 Kérünk téged, irgalmas nagy Isten! Szükségünkben hallgass meg kegyesen, Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Te mindennél szentebb vagy! Légy áldott e Szentségben, elrejtve kenyér színben. >8 /1 #7F94D3C1 Dicsérjük mindnyájan s szívből magasztaljuk E szentségben levő Istent imádjuk, leborulván méltóképpen áldjuk! Élő Isten kenyér színben itt jelen vagyon, igaz hittel valljuk. >9 /1 #65A884AC Hol szent Péter sírba téve és Rómának dobog szíve ezrek ajkán, ezer nyelven hő ima zeng édesdeden: Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /2 #CFEE2CB5 Arany födél, márvány falak S a Vatikán viszhangzanak S a hét halom tág körében megharsanva körülröppen: Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /3 #3DFA4048 Új erőre kap e szózat S bejárja a szent sírokat, Zúgva vonul hegyen, halmon, Áttör zajgó hullámokon: Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! /4 #F734ED6B A forró dél, rideg éjszak Ez imában egyesül csak S kivált honunk édes nyelvén Zeng igazán, zeng őszintén: Tartsd meg Isten szent Atyánkat, Krisztusnak helytartóját! >10 /1 #7E348193 Isten, áldd meg a magyart jó kedvvel bőséggel; nyújts feléje védőkart, ha küzd ellenséggel; ||:balsors akit régen tép, hozz rá víg esztendőt; megbűnhödte már e nép a múltat s jövendőt.:|| /2 #D994C0B1 Őseinket felhozád Kárpát szent bércére, Általad nyert szép hazát Bendegúznak vére S merre folynak babjai Tiszának, Dunának, Árpád bős magzatai felvirágozának. >11 /1 #1AD1C364 Hazádnak rendületlenül légy híve oh magyar! Bölcsőd ez, majdan sírod is, mely ápol s eltakar. ||:A nagy világon e kívül nincsen számodra hely; Áldjon vagy verjen sors keze, itt élned, élned, s halnod kell.:|| /2 #512FAC1F Ez a föld, melyen annyiszor apáid vére folyt. Ez, melyhez annyi szent nevet egy ezredév csatolt Itt küzdtenek honért a hős Árpádnak fiai, Itt törtek össze rabigát Hunyadnak karjai. >12 /1 #B114E18B Tartsd meg Isten, a királyt! Néped hozzád így kiált. Távoztass el tőle minden lelki s testi kárt! /2 #4FCE28DC Áraszd rá kegyelmedet, Hogy te szent törvényedet Teljesítve kormányozza e hív nemzetet. /3 #78B2E15E Bölcsességgel áldd meg őt, Hogy járjon színed előtt S igaz ügye védelmére adj mindig erőt. /4 #98BC323E Karját s kardját szenteld meg, Hogy rábízott népednek Megszerezze szent áldását békésségednek. /5 #911CDE2D Az igazság s szeretet Lengjen kormánya felett, Hogy így méltán képviselje szent fölségedet. /6 #841DC18D Minden rosszat, de kivált Távoztasd a pártviszályt. Isten, tartsd meg országunkat, tartsd meg a királyt! >13 /1 #4AD6545C Áldd meg Isten, áldd a magyart s annak szent hazáját! Áldd meg, Isten, magyar honnak koronás királyát! Amennyi csak áldásod van lengjen szép hazánkon, hogy a magyar boldog legyen s rá csak öröm szálljon! /2 #B54FEF5B Áldd meg, Isten, áldd a magyart összes áldásoddal, Áldd jókedvvel, boldogsággal, lelki s testi jókkal. Évezredes dicsősége ezredévek során Ragyogjon, mint a napsugár s soh’se érje homály! >14 /1 #E9D1A7DE Szabadság Istene égi szent Atyánk, szabadnak teremtéd nemzetünk s hazánk; egünk ha beborul s vész ha tör reánk, mint multban, védjed nemzetünk s hazánk!:|| ||:Egünk ha beborul, vész ha tör reánk, mint multban, védjed nemzetünk s hazánk! Majd, ha dörög az ágyú s csattog a kard, magyar hazánk javáért áldd meg a kart; lelkesítsd csatára, hősi bátorságra a magyart, a magyart!:|| ||:Szabadság Istene, hallgasd meg imánk! Tedd naggyá, szabaddá mi ős magyar hazánk! Szabadság Istene égi szent Atyánk, szabadnak teremtéd nemzetünk s hazánk; egünk ha beborul s vész ha tör reánk, mint multban, védjed nemzetünk s hazánk! Szabaddá s naggyá tedd e nemzetet, mely sokat s oly nagyon tűrt, szenvedett!:|| Hogyha ellen tör reája, áldd meg karját, fegyverét s a győzelem dicsősége koszorúzza hírnevét, s a győzelem dicsősége koszorúzza hírnevét! >15 /1 #AADB8EA9 Jó atyánkért [érsekünkért] esdeklünk, Tartsd meg Isten őt nekünk, Színed előtt nyerjen tetszést szíves kérelmünk. /2 #8A68B993 Add neki malasztodat, Áraszd rá áldásodat, Hogy mindenben teljesítse akaratodat. /3 #21264146 Segítsd, hogy a szent kezed Által rámért terheket Jól viselvén, magasztalja nagy kegyelmedet. /4 #677FD1BB Te vezéreljed a hit Szent fényével utait, Szereteted lelkesítse jó szándékait. /5 #23925FD6 Szándékához adj erőt, Midőn küzd, ne hagyd el őt, És ha szenved, Te vigasztald meg a szenvedőt. /6 #2C3CC1F8 S majd ha innét szent szavad Kiszólitja, Te magad Légy jutalma, nyisd meg neki mennyországodat. >16 /1 #34885601 Isten hozta hív nyájához a főpásztort és atyát, Kinek lelkünk kormányzását az Úr Jézus adta át, Hogy, általa szent kegyelme árasztassék a hívekre, Úgy, a mint Ő egyházában mindörökre rendelte. /2 #BA948A33 Jézus legfőbb pásztora vagy anyaszentegyházadnak, Áraszd reánk híveidre bőségét irgalmadnak; Hogy atyánkkal, ki nevedben jött most hozzánk, majd egekben Áldjuk egykor szent nevedet égi dicsőségedben. >17 /1 #68F32E2A Kérésünk hallgasd meg, nagy irgalmú Isten! Szükségünk idején bocsássad elődbe. \IAdj alkalmas esőt nekünk, \IMelyért mostan esedezünk, \IEgy szívvel könyörgünk. \i /2 #A27F86C3 Enyhítsd meg az egek szárító hőségét, Öntözd szép esőkkel földünk keménységét. \IAdj alkalmas esőt nekünk, \IMelyért mostan esedezünk, \IEgy szívvel könyörgünk. /3 #7CBA356E Összetett kezekkel kérünk, édes Atyánk, Öntözd szép esőkkel elhervadt gabonánk. \IAdj alkalmas esőt nekünk, \IMelyért mostan esedezünk, \IEgy szívvel könyörgünk. /4 #75817C46 Szerelmes Jézusunk, ne nézd bűneinket, Kemény szárazsággal ne ostorozz minket. \IAdj alkalmas esőt nekünk, \IMelyért mostan esedezünk, \IEgy szívvel könyörgünk. /5 #B3F65024 Nyisd meg az egeknek drága csatornáit, Öntözd szép esőkkel néped határait. \IAdj alkalmas esőt nekünk, \IMelyért mostan esedezünk, \IEgy szívvel könyörgünk. >18 /1 #A52112DB Nincsen, aki megsegítsen, nincsen, aki szánjon minket, Hozzád térünk, hát, nagy Isten, ha Te nem, más nem segíthet. Száraz a rét, szomjas a föld, ha ez így lesz, elveszünk, gyászruhát ölt minden ember. Isten adj esőt nekünk! /2 #64279439 Az igaz, hogy méltán büntetsz, Mert mindnyájan sértünk, bántunk; De ha minket már el is vetsz S irgalmas nem lész irántunk, Szánd meg a kis csecsemőket, Kik, ha nem lesz kenyerünk, Sírva nézik a felhőket. Isten, adj esőt nekünk! >19 /1 #854980C8 Szent rózsafűzért végeztünk. Mária, tégedet kérünk, Vedd kedvesen buzgóságunk, Elvégzett ájtatosságunk! /2 #BEE97AD1 Midőn rózsafűzért mondtunk, Rózsákból koszorút fontunk, S ezzel téged, oh Mária, Tiszteltünk, Jézus szent Anyja. /3 #DB5DD16B Égi Anyánk, arra kérünk, Eszközöld ki üdvösségünk, Holtunk után majd egekben Áldhassuk neved mennyekben. >20 /1 #971B3EAE Áldj meg minket, oh nagy Isten, áldd meg buzgó népedet. Oltárodnál porba hullva magasztalunk tégedet. Áldozatot hozunk néked, Úgy dicsérjük szent Fölséged, ||: mert tudjuk, hogy a tiszta szív áldozatát szereted.:|| /2 #46B27F6E Dicsőség és hála neked, mindenható Istenünk! Nagyságodat véges észszel nem lehet megértenünk. Oh, hatalmas örök Isten, Téged áld és dicsér minden. Engedd meg hát minekünk is dicsőséged zengenünk. /3 #E78F3D4D Buzgó szívvel hisszük mindazt, amit tanít egyházunk, Szavainkban s tetteinkben arra mindig vigyázunk. És amig a földön élünk, Attól soha el nem térünk, Amit hirdet Krisztustól nyert katolikus vallásunk. /4 #41E2A215 Az a véres áldozat volt legkedvesebb előtted, Amelyet a szent keresztfán bemutatott Szülötted. Legyen ez is tetsző néked, Mit fölajánl buzgó néped: E kenyér és bor áldozat legyen kedves előtted. /5 #1D7D450F Az ég és a föld nevednek dicsőségét hirdeti, Mert nevedet a dicséret s imádás megilleti. Azért térdre hullva itten, zengjük: Szent, szent, szent az Isten! Zengjék vélünk ezt a mennyben az angyalok seregi! >21 /1 #E86258B7 Áldozattal járul hozzád, oh nagy Isten, hív néped! Hogy végtelen jóságodért hálát adjon te néked. Te a gyermeki szíveknek Áldozatát nem veted meg ||:szálljon arra országodból isteni szent tetszésed.:|| /2 #B757AC1F Dicsőség legyen egekben a fölséges Istennek, Békesség legyen a jámbor szándékú embereknek. Add, hogy mindig élő hittel, Hév reménnyel, szeretettel Mondjunk méltó dicséretet, oh Atyánk! szent nevednek. /3 #01E54997 Jézus! te hoztad az égből az üdvösség igéit; A te drága ajándékod az egy üdvözítő hit. Ez élessze sziveinket, ez vezesse tetteinket. Uram! Uram! kihez menjünk, ha malasztod nem segít? /4 #0742E323 Az oltáron megújul most a kereszt áldozata, Mint azt vérrel bűneinkért, Megváltónk bemutatta. Ámbár itt nincsen vérontás, De megvan az Istenáldás; bőven árad ránk a váltság, vérének szent harmata. /5 #E3B302A9 Az angyalok seregével zengjük: Szent az Úr Isten! A tiszta szív örömével mondjuk: Szent az Úr Isten. Zengje velünk az ég és föld, Melyet dicsősége betölt: Szent az Isten! Szent az Isten! Örökké szent az Isten! >22 /1 #0A71FC4B Bemegyek szent templomodba, Uram szent oltárodhoz, Az arany oszlopok között királyi trónusodhoz. színed előtt leborulok, szegény bűnös elájulok, égő füstnek illatával, Uram neked udvarlok. /2 #E487BCC9 Salamon király templomot épített Fölségednek, Melyben lakóhelye vala békesség szekrényének; Bekeríté kárpitokkal, Megaranyozott láncokkal, Kerubimok ékesíték kiterjesztett szárnyakkal. /3 #6C85CFA8 Hát én szegény földnek férge, mit építsek nevednek? Lakóhelyet hol szerezzek isteni Fölségednek? Aki por és hamu vagyok, Érdemetlen bűnös vagyok, Hogy a lábam földet nyomja, méltó arra nem vagyok. /4 #9725555B Hogyha tetszik áldozatom, lelkemet felajánlom, Örökös udvarlásodra szivemet leláncolom, Szenteld ékes templomodnak, te szent lelked házának; Rendeljed szolgálatára királyi udvarodnak. /5 #1405C10C Hogy szívem inkább gerjedjen isteni szerelmedre, Piros vérednek harmatját öntözgessed szívemre, Adjad, hogy érdemes legyen, Soha többé ne vétkezzem, S választottak seregébe általad rendeltessem. >23 /1 #8AB46E04 Egybegyűltünk oh nagy Isten, buzgó imádásodra, hogy lelkünk méltó lehessen isteni áldásodra, mely az oltár áldozatban számunkra elrejtve van. Oh tekints tehát kegyesen itt esdeklő nyájadra! /2 #AAD6AA7F Dicséret, áldás, dicsőség mennyben a nagy Istennek! Lelki és testi békesség földön az embereknek. Az angyali seregekkel Kiáltsuk szívörömmel, Istennek legyen dicsőség, békesség az embernek. /3 #EB599668 Oh atyánk! nekünk e földön egy kegyes anyát adál, Kinél szivünk mindörökkön oltalmat s nyugtot talál: Szentegybázad e jó anya, Az igazság oszlopa Nem félünk, bármely vész tör ránk, mert Ő a jobbunkon áll. /4 #8390067C Jézus Krisztus szerzeménye a kenyér s boráldozat, Mit neved dicsőségére, Uram! szolgád bemutat, Legyen oly kedves, oh Atya! Mint Fiad áldozata; Lelkünknek üdvösségére kérünk, kegyesen fogadd. /5 #F5926E8F Szent, örökké szent az Isten! Atya! Fiú, Szentlélek! Zengjen égen s földön minden, hálát az Istenségnek. Áldott, ki az Úr nevében Zengi szívörömében: Szent, örökké szent az Isten! Atya, Fiú, s Szentlélek. >24 /1 #64556CD0 Hálát rebegve áldozunk, oh nagy Isten neked, Nyerje meg mély hódolatunk kegyes tetszésedet. A tőled nyert sok jóért fogadd a hálabért, mit most neked bemutatunk lelkünknek üdvéért. /2 #931BD70A Áldás, dicséret, hál'adás neked, örök Atya! Az égben igy zeng angyalid dicsérő szózata. Engedd, hogy szent nevednek Hálával zengjenek, Te égi békességedért esdeklő emberek. /3 #EC21A300 Oh, mint háláljuk meg neked szent tanításodat, Mely nekünk hű vezérletet az üdvösségre ad. Az igazság forrása Jézus tanítása, Legyen szívünknek öröme és vigasztalása. /4 #451CA1D5 Oh Isten! vedd kegyelmesen, mit szolgád bemutat: A kereszt szent áldozata az oltáráldozat. Bár itt nem ontatik vér, Mint amott ontatott; De a forrás szent ereje itt is kiáradott. /5 #BABA9611 Szent, örökké szent vagy Uram! Szabaoth Istene! jóságod bő áldásival ég és föld eltele. Szentnek kiáltsa minden Fönséges nevedet: Nyerjen részt békességedben, ki dicsér tégedet. >25 /1 #C8BCB9CF Esünk zsámolyodhoz, nagy Istenség! Jövünk oltárodhoz, rejtett Felség! ||:Élő tömjént gyújtunk szentségednek, szívet s lelket nyújtunk Felségednek!:|| /2 #137E8361 Nézünk a mélységből keservesen, Nézz ránk e Szentségből te kegyesen. Értünk vagy itt jelen, hogy élhessünk, S e fölszentelt helyen meglelhessünk. /3 #5B01E26A Ó Mennyből küldetett élő Kenyér, Ó Szűzből vétetett szent Test és Vér! Fény a te szent széked, zsámolyod ék, Dicsőség Teneked kezdet és vég. /4 #FCB47B01 Jézus te mondottad, hogy ez Tested, Nyilván állítottad, hogy ez Véred. Hát végső órádon történt csodád, Újul ez oltáron végvacsorád. /5 #7498E62D Ó te végtelen nagy ember s Isten! Hisszük hogy jelen vagy e Szentségben. Ezt hinni nem félünk erős hittel, Mert amit szemlélünk, való s nem jel. /6 #D292AC3B Angyalok szépsége, zengjük: szent, szent! Szentjeid Szentsége, csak te vagy szent! A szent is csak úgy szent, ha benned él, A szennytől csak úgy ment, ha Téged fél. >26 /1 #9BE5D508 Hozzád jövünk Atyánk Urunk, áldván Felségedet, Előtted im leborulunk, hallgasd meg népedet, Mely itt buzgón imádkozik, Szined előtt im áldozik, S dicsőit Tégedet, s dicsőit Tégedet. /2 #8FBBC38A Istennek legyen dicsőség mennyei lakában, Embernek legyen békesség zarándokságában. Minden veszélytől mentesség, Vígasztalással töltessék, Szomorúságában. /3 #DBDD5855 Ültesd, Jézus, a népeknek szivébe szavadat. Tápláld a lelki életnek étkével nyájadat. Add, hogy hiven megtarthassa, Buzgó szívvel hallgathassa Te szent egyházadat. /4 #92F6B435 Úristen, nézz le kegyesen ez áldozatunkra, Engedd, hogy ez hadd lehessen mi lelki hasznunkra! Szent kenyérből és borból áll, De Krisztusnak testévé vál S úgy lesz oltalmunkra. /5 #4493479B Szent vagy, szent vagy, oh seregek Ura és Istene! Téged áldnak a föld s egek, lelkünknek mindene; Mert nincs, kinek szent nevedet, A te nagy dicső nevedet Áldni nem kellene. >27 /1 #E358AAF0 Ím, arcunkra borulunk, előtted Istenség, és énekszóval áldunk, hallgass meg oh Felség! Törvény szerint áldozunk, nyújts hát segedelmet, hogy ezen buzgóságunk, nyerhessen kegyelmet. /2 #B32BFCBF Téged, mennybeli Atya, illet a dicsőség; Fiaid áldozatja: imádás, szívesség. Engedd, háborúsággal ne nyomorgattassunk, Hogy neked bátorsággal s vígan szolgálhassunk. /3 #3DBFA9AD Az evangélium áll Isten igéjéből: Ez azon fenék-kőszál, melyen hitünk épül. Maga oktatott erre, ki nem csalhat minket, Nyissuk fel értésére tehát sziveinket. /4 #14400930 Mi hiszünk az Atyában, ki mély végzéséből Mindent világjártában teremtett semmiből. Fia istenségével hozzánk bocsájtatott, Szentlélek erejével szűztől fogantatott. /5 #CF006FA4 Vedd, Uram, kegyelmedbe, amit felszentelünk, Ámbátor most elődbe kenyeret s bort teszünk: Mely változik Krisztusnak testévé s vérévé, Mind élők, mind holtaknak lelki reményévé. /6 #F529657C Szavunkat és szivünket az égre emeljük; Szabaoth Istenünket szentnek énekeljük. Uram, méltóságoddal telve van föld és ég, Térjen meg malasztoddal a vak hitetlenség. >28 /1 #47773D28 Jertek áldozatra, hív keresztények, Zengjen ajkainkról szívbeli ének! Légy imádva tőlünk, oh nagy Isten, hogy most egybe gyűjtél minket itten. /2 #722CFDCF Dicséret, dicsőség neked Istenünk! Lelki békességet földön adj nekünk; Add, hogy akik minket megbántottak, Szivből megbocsássunk mindazoknak. /3 #24720A1A Hisszük az egy Istent három személyben, Hiszünk Jézus Krisztus Istenségében; Hisszük, amiket csak ő tanított, Mert minket e hitben boldogított. /4 #271A6B00 Vedd Uram! mit szolgád szentelt kezében, Fölségednek áldoz kenyér s borszínben; Jézus úgy rendelte és úgy tennünk, Amint ő rendelé: üdvösségünk. /5 #42830785 Néked áldozunk fel minden jót Atyánk! Amit szent kegyelmed árasztott reánk; Hogy üdvösségünkre szolgáljanak Az élet, a testi s lelki javak. /6 #D7AE5AE2 Mondjuk: szent az Isten, szent, örökké szent, Aki áldásával betölte mindent; Szent nevét a föld úgy szentelje meg, Amint azt imádják a nagy egek. >29 /1 #5B07EB9A Jertek keresztény lelkek az Istent dicsérni, Szent mise hallgatással Urunkat tisztelni, mutassunk áldozatot, mely Istent illeti, mely együtt szentség lészen, szentirás jelenti. Uram irgalmazz! /2 #372FBB3A Dicsőség az Istennek a magas mennyekben És szent békesség legyen földön emberekben. Neked, Atya Úristen! szívből hálát adunk, Te nagy dicsőségedért magasztalunk, áldunk. Uram irgalmazz! /3 #532FF1EC Az Isten szájából jő az evangélium, Mindenben, amit hiszünk, ez a fundamentum! Az Isten maga tanít minket minden jóra, Boldog, aki figyelmez az ő szavaira. Uram, irgalmazz! /4 #516EC5C4 Mi azt hisszük és valljuk, hogy egy Isten vagyon, Akit három személyben minden lélek áldjon. Az Atyát a Fiúval és a Szentlélekkel Dicsérjük s magasztaljuk szívvel és nyelvünkkel. Uram, irgalmazz! /5 #9090C8E4 A Mindenható Úr Isten! Ím ez áldozatunk, Amelyet szolgád által neked bemutatunk. Most ugyan csak kenyeret s e kevés bort adjuk, De mely Krisztus testvévé s vérévé lesz, tudjuk. Uram, irgalmazz! /6 #A04632A1 Mondd: Szent, szent, szent vagy Uram, Szabaoth Istene! Kinek mennyben és földön dicsértessék neve: Mert ő hozzá hasonlót sehol sem találhatsz, Sőt emberi elméddel olyat sem gondolhatsz. Uram, irgalmazz! >30 /1 #0A45238C ||:Kegyességgel hívsz, oh Jézus, atyai szent kebledre,:|| ||:hogy hozzád menjünk mindnyájan, kik meg vagyunk terhelve.:|| /2 #94B63C12 Engedd a mennyei lelkek szent karával zengenünk: Dicsőség, áldás, dicséret neked, örök Istenünk. /3 #6BB6DED2 Világosítsd föl szivünket, Jézus! add malasztodat, Hogy híven s buzgón kövessük égi tanitásodat. /4 #87315A37 Kihez menjünk, Uram Jézus! Az út s igazság Te vagy, Benned hiszünk és reménylünk, soha, soha el ne hagyj. /5 #87BD4858 Itt van, mit a végvacsorán, Jézus, értünk szerzettél És a keserves keresztfán szent véreddel rendeltél. /6 #456FFFAC Oltárunkon megújul most amaz örök áldozat, Mely nekünk áldást s kegyelmet s örök boldogságot ad. /7 #82FFA140 A tiszta szív érzelmével zengjen buzgó énekünk: Szent az Isten! szent az Isten! szent vagy édes Istenünk. >31 /1 #EC483D49 Leborulok oltárodnál, leborulok én a földig. Térdeim a porba hullnak, szemem égő könnyben fürdik. Hálából e csekélységet, a szívemet hoztam néked; Oh fogadd el, én Istenem! Oh fogadd el, én Istenem! /2 #CAE4DC9E Tudom én, hogy szent ez a hely, ahová most félve léptem, Mert itt lángolsz az oltáron, mint Hóreb zöld tetejében. Sarumat hát le is öltöm S úgy imádlak e szent földön, Bűneimből kivetkezve. Bűneimből kivetkezve. /3 #8F04B8D1 És felállok egyenesen, mint a cédrusfa a porbul, Két szememnek itten újra egy-egy forró könnye csordul Mindenkép azt bizonyítom, hogy szent az evangéliom, A világnak imádsága. A világnak imádsága. /4 #94139FF7 Kenyeret s bort mutatunk fel neked, Isten, áldozatra; De ne tedd azt mi temérdek bűneinkkel együtt latra. Ha Káinok voltunk is mi, Akikben nem lehet bízni, Most Ábelként jöttünk hozzád. Most Ábelként jöttünk hozzád. /5 #D682E8BB Szállj be szívünk hajlékába, szállj be szívünk rejtekébe, Ne nézd azt, hogy bűnben fetreng Istenséged, mása, képe. Megörül a bűnös lélek Ily fölséges nagy vendégnek, Lábaid szent csókkal mossa. Lábaid szent csókkal mossa. /6 #B716ACB5 Hanem kérünk, édes Jézus, mindörökké légy vendégünk, Kebleink vérmezejéről harmatos jó füvet tépünk S eléd hintjük, úgy dajkálunk, Virágból lesz bölcsőd nálunk, Csak maradj itt, csak ne hagyj el! Csak maradj itt, csak ne hagyj el! >32 /1 #2716015C Oh mennybeli nagy Isten! hallgasd meg kegyelmesen! Valakik itt egybegyűltünk, Te szent nevedben. /2 #905ED4C3 Vedd be néped kérését, buzgó esedezését, Melyet mostan bemutatunk, halld könyörgését. /3 #72F6EEEE Nagy dicsőség Istennek, legyen a Fölségesnek, Szent békesség itt maradjon, földi népednek. /4 #5FCF36F7 Hiszünk mi egy Istenben, ki három személyében: Az Atyában és Fiúban és Szentlélekben. /5 #C9D9F929 Áldozunk Istenünknek, újra a Felségesnek Az oltárnál levő pappal, mi Teremtőnknek. /6 #38C0780A Könyörüljön éltünkön, testi s lelki ügyünkön, Külső s belső javainkon s szükségeinken. /7 #799AB937 Mentsen a döghaláltól, éhségtől és hadaktól, Tűztől, víztől, marhadögtől s egyéb károktól. /8 #E17BC7A1 Szent, szent, szent vagy nagy Isten! Hozzád hasonló nincsen, Mert lakozol s uralkodol magas mennyekben. >33 /1 #64156B4B Összegyűltünk kegyelmedet kérni, oh mennyei szent Atya; Nyerje meg szent s magas tetszésedet szíveink hódolatja. ||: Áldozatunk, mit most szolgád bemutat, oh fogadd el, Itt összegyűlt esdeklő nyájadat áldásoddal áraszd el! :|| /2 #26DDCF11 Dicséretet zeng neked az égben a szeráfok szent kara. Dicséretet, áldást zeng most neked lelkünk imádó szava. Hasson hozzád, oh szent Atyánk, harsogó szent zengzetünk, Földön békét s mennyekben majd üdvöt adj nekünk, jó Istenünk! /3 #B1112C01 Szent hitünk a világító fáklya, mely minket üdvhöz vezet, Szent hitünk az, melyet ha követünk, szerez számunkra eget; Hisszük tehát, miket Jézus üdvünk végett hirdetett S hogy lehessünk hitünkben erősek, Jézus, add kegyelmedet. /4 #2153FAEB Szent vagy, Isten, világ Alkotója, szent isteni fölséged! Szent vagy, Isten, minden jók adója, szent vagy, zengi hiv néped! Szent hozsannát zengjen, Isten, néked az egész világ; Szent Fölséged s jóságod áldja meg e földnek minden fiát. >34 /1 #060955F3 Szent lakodba jött néped, buzgón imádni téged; ||: kegyes szemmel nézz reánk, oh mennyei szent Atyánk! :|| /2 #C55C25BC A szent mise áldozat, Melyet szolgád bemutat Legyen kedves előtted, Uram, hallgasd meg néped! /3 #F50F5D49 Dicsőség az Istennek, Béke az embereknek; Zengjen a föld és az ég: Urunk, neked dicsőség. /4 #EC94E9D3 Hisszük buzgón mind, amit Jézus egyháza tanít; Add, hogy hitünkhöz híven Ragaszkodjunk mindenben. /5 #A1AD3226 Kenyeret s bort áldozunk Neked Istenünk, Urunk, Melyek, hisszük, Jézusnak Test s vérévé változnak. /6 #3EE13E88 Szent vagy Urunk, Istenünk, Zengje a föld s ég velünk; Áldassék dicső neved, Mely szent mindenek felett. >35 /1 #26CD2A43 Szeretettel jönnek hozzád, Atyám, hív gyermekeid, meghálálni kegyelmednek nagy jótéteményeit; az oltár szent zsámolyához buzgó szívünk imádást hoz, áldozatul hozza neked legtisztább érzelmeit. /2 #8702EA4A Szálljon égbe öröm hangja a dicsérő éneknek, Zengje velünk az ég és föld: dicsőség az Istennek! Dicsőség örök Atyának, Az ő egyszülött Fiának, Dicsőség, áldás, dicséret együtt Szentéleknek. /3 #6AC80A5D Üdvözítőnk tanítása szeretet szent törvénye, Melyet szentegyháza hirdet lelkünk üdvösségére. Uram! segíts megmaradnunk Híven abban, amit vallunk, Hogy igaz hitünk fényénél lelkünk célját elérje. /4 #481C5CA9 Szeretet örök emléke és szeretet-átdozat, Mit most szolgád az oltáron, Uram! neked bemutat. Add, hogy, kik szeretve áldunk, Érted áldozattá váljunk, Szeretetben élve s halva: nyújtsd ehhez malasztodat. /5 #DA74BDCD Az angyalok énekével egyesüljön énekünk, Zengvén a szív örömével: Szent vagy édes Istenünk! Szereteted bizonysága Az ég és föld alkotmánya; Az ég és föld ezt kiáltsa: Szent vagy, édes Istenünk! \. >36 /1 #83A99FD2 Szent Atyánk, kit Jézus tett atyánkká és kiről imádva szól a lélek, Szent Atyánk, kit ég s ezer világok el nem zárnak a föld gyermekének; hév imádás, üdv magas nevednek, magasztaljuk szent fölségedet szentnek mond porában s bölcsejétől áld az ember, míg a sírba nem dől. /2 #4DDFF651 Az ország, mit bölcsesség s kegyelmed tart fel, jöjjön el a béke honja; Ama hon, amelyet Jézus szerzett s mely az embert az egekbe vonja; Akaratod a földön legyen meg, mint a lelkek fényhonában van, Az igazság és erények által minden ember legyen, mint az angyal. /3 #D67755EF Boldogság örök forrása! add meg, mikben az ember szükséget érez, Nem arany, nem kincs, miért könyörgünk: megelégedést adj a kenyérhez, S életünk útján, ha tán elesnénk, oh bocsáss meg nekünk, jó Atyánk! Valamint mi szívből megbocsátunk, hogyha tán megbánt felebarátunk. /4 #36E93D53 Vedd Uram! a felkent szolga által gyermekidnek tiszta áldozatját S vedd kegyelmesen, miket Te adtál, a keresztet s életünk siralmát. Vedd Uram! s találjon az kegyelmet, mint előtted Ábelé talált; Hisz Atyánk vagy, nem, te nem veted meg áldozatját a te gyermekidnek. /5 #15241DA3 Zengjük! szent az Úr, szent a nagy Isten! szálljon égbe a magasztos ének, Szent, örökre szent, kiáltsa minden, a Szentháromság Isten nevének. Légy imádva tőlünk, oh nagy Isten! életünknek minden percein; Mondjuk: amen, mondjuk tiszta szívből; nincsen Isten Istenünkön kivűl. >37 /1 #8C93B59B Szent oltárodhoz járulunk, nagy irgalmú Istenség, hogy nevednek hálát adjunk, mely buzgó szívünkben ég, kérve téged, hogy tekints ránk, mint legkegyesebb Atyánk; add, hogy szívünk ajándéka teneked megtetszhessék. /2 #6078F924 Téged illet a dicsőség, imádás és dicséret, Az ég, föld s egész mindenség mondjon áldást tenéked. Magasztalunk fölségedért És nagy kegyességedért. Add, bogy méltán dicsérhessen angyaliddal hív néped. /3 #FA5E84A4 Az örök élet igéi, Uram, te nálad vannak, Melyből a minden áldások forrásai fakadnak. Segíts, hogy mint a jólétben, Úgy a keserűségben, Legyünk mindig hű magzati anyaszentegyházadnak. /4 #1AE5CE6E Előtted van, oh nagy Isten! a legtisztább áldozat, Amelyet felszentelt szolgád nevednek most bemutat. Szent Fiadnak szerzeménye Szeretet szent emléke; Jó Atyánk! add rá egekből isteni áldásodat. /5 #CC81C8BA Szent az Isten! ezt éneklik a mennyei seregek, Szent az Isten! ezt kiáltsák földön az emberek. Zengjük a szív hű szavával S lelkünk jámborságával: Szent az Isten! szent az Isten! imádják Őt mindenek. >38 /1 #68C4274D Szent buzgalom vonz minket elődbe Istenünk! Engedd szívérzelminket hálával zengenünk. ||: Véretlen áldozattal, miként parancsolád, jövén hozzád, magasztal hű néped és imád. :|| /2 #A43CD510 Mély tisztelet s dicsőség nevednek, oh Atyánk! Kérünk, segíts, ha szükség, vagy baj nyomulna ránk; Gyászos hadak viszálya ne rontsa népedet, Hogy békességben áldja örökre lényedet. /3 #339743F9 Hiszünk mi Háromságban fölséges egy Valót; Atyát, ki önmagában öröktől fogva volt, Jézust, örök szülöttét, ki testtel egyesült, S mindkettőjük Szentlelkét, ki minket újra szült. /4 #543EEB3A Uram! fogadd tetszéssel, amit neked hozunk; Ámbár mi csak kenyérrel és borral áldozunk; De majd színökben Krisztus szent teste s vére lesz, Amely csodát Úr Jézus mondott igéje tesz. /5 #C235991D Ég s minden alkotott lény harsogja most velünk, Háromszor énekelvén: szent, szent, szent Istenünk! Uram, dicsőségeddel minden betöltetik, Ezt a magas lényekkel, földi lényi hirdetik. >39 /1 #B60783F0 Itt a szent hely, itt imádlak, oltári drága Szentség! Itt vagy jelen csodaképen, oh isteni nagy Felség! ||: Térdre omlok, leborulok, adj áldást rám, Istenem, édes Atyám. :|| /2 #014D7749 Nagy dicsőség neked Atya! áldott Fiú s Szentlélek! Hőn dicsérlek, mig itt élek, mig tehozzád nem érek. Oh nagy szentség, szent vendégség, áldattassál, örökké imádtassál! /3 #78983F02 Szent szavaid, oh Jézusom, utat jelölnek nekem, Melyen állva s szentül járva, a mennyet elnyerhetem. Ím, Ígérem, hogy bevésem hő szívembe, mikre oktatsz szeretve. /4 #4F1C755D Hiszem, hogy itt e szentségben van Jézus teste s vére, E szent test s vér Iőn kegyes bér, váltságunknak nagy bére. Oh Jézusom, szent orvosom, e hitemben boldogíts életemben. /5 #DF1825D5 Édes Atyám, jó Teremtőm, előtted ez áldozat, Buzgó szívvel, élő hittel, melyet szolgád bemutat. Magas mennyből, szent székedből nézz le rája, egek dicső királya! /6 #2B9EEDCA E kenyeret és e színbort bűneimért, oh fogadd, Mert ezekben leplezetten magát adja szent Fiad. Irgalmadba, jóvoltodba, kegyes Isten, ez áldozat segítsen. /7 #988B09DA Szent vagy Jézus, én Megváltóm! Ezt éneklem szivemből. Szentnek vallak, magasztallak, míg ajakam meg nem hűl; Sőt, ha lelkem részt vesz mennyben, ott is zengem: szent vagy, édes Istenem! >40 /1 #C18259DD Dicsértessék örökké az édes Jézus neve és szűz Máriáé. >40 más /1 #93D47AB0 Térdemre borulok, Isten előtt vagyok, ki teremtett mindeneket, aki fentart eget s földet. >41 /1 #7D20B00F Dicsőség legyen a magas mennyben teremtő Istennek! Békesség a földön a szelid embernek! >42 /1 #445E6FC8 Mindenható Atyaisten, a Fiú és Szentlélekkel! Végy minket te szent kedvedbe, tarts meg végig igaz hitben! Végy minket te szent kedvedbe, hallgass meg könyörgésünkben! >43 /1 #0330E25A Hiszünk mi az egy Istenben, Atya, Fiú s Szentlélekben, szerelmes Üdvözítőnkben, ki által vagyunk életben. >44 /1 #AD611AD1 Szent vagy, Úristen, szent vagy, Úristen, szent vagy, nagy Úristen, Aki lakozol a magas mennyekben! /2 #5D778144 Mennyei karok, földi országok, s mindenek betelnek Dicsőségével szent Istenségednek. >45 /1 #09F0AE88 Áldj meg, minket, Atyaisten! Áldj meg minket, Fiúisten! Áldj meg, Szentlélek Úristen! Három személyben egy Isten! >46 /1 #E461A8B4 Áldj meg minket, Jézus, kik itt egybegyűltünk! A te áldásidban, kérünk, legyen részünk s ajándékidat közöld bőven velünk. Ne hagyj minket, híveidet, szentségek nélkül világból kimúlni! >47 /1 #1B0FB3D9 Ahány csillag van ott a magasban, a ragyogó kék égen: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! \i /2 #E9E2263D Földön amennyi porszemet lelni, fű s virágot a réten: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /3 #C42E47F0 Amennyi számra a lég paránya a mindenség űrében: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /4 #0AF4F726 Hány harmat cseppje hullt a földekre s van a hajnal méhében: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /5 #3D31E5B8 Hány szívdobbanás, hány szempillantás volt a világ éltében: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /6 #A39D5C3A A napban s holdban hány sugár volt s van s lesz, míg járnak az égen: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /7 #6E7440C7 Hány pillanat van sok századokban s perc az örök nagy létben: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! /8 #D061F717 A hány szent szentet zengnek a szentek s az angyalok az égben: \IAnnyiszor Áldunk, Jézus, Megváltónk, e nagy, e nagy szentségben! >48 /1 #2C952220 Asztalodhoz hívsz nagy Isten engem, szent szavadra remeg szívem s lelkem. ||:Oh magasság, nagy méltóság! közeledni, jaj, hogy merjek hozzád! Nagyságodon bámul minden elme, szent sem méltó ennyi kegyelemre.:|| /2 #2FF5A535 Te előtted a tiszta szív kedves S úgy szeretsz, ha szemünk könnytől nedves. Oh magasság, nagy méltóság! Közeledni, jaj, hogy merjek hozzád? Mosd meg szívem, szent szíved vérével, Oldaladnak kifolyt szent vizével. /3 #DBD0DA14 Lelkem egész erejével kérlek: Tedd méltóvá gyarló teremtményed. Oh magasság, nagy méltóság! Közeledni, jaj, hogy merjek hozzád! Érdemidből, Jézus, adj egy morzsát S méltó vendég lesz így bűnös szolgád! >49 /1 #7114CBE3 Az Úrnak szent teste mutattatott fel, összetett kezekkel ezt imádnunk kell. ||: Igaz Isten s ember, Jézus, üdvözlégy, örök kegyelmedbe mindnyájunkat végy. :|| /2 #42E20281 A váltság kelyhe is fölemeltetett, melyben Krisztus vére megszenteltetett. Jézus oldalából kifolyt víz és vér, szomjuhozó nyájad hűvös forrást kér! /3 #1A130FA4 Oh Isten Báránya, vedd el bűnünket, szent tested s véreddel tápláld lelkünket! Szenvedésed árát, add, érdemeljük s örök jutalmunkat mennyben megnyerjük. >50 /1 #3C7677F5 Áldjad ember, e nagy jódat, kenyér színben Megváltódat! Itt jelen van szent testével édes Jézus, jelen vagyon szent vérével áldott Jézus. /2 #31CDC20C Itt az Isten gazdagsága, bűnös lelkeknek váltsága. Itt minden jónak bősége, édes Jézus, gyarló szívek erőssége, áldott Jézus. /3 #BE37EF8F Itt a kegyelem adója, nagy kincsnek osztogatója, Egész világ drága díja, édes Jézus, az Istennek örök fia, áldott Jézus. /4 #C45EC649 Itt lelkünknek orvoslója, bús szívünk vigasztalója Elrejtezett kenyérszínben, édes Jézus, az oltári nagy szentségben, áldott Jézus. >51 /1 #F2A765AE Bűnös lélek, ide siess, aki megvagy terhelve, lelki könnyebbséget vehetsz, bűneidet itt tedd le. Földig borulj, neki hódolj, kérj kegyelmet, hogy megtisztulj, s bűneid undokságából lelkiképen megújulj! /2 #FDFD3471 Oltári drága szentségben itt van a te orvosod, kenyérszín alatt elrejtve, égi kegyes gyámolod; Ki meggyógyít bűneidből, csak térj hozzá tiszta szívből, vétkeidet megbocsájtja irgalma bőségéből. /3 #2C88B355 Hatalmas Úr mennyen s földön erejét mindeneken, de nagy irgalmát mutatja a bűnös embereken, Ki hozzá tér, az sok jót nyér, mikkel semmi kincs fel nem ér; boldog az, aki szívből kér s kegyelmet nyerve megtér. /4 #1C1361C5 Azért tehát keseredett hívek, ide jöjjetek! Ezen drága nagy szentségben áldja Istent lelketek. Buzgó szívvel itt kérjetek vigasztalást lelketeknek s elveszi bűnötök terhét, s így üdvösséget nyertek. >52 /1 #4211C9F7 Csodákkal tündöklő isteni nagyerő, elmém föl nem fogja műveidet. De Jézus igéje és hitemnek fénye megvilágosítják értelmemet. ||: Így, ha e szentségre, mennyei kenyérre szemeimet fölemelem, elhiszem, hogy Jézus van itt jelen. :|| /2 #C9AF987B Boruljunk le tehát s az Isten egy Fiát imádjuk e titkos nagy szentségben! Kit az Úr jósága küldött e világra, hogy értünk meghaljon s üdvözítsen. Jézus, édes testvér, e drága szent test s vér, melyet szerzél vacsorádon, vigasztaljon minket végóránkon! >53 /1 #AD69AA12 Dicsérd Sion, Megváltódat, vezéredet, pásztorodat, ||:víg szívvel és énekkel víg szívvel és énekkel!:|| /2 #3C9DC25D Dicsérd minden érzéseddel, mert bármi nagy dicsérettel Szíved őt nem éri fel. /3 #935EC539 Mit énekünk áldva hirdet, a kenyér, mely él és éltet, Nyújtatik ma itt nekünk. /4 #23340A1E Mit, hogy hajdan asztalánál, Jézus a végvacsoránál Nyújtja, nem kételkedünk. /5 #C598743F Legyen zengő, legyen édes, legyen tiszta és fenséges Lelkünk jelen öröme. /6 #BEEED3CF Az oltári nagy szentségnek, e nagy szentség szerzésének, Van ma fényes ünnepe. /7 #84C2325F Az óhúsvét megszűnt ebben, az új király új törvényben Köt velünk ma új frigyet. /8 #4C3D8595 A jelképek valósultak, a régiek felújultak S napfény jött az éj helyett. /9 #DED00B90 Mint a végső vacsoránál tőn Jézus, szent parancsánál Fogva mi is úgy teszünk. >54 /1 #5FFF09A6 Előtted Jézusom, leborulok, engedetlen bűnös meghódolok, hozzád Megváltómhoz felkiáltok, kenyér s borszín alatt kit imádok. /2 #FE8A6A0C Hogy üdvözíts engem, teremtettél; pokoltól s haláltól megmentettél. Én mindeddig kínod újítottam, szívemet neked ki nem nyitottam. /3 #DE2E639D Vádolom most magam, bogy vétettem, te szent kegyelmedet megvetettem; Azért szívből bánom már vétkemet. Tisztítsd meg, Jézusom, én lelkemet. /4 #23E1AD60 Fogadom életem jobbulását, távoztatom Isten megbántását; Ezután már készebb leszek halni, mint tőled, Istenem, elpártolni. /5 #F6B5E33F Csak nekem, oh kérlek, szent lelket adj, ki szegény bűnöshöz irgalmas vagy; Hogy éltemet már megjobbíthassam, te szent törvényedet megtarthassam. /6 #44F8B3B0 Kívánja én lelkem szent testedet, mint a szomjas szarvas, szent véredet; Add, hogy e szentséget hozzám vegyem most és végórámon s méltán egyem. >55 /1 #EC33E2EB Engedj oltár zsámolyodra leborulni Istenünk, hogy imádjunk áhitattal s feláldozzuk mindenünk! ||: Örvendező szívvel s nyelvvel hirdetjük itt létedet; add, hogy mindig szentebb hévvel imádhassuk nevedet! :|| /2 #2452B5AF Angyal s ember, az ég és föld magasztalva áldjanak E fölséges nagy szentségben, a kenyér s borszín alatt! Jézus nevét dicsőítsük, mint üdvünknek zálogát; Szeretettől égő szíve bűnbánóknak megbocsát. /3 #B959542B Édes Jézus, jöjj szívembe, te légy az én életem! Ki így szeretsz, te éretted a világot megvetem. Földi pályafutásomban kalauzom most te légy, Halálomnak végóráján magadhoz az égbe végy! >56 /1 #16F4621A Engem annyira mért szeretsz, oh édes Istenem? Engem méltatlant mért kedvelsz, Jézus egyetlenem? Asztalodnál mikor eszem, ajándékod mikor veszem, magad adván szeretetet, adsz örök életet. /2 #35393F5F Noha, oh szerelmes Jézus! Tégedet nem látlak, Aki itt jelen vagy, hittel Istenemnek vallak. Jézus e titkos Szentségben, fedél alatt nagy Felségben, Dicsőült lelkekkel áldlak és együtt imádlak. /3 #05F0113E Jézus! élet gabonája, hozzám mikor jövendsz? És tetőled erősséget én szívem mikor vesz? Megnyitom neked szívemet, lakjad és bírjad lelkemet, Add szívedben részesüljek, veled egyesüljek. /4 #B2F40467 Jöjj el tehát Jézus, jöjj el, készítsd szállásodat, Lelkem tisztítsd és úgy szenteld azt, mint hajlékodat: Én bennem uj szivet építs, égő szeretettel szépíts: Abban légyen maradásod, örökös lakásod. >57 /1 #BCAED79F Mondj éneket zengő nyelvem szentséges Úr testének! Adj hálákat buzgó lelkem, drágalátos vérének! Mit a Szűznek méhéből von s ad emberi nemzetnek. /2 #944A0B9F Tiszta Szűzből véve testet földre szállt és jára itt, Boldogítva hintegette szent igéje magvait S befejezte főcsodával életének napjait. /3 #CFC43725 Végvacsorán mikor ennék kedves tanitványival S az ünnepet megszentelné az ó-törvény módjával: Kenyér és bor színe alatt testét adá csodával. /4 #EDA4E81D A test ige, kenyér testté, a bor vérré változik. Bár az elme s érzékenység ezen elcsodálkozik, De a tiszta szív nyugodtan a hitre támaszkodik. >58 /1 #65A94EC5 Ez eleven kenyér most szállott az égből, mely alakját vette a Szűznek méhéből; Szemlélheted ez oltáron, de imádd is legfőbb módon, mert ez drága nagy szentség. /2 #53E7058D Nem puszta kenyér ez, hanem Krisztus teste, A bor színe alatt valóságos vére; Mert ezt Krisztus maga mondja, szent Jánosnál bizonyítja, esküvéssel állítja. /3 #F7831E11 Add ránk malasztodat, oh ártatlan Bárány, Ki minket megváltál szent véred nagy árán; Hogy ez áldott szent kenyérben részesülvén, méltóképen lássunk egykor az égben. >59 /1 #FE282634 Ezerszer üdvözlégy, ezerszer áldott légy, ||: oh drágalátos Oltári nagy szentség! :|| /2 #827EBEB0 Az Istennek Fia, az ártatlan bárány, Értünk bűnösökért függött a keresztfán. /3 #B5CE55E6 Hogy boldogok legyünk, ő értünk szenvedett, S keserves halállal nyert nekünk életet. /4 #37C2D419 S hogy egyesülhessen velünk, elrejtezett Kenyér s bor színébe az örök szeretet. /5 #04593106 Azért imádással borulunk elődbe, Oh Jézus lelkünket vedd szent kegyelmedbe. /6 #1394D668 Oh ne hagyj elvesznünk, kiket teremtettél És drága szent véred árán megmentettél. /7 #A7167C0A A halálos ágyon vigasztalónk te légy, S a megtért latorral szent országodba végy. >60 /1 #8B1ADF01 Ez nagy szentség valóban; ezt imádjuk legjobban, ||:melyet Jézus nekünk adott testamentomban.:|| /2 #85FD7900 Együtt van itt test és vér, mely minden kinccsel felér, Ha elhagyjuk vétkeinket, minden jót igér. /3 #004B1CE3 Háborútól oltalmazz, híveidnek irgalmazz; A döghalált és éhséget tőlünk távoztasd. /4 #33E3218B Állj mellettünk, nagy Isten! Rejtett e kenyér színben. Légy irgalmas, kérünk, hallgass minden szükségben. /5 #85F85F06 Te benned van reményünk, életünk s egészségünk, Egyedül csak téged kérünk, légy segítségünk. /6 #57C918FE Add, hogy készen lehessünk, jó kimúlást nyerhessünk, E világból, ha kitörlesz, veled élhessünk. >61 /1 #C81B50E7 Felszáll az oltárra bús tekintetem, Bámulok csodálva a szereteten, ||: hogy téged, nagy Felség, rejt e titkos szentség, lelkem vendégsége, titkok mélysége. :|| /2 #D07D65D9 Oh szent imádandó Jézusom szíve, örök bámulandó szeretet míve! Mint orvos s orvosság, itt vagy égi jóság, hitünk dicsősége, titkok mélysége. /3 #C1F7537E Zsámolyodon, nézd csak, arcra borulok; föl sem kelek, míg csak meg nem tisztulok. Nézz rám e szentségből, irgalmad egéből, bűnösök szentsége, titkok mélysége! /4 #AA55AF8D Tégy raboddá engem, forró szeretet! Örvendezve lelkem utánad eped; Szivemet szivedből, ki ne vesd kegyedből, oh élet szentsége, titkok mélysége! >62 /1 #62440E14 Imádunk szent ostya, drágalátos manna, seregeknek Ura, királyok királya! Üdvözlégy angyali kenyér, váltságunkért adatott bér, ||: drága szent test és vér! :|| /2 #C7B46C71 Áldd meg országunkat, mi magyar hazánkat; Vezéreljed jóra a mi királyunkat; Ments meg minket ellenségtől, Döghaláltól és éhségtől, Krisztus teste s vére. /3 #E53B2F43 Izrael fiait ki megoltalmaztad, Ellenségnek földjén mannával tápláltad; Táplálj minket szent testeddel, Drágalátos szent véreddel, Isteni erőddel. /4 #78ABE36A Halálunk óráján add, hogy téged méltán Hittel, reménységgel s buzgó szeretettel Vehessünk itt az életben, Holtunk után az egekben Dicsérjünk szüntelen. /5 #E0EA9CEF Jöjjetek angyalok, mennyei szent karok, Örömmel áldjátok, szent, szent, kiáltsátok: Üdvözlégy Oltáriszentség, Kenyér színben egy Istenség, Mennyei nagy Fölség! >63 /1 #6345CC20 Imádlak, nagy Istenség, test s vér, titkos mély szentség, leborulva. :|| ||: Itt van Isten, emberség, véghetetlen nagy Fölség feláldozva. :|| /2 #B4AEA7C3 Üdvözlégy örök manna! Ennél többet ki adna? nincs mód benne; Ez csak az égi jóság, a teljes Szentháromság nagy kegyelme. /3 #563E580A Ím szent testével táplál, ne ártson örök halál: mily kegyesség! Szent vérével harmatoz, úgy szelidít magához ez Istenség. /4 #F38C6C19 Oh, honnan érdemlettem, hogy erre méltó lettem? bűnös lélek! Aki annyit vétettem, keresztre feszítettem, s mégis élek. >64 /1 #523748D5 Jertek imádjátok tiszta szellemek! Ez égi mannává lett szent kenyeret, Krisztus teste már az ostya, melyből ő szent kegyét osztja; ||: e bor a kegyelmek dús patakja, Krisztus vére harmatja. :|| /2 #73B8782D Imádom, Megváltóm, titkos testedet, Mely tiszta, szeplőtlen szűztől született; A keresztfán értünk függve, Ebből áradt lelkünk üdve S feltámadt dicsfénnyel harmadnapra, mint előre mondotta. /3 #7284A1DE Imádom, Megváltóm, drága véredet, Mely tiszta szeplőtelen szűztől eredett; Váltságunknak szent keresztjét, Bűneinkért ezzel fested, E piros szent vérnek lehullása Iőn üdvünknek forrása. >65 /1 #956C82CC Jöjjetek, angyalok, mennyei szent karok, imádni e szentséget! Üdvünk szent záloga, Jézus van itt maga, őt szívből dicsérjétek! Mi is porba borulva, térdeinkre lehulllva áldjuk e nagy fölséget. /2 #537A9909 Bámulják mindenek, angyalok s emberek ama csodás nagy dolgot, Hogy az Isten Fia, kit szült szűz Mária, s ki érettünk vért ontott: Leszállt e nagy szentségbe, A kenyérnek színébe, Ki ezt hiszi, mily boldog! /3 #16A4137D Nap, hold és csillagok, ti is boruljatok előtte le imádva! Azt, ki létet adott, az égi Alkotót, mindannyi lény imádja! Mi megbánva bűnünket, Adjuk neki szívünket, Nagy irgalmát csodálva. /4 #2825F3F5 Mária, szűz anya, angyalok asszonya, nézd Fiad e szentségben! Kiket éltet a hit, azokat te tanítsd élni Jézus szivében! Mi is porba borulva, Térdeinkre lehullva, Imádjuk e szentségben. >66 /1 #6B0E2ECF Kenyérszínben elrejtezett, oh mennyei nagy Felség! Szent orvosom, oh Jézusom, szerelmeddel szívünk ég! ||: Angyaloknak, szent karoknak te vagy fő dicsősége, égieknek s földieknek igaz gyönyörűsége. :|| /2 #7EA0EE70 Téged vallunk, Úrnak mondunk, isteni nagy méltóság! Itt imádunk, szívből áldunk, fölséges hatalmasság! Valósággal s bátorsággal itt hisszük istenséged, Elrejtezve s befödözve jelen van s emberséged. /3 #D20DCA10 Tehát kérlek, bűnös lélek! Uradhoz folyamodjál; Szükségedben, ínségedben Jézushoz fohászkodjál; Meghalt érted, most is éltet angyali szent étellel; Ha neki élsz s a bűntől félsz, megáld égi kincsekkel. >67 /1 #693B08D6 Ki ad nekünk oly égő, oly tiszta zengzetet, Minővel a szeráfok betöltik az eget? \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /2 #FCC7689B Oh bár a pátriárkák rendithetlen hite S a próféták reménye föllelkesítene, \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /3 #C74259D1 Bár oly híven szeretnénk, mint szent apostolid, S akiknek vére által terjed az égi hit, \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /4 #FF432175 Buzgalmunkat bár adnák nekünk a hitvallók, Bár a szent hitnek égi érzelmét bírhatnók, \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /5 #410B63FE Oh bár a minden szentek örök szeretete S példája szeretetre föllelkesítene. \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /6 #D13FE683 De a bűnös halandó mit adhat egyebet, Mint bűnein kesergő s bánkódó könnyeket. \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| /7 #FF60E62B Szándékunkat fogadd el, oh Jézus, kegyesen S add, hogy szívünk szándéka mind jótetté legyen, \I||: Hogy téged e szentségben imádva méltóképen, \Idicsérjünk édes Jézus. :|| >68 /1 #7D7E6625 Keresztények, boruljatok térdre, oltáron van Krisztus teste s vére; szívünk s lelkünk buzgó szent hálája élő Istent alázattal áldja! /2 #6493153C Mondjuk együtt, mondjuk énekszóval: Oh nagy Szentség, teljes vagy te jóval. Az angyalok s az emberek nyelve Szent fölséged dicsőségét zengje! >69 /1 #0C815C26 Krisztus teste és szent vére angyaloknak eledele, Elevenen van itt jelen a kenyér és bor színben. