Énektárak  Szószedet  Kezdősorok


"Erdélyi Református Énekeskönyv" énekei:

1

    1 (Aki nem jár hitlenek tanácsán,)

    2 (Mert ő olyan, mint a jó termőfa,)

    3 (De nem ígyen vannak a gonoszak;)

    4 (Mert az Isten ismeri útukat,)

2

    1 (Miért zúgolódnak a pogányok?)

    2 (Nagy fennen mondják: mit késünk ezzel?)

    3 (Szolgáljatok e hatalmas Úrnak)

3

    1 (Ó, mely sokan vannak,)

    2 (Mert te, én Istenem,)

    3 (Ha ágyamban nyugszom,)

    4 (Kelj föl, Uram, tarts meg,)

4

    1 (Én igazságomnak Istene,)

    2 (De vegyétek jól eszetekbe,)

    3 (Az igazak áldozatjával)

    4 (Mellyel inkább vigasztalsz engem)

5

    1 (Úr Isten, az én imádságom,)

    2 (Tekintsed meg esedezésem,)

    3 (Jó reggel meghallgatsz engemet,)

    4 (Mert egyedül te vagy oly Isten,)

    5 (Én pedig nagy jó reménységgel)

    6 (Uram, vezérelj igazságban)

    7 (És hogy azok mind örüljenek,)

    8 (Az igazat mert te megáldod,)

6

    1 (Uram, te nagy haragodban,)

    2 (Nékem, Uram, légy irgalmas,)

    3 (Térj, Uram, kegyesen hozzám,)

    4 (Én szomorúságim miatt)

    5 (Azért minden ellenségim)

7

    1 (Ó, én Uram és én Istenem,)

    2 (Hogyha én ezt tettem, Úr Isten,)

    3 (Ámbár kergessen ellenségem,)

    4 (Verd meg az istenteleneket,)

8

    1 (Ó, felséges Úr, mi kegyes Istenünk,)

    2 (Dicsérnek téged még a csecsszopók is,)

    3 (Nagy voltát ha megnézem dolgaidnak,)

    4 (Csudálván mondom: micsoda az ember,)

    5 (Az angyaloknál noha egy kevéssé)

    6 (Kezed munkáin őtet úrrá tevéd,)

    7 (Ó, felséges Úr, mi kegyelmes Urunk,)

9

    1 (Dicsérlek téged, Úr Isten,)

    2 (Tebenned, Uram, vigadok,)

    3 (Mert az én ellenségimet)

    4 (Én ügyemet megtekintéd,)

    5 (Énekeljetek az Úrnak,)

    6 (Aki nyilván megkeresi,)

    7 (Én Uram és én Istenem,)

    8 (Kelj fel, Uram, és légy jelen,)

    9 (Szívökben, Uram, rettentsd meg,)

10

    1 (Mire távozol tőlünk, Úr Isten,)

    2 (Mert az istentelen dicsekedik,)

    3 (Ő bolondságában úgy elmégyen,)

    4 (Átokkal, szitokkal rakva szája,)

    5 (Uram, tekintsd meg a nyomorultat,)

11

    1 (Az Istenben bízom jó reménységgel,)

    2 (Mert igaz ő, és igazságot szeret,)

12

    1 (Szabadíts meg és tarts meg, Uram Isten,)

    2 (Ezek egymásnak szólnak csak hívságot,)

    3 (És ezt mondják: jer, tegyük azt nyelvünkkel,)

    4 (Azért mond Isten: ímé, a szegények)

    5 (Az Istennek mondási oly igazak,)

    6 (Tartsd meg azért népedet kegyelmesen,)

13

    1 (Míglen felejtesz el, Uram,)

    2 (Tekints reám, kegyes Uram!)

    3 (Mert én bízom jókedvedben,)

14

    1 (A bolond így szól az ő szívében:)

    2 (Az Úr az égből alátekinte)

    3 (De azt jól látja dicsőségében,)

    4 (A Sionról vajon ki jövend el,)

15

    1 (Uram, ki lészen lakója)

    2 (Aki jár igaz életben,)

    3 (Ki az ő felebarátját)

    4 (Az istentelent utálja,)

    5 (Aki pénzével él híven,)

16

    1 (Tarts meg engemet, ó, én Istenem,)

    2 (Az Úr Isten az én örökségem,)

    3 (Dicséreteket mondok az Úrnak,)

    4 (Öröme vagyon szívemnek ezen,)

    5 (Az életre nekem utat mutatsz,)

17

    1 (Hallgasd meg igazságomat,)

    2 (Szívem éjjel megpróbáltad,)

    3 (Vezérljed én járásomat,)

    4 (Te vagy bizonyos oltalmok,)

18

    1 (Ó, én Uram, ki erőt adsz énnékem,)

    2 (Térhelyre hoza s kimente engemet,)

    3 (Szent vagy és jóltevő a jóltevőkkel,)

19

    1 (Az egek beszélik)

    2 (Nincs szó, sem tartomány,)

    3 (Melyben mint vőlegény)

    4 (Az Isten törvénye)

    5 (Az Isten félelme)

    6 (Aki szolgál néked,)

    7 (Szolgádat őrizd meg,)

20

    1 (Az Úr tégedet meghallgasson)

    2 (Áldozatidat megtekintse,)

    3 (Adjad, Uram, hogy te nevedben)

    4 (Némelyek az ő szekerükben,)

21

    1 (Örvendez, Uram, a király)

    2 (Úgy viseled néki gondját,)

    3 (Elébb, hogynem könyörgene,)

    4 (Őt felvőd nagy dicsőségre)

    5 (Szereted őt minden jókkal,)

    6 (E király mindenkor bízik)

    7 (Megtalálja kezed őket,)

    8 (Mint a hév tüzes kemence,)

    9 (Mert gonoszra igyekeztek,)

    10 (Azért, Uram, már támadj föl:)

22

    1 (Én Istenem, én erős Istenem!)

    2 (De te szent vagy és az Izráelben)

    3 (Ha ők szívből kiáltottak hozzád,)

    4 (Aki lát, minden csúfol engemet,)

    5 (Hogy te engemet anyám méhéből)

    6 (Ne távozzál azért messze tőlem,)

    7 (Az ő szájukat énreám tátván,)

    8 (Mint cserép, minden erőm elszáradt,)

    9 (Én csontjaimat megolvashatnák,)

    10 (Azért tőlem, Uram, ne légy messze,)

    11 (Tarts meg az éh oroszlán torkátul,)

    12 (Istenfélők, dicsérjétek őtet,)

    13 (Azért dicséretem rólad leszen)

    14 (E földi népnek minden serege)

    15 (A kövérek, kik megelégedtek,)

23

    1 (Az Úr énnékem őriző pásztorom,)

    2 (Ha a halál árnyékában járnék is,)

    3 (Az én fejemet megkened olajjal,)

24

    1 (Az Úr bír ez egész földdel)

    2 (Ki mégyen fel a szent helyre,)

    3 (Ezt az Úr megáldja szépen,)

    4 (Ti szent kapuk, kinyíljatok,)

    5 (Ti kapuk, emelkedjetek,)

25

    1 (Szívemet hozzád emelem,)

    2 (Útaid, Uram, mutasd meg,)

    3 (Emlékezzél jóvoltodból)

    4 (Jó és igaz az Úr Isten)

    5 (Az Istennek minden úta)

    6 (Aki az Úr Istent féli)

    7 (Az igaz istenfélőknek)

    8 (Térj azért hozzám, Istenem,)

26

    1 (Légy ítélőm, Uram,)

    2 (Próbálj és kísérts meg,)

    3 (Látom szemem előtt)

    4 (A hazug emberek)

    5 (A gonosztevőknek)

    6 (Belső tisztaságban)

    7 (Éneki felszóval)

    8 (Uram, hajlékodat,)

    9 (Ostorodat, Uram,)

    10 (Az én lábam megáll,)

27

    1 (Az Úr Isten az én világosságom,)

    2 (Hogyha táborral körülvennének is,)

    3 (Melyet én azért kérek, hogy meglássam)

    4 (Mert mind én atyám s anyám elhagy engem,)

    5 (Ha nem hittem volna, hogy még éltemben)

28

    1 (Hozzád kiáltok, kegyes Uram,)

    2 (Midőn tehozzád esedezem,)

    3 (Áldott légyen a nagy Úr Isten,)

    4 (Az Úr én népemnek ereje,)

29

    1 (Mostan, ti hatalmasak,)

    2 (Az Úr szava megzendül,)

    3 (De az ő templomában)

30

    1 (Dicsérlek, Uram, tégedet,)

    2 (Hogy felkiálték tehozzád,)

    3 (Istenes hívek és szentek,)

    4 (De az ő kegyelmessége)

31

    1 (Uram, én csak tebenned bíztam,)

    2 (Hajtsd énhozzám, Uram, füledet,)

    3 (Te vagy kősziklám, erősségem:)

    4 (Lelkemet kezedbe ajánlom,)

    5 (Örvendezek nagy vigasságban,)

    6 (Dicsőség adassék az Úrnak,)

    7 (Félelmes futásomban mondék:)

    8 (Az Urat szeressétek, szentek,)

32

    1 (Ó, mely boldog az oly ember éltébe',)

    2 (Hogy bűnömet el akarám hallgatni,)

    3 (De hogy bűnömet előtted megvallám,)

    4 (Te vagy oltalmam, őrizz meg engemet,)

33

    1 (Nosza, istenfélő szent hívek,)

    2 (Énekeljetek néki vígan)

    3 (Ő szereti az igazságot,)

    4 (Mert mihelyt ő csak egy igét szól,)

    5 (De az Úr Istennek tanácsa)

    6 (Gondot tart rájuk s a haláltól)

    7 (Őbenne azért a mi szívünk)

34

    1 (Mindenkoron áldom)

    2 (Magasztaljuk vígan)

    3 (Az Úrra kik néznek,)

    4 (Az Isten angyali)

    5 (Az Isten szemei)

    6 (Közel az Úr Isten)

35

    1 (Perelj, Uram, perlőimmel,)

    2 (Gyászban jártam lehorgadva,)

    3 (A képmutató galibák)

    4 (Dicsérlek téged szüntelen)

    5 (Már azok énekeljenek,)

36

    1 (A gonosztévőknek dolgán)

    2 (Uram, a te nagy hűséged)

    3 (Nálad az élet kútfeje,)

37

    1 (Ne boszszankodjál a gonosztévőkre,)

    2 (Tégy jól és bízzál erősen Istenben:)

    3 (Csak az Istenre támaszd minden dolgod,)

    4 (Bízzál az Úrban, csendes légy szívedben,)

    5 (Mert a gonoszok mind eltöröltetnek,)

    6 (Élj igazán, légy hű és tökéletes,)

    7 (Mert az Úr oltalma az igazaknak,)

38

    1 (Haragodnak nagy voltában)

    2 (Nyilaid belém lövettek,)

    3 (Testemnek semmi részében)

    4 (Mert az én nagy gyarlóságim)

    5 (Minden mostani kérésem,)

    6 (Szívem nyugalmat nem lelhet,)

    7 (De én Istenemben bízom,)

    8 (Uram, ne hagyj el engemet!)

    9 (Azért tőlem ne állj messze,)

39

    1 (Magamban elvégezém, és mondám:)

    2 (Én mint a néma, veszteg hallgaték,)

    3 (Mutasd meg, Uram, éltemnek végét,)

    4 (Bizony mulandó semmi az ember,)

    5 (Uram, hát nékem kiben kell bíznom?)

    6 (Mint a néma, hallgatok erősen,)

    7 (Mert midőn te megfedded az embert)

    8 (Hallgasd meg, Uram, könyörgésemet,)

40

    1 (Várván vártam a felséges Urat,)

    2 (Ada én számba új énekeket Istenünk dicséretire,)

    3 (Csudatételidnek sok ő száma,)

    4 (Égő áldozat nincsen kedvedben,)

    5 (Már tebenned mind örvendezzenek,)

41

    1 (Boldog, aki a nyavalyást híven)

    2 (Fájdalmában az Isten megtartja,)

    3 (Tisztaságomban engem megtartasz,)

42

    1 (Mint a szép, híves patakra)

    2 (Könnyhullatásim énnékem)

    3 (Én lelkem, mire csüggedsz el?)

    4 (Sebessége árvizednek,)

    5 (Mondván: Isten, én kőszálam,)

    6 (Én lelkem, mire csüggedsz el:)

43

    1 (Ítélj meg engemet, Úr Isten,)

    2 (Uram, engem miért hagyál el?)

    3 (Igazságodat add értenem,)

    4 (Isten oltárához bemégyek)

    5 (Miért vagy szomorú, én lelkem?)

44

    1 (Hallottuk, Isten, füleinkkel,)

    2 (Mert nem ő fegyverük által lett,)

    3 (Úr Isten, te vagy én királyom)

    4 (Mert én nem bízom kézívemben,)

    5 (Azért az Istent magasztaljuk,)

    6 (De mi teéretted naponkint,)

45

    1 (Egy szép dolgot hoz elő az én szívem,)

    2 (Te kegyes, erős vitéz, készüljél fel,)

    3 (Mert hegyesek a te sebes nyilaid,)

    4 (Az igazságot te igen szereted,)

46

    1 (Az Isten a mi reménységünk,)

    2 (Ha a tenger szörnyen zúgna is,)

    3 (Mert közepén lakik az Isten,)

    4 (De az Isten minden időben)

    5 (E földön széjjel nagy hadakat,)

47

    1 (No, minden népek,)

    2 (Hatalmunkba vet)

    3 (Íme, az Isten)

    4 (Őnéki minden)

48

    1 (Nagy az Úr méltóságában,)

    2 (Mit megerősített Isten,)

    3 (Örül a Sionnak hegyi)

49

    1 (Hallgassátok meg, minden nemzetek,)

    2 (Mit félnék én a gonosz időben,)

    3 (Mert drága a léleknek váltsága,)

    4 (Ez őnékiek fő gondolatjuk,)

    5 (Mert oda lészen minden ő dolguk,)

50

    1 (Az erős Isten, uraknak Ura,)

    2 (Emésztő tűz mégyen őelőtte,)

    3 (Az egek hirdetik igazságát)

    4 (Szükségben tőlem segítséget kérj,)

    5 (És mikoron a lopót te látod,)

    6 (Leülsz és atyádfiát megszólod,)

    7 (Ezt mostan eszetekbe vegyétek,)

51

    1 (Úr Isten, kérlek, kegyelmezz nékem,)

    2 (Mert ismerem jól gyarló voltomat,)

    3 (Mert íme, látom, nyilván jól értem,)

    4 (Hints meg, Uram, engemet izsóppal,)

    5 (Színedet rejtsd el vétkeim elől,)

    6 (Ne vess el engem szent színed elől,)

    7 (És példa lészek erről mindennek,)

    8 (Nyisd meg azért az én ajakimat,)

52

    1 (Mit dicsekedel gonoszságban,)

    2 (Én téged örökké dicsérlek,)

53

    1 (A bolond így szól az ő szívében:)

    2 (Az Úr az égből alátekinte)

    3 (De azt jól látja dicsőségében,)

    4 (A Sionról vajon ki jövend el,)

54

    1 (Tarts meg, Uram, én Istenem,)

    2 (Mert ellenségim kevélyen)

    3 (Ez nékem szánt nagy nyavalyát)

55

    1 (Hallgasd meg az én könyörgésem,)

    2 (Kesereg szívem nagy ínségben,)

    3 (Szárnyaim, ó, ha lehetnének,)

    4 (Mind este, reggel őt óhajtom,)

56

    1 (Kegyelmezz meg nekem, én Istenem,)

    2 (Én az Úr Istenben dicsekedem,)

    3 (Énellenem ők összejárulnak,)

    4 (Minden futásimat megemlíted,)

    5 (Úr Isten, Fölségedet dicsérem,)

    6 (Szent fogadásom tartja azt nékem,)

57

    1 (Irgalmazz, Uram, irgalmazz nekem,)

    2 (Én a felséges Istenben bízom,)

    3 (Én nyelvem és lantom már serkenj föl,)

    4 (Mert nagy jóvoltod, örök irgalmad)

58

    1 (Ti tanácsban ülő személyek,)

    2 (Sőt ha ember jól megtekinti:)

    3 (Végre is azt mondhatja minden,)

59

    1 (Szabadíts meg engem, Úr Isten,)

    2 (Én ellenségimnek ereje,)

    3 (Mert te vagy, Uram, én oltalmam,)

60

    1 (Minket, Úr Isten, elhagyál,)

    2 (Népedet keményen tartád,)

    3 (Légy minékünk segítségül,)

61

    1 (Kiáltásom halld meg, Isten!)

    2 (Végy fel engemet kőszálra,)

    3 (Te hajlékodban lakásom)

    4 (Meghallgatsz fogadásomban)

    5 (És aztán vígan éneklek)

62

    1 (Az én lelkem szép csendesen)

    2 (Azért, szívem, reménységed)

    3 (Az Isten én idvességem,)

    4 (Ne bízzatok erőszakban,)

    5 (Az Isten egy szót szólt egyszer,)

63

    1 (Isten, te vagy én Istenem,)

    2 (Mert látni igen kívánja)

    3 (Magasztallak én tégedet)

    4 (Rólad el nem felejtkezem,)

64

    1 (Hallgasd meg, Uram, könyörgésem,)

    2 (Rejts engem el a gonoszoktól,)

    3 (Akik nyelvüket élesítik,)

    4 (Őket az önnön gonosz nyelvek)

    5 (És nagy félelemmel mindenek)

    6 (De szíve igaz embereknek)

65

    1 (A Sionnak hegyén, Úr Isten,)

    2 (Rajtam a bűn elhatalmazék,)

    3 (Javaival a te házadnak)

    4 (Tengeri habok nagy zúgását)

    5 (Megkoronázod az esztendőt)

    6 (A szép sík mezők ékeskednek)

66

    1 (Örvendj, egész föld, az Istennek,)

    2 (A te isteni felségedet)

    3 (Áldjátok a mi Istenünket,)

    4 (Mi fejünkre népet ültetél,)

    5 (Jertek, halljátok, hadd beszéljem)

67

    1 (Úr Isten, áldj meg jóvoltodból)

    2 (És akkoron dicsérnek téged,)

    3 (Dicsérjen téged minden nemzet,)

68

    1 (Hogyha felindul az Isten,)

    2 (De az igazak mindnyájan)

    3 (Énekeljetek Istennek,)

69

    1 (Úr Isten, segíts és tarts meg engem,)

    2 (Én hajam szálánál többen vagynak,)

    3 (Úr Isten, nagy a te kegyességed,)

70

    1 (Siess, ments meg, Uram Isten,)

    2 (Nyomorult és szegény vagyok,)

71

    1 (Tebenned bízom, én Istenem,)

    2 (Hajtsd hozzám füled, tarts meg engem,)

    3 (Ments ki a hamisnak kezéből,)

    4 (Hogy származám anyám méhéből,)

    5 (Ez én nyavalyás vén koromban,)

    6 (Gyermekségemtől fogva engem)

    7 (A te hűségedet, Úr Isten,)

    8 (Ajkaimmal vígan dicsérem)

72

    1 (Uram, a te ítéletedet)

    2 (Nagy alázatosan imádják)

    3 (A szűkölködőket megszánja)

    4 (E földön minden nemzetségek)

73

    1 (Bizonyára jó az Isten,)

    2 (Mert bosszankodom e népre,)

    3 (Mit használ tehát énnékem,)

    4 (De én mindig nálad vagyok,)

    5 (A mennyekben te vagy nekem)

    6 (Mert kik tőled eltávoznak,)

74

    1 (Miért vetsz minket így el, Úr Isten?)

