10.2-es verzió

(Csak olvasható) A fejlesztők ide írják a programmal kapcsolatos ujdonságokat.
Ha erre a fórumra feliratkozik, automatikus értesítést fog kapni, valahányszor megjelenik a program egy-egy újabb változata, vagy egy újabb diatár.
BUTTON_TOPIC_LOCKED
Hoze
Global admin
HozzászólásokCOLON 213
CsatlakozottCOLON pén. ápr. 30, 2010 6:45 pm
CONTACTCOLON

10.2-es verzió

Hozzászólás Szerző: Hoze »

E verzió legfőbb újdonsága a szolgálattevők (schola = szkóla, kórus, zenekar stb.) támogatása. Nagyobb szabású alkalmi rendezvények, dicsőítő alkalmak, koncertek, ünnepi szertartások esetén a szokásos vetítés mellett egy második projektor is üzembe állítható. A két gépes üzemmód teszi lehetővé, hogy a szokásos vetítés mellett a vezérlő gép is kivetítse az énekszövegeket. Ráadásul a két vetítés bármelyike módosítható úgy, hogy a segítők számára hasznos legyen: folyamatosan látható az ének szövege (miközben a hívek csak akkor látják, ha éppen éneklés van), a dia alsó részén pedig a következő versszak első sora előre olvasható. Így a szolgálattevők magabiztosabban tudják vezetni az éneklést.

Az újdonságok tételesen:
  • Két gépes üzemmódban lehet a /VEZERLO gépen is vetíteni (a [Beállítások] Vetítési üzemmód alrészében lehet beállítani, vagy /DUAL parancssori kapcsolót használni).
  • Akár a helyi (/SCHOLA vagy /SZKOLA), akár a távoli (/KORUS) gép vetítése módosítható a szolgálattevők támogatására: ilyenkor folyamatosan látszik a vetített szöveg, a dia alján pedig megjelenik a következő versszak első sora (előre lássák, mit kell majd énekelni). Koncertek, dicsőítő alkalmak, egyéb nagyszabású rendezvények támogatására is hasznos!
  • Két új bemutató az üzemmódokról és a kórus mód működéséről.
  • Soros porti (RS-232) kapcsolaton keresztül a projektor automatizáltan be- és kikapcsolható, a távoli (/VETITO) gépen is. A be- és kikapcsolásra rá is tud kérdezni a program (ha pl. szentmise után vetített elmélkedés lesz, nem kell kikapcsolni a projektort).
  • Újraírt hálózati kapcsolat a nagyobb megbízhatóság érdekében. Funkcionálisan azonos a korábbiakkal, de stabilabban működik. Vigyázat! Ne keverjük a program-verziókat, a hálózati protokoll nem kompatibilis az eddigiekkel!
  • Kiegészítve a szvu.dtx, a túl sok sorban leírt énekek újratördelve, a mai nyelvhasználat szerint hibás írásmódok (pl. dícséret, útálat) és sajtóhibák javítva, az egész Szent vagy, Uram! kötet ellenőrizve.
  • A korábbi Veresvizi énektár pedig mostantól Erdélyi gyűjteményként található meg, mert Csergő Ákos segítségével folyamatosan bővül további népénekekkel. Várjuk mások segítségét is, még nem szereplő erdélyi énekeket, kottákat!
  • Csorba Sándor munkája a Mátraverebély-szentkúti énekek kíséretének kétféle feldolgozása a Diatár általi használatra (ld. a Letöltés/Zenekíséretek részben).
  • Elválasztók a diatárakban (ünnepkörök, fejezetek, tematika stb. részére). Ha a DiaEditor-ban egy üres, versszakok nélküli éneket írunk be, az elválasztóként fog működni.
  • Énekrend lista gomb elrejthető (főablak bal alsó részén), és még számos apró fejlesztés, javítás...
Minden javaslatot, kritikát, visszajelzést továbbra is várunk.
Az új verzió használatához sok sikert, a szolgáló munkához a Jóisten áldását kívánjuk!
BUTTON_TOPIC_LOCKED

Ki van itt

Jelenlévő fórumozók: 3 valamint 0 vendég