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :||\i /2 #2F95C7D0 Bár e csodát, hitünk titkát elménk meg nem foghatja, De biztosít az igaz hit, melyre Jézus taníta. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :|| /3 #31A8FEE5 A keresztfán haldokolván rejtett csak istensége; Itt elrejtve és elfedve van együtt embersége. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :|| /4 #6477B245 Orvosságát, tisztulását lelkünk itt feltalálja, E nagy szentség az üdvösség hűséges kútforrása. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :|| /5 #C6A0783B Szelíd Bárány, a keresztfán értünk áldozat lettél, És az által szent Atyáddal minket kibékítettél. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :|| /6 #F09A8AB6 Jézus vére, lelkünk bére noha itt nem ontatik. A keresztfa áldozatja mégis megújíttatik. \I||: Boruljunk le és rettegve \Iimádjuk e szentséget, mint igaz Istenséget! :|| >70 /1 #5FEEEF05 Lángja szerelmednek, oh én Istenem! kulcsa mindeneknek, édes reményem! ||: Aki téged szeret, minden kincset megvet, mert gazdag mindene te vagy szeretet! :|| /2 #528D6B8F Itt vagy e szentségben, édes gyámolom, Hogy minden szükségben légy kész oltalom! Majd utánad futok, míg hozzád nem jutok És e szentségednél új színt nem váltok. /3 #9442091A Mivel szerelmedből itt elrejteztél, Fölséges kedvedből költségem lettél; Veled járok-kelek, alszom és ébredek, Mig lesz bennem lélek, testeddel élek. >71 /1 #344C5BBA Lelkünk üdvössége, Krisztus van itt jelen, az örök szeretet, isteni kegyelem, ||: ki az égből leszállani s érettünk kész volt meghalni, Urunk, Jézus Krisztus. :|| /2 #79C46532 Irgalmas pelikán, ki magas keresztfán Minket megváltottál szent véred nagy árán, Légy kegyelmes szent nevedért, Öt mélységes sebeidért, Urunk Jézus Krisztus! /3 #2CAE74A5 Oh kegyes Megváltónk, ki drága kebledet Értünk nyitva tartod s mind az öt sebedet, Oh fogadd be lelkeinket, Kegyelmedben tarts meg minket, Urunk Jézus Krisztus! >72 /1 #3EC2821D Magasztalja lelkünk e szentséget, mely táplál s vigasztal, áld és éltet! Imádjuk az örök Istenséget, kit e szentségben a kenyér szín fed! \I||:oh kegyesség, oh nagy szentség, \Iáldjon téged velünk a föld és ég!:||\i /2 #13007B52 Isteni szeretet szent emléke, elhagyottak biztos menedéke; Ki lelkünknek vagy most nagy vendége, légy halálunk után üdvössége. \I||: oh kegyesség, oh nagy szentség, \Iáldjon téged velünk a föld és ég! :|| /3 #740947A0 Oh égből leszállótt élő kenyér, örök éltet adó szent test és vér! Légy nekünk oltalom, légy égi bér; lelkünk azért sóhajt, imád és kér. \I||:oh kegyesség, oh nagy szentség, \Iáldjon téged velünk a föld és ég!:|| >73 /1 #B26E4C26 Mennyből leszállott szent kenyér, lelkemnek táplálója, Szívem téged óhajt és kér, hogy légy vigasztalója! Ámbár föl nem fogja eszem, kenyér és bor színben veszem, Jézusom, testedet s drága szent véredet. /2 #DF55911F Keresztények, ha éheztek, Jézustokhoz jöjjetek! Asztalánál hogyha esztek, lecsillapul éhetek. Amit szerzett drága áron, íme, itt van az oltáron, És magát bér nélkül adja néktek étkül. /3 #86795403 Drága vérrel teljes ostya, oh szállj meg a szivemben! Légy szivemnek a lakosa és vigasztalj meg engem! Szállj be hozzám drága kincsem, Melynél szebb a mennyben sincsen. Oh drága nagy szentség, szívem csak érted ég! >74 /1 #360D6B1F Mennyben udvarló angyalok, jertek e szent oltárhoz! Kerubinok, szerafinok, Szűz Mária Fiához, ||: ki kenyér és bor színében, rejtve van e szentségben. :|| /2 #4C9D34D8 Zsámolyához kegyelemért boruljunk e Fölségnek; Kérjük őt nagy szerelméért, legyen üdvére lelkünknek. Hiszen Ő az igaz pásztor; Ki vele van, az bátor. /3 #7CCBC8A3 Íme, itt van ez oltáron, rejtve kenyér s bor színben; Ki megváltott oly nagy áron, ím itt van e szentségben. Bűnös lelkek, ide jertek, Itt üdvösséget nyertek! >75 /1 #09A7D940 Minden alkotmányok, az Urat áldjátok és őt mindörökké felmagasztaljátok! Szent vagy Uram, szent vagy! Mindennél szentebb vagy! \I||: Jézus, kenyér színében, \Iez oltári szentségben. :|| /2 #4F966091 Mennyei angyalok, az Urat áldjátok, Egek ékességi, felmagasztaljátok! \I||: Jézus, kenyér színében, \Iez oltári szentségben. :|| /3 #5FB0A1E0 Nap, hold és csillagok, az Urat áldjátok, Záporeső, harmat, felmagasztaljátok. \I||: Jézus, kenyér színében, \Iez oltári szentségben. :|| >76 /1 #02C0F999 Mit óhajtasz, bűnös ember, oly bús lélekkel? Mit keseregsz, epedezve könnyes szemekkel? ||: Mintha nem volna neked gondviselő Istened s nem szemlélné az egekből szenvedésedet. :|| /2 #FE856A55 Ez oltáron van a lélek nagy reménysége, Bűneidnek nagy voltáért ne ess kétségbe; Jézus szentséges vére, bűneid drága bére, Nem hagy esni s elmerülni örök veszélybe. /3 #E46280A3 Kik terhelve fáradoztok, hozzám jöjjetek, Én, az élet kútforrása, vagyok enyhetek! Jézus így hí bennünket, hogy megbánva bűnünket Keresztjénél letehessük lelki terhünket. /4 #9867B031 Mivel így hívsz, bátorkodunk hozzád járulni, Irgalomért esedezve, elődbe hullni. Váltságunk szent keresztje bűnbánatra gerjessze Lelkeinket s túl a síron mennybe vezesse. >77 /1 #09148A1D Most az Úr Krisztusnak drágalátos teste, itt felemeltetett szentséges szent vére: ||: a kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat. Jézust magasztaljuk, szent, szent, szent, kiáltsuk! :|| /2 #271CE029 Imádunk tégedet, oh drága nagy szentség! Melyben elrejtve van istenség s emberség! A kenyér s bor színe alatt ez a titkos nagy áldozat. Jézust magasztaljuk, szent, szent, szent, kiáltsuk! /3 #12132BF4 Kérünk, oh Jézusunk, add, hogy hozzád térjünk, Szent tested s véredben méltán részesüljünk! így hisszük, hogy majd mennyégben, Mint most, kenyér és borszínben, Neved magasztaljuk, szent, szent, szent, kiáltjuk. >78 /1 #7EFBCE90 Most lett a kenyér Krisztus testévé, most vált a színbor Jézus vérévé. ||: Test már a kenyér, a bor igaz vér; ezt hiszem bár az elmémbe nem fér. :|| /2 #8DA90B64 Itt az Istenség az emberséggel, Ím megegyezett nagy szövetséggel; Ebben reménylek, valamig élek, Ebben erősíts, Jézusom, kérlek. /3 #BB93BD02 Itt azon test s vér felmutattatott, Mely a keresztfán értünk ontatott. Oh nagy szeretet, érted mennyit tett; Valld meg hát bűnös, m’ért nem szereted? /4 #A2B405EC Ezt a számtalan vétkek okozták S szeretetemet tőled elvonták; De már szívemből, igaz lelkemből Bánom azokat teljes erőmből. /5 #7B22C03A Szeretlek immár, édes Jézusom, Értem megfeszült drága Krisztusom! Nyújtsd kegyelmedet, segedelmedet, Hogy méltán áldjam szent fölségedet. /6 #6385DE11 Jézusom, kérlek, segíts meg arra, Midőn eljutok végső órámra: Hogy szent testedben s drága véredben Részes lehessek végszükségemben. >79 /1 #A9EECEAC Most nyomorult szolgád folyamodom hozzád, ajánlván magamat kegyelmedbe. A ki nem lát s hiszen, mondád, boldog leszen itt és mennyországban él kedvedben. ||: Itt jelenlétedet, hiszem fölségedet; :|| ||: Amit meg nem foghat érzékenység, Jézus abban igéd az erősség. :|| /2 #49A562C8 Hódolva szívemet s bűnbánó lelkemet teneked, oh Jézus, feláldozom. Értünk ember lettél, asztalt készítettél, kegyes jóvoltodat magasztalom. Angyali vendégség e titkos nagy Szentség, Melynek vételére az méltatlan, Kinek szíve s lelke tisztátalan. /3 #7D49D20A Oh Jézus, vendégem, nagy gyönyörűségem, ki hozzám szállottál szerelmedből! Ne nézd rossz éltemet, gyógyítsd meg sebemet, töröld el vétkemet kegyelmedből! Most fogadást teszek, már hozzád hív leszek; Lelkemnek kegyelmezz, oh Jézusom, Mennynek s földnek ura, légy orvosom! /4 #71979C26 Váltságunknak ára, kereszt halálára értünk, szelíd bárány, ítéltettél! Atyádnál szószólónk, kegyes közbenjárónk szent véred s halálod által lettél. Az ítélet napján legyünk Atyád jobbján És a mennyországban szemlélhessünk, Örökkön örökké dicsérhessünk! >80 /1 #D898CFB0 Ne törd magad, oh én lelkem, ezen titkos szentségnél, Ne fáradozz, oh én lelkem, angyali eledelnél; ||: higyd el, hogy ebben vagyon Isten istenségével, úgy mint ember és Isten, testével és vérével. /2 #8DC2BAC9 Királyok gyönyörűsége, itt Isten elrejtőzött, Értünk testté lett szent Ige e szentségbe öltözött. Az angyalok kenyere, tisztaságos asztala Lőn a gyöngék ereje, szeretetnek záloga. >81 /1 #9FC1BCA8 Ó drágalátos nagy Szentség! Ó üdvösséges vendégség. Itt vagyon minden édesség, Itt a mennyei nagy Felség. /2 #A988F3F4 Itt látszik a bor és kenyér, Mit gyarló elménk föl nem ér: Mivel a bor bizonyos Vér, S igaz Testté vált a kenyér. /3 #2BDD7257 Az Úr Jézus kenyérszínben, Miként odafenn Mennyégben, Jelen vagyon e Szentségben, Élünk s halunk ezen hitben. /4 #F04E228A Az égből szállott Istenség, A véghetetlen kegyesség, Az áldott Oltáriszentség, Égen s földön dicsértessék. >82 /1 #758AFC0C Oh égből szállott Kenyér, Értünk ontott drága Vér! Hittel áldunk és imádunk, Bár az elme föl nem ér. /2 #E9E058C6 Véghetetlen Istenség! Szerető nagy kegyesség! Az oltáron velünk áldjon Tégedet a föld és ég. /3 #B09F926E Oh mennyei seregek, Velünk egyesüljetek: Tiszta lelkek az Istennek Irgalmáról zengjetek. /4 #E42A9F6F Nap, hold s fényes csillagok, Imádva ragyogjatok, S hitünk fénye őt dicsérje, Kit ragyogva áldotok. /5 #F8B54712 Legyen egy szív s egy lélek Azokban, kik dicsérnek, Oh nagy Isten! E Szentségben Nyerjék meg, mit remélnek. /6 #4C81FE76 Legfőbb reményünk Te vagy: Jézus! Kérünk, el ne hagyj: Légy vezérünk, s hogy célt érjünk, Malasztot s irgalmat adj. >83 /1 #CA227118 Ó élet Mannája, ó nagy Szentség, Szeretet munkája, ó kegyesség! Mint lettem méltóvá szent Testedre, Isteni Megváltóm, szent Véredre! Ki bűnös vagyok, vétkeim nagyok, Hogy éljek, meghaltál szerelmedből, Azért adád Tested eledelül. /2 #D56FF8B4 Ha ily nagy, Istenem, szereteted Irántam, ó Jézus, nagy kegyelmed, Hogy bűnös lakomba megalázod Magadat, s érettem feláldozod: Hogyne borulnék, hogyne hódolnék, Alkotmány, Uramban hogyne bíznék, Kegyes Istenemben hogyne hinnék! >84 /1 #4BE0F194 Oh isteni titkos mély Szentség, Oh elrejtett Istenség! Kit meg nem foghat, szemmel nem láthat, Emberi érzékenység. /2 #D0D33935 Oh Jézusom! Nagy Szentségedet, Hiszem jelenlétedet: Könnyeket ontva, s földig borulva, Áldom szent Fölségedet. /3 #E0A9AEE3 Én nem vagyok méltó járulni, Szent Testedhez borulni: De csak egy szóval mondjad s azonnal Lelkem meg fog gyógyulni. /4 #8DF6190F Tekints reám, kegyes orvosom: Vidd jóra bűnös sorsom! Egyedül jóvá, jóra hajlóvá Te tehetsz csak, Jézusom. >85 /1 #2000AF93 Oh ki ez oltáron kenyér színe alatt És tiszta ostyának fehérsége alatt, Felséges Úristen, el vagy rejtezkedve, Csodálatosképen. /2 #365D3E6E Testi szemeimmel noha nem láthatlak, De mindazonáltal igazán imádlak: Téged Teremtőmnek, Istenemnek vallak, És Uramnak mondlak. /3 #CDDF5454 Ez áldott Testedért, melyett itt imádunk, Ez áldott Véredért, melynek térdet hajtunk: Kérlek, én Istenem, kegyelmezz lelkemnek, Bocsásd meg bűnömet. /4 #CD4F852B Drága sebeidbe rejtem sok bűnömet, Szent Véred harmatja mossa meg lelkemet: Hogy szent színed előtt szép és tiszta legyek, S így kegyelmet nyerjek. >86 /1 #08A1A6E5 Ó szeretet szent emléke, Jézus szent Teste s Vére, Ki jelen vagy ez oltáron lelkünknek élelmére. Vedd szívünk mély imádását, Lelkünk erős fogadását, Háladásul, viszonzásul Neved dicsőségére! /2 #41BAFF15 Mit az utolsó vacsorán tanítványaidnak adtál S annyi kín közt a keresztfán érettünk feláldoztál. Itt van drága Tested s Véred, Istenséged, emberséged, Elrejtezve, Te szeretve végig velünk maradtál. /3 #AD37BB35 Oh, ki ennyire szerettél élve s halva bennünket, És az örök Boldogságra így táplálod lelkünket. Add, hogy kik most magasztalunk, Hozzád mindig hűk maradjunk, Hit, reményben s szeretetben tartsd meg végig szívünket. >87 /1 #20AEE0D0 Oh szentséges, kegyességes, üdvözítő Jézusunk, Dicsértessél, tiszteltessél, mi megváltó Krisztusunk. Jöjj be szívünk hajlékába, Megtérő lelkünk házába, Ott nyugodjál, ott lakozzál, mindvégig mulatozzál. /2 #01580374 Téged áldunk és imádunk mély alázatossággal, Itt létedet, felségedet dicsérjük buzgósággal. Oh, hajtsd hozzánk füleidet, Fordítsd reánk szemeidet, Mert fájlaljuk, és megvalljuk vétkeinket, s elhagyjuk. /3 #90D2C57B Oh ártatlan, s láthatatlan, Istennek szent Báránya, Orvoslását, tisztulását lelkünk tőled kívánja. Látod éltünk gyarlóságát, És számtalan gonoszságát, Végy kedvedbe, rejts sebedbe, s lelkünk mosd meg véredbe. >88 /1 #DEF18017 Oh világ örök csodája, melyet elménk föl nem ér, Mindenektől légy imádva Istenember, Test és Vér! Mely Kenyér és bor színében rejtve vagy előttünk mélyen, /2 #BAC3D6EE Üdvözlégy, oh lelki tápunk, világ üdve, mindene, Melyet bár elfödve látunk, de érez a jók szive! Szent örömmel imád Téged, örök isteni Felséged. /3 #1BBEFFB9 Élő hittel, szent reménnyel imád lelkünk Tégedet, Ki szerelmed melegével e világot élteted, Jézus, út, igazság, élet! E Szentségben áldunk Téged. >89 /1 #D604EF96 Rettegve, de mégis bízva leborulok előtted, Oh nagy Isten, ne taszítsd el a Hozzád esdeklőket! Visszarettent nagy Felséged, bár most itt elrejtezett, De azért e nagy Szentségben féljük Istenségedet. /2 #E34BE732 Te vagy itt e nagy Szentségben, ki a kereszten valál, S ki hogy nekünk életet nyerj, annyi kín közt meghalál. Bízva jöttünk hát elődbe, irgalomnak kútfeje, Tisztítson meg vétkeinktől szent halálod érdeme. >90 /1 #7FB99A19 Szerelmes, édes Jézusom, imádlak Tégedet, Mert lettél lelki orvosom, adván szent Testedert. Szivemet neked ajánlom, Lelkemet neked áldozom, Légy örző paizsom. /2 #77F5B4F3 Kit sem tengernek vizei meg nem bírhatának, Sem széles világ részei meg nem foghatának, Kisded ostyácska színében, Kenyér és bornak ízében Elrejtette magát. /3 #9E18BEA9 Istennek áldott báránya, ki a bűnt elveszed, A bűnbánókat megszánva, fiaiddá teszed, Oh légy erős bizodalmunk, Légy vezérünk, légy oltalmunk S töröld el vétkünket! /4 #475C4D87 Adjad, hogy itt szeretettel neked szolgálhassunk, Urunk Jézus, tiszta szívvel Téged imádhassunk S majdan égi énekekben, Angyali dicséretekben áldjunk egykor! Ámen. >91 /1 #E003A612 Szent angyalok, égi karok, kik ott laktok mennyégben, hódolatot mutassatok Jézusnak e szentségben! Itt van teste, vére s szíve, ide fusson minden híve, ||: imádja őt örökké, mindörökkön örökké! :|| /2 #A5EE80AB Az ég, a föld, a hegy, s a völgy hódoljon szent szívének; Szép csillagok, ragyogjatok Jézus drága testének. Minden népek és nemzetek, Neki hálát rebegjetek S áldjátok őt örökké, mindörökön örökké! /3 #9F6985DE Ki mint a nap, felhő alatt rejlik kenyér színében, Hő kegyelet, mély tisztelet annak e nagy szentségben. Őt, ki köztünk itt lenn lakik S velünk marad a végnapig, Magasztaljuk örökké, mindörökön örökké! /4 #52AB113B Én alkotóm, én üdvadóm, a bűn ellen oltalmazz; Benned bízom, boldogítóm, ha vétkezem, irgalmazz! Hogyha volna ezer szívem, Mindannyival, Jézus, híven Szeretnélek örökké, mindörökön örökké! /5 #4A8FDB60 Én kegyesem, szent jegyesem, térdeimet meghajtom, Menny-egedet, szent szívedet egykor bírni óhajtom! Add, hogy ott fenn áldhassalak, Színről-színre láthassalak, S bírhassalak örökké, mindörökön örökké! >92 /1 #819A0F5E Térdre esvén leborulok, előtted, oh nagy Felség! Íme, csak neked hódolok, véghetetlen Istenség! ||: Mert te mennynek, földnek Ura vagy, voltál s leszesz mindig, magad eledelül adtad, ezt csodálja föld és ég! :|| /2 #A0E0432C Mint háláljam meg, oh Jézus, isteni felségednek, Hogy szent tested s véred adtad csekély teremtményednek? Semmiség vagyok előtted, tetőled van mindenem, Lelkemet s egész valómat vedd, tenéked szentelem. /3 #37247B9D Minden lélek áldja velem az Oltáriszentséget, Amely magában foglalja az örök Istenséget És örök életet igér, ki lelkébe fogadja S a bűnösnek, hogyha megtér, mennyei bérét adja. >93 /1 #BD4EFB34 Titkos nagy áldozat, Istennek szent Fia, mi bűnös lelkünknek orvosa és díja! Itt imádunk igaz hitből és tisztelünk tiszta szívből, \IOh mennyei nagy Fölség, elrejtezett Istenség!\i /2 #B26B19DA Kenyér színe alatt bizonnyal szent tested És bor színe alatt jelen van szent véred, Melyet értünk feláldoztál, A keresztfán bemutattál. \IOh mennyei nagy Fölség, elrejtezett Istenség! /3 #CA00E5A9 Jézus! E szentségben örök kegyelmedből Adod tenmagadat égi szeretetből, Aki téged méltán veszen, Annak örök élte leszen. \IOh mennyei nagy Fölség, elrejtezett Istenség! /4 #E4B5D8FD Kegyelmes Úr Isten! Velünk nagy jót tettél, Pokoltól megmentvén, mennyben részt engedtél, Azért áldjuk irgalmadat, Véghetetlen jóvoltodat. \IOh mennyei nagy Fölség, elrejtezett Istenség! >94 /1 #7D90DC35 Üdvözlégy, áldott légy, szent test és vér, Mely kenyér s borszínben elrejteztél! ||: Lelkünk eledele, bús szívünk öröme; megváltó Jézusunk teste s vére.:|| /2 #E960C960 Csodálja ég és föld irgalmadat, Hogy ily áldozatra adtad magad; A bűnös emberért, a háladatlanért Adtál kínhalállal oly drága bért. /3 #42F43D9E Oh kegyelmes Atyánk! Nézz Fiadra S érte fogadj minket irgalmadba! Az eltévedett juh, a tékozló fiú Hozzád tér, oh Atyánk, légy irgalmas! >95 /1 #1FF17F2A Üdvözlégy, édes Jézusunk, erős hittel kit itt vallunk! ||: E szentségben mi imádunk s igaz Istenünknek tartunk. :|| /2 #C036FA8E Üdvözlégy Krisztus szent vére, bűneink eltörlő bére; Kit a szeretet vitt erre, hogy lennél üdvösségünkre. /3 #13BC7913 Te vagy, világ Megváltója, mindnyájunk szabadítója; Éhes lelkünk táplálója, bús szívünk vidámítója. /4 #392A9458 Utolsó vacsorát evén, tanítványid veled lévén, Kenyeret testeddé tévén, velünk maradsz, ezt szerezvén. /5 #33B66A69 Elménk ezen csodálkozik, értelmünk is álmélkodik: Hogy tested itt elrejtetik, kenyér színében vétetik. >96 /1 #74391D67 Üdvözlégy, Krisztusnak drága szent teste, áldott légy Jézusnak piros szent vére! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :||\i /2 #0C29ADD9 Üdvözlégy, nagy Szentség, élet adója, Mi bűnös lelkünknek megorvoslója! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :|| /3 #E369B111 Üdvözlégy, nagy Szentség, Istennek Fia, a szűz Máriának ékes virága! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :|| /4 #3317FCA4 Üdvözlégy, nagy Szentség, lelkünk vendége, Mennyei karoknak gyönyörűsége! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :|| /5 #AE9E8BF3 Üdvözlégy, nagy Szentség, igaz Istenség, kenyér s borszín alatt rejtett emberség! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :|| /6 #1480026F Üdvözlégy, nagy Szentség, isteni Bárány, Kinek meg váltatott világ az árán! \I||: Oh mily áldott vagy, Oltáriszentség, \Iangyali drága vendégség! :|| >97 /1 #04EBBC2B Üdvözlégy, oh drágalátos nagy Szentség, melyben rejtve van Isten és emberség! ||: Kérünk, ne hagyd híveidet, bűnbe esett népeidet, hanem adjad kegyelmedet, nagy fölség! :|| /2 #D3A75155 Te kész voltál mennyből alászállani, Szent véredet egy cseppig kiontani. Kérünk, ne légyen hiába, szenvedésed drága ára, Hanem a mi bűnös lelkünk hasznára. /3 #8BE14018 Mindnyájan, kik vagyunk egy igaz hitben, Áldunk és imádunk e nagy Szentségben. Üdvözítő Istenünket, ki táplálja bús lelkünket, Hogy adja meg üdvösséges éltünket. >98 /1 #3A77EBDE Üdvözlégy Oltáriszentség, Csodálatos nagy Istenség, Téged szívemből imádlak, Királyi székedben áldlak. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom. /2 #C7CAFC27 Ha minden szentek szivével, S az angyaloknak nyelvével, Tégedet köszönthetnélek, Úgy méltán dicsérhetnélek. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom. /3 #A390696A Öntsd szivembe szerelmedet, Egyedül te bírj engemet: Nagy Szentség! Siess hozzám már, Mert szivem csak tégedet vár. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom. /4 #AE0AAEAF Ellankadok szerelmedtől, Elolvadok szent tüzedtől: Szivem had lakjék szívedben, Had égjen el szerelmedben. Üdvözlégy, szent Szakramentom! Százezerszer, meg ezerszer, én Jézusom. >99 /1 #4BDA9BC0 Választottak gabonája Ez oltári nagy Szentség, Legyen áldva és imádva, Ő, ki étel és vendég. /2 #D27B9FC7 Jézus, ki kevés kenyérrel Sok ezreket táplála, Itt szent Testét s Vérét adja Lelkünk táplálására. /3 #4CB08DD8 Nem jelkép ez, mint a manna, Mit az Úr egykor adott: Itt valóságot imádunk, Az örök áldozatot. /4 #9875BB71 Életünknek pusztaságán Üdvözlégy, élő Kenyér, Áldott légy, kit lelkünk szomjaz, Értünk ontott drága vér. /5 #945C79F2 Oh testté lett örök Ige, Te foglald el szívünket, Egyesíts minket magaddal És üdvözítsd lelkünket. >100 /1 #398F6B48 Véghetetlen Fölség, elrejtett Istenség, Kenyér színe alatt szentséges vendégség! Téged áldunk, leborulunk, Szt, szt, szt vagy, felkiáltunk, Oh nagy Szentség, Isten és emberség! /2 #A0284746 Lelkemnek jegyese, oh édes Jézusom! Szivemnek öröme, Megváltó Krisztusom! Mint a gyermek jó anyjának, Emlőjéhez dajkájának, Futok sebeidhez, Lelkem kincseihez. >101 /1 #4FEB7636 Zálogát adtad oh Jézus, örök szeretetednek, Rendelvén e nagy Szentséget, és adván híveidnek, ||: hogy veled egyesülhessünk, téged viszont szeressünk. Áldás, dícséret, imádás legyen ezért nevednek! :|| /2 #E1EF55FE Irgalmasságod nem nézte a mi gyarlóságunkat És ellened elkövetett nagy hálátlanságunkat. Te megmenteni akartál s ezért értünk meghaltál; Eltörölvén a keresztfán régi adósságunkat. /3 #7097DCE5 Ekkép tieiddé tettél, kegyes Jézus, bennünket. Add, hogy tőled semmi többé el ne vonja lelkünket. Védjen e Szentség oltalma s kövessünk élve, halva. Uram Jézus! Áldd meg, kérünk, e szent föltételünket. >102 /1 #AB157E81 Mennyegzős köntösbe öltözködjetek, szívben megtörődve ide jöjjetek! ||: Jézus étkül adja nekünk itt magát, nincs, aki fegfogja ezt a nagy csodát.:|| /2 #0BDC0630 Jer, Jézus arája! Jegyesed fogadd, Rakd szent oltárára buzgó vágyadat; Szent angyalok itten a vendéghívók Általok az Isten téged is hívott. /3 #DBC961D0 Oh mennyei szentség, oh nagy hatalom, Elrejtett Istenség, csoda, irgalom! Oh angyali asztal kenyere s bora, Szánk, szívünk magasztal, drága lakoma! /4 #D603D1B3 Jézus, lelkünk vágya, szívünk öröme! Elménk boldogsága; ég s föld gyönyöre! Tárt karokkal várunk, miként Zakeus: Térj be, térj minálunk, oh tőlünk ne fuss! >103 /1 #76214021 Oh jöjjetek hozzám, kik terhelve vagytok, kik a kereszt alatt panaszra fakadtok! ||: Az én vérem ital, az én testem étek; Jézus maga mondja, vegyétek s egyétek! :|| /2 #69E4D81D Fölbátorít, Uram, szavad édessége, De rettent éltemnek sok undok vétsége; Oh, hogy vezesselek én be hajlékomba? Aki szent szívedet megsértem gyakorta. /3 #8C6F4707 Oh Uram! Én vagyok leggyarlóbb vendéged, De ne vess el engem sok rútságom végett; E szentség a lelki sebeket gyógyítja, A hitet és reményt bennünk gyarapítja. >104 /1 #30068932 Zengedező énekszóval, keresztények, jöjjetek, a bűnbánat szentségében kik kegyelmet nyertetek; ||: meg van terítve az asztal, rajta az üdvös étek, az Úr Jézus szolgájával Krisztus testét vegyétek! :|| /2 #6ACCCB90 Jézus így hí benneteket: jertek kedves vendégim! Vegyétek az én testemet, oh legyetek testvérim; Azért szenvedtem értetek a getszemáni kertben, Hogy velem együtt éljetek szent Atyám örömében. /3 #8256C8AD Jöjj, angyalok szent kenyere, e szentséges ostyában; jöjj, kegyelem nagy tengere, a Krisztus poharában: Táplálj az Úr szent testével, itass drága vérével; Ismertess meg már előre a mennynek gyönyörével! /4 #72CC69B7 Jézus Krisztus élő teste és kifolyt piros vére őrizze meg lelkeinket itt az örök életre. Imádjuk e testet és vért hódoló szív s lélekkel. Hogy láthassuk egykor színre a mennyei szentekkel. >105 /1 #E7D19CE0 Add nekem, Jézus, szívedet, akarlak szeretni! Mert az én szívem kedvedet nem tudja keresni, ha csak veled nem egyesül, ha szívedben nem részesül, ||: Jézus én szerelmem! Jézus én szerelmem! :|| /2 #B8CE5372 Érettem a szűz méhében te testbe öltöztél, A kenyér és bor színében eledelem lettél, Hogy te veled egyesüljek és csak téged szeresselek, Jézus, én szerelmem! /3 #8266E2C0 Oh csodálatos egyesség itt van e szent helyen, Az Isten és az emberség egy személyben jelen; Amit itt látsz, nem csupa jel, hanem angyali eledel, Jézus teste s vére! /4 #4FCFBBFF Oh kegyelemnek tengere! Érted eped szívem. Oh angyaloknak kenyere! Téged óhajt lelkem: Tápláljad éhes lelkemet, áztassad száraz szívemet, Jézus teste s vére! /5 #CFA523F9 Szerelmes édes Jézusom! Oltáriszentségben Jelenlétedet itt vallom kenyér és borszínben; Noha nem látlak, de áldlak és a hit által imádlak, Jézus teste s vére! /6 #0C5FACDA Mennyből kilobbant égi tűz, gyulaszd szeretetem, Érzésem legyen tiszta szűz, legyen tiszta lelkem! Oh ragadd el én szívemet, vond hozzád minden kedvemet, Jézus, én szerelmem! >106 /1 #3EDC2F06 Bűnösöknek üdvössége, elesteknek reménysége, Jézus drága szent szíve! Alázattal itt meghajlunk, e szín alatt lenni vallunk, Jézus drága szent szíve! ||: Leborulva kit dicsérnek az egeknek angyali, s színe alá e kenyérnek méltóztattál szállani. :|| /2 #903A0BAB Csak bár tudnánk méltóképen imádni e nagy szentségben, Jézus drága szent szíve! Te vagy a mi lelkünk ára, véred mosott meg tisztára, Jézus drága szent szíve! Áraszd reánk, kik sóhajtunk, irgalmadnak kenyerét S ne engedd elveszni rajtunk drága véred érdemét! /3 #995B43CA Szívünket te ékesítsd fel reménységgel s élő hittel, Jézus drága szent szíve! Ruházz fel szent szelídséggel, alázat mély érzetével, Jézus drága szent szíve! Szegénységben, bántalmakban te légy a mi támaszunk, Szenvedésben, fájdalmakban egyedüli vigaszunk. /4 #49330585 Gyengéd szívet adj minékünk, kik ellened gyakran vétünk, Jézus drága szent szíve! Határtalan kegyelmedbe a megtérőt, kérünk, vedd be, Jézus drága szent szíve! Gerjeszd bennünk átvert szent szív szereteted lángjait, Szívünk hozzád hogy legyen hív koporsónk bezártáig! >107 /1 #F8E263D8 Jézusom, add énnekem szentséges szívedet, Mely engem oly végtelen mértékben szeretett! ||: Bűnös fájó szívemet, hadd gyúlassza lángra szerető szent szívednek üdvözítő lángja! :|| /2 #6BEFC8A3 Szívednek szent szerelme, lelkemnek harmatja, Mely táplál és feléleszt, mely lelkem áthatja. Szent szívednek szerelme bűnös lelkem napja, Melytől lelkem világát s üdvösségét kapja. >108 /1 #4DD41526 Úr Jézus szent szíve hű imádására ||: jöttünk e szent helyre, magasztalására. :|| /2 #7ADD5AFC Mert ez a kegyes szív halálig szeretett, Dárdával érettünk által is veretett. /3 #2F09D597 Ily lángoló szívet soha sem találunk, Jertek, oh bűnösök, borulva imádjuk. /4 #3EA90E16 Nézzétek, még most is mily nagy szeretete, Magát adja nekünk Oltáriszentségben. /5 #F2EE01E2 Nyitva áll számunkra Úr Jézus szent szíve, Itt vagyon elrejtve szent teste és vére. /6 #747777BB Így szól Jézus: fiam, add nekem szívedet És örökre bírjad te is én szívemet. >109 /1 #C4890ECD Mély imádással köszöntlek, oh Jézus szent szíve, a bánkódó bűnösöknek egyetlen reménye! \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! /2 #A599BDE8 Hétszeres áldással árad malasztod forrása, Melyből anyaszentegyházad híveit ellássa. \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! /3 #E011B2AB Szívednek vérző nyílása, szeretet kútfeje, Szenvedők vígasztalása, lankadók ereje. \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! /4 #E8FA4B62 Ott az árvák segítsége, özvegyek oltalma, Elhagyottak menedéke s hív küzdők jutalma. \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! /5 #B4B9D970 Oh szelíd alázatos szív, melynek szent példája Minket oly szeretettel hív az üdvnek útjára. \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! /6 #E23DD07B Te, ki meghaltál érettünk, mint ártatlan Bárány, Adj égi koronát nyernünk halálunk óráján. \IÁldj meg, őrizz, adj kegyelmet, \Ioh Jézus szent szíve! \IVigyen hozzád minden lelket \Iváltságunk szent bére! >110 /1 #AD0285CC Oh örök szeretet nagy mélysége,megváltó Jézusunk kegyes szíve, Hozzád folyamodunk, esdve s kérve, tekints itt esdeklő híveidre! \I||: Jézus szíve, kérünk végy be minket szerelmednek kegyelmébe! :||\i /2 #2BABB1A7 Előttünk a váltság keresztfája, a mi vétkeinknek drága ára; Ott oldalad sebe ki van tárva, az epedő lelket mindig várva. \I||: Jézus szíve, kérünk végy be minket szerelmednek kegyelmébe! :|| /3 #7D20DCA1 Te mondád, hogy hozzád siessenek, kikért földre jöttél, az emberek; Hogy a vétek által ejtett sebek, sebedből gyógyulást nyerhessenek. \I||: Jézus szíve, kérünk végy be minket szerelmednek kegyelmébe! :|| /4 #E48C2C83 Oh szent seb, szeretet szent emléke, Jézus győzelmének legszebb éke; Légy megtérő lelkünk menedéke s holtunk után örök üdvössége. \I||: Jézus szíve, kérünk végy be minket szerelmednek kegyelmébe! :|| /5 #99576B11 Dicsőség, imádás az Atyának, érettünk szenvedett szent Fiának, S a Szentlélekkel egy Háromságnak, az örök irgalom forrásának. \I||: Jézus szíve, kérünk végy be minket szerelmednek kegyelmébe! :|| >111 /1 #D97D165F Tehozzád sietnek az epedő lelkek, Jézus szíve! Égő kívánsággal, buzgó imádással, Jézus szíve! ||: Hogy malasztod árja szálljon mind nyájára, Jézus szíve! :|| /2 #56ECA6E8 Lelkünk újulása, szent véred hullása, Jézus szíve! Fáradtak nyughelye, betegek ereje és reménye. Megenyhül s meggyógyul, aki hozzád fordul, Jézus szíve! /3 #2210E04F S vétkünk mindemellett mily gyakran megsebzett, Jézus szíve! Tőlünk szerelmednek, kínodnak s vérednek ez lett bére. Hívságot szerettünk s téged megvetettünk, Jézus szíve! /4 #4A425977 De véred hullása, szeretet szólása, Jézus szíve! Te oly számtalanszor hívsz minket, jó pásztor, megtérésre. Az igaz bűnbánat kegyelmet nyer nálad, Jézus szíve! /5 #B337C731 Bánjuk hát vétkünket, oh gyújtsd fel szívünket, Jézus szíve! Áldd meg szándékunkat s vidd akaratunkat boldog végre! Hív állandóságot engedjen jóságod, Jézus szíve! /6 #549A1F9B Felajánljuk neked az egész életet, Jézus szíve! Öröm, vagy bú érjen, akaratod legyen hű vezére, S ha jő végórája, te légy koronája, Jézus szíve! >112 /1 #0F959AC4 Oh mily kegyes az Úr szíve az Oltári szentségben! Mily mélységes csodamíve a kenyér s bor színében! ||: Nem érti azt angyali értelem, e szentségben mikép vagyon jelen, de isteni bizonyíték gyámolja a szív hitét! :|| /2 #BD325FC4 Itt az Isten szent kenyere, Krisztus teste és vére; Fiainak eledele, lelkünk drága nagy bére. Akinek szent irgalma végtelen, A láthatlan Isten van itt jelen; Az egekből ad kenyeret, ezzel éltet, mert szeret. /3 #0F67B557 Bűnök rabja ne félj, ne fuss, mert nagy az Ő jósága; Fogadd be Őt, mint Zakeus, te is szíved házába, Hogy keblére borulj későn, korán, Mint szent János a végső vacsorán, Teneked is megengedi, mert lelkedet szereti. /4 #4A8824C3 Bizalommal lépek eléd, egek dicső királya! Elzárkózott keblem feléd ajtaját ím kitárja. Én is a te teremtményed vagyok, Szánj meg engem, szegény lelki vakot! Oh Jézusom, Dávid fia, légy üdvömnek szent díja! >113 /1 #80D30D14 Három angyal őriz engem: hit, remény és szeretet, Mind a hármat áldva zengem, míg elnyerem az eget. Ez isteni szent erények üdvösséget ígérnek. /2 #F338CCE2 Jobbjával a hit az égbe jelöli ki az utat; Törvénykönyv van a kezében s hogy kövessem, rámutat. Fényvilágot önt lelkembe s hiszek az egy Istenbe’! /3 #2F73D727 A remény, ez égi dajka, nyájas arccal lép elé, Zöld borostyánt tart kezében s úgy mutat az ég felé; Bizalmat kelt tört szívemben s remélek az Istenben. /4 #E2364523 Éltem rögös ösvényére rózsát hint a szeretet S a Golgota lejtőjére karonfogva fölvezet; Intve kér, hogy azt kövessem, ki meghalt a kereszten. /5 #6737F8F7 Oh mennyei hív vezérek: hit, remény és szeretet! A túlpartra míg elérek, kis sajkámon legyetek S egykor a menny csillagvárát kezeitek kitárják. >114 /1 #23493778 Az éjszaka immár eltelt és a fényes szép nap felkelt; ||: téged Isten buzgósággal kérünk s alázatossággal. :|| /2 #C3EF97F6 Őrizz meg, hogy tiszták legyünk, szerinted szóljunk és tegyünk; Tartsd vissza bűntől nyelvünket és hiúságtól szemünket. /3 #92C31423 Legyen szívünkben tisztaság, munkánkon jó kedv s gyorsaság És éljünk mértékletesen a test kevélysége ellen. /4 #53B9CBE2 Hogy midőn majd a nap leszáll s a csendes alkonyat beáll, Meggyőzvén így érzésünket, áldjunk téged, Istenünket. /5 #A7386AC7 Dicsőség legyen Atyának, egyetlen örök Fiának S vigasztaló Szentléleknek, háromságban egy Istennek. >115 /1 #F1B2958D Elődbe terjesztjük, Uram, sok bűnünket, amelyekért minket igazságod büntet! ||: El kell azt ismernünk, hogy vétkünk rakása nagyobb, mint a ránk mért büntetés nagysága. :|| /2 #B7C8FE73 Több és nagyobb a rossz, amit elkövettünk, Mint a keserű zsold, melyet érte vettünk. Érezzük, hogy saját gonoszságunk büntet, Mégis rút vétkekkel terheljük éltünket. /3 #D3C39956 Görnyed gyöngeségünk, Uram, csapásodra! Ám, megrögzöttségünk mégsem fordul jobbra. Szegény beteg elménk szorong egyre másra, De nem hajol szívünk a megjavulásra. /4 #10DE036F Atyánk, nincs érdemünk, szerelmedre kérünk! Hisz azért alkottál, hogy mi téged kérjünk; Fogadd el e buzgó, szíves kérelmünket, Jézus érdeméért oh szánj meg bennünket! >116 /1 #912FBDC7 Édes Jézus, én szerelmem, oh mely igen szeretlek! Te vagy kincsem és mindenem, Jézus szívembe rejtelek! \I||: Jöjj el, jöjj el, siess már, \IJézus, téged szívem vár! :|| /2 #B310829A Édes Jézus, mivel téged minden fölött szeretlek: Minden kincset és örömet érted, Jézus, megvetek. \I||: Jöjj el, jöjj el, siess már, \IJézus, téged szívem vár! :|| /3 #5755AE99 Buzgó szívvel kérlek téged, oh Jézus, örök Felség, Szeretettel s kegyelemmel teljes igaz Istenség. \I||: Jöjj el, jöjj el, siess már, \IJézus, téged szívem vár! :|| /4 #4B1555CB Minden jókat én elhagyok, veled megyek kínokra: Nagy kínokban, fájdalmakban veled megyek halálra. \I||: Jöjj el, jöjj el, siess már, \IJézus, téged szívem vár! :|| /5 #3D097C06 Semmi ínség és erősség szerelmed nem fogyasztja, Sőt nagyobb tűz tehozzád fűz és szívemet gyulasztja. \I||: Jöjj el, jöjj el, siess már, \IJézus, téged szívem vár! :|| >117 /1 #7D47763A Én Istenem, kegyelmedet, kegyes gondviselésedet, vajon ki hálálhatja; Ki az, ki kezed munkáját, a mindenség nagy csodáját tőled megtagadhatja? Mindent semmiből alkottál, sötétségből napot adtál; emberedtől porszemig, létöket mind tőled veszik, ||: hirdetvén ma is itten, hogy nagy vagy, oh szent Isten! :|| /2 #A4E2FA74 Neked azért, én Istenem, föláldozom most mindenem, nagy gondviselésedért; Kezeim összekulcsolva, hálát adok leborulva, a te kegyességedért, Mellyel hozzám viseltettél, örök álomtól megmentettél. A sötét éjt új nappallal felváltottad hatalmaddal, Fényt derítél az égre és minden teremtményre. /3 #72437D79 Eged felé a madarak örömzaj közt felszállanak s nagy nevednek zengenek. Hát mi nemesb teremtményid, kiket önnön képed ékít, ne zengnénk Fölségednek? Feléd tárul minden kebel, mely kegyedből éltet lehel; Gondviselésedet áldja, istenségedet imádja, Tudván, hogy szent kezedből jön minden kegyelmedből. /4 #42067008 Én Teremtőm, én Istenem! Míg le nem foly itt életem, vigyázz minden léptemre. Éjjel, nappal mellettem légy, atyai szent kegyedbe végy, hogy ne jussak veszélyre. Végső órám, ha megkondul s számot adni lelkem indul: Légy kegyelmes, én Istenem, szent egedet nyisd meg nekem, Hogy áldhassam nevedet s láthassam szent színedet! >118 /1 #A0A1DB24 Hol vagy én szerelmes Jézus Krisztusom? Hol találjalak fel, kegyes Megváltóm? ||: Adj világosságot, mert fényes vagy, nálad nélkül szívem igen bágyadt. :|| /2 #A2B199FC Téged az én lelkem kíván keresni, Mert tenálad nélkül el kell kárhozni; Szerelmes Krisztusom, fordulj hozzám, Vigasztald szívemet, tekints reám! /3 #C63E2E07 Míg fel nem talállak, keresni foglak, Mind éjjel, mind nappal sírván kiáltlak: Jelenj meg, Krisztusom, szomorúnak És adj vigasztalást te szolgádnak! /4 #4D6CBFE8 Ha fel nem talállak, kegyes Krisztusom, Elkárhozik lelkem, bizonnyal tudom; Oh siess hát hozzám, ne távozzál, Szerelmes Krisztusom, jöjj, vigasztalj! /5 #958A9FAA Veled az én lelkem kíván lakozni, Kívüled nem óhajt senkit szeretni; Nálad nélkül éltem keserűség, Veled halálom is gyönyörűség. /6 #E8965013 Valahová fordulsz, híven követlek, téged, Megváltómat, szívből szeretlek. Adjad, Jézus, lelkem téged áldjon, Holtom után veled vígadozzon! >119 /1 #064B2E6B Hozzád fohászkodom, édes Istenem, Munkálkodásomat neked szentelem, Mert te munkára alkottál, Amidőn ép testet adtál. /2 #E742A871 Erőt, egészséget adj mindazoknak, Akik szent nevedben híven dolgoznak, Hogy jó kedvvel munkálkodjunk S ily munkával téged áldjunk. /3 #79807C35 Add, hogy azon sorssal megelégedjünk, Melyet bölcs végzeted rendelt minekünk: Nagyravágyás ne ragadja Lelkeinket kárhozatra. /4 #7822710A Legyen szent áldásod igaz munkámon, Mert habár az ember vérig izzadjon, Ha áldásod nincsen rajta, Munkájának semmi haszna. /5 #47DB335F És ha megtagadod szent áldásodat, Éreztetvén velem sújtó karodat: Szent akaratod legyen meg, Mondom és nyugton szenvedek. /6 #7868C196 Uram, nem rettegek a szegénységtől, Csak mentsd meg lelkemet a bűnveszélytől! Oh Istenem, te légy végre Földi munkám drága bére! >120 /1 #97B76848 Isten, ki fent uralkodol a csillagok felett, és bölcsen végzed dolgaid a fellegek felett! \I||: Hozzád emelkedik fel a föld szegény fia \Iés téged kér, oh hallgass hát buzgó imáira! :||\i /2 #6CE4ECAC Isten! Kinek hatalma nagy és trónja fenn ragyog, Kinek jósága végtelen, ím neked hódolok. \I||: Hozzád emelkedik fel a föld szegény fia \Iés téged kér, oh hallgass hát buzgó imáira! :|| >121 /1 #D82EE48F Isten, kinek fölségétől függ ég a föld épülete, és bölcs elrendelésétől éj után nap kelete! ||: Áldom gondviselésedet, amellyel megtartottál és engem, teremtményedet új napra virrasztottál. :|| /2 #470EDAB9 Minthogy teáltalad élek én csekély por, semmiség, Mindent csak tőled reménylek, véghetetlen Istenség! Kérlek, add szent malasztodat, hogy a bűnt kerülhessem És te szent akaratodat mindenben követhessem. /3 #9A4D64E5 Adj erőt kötelességem hű teljesítésére És szent áldást kezdeményim jó véghezvivésére; jó szándék tegye becsessé itt múlandó dolgomat S az Úr előtt érdemessé minden mozdulásomat. /4 #22535390 Benned bízom, benned élek, oh én édes Istenem! Egyedül benned reménylek, csak nálad van kegyelem! Tied vagyok élve s halva, veled fekszem és kelek, Míg a sírból feltámadva szebb hajnalra ébredek. >122 /1 #8FA66E11 Jöjj el, Jézus, én szerelmem, jöjj el, édes Istenem! Hozzád sóhajt az én lelkem s mennyhazádat keresem; ||: mert e világ csalárd hívság, éppen nem tetszik nekem. Te vagy az én reménységem, Istenem és mindenem! :|| /2 #83337E79 Ezer szívem hogyha volna földi létem folyamán, Ezer áldás s fohász között neked felajánlanám, Egy szívem és egy lelkem van, azt is ím feláldozom, Nyerjen tetszést színed előtt e csekély áldozatom! /3 #4B81CAC2 Szép Jézusom, hőn szeretlek és szívembe rejtelek! Forró vággyal így akarok egyesülni most veled. Tégy méltóvá irgalmadra engem, bűnös fiadat S ne felejts, ha áldó kezed itt jutalmat osztogat. /4 #677FAD28 Szállj, Jézus, az én szívembe, hogyha végem közeleg S ha eljöttél, majd szívemet a bűnbánat törje meg! Hófehérré tedd lelkemet s szent hazádban adj helyet, Hol angyalid seregével végtelen dicsérjelek! >123 /1 #E6D12816 Lealázva, százszor megbűnhődve kereslek fel, nagy Istenem téged, mert menekvést gyötrő kínjaimtól s vigasztalást csak nálad reménylek! ||: Irgalmadnak nem tudjuk határát, jóságod is éppoly végtelen. Kegyes Isten, könyörülj hát rajtam, könyörülj, könyörülj a bűnös emberen! :|| /2 #B05197C0 Fogadj vissza atyai kebledre, amelyet oly könnyelműn elhagytam; Fülembe