    2 (Emlékezzél meg te seregedről,)

    3 (Kelj föl, és végre jövel, Úr Isten:)

    4 (De az Isten én királyom régen,)

    5 (Te isteni nagy bölcsességeddel)

    6 (Ne engedd hátra térni szégyennel)

75

    1 (Dicsérünk téged, Isten,)

    2 (Mert a tiszt és az erő)

    3 (Én örökké dicsérem)

76

    1 (Ismeretes az Úr Isten)

    2 (Ott meglátja minden ember,)

    3 (Ki állhatna meg előtted,)

    4 (Midőn felkél az Úr Isten,)

    5 (Még egyszer nyilván elveszted)

    6 (Adjatok szép ajándékot)

77

    1 (Az Istenhez az én szómat,)

    2 (Lelkem nagy bánatba esett,)

    3 (Szemeimet nyitva tartod,)

    4 (Ó, erős és kegyes Isten,)

78

    1 (Hallgass, én népem, az én törvényemre,)

    2 (Oly dolgot, amit a mi atyáinktól)

    3 (A pusztán a kősziklát meghasítá,)

    4 (Bátorsággal ő seregét kivivé,)

79

    1 (Öröködbe, Uram, pogányok jöttek,)

    2 (Míg haragszol, Uram, reánk ekképpen?)

    3 (Tekintsd meg, Uram, kegyelmességedet,)

80

    1 (Hallgasd meg, Izráel pásztora)

    2 (Úr Isten, térj hozzánk ismétlen,)

    3 (Ó, Úr Isten, vajon míg tartod)

    4 (Uram, ismétlen térj mihozzánk,)

    5 (Tűzzel megint megégettetik,)

    6 (És mi el nem térünk tetőled,)

81

    1 (Örvendezzetek)

    2 (Szép dicséretet)

    3 (Most ez új hóban (évben))

    4 (Hallgasd meg, népem,)

    5 (Néked ne legyen)

    6 (Én vagyok neked)

    7 (Tátsd föl csak szádat,)

    8 (De az én népem)

    9 (Min megbúsulék,)

    10 (Ha népem szívvel)

    11 (Én is legottan)

    12 (Ő ellenségét)

    13 (Búzát nékie)

82

    1 (Az Isten áll ő seregében,)

    2 (Ítéljetek szegényt igazán,)

    3 (De intésemet nem fogadják,)

    4 (De mindnyájan meg kell halnotok,)

83

    1 (Uram, ne hallgass ily igen,)

    2 (Kiváltképpen néped ellen)

    3 (Mondván: jertek, ím ezeket,)

    4 (Kergesd el forgó szeleddel,)

    5 (Taszítsd őket nagy szégyenbe,)

84

    1 (Ó, seregeknek Istene,)

    2 (A verébnek is van fészke,)

    3 (Ó, boldog az ember nyilván,)

    4 (Mennek erőről erőre,)

    5 (Mi paizsunk, ó, Úr Isten,)

    6 (Mert minékünk fényes napunk)

85

    1 (Nagy kegyesen től, Uram, földeddel,)

    2 (Nemde mind örökké haragszol-é?)

    3 (Én meghallgatom, mit szól az Isten)

    4 (Jóság hűséggel összebékélik,)

86

    1 (Hajtsd hozzám, Uram, füledet,)

    2 (Hozzád mindennap óhajtok,)

    3 (Uram, jókedvű s édes vagy,)

    4 (Nagy szükségemben óhajtok,)

    5 (E világon minden népek,)

    6 (Vezess, Uram, útaidban,)

87

    1 (Az Úr Isten az ő lakó hajlékát)

    2 (Azért ott énekelnek szép éneket,)

88

    1 (Úr Isten, én idvességem,)

    2 (Az én lelkem nyavalyákkal)

    3 (Megfosztattam életemtől,)

    4 (A koporsóba től engem,)

    5 (Engem te megutáltatál,)

    6 (Uram, miért vetsz el engem,)

    7 (Nagy haragod reám borult.)

89

    1 (Az Úrnak irgalmát örökké éneklem,)

    2 (Az egek hirdetik sok csuda dolgodat,)

    3 (Igen rettenetes e fölséges Isten,)

    4 (Boldog a nép, amely tenéked örvendez,)

    5 (Te vagy ékessége az ő erejüknek,)

    6 (Gondold szolgáidnak nagy gyalázatjukat,)

90

    1 (Tebenned bíztunk eleitől fogva,)

    2 (Az embereket te meg hagyod halni,)

    3 (Kimúlni hagyod őket oly hirtelen,)

    4 (Midőn, Uram, haragodban versz minket,)

    5 (Haragod miatt napja életünknek)

    6 (És ha kedves volt is valamennyire,)

    7 (Taníts meg minket azért kegyelmesen,)

    8 (Tölts bé minket reggel nagy irgalmaddal,)

    9 (Szolgáidon láttassad dolgaidat,)

91

    1 (Aki a felséges Úrnak)

    2 (A vadásznak ő tőritől)

    3 (Azért egyedül Istenben)

    4 (Mert az ő szent angyalinak)

    5 (Sárkányon és oroszlánon)

    6 (Mihelyt hív könyörgésében,)

92

    1 (Ékes dolog dicsérni,)

    2 (Lantban és hegedűben)

    3 (Sok és nagy csudálatos)

    4 (Hogy a gonoszok nőnek,)

    5 (Virágoznak a hívek,)

    6 (Ámbátor megőszülnek,)

93

    1 (Nagy hatalmával regnál az Isten,)

    2 (Királyi széked kezdettől megvolt,)

    3 (És bár a tenger zúgjon erősen,)

    4 (Uram, megmarad a te mondásod,)

94

    1 (Ó, erős boszszúálló Isten,)

    2 (Míglen marad ez büntetetlen,)

    3 (Uram, a te népedet rontják,)

    4 (Az Isten e dolgot nem látja,)

    5 (Aki a fület teremtette,)

    6 (Az Isten minden szívnek titkát,)

    7 (Mert nem hagyja Isten ő népét,)

    8 (Ki ment meg a gonosztól engem?)

    9 (Midőn mondom: ím, el kell esnem,)

    10 (Ítéletedhez hogy férhetne)

    11 (De én csak az Istenben bízom,)

95

    1 (Jertek, örvendjünk mindnyájan)

    2 (Mert hatalmas az Úr Isten,)

    3 (Övé a tenger, amelyet)

    4 (Mert ő Istenünk és Urunk,)

96

    1 (Énekeljetek, minden népek,)

    2 (A pogányok közt dicsőségét,)

    3 (Nagy dicsőségét látja minden)

    4 (Az Úrnak dicsőség adassék,)

    5 (Jer, menjünk az Úr eleiben)

    6 (Örvendjen az ég hangossággal,)

    7 (Eljő az Isten törvényt tenni)

97

    1 (Az Úr Isten regnál,)

    2 (Tűz megyen előtte,)

    3 (Az Isten színének)

    4 (Hát pironkodjanak,)

    5 (Ti, Istent szeretők,)

    6 (Szentihez világát,)

98

    1 (Énekeljetek új éneket)

    2 (Meggondolá irgalmasságát,)

    3 (Örvendjetek és vigadjatok,)

    4 (Az Úr előtt a folyóvizek)

99

    1 (Az Úr országol)

    2 (Nagy az Úr Isten)

    3 (Fönn a felhőben)

    4 (Meghallád, Isten,)

    5 (Áldjátok őtet)

100

    1 (E földön ti minden népek,)

    2 (Tudjátok, hogy ez az Isten,)

    3 (Ő kapuin menjetek be,)

    4 (Mert nagy az ő kegyessége,)

101

    1 (Mindennek előtte irgalmasságról,)

    2 (Okossággal járok minden utamban,)

    3 (Én semmi gonosz dolgot nem kedvelök,)

    4 (A hamis szívű távol menjen tőlem,)

    5 (Titkon ki ő feleit rágalmazza,)

    6 (Szemeim inkább azokra nézzenek,)

102

    1 (Hallgasd meg, Uram, kérésem,)

    2 (Mert napjai életemnek)

    3 (Porhamu kenyerem nékem,)

    4 (Az én időm úgy elmúlék,)

103

    1 (Áldjad, lelkem, Uradat, Istenedet,)

    2 (Adj hálát néki, aki bűneidet)

    3 (Aki lelkedet kegyesen táplálja,)

    4 (Mint az atya fiaihoz kegyelmes,)

    5 (Ember élete a fűhöz hasonló,)

    6 (De az Úr kegyelme örökké megáll)

    7 (Dicsérjétek őt, minden ő seregi,)

104

    1 (Áldjad, lelkem, az Urat és tisztöld,)

    2 (A vizet körüled, mint kamarát,)

    3 (A föld fundámentomát megvetéd,)

    4 (De mihelyen te megfeddéd őköt,)

    5 (Az Úrnak légyen örök tisztesség,)

    6 (Dicséretet az Úrnak éneklek,)

105

    1 (Adjatok hálát az Istennek,)

    2 (Néki vígan énekeljetek,)

    3 (Keressétek e kegyes Urat)

    4 (Népét vígsággal ő kihozta,)

    5 (Ezt nékiek azért mívelte,)

106

    1 (Az Urat áldjátok, mert jó,)

    2 (Boldog, aki az Úr szavát,)

    3 (Javaival hogy élhessek)

    4 (Az Úr felmagasztaltassék,)

107

    1 (Dicsérjétek az Urat,)

    2 (Kiket ő támadatról)

    3 (Holott nekik nem vala)

    4 (És igaz úton őket)

    5 (Ezek áldják az Istent,)

    6 (Kegyesen fölemeli)

108

    1 (Úr Isten, kész az én szívem,)

    2 (Dicsérlek, Uram, tégedet)

    3 (Légy minekünk segítségül,)

109

    1 (Ó, Úr Isten, én dicsőségem,)

    2 (Ok nélkül rólam gonoszt szólnak,)

    3 (Irgalmaddal biztatom lelkem,)

    4 (Ez én nagy keserűségemben)

    5 (Az Úr Istent én az én számmal,)

110

    1 (Az Úr Isten monda az én Uramnak:)

    2 (Dicsőségére a te szentségednek)

    3 (Mert az Úr Isten megesküdt tenéked,)

    4 (Az Úr, aki ül a te jobb kezeden,)

    5 (A pogányokon ítéletit tartja,)

    6 (Az úton iszik a tiszta patakból,)

111

    1 (Hálát adok, Uram, néked,)

    2 (Nagyok az Úrnak csudái,)

    3 (Csuda dolgait az Isten)

    4 (Népével nagy csudákat tett,)

    5 (Igaz minden ő hagyása,)

    6 (Szent és dicső az ő neve,)

112

    1 (Boldog az ember, ki az Istent)

    2 (Gazdagsággal őtet meglátja,)

113

    1 (Az Urat ti, ő szolgái,)

    2 (Napkelettől enyészetig)

    3 (De ki volna hasonlatos)

    4 (A szegényt porból felveszi,)

    5 (Az asszony szomorúságát)

114

    1 (Hogy Izráel kijött Egyiptomból,)

    2 (A tenger ezt látván hátra álla,)

    3 (Mi lelt téged, tenger, mit térsz hátra?)

    4 (Az Úrnak haragos színe előtt,)

115

    1 (Nem nekünk, Uram, nem nekünk engedd,)

    2 (De Istenünk ő nagy erejével,)

    3 (De te, Izráel, Istenben bízzál,)

    4 (Istenfélők, bízzatok Istenben,)

    5 (Ő megáldja a kicsinyt, a nagyot,)

    6 (Megáld a nagy Úr Isten titeket,)

116

    1 (Szeretem és áldom az Úr Istent,)

    2 (Midőn a halál körülvőn engem)

    3 (Segítségül hívám az Úr nevét:)

    4 (Nagy nyavalyámban mikor én valék,)

    5 (Te megmentél a haláltól engem,)

    6 (Hittem Istenben, mikor így szólék,)

    7 (Mit adjak az Úrnak jótettiért?)

    8 (Fogadásom az egész nép előtt)

    9 (Imádlak téged, Idvezítőmet,)

    10 (Áldozom néked hálaadással,)

117

    1 (Az Urat minden nemzetek,)

118

    1 (Adjatok hálákat az Úrnak,)

    2 (Az Úrhoz én nagy ínségemben)

    3 (Az Úr énnékem erősségem,)

    4 (Az Úr megbüntete engemet,)

    5 (E kő, amit a házépítők)

    6 (Áldott, aki az Úr nevében)

119

    1 (Az oly emberek nyilván boldogok,)

    2 (Boldogok azok is, mondom nyilván,)

    3 (Vajha én oly boldoggá lehetnék,)

    4 (Hálát adok néked teljes szívből,)

    5 (Beszéld meg, mit tégyenek az ifjak,)

    6 (A te igédet rejtem szívemben,)

    7 (Ítéletedet én ajakimmal,)

    8 (Szüntelen nékem gyönyörűségem)

    9 (Cselekedd ezt szolgáddal kegyesen,)

    10 (Míglen én e földön járok-kelek,)

    11 (A kevélyeket, Uram, megrontod,)

    12 (A fejedelmek énreám törnek,)

    13 (De lám, a porban hever életem,)

    14 (Add értenem parancsolatidat,)

    15 (A hamis útról, Uram, téríts el,)

    16 (Bizonyságidra hajtom szívemet,)

    17 (Én Istenem, taníts útaidra,)

    18 (Vezess, hogy benned leljem örömöm,)

    19 (Fordítsad el az én szemeimet,)

    20 (Végy el rólam minden gyalázatot,)

    21 (Forduljon hozzám, Uram, kegyelmed,)

    22 (Szent igaz igéd ne vedd el tőlem,)

    23 (Szüntelen járok én nagy örömmel,)

    24 (Gyönyörködöm a te törvényedben,)

    25 (Gondold meg azt és jusson eszedbe,)

    26 (A kevély népek csúfolnak engem)

    27 (És miként az istentelen népek,)

    28 (Sem éjjel, sem nappal meg nem szűnöm)

    29 (Hiszem, te vagy az én örökségem,)

    30 (Jól meggondolom az én utamat,)

    31 (Megfosztottak az istentelenek,)

    32 (Az oly népekhez adom magamat,)

    33 (Íme, szegény szolgáddal sok jót től,)

    34 (Minekelőtte megbüntettetném,)

    35 (A kevélyek rólam hamisságot)

    36 (Jómra lett nékem, hogy megalázál,)

    37 (Kezeiddel formáltál engemet,)

    38 (Igaz vagy, Uram, ítéletidben,)

    39 (Nagy irgalmadat mutasd meg nekem,)

    40 (Térjenek hozzám mostan mindenek,)

    41 (Lelkem elfogy nagy kívánságában,)

    42 (Noha én csaknem hasonló vagyok)

    43 (A kevélyek, kik szent törvényedet)

    44 (Csaknem elvesztének ők engemet,)

    45 (Mindörökké, Uram, a te igéd)

    46 (Mind ma és mindörökké megállnak,)

    47 (Nem felejtem el szent törvényedet,)

    48 (Istentelenek énreám titkon)

    49 (Nagy szerelmem vagyon törvényedhez,)

    50 (Tudósabb vagyok tanítóimnál,)

    51 (Minden hamis utat elkerülök,)

    52 (A te beszéded ékes és drága,)

    53 (Óránként fáklyám nékem szent igéd,)

    54 (Felette igen megnyomorodtam,)

    55 (Oly nagy veszélyben forog életem,)

    56 (Bizonyságidat örökül bírom,)

    57 (Ösztönösen gyűlölöm azokat,)

    58 (Gonosztevők, menjetek el tőlem,)

    59 (Légy gyámolom, adj jó békességet,)

    60 (Gonoszakat te elvetsz a földről,)

    61 (Pörpatvar nincsen nékem kedvemre,)

    62 (Az én szemeim elfogyatkoztak,)

    63 (Szolgád vagyok, adj értelmet nekem,)

    64 (Azért a te szent tanításidat)

    65 (Rakvák bizonyságid nagy csudákkal,)

    66 (Felfohászkodom gyakran én számmal,)

    67 (Szent igédben vezéreld utamat,)

    68 (Világosítsd meg orcád szolgádon,)

    69 (Summa szerint, Uram, te igaz vagy)

    70 (Megöl a bú nagy indulatomban,)

    71 (Én kicsiny és megvettetett vagyok,)

    72 (Én kergettetem, vagyok ínségben,)

    73 (Teljes szívből hozzád esedezem,)

    74 (Gyakorta reggel virradat előtt)

    75 (Kegyességedért halld meg beszédem,)

    76 (De te énhozzám, Uram, közel vagy,)

    77 (Vedd eszedbe én nagy ínségemet,)

    78 (A gonoszoktól, minden meghiggye,)

    79 (Bizonyságidat én nem hagyom el,)

    80 (Törvényidet én igen szeretem,)

    81 (Űznek, kergetnek a fejedelmek,)

    82 (A hazugságot igen gyűlölöm,)

    83 (Nagy békességük vagyon azoknak,)

    84 (Bizonyságidra gondot tart lelkem,)

    85 (Zengő kiáltásom jusson hozzád,)

    86 (Ha én megtanulom szerzésedet,)

    87 (Ments meg, Uram, engem kezeiddel,)

    88 (Éltét csak azért kívánja lelkem,)

120

    1 (Én az Úr Istenhez kiálték,)

121

    1 (Szemem a hegyekre vetem,)

    2 (Lábad botlani nem hagyja,)

    3 (Az Úr téged megőrizzen,)

    4 (Az Úr őrizze örökké)

122

    1 (Örülök az én szívembe')

    2 (Légyen te kőfalaidban)

123

    1 (Tehozzád szemeimet, Úr Isten,)

    2 (Kegyelmezz, Uram, kegyelmezz nékünk,)

124

    1 (Az Izráel ezt nyilván mondhatja:)

    2 (Elnyelnek vala ők elevenen,)

    3 (A nagy árvíz reánk rohan vala,)

    4 (Miképpen elszalad a madárka)

125

    1 (Akik bíznak az Úr Istenben)

    2 (És mint a nagy Jeruzsálemet)

    3 (Mert az övéit ő nem hagyja)

    4 (Jelen van a jószívűekkel,)

126

    1 (Mikor a Siont az Isten)

    2 (Az Úr mutatá hatalmát,)

    3 (Akik nagy könnyhullatással)

127

    1 (Hogyha ember házat épít)

    2 (Hiába keltek fel reggel,)

    3 (Akinek gyermeki vannak,)

    4 (Ó, mely drága adományok,)

128

    1 (Boldog az ember nyilván,)

    2 (Házadban feleséged,)

    3 (Ez igen szép ajándék,)

129

    1 (Én ifjúságomtól fogva engem)

    2 (Széjjel-keresztül az én hátamat)

    3 (De az igazságnak jó Istene)

    4 (Mint a hitvány fű, olyak legyenek,)

    5 (Min az arató nem talál annyit,)

    6 (És aki itt elmégyen, ne mondja:)

130

    1 (Tehozzád teljes szívből)

    2 (Ha, Uram, bűnünk szerint)

    3 (Énnékem reménységem)

    4 (Izráel, az Istenben)

131

    1 (Uram, nem űz nagyra szívem,)

    2 (De kivetettem szívemből)

    3 (Hogyha olyanná nem lettem,)

    4 (Izráel, az Úr Istenben)

132

    1 (Emlékezzél meg, Úr Isten,)

    2 (Ezt, úgymond, én fölfogadom,)

