Néhány érv a plébános és a kántor részére: miért érdemes a templomban projektoros vetítésre áttérni? Indokok, amivel egymást és a plébánost is meggyőzhetjük a bevezetés hasznosságáról, illetve azokról az előnyökról, amikre időközben jöttünk rá (az alábbiak nagy része megtalálható a rendszerről szóló PowerPoint ismertetőben is, vagy képként is megnézhető):
  • Nincs szükség az előzetes betárazásra
  • Nem potyognak szét a diák
  • Nem kerül be háttal vagy fejjel lefelé a szöveg
  • Nem kell az előző énekrend elrakásával bajlódni
  • Nem foglalnak el a diatárak helyet a sekrestyében vagy a karzaton
  • A tavalyi ünnep rendje egy mozdulattal elővehető
  • A hiányzó, éppen szükséges szöveg pillanatok alatt pótolható, beírható
  • Az énekrend akár szertartás közben is (a hívek zavarása nélkül) átalakítható
  • Hétköznapi miséken akár énekrend összeállítása nélkül, egyenesen a diatárakból válogatva vetíthetünk
  • Az énekek mellett a hétköznapi zsoltárválaszok, imák, ordináriumok, hívek válaszai is kivetíthetőek
  • Közvetlenül az orgona mellől kezelhető (nálunk korábban külön embert kellett keresni, aki a vetítő mellé ül)
  • Külön léptető gombok helyezhetők a játszóasztalra (vagy más kényelmes helyre)
  • Szabvány "prezentátor" segítségével távolról is léptethető
  • Nem kell a vetítőhöz menni tárat cserélni
  • Nem telik be a tár, bármilyen hosszú szertartás énekrendje összeállítható
  • Ugyanaz az ének több helyre is betehető
  • A gyakran használatos énekrendek elmenthetőek és bármikor előhívhatóak
  • Képek, rajzok, kották, fotók is beszúrhatóak
  • A rendszer egyéb előadásokat, filmvetítéseket is lehetővé tesz
  • Bármikor, a szertartás megzavarása nélkül megnézheti a kántor, mi következik
  • Nem kell felirogatni az énekrendet, folyamatosan követhető a képernyőn
  • A gyakori diák gyorsbillentyűkkel előhívhatóak
  • Nagy és messziről is jól olvasható betűk
  • Automatikus átméretezési lehetőség
  • Dőlt és vastag betűk, aláhúzás a válaszok és hajlítások jelzésére
  • A szokásos diavetítésnél jóval kontrasztosabb, olvashatóbb vetítés
  • Nagyobb fényerő, beállítható színek, pl. a szemnek kellemesebbek a fekete alapon fehér betűk
  • Vetítés szemből vagy hátulról, fejjel lefelé vagy akár oldalra fordítva (függőleges tájolású kép)
  • A projektor kicsit szabadabban, távolabb is elhelyezhető, szükség esetén a programból is lehet kicsinyíteni, dönteni a képet
  • Különböző felhasználóknak (gitárosok, énekkar, kisegítők...) független beállítások (színek, mentési könyvtárak, szükséges diatárak...), akár jelszóval védve
Copyright © Diatar 2010