cseng bűnöm rabbilincse, nincsen békém, nincsen nyugodalmam! Híved leszek, teneked szolgálok, míg csak itt tart gyarló életem. Kegyes Isten, könyörülj hát rajtam, könyörülj, könyörülj a bűnös emberen! >124 /1 #9F790102 Lelkem tehozzád vágy, oh Istenem, mert te vagy kezdetem, te vagy végem! ||: E világ szépsége minden dicsősége csak hiú, nem elégít ki engem. :|| /2 #925BECFD Mert ez múlandó és változandó, Istenem, egyedül vagy állandó! Csak hozzád egekbe, sóhajtok mennyekbe, tehozzád, oh örök Mindenható. /3 #B2602140 Hozzád sietek, nálad keresek irgalmat és nyugtot nálad lelek. Téged nélkülözve, tőled különözve, mivel mindenem vagy, nem élhetek. >125 /1 #38391E78 Menny, föld, tűz, víz, levegő, ég, gyöngy, arany és minden kincs! Mit fárasztjátok elmémet? Nyugodalmam addig sincs, ||:míg fel nem talállak téged, én Uram, én Istenem! Benned nyugszik meg lelkem Istenem és mindenem, Istenem és mindenem.:|| /2 #3900840E Jó hírnév, szíves barátság, magas rang és tisztesség, S amit csak a test kívánhat: bőség, öröm, egészség, Szívem meg nem elégíti semmi más gyönyörűség. /3 #9E78EEAA Amit itt hallok és tudok kívüled, oh Istenség! Mindaz háborgó lelkemnek csak gyötrelem és ínség, Ami jó van a világon, nélküled az semmiség! /4 #43B9DFCE Azért távol legyen tőlem a világ dicsősége, Istenem, egyedül te vagy lelkem gyönyörűsége! Tenálad nélkül az élet a szív keserűsége. /5 #DAAE9BDD Jer, édes vígasztalásom, Jézus szent keresztfája! Jer, egyetlen reménységem és üdvösségem ára! Te vagy, hol a háborgó szív nyugodalmát találja. >126 /1 #DB508BAB Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, uralkodol mindenekben, Szenteltessék meg szent neved, ég s föld imádjon tégedet! /2 #3A7FBA7D Jöjjön el a te országod, legyen meg szent akaratod; Miképpen a szentek mennyben, töltsük azt be ez életben. /3 #E7BC6F9C Add meg a mi kenyerünket, tápláld testünket s lelkünket, Hogy tenéked szolgálhassunk és buzgó szívvel áldhassunk. /4 #0AD1ED14 Megbocsájtunk mindeneknek, akik ellenünk vétettek: Te is, Uram, oh engedj meg és vétkeinket bocsásd meg. /5 #B7A3CF39 Adj erőt a kísértésben, ne hagyj elveszni vétekben, Szabadíts meg a gonosztól, ments meg örök kárhozattól! >127 /1 #BAA9D57D Mindenek Alkotója, ki a földet és eget létrehoztad, mindenekben látjuk Istenségedet! ||: Ami él egész világon, érzi nagy hatalmadat, most azért velünk imádjon minden szív az ég alatt. .II /2 #77C11B1A Fölségednek gondolatja szívünket emelje fel, S lelkünkből a csüggedésnek aggodalmát űzze el. És mikor megszáll a sok gond, oh Atyánk, nyújtsd kezedet; Téged ismervén s magunkat, kövessük intésedet! /3 #3D988425 Távol minden kétkedéstől, benned bízunk, jó Atyánk! Mert, habár itt minden elhagy, te gondot viselsz reánk. Azért szívesen viseljük a viszontagságokat, Látva mindenkor azokban üdvre intő jobbodat. /4 #111D3349 Gazdagságért nem sóvárgunk, csak adj megelégedést, És szakgasd ki szíveinkből az irigy vetélykedést: Hogy mindenkit boldogítva, mint igaz testvéreket, Egyesítsen a szüntelen lánggal égő szeretet. /5 #EBC5FE74 És ha a végóra eljő, te légy a vigasztalás, Hogy ne legyen iszonyú vég a halál, csak változás. S ha szemünk már elsötétül s nem szólhat a hűlt ajak, Mondja elhaló fohászunk: Isten, végcélunk te vagy! >128 /1 #DFB77BD2 Nagy Isten, áldva tégedet, szívből hálát adunk neked, ||:hogy e napodnak reggelét nekünk megérni engedéd.:|| /2 #8E6CF7A7 Új kegyelemnap ez nekünk S azért adád ezt, Istenünk, Hogy elhagyván a vétkeket, Méltán dicsérjünk tégedet. /3 #464CE4A3 Te munkásságra alkotál, Midőn testet s erőt adál; Add, hogy dolgozzunk szívesen, Munkánkon áldásod legyen. /4 #C05983D0 Uram, előzd meg és vezesd Jó szándékunkat és kövesd S ha testté lesz, végezze azt, A tőled származott malaszt. /5 #6FF92A48 Ha estre hajlik életünk, Uram, Jézus, maradj velünk! Nem éri azt veszedelem, Akit te védesz, Istenünk. /6 #02B78D8A S ha jő végóránk, el ne hagyj, Ki az igazság napja vagy! Nem rettent sírunk éjjele, Ha virrad e nap reggele. /7 #F4688099 Engedd, virradjon, oh Atyánk, Az üdvözülés napja ránk! Ki itt áldás vagy s irgalom, Légy egykor égi jutalom. >129 /1 #7196AC18 Názáreti szent királyunk, Uram Jézus, téged áldunk, ||: hogy megérni engedéd ez új napnak reggelét! :!! /2 #E93D9982 A te örök irgalmaddal Virradt ránk a váltság-hajnal; Csak ezért kedves nekünk Itt e földön életünk. /3 #569FA198 Mert mi haszna lenne élnünk, Hogyha nem volna reményünk Megláthatni tégedet Végezvén ez életet? /4 #2A6721F2 Adj, Uram, tehát kegyelmet, Melynek vezérfénye mellett E napon úgy élhessünk, Hogy teneked tetszhessünk! /5 #73D5DABC Te, ki táplálod lelkünket, Megadod ma kenyerünket. Szükséget nem érzenek, kik benned reménylenek. /6 #7F132D59 És ha majd eljő az óra, Mely kiszólit számadóra, Az üdvhajnal, oh Atyánk, Engedd, virradjon reánk! >130 /1 #9EC2842E Ne nézzed bűneinket, Istenem! Ne nézzed bűneinknek tengerét! Midőn előtted térdepelve küld e bűnbánó nép szent imát eléd. ||: Büntesd, ha tetszik, ah mert bűne nagy, csak egykor lélek üdvösséget adj! :|| /2 #70496FB5 Az embert, úgy-e, embernek tevé mindjárt kezdetben alkotó kezed? Tehát, mint gyarló embert, úgy tekintsd, hisz ő csak gyarlóságból vétkezett. ||: Büntesd, ha tetszik, ah mert bűne nagy, csak egykor lélek üdvösséget adj! :|| /3 #1AB3592E Ítélj fölöttünk érdemünk szerint, a konkolyt szedd ki s tűz eméssze meg! De nézzed: térden sírva kér e nép, midőn elődbe ítéletre megy. ||: Büntesd, ha tetszik, ah mert bűne nagy, csak egykor lélek üdvösséget adj! :|| /4 #D024C247 Vedd el bár mindenét és ostorozd, hagyd árván, koldusan, mezítelen S mint nála nem volt, többé ne legyen itt e földön számára kegyelem! ||: Büntesd, ha tetszik, ah mert bűne nagy, csak egykor lélek üdvösséget adj! :|| >131 /1 #C97E6CBA Neveddel ébredek, nevedben alszom el, szüntelenül feléd sóhajt e kebel; ||: Feléd, Mindenható, emel fohászkodást, oh mert te nélküled nem lel vigasztalást! :|| /2 #0099DC6A E búnak gyász honán, siralomvölgy ölén, Kevés örömvirág mosolyga még felém. E tarka szép világ nekem nem édenem, Egedben várom azt, oh édes Istenem! /3 #0B967C8C Egedben, hol örök tavasz virágozik, A bánat végtelen örömre változik; Kesergők könnyeit istenkéz törli el, Az élet bajait szent béke váltja fel. /4 #DEA8747C Azért, ha végzeted kioltja létemet, Szeretet kútfeje, vedd hozzád lelkemet; Helyezd a végtelen öröm honába majd, Ki e kegyelmedért naponta felsóhajt! >132 /1 #E85891B1 Oh édes Istenem és minden reményem, csak te vagy egyedül életem s mindenem! \I||: Istenem, szeretlek, tőled el sem megyek, \Ivalahová fordulsz, utánad sietek. :||\i /2 #BF233D61 Oh édes Istenem, csak téged szeretlek; Kívüled mást soha nem is kedvelhetek! \I||: Istenem, szeretlek, tőled el sem megyek, \Ivalahová fordulsz, utánad sietek. :|| /3 #27C60D16 Kísértsen test, világ ezer mesterséggel, Égesse szívemet csábítás tűzével, \I||: Istenem, szeretlek, tőled el sem megyek, \Ivalahová fordulsz, utánad sietek. :|| /4 #900034B4 Látogass bár engem sok nyomorúsággal, Legyen rakva testem sok sanyarúsággal! \I||: Istenem, szeretlek, tőled el sem megyek, \Ivalahová fordulsz, utánad sietek. :|| /5 #35FAF817 Azért is áldassál, Uram, magas mennyben, Dicsértessél tőlünk mindörökön! Amen. \I||: Istenem, szeretlek, tőled el sem megyek, \Ivalahová fordulsz, utánad sietek. :|| >133 /1 #59BBE755 Oh Jézusom, én Megváltóm, szent nevedben felkeltem! Hálát ad neked én szívem, hogy adtad e napot érnem, hogy a bűnben meg nem haltam, örökre el nem kárhoztam. Oh Jézusom, én Megváltóm, legyen neked háladás! /2 #8CCBD313 Oh Jézusom, én Megváltóm, ez nap légy kegyes hozzám. Ne engedj ma bűnbe esni, veszedelembe kerülni. Minden gonosztól védelmezz, kegyesen reám figyelmezz. Oh Jézusom, én Megváltóm, ez nap légy kegyes hozzám! /3 #343BA5D7 Oh Mária, Jézus anyja, te is ma légy oltalmam! Arra bírjad Jézusodat, az én kegyes Megváltómat, Ne engedjen bűnbe esni, bűnnel kedvéből kiesni. Oh Mária, Jézus anyja, te is ma légy oltalmam. /4 #B8A15E61 Ti is Szentek, boldog Lelkek, értem esedezzetek! Hogy Isten minden vétektől, őrizzen veszedelemtől; Midőn végzem életemet, hogy üdvözítsen engemet. Ti is Szentek, boldog Lelkek, értem esedezzetek. >134 /1 #DA92C802 Oh ne búsulj, föld árva gyermeke, ha körülvesz a bajok serege; ||: rózsa nyílik a kíntöviseken: nyugodjál meg az égi végzeten! :|| /2 #183C1A1B Légy közönyös az öröm s bú iránt; Kövesd Jézust, a szenvedő királyt; Könnyíthet Ő a te kereszteden; Nyugodjál meg az égi végzeten! /3 #44880C94 Hogyha szenvedsz s az Istenben bízol: Jézusoddal egy pohárból iszol; Buzdúlj fel a dicsőűlt szenteken: Nyugodjál meg az égi végzeten! /4 #68DA71C8 Tisztító tűz az ínség s nyavalya, Ha békén tűrsz, szentté válsz általa; Lelked üdül, ha fekszel betegen; Nyugodjál meg az égi végzeten! /5 #3B87335E Ha szégyenbe dönt ellen s álbarát S viselned kell a töviskoronát; Ha vészfelleg sötétlik egeden: Nyugodjál meg az égi végzeten! /6 #26CBACB5 Tűrj békével, ne légy vigasztalan, A csüggedés nem segít, hasztalan! Szép szivárvány ragyog a könnyeken... Nyugodjál meg az égi végzeten! /7 #E62FE640 Fogadd el a szenvedés poharát, Ez szépíti mennyei koronád; Krisztus is tűrt, hogy úttörőd legyen: Nyugodjál meg az égi végzeten! /8 #C6F391FC Az alacsony sorsot meg ne útáld, Sőt érette magát az Urat áldd; Példaképed Üdvözítőd legyen: Nyugodjál meg az égi végzeten! >135 /1 #36C9DA15 Oh szerelmes Istenem, szemeim rád függesztem, ||: aki méltó nem vagyok, hogy színedhez járulok. :|| /2 #954F350D Lefüggesztett szemekkel, Összekulcsolt kezekkel, Istenségedet kérem, Hogy engedjen meg nékem. /3 #7AB72917 Oh örök Mindenható, Isten és bölcs alkotó! Teremtésed remekét, Szánd meg a por gyermekét. /4 #FA35824A Aki arcra borulva, Imádásodra hullva, Kér, hogy dicső fényeddel, Áldd meg szent kegyelmeddel. /5 #09526CCB Ezután téged áldlak, És örökké imádlak, Igaz Istennek vallak, Holtomig el nem hagylak. >136 /1 #3C20BE5D Sötét éjnek homályából új hajnal világa jött az Isten irgalmából nap világossága. ||: minden lélek hozzád sóhajt, Isten, buzgósággal, tőled áldást óhajt alázatossággal. :|| /2 #01702BE3 Szív emelve buzgó hálát minden lélek adjon, Hajtott térdéről szent imát egeknek mutasson; Minket hogy veszedelmektől, sok rossz esetektől, Kegyes irgalmával ma is oltalmazzon. /3 #D001EC48 Oh, hát örök mindenható Atyánk, kegyelmedből Felvirradván, hálaadó néped most szívéből Köszöni kegyes oltalmad, felséges hatalmad S e napra is kéri isteni irgalmad! /4 #D35F27F6 Szokott gyarló esetünket távolítsd el tőlünk És hogy mi tiszta lélekkel te előtted éljünk S hogy a nagy ítélet napján tiszta lévén lelkünk, Angyalod szavára örömmel felkeljünk. >137 /1 #4E5B7B95 Oh Teremtő, hatalmadat ha imádva csodálom, Ha a te bölcs utaidat, szeretetedet látom, ||: nem tudom csodálatomban fönséged hogy magasztaljam, Uram, Atyám, Istenem! :|| /2 #5209A957 Szemem bárhová tekintsen, műved csodáit látja; Téged dícsér, erős Isten, az ég fényes pompája. A napot rá te tűzéd fel, felruháztad ékességgel; rád hallgat minden csillag. /3 #917C6827 A szeleket Te kormányzod, erőt Te adsz a földnek, Föld termését szent áldásod adja meg az embernek. Fönséges, hatalmas Isten, jóságodnak vége nincsen, égen s földön túl hat az! /4 #257ABB79 Fény, vihar téged dicsérnek; minden csepp, minden porszem, A legkisebb földi féreg Téged dicsér Istenem! Gazdag vetés, dús gyümölcsfák dicsőítve mind azt mondják: dicsőség Teremtőnknek! >138 /1 #AA7E25A1 Szent kegyelmed, oh nagy Isten, új napot virraszta rám. Hév imádás kel szívemben ez napnak hajnalán. Oh Atyám, te gyermekednek áldozatát nem veted meg; ||: nyerjen az tetszést, ha felszáll égi trónod zsámolyán. :|| /2 #4A5360B9 Bűneimmel szálltam ágyba, bűn fogá be szememet; Téged annyi jók után is lelkem elfeledhetett. A halált megérdemlettem és te virrasztál felettem, Őrzöttél és élni hagytál, várva megtérésemet. /3 #2E69A609 Szent kegyelmed által engedd e napot úgy töltenem, Hogy téged ne bántsalak meg semmi bűnnel, Istenem! A mulandókat feledvén, rajtad függjön szívem, elmém; Végtelen jóság, tenéked éltemet fölszentelem! /4 #F7DE117E És ha egykor elközelget életemnek alkonya S széthull hívó szózatodra lelkemnek porsátora Add, hogy szent kegyelmed által harcolhassak a halállal S engedd, hogy reám virradjon a mennyország hajnala! >139 /1 #CFB44469 Uram, hiszlek és reménylek, tiszta szívből szeretlek. Vallom magam kereszténynek, hitelt adok én mindennek, Amit Krisztus hitén vallnak, mert mind az Istentől vannak. Ezen hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /2 #9C0EE5B7 Uram, hiszlek és reménylek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem, hogy csak egy Isten van, ámbár három személye van, Ki a jókat jutalmazza, gonoszokat ostorozza. Ezen hitben, reménységben, Szeretetben erősíts. /3 #87C184A5 Uram, hiszlek és reménylek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem Krisztust, Isten Fiát, e világnak Megváltóját, Ki a mennyből alászálla, embertestet fölvállala. Ezen hitben, reménységben, szeretetben erősíts. /4 #2CC77399 Uram, hiszlek és reménylek, tiszta szívből szeretlek. Hiszem, vallom a Szentlelket, vigasztaló örömünket, ki szívünket megszentelte, kegyelmekkel betöltötte. Ezen hitben, reménységben, szeretetben erősíts. >140 /1 #A8C2EFE8 Szent Úristen, ki lakozol magas egedben, és örökké uralkodol dicsőségedben! ||: Add nevedet dicsérni és imádva kisérni, neked élni neked halni és hozzád megtérni. :|| /2 #534143BF Benned élünk, mozgunk s vagyunk, édes Istenünk! Még akkor is, ha elhagyunk, te vagy mindenünk. Felkelünk hát és futunk, míg tehozzád nem jutunk, És belőled nem merítünk, oh élő kutunk! /3 #728D9B12 Érdemesek hogy lehessünk, nagy irgalmadra Esdekelve fölkeresünk s kérünk Fiadra: Hogy bűnöktől oltalmazz, ha megesünk, irgalmazz, Üdvözítő szárnyad alatt tarts és oltalmazz! >141 /1 #6F49B605 Szeretlek, szép Jézus, mert fölöttébb jó vagy, minden szeretetre bizony legméltóbb vagy; ||: jóvoltod s irgalmad bűnöshöz igen nagy, gyarló teremtményed, hát engem, el ne hagyj! :|| /2 #320649D8 Gyarló teremtményed, hát engem,el ne hagyj! Zárkózzál be, kérlek, szívem rejtekébe, Bojtorjánt tisztítsd ki, rózsát vess helyébe; Neved legyen írva minden levelében, Olvadjon el szíved szerelmében. /3 #4626ED41 Neveljed szüntelen az én szerelmemet És a vétkek ellen adjad kegyelmedet; Oh foglald el bennem, Jézus, a tiédet, Hogy tőled megnyerjem szent Ígéretedet! /4 #699EFDE8 Te vagy, édes Jézus, élet, út, igazság, Szentség és szeretet s véghetetlen jóság. Oh, te mennyei tűz, oh te nagy Uraság, Add, hogy legyen helyünk az örök boldogság! >142 /1 #BED596EA Szeretlek, Isten, véghetetlen, szeretlek, oh csodás való! Dicső neved imádva zengem, bár énekem oly elhaló. ||: Mint csepp a tenger mély vizében, oh hadd pihenjek kebleden, hadd mondjam el szívem fohászát: szeretlek, édes Istenem! :|| /2 #37D94F6B Epeszt a vágy, Uram, teérted, Te tiszta Lény, Te szent Örök! Szeretlek, hogyha rám mosolyt szórsz, s ha ajkad bűnömért dörög. Imádatom örömkönyűje remegve fénylik e szemem, Míg elsóhajtom hő imámat, szeretlek édes Istenem! >143 /1 #4D8F2486 Szeretni vágylak, oh nagy Isten, én ékességem, én erőm; szeretni vágylak tetteimben s örök vággyal, epedve hőn. Szeretni vágylak hőn, amig szívem halálban megtörik. :|| /2 #43BF305E Szeretni vágylak, életem, Te, mint leghívebb barátomat. Szeretni bensőn, dicsőítve, míg csak napom reám virrad. Mint szűz jegyesét lelkemnek, Isten báránya, szeretlek! /3 #C2D637CF Szeretni vágylak, oh nagy Isten, szeretni örök koronám! Nem bérért, de önzetlen, ingyen, bármily szükség, baj rontna rám. Szeretni vágylak hűn, amíg szívem halálban megtörik! >144 /1 #DEEE8A5F Új napoddal, oh Teremtőnk, új hálára ébredünk, ||: nyerjen hát tetszést előtted háladó dicséretünk. :|| /2 #12732157 Elménk első gondolatja, az első szívdobbanás, Az első szó ajkainkon legyen neked háladás. /3 #1F8040D8 Hála, hogy minket teremtél s kijelented magadat, Hogy ismerje halhatatlan lelkünk nagy jóságodat. /4 #1B5DF18C Ah, de mi vétekbe estünk! De te irgalmas valál; Hála, hogy nekünk Fiadban égből Megváltót adál! /5 #36523160 Hála a Szentlélek által áradó kegyelmekért, Ki tanít, vezet, segít, visz, mutatván az égi célt. /6 #9AEA8501 Hála, hogy az igaz hitben, szent reményben vallhatunk Oh Szentháromság egy Isten és szeretve áldhatunk. /7 #33C7E630 Add, hogy mindig tiszta érzés, jámbor élet s jó halál Legyen méltó háladásunk, mely hozzád imádva száll! >145 /1 #6B7342F5 Uram Jézus, légy velünk, mi egyetlen örömünk! ||:Nálad nélkül keserűség itt e földön életünk. Oh egyetlen örömünk, Uram Jézus, légy velünk!:|| /2 #7F7C20CA Uram Jézus! Tégedet vár szívünk s érted eped; Mert kívüled nem találhat sehol biztos nyughelyet. Boldog mással nem lehet, Uram, Jézus, csak veled. /3 #E04C87E6 Uram Jézus! Kérve kér a szív, mely benned remél; Add meg neki a nyugalmat, mely minden kinccsel fölér. A szív, mely benned remél, Uram Jézus, kérve kér. /4 #30998E60 Uram Jézus! Adj erőt, vigasztald a szenvedőt; Nyerjen a bűnbánó lélek kegyelmet színed előtt. Segítsd föl a küzködőt, Uram Jézus, adj erőt. >146 /1 #176D7798 Világosság fénytengere, örök irgalom kútfeje: \I||:Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk!:|| /2 #B8EE6BC9 Az igaz hit és szeretet Hozzád mint céljához vezet. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| /3 #4B26FAAF Nélküled igaz öröm nincs, Veled nem ér föl semmi kincs. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| /4 #C4243367 Az ember és világ elhagy, De te biztos oltalom vagy. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| /5 #7F86CD99 Te légy velünk minden ügyben, Bánatban úgy, mint örömben. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| /6 #5CCD7389 Te vigasztalsz, hogyha sírunk, Te segíts, midőn itt vívunk. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| /7 #3060E20A Legfőkép a végső harcon, Szent kegyelmed el ne hagyjon. \I||: Jézus, könyörülj rajtunk, \Ikik tehozzád sóhajtunk! :|| >147 /1 #46665BFE Harmatozzatok, égi magasok! Téged vár epedve az emberek lelke; jöjj el, édes Üdvözítőnk!:|| /2 #3695B124 Hozzád emelem szómat, Istenem! Tégedet vár lelkem, hogy oltalmat nyerjen, jöjj el, édes Üdvözítőnk. /3 #031B3BF1 Áldás, dicséret és hála néked; Mert igaz világunk s legfőbb boldogságunk te vagy, édes Üdvözítőnk. /4 #1EF14B59 A prófétáknak lelkei láttak Szent jelenésekben, s téged békességben vártak, édes Üdvözítőnk. /5 #9065533B Hiszek te benned, égi szent követ! Út, igazság, élet vagy és áldva néped, Istennek vall, Üdvözítőnk! /6 #F88074CA Ím az áldozat, mit most bemutat Szolgád felségednek, jöjj el és szenteld meg, oh imádott Üdvözítőnk! /7 #A148B9A6 Nyújtsd malasztodat, hogy az áldozat Bánatot gerjesszen bűnös szíveinkben. Oh segíts meg, Üdvözítőnk! /8 #BDED742C Szent az egy Isten! Három személyben: Az Atya Istennel és a Szentlélekkel, szent vagy, édes Üdvözítőnk! >148 /1 #DBBE21EB Epedve várták a pátriárkák minden prófétákkal, Hogy fölvirradjon a szent váltság-hajnal. /2 #37A596CC Feltűnt a hajnal teljes malaszttal a szűz Máriában Üdvözítőnknek választott anyjában. /3 #8565066F Ő hajnalcsillag, utána szép nap, az igazság napja: Jézus virradt ránk mennyei fényt adva. /4 #BB11D641 Jöjj el szívünkbe, miként a földre lejöttél miértünk, Oh kegyes Jézus, hogy tehozzád térjünk! /5 #809B063E Váltságod fénye legyen vezére minden érzésünknek, Minden szavunknak s egész életünknek! /6 #F27A1FB0 S ha jösz ítélni, engedd megérni, hogy kikhez leszálltál, Örök nyugalmat nyerjenek Atyádnál! >149 /1 #8E7A3D26 E világot Ádám hogy elveszté, a sátánnak birtokába ejté, ||: ilyen módon az Isten megmenté. :|| /2 #9292D951 Leküldötte mennyből szent angyalát, Hogy köszöntse a szép szűz Máriát, Ki méhébe fogadá szent Fiát. /3 #F20214F8 Köszöntését elmondá az angyal, De a szent Szűz, ki teljes malaszttal, Megrendűle, hogy ily szózatot hall. /4 #2B65335D De az angyal a szép szűz Máriát Bátorítván, Isten örök titkát Elbeszéli, hogy ő szüli Fiát. /5 #E26B068D És az Úrnak szolgáló leánya Szívből hódol az angyal szavára, S ekkor eljött a váltság órája. /6 #D502BCA9 Kérjük azért az Isten szűz Anyját, Hogy miránk is terjessze oltalmát S így elnyerjük a váltság jutalmát. >150 /1 #6DB77582 Ébredj ember, mély álmodból, Megszabadulsz rabságodból; közelit már üdvösséged, eltöröltetik vétséged! :|| /2 #0DB5536F Az Úr elküldé angyalát, Hogy köszöntse szűz Máriát, Kinek tiszta szűz méhébe Alászállt az örök Ige. /3 #C84F80F5 A Szűzhöz így szólt az angyal: Üdvöz légy, teljes malaszttal! A Szentlélek megárnyékoz S áldott méhed gyümölcsöt hoz. /4 #6E3C351B Úgy jutsz el az anyaságra, Hogy szűzességed virága Épen marad, szeplő nélkül S tisztaságod meg nem sérül. /5 #5A8FEFE2 Fiadat Jézusnak hívod; Ő váltja meg a világot, Melyet oly rég tart a sátán Fogságban a bűnnek láncán. /6 #FCDB0B16 Az ártatlan Szűznek keble E beszédre megdöbbene, De bátorítván az angyal, Tőle ily feleletet hall: /7 #89B64974 Íme, az Úr szolgálója! Úgy legyen, mint Ő akarja! Ekkor az Ige testté lett S eltűnt a mennyei követ. >151 /1 #53174DC9 Gábriel elválasztaték, Atya Istentől küldeték; követségbe rendelteték, Názáretbe megérkezék.:|| /2 #6AE67E45 Legott a Szüzet köszönti, Úr akaratját jelenti, Engedelmességre inti És félelemtől megmenti. /3 #4F43748A Szüzet angyal nevén híjja, Ne félj, úgy mond, oh Mária! Mert veled az Isten Fia, E világnak Megváltója! /4 #682B6BB6 Fiad neve Jézus lészen, S hogy az ember el ne vesszen, Ő minden vétket elveszen, Hogy üdvösséget szerezzen. /5 #081CBC41 Megretten a szent Szűz szíve Az arkangyal beszédére; Ámde meghódol elméje S így felel imádva, félve: /6 #39B93363 Legyen az Úr akaratja, Jöjjön el áldott magzatja, A bűnösök áldozatja, Legyen üdvösségünk atyja. >152 /1 #FFEBF97E Gábriel indula követségbe, mennyekből a földre Názárethbe; ||: ott él a szűzesség szép virága, Mária, Joákim kedves lánya. :|| /2 #DC422E18 Oh Szűz! Szól az angyal, halld igémet, Melyekkel, mint, követ, hozzád lépek: Megkedvelt tégedet az Úr Isten, Ki látja szeplőtlen szíved itt lenn. /3 #20262086 Teljes vagy malaszttal, az Úr veled; Megszenteli drága szűz kebeled. lm, méhedbe fogansz s Jézust szülöd; A föld nem látott ily boldog szülőt. /4 #94B6C988 Anya, oh, hogy legyek? A szűz kérdi. Szavaidat elmém meg nem érti; Éltemet az Úrnak felajánltam S megtartom örökös tisztaságban. /5 #908EB288 Erre mond az angyal: szent Szűz, ne félj! Tisztaságod körül nincsen veszély; Szűzen fogadod be a magzatot S a világnak szűzen át is adod. /6 #9FCA44C8 Mária így felel alázattal: Ajkad, oh Gábriel, boldognak vall; Én az Úr szolgáló lánya vagyok, Hát neki mindenben szót fogadok. /7 #81331B99 Mária, ki Jézust szűz méhedbe Kegyes alázattal így vevéd be: Kérd értünk Fiadat, hogy minekünk Legyen szent koronánk s üdvösségünk! >153 /1 #03EDEA89 Halljátok, mily komoly hang szól, kitörve az éjszakából? ||: Ím, Jézus jön, oh emberek, a bűn éjből ébredjetek! :|| /2 #167C24D9 Fölserkenve űzzétek ki Lelketekből, a mi földi! Megmutatva a jó utat, Az új csillag már kigyulladt. /3 #C607CE35 Bűnünket véve magára, Már jön az Isten báránya. Siessünk az Úr elébe, Bűnbánattal kegyét kérve. /4 #4B21E0EA Bűnösöknek irgalmazva, Vigaszát miránk árassza, Ha a világ eléje lép S tartja szörnyű ítéletét. /5 #12758ADD Kit magasztal teremtményed, Üdv, dicsőség, Isten néked! Örök legyen dicsőségtek, Atya, Fiú és Szentlélek! >154 /1 #7381C279 Menj el sietséggel, arkangyal Gábriel, József jegyeséhez ékes köszöntéssel. /2 #E1E6E11A Isteni titkaim immár kijelentem, mert szűz Máriában jó kedvem telt nekem. /3 #04613F19 Légy gyors szolgálatban, köszöntve Máriát, És vidd meg ő neki a megváltás titkát. /4 #DD1F2506 Az emberi nemzet, hogy megszabaduljon, S a régi fogságból új életre jusson. /5 #71B4CCAD Köszöntsd, meg Máriát, ki malaszttal teljes, Mondd, az Úr van vele, mert előtte kedves. /6 #897E68C5 Szentlélek Istentől fogantatik fia, Imádandó nevén őt Jézusnak hívja. /7 #78A1F4F7 Az ő országának soha sem lesz vége, Ő lesz a Megváltó s világ üdvössége. /8 #C5A91100 S ki váltságunk lettél itt a gyarló testben, Koronánk, jutalmunk te légy majd egekben. >155 /1 #4742BAAF Küldeték a szent Szűzhöz Isten erőssége, Gábriel, ki által lett az Úr követsége; ||: hogy Ádámnak esetét állítsa épségbe, aki kötözve vala nagy bús setétségbe. :|| /2 #4205BFC3 Üdvözlégy, szűz Mária! Ezt mondá az angyal, Ím, az Úr van teveled, teljes vagy malaszttal. Hallván a Szűz, megretten, ámde őt azonnal Bátorítá Gábriel ily égi szózattal. /3 #E03AF3C4 Szentlélek erejétől fogadod méhedbe A királyok királyát s szülöd emberségben; De azért szüzességed megmarad épségben; Isten így rendelte ezt örök végzésében. /4 #967289A1 Isteni szülöttednek Jézus leend neve, Égen s földön nagy leend hatalma s ereje. Az Úr hű szolgálója erre így felele: Legyen igéje szerint, mit Isten rendele! /5 #B41D2665 Áldjuk az örök Atyát, ki ily kegyelmes lett, Áldjuk vele szent Fiát, ki értünk testet vett S ki által ez végbe ment, áldjuk a Szentlelket S kérjük a Szüzet, nyerjen nekünk is kegyelmet. >156 /1 #BA555038 Ím a hajnal, jön az angyal, jobb kezében liliom; követségbe Názárethbe száll, repül gyors szárnyakon, ||: igen jó hírt nagy újságot vett át Isten fénykörén, mindnyájunkat megvigasztal e siralom völgy ölén. :|| /2 #1D4FE6BB Ne félj, úgymond, drága szűz lány! Van Istennek hatalma, Anyaságod, szűz lányságod együtt lészen foglalva; Méhedet a Szentléleknek ereje úgy megszállja, Hogy szűz is légy, anya is légy, oh nagy asszony Mária! /3 #76BC7693 Ha úgy vagyon, amint mondod, oh Istennek angyala, Isten előtt s te előtted az én szívem azt vallja: Én vagyok a nagy Istennek legkisebb szolgálója, Legyen nekem anyaságom, valamint szavad mondja. >157 /1 #FA8C4373 Mikor Máriához az Isten angyala Názáreth városba az égből leszálla, ||: kit szent imádságban Gábriel talála, ékes köszöntéssel a szent Szűzhöz szóla: :|| /2 #5BD3FEF6 Üdvözlégy, te kedves Isten szép leánya! Jessétől származott Ádám unokája. Az Éva asszonynak legtisztább rajzatja, Áron vesszejének megújúlt virága! /3 #B4B75594 Téged az Úr Isten leginkább szeretett, Sok nemzetek közül magának eljegyzett. Tizenkét angyali koronát készített, Hogy fejedre tegyem, engem azért küldött. /4 #AC55030F Azért készíts szállást az Isten Fiának, Mert téged választott szentséges anyjának Ne félj, oh Mária! Isten szép leánya, Mert sérelem nélkül lész az Isten anyja. /5 #43DAB813 Hogy szűzen fogsz szülni, maga Isten mondja, Ő szent Felségének vagyon arra gondja. Íme, tehát, úgymond az Úr szolgálója, Legyen azért nekem, amint szavad mondja. >158 /1 #E1364D17 Oh fényességes szép hajnalI Kit így köszöntött az angyal: Üdvözlégy teljes malasztta! /2 #89DE0CA4 Dicsőséges szűz Mária! Atya Istennek leánya És Szentléleknek mátkája. /3 #00EDEAF0 Tehozzád küldetett mennyből Gábriel angyal követül, Istennek rendeléséből. /4 #2D013FB4 Hogy fiat fogansz méhedben, Istenembert egy személyben És megmaradsz szüzességben. /5 #7E0019E0 Dicsőség szent Háromságnak, Dicséret szűz Máriának, Üdvözítőnk szent anyjának. >159 /1 #7F55267C Oh drágalátos rózsaszál, tehozzád járulunk, Mennyből Gábriel angyallal, dicséretet mondunk. Néked ezerszer éneklünk, szívünkből mondván míg élünk: Üdvözlégy Mária! /2 #B967067A Dicsérd hát lelkem Máriát, földön és egekben; Mert az Istennek szent Fiát fogadta méhében. Örvendjünk tehát szívünkből, és mondjuk egész erőnkből: Üdvözlégy Mária! /3 #670F2E04 Áldott méhednek gyümölcse, ezeket rendelte, Hogy magát nálad elrejtse, mivel így kedvelte És szent, testét szűz méhedből, vehesse áldott véredből, Üdvözlégy Mária! /4 #BB99E659 Isteni csodák csodája, esedezünk neked Éltünk utolsó órája, hogy mikor eljövend, A mi gyarló életünket vezesd s vedd hozzá lelkünket. Üdvözlégy Mária! >160 /1 #4B6406A9 Oh jöjj, oh jöjj, Üdvözítő, beteljesült már az idő! ||:Törd át az ég zárt ajtaját, vár a világ, sóhajtva vár.:|| /2 #D4E4F6FE Megnyílt az ,ég harmatozva, Megváltónkat hogy lehozza. Ég felhői nyíljatok szét, Hozva Jákob fejedelmét! /3 #43ED451F Föld, virulj ki! Völgyön, halmon Viruló zöld hadd fakadjon! Nyílj ki, föld legszebb virága, Jákob házának királya! /4 #6D7DFFA9 Hol maradsz már tőlünk késve, Világ üdve s reménysége? A szívekbe vigaszt öntve Szállj le e siratomvölgybe! /5 #0FD476B9 Oh fényes nap, oh szép csillag! Téged vágyunk mi látni csak. Kelj fel, napunk, fényességed űzze el a sötétséget! /6 #772B8D20 Végszükségben itt sínylődünk, Örök halál van előttünk. Oh jöjj és erős kezeddel Boldog hazádba vezess el! >161 /1 #2D67E21D Názárethnek kisded városában, küldé az Úr angyalát, követségbe Joákim házába, hogy köszöntse Máriát, ||: ki híven szeliden él Istennek kedvében. :|| /2 #0469263A Megérkezvén Gábriel arkangyal, így köszönté a Szüzet: Üdvözölt légy! Az Úr felmagasztal és áldást hint kívüled, Mert Fiát a világ szűzi méhedből veszi át. /3 #CA397003 Mint lehet ez? a Szűz félve kérdi, hisz’ férjet nem ismerek; Elmém a te szavaid nem érti s szívem rajtok megremeg. Szűz leszen életem, ez esküigéretem, /4 #20EF8D90 Nem úgy, ne félj, szólt tovább az angyal, szüzességed megmarad; A Szentlélek betölt szent malaszttal s rád semmi szenny nem tapad. Oh vegyed a jelet, liljom illet tégedet." /5 #48521A3D Szent szemeit az égre emelve, a Szűz ily választ ada: Én vagyok az Úrnak legkisebbje; legyen meg akarata! És íme, az Ige leszállt a Szűz méhibe! >162 /1 #A1E96A6A Szállj a földre szárnyat öltve, Gábor angyalom! Óra kondul, jóra fordul földi siralom. ||: Názárethbe szép szűzecske, neve: Mária, kebelébe költözik be az Isten Fia. :|| /2 #72F38F3A E meghittnek a hírt vidd meg, még ma odamenj! Szent örömtől összerendül a föld és a menny. E nagy szóra meghajolva Gábor íziben, Csillagon száll, liliomszál van a kezében. /3 #026AE6E4 Ottan térdel kulcsolt kézzel a szép rózsaszál Hogy az angyal, mint a hajnal, sebten odaszáll. Légy köszöntve szüzek gyöngye, az Úr van veled! Szép magzattal felmagasztal: ez az üzenet. >163 /1 #535D3369 Üdvözlégy, szent Szűz, teljes malaszttal! Így köszönté angyal a szép szűz Máriát, Krisztusnak választott Anyját. :|| /2 #AFAEED2D És mondá tovább: Úr vagyon veled! íme fogansz fiat, akin fogsz örülni, Menny és a föld álmélkodni. /3 #3DE0504C Oh angyal! úgymond, miként lehet ez? Mert szűz leány vagyok, férjet nem ismerek, Bizonyságim ebben egek. /4 #85FF140F A Szentléleknek rád száll ereje; Mert miként a harmat reggel száll a földre, Úgy lesz az ő születése. >164 /1 #E113F445 Eljött a szent éjközép, melyen Jézus jött közénk; A világ Megváltója, bűntől szabadítója, testet vett ember lett betlehemi istállóban született. /2 #FF641BFA Dicsőség az Istennek, békesség az embernek! Az angyalok karával, szívünk buzgóságával, Vígadva, harsogva zengjük: dicsőség neked, kis Jézuska! /3 #D1646219 Hisszük hitünk szent tanát: a Szentháromság szavát. Hiszünk Atyaistenben, a dicső Szentlélekben, S Fiúban: Jézusban, kit Mária szüzen szült istállóban. >165 /1 #B310FD79 Üdvözlégy áldott, régen óhajtott éjszaka, Melyen fiat szült, de meg nem sérült Mária! /2 #7F32BB88 Ezt fényes délnek és nem éjfélnek mondhatjuk, Mert Isten Fia, igazság napja, tudhatjuk. /3 #E1FD0666 Ki ez éjfélben fényét elsőbben mutatta, Eddig rejtekben, anyja méhében tartotta. /4 #95F03C38 Angyalok ennek születésének örvendnek S jó hírt mindennek, az embereknek hirdetnek. /5 #8C07D268 Kik is sereggel, nagy édességgel mind áldják, A pásztorokkal s más jámborokkal imádják. /6 #E9A8881D Jézus, szülőddel s hű nevelőddel virrassz fel, Hogy szolgálhassunk neked, Jézusunk, víg szívvel! >166 /1 #4935D150 Pásztorok, keljünk fel, hamar induljunk el, Betlehem városába, rongyos istállócskába, siessünk, ne késsünk, hogy még ezen éjjel ottan lehessünk, s mi Urunknak tiszteletet tehessünk! /2 #0195C0F5 Angyalok hirdeték, Messiás születék. Itt van helye fényének, helye születésének: pajtában, pólyában, Be vagyon ő takarva posztócskában; áldott gyermek szenved már kis korában. /3 #15B334D1 Jézus, a szent kisded, mily szükséget szenved, nincsen meleg szobája, sem ékes palotája, Szükségben, hidegben melegíti őt a barmok párája Oh isteni szeretetnek csodája! >167 /1 #DE2682C0 Oh mily szerencsésen én ma felébredtem, álom szakadását mily örömmel vettem! Amiket csak megálmodtam, igazán láttam s hallottam. ||: Oh, de megörültem. :|| /2 #DD0ECA47 Egy angyal álmomban mély titkot jelentett: Szeplőtelen Szűznek hogy fia született: Jézuskának hívattatik, nem nagy pompa kívántatik Isten gyermekének. /3 #13AD132A Rongyos istállóban a jászolyban fekszik, Barmok párájától, széna közt melegszik; Szűz Mária dajkálgatja, dallal, csókkal csucsújgatja az áldott kisdedet. /4 #C117FF80 Menjünk hát, pajtásim, hamar örvendezzünk, Született Jézusnak dicséretet tegyünk. Tejet, sajtot és gomolyát vigyünk neki, kis báránykát, mikért áldást kérjünk. >168 /1 #A41FC283 Krisztus Jézus született, örvendezzünk, neki öröm éneket zengedezzünk! ||:Dávidnak véréből, tiszta szűz méhéből született Krisztus nekünk.:|| /2 #7C4CB9B7 Dicsőség legyen égben az Istennek, békesség földön a jó embereknek. Zengjük angyalokkal s a hív pásztorokkal: dicsőség az Istennek! /3 #3DEDFEC9 Hisszük, hogy Betlehemnek jászolában az út, élet és örök igazság van. Az irgalmas Isten rejlik a kisdedben, ezt valljuk igazságban. /4 #508789D2 Imádással járulunk az oltárhoz, mint a kegyes Jézuska jászolához; A hív pásztorokkal, égő buzgalommal, hű néped adományt hoz. /5 #62EF7861 Zengje velünk ég és föld! Szent az Isten! Zengje tiszta örömmel: szent az Isten! Zengjük Jézuskának, kit ég s föld imádnak: szent, szent, szent az Úr Isten! >169 /1 #1326749C Messiásunk született, kiért lelkünk epedett. Jertek, magasztaljuk őt, lehullván színe előtt! ||: Örvendvén örvendjünk, mert kegyes Istenünk, ki Betlehemben született minekünk. :|| /2 #AEC4297E Az angyalok szózata mihozzánk is elhata, Hirdetvén a kisdedet, ki üdvünkre született. Zengjék hát mindenek: dicsőség Istennek! Békesség a jószándékú embernek. /3 #DE8B3701 Az isteni szent kisded égi tanítást hirdet, Alázatosságával s mennyei példájával. Kis Jézus légy velünk s add mindig követnünk, Mikre szent példád tanítást ad nekünk. /4 #4E3619A3 Hiszünk örök Atyánkban és az ő szent Fiában, Ki rajtunk megkönyörült s érettünk megtestesült, És a Szentlélekben, hiszünk egyetemben, Élni-halni készek vagyunk e hitben. /5 #932C25EF Menjünk a szent kisdedhez, ez üdvösséget szerez, Énekeljük örömmel a mennyei sereggel: Szent vagy kis Jézuska! Ég és föld ezt mondja, Szent vagy, oh világ kegyes Megváltója. >170 /1 #F44C34B2 Az Ige megtestesült Názárethben, kit Mária szűzen szült Betlehemben. ||:Itt vagyon elrejtve kenyérszínben, imádjuk mi Őtet egyetemben.:|| /2 #23618D35 Ezt a hatalmas Isten bölcsessége Mindenek csodájára cselekedte, Mely dolgon angyalok csodálkoznak, Teremtett állatok álmélkodnak. /3 #1ACE05A7 Ne menjünk Betlehembe, föltaláljuk Jelen e szent oltáron s magasztaljuk. Mert ha szívünk tiszta és ártatlan, Jobban tetszik neki, mint az arany. /4 #F03E4C60 Dicsőség és dicséret az Atyának, A világra született szent Fiának És a vigasztaló Szentléleknek, A Szentháromságban egy Istennek. >171 /1 #0ACCE1DC A testté lett Igét térdeinkre hullva imádjuk s áldva áldjuk földig leborulva! ||: Üdvözlégy, kis Jézuska, megtesteült Ige, kit elrejt az oltáron a kenyér s bor színe. :|| >172 /1 #CAEC5196 Üdvözlégy Betlehemben szült Jézus teste s vére, kinek születése napja mennyből lőn hirdetve! Amint hajdan a pásztorok jászolynál imádtak, úgy imádunk ez oltáron kenyér színe alatt. ||: Édes Jézus, ki mennyekből a földre lejöttél, hogy bennünket üdvözíthess, betlehemi istállóban szent Szűztől születtél. :|| >173 /1 #35389BD9 Betlehemi kis városnak süss ki táján aranyos nap! Ott fázlódik egy szép Bárány, a jászolyban szalmapárnán. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. /2 #8269AD1B Hogy eljött az idők telje, az Atyának nagy szerelme Fiát hozzánk leküldötte, emberré Iőn egyszülötte. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. /3 #81C7CCD6 Mért minálunk nem születtél? Nem kínozna a hideg tél! Adtunk volna szállást néked, nem úgy, miként hűtlen néped. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. /4 #8D2D052A De köztünk vagy úgy is itten az oltáron, oh nagy Isten! Betakarva, bepólyázva a kenyér s bor pólyájába. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. /5 #4D3FA6D7 Itt az oltár, itt a jászoly, itt vagy, Jézus, bár nem látszol! Leborulunk hát elédbe, mint Betlehem, pásztornépe. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. /6 #51F1C806 Üdvözlégy, kis Jézus, köztünk! Üdvözölni hozzád jöttünk; Imádunk itt e szentségben, a kenyér és bor színében. \IHideg az éj, a nap nem süt, forró csókkal, sóhajokkal melengesssük. >174 /1 #1A5C1308 Köszöntsük imádással az égi kisdedet, ki minket bűnösöket oly igen szeretett: ||: hogy leszállt az égből, s szűz anyja méhéből a mi megváltásunkért emberi testet vett. :|| /2 #2A1CA252 Itt van szent oltárunkon a testté lett Ige, Miként a jászolyban volt istenembersége; Azért imádással s buzgó háladással Emelkedjék fel hozzá mindnyájunk hű szíve. /3 #F1E90B1F Vedd kedvesen, kis Jézus, szívünk áldozatát, Ki a hív pásztorokét kegyesen fogadád. Szentelj meg bennünket, áldd meg Örömünket, Hintsd a mi szíveinkbe kegyelmed harmatát. >175 /1 #B0D759B7 Angyal sereg így énekel: jó pásztorok, keljetek fel! ||: Betlehembe siessetek, Megváltó született nektek! :|| /2 #FB89E317 Imádására sietnek Ők az isteni kisdednek. Imádjuk mi is Jézuskát, Szűz Mária ides fiát, >176 /1 #866783FE Angyalszó visszhangzik a mennyből; bűnös ember, álmodból serkenj föl! ||: Jer, imádjuk Betlehemnek titkát leborulva, mint pásztortűz szent szerelmed lobogjon fel újra! :|| /2 #F153DD7C Ma szállt hozzánk az örök üdvösség, Ma lőn miénk az égi örökség. Istálló lett fényegeddé, mennyei Istenség! Szalmás jászoly szentélyeddé, végtelen nagy Felség! /3 #89FDBBD2 Az Atyának egyszülött rajzatja Tiszta Szűznek lőn kisded magzatja. Az egeknek dicsősége pólyákba göngyölve, Az angyalok ékessége mily kicsiny, mily gyönge! /4 #2F9DAB57 Kisded Jézus, ki értünk születtél S majd megvett a dermesztő hideg tél: Hogy testvérünk lől ma éppen, kérünk azt tekintsed, Születésed érdemében részesíts majd minket! >177 /1 #9AC74B6C Az angyalok zengedeznek: Krisztus született! A pásztorok örvendeznek: Isten ember lett! ||: Mi is tehát örüljünk és szívből énekeljünk: Krisztus nekünk megszületett, pásztor adatott! :|| /2 #1BAC3963 Vígan zengjetek, citerák, Krisztus született! Harsogjatok dob s trombiták, Isten ember lett! Aki őtet foganta és méhében hordozta, Azt Gábriel arkangyal is áldottnak mondja. /3 #7491949C Amit hajdan a próféták megjövendöltek És sok csodák azután megerősítettek: A valóság felderült már s a homály elmerült; Örülhet a régi fogság, már van szabadság! >178 /1 #44FDE50C Az Istennek szent angyala mennyből lejöve, pásztoroknak a mezőbe örömhírt víve, hogy született Messiás, kit jövendölt az írás, melyben szólott Izraelhez ősz Izaiás. /2 #2AC2621C Angyalszóra a pásztorok elindulának Fölkeresni kis bölcsőjét ég s föld Urának. Szívökben a szeretet a homályra fényt vezet S céljok felé gyorsan viszi a szegényeket. /3 #FA8DB11F Menjünk mi is Betlehembe a kis Jézushoz, Aki nekünk szent megváltást s örök üdvöt hoz. Kérjük a szép szűz Anyát, kérje értünk szent Fiát, Hogy nekünk is nyissa meg majd az égi hazát. >179 /1 #7DCC898E A szent Szűznek magzatát, dicsérjük énekkel, jászolyban síró Fiát vígadozó versekkel! \I||: Oh napfény, oh élet, oh édes Jézus! \IOh édes Jézus! :||\i /2 #33B5B7A0 A világ epedve várt, hogy elűzzed a homályt, Mely a lelket borítá s tőled eltávolítá. \I||: Oh napfény, oh élet, oh édes Jézus! \IOh édes Jézus! :|| /3 #83BCEE62 Oh igaz világosság! Tőled nyerte a világ A hitnek szent világát, mely teljes megnyugvást ád. \I||: Oh napfény, oh élet, oh édes Jézus! \IOh édes Jézus! :|| /4 #6C343A1A Égi szent fény hirdetett a világnak tégedet. Hisszük, hogy e jászolyban a testté lett Ige van. \I||: Oh napfény, oh élet, oh édes Jézus! \IOh édes Jézus! :|| /5 #A8993DDF Oh angyalok jutalma! Oh emberek irgalma! Szívünk édes reménye, légy életünk vezére. \I||: Oh napfény, oh élet, oh édes Jézus! \IOh édes Jézus! :|| >180 /1 #1543E486 Betlehemi pusztán örvendetes hír van, az angyalnak szava az időben így szóla, az időben így szóla: Pásztorok, keljetek és gyorsan menjetek! Közel itt e helyhez. Pásztortárs, minő hang ez? Pásztortárs, minő hang ez? ||: Betlehem majorjában Jézus született. Pásztortárs, nagy öröm ez, pásztortárs, nagy öröm ez. :|| /2 #37ED8EE0 A jel, melyet leltek: jászolyban egy gyermek, Ott fekszik a szénán, hódoljunk meg ott méltán, hódoljuk meg ott méltán. Szűz anyja mellette, örvendez felette, pólyába takarja. Pásztortársak, el hozzá! Pásztortársak, el hozzá! Legyen dicsőség Istennek, béke embernek! Ki-ki örüljön ennek, ki-ki örüljön ennek! >181 /1 #66B508AE Betlehemnek pusztájában pásztorok vigyázatában nagy öröm hirdettetett; mert a barmok pajtájában, ökör, szamár jászolyában Üdvözítőnk született. /2 #565A25F5 Eljött, úgymond, a Messiás, kit jövendölt Izaiás, sír a kemény hidegben. Szállást nem talált magának, inkább rendelték azt másnak az egész Betlehemben, /3 #A421E08E Oh szent József, mit gondoltál, hogy istállót választottál, ilyen kemény hidegben! Szállj be hozzánk Máriával, született kis Jézuskával és lakozzál szívünkben. >182 /1 #ABB70C84 Betlehemi pusztán dicső lett a hajnal, Istent szült Mária, ki teljes malaszttal. \I||: Eljött a Megváltó, Jézus a Messiás, \Irongyos istállóban, mint mondá az írás. :||\i /2 #22C4CB43 Siralom völgyében nincs már örök bánat, A bűnös nemzedék már eget is várhat. \I||: Eljött a Megváltó, Jézus a Messiás, \Irongyos istállóban, mint mondá az írás. :|| /3 #573C7267 Istennek irgalma mosolyg már a földre, Méltó szent haragja megvagyon már törve. \I||: Eljött a Megváltó, Jézus a Messiás, \Irongyos istállóban, mint mondá az írás. :|| >183 /1 #56173AF4 Bevalósult a próféták örömteljes jóslata, leküldötte egyszülöttjét az ég és föld Atyja. ||: Születésén Messiásnak angyalok örvendnek földre szállva glóriáznak szent örömdalt zengnek. :|| /2 #0270ACD3 Az angyalok zengve áldják e drága szülöttet; Mint reményünk édes tárgyát, áldjuk mi is Őtet! Zengjünk hálát végtelenszer a kisded királynak, Zengjünk hálát százezerszer az Isten anyjának! >184 /1 #ABF8195F Csordapásztorok, midőn Betlehemben ||:csordát őriznek éjjel a mezőben.:|| /2 #FEBAFFED Isten angyali jövének melléjök, Nagy félelemmel telik meg ő szívök. /3 #251367A7 Örömöt mondok nektek, ne féljetek, Mert ma született nektek üdvösségtek. /4 #657F9032 Menjetek el csak gyorsan a városba, Ott találjátok Jézust a jászolban. /5 #22F2FCA2 Elindulának és el is jutának, Szűz Máriának jó napot mondának. /6 #61F2DF55 Hol fekszik Jézus, mondd meg, a jászolban, Kit betakartak mostan a pólyába. /7 #294CEE0F Mert ő aluszik, a pólyában nyugszik, Hideg jászolban, szénán bágyadozik. /8 #A8F03E5C Üdvözlégy Jézus, pásztorok pásztora, Bűnös emberek megváltó szent Ura. /9 #555FDF7C Ha nem utálsz meg, te szolgáid vagyunk És azért jöttünk, hogy téged imádjunk. /10 #4C8E1B34 Mária, te is könyörögj érettünk, Hogy e világból boldogul kimenjünk. >185 /1 #73A6C1AF Dicsőség mennyben az Istennek! Dicsőség mennyben az Istennek! Az angyali seregek vígan így énekelnek: ||:dicsőség, dicsőség Istennek!:|| /2 #B0492A4D Békesség földön az embernek! Békesség földön az embernek! Kit az igaz szeretet a kis Jézushoz vezet, Békesség, békesség embernek. /3 #E3543591 Dicsérjük a szent angyalokkal, Imádjuk a hív pásztorokkal Az isteni gyermeket, ki minket úgy szeretett, Dicsérjük, imádjuk és áldjuk. /4 #75237356 Kis Jézus! Ne vess meg bennünket, Hallgasd meg buzgó kérésünket, Jászolodnál fogadjuk, hogy a vétket elhagyjuk; Oh Jézus! Ne vess meg! Hallgass meg. >186 /1 #3E18865A Dicsértessél, kis Jézuska, lelkünk üdvössége! Imádtassál, bűnösöknek édes reménysége! ||:Út, igazság, élet vagy Te, Szűznek szent gyümölcse; add, hogy e nap szent vígasság szívünket betöltse!:|| /2 #7B2DF1C2 A pásztorok dudaszóval köszöntöttek Téged, Ajándokul túrót, sajtot s bárányt vittek Néked. Kérünk: tőlünk fogadd ajkunk zengő hozsannáját, Túró, sajt és bárány helyett: szívünk szent háláját! /3 #3BD28D60 Oh világ szent Megváltója, légy ezerszer áldva! Égen s földön harsogjon ma áldó szent hozsánna! Dávid dicső sarjadéka, Szűznek szent magzatja, Hasson hozzád ajkunk áldó s imádó szózatja! >187 /1 #4E553B1A Fel nagy örömre, most született, aki után a föld epedett! Mária karján égi a lény isteni kisded szűznek ölén. ||:Egyszerű pásztor jöjj közelebb, nézd a te édes Istenedet.:|| /2 #A8CEDD21 Nem ragyogó fény közt nyugoszik, bársonyos ágya nincs neki itt. Csak ez a szalma, koldusi hely, rá meleget a marha lehel. Egyszerű pásztor térdeden állj, mert ez az égi s földi király. /3 #EEB103C7 Jöjjetek ide, imádjátok, aki mindenkit ma megváltott. Boruljatok le itt előtte, szívetek adjátok érette. Egyszerű pásztor is leborult, előtte a földig lehajolt. >188 /1 #707DB948 Hogy csendes álmot szerezzen szentséges kis Fiának, szent Szűz eképpen énekel szép kisded Jézuskának: ||:Aludj, aludj, kemény szénán, Jézusom, kisdedecske, Ádám fiait gyógyító ártatlan gerlicécske!:|| /2 #9DACE6D5 Tudom, hogy fáznak tagjaid, de itt vannak szolgáid, Ökör szamár rád lehelnek, ezek hív udvarlóid. Aludj, aludj, szívem gyöngye, hajnalocskám, virágom, Gyászos rózsám, szép violám, gyönyörű rozmaringom. >189 /1 #F0777145 Jaj, be fázik az Isten szent Báránya; édes anyja nem teheti póyába! ||:Elhagyatott istállóban született, ki a világ váltságára küldetett.:|| /2 #3D10A2C7 Oh szent Bárány, hogy érdemlénk irgalmad? Az eget a bűnös földért elhagytad! Nincs annyi szív s annak oly nagy hálája, Mely lehetne kegyelmed méltó ára. /3 #345F4CFE Oh jóság éj irgalom szentkirálya! Esdve kérünk azért hozzád kiáltva: Szent irgalmad s jóságod, mely végtelen, Küldd a földre, bár az rá érdemtelen. >190 /1 #C719B6DB Kedves álmot hogy szerezne szülöttjének, így énekel a szűz Anya gyermekének: Szálljon reád édes álom, gyöngyvirágom, aludjál el, szép bárányom, aranyágom!:|| /2 #ACCE80AA Ha lehetne, a lelkembe foglalnálak, Szerelemmel a szívembe bezárnálak; Kebelembe vetnék ágyat, gyöngyvirágom, Lelkem lenne lakóházad, aranyágom! /3 #45EDFDED Köszöntlek a pásztorokkal, kis fiacskám, Imádlak az angyalokkal, szép Jézuskám. Oh aludjál, édes szépem, gyöngyvirágom, Kedves anyád szűz ölében, aranyágom. >191 /1 #BFB0AC33 Mennyből az angyal lejött hozzátok, pásztorok, hogy Betlehembe, sietve menvén s lássátok!:|| /2 #DB68AE33 Istennek fia, aki született jászolban, Ő leszen nektek Üdvözítőtök valóban. /3 #6E695898 Mellette vagyon az édesanyja, Mária, Barmok közt fekszik, jászolban nyugszik szent Fia. /4 #30B578BB El is menének köszöntésére azonnal, Szép ajándékot vivén szívükben magukkal. /5 #B9CE7170 A kis Jézuskát egyenlőképen imádják, A nagy Úr Istent ilyen nagy jókért mind áldják. /6 #6CA50EBB Visszatérének ők hazájukba nagy vígan, Ezt a nagy titkot mindennek mondják nagy bátran. >192 /1 #463478BE Ne féljetek pásztorok, pásztorok, örömet hirdetek, mert ma nektek született, ki megjövendöltetett, egy szűznek méhéből, szűzen szült véréből, megváltó Istennek, alle-alleluja!:|| /2 #24552004 Hogyha pedig e csodát, e csodát látni akarjátok, Betlehembe menjetek és ez leszen jeletek: Fogtok ott jászolyban, takarva pólyába, kisdedet találni, alle-alleluja! /3 #1496B3E3 Városon túl nem messze, nem messze, van egy istállócska, Barmok között ott fekszik, száraz szalmán nyugoszik, Mellette szűz Anyja és nevelőatyja, József és Mária, alle-alleluja! /4 #9FD40AB6 Oh szerencsés éjszaka, éjszaka, boldog az az óra, Mely minden kincsek felett e mennyei kisdedet, A legszebb virágot, legdrágább gyémántot hozta e világra, alle-alleluja! >193 /1 #11746EAA Nyugodj kisded, csendességben, adj helyt édes álomnak, most lehetsz még békességben, nincs ideje kínoknak. ||:Nyugtasd ki most szent lábadat, édes gondatlansággal, hogy erőben légy juhodat keresvén fáradsággal.:|| /2 #4879A94B Nyugodj, kisded, míg a habok álmodat nem gátolják s míg a sanyargató napok népedet nem rabolják. Ha szélvésze lesz felettünk e világ tengerének, Oh akkor úgy is felkeltünk, hogy állj ellen mérgének. /3 #1B094817 Nyugodj, kisded, pólyácskádban, semmiről se aggódjál! Most nyugodalom karjában vagy s kereszted távol áll; Még midőn kegyetlensége nem tudja mivoltodat S nem keresi dühössége ártatlan halálodat. /4 #79936EA7 Nyugodj, kisded, még édesen, csukd be bátran szemedet, Nincs áruló, ki illessen ravasz csókkal tégedet; Senki még fegyverrel nem jött megtámadni éltedet, Az a tövis még ki nem nőtt, mely szegezi fejedet. /5 #02B68080 Nyugodj, kisded, Heródesnek nem árt most irigysége, Nem késztet keresztvivésnek ájulni nehézsége! Nyugodj! De akkor ébredj fel, ha mi elszenderülünk, Mert a te szent kegyelmeddel boldog kimúlást nyerünk. >194 /1 #984AB456 Oh boldog Betlehem, áldások városa! Ott sír a védtelen bús árvák támasza; ||:földiek öröme, égiek szent gyönyöre, Ne sírj, kis Jézusukám!:|| /2 #6B30BF9C Még a vészfergeteg nem zúg fejed felett, Ölelő szeretet dajkál, enyelg veled. Védnek az angyalok, őrt állnak a pásztorok. Ne sírj, kis Jézuskám! /3 #61EB4438 Én is leroskadok jászolytrónod előtt; Szánd meg a bánkódót, kérlek, ne űzd el őt; Bűneim bár nagyok, de irgalmad még nagyobb. Ne sírj, kis Jézuskám! >195 /1 #48582913 Oh Jézus, szűztől született szép rózsaszál! Kit lelkem jászolyba fektetve feltalál; \IOh Jézusom, szent jegyesem, légy velem, \Ilégy szívemben drága kedvesem!\i /2 #214A1D0B Oh Jézus, én teremtő drága Istenem! Miért vagy ily nagy ínségben? Add értenem! \IOh Jézusom, szent jegyesem, légy velem, \Ilégy szívemben drága kedvesem! /3 #22B16EC2 Oh Jézus, drága királyom, most semmid sincs, Azért, hogy ránk áradjon minden égi kincs. \IOh Jézusom, szent jegyesem, légy velem, \Ilégy szívemben drága kedvesem! /4 #95581B40 Oh Jézus, szállj be hozzám, édes királyom! Szívemben legyen nyugvó helyed, virágom. \IOh Jézusom, szent jegyesem, légy velem, \Ilégy szívemben drága kedvesem! >196 /1 #5B9F741C Örömnapot adott nekünk az egek jósága, Született egy kisded nekünk Dávid városába; megfoghatatlan Istensége, csodálatos embersége. ||:Oh áldott szép gyermek, szívemre ölellek!:|| /2 #3BCFE035 Egy Szűz ma szép fiat rajzott, ki az égnek Ura; Fehér liljom rózsát hajtott, az elme bámulja. A világok teremtője egy Szűznek Iőn csecsemője, Ez vigyáz mint őre, a Gondviselőre. /3 #5CD5B33E Halandó Iőn a halhatlan, emberré az Isten; E csoda bár megfoghatlan, légy erős e hitben! Ki itt fekszik széna-szalmán, ott fenn ragyog arany trónján; Szolga itt közelben, király ott fenn mennyben. /4 #FFF63636 Az üdvösség fény világa a sötétben fázik; Az angyalok vígassága könnyeitől ázik. Bepólyázva a kezecske, mely az eget teremtette. Oh áldott kis gyermek, nagy a te szerelmed! /5 #F30DD84F Legyen e nap, bűnös ember, örömednek napja! Habár vétked, mint a tenger, itt a menny rajzatja. Teéretted jött e földre, bánatkönnyed oh töröld le, Megbocsát Ő néked, csak hagyd el a vétket. >197 /1 #489967AF Pásztorok a betlehemi pusztán, egymás mellett csendesen szunnyadván, ||:az angyalok énekelve hozzájok jövének áldást zengni ég s föld Istenének.:|| /2 #005F08EA Angyal-sereg hirdeti a csodát, hogy Isten a földre küldé Fiát; Angyaloknak szent karával zengjünk dicséretet Krisztusnak, ki miértünk született. >198 /1 #32AA974C Pásztorok, pásztorok, örvendezve sietnek Jézushoz Betlehembe. ||:Köszöntést mondanak a kisdednek, ki váltságot hozott az embernek.:|| /2 #76091856 Angyalok szózata minket is hív, Értse meg ezt tehát minden hű szív; A kisded Jézuskát mi is áldjuk S mint a hív pásztorok, magasztaljuk. /3 #10EFAE32 Üdvözlégy kis Jézus, ki miértünk Születve, váltságot hozál nekünk; Meghoztad az igaz hit világát, Megnyitád szent Atyád mennyországát. /4 #00806A5A Dicsőség, imádás az Atyának, Érettünk született szent Fiának, És a vigasztaló Szentléleknek, A Szentháromságban egy Istennek. >199 /1 #C16155A6 Reszket, fázik keze, lába s egész testecskéje, a jászolyban didereg a Szűz szent dedecskéje! ||:Elaludna, de a hideg elűzi az álmát, barmok szája lehel rája melegítő párát.:|| /2 #CE11D9BB Meleg szobát nem pótol a rozoga istálló, Ringó bölcső helyett kemény jászoly a szolgáló; Párna helyett, dunyha helyett csak széna van s szalma, Harmatgyönge testecskének, rossz pihenni rajta. /3 #15B3F1AF Kicsi virág, szép rózsaág, gyönge gerlicécske, Édes, kedves, kis Jézuska, mennynek s földnek éke! Szálljon reá édes álom selymes szempilládra S álmodd magad mennyországba, Isten báránykája! >200 /1 #98199C30 Sír az Isten báránya. Van-e ki Őt sajnálja? Bűneinket siratja, szűz anyja így csiggatja: áj, áj, áj! Jézus, aludjál! Jézus aludjál.:|| /2 #F6ABFF6A Ne sírj, én szép alakom, gyenge bimbóm, harmatom, Szűzi méhem rajlépe, ég és föld ékessége! Ej, ej, ej! Csók kell-e, vagy tej? Csók kell-e, vagy tej? /3 #1BB1E31F Jaj, de kemény a jászoly, kis fiam, jaj de fázol! Tél ellen itt nincs bástya, csak szent József palástja. Aj, aj, aj! Süvölt a szélzaj, süvölt a szélzaj. /4 #12CC1851 Aludjál, boldogságom, kinyílt égi virágom, Én kisded Messiásom; nincs helyed a szálláson! Oh, oh, oh! Sorsod szánandó! Sorsod szánandó! /5 #24503BE7 Ne sírj, gyönyörűségem, koronám, ékességem! Szép bölcsődalt zengenek a mennyei szellemek. Ah, ah, ah! Lelkem sugara, lelkem sugara. /6 #D14027AE Szálljon rád édes álom, zokogó kis bárányom! Én szülöttem, Teremtőm, álmodozz a jövendőn! Lá, Iá, Iá! Jer szárnyam alá, jer szárnyam alá! >201 /1 #CBE1F1A7 Szent lett a rozoga istálló, melyben született a Megváltó; ||:a barmok s pásztorok tanyája Jézusnak lett első lakása.:|| /2 #862B36CB Szent lett a barmoknak jászolya, melyben a világ Megváltója Szalma közt, pólyába takarva, szemét húnyta első álomra. /3 #5294D021 Magasztalt a pásztorok neve, kiknek az angyalkák serege Először hirdette a csodát: hogy Isten leküldte szent Fiát. >202 /1 #97FEB6AD Szerencsés bűnös ember, ezt honnan érdemled: ki semmiből teremtett, hogy az szenved érted? ||:Istenségét elrejtvén emberi homályba', reszket szent testecskéje rongyos istállóban.:|| /2 #FD18A1A0 Pásztorok leborultak rongyos istállónál, Boruljunk le hát mi is szívből ez oltárnál; Kérjünk áldást magunkra s minden jószágunkra, Holtunk után lelhessünk jó Krisztus Urunkra. >203 /1 #C657B35F Szűz Mária e világra nekünk szent Fiát hozá. A jászolyban fekszik, ki a mennyet s földet alkotá. ||:Mily végtelen kegyelem tőled, oh Istenem, hogy így szereted az embereket!:|| /2 #93B257ED Az angyalok Jézus születésén áldva zengenek. A pásztorok a mennyei fényre hozzá sietnek. Örömre ébredének minden teremtmények s Őtet imádják és magasztalják. /3 #1195F64E Azért mi is, halandó emberek, őtet dicsérjük S dicsőséges születése napját vígan szenteljük; Az Atya Úristennek, nekünk kegyelmesnek, hálákat adjunk, szívből vigadjunk. /4 #7171CFDC Aki hozzánk irgalmasságából szent Fiát küldé, Hogy a bűnbe esett embereket üdvözítené: Megjelent a Megváltó, világ-szabadító, kegyes királyunk, édes Jézusunk. /5 #09DA1558 Oh te kegyes asszonyunk, Mária, Istennek Anyja! E világnak te vagy Fiad által oltalmazója. Ne feledkezz el rólunk, oh édes gyámolunk! Te légy oltalmunk, erős pajzsunk! >204 /1 #42A6FDAB Titkos fényű csillag támad a keleti égen, fényvilága széjjel árad messze a vidéken.:|| ||:Eljött Jézus, az új vendég, minden azt jelenti, angyal s pásztor e nagy Felség bő irgalmát zengi.:|| /2 #DC3F0B5C Betlehembe szállt le mennyből ma a kegyes Isten, Hogy kimosva a bűnszennyből, minket üdvözítsen. Köztünk van már, akit régen a próféták vártak, Akiért a magas égbe szent fohászok szálltak. /3 #D60A2CD1 Nem kényelmes palotában jött Ő e világra, Ott a barmok jászolyában nyílt a menny virága. Bámuld ember büszkesége, bámuld fény s magasság: A szegénység szűk ölébe szállt az égi Jóság! >205 /1 #ACE36D17 Krisztus első hitbajnoka! Az első mártir-korona Mint azt neveddel viseled, méltán dicsőít tégedet. /2 #813317E3 Szent István! Áldjuk nevedet, csodálva erősségedet, Mellyel a Krisztus szent nevét elleni közt védelmezéd. /3 #37BCF1BD Veled az Úr kegyelme volt és általad Szentlelke szólt, Kinek a Krisztus elleni nem bírtak ellen állani. /4 #030A2168 Te nyitva látod az eget s Jézust Isten jobbja felett, S midőn ezt áldva mondanád, kövekkel rontottak reád. /5 #132096AA De a köveknek zápora imádban meg nem gátola, Jézus vedd hozzád lelkemet, mondád s ne büntesd ezeket. /6 #B6A2EBD3 Oh Jézus, add kegyelmedet, hogy üdvözítő nevedet Legyünk ily készek vallani és élve, halva áldani! >206 /1 #D7E43A25 Szent János! Áldunk tégedet, ki mennyei szeretetet, Az örök kútfőből vevél, hogy Jézus keblén pihenél. /2 #BE602B2C E szent tűz égig ragadott s ott lelked bepillanthatott És láta oly szent titkokat, ki minden tudást meghalad. /3 #B27EDC09 Innen vevén a tudományt, mely minden szívet egyaránt, Ha Jézusban hisz, elragad s az üdvre vezérfényt mutat. /4 #B929B812 Krisztushoz végig hű valál s közelgvén a váltsághalál, Krisztustól szűzanyát nyerél anyádul s te fia levél. /5 #5EA50E4F Oh Megváltónk kedvelt híve, tekints hű tisztelőidre: Nyerjen tőle kegyelmeket nekünk is a szent szeretet. /6 #71274895 Kérd értünk az Isten Fiát s az ő szűz anyját, Máriát, Hogy vigyen minden lelkeket hozzájok a szent szeretet. >207 /1 #DF27554F Isten, ki az időnek határát kimérted S atyai bölcsességgel sorsunkat intézed! Elődbe most ez évnek estéjén imádva Jő néped és egy szívvel s lélekkel kiáltja: hála tenéked! /2 #02E4F0BB Te nézted mindentlátó szemmel lépteinket S hatalmas jobbod őrzött a veszélytől minket; Az élet, az egészség s malasztidnak árja Mind a Te jóságodnak kegyes adománya. Hála tenéked! /3 #F7355B25 Ah, de mi jóvoltoddal sokszor visszaéltünk, Elhagyva téged, a bűn ösvényére tértünk! Te minket, oh jó pásztor, az örökéletre Óhajtván visszanyerni, kerestél szeretve. Hála tenéked! /4 #B57F37D7 Hívásodat követvén, jobbulást ígérünk, Hogy az új esztendőben csak tenéked élünk. Segíts meg szándékunkban, hogy azt megtarthassuk S ha eljő élet-esténk, nyugodtan mondhassuk: hála tenéked! >208 /1 #07D5EF46 Oh szép Jézus! Ez új esztendőben légy híveidben; oh Mária! Esedezz érettünk, édes reményünk; Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvében. /2 #7F49B251 Oh szép Jézus! Drága szent nevedért kelj fel népedért; oh Mária! Jézus erejével tégy jót népeddel, Hogy ez új esztendőben minden ügyeinkben lehessünk Jézus drága kedvében. /3 #6F63FBA2 Oh szép Jézus! Tartsd meg híveidet, mint tieidet. Oh Mária! Jézusnak szent Anyja, országunk tornya! Adjad, kérünk, hogy ebben az új esztendőben lehessünk épek testben, lélekben. >209 /1 #4575790F Adj, irgalmas Isten, boldog új esztendőt, gazdagnak, szegénynek áldásos jövendőt! Özvegy, árva megtalálja enyhülését bánatára. Boldog új esztendőt!:|| /2 #4A78D69F Betegség, baj, bánat tőlünk messze járjon, Munkálkodásunkra égi áldás szálljon; Háborúság, dögvész s egyéb rosszaságok elkerüljék a mi nemzetünket! /3 #5B657C0D Édes magyar hazánk s koronás királyunk, Örök üdvöt szerző Anyaszentegyházunk Boldog legyen ez új évben és mindnyájan egészségben áldjuk Istenünket! /4 #77FCCBF7 A holtak lelkei örök üdvösségben Boldogan dicsérjék Istent fenn az égben! Az Úr Jézus szent nevében tegyünk mindent az új évben! Boldog új esztendőt! >210 /1 #7DC9C9F9 Szép kelet, szép nap! Nincs benned homály, mert az örök nap benned a király! \I||:Új esztendőben új szívekkel \Idicsérjük Jézust énekekkel.:||\i /2 #42608269 Már a bölcsőben törlöd bűnünket, Szűz Anyád keblén mosod lelkünket. \I||:Új esztendőben új szívekkel \Idicsérjük Jézust énekekkel.:|| /3 #D3BAA0B3 Isteni kisded, te hű szerető! Szerelmed legyen mennybe vezető! \I||:Új esztendőben új szívekkel \Idicsérjük Jézust énekekkel.:|| /4 #0298B549 Oh tarts meg minket még több időre, Virradjunk boldog, szebb jövendőre. \I||:Új esztendőben új szívekkel \Idicsérjük Jézust énekekkel.:|| >211 /1 #DB486ADB Az isteni gyermeket, Ki ma kijelentetett, A három bölcsek előtt, Dicsérjük és áldjuk őt. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /2 #68C83E10 A zsidók őt üldözék, A bölcsek megtisztelék, Arany, tömjén, mirhával, S a szív imádásával. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /3 #64BD0F72 Szent hitünknek csillaga, Nekünk szinte jelt ada, Hogy megjelent királyunk, Akit epedve vártunk. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /4 #C2DBB73C Hit, remény és szeretet, Mely tőle nyer életet, Ím a hármas áldozat, Mit szivünk imádva ad. Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. /5 #FDD2B35E Oh Isten-ember király, Néped im előtted áll, Kérvén szent malasztodat, Hogy áldja jóvoltodat, Szép jel és szép csillag, Szép napunk támadt, szép napunk támadt. >212 /1 #A30A03DA Jézus, a rád emlékezés, Legédesebb örvendezés, De bírni téged meghalad Minden gyönyört az ég alatt. /2 #B858C581 Jézus! Neved kedves nekünk, Bájlóbb zengést nem éldelünk, Nincs szív vidító annyira, Mint Jézus, Isten egy Fia. /3 #FB59139A Jézus, kegyes Mindenható! Feléd eseng a bánkódó: Benned nyílik remény neki, Hogy lelke üdvét nyerheti. /4 #214483DE Jézus, szivünknek édene, Elménk örök fénytengere, Melyből az élet áradoz, S erőt vesz, aki lankadoz. /5 #9948FB90 Ki Téged ízlel, éhezik: Ki Véred issza, szomjazik: Nem tudhat ő kívánni mást, Csak benned érez újulást. /6 #5E8DC3C7 Oh Jézusunk! Maradj velünk, Különben nincsen életünk: Magas kegyelmed fényivel, Bűnünk homályit űzzed el. /7 #D0F2461C Szűz méh virága, Jézusunk! Lelkek szerelme, orvosunk, Áldott legyen dicső Neved, Amelyre ég s föld hajt fejet. >213 /1 #7E47E26F Bűnbánóknak menedéke, Kegyes trónodhoz jövünk, Oh mert máshol nincs üdv s béke. Jézus, irgalmazz nekünk! /2 #653AFD54 Szenvedésed drága árán Váltottad meg életünk, Oh ne hagyj el minket árván, Jézus kegyelmezz nekünk. /3 #57B8B5AD Hisszük, Uram, mindazt, amit üdvünk végett hinni kell, Amit szent egyházunk tanít, ebben élnünk s halnunk kell. /4 #56CF54E2 A kenyér s bort áldozatul ajánlván, Uram, neked, Kérünk, add meg bő jutalmul a megtérési kegyet. /5 #F51B1544 Jézus szenvedése által, mit ez áldozat jelent, Add, hogy küzdvén a halállal, nyerjünk babért égben fent. /6 #2363DF6E Szent vagy Uram! Örökké szent, mi megváltó Istenünk! Mit a szentek zengnek ott fent, add nekünk is zengenünk. >214 /1 #C498E2E5 Buzgó szívvel ünnepeljük Krisztus szenvedéseit, miket értünk a keresztnek szent oltárán végbevitt. ||:Oh Megváltónk nagy kegyelme, mely ránk bűnös emberekre szent vérével áradott!:|| /2 #4667A02B Oh nagy Isten! Az ég és föld felmagasztal tégedet. S minden, ami él azokban, áldja nagy fölségedet. De váltságunk keresztfája legfényesebb bizonysága irgalmas fölségednek. /3 #E66DE396 Oh irgalmas Üdvözítőnk, hisszük tanításodat, Melynek megtartása nekünk örök boldogságot ad, Hisszük, mert a szent keresztfa s drága véred bizonyítja, hogy Isten s igazság vagy. /4 #C7219EC0 Zengje szívünk, zengje nyelvünk: szent vagy édes Jézusunk! Mert te lettél a keresztfán a mi lelki orvosunk, Adj kegyelmet, hogy megtérjünk, kik szent véred által élünk testben lelki életet. >215 /1 #47BA1ABC Keseregve jönnek, oh Atyánk, elődbe híveid, hogy ünnepeljék szent Fiad kínszenvedéseit, ||:Ki bennünket megváltván, meghalt a keresztfán. Tekintsd kegyesen bánkódó szívünk keserveit.!:|| /2 #3A621D0C Te véreddel pecsételéd meg azon szent igét, Mellyel, oh Jézus, az örök életet hirdetéd. Igazságnak oszlopa lett a szent keresztfa, mely a kétség örvényétől minket megmentve véd. /3 #0B0753FD Örülve zeng az égi kar: szent, szent, szent vagy Uram! Bűnbánva zengje a bűnös: szent, szent, szent vagy Uram! Szavunkat lelkesítse Jézus szenvedése s imádva zengjük örökön: szent, szent, szent vagy, Uram! >216 /1 #64250851 Mi gyarló emberek, kik a földön élünk, sok nyomorúságot és fájdalmat érzünk, e világnak tengerén evezünk. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:||\i /2 #9CC04BD0 Nincs nekünk e földön sehol nyugodalmunk; Nincsen maradandó bizonyos városunk, Itt mindnyájan jövevények vagyunk. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /3 #517ADF6A Csak egyedül mennybe igyekezzék szívünk, Ott készíttetett el állandóság nekünk, Munka után mi örökös bérünk. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /4 #C856F398 Ne bízzunk világi veszendő pompához, Csalfa reményekkel teljes hiúsághoz, Mely hasonló múlandó árnyékhoz. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /5 #893F234C Csak egekben van a valódi gazdagság, Ott van a végtelen öröm és boldogság, S boldogságban örök állandóság. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /6 #A3D55037 Ezt hallván emberek, keljünk fel álmunkból, Mentsük ki magunkat világ rabságából, Szabaduljunk csalárd hálójából. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /7 #C105350F Mert ránk virradtak a szenvedés napjai, üdvösségkeresés kellemes órái, távozzatok hát világ pompái! \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /8 #385F4761 Vétkünkért a testet böjttel sanyargassuk, hív szolgálat alá szenvedéssel hajtsuk, és egészen Istenhez hódítsuk. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| /9 #0DC53BD1 És midőn testünktől a tiltott étkeket Megtagadjuk, és a hiú örömöket, Őrizzük meg bűntől lelkeinket. \I||:Emlékezünk, porból lettünk \Iés hogy ismét porrá kell majd lennünk.:|| >217 /1 #6F6C712E Ah félek, rettegek, Jézusom, mit tegyek? Midőn a fán függni s érettem meghalni látlak téged, lelkemben bűnömért tusakodom, vétettem ellened, nem tagadom, de midőn így függve láltlak, kifeszítve és vérbe keverve már; szégyenlem és bánom vétkem immár. /2 #B787C160 Mert elárultalak, zsidóknak adtalak, Annyit rosszalkodván, annyiszor kívánván, sok tilalmast. Mezítelenséggel ruháztalak, ecettel, epével itattalak, Feszítsd meg! - mondottam, hogy bűnre indultam s nagy képmutató valék; Ellened vétettem jóságos ég! /3 #7F29FD65 Tövises koronád bűnöm volt csúf ruhád, bűnnel ostoroztam, kötöztem, kínoztam tagjaidat; Barabásnál alább becsültelek, hivságokon kapván, üldöztelek! Keresztre vittelek, ott által vertelek, én feszitettelek fel! De mint Dismas latrot ne felejts el. /4 #25F5215F Kiontott vérednek, öt mély sebeidnek Nem egyéb az oka, mint a bűnöm soka, tapasztalom; Nem vétek ezután, megmutatom, életemet jobbra változtatom, Orczámat áztatom, vétkemet jajgatom, s holtomig siratom meg, Istenem, mindenem, oh hallgass meg. /5 #4B58943E Szenvedő Jézusom, Megváltó Krisztusom! ki értem meghaltál, s elveszni nem hagytál vétkeimben; Mikép háláljam meg szerelmedet? mikép köszönjem meg kegyelmedet? Ezután megszánlak, csak téged szolgállak, soha meg nem sértelek, a test s világ bármint kisértsenek. /6 #E9384A8E Oh édes Istenem! kezdetem és végem! benned mozgok, élek, hozzád szívből égek, míg csak élek; Szívemet tenéked feláldozom, azt máshoz, kívüled nem kapcsolom; rejts el sebeidbe, végy szent kegyelmedbe, az élők könyvébe tégy s az Ítélet napján jobbodra végy. >218 /1 #CFCC3EF3 A keresztfához megyek, mert máshol nem lelhetek nyugodalmat lelkemnek. ||:Ott talállak, oh szűz Anya, fájdalom közt bágyadozva, tőr veré át lelkedet.:|| /2 #E61997C6 Mely gyötrelem volt neked, isteni szülöttedet látni szegény jászolban, S midőn annyi ellenségek romlására esküvének: tőr veré át lelkedet. /3 #C8106121 De midőn ezek felett láttad, mennyit szenvedett, szenvedett az ártatlan. Láttad Őt a kálvárián, két lator közt a keresztfán; kínodat ki mérje meg ? /4 #4859F7A9 A nap elsötétedett, ennyi kínt nem nézhetett, borzadván s rengett a föld. Sírt, kesergett, gyászolt minden, az egész nagy természetben, de gyötrelmed, nagyobb volt. /5 #DBE3B6BA S ezt, oh fájdalmas anya! mind értem tűrted vala, értem háládatlanért, Ki Fiadat megvetettem és keresztre feszítettem, oh én kárhozat fia! /6 #B32A4472 Ne nézd bűnös létemet hanem a szeretetet, mely értem a fán vérzett. Fájdalmaid, oh szűz Anya, indítsanak bűnbánatra, hogy kegyelmet nyerhessek! >219 /1 #009A862C Álla a keserves Anya, keresztfánál siránkozva, midőn függne szent Fia, midőn függne szent Fia. /2 #74B34185 Kit lelkének bánatában és siralmas fájdalmában Hegyes tőr áltáljára. /3 #742B22AE Oh mily nagy volt rettegése, aggodalma s epedése, Mily gyötrelmet szenvede! /4 #71FD23CC Sírt és szíve vérzett, látván, hogy nagy kínban a keresztfán Függ isteni gyermeke. /5 #65ECBC2E Ki az, aki meg nem indul Krisztus anyján s könnye nem hull, Látván őt keseregni! /6 #163DF758 Ki az, akit bú ne érne, egy anyát, ha így szemlélne, Magzatával vérzeni? /7 #CE5CCFDD Nemzetének bűne végett látta magát a szentséget, Ostorral mint szakgaták. /8 #9C781F81 Fiát látta elhagyatva s midőn már lelkét kiadta, Hogy oldalát megnyiták. /9 #AA188AD4 Szeretetnek szent forrása, oh Szűz! lelked bánkódása Add lelkemé is legyen. /10 #B9DB9136 Add, hogy szívem érte égjen s szent Fiadnak gyötrelmében, Lelkem mindig részt vegyen. /11 #9AE6C995 Szűz anyám! kérlek esengve, hathatósan vésd szívembe Szent Fiadnak sebeit. /12 #661CF9BA Közöld velem sebesitett, s az érettem megfeszített Jézusnak gyötrelmeit. /13 #02231EA0 Add, hogy veled együtt sírjak, s töredelmes szívvel bírjak, Míg elérem végemet. /14 #EBAD4CE0 A keresztnél veled álljak, siralmidtól el ne váljak S ebben leljem kedvemet. /15 #5CD85C74 Szüzességnek szent virága! Taníts engem veled drága Szent Fiadon könnyezni. /16 #BEC89449 Oh taníts meg sok kínjáról és halálos fájdalmáról Gyakran megemlékezni. /17 #65206FC0 És ezektől gerjedezve, legyek oh Szűz, védelmezve Tőled az Ítéleten. /18 #19F915D6 Oh szenvedő, Jézus! Engedd szűz Anyád oltalma mellett Életemet tölteni. /19 #CA3072B8 S midőn a test sírba megyen, engedj vele majd az égben Vég nélkül örvendeni. >220 /1 #E85AD532 Az Atyának egy Fia, Istenember értünk, éjjel elfogadtaték édes Üdvözítőnk.:|| /2 #A187DCDF Kedves tanítványai elhagyják, s azonnal Rárohantak a zsidók karddal és botokkal. /3 #0CC7974C Hurcolák Pilátushoz őt hat óra tájban, Vádolák hamis tanuk, mint gonoszt szavában. /4 #E4515A83 Megkötözve álla ott, csapdossák orcáját; rútul összepökdösék az egek királyát. /5 #17034432 Kilenczkor kiált a nép: Fel, feszitsd fel őtet S gúnyolódva rá bíborpalástot terített. /6 #DBE49EB3 Szörnyű tövis koronát tettek szent fejére, S vállán keresztjét vivé, büntetés helyére. /7 #7D041727 És tizenkét óra volt, hogy magas keresztfán, Függe két lator között az ártatlan bárány. /8 #D4FDD0F5 Kínja közt megszomjazék s ők epét adának Annak, aki elvévé bűnét e világnak. /9 #AEFEA7E0 Délután halálra vált három óra tájban, Lelkemet fogadd, Atyám! mondta végszavában. /10 #7BE98DC6 Oldalát pogány vitéz lándzsával veré át, Megrendült a föld s a nap elveszté világát. /11 #0B025173 A keresztről levevék még aznap délestén, Mindenható erejét Istensége rejtvén. /12 #2B4FD059 Alkonyatkor téteték sziklasír ölébe A dicső szent test, jövő életünk reménye. /13 #65BAEA2F A jövendölések így megvalósodának, Megváltónkban hirdetők üdvöt a világnak. >221 /1 #323D4471 Bágyad sérelmétől mártírok Asszonya. Lankad szerelmétől szűzek királynéja. \IOh jaj, ha látnátok, hívek megszánnátok \Iszűz szent Anyátokat.\i /2 #9A2003E8 Szelíd galambformán, zokog édes Fián, Hogy kereszt oltárán látja végső órán. \IOh jaj, ha látnátok, hívek megszánnátok \Iszűz szent Anyátokat. /3 #F731331A Sok kínban elmerült fájdalmas Jézusom! Ne hagyd szent Anyádat, szenvedő Krisztusom. \IOh jaj, ha látnátok, hívek megszánnátok \Iszűz szent Anyátokat. /4 #26435216 Sírjunk hát mindnyájan és kövessük sírván, Úgy lészen pátrónánk most és holtunk után. \IOh jaj, ha látnátok, hívek megszánnátok \Iszűz szent Anyátokat. >222 /1 #50A6ED83 Bú s fájdalom szivemet, szorongatja lelkemet érted, édes Istenem! Szemeim könyhullatási, áradnak az ő folyási, Jaj nekem, mert vétettem. /2 #A7EAFE92 Nem titkolom vétkemet, megvallom esetemet színed előtt Istenem! Hogy haragot indítottam, Istenséged megbántottam, Jaj, én sok bűneimnek. /3 #D799BF2F Szent véredet ontottam, szent tested ostoroztam, vétkem által Jézusom! Arcul vert feslett életem, csúfolt rágalmazó nyelvem; Jaj, mikép üdvözüljek? /4 #CCA2EBF2 Kálvária hegyére vitettelek keresztre, óh kegyes Üdvözítőm! Ahol felfeszítettelek, keresztfához szegeztelek, Jaj, bűnöm gonoszsága. /5 #296B1673 Jézus, add kegyelmedet, hogy gonosz életemet szívből megsirathassam; Soha többé meg nem bántlak, híve leszek keresztfádnak, Örökké tied leszek. >223 /1 #A14AD450 Bűnös lélek, sírj, oh kérlek, Uradnak nagy kínján, mert ártatlan mint egy bárány szenved a keresztfán.:|| /2 #5591E480 Tekints, kérlek, szent sebére édes Teremtődnek, Melyet szenved, hogy lelkedet adja üdvösségnek. /3 #AEB5FC3A Siránkozik bűneinkért és úgy mosogatja Rútságinkat, mocskainkat vérrel tisztogatja. /4 #518C085B Bűneinkért ostorozzák az ártatlan bárányt, Tövisekkel koronázzák, kínozzák egyaránt. /5 #3F68FD56 Arcul verik bűneinkért, pökdösik orcáját, Irgalmatlanul csúfolják, szakgatják szent haját. /6 #68D0C225 Kegyes Jézust, mint egy bárányt, utcákon hurcolják, Kaifástól Pilátushoz kötözve hordozzák. /7 #5C4B6203 Kegyes Jézus! légy irgalmas nekem bűneimért, Ki a magas szent keresztfán ontottál értem vért. /8 #7912A0E4 Adj kegyelmet, hogy kínodon kesergve megtérjek, Hogy egykor veled lehessen a bűnbánó lélek! >224 /1 #07CD42AE Folydogál a gyöngypatak, Mária könnye szakad bánatában! Amint méhe szép raja a kereszten függ vala vérben, gyászban. /2 #DF305B53 Nyög a szelíd gerlice, a szüzek legszebbike, nagy a kínja A halálos vértusán, nem segíthet Jézusán, hogyne sírna? /3 #4DF2AABB Hétfájdalmu szűz Anyánk, drága kincsünk, koronánk, oh bocsásd meg, Hogy sok bűneink miatt szenved s hal meg szent Fiad, ne utálj meg ! /4 #43DFBE86 Jertek vigasztalni hát, a kesergő Máriát, jertek, jertek; Szíve tőrrel van tele, sírjunk mi is most vele, jámbor lelkek! /5 #880F14A8 Nézz le fájdalmas Anya, lelkünk drága aranya az egekből, Szent magzatod érdeme, a malasztok tengere, oh adj ebből. /6 #BFD9D586 Kiöntött sok könnyedért, esedezzél népedért, hogy szeressünk; Az egekbe fölsegíts, hogy Fiaddal Téged is szemlélhessünk! >225 /1 #A08A5F3F Jaj, ha kínját tekintem a fán függőnek, vérrel folyó kékeit öt mély sebének; meghasad érte én szívem, síránkozik bűnös lelkem, édes Jézusom! Mert legfőbb oka kínodnak én vagyok szent halálodnak, kegyes Megváltóm! /2 #AA29F36C Piros véreddel festéd gyászkeresztedet, hogy pokoltól megmentsed bűnös lelkemet, értem szenvedtél kínt s halált, viseltél töviskoronát, édes Jézusom! Szent odaladat megnyitád, véreddel bűnöm elmosád, én szabaditóm! /3 #17996A3C Bűneimet megvallom neked Jézusom! Halálod által lettél lelki orvosom; azért buzgón verem mellem, siránkozik bűnös lelkem annyi vétkeken! Tekintsd Szűzanyád érdemit, értünk tett könyörgéseit s irgalmazz nekem. /4 #F890BBE6 Leborulok előtted szent Magdolnával, áztatom lábaidat könnyek árjával, tőled kérek szent kegyelmet, hogy kerüljem a vétkeket. Jézus, hallgass meg! ígérem jobbulásomat, tekintsd könny hullatásomat s bűnöm bocsásd meg. /5 #BD94A944 Imádom keresztfádon holt szent testedet és százezerszer áldom drága véredet, szent testednek öt mély sebe, Szűz anyád hét hegyes tőre engem segéljen; életemnek végóráján és a nagy ítélet napján mennybe vezessen! >226 /1 #2EDAD0D7 Jaj, nagy kedvem tartott szerelmes szülöttem, ki nélkül már e világban holtig árva lettem.:|| /2 #89546303 Hol vagy két szememnek tündöklő világa, Elepedett bús szivemnek csendes boldogsága ? /3 #357075B8 Mondjátok meg nekem, oh ti magas hegyek, Szülöttemet keresni én vajjon merre menjek? /4 #8E01CC63 Mutassatok utat, oh ti olajkertek: Szülöttemet hol fogták meg s véle merre mentek? /5 #D5C45AE3 Oh ti nagy göröngyös éles kövü utak, Szent Fiamnak vércseppjei, látom, rátok hulltak! /6 #E7151B49 Enyhítsd siralmadat, keserves szűz Anya; Mert szent Fiad majd feltámad, mint megmondta vala! /7 #F2BB4EFA Mi is siránkozzunk Úr Jézus anyjával, lágyítsuk meg nagy fájdalmát szemünk harmatával. >227 /1 #2BDC4096 Jézus, én szerelmesem! Mire jutál, kedvesem, mindeneknek mindene? Angyaloknak ékessége, csillagoknak fényessége, földnek, égnek Istene! /2 #96C629A5 Oh véghetetlen szépség! nincsen orcádon épség, gyászban rejtezik színed. Hull a zsidók bősz haragja rád, angyalok szent vigalma, vért foly édes mindened. /3 #2445415E Kiterjesztve karjaid, hogy bízzanak árváid s térjenek üdvös útra. Szent szívedet felénk tárod, a gyarló embert így várod, hogy vezesd élő kútra. /4 #9B1BCB9E Nézz le, kegyes, a fáról s drága véred áráról szent szemedet le ne vedd! Kínaidért, oh szerelmes, bűnösöknek légy kegyelmes és a balról jobbra tedd! >228 /1 #FC00B0BC Kegyes Jézus! a keresztfán hét szókat mondottál, S hogy igéidet kövessem, arra tanítottál; Most azért megemlékezem, oh Megváltóm! a kereszten mondott igéidről. /2 #CCEAF3E6 Először kérted Atyádat, hogy ellenségidnek bűneiket megbocsássa, kik fölfeszítettek. Segíts, hogy én is mindennek tiszta szívből megengedjek, ki ellenem vétett. /3 #9BA24A44 Másodszor mondád latornak, hogy te veled leszen Az égi paradicsomban, s nagy jutalmat veszen. Tekints rám is, oh Jézusom! /4 #B8A13D6E Harmadszor szóltál mint Fiú, szeretett anyádhoz, mondván: Ime a te fiad! Jánost vedd magadhoz! Ajánlj minket is szülődnek, ő legyen a te népednek hív oltalmazója. /5 #0CE6EC69 Negyedszer szólván Atyádhoz: Istenem! — Istenem! . . . kínaidban igy sóhajtál: mért hagytál el engem? Add, hogy e kínos életben mindennemű szükségemben, Istenhez sóhajtsak. /6 #B960E1CF Ötödször a nagy kínok közt, Uram, szomjuhoztál, amikor üdvösségemért keresztfán áldoztál, Add, hogy téged óhajtsalak, és epedve szomjazzalak, boldogság kútfeje! /7 #D3F8ED2C Hatodszor ez volt szózatod, haldokló Jézusom! Oh atyám! te szent kezedbe lelkemet ajánlom! Én is rád bízom éltemet! neked ajánlom lelkemet, oh Istenem s Atyám! /8 #6CBC262F Hetedszer ezt kiáltottad: Már beteljesedett! Az emberek megváltása már véghez vitetett. Add, hogy végzésedet híven teljesítve mindenekben, üdvözüljek. Amen. >229 /1 #7C88E8DB Keresztények, sírjatok, mélyen szomorkodjatok! ||:Kesergjen minden szív, aki Jézusához hív.:|| /2 #97185644 Nincsen abban irgalom, hozzád buzgó fájdalom, Aki téged meg nem szán, óh Jézus a keresztfán. /3 #EF48DEDE Szent testednek sebeit, vérrel folyó kékeit, Aki látja és nem sír, élő hittel az nem bír. /4 #C5CC3403 A kősziklák repednek, nap és hold sötétednek, Minden állat megindul, csak a bűnös nem búsul. /5 #E1C7CDCE Szállj szívedbe, sirasd meg vétkeidet, fontold meg, Hogy az Isten Fia volt, aki érted igy megholt. /6 #41A87580 Jézus! ne nézd vétkemet, hanem a szeretetet: Hogy szenvedtél érettem, ki ellened vétettem. >230 /1 #80BE3FA3 Kérlek, oh emberi nemzet, hallgasd meg én beszédemet, ||:hallgasd meg Üdvözítődet!:|| /2 #9E9F3AFF Érted e világra jöttem, emberi testbe öltöztem, mégis tőled megölettem. /3 #DAE8CEC6 Én éretted szent Atyámat elhagytam s fényországomat, elhagytam hív angyalimat. /4 #FFFB344C Én a getszemáni kertben érted voltam félelemben és borzasztó gyötrelemben. /5 #0147F4CF Szívem ott igen dobogott, a halál előttem forgott s rólam vérveríték csorgott. /6 #105AF4E6 Ott háromszor imádkoztam, szent Atyámhoz sóhajtoztam, múljék el e pohár, — mondtam. /7 #D471AED1 Atyám szent akaratjára, az Ő parancsolatjára mentem éretted halálra. /8 #E71BF743 Kardokkal és dorongokkal, jöttél dühös hóhérokkal engem megfogni zsidókkal. >231 /1 #7C8ECFFE Kiterjeszté az éj szárnyát az olajfa hegy felett; amely csenden fohász száll át, az ég és föld megremeg. ||:Atyám, hogyha lehetséges, múljék el e kínpohár, legyen, kérlek, elégséges e verejték árja már!:|| /2 #820B6582 E bús fohász Krisztus ajka szívszakgató hangja volt; megindulna a kő rajta, arca halvány, mint a hold. Atyám! fiad halni készül; bár félelem borzogat, az ellenség vad kezéből kiváltom képmásodat. /3 #3E01583D Szent Atyádnál szólj mellettünk, nagy kínt látott Szenvedő! Ha te kéred mi helyettünk, téged meg nem vethet Ő. Ajánld neki értünk ontott verejtéked gyöngyeit s oh gyógyítsd be bűnbe botlott lelkünk sok mély sebeit! >232 /1 #D472EDC3 Könnyet hullat szívünk, szemünk, fájdalmunkban elhalunk, hogyha rólad emlékezünk, értünk vérző Jézusunk. ||:Még a lélek is feljajdul, látván, hogy mily ártatlanul véred a kereszten hull.:|| /2 #16CB45E2 Nézd, oh nézd a gyászkereszten mennyit szenved érted Ő! Ajkáról panasz nem lebben és szemébe könny sem jő. Meghal Ő, hogy éltet adjon, bűnös lelked megmaradjon: érted, érted hal meg Ő. /3 #54F132AC Édes Jézus, hintsd, könyörgünk, ránk szent véred harmatát, hogy megtérjen árva lelkünk, melyért szenvedtél halált. Add, hogy kínos szenvedésed üdvözítse bűnös néped; édes Jézus, légy velünk! >233 /1 #CF3F04FC Mily keservesen siratja Mária Fiát, a midőn halálra menni látja magzatát. Csordul könnye Máriának, hasad szíve szűz Anyának nagy bánatjában; nincsen enyhe bús szívének, nyugodalma nincs lelkének nagy fájdalmában. /2 #5BA4E79E Látván összeroncsolt testtel hegy felé menni, terhes keresztjét hordozva térdére esni. E szent Bárányt ütik, verik, Isten Fiát, mint megvetik, anyja elájul, Jézus száját meg nem nyitja, csak áldott fejét fordítja, midőn földre hull. /3 #55F63EEE Szent sebeidbe ragadott véres öltönye, kegyetlenül levonatván, ujul sérelme. S ily kínok közt már a hegyre fölért a halálos helyre s fára fektetett; itt durva szegek hozattak, keze lába kivonattak s megfeszíttetett. /4 #36868A6E Kiterjesztéd, oh Jézusom! értem karjaid; elkékültek mézzel folyó kegyes ajkaid. Bűnös lelkemet ölelni, ajkaid hév csókra nyílni miként sietnek ! Oh szeretetnek Istene! kitől van éltem mindene, jaj hová legyek! >234 /1 #63439AFE Oh szerencsés bűnös ember, neked támad életed; Jézus Krisztus meghal érted, oh végtelen szeretet! ||:Üdvözítőd lett Ő neked, ez életben hű vezéred, áldozat lőn éretted.:|| /2 #0E1B6B6F Íme mily szörnyű koszorú áldott fejét szúrdálja, Szentséges testét iszonyú nagy fájdalom szakgatja; Keze, lába s minden ere gyötrelemmel s kínnal tele, mindenét kín fakgatja. /3 #FE753EAB Tövis közt e liliomot, bűnös ember szeressed, az Atyaisten Fiáért változtasd meg éltedet. Oh ne bántsd őt vétkeiddel, erkölcstelen életeddel, mert ő a te Istened. >235 /1 #C51A9B53 Oh szent kereszt áldott fája, drága a te gyümölcsöd! ||:Istenember Úr Krisztus, Úr Krisztus, rajtad függ értünk Jézus.:|| /2 #5399A53A Te vagy váltságunk zászlója, üdvösségünk záloga; rajtad a kín és halál, örök éltünkre szolgál. /3 #49C34347 Fán kezdődött kárhozatunk, fán végződött váltságunk; Egyik halált okozott, a másik éltet hozott. /4 #926F6216 E vér mossa le vétkünket, e vér Istent engesztel, Gyógyít lelki sebeket s megnyitja az egeket . . . /5 #20A58173 Üdvözlégy hát, oh szent kereszt! Téged áldva tisztelünk; Te vagy a mi örömünk, dicsőségünk s gyönyörünk. /6 #243AAC45 Te enyhíted fájdalmunkat, te könnyíted terhünket, Te vagy erős oltalom, ha a kínok súlya nyom. /7 #9CD600A5 Azért kérünk, édes Jézus! add, hogy a te kereszted Legyen itt hű vezérünk, míg hozzád el nem érünk. >236 /1 #C0C6CB98 Szent kereszted lábaidhoz tesszük szenvedésünket, ||:Oh Jézus, mert csak tőled várjuk enyhülésünket!:|| /2 #58594DB8 Várva várnak szent kebledre kiterjesztett karjaid, Hogy ott kipihenhessük éltünk fáradalmait. /3 #6D900430 Hol keressünk vigasztalást? az ember csak keserít, S fölszakgatja szívünknek sok fájdalmas sebeit. /4 #763C1A84 Ki ad nekünk menedéket? a világ nem könyörül, Magától a szenvedőt eltaszítván, még örül. /5 #678B2508 Oh szenvedő Jézus Krisztus! Csak te adsz vigasztalást, Drága véred hullása szerez igaz gyógyulást. /6 #CFEAEA1E Szívbánatunk fájdalmidban mindig enyhülést talál; S hogy te meghaltál értünk, nem oly kínos a halál. /7 #24AFB4B8 Oldaladnak szent sebében