    3 (Nyugalmam addig nem lészen,)

    4 (Mert e Siont az Úr Isten)

    5 (Én őket megelégítem,)

133

    1 (Ímé, mily jó és mily nagy gyönyörűség)

134

    1 (Úrnak szolgái mindnyájan,)

    2 (Felemelvén kezeteket,)

    3 (Megáldjon téged az Isten)

135

    1 (Áldjátok az Úr nevét,)

    2 (Dicsérjétek, mert jó ő,)

    3 (Mert tudom, hogy ez Isten)

    4 (Megáll örökké neve)

    5 (Kik az Urat félitek,)

136

    1 (Dicsérjétek az Urat,)

    2 (Áldjátok Istenteket,)

    3 (Dicsérje őtet minden,)

    4 (Minden őt magasztalja,)

    5 (Ki a mennyet teremté)

    6 (Aki a széles földet)

    7 (Ki nagy szép lámpásokat)

    8 (Nappal vezérlésére)

    9 (Ellenségünk kezéből)

    10 (E földön minden testet)

    11 (Áldjátok az Úr Istent)

137

    1 (Hogy a babiloni vizeknél ültünk,)

    2 (Akik minket fogva tartottak, kértek,)

    3 (Íme, neked én azt nyilván felelem,)

    4 (Az Édom fiairól emlékezzél,)

    5 (Te, Babilonnak leánya, meghiggyed,)

138

    1 (Dicsér téged teljes szívem,)

    2 (Öregbül nagy dicsőséged,)

    3 (Ez Urat, ki felségesen)

    4 (Mindennemű szükségemben,)

139

    1 (Uram, te megvizsgálsz engem,)

    2 (Vagy járok-kelek, vagy fekszem,)

    3 (Körös-körül rajtam minden)

    4 (Lelked előtt hová mennék,)

    5 (Ha a hajnal szárnyát venném,)

    6 (Mondék: talán setétséggel)

    7 (Nálad ismeretes voltam)

    8 (Mily drágák a te tanácsid,)

    9 (Vizsgálj meg és jól próbálj meg,)

140

    1 (Szabadíts meg engem, Úr Isten,)

    2 (Kik csak hamisságot gondolnak)

    3 (Ments meg a gonoszok kezébül,)

    4 (Uram, segítség vagy te nékem)

    5 (Ne engedd a hitetleneknek,)

    6 (Tudom, hogy Isten a szegénynek)

    7 (Az igazak szép énekkel)

141

    1 (Tehozzád kiáltok, Úr Isten,)

    2 (Könyörgésem elődbe menjen,)

    3 (Őrizettel tartsd meg én szájam,)

    4 (Ne bocsássad szívem gonoszra,)

    5 (A hív ember megfeddjen engem,)

    6 (Mert én elhiszem s mondom nyilván,)

    7 (Szemeim reád néznek, Uram,)

142

    1 (Én az Úrhoz felkiálték,)

    2 (Ha szorongattatik lelkem,)

    3 (Utamra tőrt mernek hányni,)

    4 (Bezárattak utak, ajtók,)

    5 (Tehozzád kiálték, Uram,)

    6 (Halld meg az én imádságom,)

    7 (Vedd ki fogságból lelkemet,)

143

    1 (Hallgasd meg, Uram, kérésemet,)

    2 (Az ellenség kerget engemet,)

    3 (Ez ilyen nagy ínségim között)

    4 (Tehozzád, én Uram, Istenem,)

    5 (Ne késsél, hallgasd meg kérésem,)

    6 (Uram, engemet erősíts meg,)

144

    1 (Áldott az Úr, ki kezemet tanítja,)

    2 (De micsoda az ember életében,)

145

    1 (Magasztallak téged, én Istenem,)

    2 (Éneklem a te dicsőségedet,)

    3 (Megáll örökké a te országod,)

    4 (Az Úr igaz minden útaiban,)

146

    1 (Áldjad, én lelkem, az Urat,)

    2 (Ki a mennyet és a földet)

    3 (Akik méltatlan szenvednek,)

    4 (És a világtalanoknak)

    5 (Veszedelmében megmenti)

    6 (A hitleneket megrontja,)

147

    1 (Az Urat dicsérjétek, mert jó,)

    2 (Töredelmes szívet meggyógyít,)

    3 (Nagy a mi Urunk, az Úr Isten,)

    4 (Inkább azokban gyönyörködik,)

    5 (Jákóbnak adá szent igéjét,)

148

    1 (No, dicsérjétek mindnyájan)

    2 (Az Urat ti magas egek,)

    3 (Ifjak, leányok és vének,)

149

    1 (Az Úrnak, no, énekeljetek)

    2 (Az Úr nevét síppal és dobbal,)

    3 (Szent hívei az Úr Istennek)

150

    1 (Dicsérjétek az Urat!)

    2 (Dicsérjétek őt kürtben,)

    3 (Az Urat cimbalmokban)

---- Kezdő énekek ----

151. Kegyes Jézus, itt vagyunk

    1 (Kegyes Jézus, itt vagyunk)

    2 (Elménket, értelmünket)

    3 (Dicsőségnek napfénye,)

152a. Ím, béjöttünk nagy örömben

    1 (Ím, béjöttünk nagy örömben,)

    2 (Itt megállunk teelőtted,)

    3 (Vágyik lelkünk szent Igédhez,)

    4 (Örvendezünk mi szívünkben,)

    5 (Csak ez nékünk vigasságunk,)

    6 (Tartsd meg azért békességben,)

    7 (Prédikáltasd szent igédet,)

    8 (Zengedeznek mi ajakink,)

    9 (Áldott vagy te magas mennyben,)

153. Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni

    1 (Itt van Isten köztünk, Jertek őt imádni,)

    2 (Itt van Isten köztünk: Ő, kit éjjel-nappal)

    3 (Csodálatos Felség, Hadd dicsérlek Téged:)

    4 (Általjársz Te mindent; Rám ragyogni engedd)

    5 (Egyszerűvé formálj Belső, lelkiképpen,)

    6 (Jöjj és lakozz bennem: Hadd legyen már itt lenn)

154. Jövel, ó, áldott Szentlélek!

    1 (Jövel, ó, áldott Szentlélek!)

155. Ó, mely boldog ember az

    1 (Ó, mely boldog ember az, Ki téged, élő, igaz,)

156. Atya, Fiú, Szentlélek, Készíts szent Igédre

    1 (Atya, Fiú, Szentlélek,)

157. Nem vagyunk mi magunkéi

    1 (Nem vagyunk mi magunkéi,)

158. Ó, Úr Isten, légy közöttünk

    1 (Ó, Úr Isten, légy közöttünk,)

159. Örvend mi szívünk, Mikor ezt halljuk

    1 (Örvend mi szívünk, Mikor ezt halljuk:)

    2 (Megállunk hittel, Örök Úr Isten,)

    3 (Áldd meg, Úr Isten, A te népedet,)

    4 (Légyen békesség, Felséges Isten,)

    5 (Dicséret neked, Atya Úr Isten,)

160. Szent Isten, no-ha néked

    1 (Szent Isten, no-ha néked Az egek ü-lő széked,)

161. Szentlélek, végy körül bennünket

    1 (Szentlélek, végy körül bennünket,)

    2 (Szentlélek, mi imádunk téged,)

    3 (Szakaszd el hát most is szívünket,)

162. Szűkölködünk Nagymértékben

    1 (Szűkölködünk Nagymértékben)

163. Terólad zeng dícséretünk

    1 (Terólad zeng dícséretünk,)

164. Téged áldunk, nagy Isten!

    1 (Téged áldunk, nagy Isten!)

    2 (Szent Igédnek világát)

    3 (Tartsd meg köztünk, Úr Isten,)

165. Uram Isten, siess

    1 (Uram Isten, siess)

166. Úr Isten, mi sok szükséget

    1 (Úr Isten, mi sok szükséget)

167. Úr Jézus, mely igen drága

    1 (Úr Jézus, mely igen drága)

168. Urunk Jézus, fordulj hozzánk

    1 (Urunk Jézus, fordulj hozzánk,)

    2 (Nyisd meg szánkat hál’adásra,)

    3 (Míglen éneklünk mennyégben:)

    4 (Dicsőség Atya Istennek,)

---- Záró énekek ----

169. Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme

    1 (Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme,)

170. Áldjuk Istent végével

    1 (Áldjuk Istent végével)

    2 (Immár Isten áldása)

    3 (Áldja meg kimentünket,)

171. Dicsőség az Atyának, A Fiúnak

    1 (Dicsőség az Atyának,)

172. Ó, maradj kegyelmeddel Mivelünk

    1 (Ó, maradj kegyelmeddel)

    2 (Ó, maradj szent igéddel)

    3 (Ó, maradj, világosság,)

    4 (Ó, maradj áldásoddal)

    5 (Ó, maradj oltalmaddal)

    6 (Ó, maradj hűségeddel)

173. Ti keresztyének, dicsérjétek Istent

    1 (Ti keresztyének, dicsérjétek Istent,)

    2 (Imádkozzatok az Atya Istennek,)

    3 (Áldjon meg minket az Atya Úr Isten,)

174. Uram, bocsásd el népedet békével

    1 (Uram, bocsásd el népedet békével,)

    2 (E gyarló testben Jézus él már, nem mi,)

175. Uram, bocsássad el Szolgádat békével

    1 (Uram, bocsássad el)

    2 (Kit világos fényül)

    3 (Őt, ki kegyelmedből)

---- Advent ----

176. Álmélkodással csudáljuk

    1 (Álmélkodással csudáljuk)

    2 (Mert az emberi nemzetet)

    3 (Ó, Isten bölcsességének)

    4 (Mi azért vígan dicsérünk,)

177. Dicsérd Istent, keresztyénség

    1 (Dicsérd Istent, keresztyénség,)

    2 (Leszállván Atyja kebléből,)

    3 (Letette minden hatalmát,)

    4 (Anyjának ölében nyugszik,)

    5 (Ki az utolsó időben)

    6 (Csuda változással testet)

    7 (Én úr, ő pedig lett szolga,)

    8 (Ma Paradicsom kapuját)

178. Drága Advent, köszöntünk

    1 (Drága Advent, köszöntünk,)

179. Igaz Isten, ígéretedben

    1 (Igaz Isten, ígéretedben)

    2 (Megmondottad volt még kezdetben)

    3 (Meglett ez, és a Szűz méhében)

    4 (Lelki örömmel megújulva)

    5 (Tarts meg bennünket az országban,)

180. Isten, aki népedet

    1 (Isten, aki népedet)

    2 (Ez a fény ha felragyog)

    3 (Idvözítő Jézusunk,)

    4 (Vágyva vágyunk, nagy Király,)

    5 (Isten, aki szót adál)

181a. Jöjj, népek Megváltója

    1 (Jöjj, népek Megváltója,)

    2 (Nem emberi erőtől,)

    3 (Jöve ágyas házából,)

    4 (Szent Atyjától földre jött,)

    5 (Atya Isten szent Fia,)

    6 (Jászolod immár fénylik,)

    7 (Dicsőség néked, Urunk,)

181b. Jöjj, népek Megváltója

    1 (Jöjj, népek Megváltója,)

    2 (Jöjj Te, az égnek szentje,)

    3 (Te érkezel Atyádtól)

    4 (Ím, készen vár a jászol,)

    5 (Ó, szállj közénk, királyunk!)

182. Kapuk, emelkedjetek! Kiáltó szó hallik

    1 (Kapuk, emelkedjetek!)

    2 (Ímhol jő a Vőlegény,)

    3 (Már az ég harmatozzon,)

    4 (Az utat egyengessed,)

    5 (Az Illésnek lelkével)

    6 (Isten Báránya, jövel,)

    7 (Dávid gyökere s ága,)

    8 (Bennem az Úr temploma)

    9 (Tégy szívedre pecsétül,)

183. Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek

    1 (Kegyes lelkek, az Urat dicsérjétek,)

    2 (Lelkünk sebe már nem gyógyulhatatlan,)

    3 (Ne vess meg, Jézusunk, tovább is kérünk,)

184. Várj, ember szíve, készen! Mert jő a Hős, az Úr

    1 (Várj, ember szíve, készen!)

    2 (Jól készítsétek útát!)

    3 (Az Úr elé ha tárod A szív alázatát,)

    4 (Ó, Jézusom, szegényed)

185. Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel

    1 (Ó, jöjj, ó, jöjj, Immánuel,)

    2 (Ó, jöjj el, Jesse vesszeje,)

    3 (Ó, jöjj, ó, jöjj el, Napkelet,)

    4 (Jöjj, Dávid kulcsa, nyisd ki hát)

    5 (Ó, jöjj, ó, jöjj el, Adonáj,)

186. Küldé az Úr Isten Hűséges szolgáját

    1 (Küldé az Úr Isten Hűséges szolgáját)

    2 (Menj el Máriának)

    3 (Mondd ezt: ó,)

    4 (Szent szűz,)

    5 (Hallá s elfogadá)

    6 (Emberi nemzetnek)

    7 (Kinek erőssége)

    8 (De a Bűnbocsátó)

187. Szép tündöklő hajnal csillag

    1 (Szép tündöklő hajnal csillag,)

    2 (Ó, gyöngyös, drága korona,)

    3 (Öntsd mélyen az én szívembe,)

    4 (Mennyből nagy öröm fénylik rám,)

    5 (Teremtő Atyám, Úr Isten,)

    6 (Szóljon tehát az orgona,)

    7 (Ily kedvvel vigad én szívem,)

188. Szállj, szállj magasra, szíveink reménye

    1 (Szállj, szállj magasra, szíveink reménye,)

    2 (Jön már a Jézus, a mi sziklavárunk,)

    3 (Ő lesz a váltság, élet birodalma,)

    4 (Hitünknek lesz majd diadalma teljes:)

    5 (Szállj, szállj magasra, szíveink reménye,)

189. Új világosság jelenék

    1 (Új világosság jelenék,)

    2 (Evangéliom erejét,)

    3 (Kit sok száz esztendeiglen)

    4 (Ezt a mi hitetlenségünk)

    5 (Igaz az Isten Igéje,)

    6 (Kérünk, Úr Isten, tégedet,)

    7 (Mert csak te vagy bizodalmunk,)

    8 (Dicsőség légyen Atyának)

---- Karácsony ----

190. Jer, mindnyájan örüljünk

    1 (Jer, mindnyájan örüljünk,)

    2 (Kit az Atya Úr Isten,)

    3 (Elhagyá gazdagságát,)

    4 (Ő életnek adója,)

    5 (Azért jöve, hogy éljünk,)

    6 (Nagy szeretet mindenhez,)

    7 (Akik benne nem bíznak,)

    8 (Mi azért e felségben,)

191. Az Istennek szent angyala

    1 (Az Istennek szent angyala)

    2 (Mennyből jövök most hozzátok,)

    3 (E mai nap egy kis gyermek)

    4 (Már lehozta az életet,)

    5 (Ez lesz néktek a jegy róla:)

    6 (Ez Úr Krisztus mi Istenünk,)

    7 (Nyílj meg, szívem, lásd meg jobban,)

    8 (Jertek hát, mi is örvendjünk,)

    9 (Mindeneknek teremtője,)

    10 (Nincs-é senki e világon,)

    11 (Néked bársonyod s tafotád,)

    12 (Ó, én szerelmes Jézusom,)

    13 (Ó, kedves vendég, nálam szállj,)

    14 (Én lelkemnek rejtekébe,)

    15 (A mennyei magas égben)

192. Dicsőség a magas menynyekben

    1 (Dicsőség a magas menynyekben)

    2 (Dicsőség, dicsőség az égben)

    3 (Ó, emberi testbe öltözött)

    4 (Jövel, fogadd el te magadnak)

    5 (Hozd el mihozzánk te magaddal)

    6 (Szülj újjá, értünk ma született)

193. Dicsőség az Istennek, Dicsőség az Istennek

    1 (Dicsőség az Istennek, Dicsőség az Istennek)

194. Dicsőség mennyben az Istennek!

    1 (Dicsőség mennyben az Istennek!)

    2 (Békesség földön az embernek!)

    3 (Dicsérjük a szent angyalokkal,)

    4 (Ó, Jézus! ne vess meg bennünket,)

    5 (Dicsőség az örök Atyának)

195. Ez nap nékünk dicséretes nap

    1 (Ez nap nékünk dicséretes nap,)

    2 (Ez Gyermek volt a megígért mag)

    3 (Megtöreték e Gyermek miatt)

    4 (Nincsen immár semmi félelmünk)

    5 (Megtöretnek a pogány népek,)

    6 (Hálát adjunk az Úr Istennek,)

196. Hogy eljött az időknek teljessége

    1 (Hogy eljött az időknek teljessége,)

    2 (Uraknak Ura értem lett szolgává,)

    3 (Ezáltal a kegyelmi frigy felépült,)

    4 (Ó, Isten, hozzám kötéd így magadat,)

    5 (Már megítélted szegény lelkem perét,)

    6 (E kedves vendéget már mint fogadjam?)

