Ködbe tűnt a szívem tarka rétje,

Bánatom az égig tornyosul.

Zord magányom, kínos éj sötétje

Szívet tépő módon rám borul.

Szánj meg, ó, mert bűnöm, mint a tenger,

Néha majdnem összeroskadok,

Ím, előtted áll egy bűnös ember,

Szánj meg, ó, bár méltó nem vagyok!