biztos oltalmat lelünk; azért mi élve, halva, Jézus, csak hozzád megyünk. >237 /1 #B8E45762 Szerettél engemet, szeretlek tégedet, én Jézusom! ||:Te megváltál, értem haltál, kínokat szenvedtél, keresztfán függöttél, én Jézusom!:|| /2 #44DB3BB7 Ha pokol nem volna s mennyország elmúlna, én Jézusom! Szeretnélek, kedvelnélek, mert te csak egyedül jó vagy mindenestül, én Jézusom! /3 #4DA15288 Oh mely igen bánom és szívemből szánom, én Jézusom! Hogy te néked, te ellened oly sokszor vétettem, gonoszt cselekedtem, én Jézusom! /4 #19258678 Ah kérlek, engedj meg, vétkeim bocsásd meg, én Jézusom! Eltökélem és felteszem, hogy soha nem vétek, téged meg nem sértlek, én Jézusom! /5 #02E5F4A4 Adj csendes kimúlást, lelki boldogulást, én Jézusom! Angyalokkal szent karokkal, legyen víg lakásom örök nyugovásom, én Jézusom! >238 /1 #CA14F0D8 Vérző sebekkel terhelve, a keresztfára szegezve, lelked, oh Jézus, adád. /2 #16F51FA0 Pedig értem nagy bűnösért, vonzó hő szeretetedért ah ne szeresselek hát. /3 #9BE7F1D9 Téged Jézus el nem hagylak, bűnnel többet meg nem bántlak, én szívemnek Istenét. /4 #B38A7ACE Szerelmedért szerelmemet adom áldozatul neked s keblem minden érzetét. /5 #8362C311 Kínt, keresztet türelemmel, elszenvedni víg örömmel, oh adjad kegyelmedet. /6 #EF58DF8A Add, hogy sirassam vétkemet, szenvedjek itten eleget, égi kegyelmed mellett. /7 #5353D158 Oh ha volna ezer éltem, érted adnám azt Istenem, kérve kérlek térdemen. /8 #A314D86F Ha üt halálom órája, nézz rám világ megváltója, könyörülj én lelkemen. >239 /1 #D0345BDB Jézus szenvedéséről, bűnösök, emlékezzünk, fájdalmas szent anyjával halálán keseregjünk, ||:szánakozva és zokogva, fohászkodva szent keresztútra menjünk!:|| /2 #380F4AE3 Sebesített vállain nehéz keresztet viszen, csakhogy a bűn terhétől bennünket megmenthessen; oh enyhítsük, könnyebbítsük, ne terheljük bűnnel Jézus keresztjét. /3 #4F6004F4 A nagy kínzások miatt elfogy minden ereje s a nehéz kereszt alatt arccal földre esett le; jaj nem szánják, sőt kacagják és rángatják, ezt bűneink okozzák. /4 #A8FB3E68 Jézus gyötrelme nagyobb, midőn szent Fiát látja s a Szűz anyai szívét hegyes tőr általjárja, hogy szent Fiát, az ártatlan szelíd Bárányt halálra így hurcolják. /5 #5163F970 Látván a gonosz zsidók, hogy Jézus elfáradna s keresztviselésére már ereje nem volna, Simont kérik, kényszerítik, fenyegetik, hogy keresztjét hordozná. /6 #87941BC2 Veronika keszkenőt nyújtott Megváltójának, melyen Ő nyomát hagyá vérző szent orcájának. Jézus, engedd, hogy képedet a szeretet lefesse szíveinkbe! /7 #2545A69F Másodszor földre esik arccal a szelíd Bárány, oly nehéz volt a kereszt, bűneink terhe, vállán. Ó elesett, csakhogy minket fölemeljen vétkeink örvényéből. /8 #AAED75B6 Jeruzsálem leányit vérbe borult szemekkel látván, hogy rajta sírnak, meginté ez igékkel: ne sírjatok, hogy itt láttok, magatokon s fiaitokon sírjatok. /9 #F353E9CA Harmadszor földre esik az életnek Gyámola, aki vétket vétekre halmoz, az ennek oka; oh ne újítsd, ne szaporítsd, ne súlyosítsd bűnnel Jézus kínjait. /10 #AF6BC3F5 Sebeihez ragadott ruháit lerángatják, a szolgák dühösséggel kínjait megújítják ; szent testéből, sebeiből mindenfelől üdvösségünk árja foly. /11 #03B3FFEC A kálvária hegyén kereszthez szegeztetik s iszonyú kínzások közt teste kiterjesztetik; ájul szíve, szédül feje és mindene gyötrelemmel van tele. /12 #B28FF399 Függ már Jézus bűnünkért kereszten megfeszítve, ölelésünkre mégis keze ki van terjesztve; szíve eped, lélekzetet alig vehet, végre meghal érettünk. /13 #F0D90FE4 Fájdalmak tengerébe Mária szive merül, midőn halva szent Fiát levették a keresztről; átölelte, sírt felette, hogy keserve minket megtérítene. /14 #72B273D4 Nagy kínok hegyes tőre sérti Mária lelkét, midőn a koporsóba teszik szent Fia testét; ott van kincse egyetlene eltemetve a mi üdvösségünkre. /15 #B7DB7673 Értünk szenvedő Jézus, öntsd belénk malasztodat, mutasd meg szent Atyádnak keserves halálodat, hogy sebeid, vércseppjeid s gyötrelmeid által üdvözülhessünk! /16 #6499ABE1 Áraszd ránk kegyelmedet, szeretetnek kútfeje ! Adjon örök életet szent halálod érdeme; a keresztfa szent malasztja boldogítsa megtérő lelkeinket ! >240 /1 #40698925 Jertek, Jézus hívei! Jézus vérző léptei hívnak, hogy kövessük Őt. Elindulunk ösvényedre, vétkeinkért keseregve. Jézus, irgalmazz nekünk! Elől megy az irgalom és minket szeretve von, kik oly sokszor vétkezünk. Utána megy a bűnbánat, hogy kövesse a bocsánat. Jézus, irgalmazz nekünk! /2 #9F75B2A3 I. Krisztus az olajfák hegyén imádkozik. A kertben mély fájdalom, vérveriték s borzalom volt az első kínpohár. S elfogadtad, megnyugodván értünk Atyád akaratján. Jézus, irgalmazz nekünk! /3 #5B6D8174 II. Krisztus Judás által elárultatik. Az áruló csókja lett a jel, melyre tégedet megfogának ellenid; s megkötöztek kötelekkel, de még inkább a vétkekkel. Jézus, irgalmazz nekünk! /4 #96AB8E4E III. Krisztus megostoroztatik. Ostorozzák, mint gonoszt, aki áldást, üdvöt oszt, ostorozzák bűneink. Értünk omlott a piros vér s engesztelési, kegyelmet kér. Jézus, irgalmazz nekünk! /5 #94039595 IV. Krisztus tövissel koronáztatik. Az isteni szent fejet áldó imádás helyett a bűn csúffal illeti. A dicsőség szent királya tövissel van koronázva. Jézus, irgalmazz nekünk! /6 #885D8A66 V. Krisztus a népnek bemutattatik. Az ártatlan szenvedő ennyi kínnal telve jő, hogy megszánja őt a szív. Ím, az ember! . . . tiszta seb, vér, de a bűnös rá halált kér. Jézus irgalmazz nekünk! /7 #69FCD377 VI. Krisztus a keresztet hordozza. Ím, halálra vitetett, ki adni jött életet, áldozatra hurcolák; vállain van a keresztfa, Ő alatta roskadozva. Jézus, irgalmazz nekünk. /8 #14E32AEC V||: Krisztus a keresztfára szegeztetik. A szent lábak és kezek átszegezve vérzenek vérrel festve a kereszt. E vér telkünk újulása, az üdvösség szent forrása. Jézus, irgalmazz nekünk! /9 #0CC1AC14 VIII. A szent kereszt előtt. Oh keresztfán szenvedő áldozat s engesztelő, ki meghalván éltet adsz! Vedd el rólunk a bűn átkát, nyisd meg Atyád mennyországát. Jézus, irgalmazz nekünk! /10 #49F9F898 IX. A szent sírnál. Értünk sírba tétetett az isteni szeretet, életbölcső lett a sír. Új életre engedj kelnünk, kik sírodnál itt kesergünk, Jézus, irgalmazz nekünk. /11 #7A14F252 Befejezés Szenvedésed ereje, szent halálod érdeme, melyről most emlékezünk, ébressze fel szíveinket, szentelje meg tetteinket. Jézus, irgalmazz nekünk! Hűn követve tégedet töltsük itt az életet, minden ügyben légy velünk. Főkép, ha jő a végóra, mely kiszólít számadóra. Jézus, irgalmazz nekünk! >241 /1 #F3B2B652 Megváltó királyunk, elébe menjünk, méltó tiszteletet Urunknak tegyünk. Hozsannát kiáltson neki minden hív; dicséretet, áldást nyelv mondjon és szív. /2 #2067C6EE Így tisztelé Jézust a zsidó nemzet, a jeruzsálemi szent gyülekezet, Kiméne eléje pálmaágakkal, Zengő énekszóval és virágokkal. /3 #4981FD2C Hogy Jeruzsálemhez már közelgetett, és fényes pompával bevezettetett: Ruháját a népség földre teríté s útját zöld ágakkal fölékesíté. /4 #4499DB3C A szív örömével így kiáltanak: »Hozsánna, hozsánna Dávid fiának! Áldott, a ki az Úr szent nevében jön, áldják őt mindenek most és örökkön! /5 #13E89ABF Gyermekek kezökben pálmaágakat vivén, így dicsérik szent királyukat: Ez az, ki népének jött váltságára, minden embereknek boldogságára. >242 /1 #1CDF6DAF Hozsanna üdv neked, ég s föld királya! Utánad sietünk, téged imádva, Részt óhajtunk venni győzelmedben, mint ama hív sereg, Jeruzsálemben. /2 #2D64C71B Kereszted nyitá meg a mennyországot, Te vetted le rólunk a nagy bűnátkot; Te vagy az út, élet s örök igazság, tégedet követni legfőbb boldogság. /3 #84909C7A Pálmaágak helyett imádságunkkal jöttünk most tehozzád s szent szándékunkkal. Adj áldást, hogy azok nevekedjenek s jó cselekedettel gyümölcsözzenek. >243 /1 #8B721727 A szeretet asztalához imádással járulunk. Kegyes Jézus, színed előtt hódolva leborulunk. Végvacsorád szent emléke S éltünk fő dicsősége A szent kereszt volt vezérünk, ez éltünk és oltalmunk. /2 #9CA2E34F Dicsőség, áldás, dicséret legyen szeretetednek, Oh Jézus, hogy ily vacsorát szerzettél híveidnek. Jóságodnak nincs határa, Oh ezért örök hála, Imádás, dicséret, áldás legyen szent Fölségednek. /3 #A1ADC169 Megtestesült örök Ige! Szívünkre szól intésed, Hogy fentartsuk mindörökké a szeretet-emléket, Melyet a kenyér s borszínben Hagytál végrendeletben. Add, hogy mindig tiszta szívvel kövessük szent igédet! /4 #D9797E7B Oh égből leszátlott kenyér, hisszük Istenségedet És mely ezzel egyesüle, hisszük emberségedet! Hisszük szent tanításodat, Melyre jegyesed oktat, Kit egyházadban jegyzél el, ontván érte véredet. /5 #2BAC9673 Ím, az oltáron megújul az utolsó vacsora; Teljesül szolgája által, mit Jézus parancsola! A kenyér s bor, mint Ő hagyta, Az új frigy áldozatja. Mi jelkép volt az ó-frigyben, itt most megvalósula. /6 #0CFA1CBE Kegyes Jézus! Te megmostad tanítványid lábait: Öntsed ránk is malasztodnak megtisztító árjait. Hogyha vacsorádhoz megyünk, Méltók és tiszták legyünk. Add, mindig híven követnünk, mikre szép példád tanít. /7 #D899D454 Szent az Isten! Ezt kiáltsa az ég s föld alkotmánya. Szent az Isten! Ezt hirdeti Jézus szent keresztfája, Melyen az Isten szentsége Vérrel lön megbékítve. Szent az Isten! Ezt zokogja bűnbánatunk könyárja. >244 /1 #D4D790C2 Én nemzetem, zsidó népem! Teellened mit vétettem, hogy tőled halált szenvedtem? Felelj meg immár énnekem!:|| /2 #94762CA4 Én tégedet Egyiptomból kihoztalak nagy rabságból: Te engem kedves házamból kivetél a szent városból. /3 #3ADC5396 Egyiptomból kimentedben nyílást tettem a tengerben: Te mellemet megnyitottad, lándzsával vérem ontottad. /4 #AFD0F2A0 A pusztában itattalak és mannával tápláltalak: Engem epével itattál, mérges ecettel kínáltál. /5 #13FA89B0 Veled szép fényes oszlopban jártam és hűvös homályban: Te is én előttem jártál, de megkötözve hordoztál. /6 #455FF354 Ellenségedet megvertem, Fáraó népét elűztem : Te engem ostorral vertél és talpig vérbe kevertél. /7 #80911AD3 Kánaán urát megfosztottam, országát kezedbe adtam: Te pedig náddal tiszteltél, Heródessel, megvetettél. /8 #99A90637 Én téged nagy méltóságra, emeltelek királyságra: Te tövissel koronáztál, csúfos bársonnyal ruháztál. /9 #3194210F Téged Kánaán földére vittelek minden bőségre: Te Kálvária hegyére vittél minden szenvedésre. /10 #0B6BACFF Én szőllőmbe ültettelek, szép esőkkel öntöztelek: Te rossz gyümölcsöt termettél, latrok közé feszítettél. /11 #28A95A8F Égig felmagasztaltalak, téged becsben tartottalak: Te a földig megaláztál és gyalázva rágalmaztál. /12 #FD97FCF9 Én nemzetem, zsidónépem! Többet mit cselekedhettem? Te ellened mit vétettem? Felelj meg mostan énnekem! /13 #758DDC9D Ne essél mégis kétségbe, csak légy buzgó megtérésbe, Könnyezz és térj Istenedhez, hozzám, te Üdvözítődhöz. /14 #D69F1127 Akarlak üdvözíteni, bűnödet megbocsátani, Fiamnak is befogadni, csak ne késsél hozzám térni. >245 /1 #D1560FBE Királyi zászlók lobognak, fénylik titka keresztfának. Mint az élet megöletett halálával nyert életet.:|| /2 #9BE85155 Kit megsebesített vala bűneink éles dárdája, lelkünk szennyjét hogy lemossa, vérrel, vizzel foly oldala. /3 #125B7DE5 Beteljesedett írása, Dávid királynak mondása, népeknek ekképen szólván, uralkodott Isten a fán. /4 #6B62E8D6 Oh áldott fa kellemetes, királyi bársonnyal ékes, választattál tiszteltetni, ily szent tagokat illetni. /5 #67E61610 Áldott fa, melynek ágára függesztetett világ ára, szent testének lett mérője, a pokolnak meggyőzője. /6 #BED60553 Üdvözlégy oh reménységünk, szent fa, űzd el ellenségünk, nyerd kegyelmed bő harmatját és bűnünknek bocsánatját. >246 /1 #6DDA7CB8 Íme, mint hal meg az igaz, mint áldozza életét, vérével és életével mint adja szeretetét! /2 #BC6875A2 Íme, mint hal meg az igaz s mint tesz értünk eleget az isteni igazságnak az isteni szeretet! /3 #57980586 Íme, mint hal meg az igaz! kiben vétek nem vala s kinek vérében piroslott fel a váltság hajnala! /4 #65C664DB Íme, mint hal meg az igaz, kinek vérző sebei a poklon nyert győzelemnek legdicsőbb emlékei! /5 #2AA93F76 Íme mint hal meg az igaz! Oh Jézus, oh szeretet! Aki szent halálod által nyertél nekünk életet. /6 #F07CC959 Íme, mint hal meg az igaz, a dicsőséges király! Hol van a te győzedelmed és fullánkod, oh halál?! /7 #278B9B60 Íme, mint hal meg az igaz, váltságunk hős bajnoka! Meghal s Ő feltámadásunk legbiztosabb záloga. >247 /1 #56DC9BAC Nyugodjál már virágom, gyászba borult csillagom, ki voltál vigaszságom. Árván maradt édes anyád, aki gondot viselt reád. Jaj, jaj, kedves magzatom. /2 #4CDD8C36 Ki lészen már gyámolóm, ki lesz megvigasztalóm? Jézus fényes csillagom. Benned bízott az én lelkem, te voltál minden örömem. Jaj, jaj, kedves magzatom. /3 #356109AE Oh mily véres a tested, mellyel a földet fested, Jézus fényes csillagom. Jaj, hogy nézzem szent fejedet, behunyott szép szemeidet: jaj, jaj, édes magzatom. /4 #1CE3F795 Elhagytak tanítványid, minden kedves barátid. Jézus fényes csillagom. Jaj de gyámoltalan lettem, mily árvaságba kerültem, jaj, jaj kedves magzatom. /5 #4118CDAD Óh te kegyetlen halál! mely szörnyükép megfosztál, Jézus szép csillagomtól. Kihez hajtsam már fejemet, bánattal teljes szivemet? Jaj, jaj, kedves magzatom! /6 #BD280870 Oh én szelíd galambom, gyászba borult csillagom, oh Jézus vigaszságom. Oh bár veled meghalhatnék, egy koporsóba szállhatnék, jaj, jaj, kedves magzatom! >248 /1 #7275D8A1 Első siralom 1. Mint ül a város magában özvegyként néppel tele! Most adózó lett az úrnő, annyi nemzetek feje. 2. Sírva sír éjjel s könnyűi orcájára ömlenek. Kedvesi s vigasztalói ellenségek lettenek. 3. Juda a nagy szolgaságból pogányokhoz költözött. Nem talált nyugtot s fogoly lőn nagy szorongások között. 4. Gyászolnak Sión ösvényi, mert nincs ünnepre jövő. Kapuja rom; papja, szüze benne mind oly szenvedő. 5. Üldözői eltiporták, mert az Úr szólt ellene vétkéért az üldözőknek a kisded fogoly leve. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /2 #C216403B Ének az első siralom után: 1. Jézus az Olajfák hegyén Atyjához esedezett: Atyám! múljék el tőlem e pohár, hogyha lehet! 2. Kész a lélek, de erőtlen a test, ébren legyetek, könyörgvén, hogy kisértet tőrébe ne essetek. /3 #5F314D18 Második siralom 1. Sión szűzének lehulltak minden ékességei; s mint legelőt nem lelő kos, — lettek fejedelmei. 2. Jeruzsálem régi kínja s vétkéről emlékezék, midőn ellenségi közt volt s szombatit kineveték. 3. Jeruzsálem vétke nagy volt, bujdosóvá lett azért; dicsérői megvetették, és ő elfordulva sirt. 4. Oly nagyon meg volt alázva, jövőt s mindent feledett. Lásd, Uram, ínségem mily nagy s ellenem mily büszke lett. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /4 #4E2FE8B8 Ének a második siralom után: 1. Szomorú lelkem halálig! Várjatok itt éberen, mert a sereg, mely elfog, nem sokára megjelen. 2. Ti elfuttok, én elmegyek áldozatul értetek. Itt az óra, s már nyúlnak énrám a bűnös kezek. /5 #0D19E59C Harmadik siralom 1. Az ellen kezét mindenre tette, mit ő szeretett, és pogány ment szent helyére, nem nézvén törvényeket. 2. Az egész nép sírt kenyérért s kincsén élelmet veve. Nézd, Uram! s vedd fontolóra, néped mily szegény leve. 3. Oh, ti mind, kik úton jártok, lássátok s figyeljetek: van-e kín, mint milyet az Úr kezétől én szenvedek ? 4. Csontjaimba a magasból ő tüzet lövelgetett s hálót vetve lábaimnak bánattal emésztetett. 5. Rajtam van bűnöm igája s azt kezével fonta meg; oly kezekbe tett az Isten, honnan föl nem kelhetek. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. /6 #2D7DF98D Ének a harmadik siralom után: 1. Láttuk őt és nem volt színe és ékes tekintete: Ő viselé bűnünket s kínt érettünk szenvede. 2. Minden gonoszságainkért Ő megsebesittetett s az Ő sebei által nyert lelkünk enyhületet. >249 /1 #63819A9B Első siralom 1. Föltevé az Úr magában: rom legyen Sión fala. Már kezét nyujtá s lehullván, a fal, bástya, sírt vala. 2. Kapuja rom, zára nincsen, pogányok közt van feje, nincs király s törvény, az Úrtól papja látást nem nyere. 3. Szótlan és hamvval behintve ültek Sión vénei és szőrzsákban, föléhajtva Jeruzsálem szüzei. 4. Elgyengült szemem s fölindult belsőm ily romlás felett, midőn az utczán elhalni szemlélem a kisdedet. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /2 #90474320 Ének az első siralom után: 1. Elhagyott minden barátom s ellenem fondorkodott, kit szerettem, az elárult s üldözőimnek adott. 2. Kik szörnyen verének, ecetet adtak italul nekem s gonoszok közé vetettek, nem kimélvén életem. /3 #A6A11C5B Második siralom 1. Hol van a kenyér ? hol a bor ? A szülőket kérdezék, midőn az utczán ölükben lelköket kilehelék. 2. Jeruzsálem szűz leánya! Kihez hasonlítsalak ? Ínséged tenger; hol enyhed és mint vigasztaljalak? 3. Prófétáid ámítottak s nem födék föl vétkedet, hogy megtérj, csak álnokságot, száműzést láttak neked. 4. Tapsolván csúfolt, üvöltött, ki melletted elmene, mondva: ez az a szép város, az egész föld öröme ?! \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /4 #3F148D7D Ének a második siralom után: 1. Megrepedt a templomkárpit s megrendült a földkerék. Uram! ne feledj el engem, majd ha országodba mégy! 2. így szólt a lator s a szirtek és sírok megnyíltanak s ekkor akik ott aludtak, sokan föltámadtanak. /5 #185655C2 Harmadik siralom 1. Én vagyok a férfiú, kin van haragja vesszeje; engem űz az Úr sötétbe s nappal is rajtam keze. 2. Elfonnyasztott, összezúzott s kínokból emelt falat én köröttem és sötétbe helyze, mint a holtakat. 3. És körülvevén, súlyosbbá tette nagy bilincsemet; s ha kiáltok is, kizárja kínos esdeklésemet. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /6 #678D3D91 Ének a harmadik siralom után: 1. Szép szőllőm! én ültettelek s te oly keserű levél, hogy Barrabást elbocsátva, engem megfeszítenél. 2. Körülvettelek sövénnyel s kiszedvén a köveket, melyek kebeledben voltak s tornyot építék neked. >250 /1 #D37C1FA4 Első siralom 1.Hogy el nem fogyánk, az Úr nagy irgalma adott erőt; hív, kegyes Ő s osztályrészem és azért én várom Őt. 2. Jó az Úr ahhoz, ki benne bízik és Őt keresi, várja csendben és igáját ifjúkortól viseli. 3.Hallgat ülve egymagában, mert igát rá Ő adott; porba hull s jobbat remélve tűri a gyalázatot. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /2 #30AA4395 Ének az első siralom után: 1.Mint a bárány megölésre, Jézus úgy vezettetett és száját meg nem nyitotta, tűrvén a sérelmeket. 2.Ő magát halálra adta, hogy népének életet, örök életet szerezzen, gonoszokhoz vétetett. /3 #2745FDBA Második siralom 1. Az arany minő sötét lőn, a legjobb szín elveszett, s a szentélynek romja tölt be minden utcaszögletet. 2. A dicső fiak Sionból, az aranytól fényesek, most szegény cserépedénnyé s agyagművé lettenek. 3. Szoptatá kölykét a szörny is, melyet tart a tengerár, de népem lánya kegyetlen, mint pusztán a struczmadár. 4. Szomjúságban a szopósnak nyelve ínyéhez ragadt; és kenyeret kért a kisded s nincs, ki szeg, nincsen, ki ad 5. Akik kéj s örömben éltek, utak szélén vesztek el; kik bársonyba öltözének, szemét lőn számukra hely. 6. Népem lánya Sodománál iszonyúbban vétkezett, mely kezek nélkül egyetlen percben elenyésztetett. \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /4 #87387FAF Ének a második siralom után: 1. Jeruzsálem, kelj föl s vesd le ünneplő ruháidat, hamvat és szőrzsákot ölts fel s hullasd könyárjaidat! 2. Éjjel-nappal sírj, ne engedj szemeidnek szünetet, mert Izrael Megváltója tebenned megöletett. /5 #5FD6240C Harmadik siralom 1. Óh emlékezzél meg Uram! hogy mi történik velünk, a gyalázatot tekintsd meg, mellyel most illettetünk. 2. Mások bírják földeinket, házunkat, idegenek, árvák lettünk atya nélkül és anyáink özvegyek. 3. A vizet pénzünkön ittuk, fánkat is pénzen vevők, és hurcoltatván is nyugalmat nem lelénk, mi szenvedők. 4. Rajtunk rabszolgák uraltak, s nem volt, ki megmentene, a kenyér életveszéllyel jött, mit fegyverünk nyere. 5. Mint kemence úgy kiégett testünk az éhség miatt; Juda megvetett leányi s nőinek vigaszt ki ad? \IJeruzsálem! Jeruzsálem! \ITérj meg a te Uradhoz, Istenedhez. \i /6 #B96DCDCB Ének a harmadik siralom után: 1. Sírj népem, mint szűz leány, sírj! Pásztorok, zokogjatok! Mert az Úr nagy napja eljött, ti keserves napotok. 2. Oltárszolgák, felövezve s hamvval hintve sírjatok! Mert az Úr nagy napja eljött, ti keserves napotok. >253 /1 #1FD38890 Mint a szép hűvös patakra a szarvas kívánkozik, lelkem úgy óhajt, oh Uram, és hozzád fohászkodik. Tehozzád én Istenem szomjuhozik én lelkem; vajjon színed elejébe mikor jutok élő Isten?! /2 #E3A255F2 Könyhullatásim énnekem kenyerem éjjel, nappal. Midőn kérdik: hol Istened, kit vártál s ki vigasztal? Ezért lelkem kiontom és házadat óhajtom, hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben. >254 /1 #A1D55391 Istenem! Te megvizsgáltál és jól ismersz engemet; jól tudod, hova visz utam, látod keltem, fektemet.:|| /2 #294B30F9 Még nyelvemre sem jön a szó, már előtted tudva van, és minden részről bezárva tart kezed minduntalan. /3 #E7BE00C9 E tudásod meghaladja elmémet s csodálkozom. Hová menjek, merre fussak színed elől ? nem tudom. /4 #1A981832 Hogyha felhatok az égbe, ott talállak tégedet; ha leszállnék a pokolba, látnám jelenlétedet. /5 #37CF972B És ha messze tengerentúl szállnék hajnalszárnyakon: oda is jobbod visz engem s az tart fenn mindenkoron. /6 #6173A22B És ha mondom: a sötétség tőled elföd engemet nem föd el, mert a sötét éj fényes napvilág neked. /7 #10FBEDD7 Áldalak, mert bámulandó mind, a mit kezed mivel; Alkotóm vagy, már anyámnak te rejtél méhében el. /8 #5F195714 Láttad, testem mint szövődött, írva könyvedben vala éltem minden napja, melynek messze volt még hajnala. /9 #3AECE01D Oh mi végtelen felőled eszméimnek serege; megszámlálnám, ámde több az, mint a tenger fövénye. /10 #4188BFB6 Hogyha az elmélkedésben már végkép elfáradok, és elalszom, fölébredvén, mégis csak veled vagyok. /11 #232DA9E3 Oh bár messze távoznának mindazok, kik ellened gőgösen szólnak, halmozván a vétkekre vétkeket. /12 #7C111187 Nem tartok többé azokkal, kik téged káromlanak; egyedül neved dicsérje itt minden szív és ajak. /13 #862C0296 És azért, Uram, figyelj rám, ki jól ismersz engemet s szent törvényed régi útján vezesd minden léptemet! /14 #CE69F051 Dicsőség neked, oh Atya, Fiú s Szentlélek Isten, miképen kezdetben vala, most és örökkön! Amen. >255 /1 #82684E39 Alleluja! Alleluja! Megváltónk feltámadott, lelkünk régi ellensége általa megrontatott. Újra él a válság fáján, értünk megölt szelíd bárány. Alleluja! Alleluja! Megváltónk feltámadott. /2 #AD0E6249 Alleluja! Alleluja! Dicsőség az Istennek, ki mint ember feltámadván, üdve lett az embernek. Oh dicsőség szent királya! Lelkünk téged áld imádva. Alleluja! Alleluja! Dicsőség az Istennek. /3 #19A74C5E Alleluja! Alleluja! Jézus hí üdvösségre; egyenes út és hű vezér égből hozott igéje. Az ő szent feltámadása ennek erős bizonysága. Alleluja! Alleluja! Jézus hí üdvösségre! /4 #B65B57EA Alleluja! Alleluja! Istennek örök hála. Áldozatát megújítja itt az Isten Báránya. Ő emlékül magát hagyta nekünk üdvös áldozatra. Alleluja! Alleluja! Istennek örök hála. /5 #BC7E2008 Alleluja! Alleluja! Szent vagy fölséges Isten. Minden lélek magasztaljon téged a földön s égen. Oh bár angyal tisztasággal mondanék s hév buzgósággal: Alleluja! Alleluja! Szent vagy fölséges Isten! >256 /1 #F82834B8 Alleluja! Örvendezzünk, Krisztus Jézus feltámadt! És reánk az Ő sírjából győzelmi fény áradt. ||:Áldozzunk hát oltáránál, mint dicsőült sírjánál. Alleluja! Örvendezzünk, Krisztus Jézus feltámadt!:|| /2 #FB5AFFFE Alleluja! magasztaljuk az isteni fölséget, ki feltámadván, meghozta a lelki békességet. Miután szent vére árán megmentett keresztfáján. Alleluja! magasztaljuk az isteni fölséget. /3 #5A1A0AAE Alleluja! szent hit fénye ragyog Jézus sirjából, ha követjük, üdvösségre támadunk a haIálból. Az igazság, irgalomnak igéi nála vannak. Alleluja! szent hit fénye ragyog Jézus sírjából. /4 #43D8C0E0 Alleluja! áldozattal járulunk az oltárhoz, mint az Isten Bárányának égi szent asztalához, Tudva, hogy e szent áldozat a méltóknak üdvöt ad. Alleluja! áldozattal járulunk az oltárhoz. /5 #1599556F Alleluja! szent az Isten, őt imádja ég és föld. Mert dicső feltámadása örömmel mindent betölt. Dicsőségének szent fénye, jövő életünk reménye. Alleluja, szent az Isten! Őt imádja ég és föld. >257 /1 #E797B941 Feltámadt Krisztus e napon, ||:Alleluja! Hála legyen az Istennek!:|| /2 #7B8F87F5 Hogy az ember vígadozzon. Szörnyű halált ki szenvedett, váltván bűnös embereket. Szent asszonyok koporsóhoz visznek kenetet Krisztushoz. Fényes angyalt ők látának, víg örömet is hallának. Félemlett asszony-emberek ! Galileába menjetek. Tanítványoknak hirdetve: Urunk hogy él dicsőségben. Megjelenék szent Anyjának és kesergő Magdolnának. Tovább megjelent Péternek, s több apostol híveknek. E húsvéti víg örömben dicsérjük Istent lelkünkben. Dicsőség Szentháromságnak, adjunk hálát mi Urunknak. >258 /1 #538C490E Hajtsunk fejet, hajtsunk térdet: a kenyér test, a bor vér lett, A feltámadt Jézus igaz teste s vére. Alleluja! /2 #41928F8C Üdvözlégy váltságunk bére; Jézus Krisztus teste s vére! Bűnös lelkünk sok sebének orvossága. Alleluja! >259 /1 #E57BF175 Vétkeinknek drága ára, üdvözlégy Isten Báránya! Legyen velünk békességed, ekkor méltán zengi néped: Alleluja! Alleluja! Szent királyunk, itt imádunk, légy irgalmas! /2 #80905B2E Szállj be lelkünk hajlékába, mert az legfőbb boldogsága, Ha testedben részesülhet, és teveled egyesülhet. Alleluja! Alleluja! Maradj nálunk, szent királyunk! mindörökké. >260 /1 #BB23477A Felnyílott a sír homálya, alleluja! Győzött az Isten Báránya, alleluja! ||:Ki meghalván keresztfáján, alleluja! Megváltott szent vére árán, alleluja!:|| /2 #A5AF90C1 Kivívá dicső uralmát, alleluja! Megtörvén pokol hatalmát, alleluja! A halálnak nincs fullánkja, alleluja! Hogy Ő a sírból felszálla, alleluja! /3 #F90A3CC6 Jézus hitünknek alapja, alleluja! Jézus az igazság napja, alleluja! Ez piroslott szent vérében, alleluja! Ez tündöklött győzelmében, alleluja! /4 #A74BC0C4 Égből lejött a szeretet, alleluja! Megnyerni minden szíveket, alleluja! Halála s feltámadása, alleluja! Ennek fényes bizonysága, alleluja! /5 #0B9FE652 Dicsőség legyen Atyának, alleluja! Az ő feltámadt Fiának, alleluja! Vigasztaló Szentléleknek, alleluja! Háromságban egy Istennek, alleluja! >261 /1 #0749FFD0 Feltámadt dicsőségesen Istennek szent Fia: Vígad már örvendetesen Világ Megváltója. Elmúltak minden kínjai, Nincsenek semmi fájdalmi, Feltámadt dicsőségesen, Alleluja, alleluja! /2 #0D98B000 Nagy öröm már környékezi Jézusnak szent szivét, Kimondhatatlan nagy vígság Vidámítja lelkét, Hogy fáradságát letette, Váltságunkat elvégezte, Dicső feltámadásával. Alleluja, alleluja! /3 #FB0E4777 Megdicsőült szent Testének Fénylenek sebei, Drága gyémánt és mint arany Ragyognak helyei: A múltnak minden kínjai, Nincsenek semmi fájdalmi: Megdicsőült jó Jézusunk. Alleluja, alleluja! >262 /1 #EA87884C Hála legyen az Istennek, Ki üdvöt ád az embernek! Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /2 #ACE567A3 Krisztus a sírból fölkele, Égnek földnek örömére. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /3 #08349EE7 Júda dicső oroszlánja, A pokollal szembeszálla. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /4 #FACC9B1C Megnyeré a győzedelmet, Hogy kimentsen minden lelket. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /5 #5C993200 Zászló lett a szent keresztfa, Melyen a harcot kivívta. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /6 #5065739F Zengje velünk az ég és föld, Melyet dicsősége betölt! Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! /7 #D152407F Zengjük a szent asszonyokkal, És a hű tanítványokkal. Alleluja, vigadjunk, Istennek hálát adjunk! >263 /1 #B8AA0F92 Mit jelent a fény Jézus sírjánál? Alleluja, alleluja! Mit szól az angyal a fény árjánál? Alleluja, alleluja! Krisztus értünk meghalt a keresztfáján, Alleluja, alleluja! Feltámadott az ártatlan bárány. /2 #40EA86BE Ellenségünket Krisztus megtörte, Hogy nekünk többé ne ártson töre, Alleluja, alleluja! Krisztusnak diadalma győzelmünk És minden küzdelemben védelmünk. Alleluja, alleluja! /3 #FCF4BB9B Szivünket nyissa meg a bűnbánat, Mint a sírt, melyből Krisztus föltámadt. Alleluja! alleluja! Hogy ezen győzedelmi szép hajnal Árasszon el bennünket áldással. Alleluja, alleluja! /4 #AC24A8F9 Dicsőség legyen örök Atyának, S a feltámadott dicső királynak. Alleluja, alleluja! Áldassék egyszersmint a Szentlélek, Zengjük a Szentháromság nevének. Alleluja! alleluja! >264 /1 #5A9280DA Názáreti Jézus Krisztus a sírból feltámadott. Alleluja, vígadjunk! E szent ténynek örömére üljük vígan e napot. Alleluja, vígadjunk! Mert Megváltó Jézusunk nagy csodával feltámadott. Alleluja, vígadjunk! /2 #543FCF42 Kit megöle a zsidóknak könyörtelen serege, Alleluja, vígadjunk! Harmadnapra, a szent sírból, örömünkre fölkele! Alleluja, vígadjunk! Mert Megváltó Jézusunk nagy csodával feltámadott. Alleluja, vígadjunk! >265 /1 #1D48ACE4 Üdvözítőnk feltámadott, Szenteljük vígan e napot. Zengedezzük alleluja, Alleluja, alleluja. /2 #D084A0E0 A Messiás feltámadott, S mi felőle megíratott, Az mind híven valósula. Alleluja! Alleluja! /3 #E4BCB693 Reménységünk feltámadott, S nekünk bizonyságot adott, Hogy ő a kegyelem kútja, Alleluja! Alleluja! /4 #43DCE36F Vigasztalónk föltámadott, S megenyhíté a bánatot, Mely az ember szívét dúlja, Alleluja! Alleluja! /5 #2FC18858 Örömnapunk föltámadott S ránk oly szép hajnal virradott, Melyre ég s föld megindula, Alleluja! Alleluja! /6 #E20E5FDD Életadónk föltámadott és éltető gyógyszert hagyott, Hogy minden szív meggyógyula. Alleluja! Alleluja! /7 #DDB2FEFA Az irgalom föltámadott, példát és kegyelmet adott, Ő az üdvösségnek útja. Alleluja! Alleluja! >266 /1 #EF8240F1 Bizodalmas szívvel hozzád járulunk, oh Uram! s előtted ím leborulunk; Ne vesd meg híveid esdeklését, sőt hallgasd meg buzgó könyörgését. /2 #5589C6AE Kérjetek, úgy mondád s adatik nektek s megfogjátok lelni, mit hűn kerestek, A kegyelem ajtó megnyittatik, ki ahhoz zörgetve folyamodik. /3 #CEF4D647 Oh Jézus! követjük szent hívásodat és szívünkre vesszük tanításodat. Hozzád folyamodunk esedezve, méltass minket égi kegyelmedre. /4 #64A714A9 A lelki jók után te majd megadod testünk szükségére a táplálékot. Adj megelégedést a kenyérhez, mit méltatlan voltunk kezedből vesz. /5 #C5B36F32 Te légy szenvedésünk vigasztalása, szolgáljon az nekünk megjobbulásra, Halálunk óráján légy mellettünk s az égi koronát add megnyernünk. >267 /1 #EF89F7E5 Hallgasd meg, hallgasd meg, hallgasd meg, Uram, könyörgésünket! ||:Engedj minekünk termékeny időket! Mennybéli Atyaisten, irgalmazz minekünk!:|| /2 #1872C9A4 Irgalmazz, irgalmazz, irgalmazz, Uram, a te népednek, kit megváltottál szentséges véreddel! Ne haragudjál mireánk örökké! >268 /1 #4BC0D42C Atya, Fiú Szentlélek egy Isten, Egy úr három személyben, nagy Isten, téged áld minden lélek!:|| /2 #D61054BC Megváltó Fiú Isten, Úr Krisztus, ki vagy ember és Isten, Úr Krisztus, Neked könyörgünk itten. /3 #F94295BA Jobbján ülsz az Istennek, Úr Krisztus, te vagy Ura mindennek, Úr Krisztus, Ég s föld kerekségének. /4 #800F0A47 Szűzanyád örvendezik, Úr Krisztus, mirólunk emlékezik, Úr Krisztus, Előtted esedezik. /5 #063A0224 Angyalok magasztalnak,Úr Krisztus, szerafinok szolgálnak, Úr Krisztus, Téged Uroknak vallnak. /6 #55D3F750 Téged pátriárkákkal, Úr Krisztus, dicsérnek prófétákkal, Úr Krisztus, Szüzek apostolokkal. /7 #D2646BEB Mártírok, konfesszorok, Úr Krisztus, áldnak égi táborok, Úr Krisztus, Istenfélő jámborok. /8 #CC313D31 Neked szólnak mellettünk, Úr Krisztus, könyörögnek érettünk, Úr Krisztus, Kik ellened vétettünk. /9 #3280E803 Atyáinkkal vétettünk, Úr Krisztus, látod mi sok esetünk, Úr Krisztus, Bűnnel teljes életünk. /10 #6E37852E Méltán hát büntettetünk, Úr Krisztus, éhséggel emésztetünk, Úr Krisztus, Fegyverrel üldöztetünk. /11 #6CBBD5BF Szűkölködnek mezeink, Úr Krisztus, nem táplálnak földeink, Úr Krisztus, kiszáradnak réteink. /12 #DBC95A02 Terhelve szükségekkel, Úr Krisztus, rakva sok ínségekkel, Úr Krisztus, Vagyunk betegségekkel. /13 #BA090861 Noha mi betegségünk, Úr Krisztus, méltó itt szevedésünk, Úr Krisztus, Mégis vedd be kérésünk. /14 #AF312C6F Tégedet pártfgónknak, Úr Krisztus, vallunk közbenjárónknak, Úr Krisztus, Atyádnál szószólónknak. /15 #6AE57C2F Tehát hozzád járulunk, Úr Krisztus, előtted leborulunk, Úr Krisztus, Kérünk, légy mi gyámolunk. /16 #798F520A Szent irgalmad megtartson, Úr Krisztus, hogy az utolsó harcon, Úr Krisztus, Ördög nekünk ne ártson. /17 #3D4A515E Világ hitegetését, Úr Krisztus, testnek hizelkedését, Úr Krisztus, Rontsd meg incselkedését. /18 #53E2D108 Gyűlölségtől, haragtól, Úr Krisztus, minden rossz kívánságtól, Úr Krisztus, ments meg háborúságtól. /19 #9E10EBE3 A döghalált, éhséget, Úr Krisztus, testi s lelki ínséget Úr Krisztus, Űzd el az ellenséget. /20 #DD735E60 Fajtalan indulattól, Úr Krisztus, és gonosz akarattól, Úr Krisztus, Oltalmazz kárhozattól. /21 #23B8CBD5 Mezőnkre harmatodat, Úr Krisztus, terjesszed áldásodat, Úr Krisztus, Vigasztald szolgáidat. /22 #CCA0F4BD Neveld veteményinket, Úr Krisztus, élesszed szőllőinket,Úr Krisztus, Öntözzed kerteinket. /23 #D961A31E Megtestesülésedért, Úr Krisztus, hozzánk jöveteledért, Úr Krisztus, Kérünk születésedért. /24 #505B7B85 Keserves sok kínodért, Úr Krisztus, áldj meg szent halálodért, Úr Krisztus, És feltámadásodért. /25 #5C79C157 Mennybe menvén kegyes vagy, Úr Krisztus, és hatalmasságod nagy, Úr Krisztus, Jézus! minket el ne hagyj. /26 #5744E409 Bűneinket bocsásd meg, Úr Krisztus, gyarlóságunk segítsd meg, Úr Krisztus, Kérésünket hallgasd meg. /27 #71CE7E6D Anyaszentegyházadat, Úr Krisztus, kegyesen oltalmazzad, Úr Krisztus, Sok jókkal koronázzad. /28 #32DB4167 Mi római pápánkat, Úr Krisztus, tartsd meg nagy főatyánkat, Úr Krisztus, Vele együtt hazánkat. /29 #F677333F Adj a fejedelmeknek, Úr Krisztus, keresztény főrendeknek, Úr Krisztus, Békességet híveknek. /30 #C433165A Tarts meg szolgálatodban, Úr Krisztus, minket kegyes voltodban, Úr Krisztus, Erősíts áldásodban. /31 #D5C3EEC4 Mennyei kívánságra, Úr Krisztus, elménket buzgóságra, Úr Krisztus, Indítsd minden jóságra. /32 #EDF1AAC0 Hitben adj egyességet, Úr Krisztus, hazánkban békességet, Úr Krisztus, Mennyben adj dicsőséget. /33 #6A37ED67 Jótevőinkkel jót tégy, Úr Krisztus, hozzájok irgalmas légy, Úr Krisztus, Minket is kedvedbe végy. /34 #8165D696 Holtaknak nyugodalmat, Úr Krisztus, adj mennyekben jutalmat, Úr Krisztus, És örök birodalmat. /35 #F1455087 Istennek szent Báránya, Úr Krisztus, bűnét minden szív bánja, Úr Krisztus, Légy kegyelmes kívánja. /36 #17D8C0B6 Mosd el minden vétkünket, Úr Krisztus, vedd be könyörgésünket, Úr Krisztus, Fogadd hozzád lelkünket. Amen. >269 /1 #3FF80D40 A Krisztus égbe felméne, a mennyei dicsőségbe, Láttokra apostoloknak, kiknek angyalok szólották. /2 #A1CF0F8D Férfiak mit csodálkoztok? S égbe nézvén álmélkodtok? Ez amint mostan fölméne, úgy jön majd el ítéletre. /3 #105AD400 Már az Úrban örvendjetek, ti Galileabeliek! Ezen mi is örvendezzünk, és Istennek énekeljünk. /4 #04AD0907 Dicsőség legyen Atyának, az ő égbe ment Fiának, S vigasztaló Szentléleknek, Háromságban egy Istennek. >270 /1 #1D3D6439 Nagy az Úristen, nagy az Ő jósága, mert ma Szentlelke híveire szálla. ||:Zengjen hát minden lélek a malaszt kútfejének: ím összegyűlve itten áldunk Szentlélek Isten:|| /2 #EB7ECC27 Keresztség által a te szent kegyelmed az Üdvözítő társaságba fölvett. Oh ezért hála néked, dicsőség és dicséret! Szentegybázad keblében tarts meg, Szentlélek Isten! /3 #86A83383 A csalhatatlan Istennek igéje, szent sugallásod égi eredménye. Nyugodjunk meg szavában, mint örök igazságban, A tévedések ellen óvj meg, Szentlélek Isten! /4 #D0F144DB Az üdvözítő hitnek szent világa, magas kegyelmed legfőbb adománya. Adj erőt, és hitünkért áldozunk életet s vért; Malasztod lelkesítsen minket, Szentlélek Isten! /5 #500985FE Megszenteléd ma, kik a szent keresztnek Megváltónk által követői lettek, Ím a mit fölajánlunk, Ő legyen adományunk, A bor s kenyér színében, neked, Szentlélek Isten! /6 #48B4E281 Föláldozzuk még egész életünket; hogy minden ügyben vezérelj bennünket, Ha velünk van kegyelmed, szívünk úgy nem retteghet; Minden szükségeinkben segíts, Szentlélek Isten! /7 #0F4A5194 Zengjen szavunkban, zengjen, szíveinkben: szent, örökké szent, szent a nagy Úr Isten! A világ alkotója, az ember megváltója; Imádva zengjen minden: szent a Szentlélek Isten! >271 /1 #6A07DCFE Jöjj el, Szentlélek Isten, Ereszd reánk teljesen menyből fényességedet, menyből fényességedet! Jöjj el, jöjj el! Jöjj el, jöjj el! ||:Jöjj el, Szentlélek Isten!:|| /2 #83AE0D62 Jöjj el árvák gyámola, jöjj el szívünk orvosa, oszd ki égi kincsedet. /3 #94CF6351 Óh kegyes vigasztalónk, testi lelki táplálónk, érezzük bőségedet! /4 #21E21EF5 Fáradságban nyugalmunk, hévben hűvös árnyékunk, sírásunkban örömünk. /5 #A9BB0DC6 Óh dicső nap! Híveid szíve minden részeit, világosítsd, légy velünk. /6 #83C15FE4 Engedd hív szolgáidnak, kik csak téged óhajtnak, hétszeres kegyelmedet. /7 #0EDD8552 Add jótétünk érdemét, boldogítsd éltünk végét, add az örök életet. Jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el, jöjj el Szentlélek Isten! >272 /1 #9BF87B75 Teremtő Lélek! Szállj miránk, világosíts meg, égi láng! Ki alkotád a szíveket, öntsd ezekbe kegyelmedet. /2 #FF70498A Kit Isten, mint vigasztalót, nekünk ajándékul adott, Te élő kútfő, szeretet, te tűz vagy s lelki szent kenet. /3 #5DD48753 Te hét ajándék Istene, az Úr hatalmas jobb keze, Te, kit megígért az Atya, lelkünk malasztos szózata. /4 #67031487 Gyúlaszd föl az érzéseket, szívünkbe önts szeretetet, Testünk erőtlenségeit védjék magas kegyelmeid. /5 #A8540CA8 Kísértetekben el ne hagyj, szívünkbe békességet adj; Légy utainkban hű vezér, ne érje népedet veszély. /6 #A94624FC Add, ismerhessük az Atyát és egyszülötte szent Fiát, S téged, ki tőlök származtál, ég és föld áldjon, mig csak áll. /7 #BCA03CAA Legyen dicsőség, oh Atyánk! neked, s kitől megváltatánk, Fiadnak, s a vigasztalót áldjuk, mint veled egy valót. >273 /1 #FC40090A Szentháromságnak az én életemet, felajánlottam testemet, lelkemet. Őt fogom dicsérni, és dicsőíteni. \IÁldassál, Szentháromság, örökké egy Valóság! /2 #9B300117 Dicsőség legyen az örök Atyának, a nagy mindenség hatalmas Urának. Mind földön, mind mennyben őt imádja minden; \IÁldassál, Szentháromság, örökké egy Valóság! /3 #61F61344 Áldás, dicséret, a Fiú Istennek, ki váltsága lőn a bűnös embernek. Kiáltsuk hálával s igaz bűnbánással: \IÁldassál, Szentháromság, örökké egy Valóság! /4 #08E82264 Most magasztaljuk s áldjuk a Szentlelket, kérve, hogy öntsön szívünkbe kegyelmet S ezen igaz hitben maradjunk végiglen. \IÁldassál, Szentháromság, örökké egy Valóság! /5 #6DF1F1E2 Oh egy természetben, három, személyedben egy örök jó Isten! végy szent kegyelmedbe; Döghalált éhséggel, hadakozást vedd el. \IÁldassál, Szentháromság, örökké egy Valóság! >274 /1 #6A158F39 Győzedelmed ünnepére jöttünk, Oltáriszentség! Tégedet jövünk imádni, ki étel vagy és vendég. Méltass minket kegyelmedre, adj áldást hű népedre, irgalmadnak tengeréből, nagy jóságú Istenség! /2 #68160693 Az ég és föld magasztalva zengi dicsőségedet; a fényes nap és a porszem hirdeti fönségedet. De legjobban bizonyítja a szent ostya mély titka, mit imádunk az oltáron: örök kegyességedet. /3 #4A2B3AAF Intve szól nekünk az irás, az igazság igéje; hogy csak az legyen, ki méltó, e szent asztal vendége. Az oltár szent áldozatja ne legyen kárhozatra, hanem minden résztvevőnek örök üdvösségére. /4 #98BD69AA Hisszük, hogy Jézus jelen van az Oltáriszentségben, hiszünk benne, mint az égből alászállott kenyérben. Ott jelen van Istensége és együtt embersége Uram, készek vagyunk érted élni s halni e hitben. /5 #F168B6C3 Szent asztalod lett az oltár, hol szolgád bemutatja a kenyér s bor áldozatját, mint parancsod meghagyta. Ez az új frigy nagy szentsége, szeretet szent emléke, Uram Jézus, szálljon arra kegyelmed bő harmatja. /6 #E3863737 A testté lett ige titka mi ránk új fényt árasztott, mely minden homályt, kétséget elménkben eloszlatott. Azért, kit itt hittel látunk, leborulva imádjuk. Uram Jézus! híveidnek adj ehhez szent malasztot. /7 #FA5BEB76 Szent, örökké szent vagy, Isten! ég és földnek Istene ! akinek dicsőségével az ég és föld van tele. Az oltári nagy szentségben, Isten- és emberségben van elrejtve a kegyelem, s minden áldás kútfeje. >275 /1 #DD424679 E mai nap Úrnak napja, melyen az ő vacsorája Örömmel szenteltetik. /2 #3EB8D4D7 Szegény és gazdag rendektől, minden keresztény hívektől, Ez méltán tiszteltetik /3 #AF91BFAE Az Úr Jézust e szentségben, a szent ostya szent színében, Igaz hittel imádjuk. /4 #7E4F0BC0 Keresztény hívek, értsétek s elmétekbe jól vegyétek E szentség méltóságát. /5 #4B3437AD Jertek tehát imádjátok, mindnyájan szívből áldjátok Istent kenyér színében. /6 #040419AF E mai nap dicsérettel, áldunk téged tisztelettel, Örvendezvén szívünkben. /7 #C36A8310 Mi benned, oh Jézus, hiszünk és rólad itt vallást teszünk, Add, hogy lássunk mennyégben. >276 /1 #7B7AA8BD Áldozzunk hív keresztények, a kegyelem kútfejének, ||:hogy megadta Istenünk, szűz Máriát minekünk.:|| /2 #C550F8B8 Ő a szűzesség virága, bűn nélkül jött e világra. Üdvözlégy, szűz Mária, tisztaság lilioma! /3 #C97FAB99 Máriáé volt a gyermek, akinél az égi lelkek, Áldva így énekeltek: dicsőség az Istennek! /4 #1F5D6195 Higgyünk, az alázatos hit nyitja meg az ég ajtóit; Ez által lett Mária az Istennek szent Anyja. /5 #E34E6B05 Szűz Anyánk! Ez áldozatunk, mit Istennek bemutatunk Neved tiszteletére, szent Fiad szerzeménye. /6 #447DCCCE Ah, de bűneink Fiadnak szent színétől visszatartnak: Te mutasd be, jó Anyánk, amit itt feláldozánk. /7 #8EBBC297 Zengje ég, föld s benne minden: szent, örökké szent az Isten. Mint a szűz énekelte, mondjuk: szent az Úr neve! >277 /1 #5EEA381B Boldogságos szűz Mária! Áldva köszönt hív néped, mert te szülted e világra a királyi felséget, ||:ki az égen és a földön uralkodik örökkön. Engedd, kérünk, hogy zengésünk méltón dicsérjen téged.:|| /2 #CFF990B6 Dicsőség legyen egekben a jóságos Istennek, Hogy ily kegyes anyát rendelt oltalmul az embernek! Dicsőség Szentháromságnak, a malaszt forrásának. Tiszta szívvel, hív lélekkel mondjunk áldást Istennek. /3 #67A4D0E4 Uram, Jézus! Boldog a méh, mely tégedet hordozott, És boldog az emlő, mellyel szűz szent anyád szoptatott De szent igéd hallgatóját szintoly boldognak mondád. Hogy hallgassuk ezt s megtartsuk, Jézus, adj szent malasztot. /4 #17A0B65D Hiszünk az örök Atyában, aki mindent teremtett; Hiszünk egyszülött Fiában, ki érettünk ember tett. Hisszük a Szentlélek Istent aki megszentelt mindent, S hogy Mária pártfogása által nyerünk kegyelmet. /5 #DF90E13E Oh Atyánk! Vedd oly kedvesen az oltáráldozatot, Mint melyet neked karján szűz Mária bemutatott. Gyarlóságunk segítsége legyen szent könyörgése. Oh ne vesd meg a nevednek szentelt mély hódolatot. /6 #DA87B99B Oh irgalmasságnak Anyja! Látod gyengeségünket, Te mutasd be az Istennek gyarló könyörgésünket. Nyerjen kegyes pártfogásod végig állandóságot. Vedd, jó Anya, oltalmadba mi egész életünket. /7 #E63BE9E9 Az Úr szolgálóleánya, kit oly dicsővé teve, Magasztalva nagy örömmel zengte: szent az Úr neve! Mondjuk szintoly buzgósággal, és oly tiszta Szent az Isten! Szent az Isten! Legyen áldott szent neve. >278 /1 #6B03EE7B Máriának tisztelői, tiszta szívvel jöjjetek, szűz Anyánknak ünnepére nagy örömmel zengjetek!:|| /2 #A4073C54 Szent oltárunk zsámolyánál zengjük a dicséretet! Nyerje az meg, oh nagy Isten, atyai tetszésedet. /3 #6787A8FB Áldjuk, dicsérjük s imádjuk, Uram, kegyességedet, Hogy Mária oltalmával gyámolítod népedet. /4 #0000E88D Oh Jézus! Világosíts föl, hogy miként szűz szent anyád, Úgy hallgassuk és kövessük tanításod szent szavát. /5 #4F9921D8 Engedj úgy hinnünk, nagy Isten, mint hitt a szűz Mária, Kinek Isten-anyaság lett nagy hitéért nagy díja. /6 #F7773455 Máriának énekével egyesüljön énekünk, Zengje szívünk, zengje éltünk: szent vagy, édes Istenünk! >279 /1 #6E24EE1C Oh el ne hagyj , oh el ne hagyj! Ím, itt könyörgünk neked. Tekintsd kegyes szemekkel árva néped! ||:Könyörögj értünk, pártfogónk te vagy! Oh el ne hagyj, oh el ne hagyj, szűz Mária!:|| /2 #46F704F8 Hozzád jövénk, oh adj segélyt nekünk a bűnök ellen, mert hogyha nem segít imád egekben, Bűneinkben mindnyájan elhalunk. Segíts tehát, oh el ne hagyj, szűz Mária! /3 #6CC3356B Isten, neked dicséneket zeng a hívő nép ajka, kinek kegye nekünk Máriát adta, Ki el nem hagyta gyermekét soha, ki hozzánk nem lesz mostoha, szűz Mária! /4 #E5C683DC Hiszünk mindent, mit hirdetett Jézus, az ég Királya, ki Mária tiszta szívébe szálla. Hisszük, hogy Jézus Isten egy Fia, s hogy el nem hagysz, szeplőtelen szűz Mária! /5 #EFCAB493 Szent, szent vagy, oh Mindenható! Zengi az ég és a föld, kinek neve mindent eltölt S ki nekünk üdvöt és áldást hoza, áldott legyen a szentséges szűz Mária! >280 /1 #E4DD71F2 Szeplőtelen szűz Anya, elesettek gyámola! Buzgó szívvel áld e nép, mely elődbe esdve lép. /2 #499860CA Nyisd meg nekünk szívedet, hullasd reánk könnyedet; A mi szívünk fáj, sajog! Hozz rá mennyből balzsamot! /3 #6EC450BF Kérjük a szűz Máriát, zengjen velünk glóriát Annak, ki szűz méhibe kegyes vala szállni be. /4 #3D964F82 Mint te, szent Szűz, hallgatád szent Fiadnak szózatát, Hallgatjuk mi is, amit Jézus s az egyház tanít. /5 #A4E2238B Jerikói rózsaszál! Hisszük, hogy szűz maradál, Hogy úgy szülted magzatod, mint szép hajnal a napot. /6 #3F7E80EC Szent a szentség Istene! Fényével ég s föld tele! Szent, kit szűz méh hordozott, s kit szűz emlő szoptatott. >281 /1 #4887577D Isten legszebb temploma, üdvözlégy, szent szűz Anya! Kit már fogantatásában megszentelt az ég Ura. Te, kiben bűn nem vala, üdvözlégy, szent szűz Anya! /2 #22103890 Dicsőség az Istennek, áldás az embereknek, Kik tebenned, oh szűz anyánk, erős oltalmat nyertek. Ég s föld velünk zengjenek, dicsőség az Istennek! /3 #820272C8 Hisszük Istenségedet, Uram, add kegyelmedet, Hogy szűz Anyánk nagy hitével imádhassunk Tégedet; Híven szolgálva neked, töltsük itt az életet. /4 #748DBB56 Ím a tiszta áldozat, mit szívünk az Úrnak ad, Hogy méltán tiszteljük, oh Szűz, szent fogantatásodat. Nyerje meg áldásodat a buzgó szívhódolat. /5 #D59705D2 Zengje ég és föld velünk: szent vagy, édes Istenünk! Add, Uram, ezt Máriának érzésével zengenünk. Zengjen teljes életünk: szent vagy, édes Istenünk. >282 /1 #D14EA07E Nincs tebenned szeplője a bűnnek, Mária, szent szűz Anya! Tiszta vagy te, mint a lilomnak szűzi tiszta harmata; ||:tiszta vagy te, lelked tisztasága napsugárnál fényesebb, azért vagy te Istennél az égben a legeslegékesebb!:|| /2 #94D3F51C Tiszta vagy te, mint a hónak pelyhe, melyhez szenny nem érhetett; Angyal, ember tisztaságodról zeng magasztaló éneket. Tiszta vagy te, istenség szent kelyhe, Mária, szent szűz Anya! Azért kelt ki áldott szűz méhedből, Jézus, üdvünk hajnala. >283 /1 #ADFBDEE2 Üdvözlégy Mária! Isten szülője, kiben nem volt soha bűnnek szeplője, Öröktől fogva el választattál, vétektől oltalmaztattál. /2 #313DDD87 Oh Szűz! Te rontád meg a kígyó fejét, s megaláztad lelkünk régi ellenét, Neked nem ártott a bűnnek mérge, a gonosznak irigysége. /3 #1192DD1F Ádám ősatyánkban mi mind vétettünk, a tőle eredett bűnben születtünk! De te, oh szent Szűz, kivétel valál, mert bűn nélkül fogantattál. /4 #C5C75274 Isten minden fölött nagy ékességet árasztott lelkedre, megáldva téged, Mária, teljes vagy malasztokkal, fénylesz égi áldásokkal. /5 #32CDBBA8 Az Isten Báránya téged anyjának választa, s elvevé bűnét világnak; Méltó volt, hogy e Bárány szüléje a bűnt soha ne ismerje. /6 #0897019D Szűz Anyaságodat a szent próféták sokak örömére régen megírták, Ők bezárt kúthoz hasonlítottak s körülvett kertnek mondottak. /7 #931C3408 Oh szeplőtelen Szűz! Könyörögj értünk, kik bűnben születtünk, hogy ahhoz térjünk, aki a bűn nélkül való példának adott téged a világnak. >284 /1 #9BEEE4F8 Az Isten házába siet az áldott szűz Mária, karjain a kisded Jézus, az Istennek szent Fia; Hogy a törvényt megtartsa s magát beavattassa, áll a templom ajtajában, több asszonyoknak sorában. /2 #EF65E3BA Midőn az öreg Simeon Jézust kezébe vette, lelkében az angyaloknak nagy örömét érzette. Üdvözítőjét áldja és Istenét imádja, teljes lévén Szentlélekkel, felsóhajt és így énekel: /3 #1CFEBF73 Most bocsájtod el szolgádat békességben, Istenem! Mert az ígért Üdvözítő eljött, látta Őt szemem. Kit te adtál népednek, fényére Izraelnek, világ világosságára s minden ember váltságára. /4 #BDC90181 Oh tégy velünk kegyes Jézus, igaz világosságunk! Oh légy velünk szűz Mária, mint erős pártfogásunk. Hogy Ősz Simeon után mondhassuk a végórán: most bocsájtod el, oh Isten, te szolgádat békességben. >285 /1 #BCADE78D Sion! Templomodat szépítsd oltárodat, fogadd királyodat, imádd Krisztusodat! íme, itt jön szűz Mária, karján lelkünk drága díja, Jézus, Isten fia. /2 #5422305A A törvényt megtartja, mint az Úr meghagyta, Fiát bemutatja, Simeonnak adja A szentséges szűz Mária, karján lelkünk drága díja, Jézus, Isten fia. /3 #FB6F310B Egeknek ajtaja, üdvösség hajnala s e hajnal csillaga lett a boldog anya, A szentséges szűz Mária, karján lelkünk drága díja, Jézus, Isten fia. /4 #2965BA72 Mózes hagyománya, szülék szertartása, magával mint hozta, Úrnak feláldozta Mária szent fiacskáját, érette két galambfiát, adta bűnünk zsoldját. /5 #6CC53793 Nyissuk fel lelkünket, kérjük Istenünket, hogy adjon kegyelmet, mert íme közelget A szentséges szűz Mária, karján lelkünk drága díja, Jézus Isten fia. >286 /1 #22571E6D Mária kis hajlékában, Názáretnek városában Istenhez fohászkodik és buzgón imádkozik. /2 #C0E4431C Az emberi nem váltságát, óhajtja Isten országát, Szánja bűnös voltunkat, számkivetett sorsunkat. /3 #D772F628 Imádkozik s ím elébe Gábriel arkangyal lépe, Isten titkát jelenti s a szüzet megköszönti. /4 #48A22BD2 Így szóla hozzá az angyal: Üdvözlégy, teljes malaszttal, Minden asszonyok felett, áldott vagy s az Úr veled. /5 #B459B1FE A szűz megrettent e szóra, de az angyal tovább szóla: Ne félj, mert az Istennél te nagy kegyelmet nyertél. /6 #0F21DCCE Megárnyékoz a Szentlélek, és szűz méhed gyümölcsének Jézus lesz örök neve, az angyal ily szót teve. /7 #415B6C62 S a szent szűz megalázódva, íme az Úr szolgálója! Legyen te igéd szerint! Szól s az égre feltekint. /8 #D01C677A És legott az örök Ige, leszállt a szent szűz méhébe, Hol emberi testet vőn, s az ember váltsága Iőn. >287 /1 #0124633C Jeruzsálem városában mily öröm, mily szent vígság van? Nyitva ált az ég fölötte, ott van ma a menny szülötte. /2 #A04B2403 Kezd ragyogni titkos új nap, ma mutatják be az Úrnak, Most még csak mint csillag fénylik, de majd napként önti fényét. /3 #4170E511 Simeonnak rezgő karja gyöngédeden átkarolja, Szent könnyei az öregnek kis Jézusra permeteznek. /4 #21EB4AF5 Oh Mária! Hozzád esdünk mi, kik sokszor bűnbe estünk, Nyerj nekünk is bő kegyelmet, hogy hevítsen szent szerelmed. >288 /1 #913B4D90 Fájdalomnak ünnepére jertek, Jézus hívei! A keresztfán szenvedőnek szűz Anyját köszönteni, ||:kit oly szörnyen megsebeztek hétfájdalma tőrei.:|| /2 #3F0D16D2 Véroltárnál, a keresztnél áll a Szűz és kesereg; János a szent asszonyokkal szinte ott sír ott remeg. Velők óhajt keseregni az itt egybegyűlt sereg. /3 #987791D2 A kesergő fájdalomnak hangja közt is felkiált A dicséret és dicsőség, áldva a dicső Királyt; Őt, ki meghalt a keresztfán s így legyőzte a halált. /4 #FBA2E3CD A keresztfán szenved és szól Isten egyszülött Fia; Szíveinket járja által szózatának szent nyila, S úgy figyeljük, mint legelső hallgatója, Mária. /5 #F61B986E Hiszünk benned, oh nagy Isten! Önts belénk oly nagy hitet, Mint mely, oh Szűz, a keresztnél megtartotta szívedet, Hogy Fiadnak annyi kínján s fájdalmán meg nem repedt. /6 #9D20573D Itt az oltár áldozattal, itt az új kálvária, Hol magát feláldozandja Jézus, az Isten Fia. Ő, ki meghalt a kereszten, melynél úgy sírt Mária. /7 #8ADB1165 Veled sírunk, Jézus anyja! Veled együtt érézünk. A nagy, a szent áldozatnál, mit Istennek szentelünk, Kik most szíved bánatáról könnyek közt emlékezünk. /8 #ECA2E037 Fájdalomban, mint örömben, mondjuk: szent az Úr neve! Szent az Isten, a kesergő szíveknek enyhűlete. Szent az Isten! Ő a minden vígasztalás Istene. >289 /1 #F9B6B5DF Könnyek árja hull szememből, ha arról elmélkedem, Mily szörnyű nagy volt a bánat s iszonyú a gyötrelem, Mely mint hét tőr jára által, szűz Anyám, szent szíveden. /2 #5AC86B00 Az első tőrt, az első kínt, oh Szűz, akkor érezéd, Mikor az ősz Simeontól a jövendölést vevéd, Hogy minő sors fogja érni szíved drága gyermekét. /3 #A7DE6E10 Második tőr, második kín ama futásod vala, Hogy Fiaddal Egyiptomba siettél, oh szűz Anya! Megmentvén őt a bosszútól, mit Heródes forrala. /4 #51D7DBE0 Harmadik tőr, harmadik kín akkor érte szívedet, mikor tőled a templomban elmaradt szent gyermeked, Míg tanítók közt leléd föl, kiért szíved epedett. /5 #03B92FE1 Negyedik tőrt, negyedik kínt szívednek az okozott, Midőn Jézus a kereszttel halálra hurcoltatott S így kesergő szűz Anyjával a Fiú találkozott. /6 #59FE2245 Ötödik tőr, ötödik kín szent szívednek az vala, Midőn értünk a keresztfán szenvedett és meghala Az ártatlan Bárány, Jézus, hogy mi éljünk általa. /7 #C863722B Hatodik tőrt, hatodik kínt szíved akkor érezett, Midőn Jézus a keresztről meghalva levétetett S bűneinknek drága ára szűz öledbe tétetett. /8 #7E6E34E3 Hetedik tőr, hetedik kín akkor sebzé szívedet, Mikor ő, ki annyit fáradt s mindhalálig szenvedett, Mint váltságunk áldozatja, Jézus eltemettetett. /9 #71DC4488 Fájdalomnak s gyötrelemnek Anyja, oh szűz Mária! Szíveinket járja által fájdalmaid szent nyila. Akkor égi üdv s öröm lesz szenvedéseink díja. >290 /1 #4933F88E Istentől megáldott égi szűz Ara, akit kiválasztott az ég s föld Ura! ||:Szűz malaszttal telve tiszta fénysugár, te világíts, merre éltünk útja jár!:|| /2 #04DC65D5 Ki ragyogsz az égen, ha az éj beront, szép csillagfüzérben, mint a tiszta hold. S mint lángforrás egyben mosolygsz felül, napnál ékesebben, ha új nap derül. /3 #BDD55869 Oh kegyes Szűz! Hogyha búban könyezünk, légy szíveink holdja s hozz derűt nekünk; Légy nap, átderengő minden érzetet, ha gyönyörben rezgő szívünk túltellett! >291 /1 #19E55C96 Május hónap szép virági, dicsérjétek Máriát! Zengjen ajkam, mondjon lelkem Máriának hő imát! ||:Ajkam szava, lelkem dala s szívem jámbor érzése Téged dicsér, szűz Mária, mennyország ékessége.:|| /2 #25524FD0 Lenge szellő röpke szárnya vigye hozzád hő imám; Vedd kedvesen gyermekedtől, oh én édes, szűz Anyám! Kérd szent Fiad, hogy szerelmem tehozzád örök legyen; Öröm ha ér, bánat ha sújt, uralkodjál lelkemen! >292 /1 #98B784C2 Oh gyönyör forrása, szűz nap ragyogása, ||:Mária, te éltem, fogadd üdvözlésem!:|| /2 #3E44332D Te tiszta, kegyes te! Vedd szívem kegyedbe Hogy szeretve égjen s virágozzék fényben! /3 #4265D20C Akkor örvendezve zengek dalt nevedre S boldogan kiáltlak, a legszebben áldlak. >293 /1 #6343C71B Szeplőtelen vagy, mint szűz liliom, Mária, ezért áld sok milliom! Áhítat szavával áld a kebel, mely bízva tehozzád felesdekel! Május királynője, szent szűz virág, erényid csodálva áld a világ: oh ne vesd meg a dicsérő imát, szüntelen kérd értünk Isten Fiát!:|| /2 #74BE8905 Oh, hol az a szív s hol az az ajak, széles e világon a nap alatt, Amelynek érzete s melynek szava méltóan áldhatna, szent szűz Anya? Tisztaság galambja, szent szűz virág, erényid csodálva áld a világ! Oh ne vesd meg a dicsérő imát, szüntelen kérd értünk Isten Fiát! >294 /1 #01E6D0CF A mennyei szent városnak gyöngykapui ma megnyílnak Jézus édes anyjának, áldott szűz Máriának. /2 #6DFF331E Élte zsoldját megfizette a halálnak és helyette, Annyi sok érdemekért, megnyeré az égi bért. /3 #2CC72B74 Örvend az egész mennyország, mert dicsőség és boldogság Lett díja Máriának, az Úr választottjának. /4 #780F72B6 Az érdemnek koronája Isten előtt készen álla S adaték Máriának, az Úr választottjának. /5 #C4337E75 Oh dicsőség királynéja! Nézz reánk is szolgáidra. Irgalmasságnak Anyja! Légy híveid oltalma. >295 /1 #E0123AE0 Örülj, vígadj tisztaságban felvirágzott anyaság! Angyali ártatlanságban tündöklő menyasszonyság! \I||:Mária, Mária! Egek királynéja, bűnösök szószólója!:||\i /2 #156B62B8 Körülvett e mai napon az angyali sokaság, Mert megkoronáz tégedet a teljes Szentháromság. \I||:Mária, Mária! Egek királynéja, bűnösök szószólója!:|| /3 #E0583D48 Téged, Istennek kedvesét az angyalok csodálnak, Látván szeretett jegyesét a mennyei királynak. \I||:Mária, Mária! Egek királynéja, bűnösök szószólója!:|| /4 #8D6744C4 Pártfogásod erejével, Mária, segíts minket! Annyi sok viszontagságban oltalmazd életünket! \I||:Mária, Mária! Egek királynéja, bűnösök szószólója!:|| /5 #711617A8 Mondjunk áldást, hálaadást a fölséges Istennek, Hogy Máriát, édesanyját, rendelte segítségnek. \I||:Mária, Mária! Egek királynéja, bűnösök szószólója!:|| >296 /1 #9B7FA76F Nagy örömmel, énekléssel zengedeznek az egek, vidámságot, nyájasságot mutatnak a földiek; Mert ma szűz Mária, mint a legszebb rózsa bimbójából kinyíla. Szüzesség virága,ékes lilioma, kisasszonyunk, Mária! /2 #7116EDE3 Nap sugárát, hold világát új örömre terjesztik; az angyalok, égi karok énekekkel dicsérik; Az által hirdetnek a bűnbeesteknek örömet mindeneknek, hogy a Jézus anyja születék, Mária, bűnösök pártfogója. /3 #B9A8DBC8 Szűznek Anyja, örvend Anna férjével, Joakimmal, s együtt véle nemzetsége minden rokonságával: Mert magtalan méhe szűz gyümölcsöt terme menny s földnek örömére! Áldják szűz Máriát, egek királynéját, kisasszonyunk, Máriát. /4 #5D1D493E Ez bizonnyal valósággal vígságnak első napja, min született, Mária lett lelkeinknek istápja. Jessze gyökerének, Áron vesszejének általa nyílt virága; üdvözlégy, áldott légy, kegyes szószólónk légy, kisasszonyunk, Mária. /5 #F4975FA9 Bűneinkért, életünkért Jézus előtt esedezz, ellenségtől, sok ínségtől kéréseddel védelmezz; S midőn halál zörget, test, világ kisértget, a végórán segíts meg, e siralomvölgyből, ha válunk a testtől, nyerj kegyelmet mennyekből. >297 /1 #B0BECA89 Jessze gyökeréből ma született áldott Szűz! Kinek szíveréből kifakadt az, ki jajt űz. ||:Itt vagy immár, édes Anyánk gyámolító kegyes dajkánk oltalmunk és koronánk!:|| /2 #496BDE24 Legyen ezer hála kegyelmes Istenünknek hogy te, virágszála, kifakadtál nemünknek. Hajnala vagy reményünknek, közelgető napfényünknek, áldott új törvényünknek. /3 #01D9F2C3 Nézz, le, szűz reményünk, ma született Kisasszony! Árva kéreményünk szűz füleidbe hasson. Isten adott, hogy anyánk légy, hát mint anya, velünk úgy tégy s minket szent kegyedbe végy! >298 /1 #479CBD95 Mária drága neve, lelkem édes öröme, Mária! Ha megzendül fülemben, vidámság kel szívemben, Mária! ||:A buzgó szív, mely hozzád hív, téged kíván dicsérni, szereteteddel égni, Mária!:|| /2 #58E5BA36 Buzgósággal vigadván, lelkem téged óhajtván, Mária! Gerjed tiszteletedre, Fiad szeretetére, Mária! Mert kegyelmet nem kereshet, s nem találhat csak annál, kinek te anyja valál, Mária! /3 #65DC5E52 Téged az Isten kedvelt, Fia anyjának rendelt, Mária! Téged illet dicséret, angyalok s szentek felett, Mária! Oh kegyes szűz! Mindent elűzz, ami minket rútíthat s Istentől eltaszíthat, Mária! /4 #4E906907 Segítsd buzgó népedet, mely tiszteli nevedet, Mária! Hogy térjen Istenéhez, üdvének kútfejéhez, Mária! Édes anya, térítsd jóra, kik vétköket szeretik és az Istent megvetik, Mária! /5 #5262347B Isten téged választott, nekünk oltalmul hagyott, Mária! Midőn testtől elválik lelkünk s világból múlik, Mária! Légy vezérünk, segítségünk, érettünk Jézust kérjed, mennyben legyünk teveled, Mária! >299 /1 #B14DB734 Amíg szívem dobog, szűz Mária, nem szűnik szeretni téged soha. ||:Szívem szerelme hódolat szaván sóhajt fel hozzád: üdvözlégy, Anyám!:|| /2 #2506C954 Szívem öröm érje, vagy búbánat, egyik sem nyomja el a szent vágyat, Hogy dicsérjelek hódolat szaván, naponta zengve: üdvözlégy, Anyám! /3 #EE8B4496 És ha elközelget éltem vége, akkor is te leszesz szűm reménye; Haláltusámban hódolat szaván, rebegve zengem: üdvözlégy, anyám! >300 /1 #DB7C1B9E Angyaloknak nagyságos Asszonya, Úr Jézusnak dicsőséges Anyja, mennyországnak ékes királynéja, paradicsom gyémántos kapuja!:|| /2 #49EBC516 Néznek reád az árvák szemei, özvegyeknek szomorú szívei, Szegényeknek nyomorult ügyei, bűnösöknek óhajtó lelkei. /3 #E604594A Üdvözlégy, oh szüzeknek pálmája, pátriárkák nemes unokája, A próféták öröme s vígsága, apostolok édes nyájassága! /4 #8716ABFF Üdvözlégy, te, Jézusnak dajkája, Atyaisten kedves termőfája, Szentléleknek szerelmes mátkája, Szentháromság legszebb alkotmánya. /5 #87433AE3 Ne felejtkezz, Anyánk, árváidról, ne felejtkezz bűnös fiaidról. Emlékezzél minden szolgáidról, kik ismernek segédkarjaidról. /6 #9ED4B11B Nézz le mennyből reánk kegyelmesen, mert kiáltunk hozzád keservesen, Nyújtsd kezedet, Anyánk, mindeneknek, kik általad irgalmat keresnek. /7 #9A6B46DA Dicsértessél, dicső Szentháromság, kitől ered minden lelki jóság! Dicsértessél, nagyságos Asszonyság, ki által száll reánk a mennyország! >301 /1 #4C499BF8 Asszonyunk Szűz Anyánk! Üdvözlünk tégedet. Kérünk, oh meg ne vesd pártfogolt népedet! /2 #60534BC9 Te, kiben tiszteli honunk védasszonyát, Őrizd meg s gyámolítsd a jó magyar hazát. /3 #B9283CFE Kinek István király fejedelmi ékit S ezekkel átadá egyszersmind népeit . . . /4 #A364E1B5 Hazánk Nagyasszonya! Kérünk, oh el ne hagyj! Bú- és örömnapon hű népeddel maradj. /5 #63FC4603 Annyi csapás után, ezer veszély között, Melyekkel szép hazánk halálra küzködött. . . /6 #5D10C1AD Te voltál és te vagy legerősb védfalunk, Légy a jövőben is jó reménycsillagunk. /7 #886453E8 És míg e nemzet él, hálásan emleget S szívéből tisztelend, áldva szent nevedet. /8 #15F99B9A Téged köszönt, ha a forró nap délen áll, Téged, ha felkel és ha nyugovóra száll. >302 /1 #4E124ACC Boldogasszony, Anyánk, régi nagy pátrónánk! Nagy ínségben lévén, így szólít meg hazánk: \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról!\i /2 #FC5BABDF Kegyes szemeiddel tekintsd meg népedet, Segéljed áldásra magyar nemzetedet. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! /3 #BEEF452C Sírnak és zokognak árváknak szívei, Hazánk pusztulásán özvegyek lelkei. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! /4 #84F62E5C Vedd el országunkról ezt a sok ínséget, Inkább nyerj oh nekünk bő termékenységet. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! /5 #D19133FD Tudod, hogy szent István örökségben hagyott, Szent László király is minket reád bízott. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! /6 #7018F98B Fiad ellen sokat, megvalljuk, vétettünk, De csak imádd értünk s hozzája megtérünk. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! /7 #4F36CBCA Jézus, Fiad előtt könyörögj érettünk, Mert ha nem cselekszed, mindnyájan elveszünk. \IMagyarországról, romlott hazánkról, \Ine feledkezzél meg szegény magyarokról! >303 /1 #49AE5E3D Bús szívemnek nagy öröme, Máriának drága neve. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:||\i /2 #559F0292 Én szívemet nekedadom s lelkem, oh Szűz, reád bízom. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /3 #BE7A4AAE Bűnösöknek szószólója, híved vigasztalója. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /4 #7B096DAE Máriának említése, számban méznek édessége. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /5 #3B231D92 Ha nyelvem volna aranyból, dicséreted jönne abból. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /6 #DE827609 Kik Máriát nem tisztelik, szent Fiát jól nem ismerik. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /7 #EA4E77D6 Oh mennyei szép liliom, áldva tisztel sok milliom. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /8 #055A4F49 Aranyból építtetett ház, melyre Szentháromság vigyáz. \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| /9 #6E5AA8E4 Édes Anyám, oh el ne hagyj, végórámig velem maradj! \I||:Áldjad, lelkem, Máriát, Üdvözítőnk szent Anyját!:|| >304 /1 #2EDCBD04 Dicséretet zeng az ének az angyalok és szeráfok szent kara, téged áld, oh szűz Mária, dicsőséges, nagy jóságú szűz Anya! Ajkunkról is szívünkből is száll feléd hő, szent ima, angyalokkal együtt zengjük: üdvözlégy, szűz Mária!:|| /2 #64D2398A Tied e hon nemzetével s tied dicső ezeréves koronánk; Te vagy a mi szent királynőnk, dicsőséges és hűséges Pátronánk! Szent szűz Anyánk! Amíg hazánk áll, amint kell állnia, Angyalokkal együtt zengjük: üdvözlégy szűz Mária! >305 /1 #B723E26E Dicsértessél, oh Mária, kinek Úr Jézus a Fia! Szűze minden szűzeknek, anyja a kegyelemnek! \ITesti, lelki kárt elvévén, asszonyunk és anyánk lévén. \IKönyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, \Ihalálunkon védelmezz! /2 #90C0FCF6 Te bűn nélkül fogantattál, malasztokkal megáldattál, A Szentlélek ereje Tégedet megszentele. \ITesti, lelki kárt elvévén, asszonyunk és anyánk lévén. \IKönyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, \Ihalálunkon védelmezz! /3 #76A5F0B5 Szeplőtelen szűz virág vagy, bűnösökhöz irgalmad nagy, Csodálatos szűzanya, tisztaság színaranya. \ITesti, lelki kárt elvévén, asszonyunk és anyánk lévén. \IKönyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, \Ihalálunkon védelmezz! /4 #1FD31B81 Szűz anyja mi Teremtőnknek, szűz anyja Üdvözítőnknek, Légy anyja híveidnek, hogy szívből megtérjenek. \ITesti, lelki kárt elvévén, asszonyunk és anyánk lévén. \IKönyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, \Ihalálunkon védelmezz! /5 #3A766D06 Mennyen, földön hatalmaddal tündöklesz, nagy irgalmaddal, Dicsérendő kegyes szűz, tőlünk ellenséget űzz. \ITesti, lelki kárt elvévén, asszonyunk és anyánk lévén. \IKönyörögj, könyörögj, könyörögj, ránk figyelmezz, \Ihalálunkon védelmezz! >306 /1 #87C832F1 Egek ékessége, földnek dicsősége, magyarok Asszonya s Királynéja! Hozzád buzgó szívvel s köteles hűséggel járulunk, szentséges szűz Mária! Mint pátrónánkhoz, édes Anyánkhoz, teljes reménységgel folyamodunk, s minden szükségünkben fohászkodunk. /2 #98A72183 Tekints kegyes szívvel és irgalmas szemmel, ami szent eleink kérelmére, jöjj örökségednek, rettegő népednek, jöjj, kérünk, oh anyánk, védelmére. Míg bennünk egy ér mozdul, vagy csepp vér, téged híven fogunk mi tisztelni, kegyes jóvoltodat emlegetni. /3 #196F6E4E Mert belénk ontatott, szívünkbe oltatott eleink vérével szereteted, Azért fenn is marad, soha ki nem szakad igaz magyar szívből tiszteleted. Ettől, oh szent Szűz, lángolva, mint tűz, téged minden hévvel kész tisztelni s vérével hűségét pecsételni. /4 #260CE0E4 Dicső méltóságod és hatalmasságod az égen és földön fölséges nagy; Mint nap fényességgel, tündöklesz szentséggel, a teremtmények közt, te legfőbb vagy; Fogantatásod, szűz anyaságod, isteni erőnek műve vala, méhedben az Isten alászálla. /5 #A9954DC0 Hogy hív segítségünk légy itt s erősségünk, Téged adott Isten bús szíveknek; Mennyekben te kéred s szent Fiadtól nyered bőségét isteni kegyelmeknek; Nincs olyan szükség, nincs oly nagy Ínség, melyről Isten után ne tehetnél, s Jézus előtt minket ne menthetnél. >307 /1 #E4B6B4B2 Egy óhajtás, egy dicsének zeng ma néped ajkain, hogy tehozzád fellebegjen angyaloknak szárnyain. ||:Szűz Anyánk, sok század óta a magyar nép téged áld, mint a szentség példaképét szent hitében hőn csodál.:|| /2 #34128042 És ha lát virágkehelyben rezgni szép gyöngyharmatot, Rajta gyémántmilliókban szétragyogni a napot: Rád tekint és szent örömtől keble hangosan dobog, Mert terajtad, Jézus Anyján, még sugárzóbb fény lobog. /3 #CFFEB7DC Téged Isten templomának tart, hová bűn nem hatolt; Hervadatlan rózsakertnek, melyre az ég lehajolt. Benned látja a hegyormon el nem égő tűzbokort, És a bárkát, melyet a bűn örvényébe nem sodort. >308 /1 #49AB4C2A Égi szűz virág, áldjon a világ téged, oh szűz Mária! Mert te mi hozzánk, mint édes anyánk, jó vagy, jó vagy, Mária!:|| /2 #9606A421 Oh légy oltalom, mert bűn súlya nyom minket, oh szűz Mária! Égből kiesni, bűnben elveszni ne hagyj, ne hagyj, Mária! /3 #3AA4902B Kérjed Fiadat, ő malasztot ad érted, oh szűz Mária! Hogy így megtérjünk s Istennek éljünk, segíts, segíts Mária! /4 #E047C2B9 Vétkeink felett bár vérkönnyeket sírnánk, oh szűz Mária! Hogy megtisztulnánk s egykor feljutnánk hozzád, hozzád Mária! /5 #FB1CAFDF Te meg nem veted a szívből eredt kérést, oh szűz Mária! Kegyes anyánk légy, szárnyad alá végy, kérünk, kérünk, Mária! >309 /1 #487C9E50 Felkiáltok hozzád, ismervén irgalmát anyai szívednek, Mária, ne vess meg!:|| /2 #A2095C2F Örök bölcseségben téged a nagy Isten, Adván bő malasztot, anyjának választott. /3 #FB961A0E Alázatosságod nyert ily méltóságot, Mely mennyben meghalad minden angyalokat. /4 #370FAF1C De azért szerelmed bennünket meg nem vet; Szíved ki van tárva lelkünk oltalmára. /5 #B02086B5 Oh, fogadj be minket s vigye lépteinket Élted szent példája az üdvnek útjára. /6 #44C42110 Nyerjen könyörgésed töredelmességet, Hogy Istenhez térjünk és csak neki éljünk. /7 #6885AD11 Segíts mindnyájunkat, vidd jó szándékunkat Az óhajtott végre, örök üdvösségre. /8 #F4F82D0E Akik bíznak benned, nyerjenek kegyelmet Életüknek folytán s főkép a végórán. /9 #89C174ED Mennyország ajtaja, Krisztus Jézus Anyja! Nyissa meg jóságod nekünk a mennyországot. >310 /1 #394FDA9D Fölvitetett magas mennyországba, helyeztetett legfőbb boldogságba; szűz Mária dicső társaságban már örökké vígad boldogságban. /2 #852DDB66 Nagyasszonyunk ottan dicsőséggel körül vagyon véve s fényességgel; Mindeneket meghalad szépséggel, úgy áldják a szent karok hívséggel. /3 #FBBB459E Téged illet mennyben a tisztelet angyali szép fényes karok felett. Fiad után nyersz második helyet, mert nincs hozzád ki hasonló lehet. /4 #DBFB353E Kérjed, oh Szűz, gyümölcsét méhednek! Nyerj kegyelmet tőle hív népednek, Kik általad kegyelmet keresnek és előtted sírva esedeznek! >311 /1 #74EE8728 Gyászba borult egek, háborgó tengerek csillaga, Mária! Hozzád fohászkodunk, feléd sóhajtozunk, szeplőtlen szűz Anya, szeplőtlen szűz Anya!:|| /2 #4B87FCF0 Süvöltő felhők közt nyugodtan tündökölsz, tiszta, szép csillagunk, Míg hazánk hajóját viharok csapkodják, hozzád sír jajszavunk! Hozzád sír jajszavunk! /3 #BE9CD6F0 Boldogasszony Anyánk, mennyei pátrónánk, légy velünk, légy velünk! Sok kiáltásunkra, siess oltalmunkra, ha nem jössz, elveszünk! Ha nem jössz, elveszünk! /4 #15F3F43E Nagy szíved fényével, lelked békéjével hajolj a viharra! Égi trónusodból, csillagos lakodból tekints a magyarra! Tekints a magyarra! /5 #2FD18456 Viharon, vészen át, íme, felzúg hozzád nyomorunk jajszava: Segítsd meg nemzeted, háborgó tengerek csillaga Mária! Csillaga Mária! >312 /1 #D1175FB5 Gyuladoz én szívem szűz Anyámért, a tiszta szíveknek oltalmáért, ||:szerelmétől égek, valameddig élek, szívem feláldozom, neki adom. /2 #E34F4A90 Ő a szép szeretet kegyes anyja, szívemnek csak hozzá van bizalma; Nyugtát nem találja szívem, csak ő nála, ki azt szent Fiának felajánlja /3 #076D1471 Akit oltalmába vesz Mária, el nem hagyja soha őt szent Fia. Jer hát oltalmamra, Jézusom szűz anyja! Szívem hű szerelme ezt óhajtja. /4 #75817B04 Ezt kéri virágul öröméhez, kéri orvosságul keservéhez. Anyai szerelmed hív oltalma mellett Istentől a hű szív mindent nyerhet. /5 #3F559AC4 Szentelje meg minden érzésemet az éretted égő hű szeretet, Segíts megmaradnom, engedj élnem-halnom, anyád szerelmében, oh Jézusom. >313 /1 #0686EC3C Ha ránézek szent képedre hívőn s bizalommal, rám tekintesz szent szűz Anyám, kegyes irgalommal. Oly jó látni ékes, szent orcádat, mosolyg róla anyai jóságod; szűz Mária, édes neved legyen áldott! /2 #E6B5E307 Szent bizalmat, édes reményt keltesz te a szívben, Nem hagysz te el, szent szűz Anyánk, senkit bajban, vészben. Hogyha nézem, ékes, szent orcádot, mosolyg róla biztató jóságod. Mária, édes neved legyen áldott! >314 /1 #5F34975E Hazánk dicső Védasszonya, üdvözöllek, szűz Mária! Szent ünneped kedves napján hozzád száll néped sóhaja: \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, hazánknak Védasszonya vagy!\i \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, anyai szereteted nagy!\i /2 #6097050B Édes hazánk ezer évig védő szárnyad alatt állott, Szép hazánkra s koronánkra szégyen soha, csak fény szállott. \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, hazánknak Védasszonya vagy!\i \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, anyai szereteted nagy!\i /3 #31950FDB Oh ne hagyj, jó Védasszonyunk, ne hagyj minket vészbe’, bajba’, A ránk váró jövőben is fogadj, kérünk, oltalmadba! \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, hazánknak Védasszonya vagy!\i \IÓ el ne hagyj, ó el ne hagyj, anyai szereteted nagy!\i >315 /1 #CE57E6E8 Hozzád sóhajt bús szívünk e siralom völgyéből. Oh Mária, nézz reánk, Fiad dicsőségéből! ||:Nézzed gyarló életünket, testi, lelki szükségünket, légy oltalmunk s kérj nekünk segedelmet az égből!:|| /2 #D2389EAD Lelkünknek fájdalmában vigasztalást óhajtunk, De a világ eltaszít s nem könyörül mirajtunk. Tudott adni sok keservet, de nem adhat semmi enyhet, Isten irgalmán kívül nincs hová folyamodnunk. /3 #5E308916 Azért tehozzád futunk, Jézusnak szent szülője! Oh légy elhagyott ügyünk erős védelmezője; Kérj malasztot, hogy megtérjünk és mindig Istennek éljünk. Te légy e föltételünk s új életünk őrzője. >316 /1 #DA157332 Irgalmas szűz Anya, hazánk védasszonya! Oh Mária. Nemzetünket, bús ügyünket, szent szíved szánja meg, érdemed váltsa meg, oh Mária! /2 #D228FEFC Sok s nagy hazánk sebe, szerelmed kösse be. Oh Mária, téged kérünk, szűz reményünk! Régi szent őseink példája erre int, oh Mária! /3 #63B5462D Habár elfajulánk, ismerj ránk, jó Anyánk! Oh Mária, szűz kegyedbe, kérünk, vedd be A szegény nemzetet, mely annyit szenvedett, oh Mária! >317 /1 #2EDDDEC6 Isten Anyja! Oh emlékezzél meg hogy szent jóságod védpajzs gyanánt jelent mindenkor meg ott, hol bajt látott; ||:védni a szorongót, kesergőt, nyomorgót, ki tebenned hűn remélt s szent imáddal eltávolítottál bánatot s veszélyt!.II /2 #58621E02 Szegény lelkem szenvedve szól Hozzád nagy bánatában: Oh ne engedd, hogy üdvét veszítse a bűn sarában! Védjed a szorongót, kesergőt s nyomorgót, ki tebenned hűn remélt S szent imáddal távolíts el tőle bánatot s veszélyt! >318 /1 #DC19714C Kegyes égi királynédat tiszteljed, oh magyar! Hatalma és hűsége véd, szerelme eltakar. ||:Ő az, ki Istenünk után kegyelmit osztja el, Őbenne áld, vagy sújt az ég, ügyed Anyára lel!:|| /2 #27317F84 Ő az, kinek nevében ős apáid vére folyt S kihez minden nagy, szent nevet egy ezredév csatolt. Nevében győztek szent István, szent László hadai, Hit s jog csatáit nagy Hunyad nevére vítta ki. /3 #98910F3D Szabadság! Győztessé tévé szent képe zászlaid’ S borostyánt nyert, vagy üdvhalált, ki Máriában hitt. És annyi balszerencse közt, oly sok viszály után Magyarjait dajkálva Ő, Él nemzet e hazán. /4 #9D8E046A Szentek honán az ősi nép, Anyánk, hozzád könyörg; Több századévi szenvedés remél ma új könyört. Reád bízott apostolunk, ajánla ő neked; Azért sanyargni nemzetünk, Anyánk nem engeded. /5 #142B6EF1 Az nem lehet, hogy ész, erő és oly szent akarat Hiába sorvadozzanak egy átoksúly alatt. Oh add, Anyánk, hogy jöjjön el a jobb kor, mely után Buzgó imádság epedez magyarok ajakán! /6 #D8AE3391 S ha jönni kell, hadd jöjjön el a nagyszertű halál, Amely után a hű s igaz mennyben hazát talál. S a sír, hol néped vérzik el, lesz másod Jozafát, Az embermilliónak örök tanú gyanánt. /7 #114E2497 Tiszteljed rendületlenül Királynéd, oh magyar! Míg élsz, ő véd, s ha elbukál, szerelme eltakar. Ő az, ki Istenünk után kegyelmit osztja el, Ő benne, élve s halva, majd ügyed anyára lel. >319 /1 #CF6BDAEB Kinek első szent királyunk felajánlott minket, boldogságos szűz Mária, tekintsd ügyeinket. ||:Fájó szívvel, könnyes arccal, ím, hozzád sietünk, Magyarország nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk!:|| /2 #A1A13B48 Körülvette országunkat a nyomor és Ínség, Bánatunkat újra kezdjük, noha vége nincs még; Pusztulunk s ha nem segítesz, mi semmivé leszünk. Magyarország nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! /3 #9BE4CB62 A te kerted ez az ország, mely betegen hervad, Boldogsága virágait fonnyasztja minden nap; Kopár földje csak úgy ázik, ha mi könnyet ejtünk. Magyarország nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! /4 #005935E3 Szent kezeddel oltalmazd a király koronáját, Tedd alatta boldoggá a magyarok hazáját, Új nap süssön ránk az égből, kik annyit szenvedtünk. Magyarország nagyasszonya, könyörögj, könyörögj érettünk! >320 /1 #3CA61483 Lelkem lángadozva ég, oh Mária éretted; nincsen lángjaimban vég, szívem úgy megilletted. Hogy szerelmeddel felbátorítál, kegyességeddel hűn ápolgatál, köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátronámnak. /2 #7CBBDCE0 Te sok veszedelemben eddig is segítettél, oh kegyes szűz, énnekem Istentől áldást nyertél. Ha fohászkodtam, hozzád szólottam, általad égi jókhoz jutottam. Köszönöm, mint Anyámnak, kegyelmes pátronámnak. /3 #FA92791C Mivel tehát magadat hív anyámnak mutattad, s nagy bűnös létemre is kérésem elfogadtad: Ha ínség jön rám, siet végórám, te is szűz anyám, siess én hozzám, te szakaszd el éltemet s vidd Jézushoz lelkemet. >321 /1 #4DBA1AB4 Légy a sajkán vezérünk, ringasd át a habon, míg a szentélyhez érünk, hol kegyképed vagyon. ||:S ha vész dúl a vizeken, védd a hullámok ellen! Mária, Mária, segíts!:|| /2 #FEAC9331 Oh tedd, kegyek galambja, áldott legyen e hon! A szőllőfürt, a búza, verejték, szorgalom! S kinek nincsen kepéje, nézz szánva a szegényre! Mária, Mária, segíts! /3 #B6FCC37B Istentől békességet kérj s szent áldást nekünk! Fond össze, ami tépett, békítsd meg ellenünk! Hogy mint édes testvérek, együtt dicsérjünk téged. Mária, Mária, segíts! >322 /1 #6A463F85 Magyarország Pátronája, vedd szívedbe népedet s visszasírva dicső multját, vidd jóra, ha tévedett! ||:Édesanyja vagy e honnak, ki megbocsát, mert szeret; oh szűz Anyánk, esdve kérünk, őrködjél e hon felett!:|| /2 #603EF8A2 Szentek égben s a földön mi nagyoktól lett unokák, Jövünk hozzád ünnepelni s zengni neked szent hálát. Ami hálánk egy szent eskü: mindörökre hűk leszünk, Hűk tehozzád, hűk e honhoz, Anyánk, édes mindenünk! >323 /1 #E3F02CB1 Magyar, szűz Anyádnak, ki kincse hazádnak, énekeld dicséretét!:|| ||:Örökös asszonyod, pártfogód s gyámolod; neveljed tiszteletét! Egész világ előtt áldva dicsérjed Őt és magasztald szent nevét!:|| /2 #BC01775B Voltak sok bajaid és véres hadaid, sok veszélyben forogtál, E szűz esedezett, téged védelmezett s hazádban megmaradtál, Annyi ínségekben és veszedelmekben, tőle oltalmaztattál. /3 #9516D6F5 Oh boldog asszonyunk! Mi erős gyámolunk, ezután se hagyj minket, A te könyörgésed, szent esedezésed előzze meg vesztünket: Szép felvirulásra és boldogulásra segítse nemzetünket. /4 #B515AB92 Távoztasd romlását, hazánk pusztulását, vidd jó végre dolgait. Irtsd ki nemzetünkből, elménkből s szívünkből a romlásnak okait; Imádd Istent értünk, hogy ne vesszen népünk, vezesd jóra útjait. >324 /1 #FD4FC2A6 Malasztok edénye, bűnösök reménye! Magasztalva áldunk, légy kegyes irántunk, Mária szíve! /2 #304BBAC5 Minden szív szeressen, minden nyelv hirdessen, Szívünk boldogsága, szüzesség virága: Mária szíve! /3 #98756A4D Ájtatosság könyve, alázat mély völgye, Tisztaság liljoma, Jézus arany trónja: Mária szíve! /4 #7766E285 Menny gyönyörűsége, angyalok szépsége, Szelídség oltára, kegyelmek kincstára: Mária szíve! /5 #1A9E7033 Irgalom forrása, világ nagy áldása, Mózes égő bokra, nézz le ránk rabokra: Mária szíve! /6 #8D02B705 Ne hagyj el bennünket, karold fel ügyünket S mely már annyi bűnt tett, tisztítsd meg szívünket, Mária szíve! >325 /1 #61D1ED03 Mária , legkedvesebbem! Neked a legszívesebben áldozom fel lelkem, szívem, mert szeretlek forrón s híven. /2 #24C4B133 Te vagy az én legjobb Anyám, szent szerelmed terjeszd ki rám; Gyarló szívem te gyámoljad, bűnös lelkem pártfogoljad. /3 #22C945B9 Amíg élek, áldva zengem: üdvözlégy te, szent szerelmem S lelkem, testem ha elhagyja, te légy vezérlő csillagja! >326 /1 #1D7B0F5F Mária, Mária! Fényesb a csillagnál, szebb a holdvilágnál, tisztább az aranynál, Mária! Ezerszer köszöntlek, szüntelen dicsérlek, szívemből szeretlek, Mária! /2 #A868B755 Mária, Mária! Atya Isten leánya, Fiúnak szűz Anyja, Szentlélek mátkája, Mária! Áldom szent nevedet, óhajtom kedvedet, mutasd kegyelmedet, Mária! /3 #F3F7EB9C Mária, Mária! Mennyország ajtaja, angyalok vígalma, emberek oltalma, Mária! Azért dicsérjenek az égi seregek s földön az emberek, Mária! /4 #626F28D2 Mária, Mária! Árvák kegyes anyja, betegek orvosa, szegények gyámola, Mária! Tudod szükségünket, keserves éltünket, oh szánd meg ügyünket, Mária! /5 #499D0FB8 Mária, Mária! Bűnösök oltalma, erős bizodalma, elhagyottak anyja, Mária! Esedezzél értünk, kik oly sokszor vétünk, hogy szívből megtérjünk, Mária! /6 #4209F702 Mária, Mária! Szeretett jó anyánk, főkép ha végóránk eljő, vigyázz reánk, Mária! Buzgó kérelmedre, szent Fiad kegyelme vigyen az egekbe, Mária! >327 /1 #E9877B05 Mária, Mária, kegyelmek Anyja! Tekintsd hív népedet, amelynek ajka hozzád kegyelmekért buzgón felsóhajt. \IOh szűz Anyánk, oh szűz Anyánk, \Ikérünk, hallgasd meg hő imánk!\i /2 #394252A1 Mária, Mária, szüzeknek őre! Oltalma, csillaga s védelmezője! Hallgasd meg a benned bízók énekét. \IOh szűz Anyánk, oh szűz Anyánk, \Ikérünk, hallgasd meg hő imánk! >328 /1 #BD260964 Mária, Mária, reményünk csillaga! Hozzád száll föl imánk esdeklő szent szava. A bánkódó kebel hozzád sír, esdekel: \IOh el ne hagyj, oh el ne hagyj, \Ioh el ne hagyj, szűz Mária!