    7 (Kereslek, Uram, engem te is keress;)

197. Itt állok jászolod felett

    1 (Itt állok jászolod felett,)

    2 (Nem éltem még e föld színén:)

    3 (Halálban, éjben vártam én:)

    4 (Csak nézlek boldog szívvel,)

    5 (Megváltóm, egy kérésemet)

198. Jézus, születél idvességünkre

    1 (Jézus, születél idvességünkre,)

    2 (Első szüleink vétkei miatt)

    3 (Nem volt senki sem,)

    4 (Értünk felvevél a Szűztől testet,)

    5 (Siess már hozzánk,)

    6 (Légyen tisztesség te Felségednek)

199. Jöjjetek Krisztust dicsérni

    1 (Jöjjetek Krisztust dicsérni,)

    2 (Bűn, pokol már búban éljen,)

    3 (Küldte Őt az Úr kegyelme)

    4 (Irgalommal szánva minket,)

    5 (Áldott óra, boldog óra,)

    6 (Jászol-ölben drága Gyermek,)

200. Karácsony ünnepében, Karácsony ünnepében

    1 (Karácsony ünnepében,)

201a. Krisztus Urunknak áldott születésén

    1 (Krisztus Urunknak áldott születésén,)

    2 (A magasságban dicsőség Istennek,)

    3 (A nemes Betlehemnek városába’)

    4 (Eljött már, akit a szent atyák vártak,)

    5 (Ez az Úr Jézus, igaz Messiásunk,)

    6 (Hála legyen mennybéli szent Atyánknak,)

    7 (Ó, örök Isten, dicső Szentháromság,)

201b. Krisztus Urunknak áldott születésén

    1 (Krisztus Urunknak áldott születésén,)

202. Örvendjetek, keresztyének

    1 (Örvendjetek, keresztyének,)

    2 (A Megtartó ma született,)

    3 (Ó, imádandó titkai)

    4 (Ennek örülnek az egek,)

    5 (Áldom én is szent nevedet,)

203. Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel

    1 (Ó, jöjjetek, hívek, ma lelki nagy örömmel,)

    2 (Az életnek szent Ura, dicsőség Királya)

    3 (Ti angyali lelkek, ma zengjetek az Úrnak)

    4 (Úr Jézus, ki ez napon érettünk születtél,)

204. Szívünk vígsággal ma bétölt

    1 (Szívünk vígsággal ma bétölt,)

    2 (Megszáná az Úr estünket,)

    3 (Próféta, kinek nincs mása,)

    4 (Szelídség volt minden dolga,)

    5 (Jézus, engedj hozzád mennem,)

---- Óév ----

205. Ismét egyik esztendeje

    1 (Ismét egyik esztendeje,)

    2 (Boldog, ki csendes lélekkel,)

    3 (Boldog, kinek nem kell szánni)

    4 (De vajon melyik halandó)

    5 (Tökéletességnek Atyja,)

    6 (Minthogy azért te teheted,)

---- Újév ----

206. Az Úrnak jó volta

    1 (Az Úrnak jó volta napjainkhoz napokat told,)

    2 (Jó Atyánk, az elmúlt esztendő minden szakasza)

    3 (Úr Isten, ki minket)

    4 (Vigyázz híveidre s hab közt)

    5 (E gyülekezeten, mely)

    6 (Adj vidám órákat,)

207. Ez esztendőt áldással

    1 (Ez esztendőt áldással,)

208. Ez esztendőt megáldjad

    1 (Ez esztendőt megáldjad,)

209. Örök Isten, kinek esztendők

    1 (Örök Isten, kinek esztendők)

    2 (Ó, mely sokan elaluvának)

    3 (Uram, a te lelked ereje)

    4 (Adj minékünk megújult szívet)

    5 (Ez esztendőt testi jókkal is,)

    6 (Kegyelmed s áldásod újítsad)

    7 (Tekintsd meg a szűkölködőket,)

    8 (Végre midőn mind megavúlunk)

210. Nékünk születék menynyei király

    1 (Nékünk születék menynyei király,)

    2 (Régen megírák ezt a próféták,)

    3 (Szűz Máriától gyermek születék,)

    4 (Nagy hatalmas lőn e kisded gyermek,)

    5 (Győzedelmet vőn a kárhozaton,)

    6 (Nincsen a bűnnek hatalma rajtunk,)

    7 (Adjunk nagy hálát az Úr Istennek)

    8 (Dicsőíttessék a Szentháromság,)

---- Virágvasárnap ----

211a. Örvendezzen már e világ

    1 (Örvendezzen már e világ,)

    2 (Zakariás szent próféta)

    3 (Ne félj, mert íme örömed:)

    4 (Véle vagyon istensége,)

    5 (Elöl s utol nagy serege)

    6 (Némelyek ruházatjokkal,)

    7 (Mi is azért királyunknak,)

    8 (Dicsőség Atyánknak mennyben,)

211b. Örvendezzen már e világ

    1 (Örvendezzen már e világ,)

    2 (Ó! mily nagy alázatosság,)

    3 (Jeruzsálem városába)

211c. Örvendezzen már e világ

    1 (Örvendezzen már e világ,)

    2 (Csodatevő erejével,)

    3 (Hol Mária, a szent asszony,)

    4 (Onnan indult Jézus útra)

    5 (Nagy sokaság körülötte)

    6 (Útjára ifjak és vének)

    7 (Mi is azért királyunknak,)

212. A nagy király jön: Hozsánna!

    1 (A nagy király jön:)

    2 (Ó, szentegyház,)

    3 (Jézus király és magát annak vallja,)

    4 (Ó, édes Jézus, Atyádnak szent Fia!)

    5 (Hogy csak a Jézus és az ő szent)

---- Nagypéntek ----

213. Áll a Krisztus szent keresztje

    1 (Áll a Krisztus szent keresztje)

    2 (Bánt a sok gond, űz a bánat,)

    3 (Boldogságnak napja süt rám;)

    4 (Áldássá lesz ott az átok,)

    5 (Áll a Krisztus szent keresztje)

214. Győzhetetlen én kőszálom

    1 (Győzhetetlen én kőszálom,)

    2 (Sebeidnek nagy voltáért,)

    3 (Reád bíztam én ügyemet,)

    4 (Irgalmazz meg én lelkemnek,)

    5 (Mutass, Jézus, kies földet,)

215. Jézus, világ megváltója

    1 (Jézus, világ megváltója,)

    2 (Szent kereszteden kereslek,)

    3 (E keresztről, én Reményem,)

    4 (Ne gerjedezz vétkem ellen,)

    5 (Engem ily nagy szerelmedből,)

    6 (Ajánlom magamat néked:)

    7 (Ez keserves halálodért,)

    8 (Nyílj fel, édes szív rózsája,)

    9 (Engem, bűnöst, kérlek, ne hagyj,)

216. Jézus, Istennek Báránya

    1 (Jézus, Istennek Báránya,)

    2 (Hegyek, halmok süllyedeznek,)

    3 (Íme, a templom kárpitja)

    4 (Mindezekből, ó, mit értsünk?)

    5 (Fiát a szeretet Atyja)

    6 (Köztünk van a Szentek Szentje:)

    7 (Jézus, ki értünk szenvedtél,)

217. Királyi zászlók lobognak

    1 (Királyi zászlók lobognak,)

    2 (Átverve szeggel tagjai,)

    3 (Dávidnak bétölt írása,)

    4 (Légy áldott, oltár s áldozat,)

    5 (Élő kútfő, Szentháromság!)

218. Krisztus, ártatlan Bárány

    1 (Krisztus, ártatlan Bárány,)

219. Lelkem, nézz a Golgotára

    1 (Lelkem, nézz a Golgotára,)

220. Ó, Isten, ki a törődött

    1 (Ó, Isten, ki a törődött)

    2 (Mint sír a kertben magában,)

    3 (De új erőt vesz magának,)

    4 (A bíró bár elismeri,)

    5 (Függ már a fán kiterjesztett)

    6 (Ó, kínok közt elenyészett)

    7 (Elhal énbennem is a szív)

    8 (Mégis biztat engem a hit,)

221. Ó, Krisztusfő, te zúzott

    1 (Ó, Krisztusfő, te zúzott,)

    2 (Ékességed, te drága,)

    3 (Mind, ami kín, ütés ért,)

    4 (Itt állok - ó, ne vess meg -)

    5 (Ó, légy érette áldott,)

    6 (Mellőlem el ne távozz,)

    7 (Légy pajzsom és reményem,)

222. Ó, ártatlanság báránya

    1 (Ó, ártatlanság báránya,)

    2 (Hogy érdemlettük ezt tőled,)

    3 (Bár tiszta ártatlanság vagy,)

    4 (Mivelhogy Isten fiának,)

    5 (Áldott légy ezért, Jézusunk,)

223. Paradicsomnak te szép élő fája

    1 (Paradicsomnak te szép élő fája,)

    2 (Értünk egyedül szörnyű)

    3 (Csudánkra vannak a)

    4 (Első szódban így)

    5 (Lőn második szód)

    6 (Keserves szívű)

    7 (ÍMHOL AZ ANYÁD,)

    8 (Ártatlan Bárány, keserűségedben,)

    9 (Jövendölések mind)

    10 (Mikoron, Uram, a mérget elvévéd,)

    11 (Reád érkezvén a)

    12 (Édes Jézusunk,)

    13 (Adjad, hogy mi is)

    14 (A pályafutást mi is)

    15 (Hála légyen a mennybéli)

224. Te drága Jézus, mi történt tevéled

    1 (Te drága Jézus,)

    2 (Megostoroznak,)

    3 (Mondd, ennyi kínnak)

    4 (S mily büntetés,)

    5 (Meghal a jó, ki)

    6 (Ó, mérhetetlen)

    7 (Ó, nagy Királyom,)

    8 (Ha trónusodnál, Jézusom,)

---- Nagyszombat ----

225. Ó, Krisztus, láttam szenvedésed

    1 (Ó, Krisztus, láttam szenvedésed,)

    2 (A természet velünk zokogja)

    3 (Szent áldozat, tedd, meg ne szűnjünk)

    4 (Jóságod mély és mély a hála,)

226. Sirasd meg, sirasd meg bűneidet, ó, ember

    1 (Sirasd meg, sirasd)

    2 (Jövünk, ó, Úr Jézus,)

    3 (Te, kinek sírodból)

    4 (Édes Idvezítőnk,)

---- Húsvét ----

227. Felvirradt áldott szép napunk

    1 (Felvirradt áldott szép napunk,)

    2 (Az ősi kígyót, bűnt, halált,)

    3 (Az élet győz, a mord halál)

    4 (A nap s a föld s minden, mi él,)

    5 (Mi is éljünk vigadva hát,)

228. E húsvét ünnepében

    1 (E húsvét ünnepében,)

229. E húsvét ünnepében

    1 (E húsvét ünnepében,)

230. Uram, közel voltam hozzád, mégis elszakadtam

    1 (Uram, közel voltam hozzád,)

    2 (Uram, téged kerestelek:)

    3 (Uram, taníts hinni benned,)

231. Feltámadt a mi életünk

    1 (Feltámadt a mi életünk,)

    2 (A földben minden gyökerek,)

    3 (Mert feltámadt ő igazán,)

    4 (Dicséret a nagy Istennek,)

232. Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!

    1 (Győzelmet vettél, ó, Feltámadott!)

    2 (Lásd, ott az Jézus, az Üdvözítő!)

    3 (Mért félne szívem? Él az én Uram,)

233. Jézus, ki a sírban valál

    1 (Jézus, ki a sírban valál,)

    2 (Hol van, koporsó, hatalmad?)

    3 (Nincs már szívem félelmére)

    4 (Sőt hiszem, hogy e tört cserép)

    5 (Jézus, segíts engem ebben,)

234. Jézus meghalt bűneinkért

    1 (Jézus meghalt bűneinkért,)

    2 (Életét maga letette)

    3 (A meghalt Jézus vére szólt)

    4 (Hogy ez kedves volt Istennek,)

    5 (Jézus, én megholt életem,)

    6 (Istenséged megmutatád)

235. Krisztus feltámada Igazságunkra

    1 (Krisztus feltámada Igazságunkra,)

    2 (Mind e világ terhét)

    3 (De lám, ezt nem érti)

    4 (Azért nem fogadják)

    5 (”Krisztus feltámada” -)

    6 (Tudva, bűnben élünk,)

    7 (Támadjunk fel testben)

    8 (Vegyük nagy jó kedvvel)

    9 (Dicsőség mennyégben)

236. Krisztus feltámadott, Kit halál el ragadott

    1 (Krisztus feltámadott,)

237. Krisztus ma feltámada

    1 (Krisztus ma feltámada,)

    2 (Csodálatos harc vala,)

    3 (Haljunk meg bűneinknek,)

    4 (Méltó azért vigadnunk,)

238. Örvendezzetek, egek

    1 (Örvendezzetek, egek,)

    2 (Jézus él, mi is élünk,)

    3 (Nékünk megigazulást)

    4 (Előtted arcra esünk,)

    5 (Cselekedd Szentlelkeddel,)

---- Krisztus mennybemenetele ----

239. A Krisztus mennybe felméne

    1 (A Krisztus mennybe felméne,)

    2 (Ó, mi kegyelmes Mesterünk,)

    3 (Te látod mennyből éltünket)

    4 (Mert megfogadtad minekünk,)

    5 (És oltalmazz meg mindentől,)

    6 (Tekints nagy gyarlóságinkra,)

    7 (Egyetemben keresztyének,)

    8 (Dicséret légyen Atyának)

240. Úr Jézus, aki felséggel

    1 (Úr Jézus, aki felséggel,)

    2 (Te is e dicsőségedből,)

    3 (Mivel te utat nyitottál)

    4 (Míg bujdosunk e pusztában)

    5 (Majd ha megfutjuk pályánkat,)

241. Úr Jézus, ki mennybe fölmentél

    1 (Úr Jézus, ki mennybe fölmentél,)

    2 (Úr Jézus, áraszd ki erődet:)

    3 (Úr Jézus, hisszük: eljössz ismét,)

---- Pünkösd, könyörgés Szentlélekért ----

242. A pünkösdnek jeles napján

    1 (A pünkösdnek jeles napján)

    2 (Melyet Krisztus ígért vala)

    3 (Tüzes nyelveknek szólása,)

    4 (Bételvén ők Szentlélekkel,)

    5 (Örüljünk azért őneki,)

    6 (Dicsértessél Atya Isten,)

243. Ó, áldott Szentlélek

    1 (Ó, áldott Szentlélek,)

    2 (Hatalmas erőddel őket)

    3 (Jövel mihozzánk is,)

    4 (Oszlasd el homályos)

244. E pünkösd ünnepében

    1 (E pünkösd ünnepében,)

245. E pünkösd ünnepében

    1 (E pünkösd ünnepében,)

246. Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét

    1 (Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét)

    2 (Jer, Világosság, ragyogj fel nekünk,)

    3 (Ó, Szeretet, áraszd ránk meleged,)

    4 (Ínségeinkben fő Vigasztalónk,)

247. Jézus, az ígéretet

    1 (Jézus, az ígéretet Ím, bételjesítetted,)

    2 (Ama megfeszíttetett)

    3 (Isten, aki tűzben jött)

    4 (Bátorítja szívüket a Jézus híveinek;)

    5 (Egy halász, ha prédikál,)

    6 (Terjed e tűz az egész)

    7 (Add nékünk is, Istenünk,)

248. Jövel, Szentlélek Isten

    1 (Jövel, Szentlélek Isten,)

    2 (Szenteld meg mi szívünket,)

    3 (Adj isteni félelmet)

    4 (Vigasztald meg elménket;)

    5 (Hogy téged az Atyával)

249. Jövel, Szentlélek Úr Isten

    1 (Jövel, Szentlélek Úr Isten,)

    2 (Jövel megnyomorultaknak)

    3 (Távoztasd el mi lelkünknek)

    4 (Jövel, gerjeszd fel szívünkben)

    5 (Te vagy bizony örök Isten,)

    6 (Te vagy, ki a prófétáknak)

    7 (Te vagy a nagy Úr Istennek)

    8 (Világosítsd meg elménket,)

    9 (Adjad szent ajándékodat,)

    10 (Biztasd félelmes szívünket,)

250. Isten élő Lelke, jöjj, Áldva szállj le rám

    1 (Isten élő Lelke, jöjj,)

    2 (Isten élő Lelke, jöjj,)

    3 (Isten élő Lelke, jöjj,)

    4 (Isten élő Lelke, jöjj,)

251. Jövel, Szentlélek Úr Isten

    1 (Jövel, Szentlélek Úr Isten,)

    2 (Te, szentségnek új világa,)

    3 (Ó, mi édes Vigasztalónk,)

252. Jövel, teremtő Szentlélek

    1 (Jövel, teremtő Szentlélek,)

    2 (Hathatós Vigasztalónak)

    3 (Mondatol élő kútfőnek,)

    4 (Gerjessz világot elménkben,)

    5 (Adj nékünk teljes örömet,)

    6 (Távoztasd ellenséginket,)

    7 (Adjad ismernünk az Atyát,)

    8 (Dicsőség az egy Istennek,)

253. Könyörögjünk az Istennek Szentlelkének

    1 (Könyörögjünk az Istennek)

    2 (Ó, Szentlélek, árváknak)

    3 (Te vagy a mi lelkünknek)

    4 (Te tanítád régenten)

    5 (Vedd el a mi szívünknek)

    6 (Válassz minket magadnak)

    7 (Dicsértessél, felséges)

---- Reformáció ----

254a. Erős vár a mi Istenünk

    1 (Erős vár a mi Istenünk,)

    2 (Erőnk magában mit sem ér,)

    3 (E világ minden ördöge)

    4 (Az Ige kőszálként megáll,)

254b. Erős várunk nékünk az Isten

    1 (Erős várunk nékünk az Isten,)

    2 (Nincsen nekünk semmi hatalmunk,)

    3 (Ha a világ mind ördög volna)

    4 (Isten szava megáll mindenha,)

---- Keresztelési énekek ----

255. Ó, örök Isten! ki Atyánk vagy nékünk

    1 (Ó, örök Isten! ki Atyánk vagy nékünk,)

    2 (Te is, ó, Jézus,)

    3 (Isteni Lélek,)

    4 (Az Atya, Fiú és)

256. Úr Isten, kérünk tégedet

    1 (Úr Isten, kérünk tégedet:)

---- Úrvacsorai énekek ----

257. Buzdulj mély hálára, lelkünk

    1 (Buzdulj mély hálára, lelkünk,)

    2 (Szent Fiának emlékére,)

    3 (Áldott Jézus, lelkünk imád,)

    4 (Mit adjunk, égi királyunk,)

    5 (Jertek, hívek, buzduljunk fel,)

    6 (Te pedig, áldott jó Atyánk!)

258. Hallottuk, Jézus, miképpen hívogatsz

    1 (Hallottuk, Jézus,)

    2 (Törődött szívvel teszünk neked vallást:)

    3 (De mégis lelkünk e hittel élesztjük:)

    4 (Ezért az Atya magával bennünket)

    5 (Azért már minket éleszt és vigasztal)

    6 (Szállj le most mennyből, életnek kenyere!)

    7 (Óhajtunk, Jézus, egyesülni veled:)

    8 (Adjad: egymás közt legyen egyességek,)

    9 (Megelégítvén lelkünket ez étel,)

259. Én lelkem, ébredj fel az Úrnak dicséretére

    1 (Én lelkem, ébredj fel az)

    2 (Mert éhező valál,)

    3 (A kútból kihozott,)

    4 (Hol megelégített)

    5 (Azért, kik éheztek,)

    6 (Mint a száj részesül)

    7 (Hát lelkem, tégy vallást,)

260. Hirdetvén az Úr halálát

    1 (Hirdetvén az Úr halálát,)

    2 (Ma is ételt készítettél)

    3 (Ezzel világos jelt adtál)

    4 (Kérünk, Uram, adj kegyelmet,)

    5 (Az ő megtöretett teste,)

    6 (Segítsd gyarló tehetségünk,)

    7 (Amely fogadást ma tettünk,)

261. Jer, lássuk az Úr keresztjét

    1 (Jer, lássuk az Úr keresztjét,)

    2 (A Gecsemáné kertjében)

    3 (Itt szintén lelkéig hata)

    4 (Feszítésre ítélteték)

    5 (Mint Prófétát, csúffá tették,)

    6 (A fát adván szent vállára,)

    7 (Mily csuda buzgó szerelem:)

    8 (Ezért szerzé szent asztalát,)

    9 (Ez egyszerű vendégségben)

    10 (Az Úr sebei mi sebünk,)

    11 (Ez eledel zálog nékünk,)

    12 (Ha meghaltunk Úr Jézussal,)

    13 (Isten ártatlan Báránya,)

    14 (Add, Úr Jézus, halálodban,)

262. Megterítve áll előttünk

    1 (Megterítve áll előttünk)

    2 (Áldott Jézus, te tanítád:)

    3 (Ó, idvesség fejedelme!)

    4 (Te hű voltál egész végig)

    5 (Kenyér és bor szent jegyei)

    6 (Halljuk hívó szózatodat,)

    7 (Áldott Jézus, híveidre)

    8 (Te szenvedtél kínt érettünk,)

    9 (Te az ég dicső Királya,)

    10 (Az volt lelked hagyománya)

    11 (Egy kenyérben, egy pohárban)

    12 (Asztalodnál egyesítsél)

    13 (Asztalodnál erősíts meg)

263. Ó, Jézus, mi idvességünk

    1 (Ó, Jézus, mi idvességünk,)

    2 (Ó, mily szent az az indulat,)

    3 (Mert érdemedben részesül,)

    4 (Azért, kit bűnök rongálnak,)

    5 (Nincs is egyébben oltalmunk,)

264. Lelkem siet hozzád menni

    1 (Lelkem siet hozzád menni,)

    2 (Kedveld, Uram, kegyességét)

265. Idvességünk, váltságunk

    1 (Idvességünk, váltságunk,)

    2 (Nagy volt szüleink bűne,)

    3 (Ez a terített asztal)

    4 (Szent testednek jegyei)

    5 (Vérednek kiömlése)

    6 (űJézus! a te véred szent!)

