Fogok gondolkodni valamilyen ésszerű megoldáson - például ahogyan lehet énekeket vágólapra kimásolni, úgy visszafelé is működhetne.
Egyébként jelzem, a Zsolozsma (legalábbis a Kis Zsolozsmáskönyv) szövege megtalálható az énektárak között. Nagy segítség lenne viszont abból minden napra az aktuális "énekrend" összeállítása!
Fájlok beolvasása diatárnak
-
- Global admin
- HozzászólásokCOLON 221
- CsatlakozottCOLON pén. ápr. 30, 2010 6:45 pm
- CONTACTCOLON
-
- HozzászólásokCOLON 2
- CsatlakozottCOLON hétf. nov. 30, 2020 6:43 pm
Re: Fájlok beolvasása diatárnak
Köszönöm szépen a választ.
Én is körülbelül erre jutottam tavaly, amikor a zsolozsmát másolgattam. De idén is kell majd.
Én valamilyen tördelést jelző karaktert javasolnék inkább. Akár simán a dupla enter is lehetne.
Arra is lehetne könnyen keresni, és elég tipikus is. A szisztematikus névadás pedig elvileg már adott.
Én mindenesetre inkább bűvészkedném valamilyen módon megfelelő formátumra a szövegeket ha lenne valamilyen, mint nyomkodnám.
Egyébként nagyon jó program ezúton is köszönöm!

Kedves László,
sajnos erre jelenleg nincs módszer - a program nem tudhatja, mit hova illessszen be...
Esetleg úgy lehetne, hogy egy speciális alakra kell megformázni a szövegfájlt; de akkor már majdnem annyi munka a formázás, mint a másol-beilleszt.
Én magam épp a napokban végeztem ilyen feladatot, saját tapasztalatom az volt, hogy nagyon gyorsan lehet haladni. Tény, hogy nekem a billentyűzet használata gyorsan megy, nem egérrel, hanem a Kijelöl / Ctrl+C / Alt-TAB / Alt-A (új versszak) / Enter / TAB / TAB / Ctrl+V / Alt+O / Alt-TAB sorozattal végeztem.
De felveszem a jövőbeni fejlesztési javaslatok közé.
Üdv: Hozé
sajnos erre jelenleg nincs módszer - a program nem tudhatja, mit hova illessszen be...
Esetleg úgy lehetne, hogy egy speciális alakra kell megformázni a szövegfájlt; de akkor már majdnem annyi munka a formázás, mint a másol-beilleszt.
Én magam épp a napokban végeztem ilyen feladatot, saját tapasztalatom az volt, hogy nagyon gyorsan lehet haladni. Tény, hogy nekem a billentyűzet használata gyorsan megy, nem egérrel, hanem a Kijelöl / Ctrl+C / Alt-TAB / Alt-A (új versszak) / Enter / TAB / TAB / Ctrl+V / Alt+O / Alt-TAB sorozattal végeztem.
De felveszem a jövőbeni fejlesztési javaslatok közé.
Üdv: Hozé
-
- HozzászólásokCOLON 2
- CsatlakozottCOLON hétf. nov. 30, 2020 6:43 pm
Fájlok beolvasása diatárnak
Kedves programozók!
Hogyan lehet azt megoldani, hogy egy általam letöltött, mondjuk txt fileból énektárat készítsek anélkül, hogy egyesével kelljen átmásolgatnom, és elneveznem a versszakokat.

Ki van itt
Jelenlévő fórumozók: 0 valamint 0 vendég