\i /2 #D1E90EF5 Mária, Mária, betegek gyámola! Gyógyítsd meg lelkemet s légy annak orvosa. Őrizz és légy velem, míg üdvöm fellelem! \IOh el ne hagyj, oh el ne hagyj, \Ioh el ne hagyj, szűz Mária! >329 /1 #211D2257 Máriát dicsérje lelkünk, Máriát dicsérje szánk. Oh, kiáltal Isten annyi szent malasztja szálla ránk, kit Fiának nagy kegyelme kezdet óta őrizett s akihez a legparányibb bűnhomály se férkezett. /2 #BD5A5D51 Üdvözölt légy, fedhetetlen tisztaságú Szűzanya! Élet, nem halál leánya, Boldogasszony Mária! Tiszta vagy te, mint a harmat, mely az égből gyöngyözött; sérthetetlen liliomként állsz a bűn tövis között. /3 #3F94C9E6 Légy a csüggedők reménye, a szegények gyámola; szenvedők vigasztalója, sebesültek orvosa; Légy erőnk a bűnveszélyben, a halálban ápolónk, lelki üdvünk szent ügyében légy Fiadnál pártolónk! >330 /1 #9257712C Máriát dicsérni, hívek jöjjetek, mert ő fogja kérni Fiát értetek, \I||:Üdvözlégy, Mária, mondja minden hív, \Iáldott légy, Mária, nyelv mondja és szív!:||\i /2 #451C433C Ha értünk Mária Fiát követi, kérését szent Fia meg nem vetheti. \I||:Üdvözlégy, Mária, mondja minden hív, \Iáldott légy, Mária, nyelv mondja és szív!:||\i /3 #79E5CDA2 Oh szűz, életfája a jámboroknak, és főpátronája hív magyaroknak. \I||:Üdvözlégy, Mária, mondja minden hív, \Iáldott légy, Mária, nyelv mondja és szív!:||\i /4 #B8498A15 Te vagy segítsége minden híveknek és nagy reménysége a bűnösöknek. \I||:Üdvözlégy, Mária, mondja minden hív, \Iáldott légy, Mária, nyelv mondja és szív!:||\i /5 #A0B22C45 Utolsó órámban segélj engemet, az örökhazába vidd fel lelkemet. \I||:Üdvözlégy, Mária, mondja minden hív, \Iáldott légy, Mária, nyelv mondja és szív!:||\i >331 /1 #E251FD22 Mária, szűz Anyám! Te légy én pátrónám, testemet s lelkemet neked adom. Ne hagyj el, vigyázz rám, hogy utolsó órám szerencsésen jöjjön, édes anyám! Hogy a sátán azon órán nekem ne árthasson, közel se állhasson én szegény lelkemhez s meg ne rontson. /2 #DE5F4D56 Alázatos szívvel kérlek s könnyes szemmel, szeplőtelen szent Szűz! Kéréseddel engeszteld Fiadat, ne hagyd el szolgádat vigasztalás nélkül, kérj irgalmat! Kérelmedre, hogy engedje, bocsássa meg vétkem, mely miatt bús szívem; fogadom, ezután jobb lesz éltem! >332 /1 #81F15E1A Mennynek, földnek dicsőséges királynője, Krisztus Jézus boldog, édes szent szülője! leborulok lábaidhoz, szűz Máriám, kegyes szemel tekints reám. /2 #501574BA Bűnös fejem eléd hajtom alázattal, szép nevedet elsóhajtom esdve halkal. Aki hozzád igaz szívvel folyamodott, soha meg nem csalatkozott. /3 #8157BD0C Neked, szent szűz, felajánlom lelkem, testem; tudom, benned feltalálom, kit kerestem. Valaki csak benned bízott, segítetted, fohászát meg nem vetetted. /4 #919BDE39 Oh könyörülj, végy kedvedbe, jóságodba, te vezérelj minden tettbe kézenfogva; Te, ki ülsz az égi trónon tündöklésben, oh hallgasd meg könyörgésem. /5 #14A2CBB7 Amíg élek, dicsőítlek és szolgállak; s ha percei közelitnek a halálnak: Végy szárnyadra, oh Mária, édes drága és vígy fel a mennyországba. >333 /1 #5D20AC98 Mondj naponként és óránként lelkem dicséreteket, Máriának, szűz Anyának, szentelj víg ünnepeket; ||:Gondolkodjál s álmélkodjál az ő méltóságáról, tisztelettel, szeretettel szólj az Isten Anyjáról!:|| /2 #8ACCCDB2 Őt dicsérjed, őt tiszteljed, hogy Fiánál segítsen, kérd oltalmát, nehogy a bűn rajtad erőt vehessen. Mert Mária nekünk égi szent ajándékot hozott, e királyné szűz méhében irgalom fogantatott. /3 #7DABD0C3 Éva vétke, tiltott étke bezárá az egeket, s bűne által gyötrelembe ejte minden népeket. De a hív s alázatos Szűz oly kegyelmet nyert vala, hogy a megtérőknek ismét megnyílt az ég ajtaja. /4 #9069D9D7 Tiszta szűznek szűz virága, magas a te érdemed, téged választott az Isten minden asszonyok felett; Üdvözlégy, oh Isten anyja, Szentléleknek temploma! Légy megtérésünknek útján gyarlóságunk gyámola. /5 #A1727C18 Pártfogásod gyámolítsa kétkedő szíveinket, és leginkább a végórán légy velünk, segíts minket, Hogy Fiadnak malasztjával szent példádat követve, oda jussunk, ahol te vagy, az angyalok öröme. >334 /1 #0495314A Nagyasszonyunk, hazánk reménye, bús nemzeted zokogva esd! Nyújtsd irgalom jobbod feléje, botlásiért, oh meg ne vesd! Mi lesz belőlünk, hogyha elhagysz? Oh, árvaságunk sírba hervaszt! \IMinden reményünk csak te vagy, \Iszent szűz Anyánk, szent szűz Anyánk, \Ioh el ne hagyj! /2 #1D1C1479 Oltáridat körül zokogjuk naponta, oh, mert vétkezénk és sírva szent neved kiáltjuk, Nagyasszonyunk, tekints felénk! Mutasd meg egyszer még e népnek, hogy pártfogásod mit segíthet. \IMinden reményünk csak te vagy, \Iszent szűz Anyánk, szent szűz Anyánk, \Ioh el ne hagyj! >335 /1 #3F1742A1 Nagy Isten kedvében, örök dicsőségben örvendező Anya, tekints szolgáidra, oh szűz Mária! /2 #5CCAD6CF Teáltalad nyernek a bűnbánó lelkek Fiadnál irgalmat és örök jutalmat, oh szűz Mária! /3 #FF72B850 Nálad menedéket keres magyar néped, mert tebenned bízván, rád hagyott szent István, oh szűz Mária! /4 #5EE6C45F Oh ne hagyj magunkra, tekints országunkra; a szív egyessége legyen hazánk éke, oh szűz Mária! >336 /1 #AC27A1D2 Nézz le mennyből öröködre, Mária, Nagyasszonyunk! Néked adta át örökre jó szent István szép honunk. ||:Koronánknak legszebb gyöngye, hozzád sír fel Hunnia, nem felejt el Árpád földje, míg csak lesz egy hű fia, míg csak lesz egy hű fia.:|| /2 #5AEEA2FA Országunk szent koronáján a kereszt már elhajolt; oh e népnek ezredéven sok viharos napja volt. Szent kezed volt, amely védte ezredéven a magyart; oh ne hagyd el ezután se, nyújts feléje védő kart. /3 #EC27A282 Elhalmozzuk forró csókkal, Szűzanyánk, szent kezedet, oh védelmezd ezután is ezt az árva nemzetet. Jézus szent Fiad keresztje, címerünkben még ragyog, kényszerítsd e szent keresztre, hogy küldjön ránk szebb napot. >337 /1 #55328199 Nézz miránk, oh jó Anyánk! Kik mint a tavasz mosolygunk, most hervadt virág gyanánt lankadunk és éget szomjunk, lecsüggesztett fővel állván, búsan részvétért kiáltván. /2 #6FE6E727 Tárd ki védő karjaid, Mária! Te, hívek híve, fogadd szívünk fájdalmát, Hallgass könyörgéseinkre és kérd szent Fiad serényen, hogy kegyelme megkíméljen. /3 #38CCA776 Bűnösök védcsillaga, koronája a híveknek. Oh ne űzd el, jó anya, kik lábaidhoz sietnek, Engedj szíveden zokognunk, fájdalmunk elpalástolnunk! >338 /1 #EAA326BC Nyújtsd ki mennyből, oh szent Anyánk, kezedet, ne utáld meg szükségében hívedet, \I||:Mária, Mária, Mária, szűz Anya:||\i /2 #541C950C Oltalomhely Isten után csak te vagy, szólj mellettem, mert szavad ereje nagy. \I||:Mária, Mária, Mária, szűz Anya:|| /3 #BE529438 Vétkeimnek rútságáért meg ne vess, szent Fiadnak kegyelmébe bevezess. \I||:Mária, Mária, Mária, szűz Anya:|| /4 #8EBAAE4F Oh Mária! Isten után gyámolóm, szent Fiadnál legkedvesebb szószólóm. \I||:Mária, Mária, Mária, szűz Anya:|| >339 /1 #9A91138F Oh áldott szűz Anya, mennyei szép rózsa, boldog mennyországnak drága gyöngyvirága, bűnösöknek kegyes szószólója! \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:||\i /2 #7156A4FD Hajtsd hozzánk, oh anyánk, angyali orcádat, Imádjad érettünk drága szent Fiadat, Hogy láthassuk mennyben szent Atyánkat. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| /3 #5FE0E12C Mely boldogok azok, kik téged dicsérnek, Neked tiszta szívvel, buzgón énekelnek, Szent Fiadnál ők kegyelmet nyernek. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| /4 #7A31F167 Oh szent Háromságnak szolgálóleánya! Nyerj erőt énnekem dicséret-mondásra, Szent nevednek örök áldására. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| /5 #B3760A7A Dicsérjenek téged, angyali seregek, Boldog mennyországban tisztaságos szüzek, Dicsérjenek téged minden szentek. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| /6 #8A7F0F39 Üdvözlégy, áldott légy, Úr Jézus dajkája! Szegény bűnösöknek kegyes szószólója! Híveidnek légy meghallgatója. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| /7 #59FA1554 Alázatos szívvel kérünk, édes anyánk, Hogy midőn eljövend a mi végső óránk, Kegyelemmel legyen Fiad hozzánk. \I||:Vigyázz reánk, édes Anyánk, \Iangyaloknak királyné asszonya!:|| >340 /1 #A8BADC8F Oh dicsőséges, oh ékességes, mint a csillag fényes! Úrnőnk, Anyánk vagy, Úrnőnk, Anyánk vagy, drága, szép, erényes! /2 #5D4A10A8 Hajnal, nyílása, éltünk világa, nap dicső sugára! Új fényt fakasztál, új fényt fakasztál üdvünk borújára. /3 #D71E895F Menny ékessége, nép dicsősége, vidd szívünket égbe! Hogy a száműzött, hogy a száműzött lelje nyugtát végre. /4 #8A1F9B7D Fény a sötétben, édes reményem, oh tekints le rám fenn! Adj híveidnek, adj híveidnek örök éltet, Amen. >341 /1 #E6F0C367 Oh életünk reménye, Istennek szent Anyja! Dicsőségedből nézz le s légy néped oltalma, ||:Kik főkép bűnbe estünk, zokogva, sírva esdünk: Mária, Mária, Mária, segíts!:|| /2 #FE9C4CD5 Te látod, mennyi bajjal kell mindig küzdenünk, hogy kisértettel s jajjal van telve életünk; Magunkban bízni félünk, azért esengve kérünk: Mária, Mária, Mária, segíts! /3 #D8C2306C Fiadnak szent keresztje adjon vigasztalást, hogy amit ránk ereszte, eltűrjük a csapást; Lelkünknek újulása legyen vére hullása. Mária, Mária, Mária, segíts! /4 #3F21DA59 Tebenned van reményünk, mert kegyes Anya vagy, akármi sorsban éljünk, oh kérünk, el ne hagyj; Főkép ha jő az óra, mely elhí számadóra: Mária, Mária, Mária, segíts! >342 /1 #6174A888 Oh malaszttal teljes szűz, irgalomnak anyja! Nézd, mint megvagyok terhelve, bűn szívem mint faggatja! \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /2 #8100407E Ah, mily messze távoztam el az üdvesség útjáról! És semmit sem gondolkodtam lelkem drága voltáról. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /3 #787D9F9E Töredelmes szívvel bánom, hogy Istent megbántottam, ígérem jobbulásomat, nem mint eddig mondottam. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /4 #7E7DDB99 Isten kegyelméből jóra fordítom életemet, S elhagyom, melyekhez szoktam, számtalan vétkeimet. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /5 #C01A9B30 Reménylem, hogy megbocsátja Isten gonoszságimat És irgalmasan letörli lelki undokságimat. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /6 #5BAC5925 Esedezzél azért értem, drágalátos szűz Anya, Mert szent Fiad, az Úr Jézus, szavadat meghallgatja. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /7 #2AC1C239 Kérjed Jézust, hogy lelkemnek sebeit meggyógyítsa, És rútságát, mint jó orvos, vérével kitisztítsa. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /8 #E691E22A Bűneimnek nagy terhében im hozzád folyamodom, Mert kik benned szívből bíznak, megsegíted, jól tudom. \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i /9 #97E29D3B Legfőképen midőn eljő az én utolsó órám, Akkor, oh irgalmas anya, kegyesen vigyázz reám! \I||:Oh Mária, Jézus Anyja, esedezzél érettem!:||\i >343 /1 #6615921F Oh Mária, kinyílt virág, kit áldásul nyert a világ; mennyországnak ajtaja, boldogságos szűz Anya! \I||:Százezerszer üdvözlégy, \Iszázezerszer áldott légy \Is minket kegyelmedbe végy!:|| /2 #627569B1 Bűnösöknek pártfogója, híveid vigasztalója, Megtérők segítsége, légy szívünk reménysége. \I||:Százezerszer üdvözlégy, \Iszázezerszer áldott légy \Is minket kegyelmedbe végy!:|| /3 #25641DBC Egek drága ékessége, angyalok gyönyörűsége, Lelkünk áldva magasztal, mert teljes vagy malaszttal. \I||:Százezerszer üdvözlégy, \Iszázezerszer áldott légy \Is minket kegyelmedbe végy!:|| >344 /1 #1A53B118 Oh Mária! Nálad keres néped oltalmat, pártfogást, segítséget; Mert az elhagyottat mindig véded, ha bizodalommal eseng néked: \IOh légy kegyes és meg ne vess, \Ilelkünk oltalmára siess, siess!\i /2 #8E9E2429 Irgalmasság Anyja, jó anyánk vagy, szólásod ereje Fiadnál nagy; S bár a hűtlen világ minket elhagy, nem rettegünk, csak te velünk maradj. \IOh légy kegyes és meg ne vess, \Ilelkünk oltalmára siess, siess! /3 #6FDE110B Azt a mindenható kegyes Atya semmi szükségében el nem hagyja, Akinek benned van, oh jó Anya, ő utána erős bizodalma. \IOh légy kegyes és meg ne vess, \Ilelkünk oltalmára siess, siess! /4 #A2D74097 Oh nyerje meg nekünk hív oltalmad, mit az ember s világ meg nem adhat: A földi és örök szent nyugalmat, hogy áldjuk az égi nagy irgalmat. \IOh légy kegyes és meg ne vess, \Ilelkünk oltalmára siess, siess! >345 /1 #111384EA Oh Mária, nyisd kebledet! Abból jön a legszebb kelet; ||:Szűz méhedből édes remény derül világunkra napfény.:|| /2 #3086BB76 Tárd ki tehát szűz kebledet, fényeddel öntsd el népedet, Ragyogj előttünk, szép virág, hadd lásson ez a vak világ! /3 #5492976A Maradj velünk, édes Anyánk, hadd újuljon földi tanyánk? Hadd örvendjünk szép fényedben s vigadozzunk szűz nevedben! >346 /1 #96074982 Oh szűz Anyánk, feléd sietnek Évának árva gyermeki, Jól tudván, hathatós imádat hogy Isten meg nem vetheti! Oh nagy hatalmú Isten Anyja, a bűnösöknek légy oltalma! \I||:Reményünk, életünk te vagy, \Ioh szűz Anyánk, oh el ne hagyj!\i Reményünk, életünk te vagy, oh szűz Anyánk, oh el ne hagyj!:|| /2 #ADFCBD95 Szűz Mária, Isten szülője, hozzád futnak jó gyermekid, Gyarló nemünk hű szeretője, aki minden bajban segít. Magyar nemzet édes véd anyja, elhagyottak kegyes oltalma. \I||:Anyánk, te tudsz segíteni, \Isiess minket megmenteni.:||\i /3 #F68DAAE8 Jézus anyja a mi anyánk is, jó s balsorsban benned bízunk. Nézz fiadra, nézz le reánk is, légy te a mi védpajzsunk. Anyánk, benned bízunk s reménylünk, anyánk, vigaszt tetőled kérünk. \I||:Anyánk, te tudsz segíteni, \Isiess minket megmenteni.:|| /4 #8BE4482F Szűz Mária, Isten szülője! Jézus által édes anyánk! Magyarhazánk gondviselője, Szent Istvánban hű pátrónánk! Hogy lehessünk veled az égben, szent fiadnak dicsőségében, \I \I||:Reményünk, életünk te vagy, \Ioh szűz Anyánk, oh el ne hagyj! >347 /1 #A0663A1C Oltalmad alá sietnek, Mária, híveid, a benned bízó szíveknek vedd be kéréseit! \ISegíts, őrizz, oh ne hagyj el, irgalmasság anyja, \IFiad, Jézus szent nevéért légy néped oltalma!\i /2 #45403192 Legyen szent hitünk gyümölcse szeretet és remény, mely minden részben föntartson az élet tengerén. \ISegíts, őrizz, oh ne hagyj el, irgalmasság anyja, \IFiad, Jézus szent nevéért légy néped oltalma! /3 #7E68603D Ragyogj, oh hajnali csillag, előttünk szüntelen! Élethajónkon a zászló a szent kereszt legyen. \ISegíts, őrizz, oh ne hagyj el, irgalmasság anyja, \IFiad, Jézus szent nevéért légy néped oltalma! >348 /1 #F76EDE39 Salve, Regina! Kegyelemnek anyja, tekints reánk, kik hozzád jövénk! Könyörögj értünk, édes reményünk, terjeszd hatalmas karod fölénk! ||:Eszközöld ki nekünk a bűnt leküzdenünk, oh szűz Anyánk, oh szűz Anyánk könyörögj értünk!:|| /2 #25059AB0 Édesség, élet, oh kérünk téged, éltünk keservét enyhítsd nekünk! S ha vészek érnek, ne hagyd el néped, Isten után te vagy mindenünk! Őrizzed a szívet, mely teljesen tied, oh szűz Anyánk, oh szűz Alnyánk, könyörögj érettünk! /3 #1676B181 Emlékezzél meg, hogy nem volt lélek, ki hozzád térve megvettetett! lm, hozzád térünk, légy hát vezérünk, vezesd erényre hű népedet! S ha éltünk véget ért, add, nyerjünk pályabért, oh szűz Anyánk, oh szűz Anyánk, könyörögj érettünk! >349 /1 #403D5AB2 Szeretlek szép szűz Mária, Isten legszebb leánya! Kiben az ég és föld Ura örök kedvét találja, ||:Mert mint a hófehér galamb, jövél a bűnös földre. Szeretlek, szívem gyöngye!:|| /2 #E02C83AA Szeretlek, szép szűz Mária, Jézusom szent szülője! Illatfa, melybe oltatott üdvünk arany vesszője, Szívedből lett a drága vér, mely eltörölte vétkem, szeretlek én reményem! /3 #F759FED6 Szeretlek, szép szűz Mária! Te Szentlélek arája, Kinek fején a hét malaszt tündöklő koronája; Csodálatos erényedért egész világ magasztal Szeretlek, tiszta hajnal. /4 #FF1CE85C Szeretlek, szép szűz Mária, lelkünk védelme, vára! Imáidért esdeklenek: a gazdag és az árva; Kérd mindnyájunkért szent Fiad, nyerj áldást nemzetünknek Oh Mária, szeretlek! >350 /1 #79E90525 Szép hazánknak hármas halmán kesergő bús magyarok! Jajpanasztok hangját hallván, az érző szív sír, sajog. Mért keseregsz hát, Árpád bús fia? Védasszonya lett hazánknak szentséges szűz Mária! /2 #11FC1D5C Nincs már árva, mert kitárja karját a szűz liliom; Özvegy árvát várva-várja s fut hozzá sok milliom. Mért keseregsz hát, föld árva fia? Anyátlanok anyjává lett szentséges szűz Mária! /3 #308428DF Ő soha sem hagy bennünket, mert anyánk és pátronánk. Ő fogja be majd szemünket, ha elközelg végóránk. Mért keseregsz hát, föld vándor fia? Üdve lőn a haldoklóknak szentséges szűz Mária! >351 /1 #F5D887F0 Te vagy földi éltünk vezér csillaga, édes reménységünk, kegyes szűz Anya! \I||:Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, \Iazért áldunk örvendezve oh Szűz Mária!:||\i /2 #1C17714F Te hajnalcsillag vagy éltünk hajnalán, hogy kövessünk annak egész folyamán. \I||:Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, \Iazért áldunk örvendezve oh Szűz Mária!:||\i /3 #89081657 Te reménycsillag vagy éltünk tengerén, átragyogsz minden bú és baj fellegén. \I||:Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, \Iazért áldunk örvendezve oh Szűz Mária!:||\i /4 #BCCDE126 Te mint örömcsillag mosolygsz felénk, ha tűrve s Istenben bízva szenvedénk. \I||:Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, \Iazért áldunk örvendezve oh Szűz Mária!:||\i /5 #CB9D10C8 És ha elközelget éltünk alkonya, Te vagy vígaszteljes esti csillaga. \I||:Téged rendelt jó Anyánknak az Isten Fia, \Iazért áldunk örvendezve oh Szűz Mária!:||\i >352 /1 #AC89AF28 Tengernek csillaga, Istennek szent Anyja, mennyország ajtaja, üdvözlégy, Mária! \IKérünk, hallgass meg bennünket. \ISzent Fiadnál védd ügyünket, \Iszűz Anyánk, Mária!\i /2 #55A0D3DD Szent Szűz! Légy jó Anyánk s ő kegyes lesz hozzák, ki érettünk leve szűz méhed gyermeke. \IKérünk, hallgass meg bennünket. \ISzent Fiadnál védd ügyünket, \Iszűz Anyánk, Mária! /3 #12B324EA Add, hogy tiszták legyünk, készíts utat nekünk, hogy Jézust láthassuk s örömmel áldhassuk. \IKérünk, hallgass meg bennünket. \ISzent Fiadnál védd ügyünket, \Iszűz Anyánk, Mária! >353 /1 #8F0F9029 Tisztaságnak királynéja, adj nekem tiszta szívet! Szállj belé, mint mennyhajlékba, mely minden mocskot kivet; ||:Mert hol bűn és mocsok nincsen, ott Mária, ott az Isten!:|| /2 #EE1A2008 Mezők ékes lilioma, liliommá tedd lelkem Hogy édes illatot szórva viruljon a ligetben, Hol a kertész mindig ébren: a szűz, isteni szemérem. /3 #D5F3DC67 Felhős éjnek tiszta holdja, csillag a felhők felett! Vezess a mennybeli honba, óvd meg tisztán keblemet, Hogy a bűnfelhőktől menten ragyogjak egykor a mennyben! >354 /1 #220ADB78 Tündöklő csillaga nemzetünknek! Hozzád gyermekeid esedeznek: ||:Pártfogold Istennél szép hazánkat, hisz' Te nekünk Anyánk, Pátrónánk vagy!:|| /2 #6CF91381 Hazánk számára nyerj boldogságot; minden bajtól védjen nagy jóságod! Ellened bár sokszor sokat vétett, még se hagyd országod s ne hagyd néped! >355 /1 #921515C9 Üdvözlégy Mária! Kit az Isten Fia öröktől fogva magának választott anyjának.:|| /2 #14FCDFAC Malaszttal vagy teljes, irgalmas és kegyes Példája minden szentségnek, tökéletességnek. /3 #7584419E Úr vagyon teveled, nyitva szűz kebeled És minden asszonyok felett nagy a te érdemed. /4 #CF683767 Áldott vagy oh Anya! Szentlélek temploma, áldott szűz méhedgyümölcse, Jézus, lelkünk kincse! /5 #5AAC3DAB Asszonyunk, Mária! Istennek szent anyja, Bűnösöknek szószólója, hazánk pártfogója. /6 #602A60C8 Tekints reánk mennyből, királyi székedből, Védelmezd örökségedet, te magyar népedet. /7 #930F37D5 Imádd Istent értünk, buzgó szívvel kérünk, Most és főkép, ha végóránk jövend, légy jó anyánk. >356 /1 #341F6AAE Uram irgalmazz nekünk, Krisztus kegyelmezz nekünk! Krisztus hallgass minket, Krisztus hallgass meg minket! Uram, irgalmazz nekünk!:|| >357 /1 #7328DDF1 Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! ||:Krisztus hallgass minket, Krisztus hallgass meg minket! Uram irgalmazz nekünk!:|| >358 /1 #741F9DFA Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! ||:Uram irgalmazz nekünk!:|| >359 /1 #31470E63 Uram irgalmazz nekünk! Krisztus kegyelmezz nekünk! ||:Krisztus hallgass minket! Krisztus hallgass meg minket! Uram irgalmazz nekünk!:|| /2 #930C9766 Mennybéli Atya Isten! Megváltó Fiú Isten! Szentlélek Úr Isten! Szentháromság egy Isten! \IIrgalmazz minékünk! \i /3 #9BB43207 Szentséges szűz Mária! Istennek szent Anyja! Szüzeknek szent Szüze! Krisztusnak szent Anyja! \IKönyörögj érettünk!\i /4 #FE974EA7 Isteni malasztnak anyja! Tisztaságos anya! Szeplőtelen szűz anya! Makula nélkül való anya! \B\I \IKönyörögj érettünk!\i /5 #AA23A6E9 Szűz virág szent anya! Szeretetreméltó anya! Csodálatos anya! Jó tanácsnak anyja! \B\I \IKönyörögj érettünk!\i /6 #28634260 Teremtőnk szent anyja! Üdvözítőnknek anyja! Nagy okosságú szűz! Dicsérendő szent szűz! \IKönyörögj érettünk! \i /7 #D9470C0C Nagyhatalmú szent szűz! Kegyes és irgalmas szűz! Hívséggel teljes szűz! Igazságnak tüköre! \IKönyörögj érettünk! \i /8 #1B7CF8F6 Bölcsességnek széke! Örömünknek oka! Lelki tiszta edény! Tiszteletes edény! \IKönyörögj érettünk! \i /9 #DF17067B Ájtatosságnak jeles edénye! Titkos értelmű rózsa! Dávid királynak tornya! Elefántcsontból való torony!\B\I \IKönyörögj érettünk!\i /10 #7361E33E Mária, aranyház! Frigynek szent szekrénye! Mennyországnak ajtaja! Hajnali szép csillag! \IKönyörögj érettünk! \i /11 #50FBD4EA Betegek gyógyítója! Bűnösök oltalma! Szomorúak vigasztalója! Keresztények segítsége! \IKönyörögj érettünk! \i /12 #DDFC37FC Angyalok királynéja! Pátriárkák királynéja! Próféták királynéja! Apostolok királynéja! \IKönyörögj érettünk! \i /13 #EE2FA29C Vértanúk királynéja! Hitvallók királynéja! Szüzek királynéja! Mindenszentek királynéja! \IKönyörögj érettünk \i /14 #02CE9840 Áteredő bűn nélkül Fogantatott királyné! Szent olvasó királynéja: Magyarország védő Asszonya \IKönyörögj érettünk! \B /15 #C53B80C9 Isten Báránya! ki elveszed a világ bűneit, \IKegyelmezz minekünk.\i Isten Báránya! ki elveszed a világ bűneit, \IHallgas meg minket.\i Isten Báránya! ki elveszed a világ bűneit, \IIrgalmazz minekünk\i! /16 #1CF3474A Krisztus, hallgass minket. Krisztus, hallgass meg minket Uram, irgalmazz nekünk, Krisztus,kegyelmezz nekünk \B\I \IUram, irgalmazz nekünk!\i >360 /1 #C39CE158 Üdvözítőnknek szent Anyja, mennyeknek megnyílt kapuja! Tengeren evezők csillaga, boldogságos szűz Mária!:|| /2 #DBBCBB1A Légy segítsége népednek, az elesett bűnösöknek, Ki szülője Istenednek, Anyja lettél Teremtődnek. /3 #39BED5E5 Te azért, Istennek Anyja, légy bűnösöknek gyámola, Nyavalyánk vigasztalója, üdvösségünknek kapuja. /4 #B603136A Adjunk hálát az Istennek, Atya, Fiú, Szentléleknek; Egyenlő három személynek, egy állagú Istenségnek. /5 #31874F03 Karácsony napjáig: \B\IV. \b\iAz Úr angyala köszönté Máriát. \B\IR. \b\iÉs a Szentlélektől méhében fogana. /6 #FF1CDBE2 \B\IKönyörögjünk. \b\iKérünk Uram! öntsd lelkünkbe szent malasztodat, hogy akik angyali üzenet által szent Fiadnak, Krisztus Jézusnak megtestesülését megismertük: az ő kínszenvedése és keresztje által a föltámadás dicsőségébe vitessünk. Ugyanazon mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. /7 #0054245E Karácsonytól Gyertyaszentelőig: \B\IV. \b\iSzülésed után szeplőtelen szűz maradtál. \B\IR. \b\iIstennek szent szülője, könyörögj érettünk! /8 #A695A1BE \B\IKönyörögjünk. Úr Isten! ki a Boldogasszony gyümölcsös szüzessége által az emberi nemnek örök boldogság jutalmát adtad: engedd kérünk, hogy érezzük annak érettünk való esedezését, ki által méltók lettünk venni az életadóját, a te Fiadat, a mi Urunk Jézus Krisztust. Amen. >361 /1 #4E632266 Mennyországnak királynéja, Angyaloknak Asszonya, ||:Áldott gyökér, szűz Mária, üdvözlégy Krisztus szent Anyja!:|| /2 #9F80BDDF Teáltalad e világra új világosság virrada, Örülj, dicsőség virága, kinél szebb nem jött világra. /3 #4B8C27A8 Áldott légy, drágalátos Szűz! Isten veled, szép virág, Szűz! Mennyben szent Fiad mellett ülsz s tudjuk, rajtunk is könyörülsz. /4 #6E92B7E0 \B\IV. \b\iTégy méltóvá engem, szent Szűz! a te dicséretedre. \I\BR\b\i. Adj erőt ellenségeid ellen. \B\IKönyörögjünk. \b\i Adj, irgalmas Isten, gyarlóságunknak oltalmat, hogy akik az Isten anyjának emlékezetét tiszteljük: az ő könyörgésének segítségével vétkeinkből fölkeljünk, ugyanazon a mi urunk Jézus Krisztus által. Amen. >362 /1 #3AC62114 Mennynek királyné asszonya, örülj, szép Szűz! Alleluja! Mert kit méhedben hordozni méltó voltál. Alleluja! /2 #85445E9C Amint megmondotta volna, föltámadott, Alleluja! Imádd Istent, hogy lemossa bűneinket, Alleluja! /3 #A53506A2 \B\IV. \b\iÖrülj és örvendezz szűz Mária, Allleluja! \B\IF. \b\iMert bizonynyal feltámadott az Úr, Alltetuja. \B\IKönyörögjünk. \b\i Úr Isten! Ki szent Fiadnak, a mi Urunk Jézus Krisztusnak föltámadásával a világot megvigasztalni méltóztattál; adjad, kérünk, hogy az ő szent anyja, szűz Mária által az örök élet örömeibe juthassunk. Ugyanazon a mi Urunk Jézus Krisztus álta, Amen. >363 /1 #793EA0E3 Mennyországnak királynéja, irgalmasságnak szent Anyja, élet, édesség, reménység, üdvözlégy, szép Mária! /2 #1BE21244 Évának árva fiai, számkivetett maradéki, Siralminak örökösi, sok nyavalyáknak hajléki. /3 #4C8F9333 E siralomnak völgyében, kik nyavalygunk nagy ínségben, Hozzád sóhajtunk mennyekbe, hol vagy örök dicsőségben. /4 #F6FC537D Azért, szószólónk, szemedet fordítsd hozzánk s kegyelmedet; És a te bűnös népedet oltalmazzad híveidet. /5 #619F8D5B Oh édes Szűz! Irgalmadat mutasd meg s kegyes voltodat; Holtunk után szent Fiadat mutasd meg, boldogságodat. /6 #15545E9B \B\IV. \b\iImádkozzál érettünk Istennek szent Anyja. \B\IR. \b\iHogy méltók lehessünk a Krisztus Ígéreteire. \B\IKönyörögjünk. \b\iÖrök mindenható Úr Isten, ki a dicsőséges szűz Máriának testét és lelkét, hogy a Te szent Fiadnak méltó hajléka legyen, a Szentlélek által felékesítetted, enged, hogy akik az Isten Anyjának emlékezetében örvendezünk, kegyes könyörgése által minden ránk következő veszedelemtől és az örök haláltól megszabaduljunk. A mi Urunk Jézus Krisztus által. Amen. /7 #84B59F36 Oltáriszentség kitételekor: \I\BV\b\i.Kenyeret adtál mennyből nekik. \B\IR. \b\iMinden gyönyörűség lévén abban. \B\IKönyörögjünk. \b\iÚristen, ki nekünk e csodálatos Oltáriszentségben kínszenvedésed emlékét hagytad ; adjad, kérünk, a Te szent tested és véred szentséges titkát úgy tisztelnünk, hogy megváltásod gyümölcsét szüntelen érezzük. Ki élsz és uralkodól az Atyával és Szentlélekkel mindörökön örökké. Amen. >364 /1 #B9CF5558 Végtelen hatalmú Isten! Magasztaljuk nevedet, Angyalidnak seregében csodáljuk fölségedet, Kik országodban királyi székednél udvarlanak, És az legfőbb boldogságuk, hogy szüntelen áldanak. /2 #56987F48 Azért örömmel köszöntjük ezen hív szolgáidat, És őket tisztelve áldjuk a te nagy jóvoltodat, hogy lelkünknek oltalmára ily tiszta hív lelkeket Rendelvén, könnyebbé tetted itt nekünk az életet. >365 /1 #44F573DB Szent Mihály! Isten ügyének győzedelmes bajnoka! Mennyország nagy ékessége, jelen örömünk oka! Segíts, hogy mint te meggyőzted a föllázadt lelkeket, szintúgy győzzünk itt le minden lelki ellenségeket. >366 /1 #CA5AB032 Oh Istennek erőssége, üdvözlégy szent Gábriel! Váltságunknak égi hírét a szűzhöz te vitted el, Kérjed Jézust, hogy lelkünket, váltsága nagy érdeme, Oda vigye, hol te áldod őt, oh Isten követe. >367 /1 #CB40843C Midőn titeket köszöntünk, lelkünk őrző angyali, Hódolattal kell Istennek mély hálákat mondani, Hogy titeket, tiszta lelkek, bűnös gyarlóságunknak Égi gyámolává rendelt, örök hála Urunknak! /2 #A8A72CEA Oh ne hagyjatok tehát el, ha balútra tévedünk, Nehogy a világ, rossz lélek s a test győzzön ellenünk; Az üdvösség ösvényére vonjon hív szerelmetek, Hogy lelkünk egykor mennyekben áldja Istent veletek. >368 /1 #A6F21353 Az apostolok nevének, mondjunk áldást keresztények! Téged áldunk, oh nagy Isten, apostolid érdemében! /2 #96A800A1 Ők az első hitbajnokok s legfényesebb csillagzatok, Hitök erős oszlopára épült Jézus szentegyháza. /3 #D7345595 Az üdvösség szent forrását, Jézus égi tanítását, Ők hirdették a világnak s érette vért is ontának. /4 #36534C92 A hatalom szent kulcsait, melyekkel az ég ajtait Fel nyithassák lelkeinknek, Megváltónktól ők nyerték meg. /5 #F3C32224 Óh légy velünk s adj kegyelmet, követnünk a szent életet. Mely által az apostolok nagy érdeme mennyben ragyog. /6 #2D99762A Jézus szentegyházunk feje, tekints örök érdemedre, Hogy szenteid könyörgése lelkünket hozzád segítse. /7 #107AA53A Dicsőség legyen Atyának, az ő egyszülött fiának, S vigasztaló Szentléleknek, háromságban egy Istennek. >369 /1 #A1E7079E Dicsérjük a győzhetetlen szivű bajnokot, Mutassunk be emlékére szent áldozatot; Fogadd el oh nagy Isten! tőlünk azt oly kedvesen, mint a melyet neked e szent vérrel áldozott. /2 #98601A2E Nem hajlott ő a csábító ígéretekre, Sem a kínzás s lassú halál meg nem ejtette; Inkább vérét ontotta, de hitét megtartotta, s midőn kimúlt, vére szólott, s Jézust hirdette. /3 #A89ED246 Szent keresztfa! vértanuknak dicső zászlója! Kegyes Jézus! Üldözöttek vigasztalója! Légy vezérünk s oltalmunk, míg e földön harcolunk, De leginkább, ha közelget majd a végóra. /4 #9F27AA47 Adj erőt a kisértetnek ellenállani, Hogy hitünkért készek legyünk vért is ontani! Add, hogy e szent érdeme fölsegítsen egekbe, hol örömre válnak a hív küzdők kínjai. /5 #B35FF4DA Áldás legyen és dicsőség örök Atyának, A\I \ivértanuk királyának ő, szent Fiának, S mindkettő Szentlelkének; az erő kútfejének, hála, áldás és imádás Szentháromságnak. >370 /1 #143CD8D2 Szent Vértanuk emlékére áldozunk neked, És csodáljuk kínjaikban nagy kegyelmedet, Oh erősség Istene! ki a gyarló szívekbe ily erőt adsz, leborulva áldunk tégedet. /2 #54CB858F Nem féltek ők a zsarnokok tekintetétől, \B \b Sem a halál ezernemű kínfegyverétől, Dicsőségnek tartották, vérrel az egész világ Szine előtt vallást tenni Jézus hitéről. /3 #6BBA2310 Áldott mag volt a vértanuk kiontott vére, mert nagy lelkű példájokra sok szív megtére, S lemondván a világról, e hitető bálványról, Számtalanok esküvének Jézus nevére. /4 #4420EA88 Esztelenül azt hivék a kevély zsarnokok, hogy elvesznek annyi kínban a szent bajnokok, pedig Megváltójoknak országába jutottak, S akikért itt szenvedének, ő lett jutalmok. /5 #B312E9CB Kegyes Jézus, vértanuknak erős vezére! óh figyelmezz híveidnek könyörgésére! Harcainkban légy velünk, mig e földön szenvedünk, s a harc után Te légy lelkünk mennyei bére. /6 #6DE21EA2 Áldás legyen és dicsőség örök Atyának, a vértanuk királyának, ő szent Fiának S mindkettő Szentlelkének; az erő kútfejének, hála, áldás és imádás Szentháromságnak. >371 /1 #F4DFEB16 Jézus, szűzek vőlegénye! Egy szent szűznek emlékére áldozunk ma fölségednek; áldozatunkat ne vesd meg! /2 #C28DACA7 Szűz liliom s vérkorona lőn e szentnek tulajdona: A szüzesség szép virága s vértanuság koronája. /3 #DF9017C3 Csak te voltál egyetlene, kívüled mást nem ismere, Csupán érted lángolt szíve, érted omlott ki szent vére. /4 #33F0AAC4 A kiontott vércseppeket te mind drága gyöngygyé tetted, A mennyei koronában, szenteidnek hazájában. /5 #D25FB076 Neki díját már megadtad, óh nekünk is adj irgalmat, Hogy mint ő, csak neked éljünk s neked élvén, te légy bérünk. /6 #0E06259C Dicsőség legyen Atyának, az ő egyszülött fiának, S vigasztaló Szentléleknek, háromságban egy Istennek. >372 /1 #760BB88D Szenteidben csodálandó nagy Isten! Vedd szívünknek áldozatját kedvesen, Mely Szentlélek által csak téged magasztal. /2 #1A5EAC0A Te vagy a kincs, mit minden Szent keresett. Ebben tölti a mulandó életet, S a mulandó élet díja üdvösség lett. /3 #75D9907D Te az öröm, mely miatt a világot megvetette, mint csalárd hiúságot, Melynek édessége csak a lélek mérge. /4 #6D525E64 Minden ügyben szent neved dicsősége Volt a legfőbb cél\B \bmely szívében ége, És őt ez vezette igaz szeretetre. /5 #CE1168CF Oh hallgasd meg könyörgését, jó Atyánk, Irgalmadnak áldásával tekints ránk: Hogy hozzád térhessünk s megüdvözülhessünk. /6 #141F7007 Zengje ég, föld s mind, mik benne élnek! Áldás neked, Atya, Fiú, Szentlélek! Téged, szent Háromság, áldani boldogság. >373 /1 #F6D9A7D4 Szent József, a buzgó kebel, nagy örömnapot ünnepel, Áldván Istent, ki tégedet oly fényesen kitüntetett. /2 #C658C8F9 Szentséged nagy jutalma lett, hogy a mennyei szeretet, Téged rendelt ezrek közül, Isten anyjának jegyesül. /3 #BAB199F6 Te karjaidon hordozád váltságunk drága zálogát, Te ringatád a kisdedet, ki a világnak üdve lett. /4 #30B7DDAB Te őrzötted, látván a vészt, a földre szállt Gondviselést; S viszont lett s a szűzanya, halálórád őrangyala. /5 #F2D0CEEF Kérjük hát pártfogásodat, hogy Jézus, ki halálodat Megszentelé, legyen velünk, akkor boldog halált nyerünk. /6 #7D12F48B Dicsőség legyen Atyának, az ő egyszülött fiának, S vigasztaló Szentléleknek, háromságban egy Istennek. >374 /1 #1AA2268F Dicsérjétek, tiszteljétek, ti keresztények, Nepomuki nagy szent Jánost, igaz jó hívek! Istennek hív szolgáját, Krisztus kedves mártírát, ki érette megvetette a szörnyű halált. /2 #FE618217 Te vagy Prága városának hajnalcsillaga, te vagy gyöngye, drága kincse, szép koronája, Nemzeted ékessége, Csehország fényessége, az egész világnak pedig gyönyörűsége. /3 #335FAF7F A királyné gyónását hogy megtartottad, a titkot, melyet hallottál, ki nem vallottad: Király azért epedett, dühösségre gerjedett, kínzásokkal, ha nem mondod, úgy fenyegetett. /4 #B34FFE90 Oldaladat sütögették égő fáklyákkal, orcád, melled, kezed, lábad minden kínokkal, A hóhérok rugdostak, mások pedig csúfoltak, ezek által szentségedtől hogy elvonjanak. /5 #6B2A13F8 De mivelhogy mindezektől meg nem ijedtél, a kínoknak nagyságától meg nem rettentél, Azért vízbe vessenek, és abban megöljenek, a király ezt parancsolá embereinek. /6 #898058CD Sötét éjjel bevettettél Moldva vizébe, hogy a király gonoszsága legyen rejtekbe; De csillagok szolgáltak, melyek égből szállottak, tested körül fényességgel világoskodtak. /7 #E38A8EBA Minthogy már az Úr Istennél élsz dicsőségben, mennyországban a szenteknek vagy seregében, Tégedet pártfogónknak választunk, szószólónknak, Isten előtt esedezőnk légy mindnyájunknak. /8 #D69F4773 Dicsőség legyen Istennek, Atya, Fiúnak, Szentlélekkel egyetemben mind a háromnak. Minékünk irgalmazzon, bűntől megoltalmazzon, sok érdeme szent Jánosnak jókat okozzon. >375 /1 #1BFF9C18 Sok csodákkal, égi jókkal vagy, oh szent János teljes! Dicsértessél, tiszteltessél, légy mindnyájunkhoz kegyes! Szűz Mária, Isten Anyja, nyert téged e világra, hogy sokaknak nyavalygóknak lehetnél orvossága. /2 #3E68B1C2 Elrejtetted, befedezted a királyné gyónását, Moldovában nyeréd abban lelked mennybejutását; Hogyha látod, tapasztalod, gyarlók vagyunk, megesünk: nyújtsd kezedet, kegyelmedet, hogy Jézushoz térhessünk. /3 #FD81F558 Esedezünk, könyörgésünk hogy elédbe bocsássad, gonosz nyelvtől, mint mirigytől, híveid oltalmazzad; Légy oltalmunk, gyámolítónk mi minden ügyeinkben, segíts nagy Szent, lássuk Istent veled együtt mennyekben. >376 /1 #19E8FAED Nepomuk városa hozta e világra szent Jánost! Csehország nevelé, magának eljegyzé, mint pátronust; Ahol testben, nagy szentségben, élt Isten kedvében, csodatételekben, szent János. /2 #C3A963FE Isten anyja nyerte, hogy szülessék, kérte e világra, Egy öreg atyától s magtalan anyától csodamódra, Mert az égből, onnan felül leszállott csillagzat jel volt, hogy szent magzat szent János. /3 #C905C40B Alig emeltetett és fölszenteltetett a papságra, Már is a híveket, gerjeszt minden népet buzgóságra; Prédikálván s tanítgatván Isten dicsőségét, terjeszté félelmét szent János. /4 #0942A3C3 Látván nagy szentségét, buzgó szent életét a királyné. Hogy ő gyóntatója, legyen lelkiatyja, őtet kéré, Azért papja s jó pásztora, lelkiismerete vizsgálója leve szent János. /5 #5F8E4C02 A negyedik Vencel, kegyetlen cseh király ezt megtudván: Tömlöccel s kínokkal ijeszté, halállal haragjában, Ha gyónásban szent titokban mit szólt a királyné, ki nem jelentené szent János. /6 #C5838177 De Istennek papja, áll erős bajnoka hallgatásban; Inkább kész meghalni s kínokat szenvedni igazságban. Hát Prágában, Moldovába vettetik, de mennybe megyen, nagy örömbe, szent János. /7 #1619D010 Midőn bevettetett, teste meríttetett már a vízbe, \B \b Égből tűz leszálla, szent testhez éjszaka, fényességben; Bizonyítván s megmutatván: hogy ártatlan vala, Istennek mártíra, szent János. /8 #55668880 Azért a papi rend nagy tisztelettel ment és kivevé, A főkáptalanban, prágai templomban eltemeté; Ahol nyugszik, halva fekszik, jó névnek és hírnek, pártfogója népnek, szent János. /9 #919E7B75 Tehát mihozzánk is, tisztelőidhez is hajtsd füledet, Vedd be kérésünket, halld éneklésünket, kérünk téged: Magyar népnek, híveidnek, míg élünk, gyámolunk, jó névben oltalmunk légy, szent János. >377 /1 #223A8AA5 Uram, irgalmazz nekünk! - \B\IKrisztus kegyelmezz nekünk! \b\i Krisztus, hallgass minket! - \B\IKrisztus hallgass meg minket! /2 #E6F1D4F8 Mennybéli Atya Isten! - \B\IIrgalmazz minekünk.\b\i Megváltó Fiú Isten! - \B\IIrgalmazz minekünk.\b\i Szentlélek Úr Isten! - \B\IIrgalmazz minekünk!\b\i Szentháromság egy Isten! \B\IIrgalmazz minekünk.\b\i Szentséges Szűz Mária! - \B\IKönyörögj érettünk.\b\i Istennek szent Anyja! \B\IKönyörögj érettünk! /3 #00538BBF Nepomuki szent János! - \B\IKönyörögj érettünk!\b\i Szent János, ki szülőidnek a Boldogságos Szűzhöz intézett könyörgéseik által születtél e világra! \B\IKönyörögj érettünk! >378 /1 #D1D5D89C Egekbe vitetett ártatlan virág, kit meg nem ejthetett a csalárd világ; szűzesség csodája, ifjúság példája: Szűz Alajos! Szerelmes pártfogóm, kérlek, légy szószólóm, minden szükségemben ez életben! /2 #278C0058 Te bűntől lelkedet tisztán tartottad, mégis szűz testedet mért sanyargattad, Oktattál engemet, hogy bűntől lelkemet így őrizzem: Mert mint a rózsaág, úgy az ártatlanság, sanyarú tövissel tartatik fel. /3 #7F8B6AC7 Ah, mért nem követtem példádat ebben? Magamnak kedveztem: voltam sok bűnben. Kérjed Istenedet, ezután éltedet, hogy kövessem: Hanem oly ártatlan legyek minduntalan, bennem tiszta lélek, míglen élek. >379 /1 #03ABA091 Zengd, magyar nemzetünk, szent László szentségét, kiben áldja lelkünk Isten ő Felségét. Áldjuk e nagy királyt, ki bár tőlünk elvált, de az égből nézz reánk, ha hozzá kiált hazánk. /2 #1CFAA24A Fejedelemsége csupa irgalmasság, minden vitézsége keresztény jámborság. így ellen fortélyát, s széjjelhányt aranyát, szemét égre fordítva, kövekké változtatta. /3 #088B0060 A szirt forrásokat önt ki italára, erdő szarvasokat küld népe számára. Nem hagyja el az ég, mert élő reménység volt szent László szivében s mint benne, úgy népében. /4 #81314616 Ilyen szent életét szent halál követte s midőn testét népe Várad felé vitte, Alvók oldalától szekere magától elsietett előre, a rendelt temetőre. /5 #E7DE7C24 Dicső fejedelmünk, ki ily nagy csodákkal ragyogsz, add, hogy szívünk égjen oly szikrákkal, Melyek gerjesszenek s hozzád emeljenek mennyei koronára, az örök boldogságra. /6 #D3C6C2AB Add Nagyasszonyunkat, Máriát szeressük, s ebben, szent királyunk, példádat kövessük; Ha te s e nagy Anyánk gondjában lesz hazánk: ki boldogabb nálunknál, ki lehet országunknál? >380 /1 #F7BAE853 Gerjedezzen minden szív, aki szent Annához hív, Mert Ő szülte Máriát, Úr Jézusnak szent Anyját. /2 #7039629C Gerjedezzen minden nép, ki testben s lélekben ép. Áldja ez nap szent Annát, Mária édes anyját. Áldja ez nap szent Annát, Isten anyjának anyját. /3 #325571F9 Siessetek ifiak, tiszta életű fiak! Szent Annát köszöntsétek, kedvét ma betöltsétek, Szent Annát köszöntsétek, hogy áldását vegyétek. /4 #F7299A65 Szűz leányok jöjjetek, koszorúkat kössetek, Vigyétek szent Annához, Isten anyja anyjához, Szent Annát köszöntsétek, hogy áldását vegyétek. /5 #0CE0B9FB Házasok örvendjetek, bátorságban legyetek, Anna szentség edénye lett bűnösök reménye. Szent Annát köszöntsétek, hogy áldását vegyétek. /6 #46E12EB5 Özvegyek ne sírjatok, minden árvák bízzatok Mert szent Anna könyörül, hogy anyátok lett, örül, Mert szent Anna könyörül, buzgó híveknek örül. /7 #B3FC03A5 Kik súlyos betegségben vagytok s egyéb ínségben, Szent Annához menjetek, segítséget kérjetek. Szent Annához menjetek, ő leszen védelmetek. /8 #49946ED6 Utasok kik fáradtok, és nagy szükségben vagytok, Szent Annát tiszteljétek, pártfogóul vegyétek. Anna lévén veletek, mennyben lesz nagy béretek. /9 #71EC59E1 Dicsértessél szent Anna és siess oltalmunkra, Könyörögvén érettünk, légy mindenkor mellettünk, Hogy mennyben szűz Máriát s együtt áldjuk szent Fiát. >381 /1 #7273BAE8 Krisztus Jézus nagyanyjának, dicsőséges szent Annának zengjen buzgó éneket, szívünkből a szeretet. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma.\i /2 #108123E9 Te vagy az az áldott szent föld, melyből a legszebb virág nőtt, a szüzesség liljoma, Üdvözitőnk szent Anyja. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. /3 #6AD0A5DC Te szülted és te nevelted, a kitől az Ige testet vett a földön magára, lelkünk megváltására. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. /4 #A1F5BE7C Mely nagy a te méltóságod, hogy az Isten így megáldott, hogy ennyire szeretett s fölmagasztalt tégedet! \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. /5 #070908BB De az Isten nagy jósága, tekintvén a gyarlóságra, benned, kit most tisztelünk, gyámolt is rendelt nekünk. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. /6 #23AC6E34 Kérj Istentől szent kegyelmet, melynek vezérfénye mellett, hűn követve tégedet, töltsük itt ez életet. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. /7 #C4741F30 S ha végóránk elközelget, légy halálos ágyunk mellett hogy isteni unokád adjon égi koronát. \IKérünk te szent magzatodért, és kit ő szült Megváltónkért, \Iszent Anna, szent Anna! Krisztus Jézus nagyanyja, \Ilégy híveid oltalma. >382 /1 #7103E8B0 Pádovának dicső szentje, az Istennek nagy kedveltje, Oh szent Antal, dicsér szavunk s szent örömmel magasztalunk! /2 #06D519A6 Özvegy, árva és nyomorgó, búban-bajban a szorongó S betegségnek szenvedője, benned talál segítőre. /3 #6E807747 A ki bízva fordul hozzád, felé hajlik ékes orcád S lész hűséges pártfogója, Isten előtt szószólója. /4 #2F60A679 Te, ki oly sok csodát tettél, mikhez erőt égből vettél, Üdvözölve légy általunk, oh szent Antal, magasztalunk! /5 #1349850B Ez után is légy gyámolunk, ha hozzád esd kérő szavunk, Könyörgésünk meg sohse vesd s lelkünket az égbe vezesd! >383 /1 #FBFCE64A Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga!? Ki voltál valaha, országunk istápja. /2 #E1267E86 Hol vagy István király, téged magyar kíván, Gyászos öltözetben te előtted sírván. /3 #A01AAD95 Rólad emlékezvén, csordulnak könnyei, Búval harmatoznak szomorú mezei. /4 #9021322B Lankadnak szüntelen vitézlő karjai, Nem szűnnek iszonyú sírástól szemei. /5 #75856F84 Virágos kert vala híres Pannonia, Mely kertet öntözte híven szűz Mária. /6 #2F0ADAAC Katolikus hitnek ő volt szép virága! Behomályosodott örvendetes napja. /7 #CE305C36 Előtted könyörgünk, bús magyar fiaid, Hozzád fohászkodunk árva maradékid. /8 #02C0E5BD Tekints, István király, szomorú hazádra, Fordítsd szemeidet régi országodra! /9 #DF38DF13 Reménységünk vagyon benned s Máriában, Mint magyar hazánknak hív királynéjában. /10 #DC0D310F Még éltedben minket ennek ajánlottál, És szent koronával együtt föláldoztál. >384 /1 #65C65EC7 Ajkainkról zengjen ének nemzetek nagy Istenének! Tévelmeid megszűnének, vígadozz, Pannónia! /2 #56385E4E Már egekből nyersz világot, s az igaz fő Lényt imádod, A kinek minket kirántott végveszélyből egy Fia. /3 #05A157CE Énekeld, oh hon, ki téged vak homályból kisegített, Üdv útjára átvezérlett, s megnyitá menny ajtait! /4 #8D4924E1 Őt magasztald, őt dicsérjed, nagy nevét megünnepeljed, Ünnepelvén ömledezzed az öröm szent hangjait. /5 #44FF2E1D Ő Gejzának szent szülötte, kit előre megjelente, Önnevéről elnevezve vértanú István maga. /6 #1E62839C Fejlődő gyermekkorában nőtt erények birtokában, Nem vadásza kéjt világban, kedve Jézussal vala. /7 #CDD6D41F Légy tehát, óh légy segédünk, szent királyunk! Esdve kérünk, Mennyben Istent kérjed értünk, adja nagy kegyelmeit. /8 #5DC161E5 Adja, hogy minket e három, a keresztény hit, király s hon Egyességbe hozva tartson, s igy legyünk te híveid. >385 /1 #7345B3F5 Magyar hazánk fénye, nemzetünk reménye, Szent hitünk alapja, népünk édes atyja, Szent István király! /2 #EADBDC64 Bánatos kebellel, könnyel telt szemekkel, lm elődbe lépünk, hozzád sóhajt népünk, Szent István király! /3 #BDB1A8B3 Ezer évet értünk, te esdettél értünk, Hogy áll még országunk, te voltál istápunk, Szent István király! /4 #C1286BA7 Koronánk keresztje elhajlott, fényt vesztve, Mert hűtlenek lettünk téged elfeledtünk, Szent István király! /5 #CEE5C3CB Nincs egység közöttünk, nincs áldás fölöttünk, \B \b Sok rajtunk az ínség, te légy a segítség, Szent István király! /6 #79D51B73 Kinek felajánltad, édes szép hazánkat, Kérd az Isten anyját, tárja felénk karját, Szent István király! /7 #3F562DAD Tekints ránk az égből, szentek seregéből, Bús ügyünket szánd meg, magyarjaid áldd meg, Szent István király! >386 /1 #5F7C3780 Tündöklő csillaga magyar nemzetnek, ártatlan virága tiszta életnek, Szentül neveltettél, nekünk példa lettél, szűz szent Imre! Az ártatlanságnak, magyar ifjúságnak, te vagy szószólója és pártfogója. /2 #72D64AC6 Nyerjen az Istentől buzgó kérésed tiszta szándékunkhoz hű segítséget, Nyerjen tisztaságot kegyes pártfogásod, szűz szent Imre! Hogy kik most dicsérünk, mind Istennek éljünk s mennyben Őt láthassuk és áldhassuk. >387 /1 #57CDA8DC Óh nagy Isten! kit imádva áld a mennyei sereg, kinek méltó dicséretet, tiszta lelkek zengenek: Most a minden szentek által, kiket együtt tisztelünk, száll dicső színed elébe szívből jött dicséretünk. /2 #734980AD Tégedet kérünk, először boldogságos szűz Anya! s titeket ó tiszta lelkek, angyalok kilenc kara; kérjétek a tisztaságnak és szentségnek Istenét, hogy megtartsa tisztaságban szívünk minden érzetét. /3 #BBF0C5BC Mindnyájan dicsőült szentek kiket örök szeretet kapcsol hozzánk, kik e földön élünk vándoréletet Oh segítsen odajutni kegyes könyörgésetek, hol ti az Istent imádva, vég nélkül örvendetek. >388 /1 #9CBA8F88 Oh irgalmas Atyánk! kérve kér tégedet \B A\B \bszívünkben égő testvéri szeretet: \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek.\i /2 #428C135C Te vagy a szeretet végtelen tengere. \B \b Te vagy az irgalom mennyei kútfeje. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /3 #7D73C038 Ne hagyd elkárhozni, Uram a lelkeket, Kik egykor magukon viselték képedet. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /4 #A0EB5044 Ingyenkegyelmedből nyerték az életet: Engedjen üdvöt is nekünk szereteted. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /5 #3BFF4351 Te, ki nem halálát, de üdvét akarod A bűnös embernek, adj bűnbocsánatot. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /6 #1C0D1ACA Kihez menjünk Uram, ha te nem könyörülsz? Ki a bűnös lélek veszélyén nem örülsz. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /7 #81B35C11 Te vagy a gyarlóság segítő gyámola És a hív küzdőknek te vagy a korona. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /8 #9740061A Te kezedben tartod az életet s halált; Ki tehozzád futott, az életet talált. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /9 #20E9485F Azért bár rettegjük te nagy hatalmadat; Mégis bízván kérjük örök irgalmadat. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /10 #10CCB2F2 lrgalmadról akkor tettél ígéretet, Midőn a legelső emberpár vétkezett. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /11 #71B2E95E Te, ki megmenteni az embert akarád, Az Ígért Megváltót neki meg is adád. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /12 #71C2658C Eljött a jó pásztor, s halálig szenvedett; Keresvén keresé, ki már-már elveszett. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /13 #16360D77 Oh! ne nézd az embert, ne nézd a vétkeket, Hanem a testté lett igaz szeretetet. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /14 #CD286437 Az Isten Báránya azért lett áldozat, Hogy megengesztelje méltó haragodat. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /15 #BDE5D16B Az Úr Jézus Krisztus szent vére hullása, Irgalmat esdeklő szeretet szólása. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /16 #BB1D582A Igazságos Bíró! tekintsd e drága vért, Melyet Egyszülötted ontott az emberért. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /17 #80F775F9 Tekintsd szent halála örök érdemeit, Az ő szűz Anyjának esedezéseit. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /18 #37EC5DC5 Irgalom oltára lett a vérző kereszt, Melynél buzgó néped sírva s epedve esd. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /19 #D323DF81 Szabadítsd meg, Uram, a szegény lelkeket, Kik még itt vétkökért nem tettek eleget! \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /20 #FC0D5754 Szenvedéseiknek legyen enyhülése Az Úr Jézus Krisztus nagy kínszenvedése. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /21 #4C2ED3B5 Keserves kínjokban adjon vigasztalást És adja meg a várt boldog feltámadást. \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. /22 #15148F29 Add meg örök Atya, Fiú és Szentlélek, Mit buzgó híveid benned bízva kérnek! \IAdj örök nyugodalmat a megholt híveknek: \IHogy láthassák fényét a te szent színednek. >389 /1 #667C492A Élőknek s holtaknak Ura! kegyes Atyánk ! A megholt hívekért kérünk, figyelj reánk. Adj nekik irgalmat s örök nyugodalmat, kínjaikat enyhítse Krisztus kínszenvedése. /2 #3A4E013D Örök boldogságra te alkottad őket, Ne hagyd elkárhozni a benned hívőket. /3 #6109BA90 Őket is megváltá a kereszt oltárán \B \b Vérével szent Fiad, az ártatlan Bárány. /4 #A449017B Kegyelmét rájok is ontá a Szentlélek S így szentegyházadnak tagjai levének. /5 #279D7AF2 Oh ne nézd, jó Atyánk, éltök gyarlóságát S előttük ne zárd be mennyeknek országát. /6 #45162C83 Kegyelmet az ember csak nevedben bízva, vár tőled, \B \b Ki előtt a napfény sem tiszta. /7 #7A742C35 Szent neved nekünk is egyetlen reményünk, A megholt hívekért szent nevedben kérünk. /8 #95286E30 Kérünk hatalmadra, mellyel teremtettél S nekünk lelket adván, képmásoddá tettél. /9 #54E4E96D Irgalmadra kérünk, mellyel megbocsátád Első szüleinknek háládatlanságát. /10 #E408C258 S azon jóságodért, melynek nincs határa, Hogy Fiadat küldéd világ váltságára. /11 #6FB04418 Kérünk szent Fiadnak megtestesültére, Sok fáradságára és szenvedésére. /12 #E81CB142 Halálára kérünk, mely által megtöré Poklot és a\B \bhaIál fullánkját elvevé. /13 #548D6314 Kérünk arra, midőn lelke alászállott A megholt atyákhoz vivén a váltságot. /14 #5903242D Kérünk dicsőséges föltámadására, Föltámadásunknak biztos zálogára. /15 #70CD2C58 Szent Fiadra kérünk, ki ül jobbod felett S nálad élők s holtak közbenjárója lett. /16 #BE0971D8 Kérünk az Ítélet rettentő napjára, Mikor Fiad eljő mint világ Bírája. /17 #238A36C4 Kemény Ítéletre, Uram ! ne szállj velek, Irgalmadban bízván, hogy üdvözüljenek. /18 #DBEF3B95 Tekints szent Fiadnak örök érdemére S az ő szűz Anyjának esedezésére. /19 #FCA22411 Tekintsd könyörgését a boldog szenteknek, Kik nagy irgalmadból vele örvendeznek. /20 #15632493 Nézd a szeretetet, mely égben és földön, S a tisztító helyen él köztünk örökön. /21 #62B25324 Atyánk, vedd kedvesen szív esdeklésinket, Ne hagyd elkárhozni megholt testvérinket. /22 #82217FD5 Adj szent föltámadást minden megholtaknak, Hogy ők szenteiddel s velünk imádjanak. >391 /1 #2341C429 Engedj örök nyugodalmat, oh Uram, híveidnek, kik kimúlván e világból, enyhűlésért epednek! Adjon nekik nagy jóságod örök világosságot. Engedj örök nyugodalmat, oh Uram, híveidnek! /2 #B226967B Krisztus Jézus halálával a halál meggyőzetett és fullánkja s diadalma tőle el is vétetett. Egykoron majd a halottak szavadra feltámadnak, kegyes Jézus, engedj nekik boldog örök életet ! /3 #5B8F1A43 Uram! A mit oltárunkon szolgád mostan bemutat, a kegyelem áldozatja, engesztelő áldozat. Nyerjen a megholt híveknek, kik síron túl szenvednek, reménységet és enyhülést, nyerje meg irgalmadat. /4 #A43AB1C8 Uram Jézus! Tekintsd rajtok szent kereszted szent jelét, drága véred hullásának s halálodnak érdemét. Add meg jutalmát hitöknek, amelyért könyörögnek, hogy láthassák országodban szent színed magas kegyét. /5 #BAA1B7B4 Szent az Isten! Szent az Isten, élők s holtak Istene Akinek nagy dicsősége ég s földön elterjede. Együtt velünk így zengenek a még szenvedő lelkek: Szent az Isten, szent az Isten, élők s holtak Istene! >392 /1 #8107A20B Téged, Isten, magasságban, itt dicsérünk, buzgósággal: téged vallunk Urunknak, egy igaz Alkotónknak! Örök Atyaisten te vagy, véghetetlen hatalmad nagy, földi népek dicsérnek és Uruknak tisztelnek. /2 #8012F00C Az egek és kerubimok, minden karok, szerafimok, téged Isten! áldanak együtt így kiáltanak: Szent az Isten, bizony szent, szent! Szabaothnak Istene szent! Ég s föld dicsőségeddel, teljesek fölségeddel. /3 #717F20A2 Seregi apostoloknak, prófétáknak, mártíroknak, Tégedet magasztalnak, és mindnyájan szolgálnak; anyaszentegyház vígságban tégedet egész világban Egy Istennek Fiaddal és a Szentlélekkel vall. /4 #DEF66464 Krisztus! Te vagy dicsőségnek királya s a békeségnek, Istenatyád örök s nagy, Te egyetlen Fia vagy rabságunkat megsajnáltad, szűznek méhét nem utáltad, Értünk halált szenvedtél, minekünk megengedtél. /5 #0ACBA00F Bezárt ajtaját egeknek megnyitottad a híveknek; most Atyádnak jobbján ülsz, és mirajtunk könyörülsz; Ismét világra jövendesz : és igazságot teendesz ; Világ bírája leszesz, mindenről számot veszesz. /6 #B2AB663D Kérünk azért buzgósággal, kérünk alázatossággal; irgalmazz szolgáidnak, kegyelmezz fiaidnak, Ne nézd sok számú vétkünket, ne nézd gyarló esetünket; Tekintsd azon drága vért, melyet ontál lelkünkért. /7 #F3134194 Adjad, hogy mennybe mehessünk, szenteiddel örvendhessünk, örök boldogságodban, dicső szent országodban; Oltalmazd, Uram, népedet, áldd meg te örökségedet, Vezéreld s gyámolítsad, örökké boldogítsad. /8 #3A5DDFDE Mindennap áldunk Tégedet, és dicsérjük szent nevedet. E nap kísértetektől őrizz, s minden vétektől; Irgalmad rajtunk maradjon, reménységünk benned vagyon ; Benned bízunk örökké, mindörökön örökké. >393 /1 #A757BF4B Téged , Isten, dicsérünk, téged Úrnak ismérünk! Téged, örök Atya Isten! Áld az egész földön minden. Kerub és szeráf seregek, Szüntelen így énekelnek: Szent vagy! Szent vagy! Seregek szent Istene vagy! Teljesek dicsőségednek fölségével föld és egek! Téged az apostoloknak Szent karai magasztalnak. Téged dicsőit imádva A mártírok sokasága. Téged a föld kerekségén Szentegyházad vall és dicsér. Téged áld, oh véghetelen, Nagy fölségű Atya Isten! /2 #B5F1EF6A S egyszülött fiadat áldja, Kinek tisztelet és\I\B \b\ihála: S a vigasztaló Szentlelket, Kitől nyerjük a kegyelmet. Krisztus, dicsőség királya, S Isten fia! Légy imádva. Te, hogy az embert megmentsed, Szűz méhében vettél testet. Halál fulánkját elvetted, S megnyitod nekünk a mennyet. Isten jobbján ülsz az égben. Atyádnak dicsőségében. Hisszük, mint világ bírája Jössz ítélni e világra. /3 #CB26916A Téged azért, Uram, kérünk, légy oltalmunk, légy segélyünk! Kiket szent véred nagy árán Megváltottál a keresztfán. Engedj részt a dicsőségben, Szenteidnek seregében. Üdvözüljön, Uram, néped, Nyerjen áldást örökséged; Légy vezére boldogságra, Légy jutalma s koronája! /4 #862D5B7F Mindennap dicsérünk téged, szent nevedet áldja néped. Őrizz meg ma bűntől minket és bocsásd meg vétkeinket. Könyörülj rajtunk, Úristen, könyörülj te híveiden! Legyen irgalmad mirajtunk, amint benned van bizalmunk! Benned van, Uram, reményünk, ne hagyj soha szégyent érnünk! >394 /1 #04D8B045 Adj irgalmat, adj nyugalmat, oh Atyánk, a léleknek, akiért ez áldozatban híveid esedeznek. Adjon neki enyhületet végtelen szereteted, Adj irgalmat, adj nyugalmat ezen megholt hívednek! /2 #F519E8B6 A szerető tanítványnak, szent Jánosnak mondatott, írd föl: Boldog mindörökké az Úrban elhunyt halott. Engedd Uram! Hogy halottunk, kiért most imádkozunk, szinte hallja ezen égi vigasztaló szózatot. /3 #397C00E7 Jézus! Ki egész világért föláldoztad magadat, legyen kedves te előtted ezen tiszta áldozat; Adjon enyhet, szabadulást és örök boldogulást s a még szenvedő lelkének, mert várja irgalmadat! /4 #5194571F Zengjük áldva: Szent az Isten, élők s holtak Istene!\B \b A kegyelem s irgalomnak mérhetetlen tengere. Az ő szent kezében vagyunk, neki élünk és halunk. Szent az Isten ! Szent az Isten ! Élők s holtak Istene ! >395 /1 #6775210F Áldozatot hoz neked a testvéri szeretet, oh Isten, hogy irgalommal nézd a megholt híveket, elküldvén angyalodat, szűntesd meg nagy kínjokat! /2 #8EE9E453 Oh Jézus! Ki könnyeket hullatál Lázár felett, S kit feltámasztott a sírból isteni szereteted. Szánd meg, kikért tégedet most kérünk, a lelkeket. /3 #0800C8B9 A\B \bszentséges áldozat, mit most szolgád bemutat, Engesztelje meg, oh Isten! Örök igazságodat. Add, hogy üdvöt nyerjenek, kik benned reménylenek. /4 #722FDC11 Szent vagy, édes Istenünk! Engedd buzgón zengenünk, Egyesüljön az ég és föld hálájával énekünk. Zengjék: szent vagy Istenünk, az elhunytak is velünk. /5 #254EABB1 Oh égből szállott kenyér !\B \bOh ártatlan drága vér \B! \b Isten irgalmának titka, melyet elménk föl nem ér. Szenvedők enyhülete s elhunyt hívek élete. /6 #DC8C2A3B Oh dicső Békekirály! ki halállal megvívál, Epedve állunk irgalmad bőséges forrásinál, Mik sebedből omlanak, hogy enyhülést adjanak. /7 #A559DDE1 Tekintsd szenvedésedet, és a megholt híveket Mentsd ki a tisztítóhelyről, s nyisd meg nekik az eget. Szent színedtől el ne vesd, kikért szívünk kérve esd. /8 #2CB38685 Oh isteni irgalom! Légy váltság, légy nyugalom A még szenvedő lelkeknek s légy mennyei jutalom, Hogy lássák szent színedet, s áldják Istenségedet! >396 /1 #303E61D0 Hatalmas szent Ura életnek s halálnak! Irgalmazz azoknak, kik kegyelmet várnak siralom völgyében tett botlásaikért. oh ne büntesd őket gyarlóságaikért! /2 #F0C90DC5 Szent vagy, örök Isten, élet s halál Atyja! Égben s földön minden mindig hangoztassa. A megholt híveknek örök nyugalmat adj, hadd zengjék ők is, hogy szent és irgalmas vagy! >397 /1 #7B9FD07A Irgalmas nagy Isten, ítélő bíránk, oltárodnál kérünk: vesd szemed miránk! Ím testvéri szívből áldozunk neked, hogy az elhúnytaknak nyisd meg az eget. /2 #3FBBA092 A szentírás mondja, hogy Lázár felett szemedből, oh Jézus, forró könny eredt. Kinek szent szívében irgalom fakadt, oh szánjad meg most is az elhunytakat. /3 #0CD6BAF3 Halálod a poklot azért törte meg, hogy a szegény lelkek üdvöt nyerjenek. Nyerjen üdvöt nékik ez áldozatunk, melyet értük néked most bemutatunk. /4 #ACC43C7F Oh nagy Isten, élők s holtak Istene! Csak feléd irányul híveid szeme; Mert te vagy minekünk Atyánk s mindenünk, mert te jó vagy, nagy vagy, szent vagy, Istenünk! >398 /1 #957E1B42 Szent oltárodhoz jöttünk áldozni nagy Istenünk! Hogy adjon irgalmad örök nyugodalmat a tisztuló lelkeknek. /2 #AC6BE345 Szent Fiad drága vére rájok harmatozzék le, Hogy enyhüljön kínjok, engedd meglátniok szent színednek örömét. /3 #D12C4750 Uram! E szent áldozat, melyet szolgád bemutat, Az elhunyt híveknek, kik benned remélnek, nyerjen örök nyugalmat. /4 #7B49EA44 Az üdvösség hajnala derüljön fel számunkra, Hogy téged az égben, szentek seregében örökre áldhassanak! /5 #39DA5E81 Szent, szent, szent vagy, Istenük! Zengjék mindnyájan velünk A mennyei szentek s a tisztuló lelkek egyenlő buzgósággal. >399 /1 #AA627DE7 Szent oltárod zsámolyához jöttünk áldni felséged, nagy Isten, hogy a holtaknak adj örök békességet! /2 #C3AFF702 Ne vesd vissza, oh nagy Isten, a mit buzgó szívünk ád S esdve kérünk: a holtaknak add meg ama szent hazát! /3 #BAACB03D Krisztus Jézus tanítása az üdvösség forrása, Legyen a megholt híveknek örök vigasztalása! /4 #2F577CC5 Szent vagy, élők s holtak Ura, oh nagy hatalmú Isten! Ezt kiáltja, téged áldva minden földön és mennyben. >400 /1 #214CC806 Szent oltárod elé jöttünk, oh nagy Isten! .......hívedért könyörgünk most itten; ezen szent áldozat nyerje meg tetszésed s kimúlt hív szolgádhoz mutassd kegyességed. /2 #01F55020 Szent vagy, örök Isten, mindennél szentebb vagy! Szentséged a mily nagy, jóságod is oly nagy. Engedd, hogy híved is színed közelében szent-szentnek zenghessen örök dicsőségben! >401 /1 #1F19AD2A Jézus, út, igazság, élet, könyörülj holt híveden, aki a te szent kereszted csendes árnyában pihen! /2 #BD6AC456 A ki, mig e földön valál, holtnak adál életet, Oh ne hagyd, hogy örök halál győzhessen híved felett! /3 #DDE6A3F7 Légy a boldogságra útja, vezesd a mennyekbe őt; Kérünk, karod el ne hagyja a sír mélyén pihenőt ! /4 #0C550CD5 E magasztos áldozatnak, test s vérednek érdeme Váljék az eltávozottnak lelke üdvösségére! /5 #176B2A04 Add, hogy egykor majd egekben azt lehessen zengenünk; Szent az irgalmas nagy Isten, Urunk, Atyánk, mindenünk; >402 /1 #24AFC51F Az utolsó ítéletnek napján sokan állnak Jézus jobbján s balján, Úgy, a miként jók, vagy rosszak voltak. Adj irgalmat, Isten minden holtnak. /2 #2D40DFBD Jaj azoknak, kik balkézről állnak, mert örömet többé ők nem látnak; Tengere vár rájok a kínoknak. Adj irgalmat, Isten minden holtnak. /3 #EF31626B Ember, vigyázz lelkednek üdvére, hogy ne legyen kárhozat a bére S elkerülhesd kínját a pokolnak! Adj irgalmat, Isten minden holtnak ! >403 /1 #0E439C9A Dörög az ég majdan akkor, ha Isten a végső napkor ítélni fog felettünk s számon kéri mit tettünk? /2 #0323A07A Minden titok felderülend, Ítélet alá kerülend; egész világ meghallja, mint ítél Ura s Atyja. >404 /1 #60F1E921 Kegyes Jézus, a nagy napon, midőn jössz ítéletre, Könyörülj alkotmányodon s állítsd őt jobb feledre; szent angyalod trombitája vígan keltse fel őtet, légy neki kegyes bírája s engedd, lássa színedet! >405 /1 #68280704 Napja Isten haragjának végét veti e világnak, ez szavok a prófétáknak. ez szavok a prófétáknak. /2 #1B00CCAC A szív tele rettegéssel lesz a bíró jövetével, hol kezdődik a számvétel. /3 #56D3E46B A trombitaszó egyszerre lehat minden sírfenékre, kit-kit hí itélőszékre. /4 #F29E9FE9 Bámul természet és halál, hogy a földpor emberré vál és és a bíró elébe áll. /5 #62085A90 Az írott könyv megnyittatik, melyben minden foglaltatik, valami megbíráltatik. /6 #327DBEAA Ha a bíró ül ragyogva, semmi sem marad titkolva, minden meg leszen bosszulva. /7 #BBD48049 Akkor szegény én mit tegyek, oltalmamra kiket vegyek ? hol a szentek is rettegnek. /8 #673FEF5F Ég, föld hatalmas fölsége, világ ingyen üdvössége, üdvözíts malaszt mélysége. >406 /1 #02ECD68B Napja Isten haragjának minden lelket felriaszt, jóslata a prófétáknak csak a jókra hoz vígaszt. /2 #92259A62 Égi angyal trombitája a Bíró elébe hív; Fél és retteg mindhiába, az elitélt bűnös szív. >407 /1 #14310CB3 A te hívednek lelkéért, gyarlóságból tett vétkéért, vedd be, Uram áldozatunk, szent szolgálatunk! Énekünket, kérésünket hallgasd meg s könyörgésünket! /2 #733BB90B Hívednek vigasztalója, gyötrelmének orvoslója; oh irgalmas Úr Isten, tégy és vele jót tégy. Hajlékodban, országodban vigadjon boldogságodban. >408 /1 #7F67B1DA Élők, holtak szent Istene! Oh hallgass meg minket itt, kik könyörgünk, hogy szűntesd meg híved szenvedéseit. Fogadd szent áldozatunkat, amelyet a pap bemutat. Nyerjenek az égbe utat neki szent vércseppjeid! /2 #B15C489B Ne nézd számos gyarlóságát, melyeket elkövetett; ne vond meg szegény hívedtől az égi örömöket. Engedd, hogy mindezt meglássa s szenteidnek legyen társa, hogy azokkal imádhassa fölséges szent képedet. /3 #31386BA3 Jézusunk! Ki váltságunkért égből földre szállottál, nézz reánk, kik itt könyörgünk, a te szent oltárodnál. Adj hívednek boldogságot, melyet a szem még nem látott, s add, hogy majd irgalmasságot leljünk mi is trónodnál. >409 /1 #BD568AFA Hozzád sír föl esdeklésünk, élők s holtak Istene! S tőled kér világosságot, oh örökfény tengere! /2 #CB7B12D6 Tőled kér vigasztaló fényt, mely a kútfőhöz vezet, Mely tehozzád elvezesse a megtisztult lelkeket. /3 #5A7E7763 Mossa őket hófehérre a megváltó vérpatak, Melynek árja üdvözítve a keresztfáról fakad. /4 #51268327 Irgalmat kiált a szent vér, mely miértünk ontatott, Add, hogy azt megnyerje minden nevedben elhunyt halott. >410 /1 #49754D5B Isten, irgalom kútfeje! A bánkódó fájdalom eseng hozzád, hogy hívednek légy mennyei jutalom. .....hív szolgádnak bűnhődésül igazságod mit rámért. /2 #5658F4F3 E szent miseáldozatnak s szent Fiadnak érdeme legyen az, mely bevezesse hívedet az egekbe ; Igazságodnak szentségét győzze le szent irgalmad s kiért most esengve kérünk, annak örök üdvöt adj ! >411 /1 #B9B2EFB5 Oh irgalmas Isten! Könyörülj te szolgádon, ez árnyékvilágból kimúlt alkotmányodon, kiért most áldozunk, szívből imádkozunk és hozzád sóhajtozunk. /2 #3386C118 Keresztfán áldozott szent tested érdeméből, oh szabadítsd ki őt büntetése helyéről. Te szent kegyelmedből s nagy szeretetedből várja üdvét egyedül. /3 #36495465 Add meg, édes Jézus, mit óhajtva tőled vár, mert fő tulajdonod, a kegyesség veled jár. Adj neki irgalmat, örök nyugodalmat, országodban jutalmat. >412 /1 #B244D158 Oh megváltó kegyes Jézus, vedd be könyörgésünket; A te kimúlt hív szolgádért hallgasd meg kérésünket. Kiért áldozatot oltáron mutatott most be lelkipásztorunk. /2 #69A40998 Kinek ennyi esztendeje adtunk végtiszteletet, Ma felőle áldozatban teszünk emlékezetet, Hogy nyerjen kegyelmet, oh nagy Isten, engedd, örvendezhessen veled. /3 #0FE3CA86 Oh Mária, Isten anyja! Esedezzél érette; Isten után nagy reményét tebenned helyeztette. Mária, Mária! Jézusnak szent Anyja! Légy mennybe kalauza. >413 /1 #BA505E38 Tekints, Uram, kérésünkre, figyelmezz könyörgésünkre, Melyet kimúlt hű szolgádért bemutatunk, Vedd kedvesen szent nevedért áldozatunk! /2 #47C9C9B5 Évnapja van halálának, tőlünk történt válásának. Ma újítja meg emlékét szeretetünk, Kiért, Uram, színed előtt esedezünk. /3 #CE71E421 Mindenben, ki vagy hatalmas, kegyes Isten, légy, irgalmas; Enyhítsd, Uram, e szolgádnak szenvedését És engedd el hátralevő büntetését. /4 #6C3C54D0 Adj már neki nyugodalmat, mennyekben örök jutalmat; Számláljad őt angyaloknak seregébe, Részeltesd az égi karok örömében! >414 /1 #DA3EC499 Itt van a test, Krisztus teste, mely értünk áldoztatott; itt van a vér, Krisztus vére, mely értünk kiontatott. Legyen az üdv e forrása, holtak szabadulása. /2 #B2B4AF32 Oh békesség szent királya élők és holtak felett! Engedj a megholt híveknek áldást és enyhűletet; Hogy üdvösséget nyerjenek, kik benned reménylenek. /3 #5720FB9D A kegyelem vérpatakja, mely keresztedről ered Enyhítsen meg minden lelket, mely irgalmadért eped, És legyen örök javára drága szent véred árja. >415 /1 #D919DDB7 Ember, bármire vesd szemeidet, minden azt mutatja, hogy életed előbb avagy utóbb el kell hagynod nem lehet örökké itt maradnod! /2 #9F6E807F Nézd, a múlt időkben hányan voltak hatalommal fénylők, de meghaltak. Nézd, a hegyormain épült várak mohlepte falai pusztán állnak! /3 #AD9A4C42 Elrejt a sírhalom, ha jő a halál; boldog úgy leszesz, ha készen talál. E világot úgy nézd, mint halandót, túl a síron találsz csak állandót. >416 /1 #9E126FBD Ember! Vigyázz életedre, hogyha végórád elközelget s itt kell hagynod majd földi tanyád, ||:s lelked Isten elé szállva itéletre áll, részed legyen a boldogság, mely a jókra vár.:|| /2 #45365D6A Jól tudod, hogy földi jóktól elválaszt sírod, vagyonodat s hatalmadat csak sírig bírod. Amennyi jót avagy rosszat e földön teszesz, a síron túl éltet, halált a szerint veszesz. >417 /1 #A433F8A1 Isten, jóság s irgalomnak kifogyhatlan forrása! Hozzád sír föl megtörődött szívünk buzgó fohásza! \ISzánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, \Ikikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /2 #5B07A1C6 Érettük áldozni bízva gyűltünk oltárod körűl, Tudván, atyai jóságod kínjaikon nem örül . \ISzánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, \Ikikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /3 #F643034F El vannak tiltva színedtől gyarlósági bűnökért De engedd el a büntetést, mit irgalmad rájok mért. \ISzánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, \Ikikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /4 #B9E4401B Gyakran érezték itt ugyan a kisértet ostromát, De mindig a hit s szeretet kapcsolta őket hozzád. \ISzánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, \Ikikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. /5 #C134A8AA Buzgón kérünk téged is, oh szeplőtelen Szűzanya, Mert jól tudjuk, hogy te vagy a bűnösök védasszonya. \ISzánd meg a tisztítótűzben szenvedő hív lelkeket, \Ikikért Fiad a kereszten vért áldozott s életet. >418 /1 #12F28981 Jézus az én reményem, mély sír fedjen be bár. Nincs ok remegve félnem, rám a menny üdve vár. Boldog, ki hisz nevemben! E szó örökké él s az üdv megmérhetetlen, melyet nekünk ígér. /2 #A7CB057B Nyugton megyek elődbe, szerelmes Jézusom! Te hívsz fel a nagy égbe, hol nincsen fájdalom; Te tisztítál meg engem s megkérleléd Atyád, Ki most nekem az égben örök jutalmat ád. /3 #F7D84032 Az élet száz bajában te védtél engemet S most a hívők lakában te adsz nekem helyet. Oh boldog én, ki pályám csendben bezárhatom, Lelkem neked ajánlván, megváltó Jézusom! >419 /1 #A876B432 Jézusomnak kegyelméből már értem végemet, véghetetlen érdeméből várom üdvösségemet. \IIstenem, Istenem, ki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen!\i /2 #C371C3AE Amíg éltem e világban, benned bíztam, Istenem! Mindennemű dolgaimban csak te voltál mindenem. \IIstenem, Istenem, ki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen! /3 #E16652B5 Fogva vitte a fogságot, hogy az atyákhoz leszállt, Kiknek lelke sötétségben a világosságra várt. \IIstenem, Istenem, ki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen! /4 #E37CDB50 Oh ne nézzed a gyarlóság bűnös ballépéseit, Hanem a te szent Fiadnak végtelen érdemeit. \IIstenem, Istenem, ki voltál mindenem, \Ikönyörülj én lelkemen! >420 /1 #18198780 Jézus tanítása mondja: a halál a bűnnek zsoldja. Porba szállsz hát, ó keresztény, bárki légy is, gazdag, szegény!:|| /2 #57E56403 Már kezdetben Ádám vétke hozta nekünk ezt fejünkre; Hogy szegült a törvény ellen, Istennek volt engedetlen. /3 #5B5DA24E Ránk szállott a bűn s ha egyre Isten ellen cselekedve, Rabjai leszünk mi ennek, testi s lelkikép halunk meg. /4 #85BFEA22 Testhalálunk menthetetlen, érzi szívünk, látja a szem; De a lélek bús halálát, végtelen nagy kárhozatját. /5 #B6D2755D Jézus érdeme s halála, szenvedése, keresztfája Messze űzi, messze tőlünk, ha törvénye szerint élünk. >421 /1 #F3FA6242 Ki ragyogni látod élted csillagát, halljad a természet hathatós szavát: a gyönge és erős, féltékeny és a hős meghal egyaránt! /2 #1C2461A2 Légy gazdag, vagy koldus, szolga vagy király; ifjú vagy elaggott, izmos vagy szikár: Egy csapással elejt és rideg sírba ejt a kemény halál. /3 #84205CA2 Mint az őszi szellő fák zöld levelit elbordja, úgy járnak szinte ékeid: A tilost ne keresd hát s tovább ne szeresd, mert az elmerít. /4 #C5DFD89D Hát Istentől rendelt célodhoz siess; örömet múlandó jókban ne keress, Hogyha int az óra, a bírói szóra bátran ott lehess! >422 /1 #38B9D7B8 Mulandó földi életünk, napok, évek messze szállnak. Véget ér a rövid öröm, letelik a hosszú bánat. Megválik a dús kincsétől s a szenvedő keservétől. /2 #C72BC65A Oh, ki ez élet utait ezer bánat között járod; Ki nem vársz már itt örömet s nem remélhetsz boldogságot; Vígasztalódj, e lét rövid s rá boldogabb következik! /3 #BC07C277 Mulandókban reménykedő, nézz a gyászos sirhalomra! Hiú vágytól űzött szíved ott talál csak nyugalomra; E földön csak az a tiéd, fáradj híven hát lelkedért. >423 /1 #1B6E9217 Oh egeknek Királynéja! Holtaidnak nagy a kínja. \IIrgalmasságnak szent Anyja, \Iszánd meg őket, oh Mária. /2 #527985F8 Nézz a tisztító lángokra s az ott esdeklő foglyokra. \IIrgalmasságnak szent Anyja, \Iszánd meg őket, oh Mária. /3 #945CC463 Mutasd meg, Anyánk, magadat; engeszteld meg szent Fiadat, Tárd ki nekik szent palástod, irgalmas védő két karod. >424 /1 #BAC8E541 Oh emberi gyarló nemzedék! Mindenből gyász, bú tekint feléd. Miben bízol: arany és ezüst, elenyésznek majdan, mint a füst. /2 #E1B6751E Szemed előtt mennyi példa van, hogy az élet elfut, mint folyam; Nincs itt erő, nincsen hatalom, mely dacolna a bősz halálon. /3 #3C8F7252 Ő előtte császár, király nincs. Föl nem tartja rang, tudomány, kincs; Dúsat, szegényt nyel a sír szája, ha a halál lehe fútt rája. /4 #9D6B3505 E világon nincs maradásod; szállás ez csak, melytől kell, válnod. Munkáld üdvöd azért, míg itt vagy, oh mert hidd el, számadásod nagy! >425 /1 #29DE71AE Oh keserves jajszó, mindnyájan meghalunk, ifjak és öregek számadásra állunk! \IOh fájdalom, szörnyű aggodalom \IHalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom!\i /2 #6CA10505 Abban bizonyos légy, nem távoztathatod, meg kell egyszer halnod, mindenkor várhatod. \IOh fájdalom, szörnyű aggodalom \IHalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /3 #E2E3C263 Napjait éltednek használd jobbulásra, míg kegyelmet enged az Isten jósága. \IOh fájdalom, szörnyű aggodalom \IHalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! /4 #E495E98B Úgy élj hát halandó, hogy juss boldog végre, Isten irgalmából örök üdvösségre. \IOh fájdalom, szörnyű aggodalom \IHalál ellen nincsen, jaj, nincsen oltalom! >426 /1 #1A9607FB Örök Isten! Magas mennyből hallgas könyörgésemre; Hozzád kiáltok mélységből, figyelj esdeklésemre! \IEngedj örök üdvösséget szegény bűnös lelkemnek \IS örvendetes feltámadást földben nyugvó testemnek!\i /2 #7EE1E73D Tőled vettem ajándékul lelkemet, én Istenem! Téged kérlek, vedd magadhoz, csak nálad van kegyelem. \IEngedj örök üdvösséget szegény bűnös lelkemnek \IS örvendetes feltámadást földben nyugvó testemnek! /3 #09D7D0F9 Jézus drága szent vérével töröld el bűneimet, S az ő szentséges sebével gyógyítsd meg sebeimet. \IEngedj örök üdvösséget szegény bűnös lelkemnek \IS örvendetes feltámadást földben nyugvó testemnek! /4 #79CEF0CA Tekintsd sírom szent keresztjét, oh Uram, sírom felett! Ehhez van kötve reményem, ne vond meg kegyelmedet. \IEngedj örök üdvösséget szegény bűnös lelkemnek \IS örvendetes feltámadást földben nyugvó testemnek! >427 /1 #240AB071 Tehozzád kiáltok, Mária, szűz Anyám! Hallgasd kérésemet, szerelmes hív dajkám! Esedezéseddel végy ki a fogságból, végy ki, édes Anyám, purgatóriumból! /2 #9B6EA335 Te vagy a bűnösök kegyes szószólója, légy szenvedő lelkem megvígasztalója, Kérjed szent Fiadat, bocsásson meg nekem, ültesse jobbjára szegény bűnös lelkem. /3 #9F9E200B Hallgasd meg, szűz Anyám, buzgó kérésemet, oh ne vesd meg, kérlek, esedezésemet. Hét fájdalmaidért érettem esedezz, Mária, szűz Anyám, rólam ne feledkezz. >428 /1 #196C3E00 Kispajtásunk! Sírhalmodra gyászkoszorút fontunk s megöntözzük könnyeinkkel, miket érted ontunk. Az van írva gyászkoszorúnk minden levelére; kis pajtásunk, sírod felett lengjen örök béke! /2 #C74CE65F Eltávozál korán tőlünk, mert élted virága letört korán s a sírba száll nyugalmas sírágyba. Nem játszol már többé velünk, menny lakója lettél; sírva mondjuk: Isten veled s értünk esedezzél! /3 #7BEEFCA8 A te lelked angyalok közt dicséri már Istent. Jobb lesz neked új hazádban, bizonnyal, mint itt lent. Szálljon tested kis sírodba s ott békén pihenjen, míglen Isten szólítja, hogy támadásra keljen. >429 /1 #BD050D5E Oh nagy Isten, én Megváltóm, aki adtad létemet, Megváltásod érdeméből vedd magadhoz lelkemet! \IAdd szent irgalmadat szentséges voltodat, \Ioh ne nézd hibáimat. /2 #103B11DB Éltem eltűnt, a halálnak martaléka lettem én; A\B \bküzdések jajhonából szebb hazába költözém. \IAdd szent irgalmadat szentséges voltodat, \Ioh ne nézd hibáimat. /3 #C683FD1E lm, azért, mit életemben gyarló ember vétkezem, Óh bocsásd meg, hisz tenálad, Isten, a kegy és remény. \IAdd szent irgalmadat szentséges voltodat, \Ioh ne nézd hibáimat. /4 #49EE86C6 Vedd magadhoz, édes Jézus, vedd magadhoz lelkemet, S add meg, hévvel esdve kérlek, add meg örök üdvömet! \IAdd szent irgalmadat szentséges voltodat, \Ioh ne nézd hibáimat. >430 /1 #121DEC89 Jertek, keresztény társaim, habár szívem hideg, s az élet édes mosolya orcámon nem lebeg; csak jöjjetek hozzám közel, mert a halál nem tépte el lelkem titőletek! /2 #5CF6EBEA Kész már koporsóm fedele, borítsátok reám. Látjátok im, elköltözöm, e föld már nem hazám. Koporsóm biztos gyászladik, vihartól az nem hányatik, a révnek át ad itt. /3 #638330C0 Hullasd reám, lelki atyám, az áldás harmatát, imád a tömjén füstjeként a mennybe hasson át! Jézusnak vére csergedez, mig szent vized rám permetez s nekem üdvöt szerez. >431 /1 #F3E20DC7 Kegyes jó Istenem, ki valál mindenem! Szorongó kebellel, halld, fiad esdekel! Elhagyva már e világot, vedd föl lelkem, hová vágyott: dicső országodba, szenteknek honába, hol örök az élet, s téged áld a lélek! /2 #1BD725AE Oh édes Istenem, most minden reményem! Megbánva bűnömet és várva üdvömet, mily édes a halál nekem, mely tehozzád viszen engem; azért hát, jó Atyám, parancsod szent szaván szivesen elmegyek, csak a tied legyek! /3 #AEFA0EEA Beszállok ágyamba, gyászos koporsómba. Adj csendes aluvást és édes nyugovást s majd ha eljösz hatalommal ítéletre angyalokkal, engedd, hogy örömmel, megtisztult lelkemmel, Istenem, akkoron állhassak jobbodon ! >432 /1 #83AAC7D3 Nyiss eget jajszavaimra, élet Anyja, Mária! Nyújtsd kezed sok bajaimra, kegyelmeknek Asszonya! Sírva kérlek már előre, ama gyászos jövendőre, \IOh Mária, légy mellettem, \Iesdezzél érettem! /2 #F9C51440 Oh te habok közt küzdőknek vidámító csillaga! A bűnökben kesergőknek Anyja, védje, záloga! Sírba szólít már az óra, el kell mennem a végszóra. \IOh Mária, légy mellettem, \Iesdezzél érettem! >433 /1 #64A9ADB7 Elfáradtam, megpihenni hozzád szállok, Istenem! Agg szolgádnak nagy jutalmul szent nyugalmat adj nekem! ||:Az életnek baját, terhét, vállaimról levevéd: vágyva fekszem koporsóba, lelkem vágya tör feléd.:|| /2 #D73EE25F Jártam, Uram, az életnek tövises nagy útjait; ah bocsáss meg, ha vakságom olykor tán tévútra vitt! Emlékezzél, botlásimban hozzád emeltem kezem; benned bíztam s hosszú pályám benned bízva végezem. /3 #17D1BA39 Áldd meg, Uram, e koporsót, e kedves szent ágyamat; nyugtasd benne fáradt testem, míg a nagy nap felvirrad! Lezárt ajkam akkor újra zengjen öröm éneket; tied voltam, mindörökre legyek, Uram, a tied! >434 /1 #89843013 Letűnt éltem napja s testem álomra hajol csendesen, hogy az élet terhét, fájdalmam keservét békén pihenjem. A koporsó leszen ágyam, benne Isten legfőbb vágyam. /2 #8CC069CF Tegyétek hát testem, kihalt porhüvelyem csendes helyére, honnan égő vággyal lelkem égbe szárnyal az ítéletre. Oh kérjétek az ég Urát, ne ítélje el szolgáját! /3 #434807AC Jézusom, tehozzád tér azért most szolgád, átadva lelkét s kérve kér, ki itten neked szolgált híven ne tekintsd vétkét, hanem kegyed üdvsugára vezesse be mennyországba! >435 /1 #EABE7767 Elhervadtam, mint a nyíló virág hervad a nap forró hevétől. Nem hazám már nekem ez a világ, gyászkoporsó reám sötétül. Itt lesz már az én lakásom, árnyas kertem a sírnak mélye, ám eljön feltámadásom s Jozafátnak jutok völgyébe. >436 /1 #3E11F4B2 Könyörülj, Istenem, én bűnös lelkemen! Szánakozzál immár szomorú szívemen! Haragodnak mennykövét, éles, hegyes tőrét, vedd vissza vétkeim büntető eszközét! /2 #66B0E00A Továbbá mosogasd bűntől én szivemet, kegyes kézzel gyógyítsd sebekből lelkemet. Bűneimet megvallom, nyilván tapasztalom, mik miatt nem lehet semmi vigasságom. /3 #9930C515 Vétkeim lelkemet mint a kígyók marják, szüntelen mellemet ássák és furdalják. Hová fussak színedtől, fegyveres kezedtől, utánam fegyverid, futnak hegyes tőrid. /4 #7CC5468A Egyedül ellened Istenem vétettem, te szent színed előtt gonoszt cselekedtem. Oh kegyelmes Úr Isten! mi hasznod testemen, irgalmazz, könyörülj én bűnös lelkemen. /5 #97EC7598 Ha érdemem szerint akarsz sanyargatni, számtalan bűnömnek jutalmát megadni; el kell veszni fejemnek kárhozni lelkemnek, mert több sokasága, fövenynél bűnömnek. /6 #4123EB7E Tisztogasd lelkemet, Uram, izsópoddal; mosogasd szívemet irgalmasságoddal; fordítsd reám szemedet, mutasd kegyelmedet, nyújtsd hozzám kezedet, szent segedelmedet! >437 /1 #949F9048 Ments meg engem, Uram, az örök haláltól, ama rettenetes napon minden bajtól, midőn az ég és föld megfognak indulni s eljössz a világot lángokban ítélni! /2 #11B605FC Reszket minden tagom, borzadok és félek földi pályát végzett szegény bűnös lélek, félek a naptól, mely vizsgálni fog s dúlni, midőn az ég és föld meg fognak indulni. /3 #01CC3507 Haragnak napja az, ínség s veszély napja, nagy nap, mely a\B \bbűnöst gyötrelemnek adja; midőn te, ki mindig éltél és fogsz élni, eljösz a világot lángokban ítélni. Oh adj Uram, örök nyugodalmat neki, örök világosság fényeskedjék neki, Hogy trónusod körül udvarolhassanak , s téged boldogítót örökké áldjanak. >438 /1 #A010130D Oh édes Megváltóm ne nézd bűneimet, sok ellened való cselekedetimet; üdvösségem árát tekintsd érdemidet. Jöjj el, Jézus Krisztus, üdvözítsd lelkemet! /2 #207CA9B5 Mennyi sok kínokat és halált szenvedtél, Minden bűneimért hiszen megfizettél. Atyád sem haragszik, kit megbékéltettél. Jöjj el, Jézus Krisztus, add meg mit ígértél. /3 #012F9DDF Igazságod szerint ne ítélj meg engem, Nem talál kegyelmet magán én érdemem, Nem lehet kívüled soha üdvösségem. Jöjj el, Jézus Krisztus, édes reménységem. /4 #E39CE7B9 Az Ítélet napján állítsad jobbodra Testemet, melyet majd betesznek a sírba, Az áldottak között legyek én is számba. Jöjj el, Jézus Krisztus, üdvösségem ára. >439 /1 #381744AB Seregeknek szent Istene, menny, föld kegyes fejedelme! \IJöjj el, jöjj el, én Krisztusom, ne hagyj utolsó órámon!\i /2 #97BAC654 Azért teremtél te engem, hogy a mennyben részem legyen. \IJöjj el, jöjj el, én Krisztusom, ne hagyj utolsó órámon! /3 #4C4C22B2 Állj mellettem, védj meg engem, nehogy kárhozatba essem. \IJöjj el, jöjj el, én Krisztusom, ne hagyj utolsó órámon! /4 #FD2DF16B Lelkemet neked ajánlom, testemet a sírnak szánom. \IJöjj el, jöjj el, én Krisztusom, ne hagyj utolsó órámon! >440 /1 #B674E417 Ütött már az óra, testem nyugovóra s mély sírba szállt. Nem félt oda menni és ott porrá lenni; tört az út és járt. Nincs egyedül e gyászhelyen, úr és szolga ide megyen. /2 #3C11B604 A koporsó s a sír, mely már testemmel bir, az Úrnak ágya; azért szent a sírbolt, Jézus is hogy megholt, ölébe szálla. E hely csak útjokba esik, kik a jobb hazát keresik. /3 #ACCE8BE3 Szerelmes Istenem, teremtőm s mindenem! Kezed művének adj itt csendes nyugvást, végre feltámadást gyarló testemnek. Ha megváltál oly nagy áron, könyörülj hát, mint Lázáron! >441 /1 #90923FBF Testemet a földnek adom, édes Jézusom, ahonnét, egykoron feltámad majd, jól tudom; ||:de mert porból lettem, porrá kell hát lennem. Oh én édes Megváltóm!:|| /2 #9F868844 Mikor eljövendesz égi nagy dicsőségben mindent megítélni Jozafátnak völgyében, akkor kegyes arcod és áldó szent jobbod legyen majd osztályrészem. /3 #F11A28F1 Jöjj el, Jézus Krisztus, vezesd mennybe lelkemet, hogy kiben hitt s remélt, bírhasson ott tégedet; angyalok karában, szentek szép honában áldjon végnélkül! Amen. >442 /1 #44601E2E Csillag valék, hulló csillag, rövid élet darabka egén; éje borul rám a sírnak, nincs amiért keseregjek én.:|| /2 #29D208B1 Bimbó valék, mely ott fesel anyai szív rózsabokorán; rám tekintett nagy kegyesen s letört az Úr angyala korán. /3 #749C269E Angyal leszek, Isten előtt zeng majd nyelvem háladó imát; angyalokkal, szentekkel őt dicsőitem mindörökkön át. >443 /1 #D236463C Kik álltok koporsóm körül! Arcotokon a könny mért gördül? Mert énnekem kisded gyermeknek megadatott kincse egeknek. /2 #77D29A3E Tündökölni fogok én mennyben, mint szép csillag az esti égen; tündöklésem a menny öröme s tartani fog ott mindörökre. /3 #B1A9E4C4 Nagy dicsőség legyen Atyának, Szentlélekkel örök Fiának! Legyen áldott mennyben és földön Szentháromság most és örökkön! >444 /1 #F1FC03D8 Krisztushoz készülök, szerelmes szülőim, elválok tőletek, kedves nevelőim, ||:kik nekem voltatok e földön őrzőim, titeket elhagylak, minden ismerősim.:|| /2 #C7A723FF Már ezután Isten szent házában leszek, mennyei Atyámtól szent koronát veszek; Jézus érdeméből ruháim is készek, melyekbe öltözvén örök áldást tészek. >445 /1 #575BA563 Oh mily szép és ártatlanság, mit követ örök boldogság. \IJól jártál te szép virágszál, mert nagy örömre jutottál.\i /2 #AE0EB12E Neked a halál nem ártott, Istenhez mennybe juttatott. \IJól jártál te szép virágszál, mert nagy örömre jutottál. /3 #3B926F5A Minket is szent országába vegyen Isten hajlékába. \IJól jártál te szép virágszál, mert nagy örömre jutottál. /4 #7FB24FAA Nyugodjál Jézus nevében, örvendezzél dicsőségben. \IJól jártál te szép virágszál, mert nagy örömre jutottál. >446 /1 #B75DCB66 A sír éje reád borult, elnyugodtál kis boldogult; korán hajtád le fejedet, a sír párnája oly hideg.:|| /2 #431D324A Álmod' a föld keblén alszod, kis angyal, ez vala sorsod! Hasztalan sírunk, epedünk, semmi nem ád vissza nekünk. /3 #D8963168 Ha majd Isten keze minket szintén a bús sírba fektet, lelkünk egyesül örökre, veled elszállt kis angyal, te.