    7 (Szent törvényed fáklyája)

    8 (Fogjad azért kezünket,)

    9 (Ha szemeink meglátnak)

266. Ó, Úr Jézus, áldassál

    1 (Ó, Úr Jézus, áldassál)

    2 (Sőt egész életedben,)

    3 (Hisszük, hogy szenvedésed)

    4 (Úr Jézus, táplálj minket)

267. Örülj, szívem, Vigadj, lelkem

    1 (Örülj, szívem, Vigadj, lelkem,)

    2 (Ha bűnödért Halálos bért)

    3 (Ez örömben, Reménységben,)

    4 (Tisztogass meg, Bűnből moss meg)

    5 (E vacsora Égi módra)

    6 (Csakhogy immár Bűntől elválj)

    7 (Hát jöjjetek, Bűnös lelkek,)

---- Konfirmációi énekek ----

268. Áldást kérünk, ó, nagy Isten!

    1 (Áldást kérünk, ó, nagy Isten!)

    2 (Kitől jön ránk minden áldás,)

269. Szentháromság, egy Istenünk!

    1 (Szentháromság, egy Istenünk!)

    2 (Jövel, jövel, áldott Isten!)

    3 (Legyen hitük rendületlen,)

    4 (Uram! Fiad szent egyházát,)

270. Szent hitünkről vallást tettünk

    1 (Szent hitünkről vallást tettünk,)

    2 (Sorsunk boldog vagy mostoha,)

---- Egyházi tisztviselők választásakor ----

271. Küldj áldást az őrállókra

    1 (Küldj áldást az őrállókra,)

    2 (Szent egyházad kormányzóit)

    3 (A választott nemzetséget)

    4 (Te királyi papságodat)

    5 (Áldd meg a te szent népedet,)

---- Tanévkezdésre ----

272. Halleluja! Halleluja

    1 (Halleluja! Halleluja,)

    2 (Hű pásztorunk, jó Istenünk,)

    3 (Templomodba hogy betértünk,)

    4 (Áldd meg, óvd meg szép hazánkat,)

273. Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek Ura

    1 (Mi kegyes Atyánk, bölcsességnek)

    2 (Mi, te fiaid, tudatlanságunkban,)

    3 (Világosítsd meg tudatlan elménket,)

    4 (Adj jó tanító mestereket nékünk,)

    5 (Őrizz meg minket gonosz erkölcsöktől,)

    6 (Hogy jövendőre mi felnevekedvén,)

    7 (Hogy szolgálhassunk te szent egyházadnak,)

    8 (Hogy holtunk után a nagy iskolában,)

    9 (Dicsőség néked, kegyes Atya Isten,)

---- Tanévzárásra ----

274. Jertek, ifjak, gyermekek!

    1 (Jertek, ifjak, gyermekek!)

    2 (”Az Úr Isten félelme)

    3 (Atyánk, ha ez év alatt)

    4 (Áldást osztó jobb kezed)

---- Aratási ének ----

275. Nagy Isten! ki az aratásnak

    1 (Nagy Isten! ki az aratásnak)

    2 (Megért mezők szép sárga színben)

    3 (Az aratás a te jóságod,)

    4 (Áldott legyen,)

---- Reggeli énekek ----

276. Alleluja, dicsérjétek

    1 (Alleluja, dicsérjétek,)

277. Hálát adok néked, mennybéli Isten

    1 (Hálát adok néked, mennybéli)

    2 (Magam, Uram, ajánlom szent kezedbe,)

    3 (Könyörgök, Uram, minden emberekért,)

    4 (A szegény rabokat és betegeket,)

278. Magasztallak én téged

    1 (Magasztallak én téged,)

    2 (Szívből könyörgök néked,)

    3 (Igaz utadra taníts,)

    4 (Az igaz hitnek tüzét)

    5 (Reménységgel ruházz fel,)

    6 (Szent Igédet vallanom)

    7 (E napot is engedd meg,)

    8 (Uram, egyedül vagy jó.)

    9 (Hála légyen Atyának,)

279. Jézus Krisztus, szép fényes hajnal

    1 (Jézus Krisztus, szép fényes hajnal,)

    2 (Te vagy nékünk egy reménységünk,)

    3 (Világosítsd a mi szívünket:)

    4 (Az ördögnek csalárdságától,)

    5 (Az Atyával és Szentlélekkel,)

280. Megújult testtel és erővel

    1 (Megújult testtel és erővel)

    2 (Mint a feljövő nap világa)

    3 (Engedd, hogy mint a nap futása)

    4 (Minthogy míg e világon élek,)

    5 (Ha pedig még többet vehetek)

    6 (Dolgaimnak követésére)

281. Néked éneklek, Neved magasztalom

    1 (Néked éneklek,)

    2 (Vajha nem volna)

    3 (Jó Atyám, segíts)

    4 (Lelked szózatja)

    5 (Most a munkára)

282. Örök élet reggele

    1 (Örök élet reggele,)

    2 (Jóságodnak harmata)

    3 (Bűn ruháját vessük el)

    4 (S majd vezess az égbe föl,)

283. Reménységemben hívlak, Uram Isten!

    1 (Reménységemben hívlak,)

    2 (Csudámra vagyon)

    3 (Élesztő nékem)

    4 (Velem viselem)

    5 (Sőt mind egész)

    6 (Azért ajakim)

    7 (Mint drágalátos)

    8 (Te vagy, ki nékem)

    9 (Te ígéretedhez)

284. Szívem megalázván, tehozzád megyek

    1 (Szívem megalázván, tehozzád megyek,)

    2 (Áldott légy, én Uram, hogy megtartottál,)

    3 (E reggeli időt megadtad érnem,)

    4 (Mai nap ezt velem cselekedd,)

    5 (Ételem, italom mérsékelt legyen,)

    6 (Lágyítsd meg énbennem az indulatot,)

    7 (Jól tudod, Istenem, mily gyarló vagyok,)

    8 (Igaz ítéleted ne ostorozzon,)

    9 (Magamat egészen neked szentelem:)

    10 (Külső károktól is ments meg engemet,)

    11 (Istenem, tenéked legyen dicsőség,)

---- Esti énekek ----

285. Már nyugosznak a völgyek, Az erdők s minden földek

    1 (Már nyugosznak a völgyek,)

    2 (Ó, nap, hová tűnél el,)

    3 (Már rám borul az éjjel,)

    4 (A test nyugalmat áhít,)

    5 (Ti, fáradt tagok, mostan)

    6 (Már álom jő szememre;)

    7 (Te légy, Jézus, oltalmam,)

    8 (Ti is távol s közelben,)

286. Adjunk hálát megtartó Istenünknek!

    1 (Adjunk hálát megtartó Istenünknek!)

    2 (Ajánljuk magunk ismét oltalmába)

    3 (Köszönjük, Uram, hogy mirajtunk ma is)

    4 (Hányan, kik hosszú életet reméltek)

    5 (Mennyivel voltunk mi ezeknél jobbak,)

    6 (Kérünk, ez éjjel is tartsd meg éltünket,)

287. Lásd, Urunk, egy nap újra eltűnt

    1 (Lásd, Urunk, egy nap újra eltűnt,)

    2 (Hála, hogy ébren szentegyházad:)

    3 (Mert int a hajnal könnyű szárnya,)

    4 (Már a nap távol testvért ébreszt,)

    5 (Így legyen! Mert tiéd az ország,)

288. A nap immár elenyészett

    1 (A nap immár elenyészett,)

    2 (Míg hát fejem lehajtanám)

    3 (Adtál erőt, tehetséget,)

    4 (Kegyelmednek köszönhetem)

    5 (Bocsássad meg hibáimat,)

289. Csendesül a föld határa

    1 (Csendesül a föld határa,)

    2 (Vedd hálánkat védelmedért,)

    3 (Gondviselő, jó Istenünk!)

    4 (Add, hogy az éj csendes álmát,)

    5 (Új nappalra, új erővel,)

290. Krisztus, ki vagy nap és világ

    1 (Krisztus, ki vagy nap és világ,)

    2 (Téged kérünk, szent Úr Isten:)

    3 (Nehéz álom el ne nyomjon,)

    4 (Mi szemeink ha alusznak,)

    5 (Úr Isten, hozzád kiáltunk:)

    6 (Parancsoljad angyalidnak,)

    7 (Emlékezzél meg mirólunk:)

    8 (Dicsőség légyen Atyának,)

291. Maradj velem, mert mindjárt este van

    1 (Maradj velem, mert mindjárt este van,)

    2 (Kis életem fut s hervadásba hull,)

    3 (Minden múló perc Hozzád visz közel,)

    4 (Ellenség ellen áldásod fedez,)

    5 (Hunyó szemembe vésd keresztedet,)

292. Maradj velünk, mi Krisztusunk

    1 (Maradj velünk, mi Krisztusunk,)

    2 (Méltatlanul ha szenvedünk,)

    3 (Nincs elhagyva, ki búban él,)

    4 (Már a halál nem lesz örök,)

    5 (Ó, ha az éj reánk borul,)

293. Nagy hálát adunk, kegyes Atyánk, néked

    1 (Nagy hálát adunk, kegyes)

    2 (Immár e napnak kimenetelében)

    3 (Hogy megnyugodjunk)

    4 (Hogy tiszta szívből)

    5 (A sötét éjnek reánk)

    6 (Ha a mi testi)

    7 (Tartsd, Atyánk,)

    8 (Adj békességes)

    9 (Tégedet kérünk,)

294. Ne jöjjön addig szememre álom

    1 (Ne jöjjön addig)

    2 (Ha elgondolom,)

    3 (Áldalak, hogy e)

    4 (Számnak mind étele, mind itala,)

    5 (Kihez menjek több kegyelmet kérni?)

    6 (Bizton hajtom le fejem ez éjjel,)

    7 (Légy hát őrállóm ez éjszakában!)

    8 (Adjad, hogy véghezvivén munkáim,)

    9 (Nem bocsátlak el, Atyám, tégedet,)

295. Ó, lelkem szent napsugara!

    1 (Ó, lelkem szent napsugara!)

    2 (Ha csendes est szememre száll)

    3 (Reggeltől estig légy velem,)

    4 (Ha egy bolygó, bús gyermeked)

    5 (Virraszd, akit kór súlya nyom,)

    6 (Jöjj és áldj meg, ha ébredünk)

---- Bűnbánati énekek ----

296. Amint vagyok, sok bűn alatt

    1 (Amint vagyok, sok bűn alatt,)

    2 (Amint vagyok - nem várva, hogy)

    3 (Amint vagyok - bár gyötrelem,)

    4 (Amint vagyok - vak és szegény,)

    5 (Amint vagyok - nincs semmi gát,)

    6 (Amint vagyok - hogy a te szent)

297. A töredelmes szívet, Te, Uram, szereted

    1 (A töredelmes szívet,)

298. Bár bűn és kín gyötör, És nehéz bár szívem

    1 (Bár bűn és kín gyötör,)

    2 (Bár vétkem súlya nagy,)

    3 (Az én erőm kicsiny,)

    4 (Az ég oly messze van,)

    5 (Nem félek senkitől,)

    6 (Jézusban bízva én szívemet átadom,)

299. Az Isten Bárányára Le-té-szem bű-nöm én

    1 (Az Isten Bárányára)

    2 (Megtörve és üresen)

    3 (Örök kőszálra állva)

    4 (Szeretnék lenni, mint ő,)

300. Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét

    1 (Bocsásd meg, Úr Isten, ifjúságomnak vétkét,)

    2 (Az én búsult lelkem én nyavalyás testemben)

    3 (Akarna gyakorta hozzád ismét megtérni,)

    4 (Semmije sincs pedig, mivel elődbe menjen,)

    5 (Bátorítsad, Uram, azért biztató szóddal!)

    6 (Térj azért, én lelkem, kegyelmes Istenedhez,)

    7 (Higgyünk mindörökké egyedül csak őbenne,)

301. Bűnösök, hozzád kiáltunk

    1 (Bűnösök, hozzád kiáltunk:)

    2 (Nagy a te irgalmasságod,)

    3 (Bízzunk azért az Istenben,)

    4 (Erősek legyünk hitünkben,)

    5 (Ha minékünk sok bűnünk van,)

302. Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom

    1 (Ím, nagy Isten, most előtted szívem kitárom,)

    2 (Ha a világ nem tudná is számos bűnömet,)

    3 (Jézusomra föltekintek a kereszt alatt,)

    4 (Szent Fiadért, ki engemet vérén megváltott,)

303. Én Istenem! Sok nagy bűnöm

    1 (Én Istenem! Sok nagy bűnöm)

    2 (E világon Minden úton)

    3 (Hozzád térek,)

    4 (Ha terhelnem,)

    5 (Ha kereszted Reám veted,)

    6 (Nyújtsd kegyelmed)

    7 (Mint kis madár,)

    8 (Így a bűnök, Halál s ördög)

    9 (Sebeidben Rejts el engem,)

    10 (Te énnékem Ellenségem)

    11 (Áldott Isten Egy felségben,)

304. Én nem perlek, És nem merlek

    1 (Én nem perlek,)

    2 (Enyhén bántál,)

    3 (Megvettetést,)

    4 (Sokszor hallom:)

    5 (E kettő közt Olyan eszközt)

    6 (De midőn én Kételkedvén)

305. Istenem, én nagy bűnös ember

    1 (Istenem, én nagy bűnös ember,)

    2 (Szívem szerint ím elkesergem)

    3 (Hallgasd meg én fohászkodásim)

    4 (Ne büntess úgy, mint érdemlettem)

    5 (Csak egy szót mondj, hogy újjá légyek,)

    6 (Nincs kétségem, megvigasztaltál,)

306. Mindenható Úr Isten, Mi, bűnös emberek

    1 (Mindenható Úr Isten,)

    2 (Mert mi igen vétkeztünk)

    3 (Életünknek rendiben)

    4 (Gonosz szóval, szándékkal,)

    5 (Szitkos, átkos voltunkkal,)

    6 (Isteni káromlással)

    7 (Istennek szent igéjét)

    8 (Az isteni és atya-)

    9 (Bujaság és torkosság,)

    10 (Mint tengernek fövénye)

    11 (Azért mi is magunkat)

    12 (Ne nézd mi bűneinket)

    13 (És el ne feledkezzél)

    14 (Azért néked könyörgünk,)

    15 (De minékünk megbocsáss)

    16 (Hisszük, hogy meghallgattál)

307. Ne szállj perbe énvelem

    1 (Ne szállj perbe énvelem,)

    2 (Mert én anyám méhében)

    3 (Néked bűnöm megvallom,)

    4 (Bűneimnek tőréből,)

    5 (Szent Fiad haláláért,)

    6 (Az ő tisztaságáért)

    7 (Én fertelmességemet)

    8 (Bocsásd meg, ó, Úr Isten!)

    9 (A te áldott Szentlelked,)

    10 (Reád bíztam magamat,)

    11 (Vigasztald meg szívemet,)

    12 (Csak tégedet dicsérlek,)

    13 (Mindörökké áldassál)

308. Istennek Báránya, Ki bűnünket elveszed

    1 (Istennek Báránya,)

309a. Seregeknek hatalmas nagy királya

    1 (Seregeknek hatalmas nagy királya,)

    2 (Ím, előtted megaláztam magamat,)

    3 (Ne vess el hát az én sok bűneimért,)

    4 (Kihez hajtsam búba merült fejemet?)

    5 (Az én lelkem reszket előtted állván,)

    6 (Gyakran szívből folyamodom elődbe,)

    7 (Örök Isten, felette irgalmas vagy,)

    8 (Engem bűnöst hiszen földből formáltál,)

    9 (Reám vigyázz a szép felvont egekből,)

    10 (Gyarló szívem magasztalja nevedet,)

309b. Seregeknek hatalmas nagy királya

    1 (Seregeknek hatalmas nagy királya,)

310. Szelíd szemed, Úr Jézus

    1 (Szelíd szemed, Úr Jézus,)

    2 (Szelíd szemed, Úr Jézus,)

    3 (Szelíd szemed, Úr Jézus,)

    4 (Szelíd szemed, Úr Jézus,)

311. Tisztítsd meg szíved, Jeruzsálem népe!

    1 (Tisztítsd meg szíved,)

    2 (Szeplőtelen légy a)

    3 (Nem járhatsz folyvást)

    4 (Élj botlás nélkül,)

    5 (Tisztítsd meg ajkad)

    6 (Új teremtés vagy,)

    7 (Tisztítsd meg szíved,)

312. Uram, bűneink soksága

    1 (Uram, bűneink soksága,)

    2 (De tudjuk, hogy ki megvallja)

    3 (Azért hát mi is járulunk)

    4 (Szánj meg, Uram, ily ügyünkben)

    5 (Szólj hozzánk,)

    6 (Uram, végy minket kedvedbe,)

---- Élet, halál, örök élet ----

313. Az Úr Isten az én reménységem

    1 (Az Úr Isten az én reménységem,)

    2 (Benne élek, haláltól nem félek:)

    3 (Semmi engem tőle el nem választ,)

    4 (Azért egész életem fogytáig)

    5 (Oltalmazzad,)

    6 (Hogy e földön szent gyülekezeted)

314. Az én időm, mint a szép nyár

    1 (Az én időm, mint a szép nyár,)

    2 (Nem szükség hát)

    3 (Ó, Uram, hová kell lennem,)

    4 (A kürtzengés máris hallik,)

    5 (Taníts meg,)

    6 (Lelkem, mondj le hát e testről,)

    7 (Segíts ezt megfeszítenem,)

    8 (Uram, ha arra kell mennem,)

    9 (Mindebből észbe vehetem:)

    10 (Időm kevés, de sok a baj,)

    11 (Kezem én is feléd nyújtom,)

315. Az élet nékem Krisztus, A halál nyereség

    1 (Az élet nékem Krisztus,)

    2 (Már indulok békében,)

    3 (Megküzdve életemnek)

    4 (Ha erőtlenségemben)

    5 (Az életünk ellobban,)

    6 (Ám lelkem mégse bántsa)

316. Csak vándorút az életem

    1 (Csak vándorút az életem,)

    2 (Árván megyek az élten át,)

317. E világ mióta

    1 (E világ mióta Fennáll,)

    2 (Ó, ha meggondolná,)

    3 (Nézd el: a virágok,)

    4 (Embernek is élte,)

    5 (Nohát ezt felvégyed)

318. Én Istenem, benned bízom

    1 (Én Istenem, benned bízom,)

    2 (Nem tudom: itt meddig élek,)

    3 (Minden órában kész lelkem,)

    4 (Testemnek minden tagjait)

    5 (Itt csak bánat, keserűség,)

    6 (Nincs orvosság halál ellen)

    7 (Te azért, ó, én Istenem,)

    8 (A halálban biztatásom)

    9 (Azért mikor, én Istenem,)

319. Jézus, én bizodalmam

    1 (Jézus, én bizodalmam)

    2 (Jézus, én Megváltóm, él,)

    3 (Reménység kötelével)

    4 (Földi porból vett porom)

    5 (Ami fáj itt és sóhajt,)

    6 (Bátorságban légyetek:)

    7 (Emeld fel hát lelkedet,)

320. Krisztus, én életemnek Te vagy reménysége

    1 (Krisztus, én életemnek)

    2 (Bátran éltem letészem,)

    3 (Megyek hát én örömmel)

321.Ments meg, Uram

    1 (Ments meg, Uram, engem)

    2 (Reszket minden tagom,)

    3 (Haragnak napja az,)

    4 (Örök nyugodalmat adj,)

    5 (Ments meg, Uram,)

322. Tudom, az én Megváltóm él

    1 (Tudom, az én Megváltóm él,)

    2 (Jézus nevében bízom én,)

    3 (Előttem, ó, az oly csodás,)

    4 (Tudom, hamar jő Mesterem,)

323. Örök nagy hatalmú menynyei szent Isten

    1 (Örök nagy hatalmú)

    2 (Hogyha bánat árja)

    3 (Kínok hogyha gyötrik)

324. Utas vagyok e világban, Menny-or-szág-ban

    1 (Utas vagyok e világban,)

    2 (Minden nap hoz rám fájdalmat:)

    3 (Uram, te látod végemet,)

    4 (Lelkemnek földi társától,)

    5 (Atyám, hogy meg ne rettenjek,)

    6 (Néked, napjaimnak Ura,)

    7 (Akármikor jön a halál,)

---- Temetési énekek ----

325. Jer, temessük el a testet

    1 (Jer, temessük el a testet,)

    2 (Porból való eredete,)

    3 (Az ő lelke örökké él)

    4 (Lelke csendességben nyugszik,)

    5 (Itt volt ő nagy félelemben,)

    6 (Jer, hagyjuk itt őt aludni,)

    7 (Erre Krisztus adjon erőt,)

    8 (Ő mitőlünk dicsértessék,)

326. Minden ember csak halandó

    1 (Minden ember csak halandó,)

    2 (Azért e testi életem,)

    3 (Ki szakaszthat el őtőle?)

