v12.5 javítás és új kötetek

(Csak olvasható) A fejlesztők ide írják a programmal kapcsolatos ujdonságokat.
Ha erre a fórumra feliratkozik, automatikus értesítést fog kapni, valahányszor megjelenik a program egy-egy újabb változata, vagy egy újabb diatár.
BUTTON_TOPIC_LOCKED
Hoze
Global admin
HozzászólásokCOLON 213
CsatlakozottCOLON pén. ápr. 30, 2010 6:45 pm
CONTACTCOLON

v12.5 javítás és új kötetek

Hozzászólás Szerző: Hoze »

Kedves Felhasználók,

örömmel jelezzük, hogy a Karácsony óta elmúlt rövid időben is annyi érdeklődésre számot tartó újdonság történt, hogy az egy újabb kiadást – és újabb híradást – érdemel:
  • A programon a decemberi frissítés óta csak egy gyors módosítás történt: A fórumon jelzett hiba szerint az új triola és pentola ritmusok összekötője épp fedésbe kerülhetett a kottavonalakkal. Ezért a kötővonalat kicsit függőlegesen elmozdítottam, így remélhetőleg már szebb lesz a kottakép.
  • Tavaly év végén probléma támadt az Android változat fejlesztésével: a Google Play áruház megkövetelte a 30-as API használatát, amit viszont a használt fejlesztőeszközben nem lehetett megoldani. Időközben az Android változat fejlesztését sikerült áttenni Android Studio alá, így immár a 6.0 verzió is elérhető a Google Play áruházból.
  • László Rezső atyáék már korábban is készítettek zenei anyagot (amit közzétettünk a Dicsérjétek az Urat énekeskönyvhöz), most egy bővebb anyagnak vannak a végén. A céljuk az volt, hogy minél egyszerűbben használható kész miséket rakjanak össze papoknak, akiknek nincs kántor lehetőségük. A terjedelmes, több miseváltozatot is tartalmazó anyag megnézhető, letölthető egy Google-drive linkről. A tervek szerint az anyag a jövőben tovább fog bővülni. Hálásan adjuk közre.
  • Ezúttal a hétköznapi zsoltárokat ellenőrizte Ipacs Bence atya, összevetve az Olvasmányoskönyvvel. Sok kiegészítés és javítás készült, köszönjük neki, és hamarosan az újak kottáit is pótoljuk majd.
  • A Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséje 2021.09.12-n volt, erre az alkalomra egy komplett füzet készült az énekekkel, imákkal. Nagyon köszönjük Soós Jánosnak, hogy begépelt hat olyat, amely tovább él, és más kötetekből nem érhető el. Új kötetet készített ezekből a "Nemzetiségi, helyi" énekek csoportjába.
  • A tavalyi év végére készült el a megújult református énekeskönyv, az anyaga a https://enekeskonyv.reformatus.hu címen elérhető. Egy gyors bemásolás után máris megosztjuk, hogy a közösségek mielőbb használhassák.
  • A weboldalon új menüpontként jelent meg az "Adatvédelem". Az ottani jogi szövegre elsősorban az Androidos változat Play áruházban publikálásához volt szükség, azonban a jövőben szeretnénk kiegészíteni a PC-alapú rendszer, és a weblap GDPR információival is. Bár se a weblap, se a Diatár rendszer nem gyűjt és nem oszt meg személyes adatokat, egy ilyen kacifántos deklarációra mégis szükség van a mai világban.
BUTTON_TOPIC_LOCKED

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 9 valamint 0 vendég