    4 (Ott van öröm s örök pálma,)

    5 (Nagy keresztet)

327. Seregeknek szent Istene

    1 (Seregeknek szent Istene,)

    2 (Végy be, kérlek, kegyelmedbe,)

    3 (Az egekre tégy méltóvá,)

    4 (Életemben ki szerettél,)

    5 (Áldom azért szent nevedet,)

    6 (Testem nyugtasd meg a földbe',)

328. Szomorú a halál a gyarló embernek

    1 (Szomorú a halál a gyarló embernek,)

    2 (Többet higgy a jégen rajzolt írásoknak,)

    3 (Romlandó az élet s csak veszendő hívság,)

    4 (Azért, gyarló világ, már maradj magadnak,)

    5 (Tudom, kinek hittem és kinek szolgáltam,)

    6 (Elértem hitemnek egyetlenegy célját,)

    7 (Ó, édes Megváltóm, ne nézd bűneimet,)

    8 (Igazságod szerint ne ítélj meg engem,)

    9 (Elvégeztem immár pályafutásomat,)

---- Könyörgések ----

329. Adj már csendességet, lelki békességet

    1 (Adj már csendességet,)

    2 (Sok ideje immár,)

    3 (Nem kicsiny munkával,)

    4 (Irgalmad nagysága,)

    5 (Jó voltod változást,)

    6 (Nem kell kételkednem,)

    7 (Nyisd fel hát karodat,)

    8 (Repülvén áldjalak,)

330a. Adj békességet, Úr Isten

    1 (Adj békességet, Úr Isten,)

330b. Adj békességet, Úr Isten

    1 (Adj békességet, Úr Isten!)

331. Egyedüli reményem

    1 (Egyedüli reményem,)

    2 (Ha a nehéz időkben)

    3 (A földön ha elvesztem)

    4 (Földi jó és szerencse)

    5 (Uram, a nyomorultat,)

332. Emlékezzél, Úr Isten, híveidről, Lelkitesti

    1 (Emlékezzél, Úr Isten, híveidről,)

    2 (Adjad nékünk a kenyeret éltünkben,)

    3 (Ne hagyj minket, Úr Isten, szomjúhoznunk,)

    4 (Akik hallják, Úr Isten, beszédedet,)

    5 (Adjad nékünk most is te Szentlelkedet,)

    6 (Dicsértessék már az Atya Úr Isten;)

333. Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem!

    1 (Fohászkodom hozzád, Uram, Istenem!)

    2 (Látod, Uram, igen megnyomorodtam.)

    3 (Reménységem míg el nem fogyatkozott,)

    4 (Azért téged hívlak csak segítségre,)

    5 (Irgalmasságodat mikor hallhatom,)

    6 (Jelentsd nékem a te akaratodat,)

334. Hatalmas Isten! Népek közé szórva

    1 (Hatalmas Isten! Népek közé szórva,)

    2 (Bibliás ősök sírja fölött állva,)

    3 (Kegyelmes Atyánk! Népek közé szórva,)

335. Hallgasd meg, Jézus Krisztus

    1 (Hallgasd meg, Jézus Krisztus,)

    2 (Ne hagyd, édes Jézusunk,)

    3 (Kit a Sátán sokképpen)

    4 (Siess, láss azért hozzánk,)

    5 (Maradj meg, Uram, vélünk,)

    6 (Számtalan sok gonoszság)

    7 (Hallgass meg azért minket)

    8 (El ne távozzék tőlünk)

    9 (Úgyszintén vezéreljen)

    10 (Hogy dicséretet mondjunk)

336. Hallgass meg minket, nagy Úr Isten

    1 (Hallgass meg minket, nagy Úr Isten,)

    2 (Mert csak te vagy a világosság,)

    3 (Távoztass tőlünk hamisságot,)

    4 (Adj Szentlelket a tanítóknak,)

    5 (Hála néked, mennybéli Isten,)

337. Mennybéli felséges Isten

    1 (Mennybéli felséges Isten,)

    2 (Te noha ily felséges vagy,)

    3 (SZENTELTESSÉK MEG TE NEVED,)

    4 (JÖJJÖN EL A TE ORSZÁGOD,)

    5 (Ha egyházad ellenségi)

    6 (LEGYEN A TE AKARATOD;)

    7 (Engedjünk néked mindenben,)

    8 (ADD MEG NEKÜNK KENYERÜNKET NAPONKÉNT,)

    9 (Szállíts áldást munkáinkra,)

    10 (ÉS BOCSÁSD MEG VÉTKEINKET,)

    11 (NE VIGY MINKET KÍSÉRTÉSBE,)

    12 (Hogy tőled kérjük ezeket,)

    13 (Velünk jól tenni akarván,)

    14 (Aki nem könyörög hittel,)

338. Mikoron Dávid nagy búsultában

    1 (Mikoron Dávid nagy búsultában,)

    2 (Istenem, Uram, kérlek tégedet:)

    3 (Csak sírok-rívok nagy nyavalyámban,)

    4 (Hogyha énnékem szárnyam lett volna,)

    5 (Akarok inkább pusztában laknom,)

    6 (Egész e város rakva haraggal,)

    7 (Gyakorta köztünk gyűlések vannak;)

    8 (Én pedig, Uram, hozzád kiáltok,)

    9 (Te azért, lelkem, gondolatodat,)

    10 (Igaz vagy, Uram, ítéletedben:)

    11 (Az igazakat te mind megtartod,)

    12 (Ha egy kevéssé megkeseríted,)

    13 (Szent Dávid írta a Zsoltárkönyvben,)

339. Lelki próbáimban, Jézus, légy velem

    1 (Lelki próbáimban,)

    2 (űHa e világ bája engem hívogat,)

    3 (Tisztogass bár bajjal olykor engemet:)

    4 (Ha halálra válik testem egykoron:)

340. Ne hagyj elesnem, felséges Isten

    1 (Ne hagyj elesnem, felséges)

    2 (Az írás rólad, Felséges Isten,)

    3 (Gyermekségemtől fogva,)

    4 (Nincsen szívemnek több bizodalma,)

    5 (Csak te egyedül voltál,)

    6 (Mely nagy örömem és)

    7 (Jelentsd meg hozzám,)

    8 (Add meg, Úr Isten,)

341. Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr

    1 (Ó, Atya Isten, irgalmas nagy Úr,)

    2 (Gondolsz ránk, híven oltalmaz kezed,)

    3 (Nagy jóságodra méltók nem vagyunk,)

    4 (Kérünk, Úr Isten, Krisztus-Jézusért,)

342. Irgalmazz, Úr Isten, immáron énnékem!

    1 (Irgalmazz, Úr Isten,)

    2 (Szárnyad alá vetem)

    3 (Tehozzád kiáltok,)

    4 (Velem, én szent Atyám,)

    5 (Azért téged, Uram,)

    6 (Kész már az én szívem)

    7 (Kelj fel azért mostan,)

    8 (Én felmagasztalom)

343. Mi Atyánk, ó, kegyes Isten

    1 (Mi Atyánk, ó, kegyes Isten,)

    2 (Mindennapi kenyerünket)

    3 (Mert tied, Uram, az ország,)

344. Ó, könyörgést meghallgató

    1 (Ó, könyörgést meghallgató)

    2 (Ha örömmel gerjedezem)

    3 (Ha szívemet bánat járja,)

    4 (Ha templomban megjelenek,)

    5 (Te, ki a szív mozdulásit,)

345. Ó, irgalmas Isten, Én könyörgésemben

    1 (Ó, irgalmas Isten,)

    2 (Ó, hatalmas Isten,)

    3 (Ó, örök Úr Isten,)

    4 (Ó, áldott Úr Isten:)

    5 (Ó, teremtő Isten,)

    6 (Ó, szentelő Isten,)

346. Isten, áldd meg a magyart

    1 (Isten, áldd meg a magyart)

    2 (Őseinket felhozád)

    3 (Értünk Kúnság mezein)

    4 (Hajh, de bűneink miatt)

    5 (Hányszor zengett ajkain)

    6 (Bújt az üldözött, s felé)

    7 (Vár állott: most kőhalom;)

    8 (Szánd meg, Isten, a magyart,)

347. Ó, áldandó Szentháromság!

    1 (Ó, áldandó Szentháromság!)

    2 (Ím, körülvett már az ínség,)

    3 (Ölelgess szent szerelmeddel,)

    4 (Ó, egyetlenegy segítőm,)

    5 (Gyógyítsd lelkem betegségét)

    6 (Ó, Isten Báránya, kedvezz,)

    7 (Ó, vigasztaló Szentlélek,)

    8 (Bátoríts a halál ellen,)

    9 (Ó, Úr Jézus, légy Jézusom:)

---- Isten dicsérete ----

348. Áldjad, én lelkem, a dicsőség

    1 (Áldjad, én lelkem, a dicsőség erős királyát!)

    2 (Áldjad Őt, mert az Úr mindent oly szépen intézett!)

    3 (Áldjad Őt, mert csodaképpen megalkotott téged,)

    4 (Áldjad Őt, mert az Úr megáldja minden munkádat,)

    5 (Áldjad az Úr nevét, Őt áldja minden énbennem!)

349. A csillagos égnek seregei ott fent

    1 (A csillagos égnek seregei ott fent)

    2 (Hát én, kibe lelket a jó Teremtő tett,)

    3 (Nyelvem rebeg, de te, ki szívem vizsgálod,)

    4 (Ki ruházott fényt a sok ezer napokra,)

    5 (Te tartod a zsengés tavasznak kezeit,)

    6 (Uram, ezer nyelvek kellenének számba,)

    7 (Felelj, kételkedő: ki mennydörög ott fent?)

    8 (Uram, munkáidról lészen dicséretem,)

    9 (Ó, ha kivetkezvén e testből idővel,)

350. Zengjen hálaének, Minden ajkon zengjen!

    1 (Zengjen hálaének,)

    2 (Isten szent szerelmét)

    3 (Ha a Bárány vérét)

351. Dicsértessék, Uram, Örökké szent neved

    1 (Dicsértessék, Uram,)

    2 (Irgalmasságodnak)

    3 (Oly nagy gondod vagyon)

    4 (Gondolkodtam sokat)

    5 (Jól tudom, mostan is)

    6 (Benned bíztam, Uram,)

    7 (Tekints reám azért)

    8 (Bűneimet pedig)

    9 (E földön, míg élek,)

352. Dicsérlek téged, Idvezítőmet

    1 (Dicsérlek téged, Idvezítőmet,)

    2 (Tenéked minden)

    3 (Te vagy Istennek szelíd Báránya,)

    4 (Ó, örök Isten, lelkem reménye,)

    5 (Dicsérlek, mennyből leszállott)

    6 (Mely buzgó, Uram, a te szerelmed,)

353. Dicsőült helyeken

    1 (Dicsőült helyeken,)

    2 (űLássátok, ti dicső angyali lelkek az égben,)

    3 (Nap, hold, csillagos ég!)

    4 (Felhők, égi vizek, harmat,)

    5 (A földet kinyitó kies tavasz vidámsága,)

    6 (Tenger, föld, szigetek s a hegyek pompás szépsége,)

    7 (Fák, bokrok, csemeték, gyümölcsöket hozó kertek,)

    8 (E földön lakozó minden állat boldogsága,)

    9 (Bölcs Isten remeki!)

    10 (Dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás,)

354. Megáll az Istennek Igéje

    1 (Megáll az Istennek Igéje,)

355. Az Úr Istent magasztalom

    1 (Az Úr Istent magasztalom,)

    2 (Számtalan kínokban valék,)

    3 (Elterjesztvén kezeimet,)

    4 (Magamban én dolgaimról,)

    5 (Nagy erősen, igaz hittel,)

    6 (Csuda irgalmasságodat,)

    7 (Kezeidnek karjaiban,)

    8 (Erős vitéz mint népeit,)

    9 (A híveknek számuk vagyon,)

    10 (Ne félj azért háborúdban,)

356. Drága dolog az Úr Istent dicsérni

    1 (Drága dolog az Úr Istent dicsérni,)

    2 (Ő gyógyít meg szomorodott szíveket,)

    3 (Az őnéki csodálatos tanácsa,)

    4 (Énekeljünk néki hálaadással,)

    5 (Dicsérd azért, Jeruzsálem, Uradat!)

357. Isten kezét mutatja

    1 (Isten kezét mutatja)

    2 (Ha elmémmel felhágok)

    3 (Ki gyújtá meg ezeket)

    4 (Te vagy az, Mindenható,)

    5 (Én hát mély tisztelettel,)

358. Egek nagy Királya, Ma-gasztalunk téged

    1 (Egek nagy Királya,)

    2 (Dicsérjed, világom,)

    3 (Zengjen minden szívben)

    4 (Halleluját zengve,)

359. Istenemhez száll az ének

    1 (Istenemhez száll az ének)

    2 (Mint a madár kis fiára)

    3 (Uram, áldom szerelmednek)

360. Magasztalja az én szívem

    1 (Magasztalja az én szívem)

    2 (Mert kegyesen megtekinté)

    3 (Mert énvelem nagy dolgokat)

    4 (És az Ő irgalma vagyon)

    5 (A kevély gondolatúknak)

    6 (A hatalmas gonoszokat)

    7 (A nyomorult éhezőket)

    8 (Izráelt, az ő szolgáját)

    9 (Amiképpen szólott vala)

361. Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség

    1 (Meghódol lelkem tenéked, nagy Felség,)

    2 (Imád a nagy ég ő teljességével,)

    3 (Imád a földnek kiterjedt nagysága,)

    4 (Imád téged a napnak fényessége,)

    5 (Imád a tenger s a vizek folyása,)

    6 (Imádlak én is téged, Teremtőmet,)

    7 (Imádlak téged, Urát kezdetemnek,)

    8 (Imádlak téged, egyedül Uramat,)

362. Mely igen jó az Úr Istent dicsérni

    1 (Mely igen jó az Úr Istent dicsérni,)

    2 (Igen reggel irgalmadat hirdetni,)

    3 (Csudaképpen én vigasztalást vészek,)

    4 (Az esztelen ember ezt nem esméri,)

    5 (E világon gonoszok gyökereznek,)

    6 (Lám, ezeket, Uram, felséges Isten,)

    7 (Rólad, Uram, akik megemlékeznek,)

    8 (Vallást tesznek Minden emberek előtt,)

363. Menynyei seregek, boldog, tiszta lelkek

    1 (Menynyei seregek, boldog, tiszta lelkek,)

    2 (Angyalok, az Úrnak követi kik vagytok,)

    3 (Fényes nap világa, ez világ fáklyája;)

    4 (Mert csak ő egyedül minden teremtője,)

    5 (Azért hát, ti hívek, Úrnak szent serege,)

364. Mindenkoron áldom az én Uramat

    1 (Mindenkoron áldom az én Uramat,)

    2 (Igen vigad és örvendez én lelkem,)

    3 (És mikoron Istenhez kiáltottam,)

    4 (Lám, Istennek angyala mind tábort jár,)

    5 (Segítségül azért Istent hívjátok,)

    6 (Valamíglen élsz ez árnyék világban,)

    7 (Sok jók közt a békességet szeressed,)

    8 (A felséges Isten szemei vannak)

    9 (Igen közel az Úr Isten azoknak,)

365. Mondjatok dicséretet

    1 (Mondjatok dicséretet,)

    2 (Örvendjetek őneki)

    3 (És ő megelégíti)

    4 (Szent, Uram, a te neved,)

    5 (Tégedet illet, Uram,)

    6 (Hála légyen tenéked,)

    7 (Dicséret és dicsőség)

366. Ó, Ábrahám Ura, Hadd áldjuk szent neved

    1 (Ó, Ábrahám Ura,)

    2 (Ó, Ábrahám Ura, Ím, hallom szent szavad;)

    3 (Ó, Ábrahám Ura, Szent kegyelmed nekem)

    4 (Megesküvél, Uram, És igédben bízom,)

367. Szent vagy örökké, Atya Úr Isten

    1 (Szent vagy örökké,)

    2 (Szent a mi Urunk,)

    3 (Szent a Szentlélek,)

    4 (Szentség, dicsőség,)

368. Teremtő Istenünk

    1 (Teremtő Istenünk,)

    2 (Szívem benned bízik,)

    3 (Tudom, hogy kegyelmed)

    4 (Jelen van az idő,)

    5 (Megváltó Istenünk,)

    6 (Azért, ó, Jézusom,)

    7 (Nálad lehetetlen,)

    8 (Szent Lélek Istenünk,)

    9 (Keresztemben tűrést,)

    10 (Légy erős gyámolom,)

369. Téged, Úr Isten, mi keresztyének

    1 (Téged, Úr Isten, mi keresztyének)

    2 (Néked a tiszta, ártatlan és szent)

    3 (Szent, szent, szent)

    4 (Téged a földön a keresztyének)

    5 (És imádandó te szent fiadat,)

    6 (Oltalmazzad meg veszedelemtől)

    7 (Dicsérünk téged, mennyei Atyánk,)

370. Úr Isten, csak néked éneklek

    1 (Úr Isten, csak néked éneklek,)

    2 (Ó, vonj, Atyám, Fiadhoz engem,)

    3 (Ha semmi mást nem kérek tőled,)

    4 (Jó tudnom azt, hogy közbenjáróm)

371. Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten

    1 (Végtelen irgalmú szentséges Úr Isten,)

    2 (Hajtsd le füleidet a magas kék égből,)

    3 (A te kezed által formáltattam földből,)

    4 (Mert az én érdemem nálad annyit teszen,)

    5 (Mégis én, nyomorult, háládatlan vagyok,)

    6 (Atyáink vétkéről meg ne emlékezzél,)

    7 (Vedd hozzád lelkemet, mely téged alig vár,)

    8 (Nem nekünk, nem nekünk,)

372. Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat

    1 (Hű pásztorunk, vezesd a te árva nyájadat,)

    2 (Mert boldog az az ember, ki dicsér tégedet,)

    3 (Szentlelkedet töltsd ránk ki mint hajnal harmatát,)

373. A mi szívünk csak tehozzád

    1 (A mi szívünk csak tehozzád,)

    2 (Csudálkozván nézi elménk)

    3 (Szegény bűnös embereknek)

    4 (Reád bízzuk mi magunkat)

    5 (Erősítsd bennünk hitünket,)

    6 (Nincsen nékünk itt e földön)

    7 (Hozzád hajtjuk csak fejünket,)

    8 (Zörgetőknek megnyittatik)

374. Úr Jézus, nézz le rám, Jöjj, mosd le bűnömet

    1 (Úr Jézus, nézz le rám,)

    2 (Úr Jézus, nézz le rám,)

    3 (Úr Jézus, nézz le rám,)

    4 (Úr Jézus, nézz le rám,)

    5 (Úr Jézus, nézz le rám,)

    6 (Úr Jézus, nézz le rám,)

375. Eltévedtem, mint juh, El-tévedtem, mint juh

    1 (Eltévedtem, mint juh,)

    2 (Én is juhod vagyok,)

    3 (Ím, előtted állok,)

    4 (Bár a hit szívemben,)

    5 (Míg porsátoromban,)

    6 (Szállj le, Uram, hozzám,)

376. Emeljük Jézushoz szemünk

    1 (Emeljük Jézushoz szemünk,)

    2 (Azt mondta Jézus:)

    3 (Éneklünk és a perc szalad,)

    4 (Ó, kérünk, Jézus, jó Urunk,)

377. Isten szelíd Szolgája, te

    1 (Isten szelíd Szolgája, te,)

    2 (Éltél köztünk mint megvetett,)

    3 (Kértél bennünk lakóhelyet,)

    4 (Ihatjuk mind véred borát,)

    5 (Meg nem rendül szerelmed, ó,)

    6 (Javunkra, ím, adtad magad,)

    7 (Vágytad szívünk megáldani,)

    8 (Megváltottál kínok sokán,)

    9 (Krisztus, te szent, megkínzatott,)

    10 (Érettünk meggyaláztatott,)

    11 (Ó, boldog az, ki téged áld!)

    12 (Áldunk, Atyánk, nagy Istenünk,)

378. Jézus, ó, mi Idvezítőnk

    1 (Jézus, ó, mi Idvezítőnk,)

    2 (Rólunk elvetted haragját)

    3 (Az ördögnek tömlöcéből,)

    4 (Te bűn nélkül születtetvén)

    5 (Bűnön, poklon és halálon)

    6 (Kérünk téged azért mostan:)

379. Jer, dicsérjük az Istennek Fiát

    1 (Jer, dicsérjük az Istennek Fiát,)

    2 (Jézus Krisztus, kegyelmes Megváltónk,)

    3 (Téged vallunk hatalmas Istennek,)

    4 (Felöltözél az emberi testbe,)

    5 (Szent véreddel minket te megváltál,)

    6 (A keresztfán érettünk meghaltál,)

    7 (Azért vallunk téged királyunknak)

    8 (Te vagy nékünk mi nagy igazságunk,)

    9 (Te vagy nékünk a mi reménységünk,)

    10 (Ó, Istennek drága kincstartója,)

    11 (Ó, Istennek kedves áldozatja,)

    12 (Édes Jézus, Elődbe járulunk,)

    13 (Adjad nékünk a te Szentlelkedet,)

    14 (Tekints reánk most a magas mennyből,)

    15 (Vigasztald meg a mi siralminkat,)

    16 (Édes Jézus, néked hálát adunk)

    17 (Dicsértessék az Atya Úr Isten,)

380. Jézus, vigasságom! Esdekelve várom

    1 (Jézus, vigasságom!)

    2 (Jézus, menedékem!)

    3 (Jézus, üdvösségem!)

381. Jézus, édes emlékezet

    1 (Jézus, édes emlékezet,)

    2 (Jézus, megtérők reménye,)

    3 (Jézus, szívnek édessége,)

    4 (Sem nyelv azt meg nem mondhatja,)

    5 (Te vagy kegyelem kútfeje,)

    6 (Tégedet áldnak mennyégben,)

    7 (Téged kövessünk egy szívvel,)

    8 (Jézus, mennyben légy örömünk,)

382. Jézus Krisztus, egy Mesterünk

    1 (Jézus Krisztus, egy Mesterünk,)

    2 (Mostan néked mi könyörgünk,)

    3 (Mi szívünket megújítsa,)

    4 (Munkáinkat megszentelje,)

    5 (Bölcsességre megtanítson,)

    6 (Plántáljon nagy egyességet,)

    7 (Hogy téged bátran vallhassunk,)

383. Kegyes Jézus, én imádságomra

    1 (Kegyes Jézus, én imádságomra,)

    2 (Szomorkodom undok bűneimért,)

    3 (Tökéletes a te ítéleted,)

    4 (Félek, azért megvallom, Istenem,)

    5 (Mert ha végignézek életemen,)

    6 (Múló hasznát a bűnnek szerettem,)

    7 (De ez egyben biztatásom lelem,)

    8 (Mert nem azért vetted fel testünket,)

    9 (A megtérő bűnösnek kedveztél,)

    10 (Kívánkozom én is hozzád térni,)

    11 (Segélj, segélj, én édes Istenem!)

    12 (Míg itt élek, éltem vezéreljed,)

    13 (Mikor érzem halálom óráját,)

384. Hozzád jövök, ó, Mesterem

    1 (Hozzád jövök, ó, Mesterem,)

    2 (Igéd csodás világánál)

    3 (A te erőd a halálból)

    4 (Hogy utaidon járhassak,)

    5 (Jól tudom, kinek hittem én,)

385. Jézusom, ki árva lelkem

    1 (Jézusom, ki árva lelkem)

    2 (Jézus, benned bízva bízom,)

386. Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom

    1 (Krisztusom, kívüled nincs kihez járulnom,)

    2 (Gyújtsd meg szövétnekét áldott szent igédnek)

    3 (Várlak, Uram, azért reménykedő szívvel,)

    4 (Dicsértessél. Atya Isten, magasságban,)

387. Úr Jézus, hozzád kiáltok

    1 (Úr Jézus, hozzád kiáltok,)

    2 (Ezt is kérem, én Istenem,)

    3 (Adjad, hogy teljes szívemből)

    4 (Gyönyörűség vagy félelem)

    5 (Nagy harcban, ellenkezésben)

388. Lelkem drága Jézusa, Hozzád hajt a félelem

    1 (Lelkem drága Jézusa,)

    2 (Nincs nekem más enyhelyem,)

    3 (Csak Te kellesz, én Uram,)

    4 (Kegyelem vagy, égi jó,)

389. Úr lesz a Jézus mindenütt

    1 (Úr lesz a Jézus mindenütt,)

    2 (Őneki mondjunk hő imát,)

    3 (Országok, népek és nyelvek,)

    4 (Ő királysága bő áldás,)

    5 (Minden teremtés dicsérje,)

390. Zengd Jézus nevét, zengd, világ

    1 (Zengd Jézus nevét, zengd, világ,)

    2 (Ti vértanúi Istennek,)

    3 (Ti választottak, szent hívek,)

    4 (Ti bűnösök, mert ő hordott)

    5 (Ti népek, törzsek, kik bárhol)

    6 (Mily boldogság lesz majd, ha fenn)

---- Gondviselés ----

391a. Gondviselő jó Atyám vagy

    1 (Gondviselő jó Atyám vagy,)

    2 (Mint az alélt bús virágra)

    3 (Rám-rám derül ismeretlen)

    4 (Gyenge vagyok, lankadoznak)

    5 (Ó, add, hogy ha majd bevégzem)

391b. Gondviselő jó Atyám vagy

    1 (Gondviselő jó Atyám vagy,)

392. Mindenek meghallják és jól megtanulják

    1 (Mindenek meghallják és jól megtanulják,)

    2 (Ha nem az Úr Isten építi a házat,)

    3 (Csak hiába lészen reggel felkeléstek)

    4 (Ekképpen történik mindnyájan tinektek,)

    5 (Nagy könnyen az Isten mindent ád azoknak,)

    6 (Mint a sebes nyilak az erős kezében,)

    7 (Boldog, aki lelkét hittel erősíti,)

393. Mind jó, amit Isten tészen

    1 (Mind jó, amit Isten tészen,)

    2 (Mind jó, amit Isten tészen,)

    3 (Mind jó, amit Isten tészen,)

    4 (Mind jó, amit Isten tészen,)

    5 (Mind jó, amit Isten tészen:)

    6 (Mind jó, amit Isten tészen,)

394. Kegyelmes Isten, kinek kezében

    1 (Kegyelmes Isten, kinek kezében)

    2 (Add meg énnékem én reménységem)

    3 (A szép harmatot miként hullatod)

    4 (Hogy mind holtomig szívem legyen víg,)

---- Bizodalom Istenben ----

395. Úr Isten, te tarts meg minket

    1 (Úr Isten, te tarts meg minket,)

    2 (Kik a Krisztust háborgatni)

    3 (Krisztus, ki vagy urak Ura)

    4 (Tartsd meg minden híveidet,)

    5 (Ó, áldott Szentlélek Isten,)

    6 (Nevelj minket igaz hitben,)

396. Forog a szerencse, Mit bízunk őbenne?

    1 (Forog a szerencse,)

    2 (E rossz, csalárd világ,)

    3 (Nyughatatlan sok gond)

    4 (Éljek-e? - nem tudom,)

    5 (Tűrnöm hát jobb lészen,)

    6 (Szenvedek békével,)

    7 (Megszán még Istenem,)

397. HAGYJAD az Úr Istenre Te minden utadat

    1 (HAGYJAD az Úr Istenre)

    2 (AZ ÚRRA bízzad dolgod:)

    3 (A TE irgalmasságod)

    4 (UTAD van számtalan sok,)

    5 (BíZZáL, bánatos lélek!)

    6 (ŐBENNE vesd halálig)

    7 (Ő MEGCSELEKSZI végre)

398. Istenre bízom magamat

    1 (Istenre bízom magamat,)

    2 (Öröktől fogva ismerte,)

    3 (Tudja Isten kívánságod,)

    4 (A valóságos igaz jót)

    5 (E világnak dicsősége)

399. Ki Istenének átad mindent

    1 (Ki Istenének átad mindent,)

    2 (A súlyos gondok mit használnak,)

    3 (Csak légy egy kissé áldott csendben:)

    4 (Zengj hát az Úrnak s járd az utat,)

400a. Légy csendes szívvel és békével

    1 (Légy csendes szívvel és békével)

    2 (Ő bír vígsággal, kegyelemmel,)

    3 (Mint légyen néked s másnak dolga,)

    4 (Ha egy sem volna e világon,)

    5 (Ő hallja lelked óhajtásit,)

    6 (Ki a mezei madaraknak)

    7 (A segítség ha kissé késik,)

    8 (Ne vedd szívedre, az ellenség)

    9 (Hogy is lehetne másként dolgunk?)

    10 (Van Isten népének szombatja,)

400b. Légy csendes szívvel és békével

    1 (Légy csendes szívvel és békével)

    2 (Ő bír végtelen kegyelemmel,)

    3 (Ő hallja lelked óhajtásit,)

    4 (A segítség, bár néha késik,)

    5 (Ne emésztődjél, ha ellenség)

    6 (Valamíg mi e földön élünk,)

401.Ne csüggedj el, kicsiny sereg

    1 (Ne csüggedj el, kicsiny sereg,)

    2 (Él az Úr, áll ígérete:)

402. Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek

    1 (Ó, én két szemeim, ti az)

    2 (Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel,)

    3 (Felindítlak téged nagy nyomorúságimmal,)

    4 (Ó, mennybéli Isten, te vagy én reménységem,)

    5 (Tanítsál meg engem a te igaz utadra,)

    6 (Ha tebenned, Uram, nem reménylettem volna,)

    7 (Azért, ó, én lelkem, serkentsd fel te magadat:)

403. Semmit ne bánkódjál, Krisztus szent serege

    1 (Semmit ne bánkódjál,)

    2 (Királyi nemzet vagy, noha te kicsiny vagy,)

    3 (Hogyha te igazán a)

    4 (Akármint halásszon az ördög utánad,)

    5 (Rajtad semmit sem fog a pogány ellenség,)

    6 (Oltalmazza Krisztus az ő szent egyházát,)

    7 (Siess most mihozzánk,)

    8 (Igaz fogadásod és minden beszéded,)

    9 (Ne nézzed, Úr Isten, e világ vakságát,)

    10 (Vedd el már mirólunk a sok ellenséget,)

    11 (Senkiben nem bízik az anyaszentegyház,)

    12 (Hálát adunk néked, mennybéli nagy)

404. Siess, keresztyén, lelki jót hallani

    1 (Siess, keresztyén, lelki jót hallani,)

    2 (Mert nem hiába ezt az ó törvénybe,)

    3 (Jól tudja földön ezt minden keresztyén:)

    4 (Fejedelemség vagyon csak Istenben,)

    5 (Ne ess kétségbe ő nagy jóvoltában,)

    6 (Dávidot Isten hagyá királyságban,)

405. Mire bánkódol, ó, te, én szívem

    1 (Mire bánkódol, ó, te, én szívem,)

    2 (A nagy Úr Isten nem hágy tégedet,)

    3 (Én Uram és én Istenem te vagy:)

    4 (A gazdag bízik az ő kincsében,)

    5 (Nem kérek, Uram, én gazdagságot,)

    6 (Minden, ami e világon vagyon,)

    7 (Nagy hálát adok, Uram, teneked,)

406. Tebenned bízni, Ó, áldott Istenség!

    1 (Tebenned bízni, Ó, áldott Istenség!)

    2 (De nappal virrad, és remény kél bennem,)

    3 (Van Istenem, hatalmasabb mindennél,)

    4 (Van Istenem, ki hat mindenbe mélyen,)

    5 (Van Istenem, kit jó Atyának hirdet)

    6 (Van Istenem, ki meg nem szűnik lenni:)

    7 (Ki lenne hát, kibe reményt vethetnél,)

    8 (Ő el nem hagy, ne félj, igazság híve,)

    9 (Ő el nem hagy, ne félj, erény barátja,)

    10 (Ő el nem hagy, ha szemfedél kárpitja)

407. Térj magadhoz, drága Sion

    1 (Térj magadhoz, drága Sion,)

    2 (Hullámok ha rémítenek)

    3 (Bár hegy, halmok rengenének,)

    4 (Bár könnyűid omlanának)

    5 (Bár hordozzad zsarnok láncát,)

    6 (Ó, ne csüggedj, ím, az estnek)

    7 (Végső áldást mondj hazádra,)

    8 (Angyalok, ti fényes lelkek,)

408. Hazádnak rendületlenül

    1 (Hazádnak rendületlenül)

---- Hálaadás ----

409. Adjunk hálákat az Atya Istennek

    1 (Adjunk hálákat az Atya Istennek,)

    2 (Mert ő mihozzánk atyai szerelmét,)

    3 (És ő megáldja benne reménylőket,)

    4 (Atya Istennek mindezekért légyen)

410. Adjunk hálát mindnyájan

    1 (Adjunk hálát mindnyájan)

    2 (Ó, kegyes Atya Isten,)

    3 (Légy kegyelmes minékünk)

    4 (De szentelj meg bennünket,)

    5 (Világosíts meg minket)

    6 (Te igazgasd elméjét)

    7 (Tarts meg minden időben)

    8 (Hogy sok népek tehozzád)

411. Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli

    1 (Adjunk hálát az Úrnak, mert érdemli,)

    2 (Ő, mint bő irgalmú kegyelmes Atya,)

    3 (Énekeljünk néki egy akarattal:)

    4 (Ki ételt adtál alkalmas időben,)

    5 (Adjad, hogy tégedet megismerhessünk)

    6 (Szent Igédet hirdettessed közöttünk,)

    7 (Hálát adunk ezekért mi Atyánknak,)

    8 (Szentlélek Istennel egyenlőképpen,)

412. Jöjj, mondjunk hálaszót

    1 (Jöjj, mondjunk hálaszót)

    2 (Dús kincséből az Úr)

    3 (Az Atyát és Fiút És a)

413. Mily jó, ha bűntől már szabad

    1 (Mily jó, ha bűntől már szabad,)

    2 (A bűn sötétben tévelyeg)

    3 (A bűnben kín van s gyűlölet,)

    4 (Már szolgád lettem, Jézusom,)

    5 (Légy áldott, Krisztusom, te nagy!)

414. Nagy hálát adjunk az Atya Istennek

    1 (Nagy hálát adjunk az Atya Istennek,)

    2 (Hála tenéked, mennybéli nagy Isten,)

    3 (A romlás után nem hagyál bűnünkben,)

    4 (Felséges Isten, tenéked könyörgünk,)

    5 (Adjad, hogy lássuk a világosságot,)

    6 (És ne ismerjünk többet a Krisztusnál,)

    7 (Adj igaz hitet a te szent Fiadban,)

    8 (Dicsőség néked mennyben,)

---- Megtérés ----

415. Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd

    1 (Hadd menjek, Istenem, Mindig feléd,)

    2 (Ha este száll reám)

    3 (Szívemtől trónodig -)

    4 (Álomlátás után)

    5 (Csillagvilágokat)

416. Ébredj, alvó, hív a szózat!

    1 (Ébredj, alvó, hív a szózat!)

    2 (Halljuk jól az őrök hangját,)

    3 (Akkor trónod köré állunk,)

417. Ébredj, bizonyságtévő Lélek!

    1 (Ébredj, bizonyságtévő Lélek!)

    2 (Ó, bárha lángod fellobogna)

    3 (Küldd útra hírnökid csapatját,)

418. Halld meg, bűnös ember: Jézus szeret!

    1 (Halld meg, bűnös ember: Jézus szeret!)

    2 (Légy hát, szívem, bátor: Jézus szeret!)

    3 (Ez a boldogságom: Jézus szeret!)

    4 (Nem rémít a halál: Jézus szeret!)

    5 (Zengjük hát, testvérek:)

419. Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed

    1 (Ó, Sion, ébredj, töltsd be küldetésed,)

    2 (Lásd: millióknak lelke megkötözve,)

    3 (Mondd minden népnek: elveszett juháért)

    4 (Küldj fiaidból, akik nemhiába)

    5 (Ő visszajön, Sion, előbb, mint véled,)

420. Jobban tiéd, Uram, Jobban tiéd!

    1 (Jobban tiéd, Uram, Jobban tiéd!)

    2 (Bár mint Jákóbra ott, Éj száll reám,)

    3 (Az álom s éj után Kél újra fény,)

    4 (És bár a keskeny út Meredek is,)

    5 (S ha majdan szárnyain Lelkem repül,)

421. Az egyháznak a Jézus a fundámentoma

    1 (Az egyháznak a Jézus a fundámentoma,)

    2 (Kihívott minden népből egy lelki népet itt,)

    3 (A világ fejedelme feltámad ellene,)

    4 (Sok bajban, küzdelemben meghajszolt, megvetett,)

    5 (A három-egy Istennel már itt a földön egy)

422. Boldogok, akik lelki szegények

    1 (Boldogok, akik lelki szegények,)

    2 (Boldogok, akik sírván bánkódnak,)

    3 (Boldogok azok, akik szelídek)

    4 (Boldogok, akik az igazságot)

    5 (Boldogok azok, kik irgalmasok,)

    6 (Boldogok, akik tiszta szívűek,)

    7 (Boldogok, akik békességszerzők,)

    8 (Boldogok, akik az igazságért)

    9 (Boldogok lesztek, mikor)

    10 (Akkor azért hát örvendezzetek)

423. Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem

    1 (Csak vezess, Uram, végig, és fogd kezem,)

    2 (Szent irgalmaddal szívemet födjed bé,)

    3 (Ha gyarlóságom meg nem is érzené:)

424. Ez a világ csak baj halma, Nincs itt

    1 (Ez a világ csak baj halma,)

    2 (Mint őz, szarvas a vizekre,)

    3 (Legyen bár tövissel rakva,)

425. Hinni taníts, Uram, kérni taníts!

    1 (Hinni taníts, Uram, kérni taníts!)

    2 (Hinni taníts, Uram, kérni taníts!)

    3 (Hinni taníts, Uram, kérni taníts!)

    4 (Hinni taníts, Uram, kérni taníts!)

426. Hiszek egy Istenben, Hatalmas Atyában

    1 (Hiszek egy Istenben, Hatalmas Atyában,)

    2 (Meg is feszítteték, Azután meghala)

    3 (Hiszek egy keresztyén Anyaszentegyházat,)

427. Hogyha éltünk vándorútja

    1 (Hogyha éltünk vándorútja)

    2 (Ti, kiket az élet terhel,)

    3 (Kiket nyom a vétek súlya,)

    4 (Ó, ti, kiknek kezetekben)

    5 (Megfáradtak, megterheltek,)

428. Istennel járni, lakozni

    1 (Istennel járni, lakozni,)

429. Jer, Krisztus népe, nagy vígan

    1 (Jer, Krisztus népe, nagy vígan)

    2 (A Sátán tett rám rabigát)

    3 (Nem használt, sőt káromra lett,)

    4 (Ám az örök szent irgalom)

    5 (Így szólott Egyszülöttjéhez:)

    6 (S ím, az Atyának engedett)

    7 (Szólt hozzám: tarts ki már velem,)

    8 (És bár kioltja életem,)

    9 (Én az Atyához felmegyek,)

    10 (Mit tettem és hirdettem én,)

430. "Imádkozzatok és buzgón kérjetek!"

    1 ("Imádkozzatok és buzgón kérjetek!")

    2 („Keressetek buzgón és megtaláltok!” -)

    3 („Zörgessetek buzgón Isten ajtaján!” -)

431. Lelkünk hozzád kívánkozik, Óhajtozik

    1 (Lelkünk hozzád kívánkozik,)

    2 (Nem bízhatunk érdemünkhöz,)

    3 (Az Úrnak parancsolatját, Akaratját,)

    4 (Hogyha lelkünk jóra gerjed,)

    5 (Ily bűnös gyarlóságunkkal Mi Urunkkal)

    6 (Tudjuk, hogy a kegyességnek)

    7 (Mi tehát ez oltalomhoz Mint kőfalhoz)

432. Mit használ keresztyénségem

    1 (Mit használ keresztyénségem,)

    2 (Mit használ nekem a jó hit,)

    3 (S vajon nyugalmát hol leli)

    4 (Segíts, Uram, hogy éltemet)

433. "Szólj, szólj hozzám, Uram, mert szolgád hallja szódat!"

    1 ("Szólj, szólj hozzám, Uram,)

    2 (Adj lelkedből erőt,)

    3 (Nincs oly tudós sehol,)

    4 (Te nagy csodáidról bár)

    5 (Szólj, szólj, én Istenem! -)

    6 (Szólj és csitítsd a bút,)

434. Szólsz hozzám, Istenem, s én választ adni készen

    1 (Szólsz hozzám, Istenem,)

    2 (Sok szép ígéretem, ó,)

    3 (Ha jót tettél velem,)

    4 (Köt még a földi jó,)

    5 (Más nem tanít meg rá,)

    6 (Nagy lelked élt, Uram,)

435. Uram, a te igéd nekem

    1 (Uram, a te igéd nekem)

    2 (Bízom hozzád erős hittel,)

    3 (E nagy jót neked köszönöm,)

    4 (Igazgass, Uram, engemet,)

436. Vezess, Jézusunk, S véled indulunk

    1 (Vezess, Jézusunk,)

    2 (Adj erős szívet,)

    3 (Sebzett szívünk majd)

    4 (Kísérd lépteink)

---- Énekek bibliaórákra, vasárnapi iskolai és családi alkalmakra ----

---- Karácsony ----

437. Csendes éj, szentséges éj!

    1 (Csendes éj, szentséges éj!)

    2 (Csendes éj, szentséges éj!)

    3 (Csendes éj, szentséges éj!)

438. Halld, mint zeng az egész ég

    1 (Halld, mint zeng az egész ég:)

    2 (Krisztus, kit imád a Menny,)

    3 (Dicsőség! Ő a Király, Békesség és Igazság,)

439. Kicsiny Betlehemben felzendült az ének

    1 (Kicsiny Betlehemben felzendült az ének:)

    2 (Zengjen ajkunkról is hálaadó ének)

440. Csillagfényes éjszakán angyalszózat hangzik

    1 (Csillagfényes éjszakán angyalszózat hangzik,)

    2 (Hideg jászol szalmáján égi gyermek alszik,)

---- Nagypéntek ----

441. Szomorúan sóhajt szívünk

    1 (Szomorúan sóhajt szívünk)

442. A keresztfához megyek

    1 (A keresztfához megyek,)

    2 (Isten ama Báránya)

    3 (Én voltam az elveszett,)

    4 (Csodás égi szeretet!)

    5 (Tied vagyok, Jézusom,)

443. Én nem tudom, mért szeretett úgy minket

    1 (Én nem tudom, mért szeretett úgy minket,)

    2 (Én nem tudom, mint hódol majd előtte)

444. Ó, Úr Jézus, menynyi bánat

    1 (Ó, Úr Jézus, menynyi bánat,)

    2 (Sírva nézzük gyötrődésed,)

    3 (Te, ki Isten Fia voltál,)

    4 (Szent hőse a Golgotának,)

---- Húsvét ----

445. Örvendezz, örvendezz, minden nép

    1 (Örvendezz, örvendezz, minden nép,)

    2 (Sziklakő, sziklakő nincsen ott,)

    3 (Él az Úr, él az Úr, mit se félj,)

    4 (Mondjunk hát, mondjunk hát éneket,)

---- Énekek Jézusról ----

446. Az áldott orvos közeleg

    1 (Az áldott orvos közeleg,)

    2 (Ki minden vétket megbocsát)

    3 (Kiszenvedt Bárány, tisztelet)

    4 (Elmúlik minden fájdalom)

    5 (Testvéreim, ó, jöjjetek,)

    6 (Ti gyermekek, kicsik, nagyok,)

    7 (S ha egykor égbe térhetünk,)

447. Jézus, nyájas és szelíd

    1 (Jézus, nyájas és szelíd,)

    2 (Bűnöm láncát oldja fel)

    3 (Szabadságot adj nekem)

    4 (Vezess engem utadon:)

    5 (Jézus, nyájas és szelíd,)

448. Isten testbe szállt szerelme

    1 (Isten testbe szállt szerelme)

    2 (Ó, leheld rám áldott lelked,)

    3 (Ó, jöjj vissza, Szabadító,)

    4 (Végezd új teremtő munkád,)

449. Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név

    1 (Jézus, te égi szép, tündöklő fényű név,)

    2 (Az élet száz veszély.)

    3 (Akaratod nekem mutasd)

    4 (Tisztíts meg teljesen,)

450. Krisztus, virágunk, Szép termőágunk

    1 (Krisztus, virágunk,)

    2 (Ki feküdt sírban,)

    3 (Felkele fényünk,)

    4 (Jézus hogy felkelt,)

    5 (A pokol elhűlt, halál elrémült.)

    6 (Él Jézus nyilván,)

    7 (Jézusnak éljünk,)

    8 (Úr Jézus, nékünk)

    9 (Boldogság véled)

    10 (Ha véled járunk,)

    11 (Dicsőség légyen)

451. Te vagy napvilágom, te vagy énekem

    1 (Te vagy napvilágom, te vagy énekem,)

    2 (Égő várakozás él minden szívben,)

    3 (Találj meg mindenkit, aki elveszett,)

---- Isten dicsőítése ----

452. Mennyben lakó én Istenem

    1 (Mennyben lakó én Istenem,)

    2 (Mennyben lakó én Istenem,)

453. Örök Isten, merre, merre vagy?

    1 (Örök Isten, merre, merre vagy?)

    2 (A te csodás örök létednek)

    3 (De az Ige, a te hatalmad,)

    4 (Ó, Úr Isten, a te szent orcád)

454. Nagy Isten, téged imád

    1 (Nagy Isten, téged imád)

    2 (Egész éltünk folytával)

    3 (Legjobb, amit te akarsz,)

    4 (A kincs epesztő szomja)

    5 (Mi jó s szép, látja lelkünk,)

    6 (A test, világ megrendít)

    7 (Hozzád, áldás forrása,)

455. Nagy vagy, te Isten, nagy a te hatalmad

    1 (Nagy vagy, te Isten, nagy a te hatalmad,)

    2 (Nagy vagy, te Isten, nagy a bölcsességed,)

    3 (Nagy vagy, Uram, és mily nagy a szerelmed,)

456. Szent vagy, szent vagy, szent vagy, Mindenható Isten

    1 (Szent vagy, szent vagy, szent vagy,)

    2 (Szent vagy, szent vagy, szent vagy,)

    3 (Szent vagy, szent vagy, szent vagy,)

    4 (Szent vagy, szent vagy, szent vagy,)

---- Bizodalom Istenben ----

457. Tudom, hogy Jézus él

    1 (Tudom, hogy Jézus él,)

    2 (Jó pásztor ő nagyon,)

    3 (Mikor leszáll az est,)

    4 (Ha lábam tévedez,)

    5 (Ha rája néz szemem,)

458. Az Úr csodásan működik

    1 (Az Úr csodásan működik,)

    2 (Ne félj tehát, kicsiny csapat,)

    3 (Bölcs terveit megérleli,)

459. Áldó hatalmak oltalmába rejtve

    1 (Áldó hatalmak oltalmába rejtve)

    2 (Ha gyötri, bántja szívünket a régi,)

    3 (S ha szenvedések kelyhét adod inni,)

    4 (És ha az úton örömöt adsz nékünk,)

    5 (A csend köröttünk mélyen szerteárad.)

460. Ne csüggedj el, kicsiny sereg

    1 (Ne csüggedj el, kicsiny sereg,)

    2 (Bízzál, az Úr veled leszen:)

    3 (Az Istené a hatalom)

    4 (Ne hagyd el árva nyájadat,)

461. Mindig velem, Uram, mindig velem

    1 (Mindig velem, Uram, mindig velem,)

    2 (Nem mondtad-é, Uram, híveidnek,)

    3 (Veled megfeszített új életben)

    4 (Kétségem-, félelmem- s bánatimban)

    5 (Járjak bár a halál sötét völgyén,)

    6 (Majd ha otthon egyszer megláthatlak,)

---- Megtérés ----

462. Itt van szívem, neked adom, Uram

    1 (Itt van szívem, neked adom,)

    2 (Itt van szívem: fogadd kegyelmesen,)

    3 (Itt van szívem! Üdve Krisztusban van,)

463. Aki értem megnyíltál

    1 (Aki értem megnyíltál,)

    2 (Törvényednek eleget)

    3 (Jövök, semmit nem hozva,)

    4 (Ha bevégzem életem, és lezárul már szemem,)

464. Hű Jézusom kezébe Teszem kezem belé

    1 (Hű Jézusom kezébe)

    2 (Ha nem tudom azonnal,)

    3 (Ha szenvedés, baj érne,)

465. Jézus hív, bár zúg, morajlik

    1 (Jézus hív, bár zúg, morajlik)

    2 (Vedd a példát Andrástól, ki)

    3 (Jézus hív, hogy Őt imádjad,)

    4 (Ha nehéz az élet terhe,)

    5 (Uram, hozzám légy kegyelmes,)

466. Jézus ölébe bizton Hajtom fejem le én

    1 (Jézus ölébe bizton)

    2 (Bizton a Jézus keblén)

    3 (Jézus, ó, szívem vára,)

467. Jöjj, királyom, Jézusom!

    1 (Jöjj, királyom, Jézusom!)

    2 (Véreddel, mely el-kifolyt,)

    3 (Gyógyítsd meg sok nyavalyám,)

    4 (Van hatalmad rá, tudom,)

    5 (A keresztet te adod,)

    6 (Majd ha véget ér a harc)

468. Kövesd a Jézust, kövesd még ma

    1 (Kövesd a Jézust, kövesd még ma,)

    2 (Gyermekem, kövesd szelíd szavát,)

    3 („Ne félj, csak higgy!” Az Úr elfogad,)

469. Lábaidhoz hullok tört reménynyel

    1 (Lábaidhoz hullok tört reménynyel,)

    2 (Bús szívem jobban epedve vár rád,)

    3 (Istenem, méltó én nem vagyok rád,)

    4 (Ó, örök szeretet mély csodája!)

    5 (Megváltóm irgalma s szenvedési)

470. Már keresztem vállra vettem

    1 (Már keresztem vállra vettem)

    2 (Ember bánthat és zavarhat:)

    3 (Lelkem, teljes üdv a részed,)

    4 (Kegyelemből dicsőségbe)

471. Rád tekint már hitem, Megváltóm, Istenem

    1 (Rád tekint már hitem,)

    2 (Szívemet töltse be Kegyelmed ereje)

    3 (Ha elfog utamon Félelem s fájdalom:)

    4 (Éltem ha fogyva fogy, És a halál ahogy)

472. Most, most, még ifjúkorodban

    1 (Most, most, még ifjúkorodban)

    2 (Hogy Jézus szíved lakója,)

    3 (Búban úgy, mint jó napokban,)

473. Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz

    1 (Ó, Jézus, árva csendben az ajtón kívül állsz,)

    2 (Ó, Jézus, most kopogtatsz, sebhelyes még a kéz;)

    3 (Ó, Jézus, szólsz, s a szívhez a szó szelíden ér:)

474. Siessetek, hamar lejár

    1 (Siessetek, hamar lejár,)

    2 (Ha elkésel, mi lesz veled?)

    3 (Elszáll a perc, az életed:)

475. Új szívet adj, Uram, énnekem

    1 (Új szívet adj, Uram, énnekem,)

    2 (Nyájas, vidám, szelíd, jó szívet,)

    3 (Jézus, a te gyógyító kezed)

---- Keresztyén élet ----

476. Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt

    1 (Fel, barátim, drága Jézus zászlaja alatt,)

    2 (Lám, a Sátán serge talpon, szembetörni kész,)

    3 (Szóljon a kürt, fenn lobogjon győzedelmi jel,)

    4 (Harci zajban, küzdelemben oldalunkon áll,)

477. Isten szívén megpihenve

    1 (Isten szívén megpihenve)

    2 (Szeretetben összeforrva,)

    3 (Nevelj minket egyességre,)

478. Feljebb emeljetek, feljebb

    1 (Feljebb emeljetek, feljebb)

    2 (Feljebb emeljetek, feljebb)

    3 (Feljebb emeljetek, feljebb,)

479. Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem

    1 (Fogjad kezem, oly gyenge vagyok, érzem,)

    2 (Fogjad kezem, és vonj közelb magadhoz,)

    3 (Fogjad kezem! Az út sötét előttem,)

480. Testvérek, menjünk bátran

    1 (Testvérek, menjünk bátran,)

    2 (A keskeny útra térünk,)

    3 (Óemberünk ha szenved,)

    4 (Zarándok módra járva,)

    5 (Az út el van hagyatva,)

    6 (Úgy járunk itt, lenézve,)

    7 (Ha botlanak a gyöngék,)

    8 (Menjünk vígan sietve,)

    9 (Elmúlik nemsokára)

481. Tégy, Uram, engem áldássá! Lelkedet úgy várom

    1 (Tégy, Uram, engem áldássá!)

    2 (Tégy, Uram, engem testvérré,)

482. Velem vándorol utamon Jézus

    1 (Velem vándorol utamon Jézus,)

    2 (Velem vándorol utamon Jézus,)

    3 (Velem vándorol utamon Jézus.)

    4 (Velem vándorol utamon Jézus,)

    5 (Velem vándorol utamon Jézus.)

---- Örök élet ----

483. Fönn a csillagok felett, Halleluja, ámen!

    1 (Fönn a csillagok felett,)

    2 (Ott az üdvözült sereg,)

    3 (Én is zengek éneket,)

484. Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád

    1 (Fenn a mennyben az Úr minden győztesnek ád,)

    2 (Vígan lépkedünk színarany utcákon át,)

    3 (Élet forrása kínálja élő vizét,)

    4 (Minden gyötrelmet, bánatot elfeledünk,)

485. Íme, lészen a kései korban

    1 (Íme, lészen a kései korban,)

    2 (Nosza, jöjjetek el, jövevények,)

    3 (Ha az Úr közel, hallgat a fegyver,)

---- Esti énekek ----

486. Fölkelt immár a szép hold, A csillagezres égbolt

    1 (Fölkelt immár a szép hold,)

    2 (Mély csend borult a földre,)

    3 (Nem látod-é a holdat?)

    4 (Mint gyenge, földi férgek,)

    5 (Ó, add, üdvöd keressük,)

    6 (Ha jő a végső óra,)

487. Ó, terjeszd ki, Jézusom

    1 (Ó, terjeszd ki, Jézusom,)

    2 (Ó, mosson meg az értem)

---- Záró ének ----

488. Áldásoddal megyünk, Megyünk innen el

    1 (Áldásoddal megyünk,)

    2 (Menjünk mindig feléd,)

    3 (Őrizz, hogy a kezünk)

    4 (Várunk, áldott Király,)

---- Kánonok ----

489. Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít

    1 (Szívem csendben az Úrra figyel, ki segít,)

490. A szívem úgy vár, ó, jöjj, ne késs már, Uram

    1 (A szívem úgy vár, ó, jöjj, ne késs már,)

491. Karácsony ünnepén, Kegyes keresztyének

    1 (Karácsony ünnepén,)

492. Glória szálljon a mennybe fel

    1 (Glória szálljon a mennybe fel,)

493. Tegnap harangoztak, Holnap harangoznak

    1 (Tegnap harangoztak,)

    2 (Szeretném az Istent)

    3 (Isten-dicséretre)

    4 (Én is mennék, mennék,)

    5 (Új csizmám a sárban)

494. Jézushoz jöjjetek, megfáradtak

    1 (Jézushoz jöjjetek, megfáradtak:)

    2 (Zengjetek éneket az Istennek,)

495. Meszsziről száll dalunk, halld meg, ó, Jézusunk

    1 (Meszsziről száll dalunk,)

496. Istenünk, itt hozzuk néked mindenünk

    1 (Istenünk, itt hozzuk néked mindenünk,)

    2 (Te csak az Istennek országát keresed,)

497. Az Úr a Pásztorom, jó Pásztor ő

    1 (Az Úr a Pásztorom, jó Pásztor ő.)

    2 (Ha ő a Pásztorom, semmi sem árt.)

498. Atyám, én imádlak

    1 (Atyám, én imádlak,)

    2 (Jézus, én imádlak,)

    3 (Szentlélek, imádlak,)

499. Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!

    1 (Ne aggodalmaskodjál, nézz Istenedre fel!)

500. Ó, jöjj, élő Lélek, hadd támadjon élet!

    1 (Ó, jöjj, élő Lélek, hadd támadjon élet!)

501. Vége van már a szolgaságnak, Sion

    1 (Vége van már a szolgaságnak,)

502. Ó, adj nékünk, Jézus, békét

    1 (Ó, adj nékünk,)

503. Gloria, gloria

    1 (Gloria, gloria In excelsis Deo,)

504. Áldjon meg téged, áldjon az Úr

    1 (Áldjon meg téged, áldjon az Úr,)

Copyright © Diatar 2010-2022 Adatvédelem